Focipálya...

Magabiztosan támaszkodtam rá, hiszen ez az érzés még a fájdalmamat is elnyomja. Lehajoltam, hogy felvegyem a táskámat, majd rámosolyogtam legújabb barátomra.
- Figyelj! Felőlem te bemehetsz a suliba, én majd valahogy hazabotorkálok.
Nincs jogom arra kérni, hogy velem tartson, hiszen neki is vannak kötelességei, amiket teljesítenie kell és nem pesztrálhat engem. Lassan ugráltam az egyik lábamon és úgy éreztem magam, mint egy két ballábas kislány, aki nem tud megállni a lábán.
Próbáltam mindenre gondolni, hogy elverjem a fájdalmat ami a bokámból áradt, de egyszerűen nem tudtam koncentrálni.
Azt hiszem nem leszek valami jó társaság mára.
Motyogtam, amikor kifordultunk az iskola kapuján és hazafele ballagtunk.
- Még tíz perc és megérkezünk. Bár ezzel a tempóval lehet húsz is.
Mosolyodtam el a következő oszlopnál megálltam kicsit pihenni, hiszen egy lábon nem a legegyszerűbb menni.
- Sajnálom ami a szüleiddel történt. Amikor négy éves voltam az én szüleimet is megölték valami őrültek. Most a nővéremmel élek.
Ismét belekapaszkodtam a vállába és erőt vettem magamon, hogy valahogy hazaérjek.
Remélem Viv otthon lesz és kihívja a dokit, mert ezt már nem várhatom el Altől
Befordultunk a következő utcában rámutattam a második házra.
- Ott lakom.
Megkönnyebbülten mosolyogtam rá Alre és megszorítottam segítséget nyújtó kezét.
- Mindjárt felmentlek a felvigyázásom alól.

------folytatás a Vivian Faye házban----

Figyeltem Jessica minden mozzanatát, és mikor a füvet kezdte el tanulmányozni látszott rajta, hogy zavarban van. Én viszonylag ügyesen leugrottam, de neki már nem volt ilyen szerencséje. Hangos reccsenéssel adta tudtunkra a lány bokája, hogy nem szereti az ilyeneket.

Egyből oda léptem és megfogtam a kezét,hogy rám támaszkodjon.

- Szerintem nem fog megölni, maximum csak ki lesz akadva. - feleltem nyugtató hangon. Így is eléggé aggódhat a bokája miatt...

- Azt hiszem a suliba már nem megyünk be. Haza kísérlek jó? - pillantottam a lányra.

- Egyénként Helsinki-ből jöttem. A szüleim lezuhantak repülővel együtt, így most itt élek a nagyszüleimmel – tettem még hozzá, majd várakozóan néztem rá, hogy mondja merre is lakik. Az ő érdekében remélem nem messze, mert a bokáját kéne hamar látnia egy orvosnak. Így meg bemenni Forks-ba gyalog az egyenesen hülyeség.

Elnevettem magam, amikor mellettem termett a vastag csövön, de csak azon, hogy az én szerencsétlenkedésem mellett milyen gyorsan mellettem volt.
- Ha te mész én is megyek. Csak azért nem állt szándékomban bemenni, mert egyedül voltam, de most már szívesen megyek.
Nem tudom hány perces szünet állt be köztünk, de az biztos, hogy beazonosíthatatlan időig csendben ücsörögtünk egymás mellett. Nem mertem rá pillantani, hogy nehogy találkozzon a tekintetünk, és lesüssön rólam, hogy mennyire tetszik, ezért csak a füvet bámultam. Fejemben a gép zörgött és témák után kutatott. Úgy tűnik nekem még az észjárásom is túl lassú az övéhez képest, mert ebben is megelőzött. Egy elég kellemetlen témát hozott fel, de megpróbáltam nyugodtan válaszolni rá.
- Bukarestben születtem, de az élet elsodort onnan és egy véletlen során itt kötöttem ki. Te honnan jöttél?
Hogy megfogadjam az előbbi figyelmes szavait engedelmes kislány létemre leugrottam a csőröl. A következő pillanatban már meg is a bántam, mert a bokám hangos reccsenéssel ért földet.
- A francba.
Ijedten kaptam kezem a törött lábamhoz és fogaim közül fájdalmasan sziszegtem.
- Kellett nekem felmászni oda.
Megpróbáltam talpra állni és elvánszorogni a táskámig, hogy előhalásszam a telefonom, de két lépés után ismét a földre rogytam.
- Remek! Viv ki fog akadni.

Bólintottam, noha nem is terveztem, hogy másnak hívom. Bár személy szerint nekem a Jessica név jobban tetszik, de ő tudja, hogy szereti. Megvontam a vállam, mikor felkapaszkodott a kapura, de két perccel később már én is ott ültem mellette.

- Majd a nap közepén bemegyek. Egyébként se vagyok oda az iskolákért - feleltem Jess-nek. Felpillantottam az épületre, hát nem olyan volt, mint amilyennek államim suliját képzeltem, de most ez van, és nincs mit csinálni. Még mindig jobb ez, mint egy rakat vámpír. Sőt ez sokkal jobb. Igaz nem tudom milyen belülről, de nagyon remélem, hogy nem fog egy vakolat darab egyszer a fejemre esni.

- Majd egyszer bemegyek, de ha kinéznek az ablakon, akkor látnak minket – mutattam az ablakokra. Nekem aztán édes mindegy volt, mert a nagyiék csak ráfogják, hogy megjött az eszem amiért nem mentem be a farkasok közé. Lazák a nagyszüleim és ez nekem jó.

- honnan jöttél? Mert hogy nem vagy ide valósi, az ordít rólad – próbáltam valami beszélgetés félét kezdeményezni, mert egy idő után beállt a csend. Na persze feltaláltam magam: alaposan szemügyre vettem Jess-t, és meg kell hagyni tetszett a látvány. Tényleg helyes egy lány.

Biztosan teljesen hülyének néz. Úgy viselkedem mint egy csitri. Nem értem mi van velem. A francba Jess! Szedd össze magad!
Rámosolyogtam Alre és megpróbáltam sokkal jobban adni magamat. Egyik lábamról a másikra szökdöstem, miközben hallgattam a szavait.
- Rendben van Al. Te meg szólíts Jessnek!
Lassan elértük a pálya szélén fekvő kaput. A táskámat ledobtam a földre én meg megostromoltam a fehér csöveket. Kidugtam a nyelvem és egy ugrással elkaptam a fejem fölött levő csövet. Felhúztam magam , és jobb lábamat átraktam rajta, majd felhúztam magam, és a másik lábamat is átrakva felültem a tetejére. Onnan válaszoltam vissza a nemrég megismert fiúnak.
- Így van. Mi ujjak tartsunk össze.
Tele torokból felnevettem, majd komolyabbra fordítottam a szót. Felhúztam a vállam és a fogaim között félig nevetve, félig sziszegve válaszoltam.
Azt terveztem. Tudod sehogy sem akaródzott bemennem a sok idegen közé.
Lesütöttem a szemem szégyenemben, hogy ilyen dolog fordult meg a fejemben, majd kihívóan néztem rá Allenre.
- Te nem lógsz éppen?
Kérdeztem nyomatékosan, mert az egész udvar kiürült lassan, csak a késők szaladtak még a tantermek felé.
- Persze, ha akarsz bemehetsz. Azt hiszem én elleszek még itt egy darabig
Igazából nagyon nem szerettem volna, hogy bemenjen, de ez a felelet tűnt a legnormálisabbnak.

Jó sokáig tartott mire fel emelete a fejét és rám nézett. Kicsit meglepődtem, mert tudtommal nem ártottam neki semmivel, nem tudom miért viselkedik most így. De ha neki ez jó, hát legyen.

Mikor felállt egyből megigazította a ruháját, és szinte ordított róla, hogy zavarban van. Nem tudom miért, én nem adtam rá okot, vagy ha az volt az ok, hogy idejöttem és szóba álltam vele.

- Én is új vagyok. - mosolyogtam rá. Nagyon aranyos lány, és helyes is. Meg a neve is szép. Jessica Faye. Nem hinném, hogy ide valósi, már csak a nevéből ítélve, meg az előbb mondta hogy új. Mindenesetre azt furcsálltam, hogy senki nem jön ide hozzánk.

- Barátoknak inkább csak Al. - tettem hozzá. Nem szerettem a teljes nevemet, az számomra túl komoly volt.

- Úgy gondoltam, hogy ha már újak vagyunk, akkor legalább mi ne nézzük levegőnek a másikat. Mellesleg úgy ültél ott, mint aki ott is akar maradni a nap végéig. - feleltem, miközben utána mentem. Igaz pont a tömeggel ellentétes irányba mentünk, de szemmel láthatólag Jessica-t ez nem zavarta így én se izgattam magam.

- Csak nem elakarod lógni a napodat? - vigyorogtam rá, mikor elértük a kaput. Mi sem jobb bemutatkozó, mint, hogy az egész napot ellógjuk. Nem hinném, hogy a nagyszüleim ezt nagyon tolerálnák, a végén még mehetnék Forks-ba... Na köszönöm, abból nem kérek.

.::Allen::.

Nem tudom, hogy meddig bámulhattam és azt sem tudom, hogy mennyire feltűnően. Jó pár percig mozdulatlanná meredtem és még levegőt venni is elfelejtettem. Mikor megláttam, hogy felém tart a térképem fölé hajoltam, mintha valamit olyan szorgosan keresnék benne.
Csak ne álljon meg mellettem. Könyörgöm. Sétáljon tovább.
De imám nem lett meghallgatva, mert közvetlen mellettem szólalt meg. Ólomsúlyú fejem lassan emeltem fel és belenéztem a fiú szemeibe. Halvány mosoly jelent meg az arcomon, majd a lehető legnyugodtabb hangomon szólaltam meg.
- Még új vagyok itt.
Kezem belefektettem a tenyerébe és engedtem, hogy felhúzzon, habár nekem nagyon kényelmes volt ott lent, de ezt nem hagyhattam ki. A lehető leggyorsabban talpra zökkentem és megigazítottam a ruhámat.
- Örvendek Allen. Én meg Jessica Faye vagyok.
Mutatkoztam be és kezet nyújtottam neki, és erőteljesen megráztam, majd zavartan kihúztam a kezéből, és felvettem a táskámat a földről.
- És te mit keresel itt? Azt hittem, hogy itt már mindenki levegőnek néz. Erre meg megjelensz te.
Kezeimet összefontam a mellkasomon és szórakozottan lóbáltam előre és hátra a jobb lábamat.
- Ha már mindketten itt állunk nincs kedved sétálni egyet?
Rámosolyogtam és lassú léptekkel indultam meg a pálya szélén, a kapu felé. Zavaromban lehunytam a szemem és összeszorított fogakkal vártam, hogy utánam jöjjön.

Jess (LL)

Otthon kiakasztottam a biztosítékot mivel kikönyörtem, hogy La Push-ba járjak suliba. Igaz itt egy horda farkas van, míg Forks-ban egy rakat vámpír, meg ember. Komolyan mondom, inkább legyenek a sulik fajokra osztva. Igaz, akkor is itt köténék ki. Na mindegy.

Viszonylag hamar megtaláltam a sulit, messziről kitűnt a fák közül, és itt volt a legtöbb fiatal, vagy fiatlanak látszó egyén. Nem tudom eldönteni, mert a farkasság egy jó ideig nem hagy minket megöregedni.

A focipályára igyekeztem, mert először mindent megnézek, majd utána az eltévedésre fogva szépen beslattyogok a nap közepén, adidg meg elütöm az időmet, mondjuk a pályán. Ami meglepett, hogy nem voltam egyedül. egy kábé velem egykorú lány - meglehetősen szép - üldögélt, és már illat alapján beazonosítottam, hogy majd egyszer farkas lesz, addig ember.

Nem nagyon úgy nézet ki, mint aki beakar menni, a többiek meg szinte észre se vettek minket. LEfogadom bármibe, hogy ú is új, és ha már így állunk, akkor legalább mi újjak tartjunk össze.

Egy apró mosollyal a szám sarkában mentem oda hozzá és guggoltam le elé.

- Hali idegen! Félsz bemenni? - vigyorogtam rá, miközben felé nyújtottam a kezemt azzal a szándékkal, hogy segítek neki felállni.

- Allen Wackrill - tettem még hozzá a nevemet.

.::All::.

Már lassan egy hete élek La Pushban a valóság teljes fényében, és ez az első napom a suliban is. Az én drága nővérkém elintézte, hogy itt folytathassam a tanulmányaimat.
Az első napom ma van a suliban. Már reggel korán felkeltem, hogy nehogy már az első napomon elkéssek, az nem vetne rám jó fényt. Belebújtam a fehér, virágmintás ruhámba és letipegtem a konyhába, hogy bekapjak valami harapnivalót. Egy pohár friss limonádét ittam és utána berágcsáltam egy szép piros almát. Átismételtem a bemutatkozós szövegemet, majd beköszöntem Vivinek, és útra keltem.
A táskám lazán lóbálózott a hátamon, én meg egy kis térképpel a kezemben kerestem meg a sulit.
Tíz perces járás után megtaláltam, és jól szemügyre vettem. Nekitámaszkodtam egy odvas fának és onnan figyeltem a ki-be járkáló indiánokat.
Nem tagadom, hogy keményen rámtört a félelem.
Mit keresek én itt? Nem is tartozom közéjük. Meg van mit fogok tenni! Megvárom amíg mindenki bemegy, majd szépen hazasétálok és beadom Vivnek, hogy elkéstem és nem mertem bemenni
Okos ötletemen elmosolyodtam és ráültem a táskámra, és kiegyenesített lábakkal vártam. Úgy látszik átlátszó vagyok, hiszen többen is elmentek előttem és észre sem vettek. Már ezért is megéri hazamenni, otthon legalább nem néznek levegőnek. Nekitámaszkodtam a mohás törzsnek nem foglalkozva azzal, hogy esetleg összepiszkolja a ruhámat. Leszakítottam egy fűszálat és szórakozottan forgattam az ujjaim között.
Pillantás nélkül meredtem előre, amikor szemem megakadt egy jóképű, fiatal srácon. Kíváncsian felhúztam a lábam és átfogtam a kezemmel, közben meg az arcát fürkésztem.

...