New York Üzletközpont

Teljesen lekötött a zöld báli ruha amit megpillantottam és szinte egy pillanat alatt rabul ejtett. Nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan mi fogott meg benne, talán a szabása, vagy szokatlanul szép színe és anya, amely éppen annyira verte vissza a fényt, amennyire kellett. Egyszerűen a szememben ott és annál szebb ruhát nem tudtak volna nekem mutatni. Szinte szó szerint álmaim ruhája volt, bár ez előtt sosem láttam. Úgy láttam, hogy Chace-nek is elnyerte a tetszését, mert megjegyezte, hogy jól állna.
- Köszönöm, ez kedves. Fel is próbálom. - mosolyogtam rá gyermeki örömmel, majd odasétáltam az eladóhoz akinek megadtam a méreteimet. ezt követően elsietett, majd visszatért egy dobozzal a kezében és az egyik szabad próbafülkébe terelt. Az eddig rajtam lévő ruhákat felakasztottam a próbafülkébe készített fogasokra, majd kivettem a dobozból a ruhát és felvettem. Mivel odabent nem volt tükör, így miután felvettem kiléptem majd Chace felé fordultam.
- Szerinted milyen? - érdeklődtem kíváncsi tekintettel.
- Odabent nem volt tükör. - tettem még hozzá, miközben közelebb léptem hozzá.

- Hát én is remélem. - mosolyogtam rá, mivel nem szerettem túlságosan a sötét színeket. Utoljára édesanyám temetésén viseltem fekete ruhát, azóta legfeljebb egy két fekete pulóver vagy elegánsabb alkalmakra fekete blúz van a szekrényemben. Többnyire inkább a pasztel színeket részesítem előnyben, de a kicsit feltűnőbb színeket is kedvelem, ez viszont már csak az alkalomtól függ. Mosolyogva léptem be a boltba az oldalamon Chase-el és annak ellenére, hogy kimondottan nem szerettem vásárolni úgy éreztem ezt kicsit még talán élvezni is fogom.
- Jó napot miben segíthetek önöknek? - jött oda hozzánk azonnal egy fiatal eladó lány aki az üzlet egyen kosztümjét viselte.
- Köszönjük, egyenlőre csak nézelődünk. - mosolyogtam rá barátságosan, amire ő bólintott, amire mi kicsit beljebb mentünk. Rengeteg ruha volt, némelyek fogason, mások pedig nő alakú próbababákon díszelegtek. Az egyik ragadta meg kissé a figyelmemet, egy hosszú barackvirág színű ruha, de amikor megláttam, hogy nincs háta, azonnal lemondtam róla. Eléggé fázós típus vagyok, és nem öltözködöm ennyire kihívóan.
- Neked mi a véleményed? - érdeklődtem amikor a tekintetem megakadt egy hosszú inkább báli, mint sem estélyi meseszép zöld ruhán. Pánt nélküli volt, és a szoknya része földig ért és kissé olyan középkori volt, de nagyon megragadott a szépsége.

Meglepődtem, amikor közölte, hogy mindössze 17 éves. Legalább 19-nek néztem legalább is a szemei alapján. Azt viszont azonnal leszűrtem, hogy nem túlságosan beszédes, és nem szerettem volna ezt erőltetni, elvégtére tudom mennyire kellemetlen érzés. Az, hogy nekem a munkám miatt el kellett viselnem a gazdag és elkényeztetett emberekkel való csevegést, az más volt. Kellemetlen, de önként vállalt kellemetlenség. Ő még fiatal és nem is ismerem, tehát távol álljon tőlem, hogy olyanra kényszerítsem amit nem szeret. Gondolataimból a koromra vonatkozó kérdése zökkentett ki.
- 21 éves vagyok. - mosolyogtam rá barátságosan.

A többi ismeretségemhez képest ő annyira fiatal és üde volt. Nem volt benne semmi felnőttes, egy egyszerű kamasz fiú volt és még is felüdítő volt vele találkozni. Hiányzott belőle a munkamánia és a gyilkolás iránti vágy, amiket az eddigi hetekben elszenvedtem.
Ahogy haladtunk az üzletek előtt, kiszúrt nekem egy fekete ruhát, ami valóban szép volt, egyedül a színe nem tetszett, de a fazonja igen.
- A fazonja tetszik, de inkább a világos színeket kedvelem. Menjünk be és nézzük körül, mit szólsz? - érdeklődtem tőle vidáman. Nagyon tetszett a ruha bő szoknya része, inkább báli ruha mint sem estélyi volt, de ez nem zavart.

- Ha ez megnyugtat én sem szeretek családi ügyeket intézni. - mondtam neki, egyfajta együttérzésként, csak hogy tudja, hasonló cipőben járunk. Bár ha úgy nézzük én kiváltképpen utálom az apámat, az édesanyám pedig már nem él. Tehát ha megnézzük akkor a szerkesztőségben dolgozó jó barátim azok akiket a családomnak tekintek. Ők meg aztán igencsak problémásak tudnak lenni... valami különleges érzékük van hozzá, nem tudok másra gondolni.
- Igazából örülnék neki, nem igazán szeretek vásárolni, talán így kellemesebb lesz az egész. - válaszoltam neki mosolyogva. Majd amikor láttam, hogy nem mozdul, eszembe jutott, hogy talán nekem kellene elindulnom elvégre fogalma sincs, hogy hol szándékozok ruhát venni. Bár ezzel kapcsolatban még nekem sem volt semmiféle ötletem. Egyedül annyit tudtam, hogy valami egyszerű nem rikító színű ruhát szerettem volna, ami elegáns ugyan, de nem hívja fel rám a figyelmet.
Végül úgy döntöttem elindulok és csak megyek az orrom után, és majd csak kilyukadok oda ahova kell. Mindig is így vásároltam és mindig is sikerrel jártam, igaz ugyan, hogy lejártam a lábamat, de utána kellemes volt a pihenés. Közben persze valami témán törtem a fejemet, hogy azért még se néma csendben sétálgassunk egymás mellett.
- És mennyi idős vagy? - érdeklődtem tőle végül, bár nagyjából olyan 18-19 körülire saccoltam, de szerettem volna biztosra menni.

- Ezt jó hallani. - mosolyodtam el megkönnyebbülten, amikor biztosított róla, hogy nem haragszik amiért neki mentem. Amikor kezet fogtunk enyhén összeborzongtam, amikor megérintetem a kezét. ennek oka, pedig az volt, hogy nagyon hideg volt, mintha csak egy jégtömb lenne. Ebből biztosan tudtam, hogy nem rég jöhetett be, mert kint is hasonló a hőmérséklet, ráadásul az időjárás jelentés ma estére még havazást is mondott.
- Hát, örülök, hogy találkoztunk. - mondtam végül, majd visszahúztam a kezemet.

- Értem. - bólintottam, amikor elmondta, hogy családi ügyek miatt van a városban, de most kiszabadult egy kicsit és itt kötött ki. Én sem így terveztem a mai napomat, de itt lyukadtam ki, ebben legalább megegyeztünk. Meglepődve pillantottam rá,a mikor megkérdezte csatlakozhat-e hozzám a vásárlásban. Ennek részemről nem volt akadálya, de ennek ellenére váratlanul ért.
- Nyugodtan, ha van kedved hozzá. Már csak egy estélyi ruhát kell beszereznem, mert a közel jövőben részt kell vennem egy partin. - válaszoltam enyhe sóhajtással. Sosem voltam oda a puccos ünnepségekért, de a munkámmal járt. Itt viszont nagy volt az esélye, hogy újra összefussak az apámmal. De azt biztos, ha még egyszer lelőnek miatta, visszamegyek Londonba, és akkor már az újság sem fog érdekelni.

Örömmel láttam, hogy nem vette rossz néven, hogy véletlenül neki ütköztem. Ám azt meg kell hagyni, hogy eléggé kemény a fiú, és még csak meg sem ingott, pedig eléggé jól telibe találtam szegényt. Miután felálltam, udvariasan felém nyújtotta az elejtett szatyraimat.
- Köszönöm. És tényleg ne haragudj, nagyon elgondolkodtam. - válaszoltam kedvesen mosolyogva. Nem szerettem volna megbántani ezzel, elvégre nem ő tehet róla. Egyszerűen én vagyok valamiért borzasztóan szerencsétlen ha közlekedésről van szó.

Kedvesen mosolyogtam vissza rá, amikor bemutatkozott, igazán udvarias fiú, így első látásra... bár Nath is az volt... de ő túl fiatal ahhoz, hogy bérgyilkos legyen, tehát azt hiszem az ő közelében nincs mitől tartanom.
- Melinda Diamond. - fogadtam el a felém nyújtott kezet, miközben én is bemutatkoztam.
- És mi járatban erre, ha szabad kérdeznem? - érdeklődtem tőle, miközben felvettem elejtett kabátomat is, majd a szemeibe nézve felegyenesedtem.

Az apámmal azóta a bizonyos vacsora óta nem beszéltem, de jobb is így. Azóta Nath-et sem láttam, ami szintén nem hátrány, mert így legalább nyugodtan rázódhattam vissza a jól megszokott életembe és a munkámba. Aminek kimondottan örültem, mert a fiúk teljes embert kívántak a rengeteg hülyeségükkel. Kész csodának tartom, hogy Nicky kibírta velük amíg én távol voltam... és az is kész csoda, hogy Geroge nem őrült meg tőlük. Bár a főnök a végletekig türelmes ember.
Egy sötétkék farmerben és egy kék blúzban táskámmal az oldalamon sétáltam az üzletközpont belsejében, jobb kezemben a kabátom cipeltem. Úgy döntöttem ideje venne magamnak néhány ruhát, holott nem szerettem vásárolni, főleg nem egyedül. De most így alakult.

Már a nem is tudom hányadig üzletből jöttem ki, de csak egy fehér nadrágot és egy vajszínű pulóvert sikerült vennem. A többi ruha mind a gimis éveimre emlékeztet, amikor három másik lány és én egy bandát alkottunk és énekeltünk. De aztán az érettségi óta semmit sem hallottam róluk... megszakadt a kapcsolat, ahogy mindenki mással is, ha azt vesszük. Bár nem volt okom panaszra, hiszen ott voltak nekem a mindig vicces munkatársaim, akik egyben a baráti körömet is jelentették. Persze a rendőrségen is voltak kapcsolataim, újságíró lévén szép is lett volna, ha nincsenek. Ahogy így elmerültem a gondolataimban nem figyeltem és beleütköztem valakibe, és elejtve a kezemben lévő két ruhás táskát a földön landoltam.
- Ne haragudj, nem volt szándékos. - pillantottam fel egy meglepően helyes fiúra, akinek sikerült neki mennem. Talán nem sokkal lehetett fiatalabb nálam, bár ezt így hirtelen nem tudtam megmondani.

...