:.Reptér.:

Figyelemmel kísértem, amit mond, majd magamhoz öleltem, mikor újra könnyek mosták az arcát. Nem tudom mikor lettem ennyire költői... Na mindegy, láttam, hogy van amiről nem szeretne beszélni, de túl sokáig voltam tőle távol, hogy ezt most elnézzem neki.

- Jessie, mi történt? - kérdeztem lágy hangon. Körbe néztem, hogy hol egy pad, majd kézen fogva oda húztam majd szépen leültünk. Végig hallgattam, amit mondott, majd felsóhajtottam, és igyekeztem én is valami választ kinyögni.

- Nos én bemenekültem az erdőbe, ők meg jöttek utánam. De ott akkor átváltoztam, majd rá két perc múlva megjelent Patrica és Gabriel. Ők vettek magukhoz, majd visszaköltöztünk Bukarest-be. Ott megismerkedtem egy sráccal, ő elárult Gabriel megvédett, de az az életébe került. Ezután Visszavonultam és ki se dugtam az orromat a lakásból, csak abban az utcában mozogtam. Egy nap beállított Patricia, hogy újra alapítja a falkát, de nekem nem volt maradásom, így kötöttem ki itt – meséltem el röviden az elmúlt éveket.

- Persze sokszor gondoltam rá, hogy mi van veled, hol vagy. Emlékszem egyszer 10 éves koromban farkasként nekiindultam, hogy megkeresselek. Még a városból sem jutottam ki... - tettem hozzá nevetve. Persze nem az a nevetséges, hogy őt akartam megkeresni, hanem az, hogy olyan fiatalon indultam neki a nagyvilágnak.

- És a többi kérdésre mi a válasz? - néztem rá türelmetlenül. Szinten mindent akartam róla tudni.

A nagy és érzelmekkel teli ölelés közepette mindketten a földre kerültünk. Legszívesebben teli torokból felnevettem volna, de ahhoz el kellett volna eresztem a nővérem és azt nem akartam.
Amikor éreztem, hogy az alattam ficánkoló Vivian jobb szeretne a lábán állni engedtem a szorításból és talpra álltam. Fülig érő vigyorral néztem és úgy ittam minden szavát mint az életet adó vizet. Kérdésözénén csak elmosolyodtam, mert ráébredtem, hogy ebben is mennyire hasonlítunk. Nekem is száz meg száz kérdés fogalmazódott meg bennem, csakhát Ő gyorsabb nálam.
- Nyugalom. Csak szépen lassan.
Kézen fogtam és a legközelebbi padhoz vonszoltam, ahol kényelmesen kinyújtóztattam fáradt lábaimat.
Megfogtam a kezét és úgy kezdtem bele a mondókámba.
- Nos. Minden részletre nem emlékszem, mert kicsi voltam, de azért dereng valami. Miután megöl...miután....szóval, miután megtámadtak minket azok a csúnya alakok nevelőszülőkhöz kerültem. Ott létem alatt sokszor azt kívántam bárcsak az úton élnék.
Az eddig felgyűlt könnyek most patakként folytak végig az aecomon. Arra gondoltam, hogy megkímélem a nővérem a piszkos részletektől így jó nagy részt kihagyva belőle folytattam.
- Mikor végre megszabadultam tőlük mindenem a te felkutatásodra tettem fel, és most itt vagy. Végre.
Fejem a vállára fektettem és most én halmosztam el kérdésekkel.
- Na és te? Milyen életed volt?

Őszintén nem tudom mi történ azután, hogy felfogtam mit válaszolt. Csak annyi marad meg bennem, hogy kikötött a nyakamban. Annyira meglepett, hogy még az egyensúlyomat is elveszítettem.

Hüppögve öleltem magamhoz. De egyébként egy értelmes szót sem tudtam kinyögni, majd miután feltűnt, hogy egy csomóan néznek minket, igyekeztem felállni, és persze magammal húzni Jess-t is.

- Te is hiányoztál nekem – szorítottam magamhoz.

- Mi történt veled? Hova tűntél? Miért nem jöttél utánam? Ki vigyázott rád ennyi éven keresztül? Hogy jutottál el Patriciához? - kérdés özönt kapott a nyakába, de egy percre sem engedtem el. Nem akartam elhinni, hogy újra itt van az én egyetlen húgom, aki elveszett azon az éjszakán. De most itt van. Nem tudom, hogy miért éppen most, de a sorsnak ezer hála ezért a tettért.

- Van hol laknod? Milyen utad volt? Éhes vagy? Szomjas vagy? Szükséged van valamire? Alakot már váltottál? Tényleg hol éltél? Árvaházban? Nevelőszülőknél? Utcán? - csak úgy dőltek belőlem a kérdések, de egyszerűen muszáj volt bepótolnom az elmúlt éveket. Nem győztem csodálkozni, hogy abból a pici lányból milyen szép lány lett. Könnyektől maszatos arccal néztem rá, miközben az arcomon ott volt egy levakarhatatlan vigyor.

Hallottam ahogy szorosan mögöttem jön és éreztem fürkésző pillantását a hátamon. Meggyorsítottam a lépteimet. Mi van ha nem is az akit várok, mi van ha egy őrült, aki azzal szórakozik, hogy faiatal lányokat ijesztget.
Megpróbáltam kitérni a pillantása elől, de nem sikerült, akármerre tértem szorosan a nyomomban volt. Már készültem valami csúnyát mondani, amikor egy számára igenis ismerős hangon szólalt meg. Földbe gyökerezett a lábam és levegőért kapkodtam. Tehát léteznék még csodás, és Isten mégis kegyes velem. Az utambe küldte a nővérem.
Könnyektől csillogó szemekkel fordultam meg és már megszokásból is románul válaszoltam vissza.
- Da. Eu sunt. (Igen. Én vagyok!)
Néma másodppercegik álltam és csak bámultam Őt. Mikor végre magamhoz tértem a nyakába borultam.
- Végre megtaláltalak. Vivi!
Az utolsó szónál elcsuklott a hangom és zokogásban törtem ki.
- Annyira hiányoztál!

Figyeltem minden mozzanatát, és mikor elküldték az árustól, elhaladt mellettem. Igaz, sok év telt el, de az illata megmaradt bennem.

Szólásra nyitottam a számat, de nem jött ki belőle hang. Leblokkoltam, és követtem. Lehet, hogy majd hülyének néz, de ez a legkevesebb. Remélem, hogy ő az és nem változott annyit, és nem csak egy lány aki nagyon hasonlít Jessica-ra.

Amint kiértünk az épületbe szaporábbra vettem és mikor közvetlenül előtte álltam megszólaltam.

- Jess, e adevărat, că tu ieşt? (Jess, tényleg te vagy az?) - kérdeztem. Magam sem tudom, miért pont románul kérdeztem. Sőt meglehetősen furcsán hangzott, de ha nem ő, akkor nem tudja mit kérdeztem én meg kimenthetem továbbra is magam, de ő azt se fogja hallani.

Várakozva néztem rá és reméltem, hogy szintén románul hallom viszont a választ.

Hosszú néma csönd következett, csak álltam és néztem az annyira ismerős lányt. Tudom, hogy még soha nem láttam, de nem tudtam levenni róla a szemem.
Nem foglalkoztam a lögdösődö kezekkel, a méltatlankodó emberekkel, akinek lefoglaltam a helyét.
- Elnézést, hölgyem de vásárolni szeretnénk
Bocsánatkérő pillantásokat vetetem a mellettem megszólalt férfira és két lépést léptem előrébb. Megigazítottam a fehér ruhacskámat és meleg mosolyt küldtem a szép lány felé. Kerestem a szavakat, hogy megszólítsam, de nem jöttek a hangok ki belőlem.
Zavartan lepillantottam a földre, majd beleharapva a hamburgerembe elindultam a kijárat felé.
Reméltem, hogy a lány utánam jön és azt fogja mondani, hogy Őt keresem. Hogy a régóta elveszett testvérem, akiért beutaztam a fél világot.
Lassan mentem, hogyha akar beérjen, közben pedig végig éreztem a pillantását a hátamon. Lehunyt szemmel kértem az Istent, hogy Ő legyen Vivi.
Csak egyedül a neve maradt meg nekem, az a név amit annyit zengtem kisgyereként, a név amely álmaimban olyan sokszor elhangzott. A nővérem neve.

Újabban szokásommá vált, hogy a reptéren lebzseljek, főleg miután Patricia hívott, hogy a húgom ott járt nála, vagy egy lány, aki a húgomnak mondta magát. Szóval kíváncsian jöttem ki minden nap és figyeltem, hogy mikor száll le egy olyan gép ami nekem jó.

Hát le is szállt, majd egy igen ismerős illatra lettem figyelmes. Ott állt a hamburger árus mellett és engem figyelt. Tekintetemet az övébe mélyesztettem, és ha más nem is, ez már meggyőzött arról, hogy tényleges az én húgom áll velem szemben.

Végig néztem rajta, és nem tudom milyen élete lehetett neki, de reméltem hogy jó. Patricia ezzel kapcsolatban nem mondott semmit, pedig tudtam, hogy tud valamit ami én nem. Tettem egy lépést Jessica felé, mert álmomból ébresztve is tudnám a testvérem nevét, és vártam hogy valami történjen. Talán délibáb, vagy hallucináció, de az is lehet, hogy ez maga a valóság.

Nekem túl hihetetlennek tűnik, remélem, hogy igaz és nem csak a képzeltem játszik velem, mert akkor mehetnék egyenesen egy dilidokihoz. Csak néztük egymást, míg mások igyekeztek onnan eltűnni, mi álltunk a helyünkön és csak figyeltük a másikat.

Nem tudom milyen sokáig utaztam, mert egy óra múlva elnyomott az álom. A kedves légiutas kísérő ébresztett meg, és már a repülő leszállásra felkészült. Az a röpke már percet behunyt szemmel vártam ki, hiszen a repülésben a felszállás és a leszállás a legrosszabb. Amikor talajt éreztem végre a kerekek alatt felpattantam és kabátomat a hátamra véve lebandukoltam a lépcsőn, a csomagtartóig. Jó pár percig állnom kellett, amíg végre az egyetlen hátizsákom a kezembe került. Nem hoztam sok cuccot magammal. Több ok miatt is, mert nincs és mert szükségem sincs rá. Egy darabig álldogáltam a zsúfolt reptéren és vártam.
Nem tudom, hogy mire csak vártam. Korgó gyomrom ébresztett rá arra, hogy ennem is kéne valamit. Kalapomat a fejemre kanyarítva indult meg valami hamburger árust keresni.
Rövid gyaloglás után rá is akadtam egyre.
- Egy szimpla hamburgert kérek.
Mosolyogtam rá a kiszolgálóra és ujjaimmal a pulton dobolva vártam az ételt. Miután kiszolgátak kifiszettem. Mikor megfordultam egy ismerős lányt pillantottam meg. Szívem vad kalapálásba kezdett és dejavu érzésem támadt. Nekitámaszkodtam a pultnak és néztem a legszebb lányt akit valaha láttam.

Miután a viszontlátás örömteli percei elmúltak, elindultunk a parkoló felé. Gondoltam, hogy kocsival jön, hiszen számított rá mennyi bőröndöm lesz.

-Eltaláltad nem bírtam ki nélküled, nagyon hiányoztál- mosolyogtam rá, miközben beszálltunk a kocsiba.

-Mi van Jake-kel meg Sam-mel? - kérdeztem miközben elhagytuk a parkolót és a hátunk mögött hagytuk a repteret.

- Sam tud róla, hogy jövök? - kérdeztem miközben az utat bámultam ami La Pushba vezet.

Pár órával később ami nekem perceknek tűnt beértünk La Pushba. Nagyon szép volt a környék, abban a pillanatban mikor megláttam az első házakat, úgy éreztem mintha haza értem volna. Lényegében tényleg haza értem hiszen apu is innen származik. Nagyon kíváncsi voltam a többi farkasra, mivel Beth már annyit mesélt róluk.

Miközben Beth-szel egyre beljebb haladtunk La Pushba eszembe jutott, hogy szólnom kéne neki, hogy vettem egy házat. Mivel ezt elfelejtettem megemlíteni neki.
- Képzeld Beth vettem egy házat itt La pushban, tudom nem szóltam róla de kiment a fejemből. - mondtam neki miközben mosolyogva ránéztem .
- Gyönyörű kis ház az erdő északi szélén, majd meglátod milyen, remélem neked is tetszeni fog. - folytattam miközben Beth lekanyarodott az egyik kereszteződésnél.

Mikor oda értünk és kiszálltunk a kocsiból egy pillanatra megálltam gyönyörködni benne mivel személyesen még nem voltam itt, hogy megnézzem. Ugyanis az interneten vettem egy aukción és még nem volt alkalmam személyesen is megtekinteni. De elégedett voltam a választásommal.
Miután kigyönyörködtem magam, a már felnyitott csomag tartóból kiszedtem a bőröndjeimet és elindultam a házam felé.


/Folytatás Nathalie Silver házában/

A reggelem remekül telt, amint felkeltem éreztem, hogy csak úgy sziporkázok és duzzad bennem az energia. Mivel Sam megint nem volt otthon minden probléma nélkül betettem a régi cd lejátszómba egy még a Ty által összeállított zene válogatást, és végig hallgattam a rajta lévő mind a 25 számot. S miközben pakolásztam az adott zenére betanult koreográfiát táncolgattam és néha énekeltem is a dalt. Imádtam ezeket a számokat, bár azt hiszem eléggé kínosan éreztem volna magam ha Sam látna most, de ez mindegy. Annyira jól elvoltam a zenével és a pakolászással, hogy kis híján meg sem hallottam a telefonom csörgését.
Alig hogy felvettem meghallottam Nathalie jól ismert határozott hangját, amint közli, hogy utazik. Azt hogy hozzám felesleges volt hozzátennie a hanglejtése mindent elárult, eddig bírta. Na de persze ezt egy kicsit sem bántam. Alig vártam, hogy valamivel napnyugta előtt megérkezzen.

A napom többi része ezt követően eseménytelenül telt, kivéve, hogy elugrottam Jake-hez és kölcsön kértem az autóját, mert tudtam, hogy Nat bőröndje nem férne el a motoromon, már persze csak ha egyet hoz. Jake persze szívesen odaadta a kocsit, de csak azzal a feltétellel, hogy másnap ne felejtsem majd el visszavinni neki. Igyekszem majd tényleg nem elfelejteni...

Néma csendben kocsikáztam ki a Port Angeles-i reptérre és tettem le a kocsit a parkolóban, majd már libbentem is be a váró terembe, izgatottan várva, hogy vajon a gép landolt-e már. alig néztem körül megpillantottam felém igyekező barátnőmet.
- Nathalie! - kiáltottam vidáman, majd amikor odaért hozzám, jó szorosan megöleltük egymást. - Te is nekem, és remekül, na de gyere, majd útközben beszélgetünk, menjünk haza. - vigyorogtam rá, majd az egyik bőröndjét én a másikat ő húzva, indultunk meg a parkoló felé. Ott bedobtam a platóra a két bőröndöt, majd mindketten beszálltunk az autóba és utunkat La Push felé vettük.
- Na, és mesélj mi szél hozott? Kitalálom nem bírtad tovább nélkülem, ugye? - vigyorogtam szélesen.

Miután Beth hazautazott, annak ellenére, hogy ott volt nekem a tánc csoport egyedül éreztem magam. Hiszen nagyon megértettük egymást és nagyon jó barátnők voltunk. Mivel mindketten farkasok vagyunk.

Egyik nap a táncpróba után kezembe akadt egy kép amin mindenki rajta volt. Rögtön kiszúrtam rajta Beth és úgy döntöttem, hogy meglátogatom La Pushban. Mivel szerettem a hirtelen döntéseket, előszedtem a mobilom felhívtam Beth és csak ennyit szóltam a telefonba mikor felvette. -Utazom La pushba.-

Miután letettem a telefont, elköszöntem a többiektől. Úgy búcsuztunk el, hogy valamikor jövök de még nem tudom mikor. Hazamentem felhívtam a repülőteret és foglaltam egy jegyet, majd miután leraktam a telefont, becsomagoltam. Jó sok cuccot raktam be a bőröndömbe hiszen nem tudtam mikor jövök vissza. Mikor mindennel elkészültem felhívtam anyámat és szóltam neki, hogy egy jó ideig nem leszek itthon. Aztán hívtam egy taxit és kimentem a reptérre.

Aztán arra döbbentem rá egy pár órával később, hogy megérkeztem a Port Angelesi reptérre.

Mikor leszállt a gép és megszereztem a bőröndjeimet, elindultam a várócsarnok felé. Mivel előre megbeszéltem Bethel, hogy ott találkozunk.
Nem kellet sokat keresgélnem hamar kiszúrtam őt, annak ellenére, hogy vagy ezren tolongtak körülöttem és persze körülötte is.
Mikor megláttam integettem neki és rá mosolyogtam, majd elindultam felé. Nagyon örültem neki, hogy látom és örömmel vettem észre, hogy nem változott semmit.

- Szia, hogy vagy? Örülök, hogy újra látlak, már nagyon hiányoztál! - mondtam neki mikor oda értem hozzá. Megöleltem és adtam neki három puszit.

...