Paul Rayen ~
TELJES NÉV: Paul Rayen
~
BECENÉV: Paul
~
KOR: 19
~
NEM: férfi
~
FAJ: vérfarkas
~
SZÜLETÉSI HELY: La Push
~
SZÜLETÉSI IDŐ: 1987 .Július 25
~
CSALÁD: -
apa:Robert Rayen (meghalt)
-
anya:Charlotte Rayen (meghalt)
-
testvér(ek):nincs
~
Első átalakulásom: 17 évesen
~
Bevésődés:Majd később Beth Uley
~
ELŐTÖRTÉNET:Hamar beilleszkedett a La Push-i gyerekek közé, kiskorától kezdve gyorsan megtalálta a többiekkel a közös hangot, jól elszórakoztak együtt. Különösen Sam-el voltak jóban így annak nővérével Beth-el is sokat találkozott, vele a viszony már eléggé érdekes volt, mivel a lány kicsit sem volt az a ,,jó kislány”.
Később, mikor Paul édesanyja elment, ő ezt nagyon nehezen viselte. Úgy gondolta, senki nem érti meg, és nem értette, miért kellett ilyen korán itt hagynia őt. A külvilág és maga köré afféle "pajzsot" húzott fel. Érzelmeit bunkóságával, keménységével próbálta leplezni, ennek következtében Beth már csak heccből is tovább bosszantotta csak, hogy kirángassa a depresszióból.
Aztán teltek az évek, és Beth és Sam édesanyjuk halála után édesapjukat is elveszítették, aki nyomtalanul eltűnt. Beth pedig minden búcsú nélkül utazott elhunyt édesanyja egyik rokonához Londonba, amikor Paul 16 éves volt. Ez egy újabb mély ütés volt számára tekintve, hogy annak ellenére, hogy egyszer még össze is verekedtek azért kedvelte a lányt. És az hogy búcsú nélkül távozott őt eléggé megbántotta, de ezt nem mutatta ki.
Innentől kezdve Sam és Paul egymásra támaszkodtak. Paul Apja örült, hogy Sam foglalkozik a fiával, engedékeny volt, ha arról volt szó, hogy Paul Sam-el van. Hiszen Paul édesapja már tudta, hogy Sam-el a fia jó kezekben van.
Néhány hónappal később Sam átváltozott és meglátogatta Paul-ékat, majd megparancsolta barátjának, hogy üljön le és figyeljen. Ekkor avatták be Pault a való világba, ahol csupa mitikus lény mozog. Beszéltek neki a vámpírokról, vérfarkasokról, és, hogy ő is az. Mivel Paul egyenes ági leszármazott, kötelessége, hogy a falkához csatlakozzon. A fiú először nem akart nekik inni, de nem sokkal ezután megkezdődött az átváltozás.
Paul reggelre belázasodott, majd napokon át tartott ez a "betegség". Centiket nőtt, izmosodott, férfiasabb lett. Mikor ismét találkozott Sam-el, már vérfarkas volt. Sam azzal próbálta nyugtatgatni, hogy nem lesz olyan szörnyű, de a srác szerint igen is az volt. Úgy érezte, minden porcikája szétreped.
Sam mindvégig mellette volt, segített neki előrébb jutni, és együtt haladtak előre, Sam segített neki és elmagyarázta hogyan is működik ez a farkas dolog.
Az újdonsült vérfarkas fiúnak egyetlen egy dolog nem tetszett: a gondolati kommunikáció. Paul megijedt, nem akarta, hogy bárki lássa a gondolatait, rájöjjön, mennyire fáj neki az anyja halála. Időbe telt, amíg megtanulta, kezelni, hogyan rejtse el a képességeit.
Paul Jacob-ot folyton szívatja, kineveti, és morog azért, mert odáig van Bella-ért, miközben ő utálja a lányt, és a vérszívó barátait. Paul kissé erőszakos, bunkó, de eltűrik, főleg Sam, mivel a srác nagyon erős, eszes, imádja a harcot, a falka oszlopos tagja.
Jacob-al folyton versengenek, de Paul alapjába véve imád versenyezni.
~
JELLEM:Érzelmeit, gyengeségeit erőszakosságával, bunkósságával, keménységével próbálja leplezni. Nagyon flegma, imádja kinevetni a másikat, és irányítani az embereket, mert azt gondolja, ő tudja mi a jó. Határozott, viszont forrófejű, hirtelen haragú, van gond az önmérsékletével, de kinek nincs.
Az egyetlen, akire felnéz, az Sam. Kiegészítik egymást, és Paul nagyon hálás, amiért mindvégig kitartott mellette. Imádja piszkálni Jacob-ot, versengeni vele, Bella-t és a kis barátait nagyon nem bírja. Mindent felfal, imád enni.
~
KINÉZET: Igazi, vérbeli indián srác. Bőre bronzos, tekintete komoly, kissé ijesztő, szemei sötétek. Ő is, mint a legtöbb vérfarkas, nagyon magas, bár vékonyabb a többieknél, szálkásan izmos, de nagyon erős. Lazán jár, a lányok az iskolában bomlanak érte.
~ Mit szeret: enni, versenyezni, szórakozni
~ Mit nem szeret: a vámpírokat
~ Hobbik: úszás, bulizás