~Alexandra Kylar.

Szia!

ELFOGADVA! Nem nagyon húzom az időt, mert szerintem tökéletes lett a karakter lapod, így hát jó játékot kívánok.

Sammy

~ TELJES NÉV: Alexandra Kylar
~ BECENÉV: Alex, Barbie (de így csak a testvére hívhatja)
~ KOR: 206, látszatra 20
~ NEM: nő
~ FAJ: ragadozó vámpír / nomád
~ SZÜLETÉSI HELY: Albuquerque, USA
~ SZÜLETÉSI IDŐ: 1800. nyarán
~ CSALÁD:
- apa: James Kylar :: ember :: már nem él
- anya: Audrey Kylar :: ember :: már nem él
- testvér(ek): Haden Kylar :: vámpír :: 206 év

~ Ki változtatott át: egy Sebastien nevű nomád vámpír.
~ Képességem: Tudom uralni a tüzet. Igaz, a semmiből nem tudok tüzet csinálni, de ha valahol ég egy gyertya vagy valami más, akkor a legkisebb lángból is tűzvészt tudok csinálni.


~ ELŐTÖRTÉNET: A garázsban az Asking Alexandria egyik száma üvöltött, kizárva ezzel minden egyéb hangot. Lehet, hogy hajnal kettőkor nem kéne ezzel felzavarni a szomszédságot? Mit beszélek, nincsenek is szomszédaim. A legutolsók is már három napja holtak... És egészen ízletesek voltak.
- Alex? Tudtam, hogy itt talállak.
Az ajtóban egy srác áll, valamennyivel fiatalabb nálam: Fabien. Kezd lassan az agyamra menni azzal, hogy folyton a nyakamon lóg. De ha itt van, nem fogom elküldeni. Túl sokat tud...
- Miben segíthetek, egyetlenem? Régen jártál felém...
- Szeretnélek jobban megismerni. A neveden és a lakcímeden kívül nem tudok semmit rólad.
- Rendben... De hallgass figyelmesen, de szeretem ismételni magam.

1800 nyarán születtem Albuquerque-ben. A szüleim vadászok voltak, ráadásul nem akármire vadásztak... Hanem vámpírokra. Engem is úgy neveltek, hogy valamikor egy leszek az Éjszaka Vadászai közül, csakúgy mint az ikertestvérem, Haden. Egy kiképzőtáborban nevelkedtem, ahol hat éves koromtól kezdve fegyverhasználatra voltam tanítva. Tizenöt éves koromra a legjobb lettem a korombeliek közül. Elsőként adtam le a vizsgát, ezzel a kis csapatunk történelmének legfiatalabb vadászává válva. Mindössze harmincan voltunk, ráadásul ennek a fele is tizenkét év alatt volt, így minden jó vadász aranyat ért.
Nem sokkal utánam Hadennek is sikerült levizsgáznia. Onnantól kezdve együtt jártunk vadászni; mindig én voltam a "csali", ő pedig fedezett. Ő kitűnő íjász, én pedig a kardok mestere voltam, így tökéletesen kiegészítettük egymást. De aznap összevesztünk valamin, és Haden egyedül indult el az erdőbe, ahol nomád vámpírok nyomaira bukkant. Egyedül akart végezni velük, hogy bebizonyítsa, ő is annyira jó vadász mint én. De csapdába csalták... Sebastien először meg akarta őt ölni, de végül átváltoztatta. Három napig voltam a nyomukban, és amikor rájuk találtam, a vámpír cserét ajánlott: engem az öcsémért. Mivel akkor Haden élete mindennél fontosabb volt számomra, beleegyeztem. Sebastien visszavitte a testvéremet a Vadászokhoz, engem pedig magával vitt New Yorkba. Csak amikor már elhagytuk Új-Mexikót, közölte velem, hogy Hadent átváltoztatta, de ekkor már nem tehettem semmit. Féltem, hogy a klán végez majd az öcsémmel, de nem így lett. Két héttel utánunk ő is New Yorkba jött.
Eleinte nem akartam vámpír lenni. Utáltam Sebastient, Hadent, a vámpírokat. Undorodtam tőlük... De az idő múlásával beleszerettem a jóképű elrablómba, és hogy örökre együtt lehessünk, vállaltam a vámpírságot.
De Sebastien cserben hagyott... Egy évvel az átváltoztatásom után eltűnt, és Hadent is magával vitte. Én pedig magamra maradtam. Akkor vettem észre, hogy tudom uralni a tüzet.
A szobámban ültem, és a sápadt gyertyafénynél olvastam a testvérem levelét, amiben arról írt, milyen jól megy a sorsa, milyen jól érzi magát. Az agyamat elborította a vörös köd... Csak figyeltem az asztalon álló gyertyát, aminek a lángja egyre világosabban lobogott, végül tűzvésszé nőtt. Alig fél óra leforgása alatt pedig leégettem a házat...
Ezután elhagytam New Yorkot. Először vissza akartam térni Albuquerque-be, a Vadászokhoz, a szüleimhez, de aztán észbe kaptam, hogy ők az olyanokra vadásznak, mint én... Én pedig nem akartam meghalni.
Ezután kóborolni kezdtem a kontinensen, majd Európában is. A képességeimet kihasználva bérgyilkosnak álltam, de nem csak bűnösöket öltem, hanem ártatlanokat is. Végül el kellett tűnnöm... Mindenhonnan. Évente négy-ötször változtattam nevet, kinézetet, lakcímet. Bérgyilkosok tucatjai vadásznak a bőrömre...

- És most mihez fogsz kezdeni? Esetleg eljössz velem vacsorázni?
Fabien... Javíthatatlan romantikus. Egészen szimpatikus, csak egy gond van vele: túl sokat tud. És ezt nem hagyhatom így, még a végén rám hozná a Vadászokat.
- Talán majd máskor. Most egyenlőre az úti cél Forks...
Azzal felálltam, és odaléptem Fabienhez.
- Ne haragudj Fabien, de túl sokat tudsz... Már nem tudok megbízni benned.
Éreztem, ahogy a szemfogaim megnyúlnak, majd közelebb húztam magamhoz a srácot, és belevágtam a fogaimat az ütőerébe. Majd a földre löktem a holttestet, és megnyaltam a szám szélét. Viszlát, Fabien... Azzal beültem a kocsimba, és kihajtottam a garázsból.


~ JELLEM: Ha röviden kéne jellemeznem magam, azt mondanám, hogy balhés. Nem egy ártatlan halálát okoztam már, és nem is egyét fogom még okozni. Nem keresem a szerelmet (heh, nem is hiszek a szerelemben), inkább csak a kósza románcokat. Kinek hogy, de nekem nem sok veszteni valóm van; ennek ellenére bizalmatlan vagyok másokkal, és igyekszem, hogy mindig a titokzatosság aurája lengjen körül.

~ KINÉZET: A hajam fenékig érő, hollófekete és hullámos. Általában kiengedve hordom; szeretem, ha beléjük kap a szél. A szemem vérvörös, ha éhes vagyok, akkor fekete. Nagyjából 170 cm magas vagyok, és ehhez képest nagyon sovány. Elég szálkás izomzatú vagyok, ami mind a gyerekkori kiképzés, mind a sok egyéb különböző dolog következménye... De amúgy is, ki látott kövér vámpírt? Senki.


~ Mit szeret: cigizni, a gyors kocsikat, a veszélyt
~ Mit nem szeret: ha nincs cigije, az unalmat
~ Hobbik: céltalan autózás, vadászat