Newton sportbolt

Azt hiszem Kylie meg volt elégedve a döntésemmel, mert így végül az övé lehetett a cípő, amin eredetileg veszekedtünk, de én sem panaszkodhatom, mert valóban tetszett a másik pár, amit mutatott nekem.

Aztán ment is fizetni, útközben magához vett még egy fekete melegítőt, és már el is tűnt. Az ajtóból még kedvesen intett nekem egyet, én pedig visszaintettem mosolyogva, majd még egyszer körbe jártam az üzletet, hátha találok még valami megvásárlásra alkalmasat.
Végül megakadt a szemem egy térdszorítón, amire bizony már régóta szükségem lett volna, azt is magamhoz vettem, majd én is a pénztárhoz léptem, fizettem, majd távoztam az üzletből.

//JÁTÉK VÉGE - én köszönöm (: //

Nos April-nek hívják. Szép neve van, és örülök annak, hogy a cipő is tetszik neki. Nekem maradt az amin vitáztunk, neki meg a másik.

- Akkor szerintem mehetünk is fizetni. – mosolyogtam rá, majd a pénztárhoz igyekeztem. Közben elhaladtam a melegítők mellett és egy tök jó fekete melegítő együttest pillantottam meg. Na azt is vettem magammal.
Hát nem volt éppen olcsó, de olyan drága se, tehát eléggé boldogan léptem ki a boltból. Még előtte integettem Aprilnak, majd meg sem álltam hazáig.

//Köszönöm//

Miután kitört belőlem a nevetés, előbb úgy nézett rám, mintha teljesen elment volna az eszem, de aztán ő is elmosolyodott, és egyetértett velem abban, hogy egyikünk sem normális. Ez az igazság. Totál mint két hülye plázacica, pedig én soha nem éreztem magam annak. Nem azt mondom, hogy nem érdekel a divat, de azért nem vagyok egy hisztis liba sem, aki kiveri a balhét, ha például letörik a körme, vagy kitörik a cipője sarka. Sőt, nem is nagyon szoktam magassarkút hordani. Inkább a sportosabb darabokat részesítem előnyben. És ami azt illeti, ez a lány sem tűnt plázacica-típusnak, szóval valószínűleg mindkettőnkre most jött az ötperc. Még szerencse, hogy Mrs. Newton ezt nem látta. Elég gáz lenne, ha elhíresztelné a városban, hogy milyen szépen begolyóztam. Bár az is elég lenne, ha elmondaná apámnak, vagy a bátyám, Tom fülébe jutna. Minimum egy hétig ezzel szekálna aztán. Hála az égnek, hogy időben észhez tértünk.
- Helló Kylie, én April vagyok. Anyukádnak szerintem igaza van, bár lehet, hogy nem pont erre gondolt - mosolyogtam a lányra. Aztán abba az irányba néztem, ahová mutatott, és még szélesebben mosolyogtam.
- Azt hiszem elég hasonló az ízlésünk... - léptem oda a másik pár cipőhöz, ami még jobban tetszett, mint az előző. És szerencsére ebből nem ez volt az utolsó pár, így nem kellett újabb civakodástól tartani.
- Nos, úgy érzem megtaláltam az igazit - néztem Kyliera, miután felpróbáltam. Tökéletesen illett a lábamra.

Hát ez azért tényleg furcsa helyzet. Ő nem enged, én nem engedek. Ez patt helyzet. Aztán mikor megszólalt, megvontam a vállam. Ha verekedni kell, akkor megkapja, és kész. Azért nem fogok verekedni egy sportcipőért. Van még hal a vízben, máshol is akad ilyen, vagy ennél jobb cipő, csak azt nem értem, hogy ez miért nem jutott előbb eszembe.
Aztán egyszer csak kitört belőle a röhögés. Én meg csak álltam és néztem, és eléggé úgy néztem i, mint aki rögtön hívja a diliházat. Ez a csaj tuti nem százas, bár mondjuk én se, ha egy cipőért veszekszünk. Két hülye egy cipőn viaskodik. Ez a nap poénja.

- Igen, ezzel egyetértek. – bólintottam arra, hogy mi nem vagyunk normálisak.
- Az soha se gond, ha gyerekesen viselkedünk. Anya mindig azt mondta, hogy ne akarjak korán felnőni. Ez meg jó példa lesz arra – mosolyogtam rá.
- Egyébként Kylie vagyok – mutatkoztam be, majd a válla fölött kiszúrtam egy olyasmi cipőt, ami hasonlított arra, amit a kezemben tartottam.
- Hmm… lehet, hogy találtam egy neked valót – mondtam tűnődve és mutattam merre találja meg. Nekem az is tetszik, ha neki nem, akkor cserélhetünk.

Nagyon úgy tűnt, hogy nem fogunk egyről a kettőre jutni egyhamar. Egyáltalán nem állt szándékomban lemondani a cipőről, ahogy neki sem. Álltunk ott mint két óvodás kiscsaj, akik valami harcos amazonnak képzelik magukat. Dühös szemeket mereszgettünk egymásra, és úgy csináltunk, mintha élethalálharcról lenne szó. Mintha az életünk múlna rajta, kié lesz az a nyamvadt pár cipő. Még néhány pillanatig farkasszemet néztem vele, tekintetemmel szinte fernyársaltam, szavai hallatán pedig méginkább bedühödtem, és szemeim szinte villámokat szórtak.
- Nincs az az isten, hogy én ezt ma átengedjem neked. Baromira nem érdekel, hogy ez neked most mennyire fontos, vagy nem, akkor is én láttam meg előbb, és nem fogok lemondani róla. Ha verekednem kell érte, hát legyen. - mondtam határozottan, majd megeresztettem egy gonosz vigyort. Te jó ég! Tényleg úgy csinálunk, mint két idióta. Mint két eszement, akiknek nincs jobb dolguk, mint egy pár edzőcipőn veszekdeni, mintha az életük múlna rajta. Ez már röhejes... - a gondolattól egyszer csak kitört belőlem a röhögés. Aztán nem is tudtam abbahagyni. A cipőt is elengedtem, és már a hasamat fogtam a nevetéstől.
- Hát mi tényleg nem vagyunk normálisak - mondtam, közben szinte fulladoztam a röhögéstől. - Tényleg mint két óvodás kislány... - hátammal nekidőltem a falnak, közben még mindig a hasamat fogtam. - Tudod mit? Legyen a tiéd, ha annyira tetszik. Én meg majd túlélem valahogy a dolgot - mondtam, közben végre sikerült abbahagynom a nevetést, és kedvesen mosolyogtam a lányra. - Bocs, nem tudom mi ütött belém. Álltalában nem vagyok ilyen idióta, úgy látszik ez tényleg nem az én napom. - sóhajtottam.

Abszolút hidegen hagyott morcos nézése. Sőt még az is amit mondott. Engem ugyan nm érdekel! kell nekem ez a cipő nézzen ő más után. Nekem van jobb dolgom, mint itt nyavalyogni egy lökött cipőn.

- Nem bocsájtok és vedd le a mancsodat a cipőmről – morogtam feléje. Kicsit nekem is rossz napom volt, máskor szépen vissza vonulót fújtam volna és mentem volna valahova máshova cipő után, de ma nem. Ma igenis cipő vadászatot tartottam én nem engedtem, hogy egy esetleges másik vadász lenyúlj előlem a vadat.

- Nekem ma cipővadászat napom van, így enyém. Tehát a mancsodat tedd valami másra, ezt meg engedd el – mondtam még egyszer és magam felé húztam az említett tárgyat, de ő csak nem engedte.
Bosszúsan néztem rá, és csak azért sem engedtem. Nekem kell ez a cipő! még akkor is ha szabály szerint verekedni kell érte. Nagyon hidegen hagy, hogy esetleg a bolt vezetői itt ingyen moziznak. Bár amiről nem tudok az nem is fáj, így figyelmen kívül hagyom ezt a tényt.

A felpróbált edző cipő a lábamon már nem állt olyan jól, mint gondoltam. Valahogy túl ormótlan volt. Gyorsan le is vettem, visszatettem a polcra, majd megláttam egy másik párat, amit viszont nagyon is megfelelőnek találtam. Odaléptem, és megfogtam, hogy közelebbről is megszemléljem, de abban a pillanatban egyszer csak ott termett az a másik lány is, és ő is ugyanazt a cipőt akarta. Mondhatni egyszerre fogtuk meg, és most farkasszemet nézve szorongattuk.
Egy másik napon, mikor nem bal lábbal kelek fel, talán egy szende mosoly kíséretében átengedtem volna neki, had legyen az övé, de ma nem ilyen nap volt. Morcosan néztem rá, és nem engedtem el az edzőcipőt.
- Már megbocsáss, de én láttam meg előbb, én voltam itt előbb. Remélem egyetérthetünk abban, hogy neked kell másik után nézned... - mondtam neki, majd kierőszakoltam magamból egy kedves mosolyt, hogy még se legyek annyira pofátlan. Bár legszívesebben kitéptem volna a kezéből a cipőt. Már amúgy is rossz napom volt, és ha a reggeli veszekedésünkre gondolok Tommal, akkor csak még dühösebb leszek...

Toporzékolásra még én is felfigyeltem, pedig engem aztán nem érdekelt, hogy mit csinál. De könyörgöm, kb 18 éves toporzékol, mint egy ötéves gyerek? Ez már kész kabaré. szerencsére a tulajdonos jött, a lány meg abba hagyta a hisztizést, sőt inkább egész jól járt. Kicserélik a cipőjét, és még csuklószorítót is kap.

Hát jó neki, nekem meg muszáj lesz mennem Port Angeles-be, ha akarok valami normális ruhát kapni magamnak, vagy esetleg Seattle-be. Mindegyik távol van és nincs sok kedvem menni, de muszáj lesz, sőt ha már ott járok, egy kocsit se árt majd vennem magamnak... Sok a tenni való, én meg nem haladok semmit.

Felsóhajtottam, és egészen beletörődtem, hogy nem fogok semmit venni, mikor megpillantottam egy nagyon jó edző cipőt, a lány bal oldalán. Mint a villám húztam oda, hogy a magaménak tudjam.

Pont megfogtam volna mikor a lány, dunsztom sincs, hogy hívják, pont azután, a cipő után nyúlt, amit én néztem ki magamnak. Egyszerre fogtuk meg, és míg azon gondolkodtam, hogy hagyom, hogy ő vegye meg, addig én keresek egy ugyanolyat… csalódottan vettem észre, hogy azaz utolsó darab, amiért most megy a vita. Hát sajnálom, de én ki nem adom a kezemből. Nekem kell az a cipő és az enyém is, lesz vagy harapok. Ami pedig érdekes… elvégre farkas vagyok.

::. Kylie .::

Dühösen toporzékoltam egy helyben, míg a Newton család egyik tagjára vártam. Mindegy melyik jön elő, a lényeg, hogy legyen kinek megmondanom a magamét. De a percek csak múltak, és csak nem jött senki. Még az a megszeppent kisegítőlány sem jött vissza, aki az előbb részesült a kedvesnek épp nem mondható szavaimból. Mondjuk annyira nem is csodálkozom, hogy nem mer előbújni, mert tényleg elég hisztisen viselkedtem, de szerencsére lassan már le is nyugodtam. Nem szoktam én dühöngeni, és ha mérges is vagyok néha, hát az is gyorsan el szokott múlni.
Most is lehiggadtam szépen, és mire végre valahára megérkezett Mrs Newton, már mosolyogva fogadtam, és türelmesen elmagyaráztam neki mi is a panaszom. Látszott rajta, hogy mennyire meglepődött a viselkedésemen, és hogy nem erre számított. Valószínűleg felvilágosították őt iménti viselkedésemről a színfalak mögött, és most értetlenül pislogott a fiatal kisegítőlányra, aki közben szintén visszatért. Aztán Mrs Newton azt mondta, hogy becserélik nekem a hibás árút, sőt, még egy csuklópántot is kapok ajándékba. Majd odavezetett az edzőcipőket kínáló részleghez, és ott hagyott válogatni. Végül is jó üzlet - gondoltam magamban, miközben felpróbáltam az első párt, ami megtetszett. Közben feltűnt, hogy nem én vagyok az egyetlen vendég az amúgy elég ritkán látogatott sportszerüzletben. Néhány sorral arrébb egy másik, korombeli lány nézelődött a tréningruhák között.

::April::


Nos a trénig ruha gyorsan szakad, ha farkas az ember, vagy ha pusztán dühös és kell valami amit tépkedhet. Na persze nálam a düh és a farkassá alakulás két külön fogalom, de ettől függetlenül pár új ruha, ami sportos nem árt.

A moteltől nem messze volt az a kis bolt ahová a fiatalok szoktak járni vásárolni. Azt hiszem Newton sport bolt nevet viselte, egy kicsit fantáziátlan, de ki vagyok én hogy bele szóljak? Inkább örülnöm kéne, hogy van esélyem, hogy itt lehessek, hát örültem is. Tehát nem foglalkoztam, mennyire rossz a neve, vagy sem, beléptem.

Nem voltam túl régóta be mikor a bolt feletti csengő csilingelt, ergo jött valaki. Hátra fordultam, hogy megnézzem ki az. Egy szép, olyan modellszerű szőke talán velem egy korú lány jött be, igaz nem éppen a legbékésebb arckifejezéssel. A bolt vezető után érdeklődött a fiatal kisegítőtől, aki a lány arcát látva sápadtan, meg ijedten szalad a bolt hátsó részébe. Nekem ehhez speciel semmi közöm, így visszafordultam az áruhoz és nézelődtem tovább.

::. Kylie .::

Mint minden reggel, ma is futással kezdtem a napot. Valójában ez nem egy régi-régi szokás nálam, mert csak néhány hónapja futok rendszeresen, körülbelül azóta, hogy elhatároztam, épp azért sem hagyom magamat az önsajnálatban fetrengeni, inkább megpróbálom megszeretni ezt Forks nevű, esős, kis városkát. Új élet, új szokások, és akkor jött a rendszeres reggeli futás is.
Ám a mai reggel nem a megszokott módon zajlott. Mivel tegnap megkaptam apától az első saját kocsimat, ma nem bringával tekertem ki a város széléhez az erdő menti ösvényre futni. Ez volt az egyik eltérés. A másik, hogy most, a hétvégén kivételesen itthon volt Tom bátyám, és egy kiadós veszekedéssel kezdtük a napot. Szóval elég paprikás hangulatban indultam útnak. A harmadik pedig, hogy nagyjából kétszáz méter után elszakadt a másfél hete használt edzőcipőm, úgyhogy dühösen trappoltam vissza a kocsihoz, és első utam a Newton sportüzletbe vitt, ahol a selejt árút vettem. A kocsi kerekei hangosan csikorogtak az aszfalton, ahogy hirtelen lefékeztem a bolt előtt. Nem is kell mondanom, elég morcos képpel rontottam be az ajtón, majd a tulajt kerestem, hogy jól megmondhassam neki a magamét.

...