Nath New York-i lakása

Valahogy eszembe sem jutott, hogy pont ebbe a kis seb felszakadásba halna bele. Akkor már rég nem élne, mert egy néhány golyót és egyéb más tárgyat már belevágtak helyettem és még mindig tökéletesen jól érzi magát, Mit ne mondjak nem sok embert ismerek aki így ragaszkodik az életéhez, ami már önmagában jó pont. Vagy eddig csupán csak szerencséje volt, és az előbb vagy utóbb el fog fogyni.
- Jó. - motyogtam végül egyszerűen, kissé megkésve a választ arra, hogy azért megmarad. Most jött el a pillanat, hogy végig kellene gondolnom az életemet idáig, és mindent a kukába hajítani, mert hogy már semmi sem az enyém abban is biztos voltam. Munkám nincs, mert nem akarom veszélybe sodorni Georgeot és a többieket sem. Az otthonomba nem mehetek vissza, mert ha megteszem azonnal, vagy ha azonnal nem is, néhány óra elteltével halott leszek. És minden bizonnyal ugyanezen okból kifolyólag anya sírjához sem mehetek majd ki jövőre. Már pedig ha nem akarom az egész életemet rettegésben leélni, akkor valamit tennem kell. De egyáltalán mit? Mi az amit az apám annyira akar. Ráadásként mi a garancia arra, hogy ha megszerzi, akkor engem békén hagy?
Semmi.
De a jó riporter holtig tanul, ahogy a tanárom mondta az egyetemen. hát én valahogy most nem szándékozok az életem árán szert tenni effajta tudásra. Szeretnék még egy darabig élni, annak ellenére, hogy nem maradt semmim... bár ez így nem igaz. Sarah nagyon kedves lány, tényleg kedvelem, a foglalkozása ellenére is. Azt itt van Nathaniel... ha nem bosszantana fel lépten nyomon talán egészen kellemes társaság is lehetne. Csak a szavainak az értelmét fogtam fel és azt, hogy kibiceg az ajtón, nyilván közölni a "családdal" hogy új lakó érkezett a villába, aki hosszútávra marad. Nos azt hiszem ennyi gondolkodás mára bőven elég volt. Ólom súlyú végtagokkal másztam fel az ágyra és bújtam be a takaró alá, azt egészen a nyakamig felhúzva, és néhány pillanat múlva már aludtam is.

//Köszi//

Azért elég érdekes volt látni, hogy Lei Lan mire nem képes, hogy megtartson magának, bár a lányka elég nagy tévképzetben él, ha azt hiszi, hogy az övé vagyok, mert nem vagyok, én senkié sem! Lei Lan elég rosszul lett nevelve ha valaki engem kérdez, és ami a legfőbb szerencsétlen még nem is tud arról, hogy élete legnagyobb hibáját követte el azzal, hogy Melindára támadt. Na majd mikor magához tér a boncasztalon erre minden bizonnyal magától is rájön, de én addig nem kívánom lelőni a poént. A házban mindenki tisztában a lány tetteinek következményével, tehát senki nem fog a sietni, hogy megmentse.

Ahogy sejtettem. De ez a válasz, hogy nem tudja benne azt erősíttette, hogy a drága apuci igen is járt ott, ami azt jelenti, hogy nem árt, ha az elkövetkezendő napokban bár orvlövészt a ház köré biggyesztek. Biztos, ami biztos, apucit le kell szedni és kész. Nem érdemel mást az a tuskó. Azért Melinda szavaira bólintottam.

- Nem gond, megmaradok – feleltem hetykén. Nem éreztem fájdalmat a lábamban, így nem is annyira érdekelt. Volt most fontosabb dolgom is, példának okáért, mi lesz majd most Melindával, mert haza tényleg nem mehet. És abba meg nem hiszem, hogy nagyon belenyugodna, hogyha kijelentem, hogy itt marad. De ácsi! Mióta is érdekel ő engem...?

- itt maradsz és nincs vita! - közöltem vele, majd lesántikáltam a bandához és lazán közöltem velük, hogy Melinda mostantól itt lakik. Őszintén nem érdekelt a véleménye, de ha nem hülye, akkor ő maga is tisztában van azzal, hogy így tud a legesélyesebben életben maradni.

Alig tudtam elhinni, hogy az a lány képes lett volna megfojtani, bár efelől immár kétségem sem volt. Inkább saját magamon döbbentem meg, hogy hirtelen mennyire nem tudott érdekelni, hogy esetleg megölhettem az ütéssel, mindössze ültem a padlón és igyekeztem minél több levegőt préselni a tüdőmbe, holott ezt most szinte lehetetlennek érzékeltem. Egyedül csak arra tudtam gondolni, hogy megúsztam minden fajta nagyobb sérülés nélkül, bár azzal tisztában voltam, hogy most egy ideig nem nagyon fogok nyelni. Ahhoz sem kellett orvosnak lennem, hogy megmondjam holnapra a nyakamon a vörös kéznyomok lila színt fognak ölteni, tehát nem fog ártani egy sál, csak a biztonság kedvéért, mert elég ronda látvány lesz az tuti. Némán figyeltem, ahogy Sarah és Jason felkapják a földről az eszméletlen Lei Lan-t, majd kiviszik a szobából. Én azonban továbbra sem éreztem magam elég erősnek hogy felálljak, főleg mivel szédültem, mert az agyam kissé sokáig nem kapott oxigént, szóval ott maradtam a földön ülve, neki döntve hátamat a falnak. Nath velem szemközt ugyanígy tett és ha éppen nem akartam volna megölni a helyzet még akár komikus is lehetett volna. Csak akkor ugrott be, hogy Nathnek kérdései voltak amikor várakozóan rám nézett.
- Nem tudom járt-e nálam apám de az Operaházas "randink" nagy port kavart. - jelentettem ki kissé reszelős hangon, amely mintha nem is a sajátom lenne, ráadásként eléggé halkan, kezemmel a randi szónál idézőjeleket mutatva a kezemmel. Utáltam, hogy akárhányszor belebotlok Nathanielbe, akkor vagy megakarnak ölni, vagy megakarnak erőszakolni, vagy éppen mindkettő, és az pedig egyesen frusztráló, hogy mindig megsérülünk. Komolyan gondoltam amikor évekkel ezelőtt azt mondtam, hogy nem akarok unalmas kapcsolatot?! Bárcsak visszamehetnék az időbe... gondolkodás nélkül azt mondanám csak unalmas kapcsolatra vágyok semmi másra.
- Vérzel. - nyöszörögtem fájó torokkal a lábára mutatva. A sebe nyilván akkor szakadhatott fel, amikor fellökték, vagy amikor lement, nem tudnám pontosan meg mondani. Lassan és kissé dülöngélve álltam fel, majd bementem a fürdőbe és kihajítottam Nathnek egy törölközőt, hogy tekerje a combjára, hogy elszorítsa a vérzést. Jómagam egy kis hideg vízbe áztattam egy másikat, majd körbetekertem vele a nyakamat, csak aztán mentem vissza a szobába és leültem Nath mellé a padlóra, behajtva az ajtót, amely halkan becsukódott.
- Hova tovább? - tettem fel a kérdést, kicsit neki is kicsit magamnak is elvégre, jelenleg itt sem voltam valami hú de nagy biztonságban. Pedig itt talán abban lennék, legalább is hogyha azzal a vázával véletlenül megöltem Lei Lan-t. És most már biztosan tudtam, hogy velem van a probléma ugyan is a legkisebb lelkiismeret furdalást sem éreztem miatta.

Nos én nem erőltetem a dolgokat. Azt mondta, hogy átgondolja, nos ez nyilván azzal egyelő, hogy nem fog itt maradni, mert olyan kis makacs, és meg a feje után, meg meg van akadva azzal, hogy bérgyilkos vagyok. Na és? Ha jól tudom pont ez a tény mentette meg az életét, mikor a saját apja eladta őt Fjodornak. Lássuk be, ha egy sima orvostan hallgató lennék valamelyik egyetemen, nem tudtam volna megmenteni az életét, maximum azt állapíthattam volna meg, hogy mennyire tettek benne kárt, mielőtt még kegyelemből lelövik, rosszabb esetben felboncolják – még élve... Nos erről ennyit.

Amint visszaértem, olyan kép fogadott amire életemben nem gondoltam volna... Lei Lan vs. Melinda. Előbbi bőszen fojtogatja Melindát. Nos ez olyan jelentet, aminél minden épeszű ember lebetonoz, majd utána puskából kilőve rohan a csaj után. Nos én egyiket sem tettem, csupán karba fontam a kezemet és vártam, hogy Lei Lan észre vegyen. És ha ez bekövetkezik, akkor nagyon remélem, hogy látni fogja az arcomon lévő erős gyilkolási vágyat, ami most igenis neki szól. Én már ennek a libának vagy ötvenszer megmondtam, hogy szálljon le rólam... Na és meg tette? Nem hát, éppen azért rontja itt nekem a levegőt.

Nagy csattanásra kaptam fel a fejemet. Óh... Melinda lecsapta – milyen ironikus – egy ősrégi kínai vázával. Nos így járt. Na persze a dulakodás a lentiek figyelmét se kerülhette el, így azok egy emberként robbantak be, mit sem törődve azzal, hogy én éppen az ajtóban állok. Majd valaki kaparjon fel... Tehát szépen feltápászkodtam, majd szinte mulatva néztem az ájultan fekvő lányt.

- Azt látom, hogy itt – jegyeztem meg epésen. - Na jó valaki kaparja fel a szemetet, azaz le a pincébe és szedjetek ki belőle minden létező infót, utána pedig ássátok el az első fa tövébe... Ne is, inkább Melindára bízom, hogy mi legyen a továbbiakban vele – hoztam végül döntést. Nos ez még nem azt jelenti, hogy a többi kérdésre nem várom a választ továbbra is. Tehát kérdőn néztem a lányra, hogy hol marad a válasz többi része, míg Sarah és Jason felkapták Lei Lan-t és szófogadóan elindultak kifelé.

Felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy gondolt egyet és nem törődve azzal, hogy jóformán az elmúlt négy nap alatt emberből múmiává változott kijelentette, hogy ő eleget pihent. Majd fogta magát kivette a szekrényből cuccait és bevonult a fürdőszobába felöltözni. Egy sóhajtás kíséretében vettem tudomásul, hogy nem leszek képes megállítani, mert úgyis csak a saját hülye feje után képes menni, tök mindegy mit mond bárki más. Majd valaki elkezd ordibálni, amikor felszakad valamelyik sebe és esetlegesen elájul, akkor persze cipelhetik fel és a doki varrhatja megint össze. Megcsóváltam a fejemet és éppen odaléptem az ablak elé, amikor meghallottam a fürdőszoba ajtajának nyílását így arrafelé fordítottam a fejemet.
- Még átgondolom. - válaszoltam őszintén, majd visszafordultam az ablak felé. Ő jobb szeretné ha itt maradnék én viszont halvány lila fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Ha nem mehetek az teljesen nyilvánvaló számomra is, azonban George segítségével el tudnám hagyni az országot, minden gond nélkül nevet változtathatnék. Azonban bár nem nagyon akarom elismerni Sarah-t és Kitty-t igazán megkedveltem annak ellenére, hogy miken mentünk keresztül. Viszont minden tény ellenünk szól, mert a helyzet sosem fog megváltozni. Ő mindig bérgyilkos lesz én pedig mindig egy újságíró az ő kollégáinak második legnagyobb ellensége, na mert az első az apámhoz hasonló alakok. Abban viszont igaza van, hogy talán itt lennék a legnagyobb biztonságban, a probléma az, hogy bezárva lennék, és nem hiszem hogy ezt hosszú távon képes lennék elviselni. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy valaki esetleg belépett a szobába, csak arra tértem magamhoz, hogy az ismeretlen hátulról megragadta a nyakamat és mindkét kezével vadul fojtogatni kezdett. Hirtelen és váratlanul ért a támadás, de igyekeztem kikerülni a szorításból és amikor sikerült szembe fordulnom az illetővel azt a Lei Lan nevezetű lányt pillantottam meg. A szemeiből tökéletesen ki tudtam olvasni, hogy ha nem én ütök, akkor bizony megfojt és nem elégszik meg azzal, hogy elájulok. Egyik kezemet hozzá hasonlóan én is a nyakára kulcsoltam, a másikkal azonban a kezem ügyében lévő asztalon matattam egy váza után, amely emlékeim szerint ott volt. A tekintetemet azonban nem fordíthattam el a támadómról, mert ha lebukok, tényleg itt halok meg, egy féltékeny lány által. A következő pillanatban azonban feltárult az ajtó és Nath robbant be rajta egy rakás kérdést zúdítva a nyakamba. A lány csak egy pillanatra fordított hátat nekem, amire én utolsó erőmmel felkaptam a vázát és a maradék kis erőmmel a fejéhez vágtam. A következő pillanatban mindketten a földre zuhantunk, de míg én vadul levegő után kapkodtam Lei Lan vérző fejjel terült el a padlón.
- Itt. - nyögtem végül Nath Lei Lanra vonatkozó kérdésére nagy nehezen, és mást nem állt szándékomban hozzáfűzni, mondjuk a torkom miatt nagyon nem is tudtam volna. És ha ez a csatatér még nem lett volna elég, a következő percben Sarah és Jason robbantak be az ajtón egyenest fellökve Nath-et, aki nyilván ott felejtette magát a látottaktól a küszöbön.

Na szépen vagyunk mondhatom. Ezek is nagyon jól tudnak vigyázni a tulajdon főnökük egészségére... Na de legalább pár dolgot megtudtam, elsőként, hogy... nem is tudom, mondjuk azt, hogy élek, és viszonylag jól is vagyok – leszámítva az ötvenmillió öltést és kötést. Nem nagyon szoktam ennyire megsérülni, viszont annak kimondottan örülök, hogy ennek ellenére még mindig egy darabban vagyok, és Melinda is jól van – már ahogy. Azért a szeme alatti sötét karikák nem kerülték el a figyelmemet. Nem tudom mennyit aludt az elmúlt négy napban, de van egy olyan érzésem, hogy nem túl sokat. Az is feltűnt, hogy Sarah ruháiban feszít. Gratulálok, legalább valakinek volt annyi esze és valamit ráadott a lányra, hogy az estélyiében rohangáljon erre.

Sóhajtottam egyet, ami a hasamon lévő sebnek nem tetszett, de hát kit érdekel? Mert hogy engem nem nagyon az egyszer biztos. Nos tehát a csók meg volt, a romantikus pillanat is hozzá, s el is múlt ugyan olyan gyorsan, mint ahogyan jött. És ahogy ezt letudtuk van néhány kérdés, amire őszintén választ szeretnék kapni, de csak miután elintéztem Lei Lan-t... Mondjuk kicsikét megnyúzom és kiakasztom valahova a bőrét a nappaliban. Elvégre mire való egy jó faliszőnyeg, ha nem arra, hogy a falon lógjon és nézzük?

- Eleget pihentem – feleltem, majd kikászálódtam az ágyból és a szekrényhez léptem. Kivettem onnan egy tiszta fekete inget és egy farmert, majd átmentem a fürdőbe. Ott átöltöztem, meg egy kicsit rendbe tettem magam, majd visszamentem Melindához.

- Gondolom haza akarsz menni pár cuccodért. Elkísérlek, hogy ne légy egyedül. Utána, hogy hova mész rajtad áll, de jobb szeretném ha velem maradnál. Fjodor-nak, van pár jó kapcsolata, s mivel ő meghalt, lehet hogy ők maguknak akarnak. A fél várost csak a te kedvedért nem fogom kiirtani. Jobb ha szem előtt vagy. - közöltem vele enyhén kimérten, majd kikerültem és lementem a nappaliban. A többiek feltehetőleg ide vonultak vissza, mivel a folyosón nem találtam őket... Ott is voltak éppen bambultak ki a fejükből, mikor beléptem.

- Pár kérdésem akad: hol van Lei Lan? Lehozták-e a hírek az operaházas eseményeket, valamint Melinda lakásánál járt-e az apja – neztem kérdőn Jason-re, majd utána karba fontam a kezem és vártam, hogy beszéljen.

- Lei Lan felszívódott. Nem tudom, és halványlila fogalmam sincs. Kérdezd meg a barátnődet. Míg ki voltál ütve ő intézkedett Sarah segítségével – felelte, mire Sarah egy rosszalló pillantást vetett rá. Így egy sóhajtás kíséretében visszabattyogtam az emeletre, s Melinda-nak is elsoroltam az előbb már feltett kérdéseimet.

Annak ellenére, hogy nem akartam elaludni, valahogy még is sikerült, de azt hiszem ez megbocsátható, mivel a mai éjjel mindkettőnk számára pokoli volt. Ennek fényében másnap reggel már nem is hibáztattam annyira Nath-et, hogy a a jótékony kómát választotta. Amikor viszont reggel felkeltem és ő még mindig nem volt magánál, továbbá rázogatásra sem ébredt fel, már komolyan kezdtem aggódni, így felkeltem kissé megfésültem hosszú hajamat a füdőben talált egyik fésűvel, majd elindultam megkeresni Sarah-t, akire a konyhában leltem rá Jason és még egy csomó más ismeretlen alak társaságában.
Jó reggelt, gyere egyél valamit. - mosolyogott rám vidáman, amit én egy kisebb mosollyal díjaztam.
Köszi, egyenlőre nem. Lehet már tudni valamit a dokiról? - fordultam Jason-höz, és éreztem, amint a levegő hirtelen megtelik feszültséggel. Jason komolyan nézett rám, de nem ijesztően.
- Már elláttad a sebét nem?
- Igen, de még mindig nem tért magához és én nem vagyok orvos. Nem tudom megmondani, hogy mi van vele. - feleltem, amire a srác azonnal felpattant és már rongyolt is telefonálni.

Miután Kate megvizsgálta Nath-et a következő napok még az előző éjszakánál is pokolibbak voltak. Amíg én aludtam, valaki bejött és beadott valamit neki, ami pedig allergiás reakciót váltott ki nála. Természetesen az egész ház engem gyanúsított kivéve Sarah-t, elvégre ő egészen végig ott volt mellettem és nagyon is jól tudta, hogy nem adtam be Nath-nek semmit sem. Ráadásul azt sem tudtam, hogy allergiás, nem hogy egyáltalán mire. Kész rémálomba illő volt az egész, de legnagyobb szerencsére azon kívül, hogy gyanúsítottak nem tettek mást, mert Sarah szó szerint egy pillanatra sem hagyott egyedül, ezen a néhány napon keresztül vele aludtam egy szobában.
Most azonban Nath egészen váratlanul ébredezni kezdett. Jason, Kitty, Kate, Sarah és én mind hulla sápadtan ott tömörültünk egy szobában, amikor végre kinyitotta a szemeit. Ólmos megkönnyebbülés lett rajtam urrá elvégre, ha ő meghal akkor én sem maradok életben sokáig. De természetesen amint kinyílt a szeme, azonnal visszatért a pokróc modora is. Amikor elmondta, hogy tudja ki adta neki a gyógyszert, egy pillanatra eszembe jutott, hogy ez csak úgy lehetséges, ha én már alaludtam, de ő magánál volt! Jason benyögése viszont engem is totálisan meglepett. És amikor nagyokat pislogva néztem Sarah-ra ő nem tett semmi mást csak igen intenzíven pirult. Így úgy döntöttem nem szólok semmit. Csak csendben álltam a fal mellett és hallgattam, amint Nath osztja az észt... és felderengett bennem az a gyanú, hogy már is túl jól van, ahhoz a sok vérveszteséghez képest.
Ezt követően mindenkit kiküldött csak én maradtam odabent vele, teljesen nyugodtan ácsorogva a fal mellett még mindig Sarah ruháiban. Ami nem volt annyira meglepő, hiszen az estélyimen kívül nem volt más ruhába és az is csak cafatokban.

- Igen. - bólintottam rá azonnal, bár a szemem alatt lévő karikákra nem tértem ki. Volt annál fontosabb problémánk is, elvégre nem amradhatok örökre itt. De ezután már haza sem mehetek, szóval valahogy el kellene érnem a főnökömet és hasonlók. Ő pedig jobban tenné, ha a gyógyulásra koncentrálna. Ennek ellenére amikor odaléptem az ágya mellé, lehúzott magához, és már csak arra kaptam észbe, hogy csókolja az ajkaimat. Majd egy köszönömöt, és tudtam, hogy ez most igazán szívből jött tőle.
- Jobb lenne ha pihennél. - válaszoltam végül, kis mosollyal az arcomon, mintha az iminti csók csak egy kis puszi lett volna. Ő bérgyilkos én pedig egy újságíró akit az apja eladott ki tudja miért, vagy mennyiért. És nekem vissza kell térnem a saját életembe, ami nem itt van, bezárva egy házban, mellette.

Attól függetlenül, hogy éppen ájultat játszottam nagyon is tudtam mi folyik körülöttem. Esküszöm Fjodor-t visszasírom. Lei Lan-hoz képest puszta kezdő. Az a kis csaj a világ leghülyébb teremtése. Mit nem ért abból, hogy Melinda a menyasszonyom...?! Bezzeg Jason felfogta és most hogy én ki voltam úgy kezelte, hogy ő helyettesít engem. Sajnos nem voltam abban az állapotban, hogy közöljem vele, mennyire téved.
Kitty és Jason felemelt, majd bevittek a házba. A többiek csak néztek, hogy mi van itt, főként akkor mikor Melinda slattyogott be báli ruhájának maradékában.
A lépcsőn felfelé összeszedtem magam annyira, hogy kipréseljek pár hangot.

- Lie Lan-t tartsátok távol tőlem! - sziszegtem Jason-nek, aki bólintott, majd bevittek a szobámba. Örömmel nyugtáztam hogy már meg van az ajtóm, de abban is biztos voltam, hogy nem Melinda pénzéből.

Ezt követően valamiért a lány jött be és látott el. Túl gyenge voltam, hogy közöljek vele pár dolgot, a gyógyszer beadási technikájáról meg legyen annyi elég, hogy jól csinálta, de volt is hatással.

…

Éjjel ébredtem meg, és még mindig kába voltam de annyit felfogtam, hogy valaki bejön és bead valami tablettát. Hogy ezután mi történt az teljes képzavar, de abban biztos voltam, ha nem halok meg akkor kibelezem Lei Lan-t, mert ő volt aki beszambázott éjjel a szobámba.

…

Jó hosszú idő után megint kezdtem magamhoz térni, és mikor kinyitottam a szememet Kate dokival találtam magam szembe. Mellette ott volt Jason, Sarah, Kitty és Melinda. Mind úgy néztek ki mint akik már egy temetésre készülnek.

- Mi van itt? - kérdeztem a magam 'kedves' stílusában. Jason nyelt egyet, majd helyette Kate válaszolt.

- Az van, hogy 4 napig kómában voltál, mert valaki olyan gyógyszert adott, aminek az egyik alkotójára allergiás vagy. Nem tudjuk ki volt – felelte, majd leült a székre. - De most úgy néz ki, hogy jól vagy – tette még hozzá.

- Én tudom ki volt az a ült bolond. Az új fali kárpitom: Lei Lan – morogtam fásultan, majd Jason-re néztem. - Hogy kerül ide?

- Ööö... az úgy volt, hogy... Képzeld egy hónap múlva lesz az esküvőnk Sarah-val! - nem pont ilyen választ vártam.

- Valaki érthetőbben? - néztem mindenkire, de úgy látszik senki sem akart válaszolni. Na nem gond, akad pár kérdésem. - Mi volt abban a kérésben olyan átkozottul nehéz?

- Melyikben is? - kérdezett vissza félénken Kitty.

- Abban, hogy tartsátok tőlem távol azt a ferde szemű ribancot távol.

- Még is mit kellett volna tennünk? Házi őrizetbe venni?

- Igen. - vágtam rá kapásból, majd mindenkit kiküldtem Melinda kivételével. Egy ideig csak néztem a lányt. Szemmel láthatólag nagyon megszokta az ittlétet, mert nyoma sem volt az arcán, hogy én most innen minden áron megakarok szökni kifejezés. Kivételesen barna szemeiből aggódás sugározott.

- Te jól vagy? - kérdeztem egy árnyalatnyit aggódóan. Jeleztem neki, hogy jöjjön ide, mert ugyebár nem nagyon akartam felállni, kitudja hány helyen és hol és hogyan lettem összerakva. Mikor oda jött lehúztam magam mellé az ágyra és gyengéden megcsókoltam.

- Köszönöm – tettem még hozzá. Remélem ez egy olyan pillanat volt, ami nem fog az embereim körében pletykává avanzsálódni. Mondjuk ehhez az kell, hogy az előttem lévő barna szépség befogja a száját, és max smárolásra használja és lehetőleg én legyek az alany.

Nem igazán voltak rózsásak a kilátásaink. Nath erősen vérzett, az apám szó szerint eladott egy elmebetegnek és már megint itt kötöttem ki. Elsőre sem szereztem szép emlékeket erről a helyről, de valahogy úgy voltam vele, hogy ez lényegtelen. Elvégre megint itt vagyok, tehát ez amolyan második esély a sorstól... vagy legalább is feltételezzük ezt. Ha már eddig ennyire kegyetlenül kitolt velem, akkor most ideje, hogy legalább egy kicsit mellém álljon.
- Azt hiszem talán szólni kellene... - kezdtem el kissé habozva, mert egyáltalán nem szívesen vállalkoztam volna arra, hogy besétálok Nath házába azzal a hírrel, hogy kellene egy kis segítség, mert a főnökük lába, olyan mint egy ementáli sajt, s a nagy vörös tenger eregeti magából. Mielőtt azonban befejezhettem volna a mondatot, egy ismerős női hang szakított félbe. Nath úgy fordult hátra, hogy esküdni mertem volna rá, hogy megroppant a nyaka is közben. Vele együtt én is megpördültem, de nem annyira idegesen, mert ismerősnek tűnt a hang. Végül amikor megláttam a hozzátartozó arcot, amely Sarah-hoz tartozott még inkább megnyugodtam, hogy most már csak nem kerülhetünk akkora zűrbe, mint amiben eddig voltunk.
Szia. - intettem a befutott hulla sápadt lánynak, akit kisvártatva követett Kitty és Jason is. Ezek szerint itt a hírek futótűzként terjednek, mi szerint a nagyfőnök hazajött még hozzá koránt sem rózsás állapotban. Azonban úgy látszott Nath eddig bírta mert a következő pillanatban, összerogyott s sajnos nem voltam elég gyors, hogy talpon tartsam.
- Nem ér most elájulni. - sziszegtem neki mérgesen. Nem kellett orvosnak lennem ahhoz, hogy tudjam kritikusan sok vért veszített. És ha most elájul, ki tudja hogy fel fog-e ébredni még ha el is látják a sebét. És ha ez a szép kis tömeg nem lett volna elég, hirtelen egy magas C-n sikoltó hang lökte félre Kitty-t és robbant Nath nyakába, mintha csak oda ragasztották volna, mit sem törődve azzal, hogy az alany éppen elvérzik.

Azt eszem ágában sem volt megkérdezni, miért is hívja a lány Nath-et a drágájának, de a férfi hanghordozásából hamar egyértelművé vált, hogy az érzés nem kölcsönös. Azt viszont legalább megtudtam, hogy a nagyjából nálam egy fél fejjel alacsonyabb hosszú, szőkés barna hajú smaragdzöld szemű lány neve Lei Lan. A neve alapján arra tippeltem, hogy talán japán lehet, de a kinézete ezzel szöges ellentétben állt. És ha eddig azt hittem az este folyamán nem kerülhetünk nagyobb bajba, hát tévednem kellett.
- Nem vagyok a szeretője. - pillantottam a lányra és a szemeimből nem harag sütött, pusztán jeges üresség. Eszem ágában sem volt megint belekeveredni bármibe is, de amikor Nath szájából is elhangzott a válasz, volt egy olyan hülye érzésem, hogy elkéstem vele. És ha a kínos csend nem lett volna elég, minden engem bámult, mivel ennek a gerinctelen szemétládának persze éppen most jutott eszébe, hogy elájuljon. A csend nagyjából két percig tartott, de csak azért, mert eddig tartott leoperálnom Lei Lan-t Nath-ről, hogy megtudjam nézni a pulzusát.
- Be kell vinni, és hívni kell egy orvost különben elvérzik. - pillantottam Jason szemeiben egyenest, amire érdekes módon az eddig sóbálványok életre keltek és Jason Kitty segítségével már vitte is Nath-et a ház felé, míg Sarah összeszedte Lei Lan-t a földről.
- Jól vagy? - fordult aztán hozzám, miközben elindultunk Jason-ékat követve a ház felé.
- Nos kétségkívül volt már szebb estém is, de a körülményekhez képest igen, jól vagyok. - válaszoltam egy halk sóhaj kíséretében.

Amikor beléptünk Jason-ékat követve a ház nappalijába minden élet megállt. Esküszöm, mintha csak egy mauzóleumban léptem volna be, nem egy bérgyilkos tanyára. De amikor Lei Lan hisztizni kezdett, ez valahogy kihozta a többieket a kóma állapotból, aminek valamiért örültem. Aztán amikor kétkedően rám pillogtak, nos annak már kevésbé de valahogy nem volt energiám ezzel törődni.
- Kate doki nincs a városban. - közölte Jason de hogy miért egyenest rám nézett, na arról aztán halvány lila gőzöm sem volt. Aztán amikor mindenki idiótán pillantott Jason-re, majd rám, valahogy megvolt az a hülye érzésem, hogy ezt azért nekem címzik, mert az az idióta benyögte, hogy a menyasszonya vagyok, csak a franc tudja minek!
- Oké, akkor irány fel vele a hálójába, és kérem az összes létező elsősegély csomagot ami a házban van. És Sarah te velem jössz. - fogtam karom az egyetlen lányt akiben viszonylagosan megbíztam ebben az őrültek házában. De a legszebb az egészben az volt, hogy senki sem ellenkezett, legalább is Lei Lan-on kívül, de ő már inkább visított, mintsem tiltakozott. De Nath legnagyobb szerencséjére a lakótársai... ha nevezhetjük őket így, hamar magukhoz tértek és lefogták a lányt, hogy Jason és egy másik ismeretlen felvihesse az emeletre.

Miután nem éppen a legfájdalommentesebben de kiszedtem Nath lábából a benne lévő golyót Sarah segítségével, szépen összevarrtam a sebet és bekötöztem.
- Hagytam neked egy farmert és egy fehér trikót a fürdőben, jobb lenne ha átöltöznél. - mondta nekem még Sarah majd szépen elhagyta a szobát. Nagyon is jó ötletnek tartottam, az átöltözést, így azonnal be is vonultam a fürdőbe és át is vettem a kapott holmikat, szakadt estélyimet, pedig egyszerűen csak otthagytam a szennyes kosár tetején. Hiába nőtt hamar a szívemhez tökéletesen tisztában voltam vele, hogy menthetetlen. Amikor visszamentem Nath szobájába a számba vettem a legerősebb fájdalom csillapítót amit csak találtam, majd mivel ő még mindig nem tért magához szájból szájba de lenyelettem vele. Ezt követően pedig ledőltem mellé az ágy másik oldalára. Pokolian fáradt voltam, de nem voltam képes elaludni. Na nem mint ha az ajtón betörő Lei Lan sok lehetőséget hagyott volna rá.

Esküszöm a taxi-s ennél sápadtabb már nem is lehetne, illetve tudna lenni, akkor viszont simán elmehetne fehér falnak otthonra.

Lassan befordult a Negyed-be vezető úton, én meg egy fejbiccentés következtében odadobtam neki, kb 100 dolcsit kápéban. Az meg nézett, mondjuk Melinda se volt különb, de rohadtul nem érdekelt. Leszedtem azt ami kellett, meg egy kicsit többet is. Mondjuk a másik taxis az már nem az én lelkemen szárad, de részlet kérdés.

Kievickéltem a kocsiból, még egyszer, mert a lányt ki kellett onnan szednem, majd magam után húzva a baljós sötétbe menni kezdtünk.

A vérem meg szép tócsába csöpögött mellettem, a lány meg eléggé aggódott értem. Hosszú volt ez a sz éjszaka és ha azt vesszük, hogy a lányt most adták el Fjodor-nak, aki igaz már hulla... de Hooke-ban és Keller-ben nem igazán bízok. És az is fix, hogy nem nagyon szívesen tűrné, ha bezárnám a negyedbe és vagy 10 emberemet állítanám rá...

Felsóhajtottam, majd elnyomtam magamban az erős késztetést, hogy az első tégla falon szétverjek valamit, vagy valakit... Mondjuk Kellert, nem is Hooke tökéletes lenne, aztán meg megnyúzom és belőle lesz a fali kárpitom. Na ez tökéletes terv.

- Nathaniel? - hallottam magam mögül egy hangot. A nyakam roppant bele olyan gyorsan fordítottam feléje a fejemet.

- Nem, bazd meg! A nyári mikulás vagyok – morogtam oda Sarah-nak. Hmm... úgy látszik megjött a fogadó biztosság. Nem tudom milyen állapotban álltam ott, s azt se hogy hogyan néztem ki, de a lány sápadt arcából elképzelhettem, hogy a) rögtön elájul- s én akkor esküszöm szét verek valamit- b) hívja a mentőket - megjegyzem nem lett volna rossz ötlet. Helyette rövidesen feltűnt Jason és Kitty is. Megkönnyebbülten rogytam össze a földön, mire egy hangos sikítás törte meg a csendet. Ám ez nem Melindától származott. Kitty-t félre lökve estém legszörnyűbb személye tűnt fel: Lei Lan.

Esküszöm könyörgöm, hogy valaki öljön meg.

- Nathaniel, drágám.... - ölelt magához. Ez ellen nem csak fáradt izmaim tiltakoztak, de még Jason is elhűlt.

- Lei Lan – kezdtem fáradtan – húzz le rólam! - oltottam le a kis csaj lelkesedését, majd a három jómadárhoz fordultam.

- Mi a francot keres ez itt? - érdeklődtem. Többek között Jason-től vártam választ, de erre nem került sor, mert a lány felfedezte a világpo, és kiszúrta Melindát.

- Te meg ki a franc vagy? Nem szokása Nathaniel-nek haza hoznia a szeretőit – kérlek istenem... ölj meg.

- Lei Lan. Ő nem a szeretőm. Ő a menyasszonyom – mondtam, mire a csendet vágni lehetett. Ezután annyira emlékszem, hogy egyre közeledik a föld, majd egészen közelről szemlélhettem meg az utca mocskát. Ezt követően teljes kép zavar.

Nem tudom, mi értelme volt megkérdezni azt, hogy még is mi bajom van. Mintha az hogy az utóbbi napokban állandóan meg akartak ölni az apám miatt, parancsolgattak nekem és most még ez nem lenne elég ok, hogy kiakadjak? Úgy látom itt mindenkinek acélból vannak az idegei, hát sajnálom, de nekem nem. Most volt elég, az ideigmnek ez sok volt egyszerre, nem hiszem, hogy ezt megérteni olyan nagy IQ szintre lenne szükség.
Kisvártatva hallottam, ahogy a lány feláll, majd nyilvánvalóan bemegy a házba és én végre egyedül maradok. Pokolian vágytam arra hogy végre sírhassak egy nagyot már csak stresszlevezetés céljából is, de ezt itt és most nem tehettem és nem is fogom megtenni. Majd ha végre kijutottam innen, és a jó öreg szerkesztőségben vagyok, ahol nem nyomnak fegyvert a fejemhez hogy azt tegyem amit akarnak. Gondolataimból Nath hangja hozott vissza aki csak kiszólt az ablakon, hogy menjek fel az orvoshoz.
- Rendben. - szóltam még neki vissza de fogalmam sem volt hallotta-e egyáltalán és most már nem is volt erőm ezzel foglalkozni. Azt hiszem ezt hívják, úgy hogy idegi kimerülés, amit nem sok választ el egy idegösszeomlástól. Egyre jobb ez a mai nap, ezek után már semmin sem fogok meglepődni. De lényegében felmásztam az emeletre a dokihoz, aki csak fejcsóválva nézte meg a karomat, majd lefertőtlenítette és szépen körbetekerte. Mire végzett velem nagyjából úgy éreztem magamat, mint egy múmia.
- Köszönöm. - mondtam neki, majd felálltam de miután távoztam tanácstalanul álltam a becsukott ajtó előtt, mivel fogalmam sem volt innen hogyan is lesz tovább. Ezt a kérdést viszont egy lány felbukkanása oldotta meg aki pofon vágott és akit felpofoztam.
- Gyere kint vár egy kocsi benne a cucoddal kivisz a negyed szélére ott meg egy taci vár ami hazavisz. - közölte velem, amire én azonnal felpattantam. Eszem ágában sem volt kérdezősködni hogy miért, csak haza akartam menni és ez végre teljesült.
Nem telt bele 15 perc és már a taxiban ültem a jó öreg otthon felé tartva ahol végre béke várt rám, és más semmi.

/Egy élmény volt xD/

Miután végzett Anita, bólintottam arra, hogy felküldöm Melindát. Nem árt ha őt is ellátja. Bár azért az igen nagy kérdés, hogy kettőn közül ki a veszélyesebb a másikra. Szerintem Melinda ön és közveszélyes, de ez csak az én egyéni véleményem.

A folyosón összefutottam Sarah-val, aki készségesen elmondta, amit Melinda válaszolt neki. Hát jó. Legyen az amit ő akar. De ha holnap a temetésére kell mennem megfojtom.

- Antia kérte, hogy szóljak neked, hogy menj fel – lépte oda az ablakhoz, majd utána a lőtér felé vettem az irányt, de még közben intettem Kitty-nek. – Kísérd el a negyed széléig. Közben mond meg, aki hozzá mer érni meghall. A személyes védelmem alatt áll – mondtam a lánynak, majd én a magam részéről nem óhajtottam több szót, vagy cselekedetett a firkász lányra áldozni.

//köszi //

Nem érdekelt hogy mit szóltak a távozásomhoz én előre megmondtam, hogy el akarok innen menni, méghozzá haza. Kicsit sem érdekelt, hogy a haza jelen esetemben a kórház illetve a hullaház lehet, de most ez sem érdekelt túlságosan. Mivel a kórházból George segítségével könnyedén kijuthatok, ellenben ha hullaházba kerülök, arra már nem nekem kell gondolni. Hallottam magam mögül, a lövések dörrenését, de nem foglalkoztam velük. Igyekztem kikerülni az ablak és a fegyverek hatásköréből, de mielőtt ezt megtehettem volna, valami iszonyatos erővel a földre taszított. Ahhoz pedig nem kellett zseninek lennem, hogy aki úgy terített le mint valami zsákmányt az csak Nath lehetett. Ezzel szépen végighorzsolva a jobb karomat, teljes egészében amely most pokolian lüktetett. De ezt követően felkapott és egyszerűen beadott az ablakon annak a daginak, akit már volt szerencsém megtaposni. De ahogy láttam nem tettem túl nagy kár a lábaiban, mivel még vígan sétálgatott rajtuk, méghozzá velem együtt.
- Eressz el az isten verje meg! - kiáltottam kapálózva, de a jobb karom borzasztóan fájt és a dagi természetesen nem eresztett. És ráadásnak még Nath is csak egyszerűen besétált az ajtón, majd az emelet felé vette az irányt de persze még visszaszólt, hogy tartsák rajtam a szemüket nehogy a sírba tegyem. Hát esküszöm jelen pillanatban ha fegyver lenne a kezemben én magam lőném le ezt az elmebeteget!
Persze Nath tojt megint minden az illemre pedig még magasabbról és felment az emeletre, hogy a dokinő újra elássa a sérüléseit. Eközben persze a Brian nevezetű alak, fogott engem és mind egy zsákot levágott a kanapéra.
- Maradj végre nyugton. - tette még hozzá egészen higgadt hangon, bár szerintem tudta, hogy ez eszem ágában sem lesz. Maradjak nyugton egyáltalán minek?! Nem akarok itt lenni, ők pedig nem eresztenek pedig a főnökük már olyan mint egy ementáli sajt! i az istent akarnak tőlem??! Mert az még mindig nem tudom miért is vagyok itt. De azt tusom hogy most már nem is nagyon érdekel, ekkora azonban váratlanul az a lány bukkant fel, aki egyedül képes volt kérni és nem utasítani valamire. Majd egy kellemes kis leordítás után egy pofon is következett, ami az arcomon csattant, de ez már én sem hagytam annyiban, a mai napon már nem tudom hányadszorra szakadt fel a szám. Ezért felálltam és lendületből kapott ő is egy pofont aminek következében most már az övé is vérzett nem csak az enyém.
- Senki sem kérte rá! - kiáltottam vissza mérgesen és a tekintetem egyre jobban elsötétült.
- Hé csak nyugi lányok, oké? - szólalt meg az a nagydarab akinek megtapostam a lábát. Úgy látom nem örült volna egy hajtépős szemkikaparós sárbírkózásnak. Ezt követően mivel a lány nem reagált, csak szintén mérgesen pislogott rám, fogtam magamat és újra az ablakhoz léptem.
- Nem kell félni nem lépek meg. - vetettem nekik oda gúnyosan, majd fogtam magam és kimászva rajta leültem alá és felhúzott térdeimre fektettem a jobb kezemet, ami teljesen le volt horzsolva és amivel a pofont adtam. Borzasztóan égetett, és vérzett is. Egy újabb sérülés amit felvéshetek a listámra, ez fantasztikus.
Ahogy tanulmányoztam a sérülésemet váratlanul egy lányt jelent meg, akinek szintén vörösek voltak a kezei mintha csak leforrázta volna magát. Bár azt nem értettem miért jött ide, vagy mit akar tőlem, mert egy bébszitter aztán nagyon betenné most a kulcsot.
- Mi a bajod egyáltalán? Még senki sem viselkedett így. - jegyezte meg miközben leült mellém. Ezzel nem mondott újdonságot, ezt már akkor leszűrtem, amikor levágtattam az emeletről és mindenki úgy nézett rám, mintha egy ufót látna. Mondjon olyat amit eddig nem tudtam.
- Haza akarok végre menni. - mondtam neki miközben a fejemet a térdemre döntöttem, de elfordultam tőle. - Nem hiszem hogy ez nagy kérés. Semmi közöm hozzá, és nem értem mi a fenét akar tőlem. El akarok menni innen az indok pedig magánügy, senkinek semmi köze hozzá. - közöltem a tényeket, amik azóta hogy betettem a lábamat New York-ba, mit sem változtak.

A ragu isteni finom és már a második tányért lapátolom magamba, mikor Brian robbant be a konyhába, mire Sarah magára borította a forró vizet. Nem tudom minek főzött vizet, de most az biztos, hogy ezek szétszedik egymást. hiányzott már ez a nyüzsi… Na térjünk vissza Brian-re. Míg Sarah próbált úrrá lenni idegein, és nem törődni azzal, hogy Brian-t elteszi láb alól Kitty is megérkezett. Remek.. Csak azt nem tudom Brian mit keres itt, mikor ő tudtommal Jason-re vigyáz. Na semmi gond, majd megtudom, de addig is jobb a tudatlanság.
Olyan két perc után elfogyott a türelmem, nem mintha sok lett volna, hogy miért nem nyögik ki mi van.

- A lány kiugrott az ablakon – nyögte ki Kitty, mire felpattantam és a nappaliba vágtattam, de már késő volt. A lövések már hallatszottak. Csak azt reméltem, hogy nem fogják Melindát eltalálni. Ettől függetlenül én szépen kiugorottam az ablakon, és elkaptam Melindát, míg bentről a többiek állították le a védelmet. Brian kihajolt az ablakon és átadtam neki a kezeimben lévő nőt. Én meg bementem az ajtón.

Esküszöm, életem legjobb döntése volt az, hogy nem küldtem el Anitát és meghívtam helyette ebédre. A nagy kavarodásra ő is lejött, és kissé furcsán nézett rám. Mert persze én sebesültem meg már megint…

- Hány golyó? – tért a lényegre.
- Hármat számoltam, és azt hiszem két dobó tőr a hátamban – feleltem. – Tartsátok mr a lányon a szemeteket és akadályozzátok már meg, hogy a sírba tegyen – fordultam a többiekhez fásultan, majd Anitával a nyomomban felbattyogtam az emeletre.

- Na ezt szépen elintézted. Menj és kérj tőle bocsánatot meg köszönd meg, hogy megmentette az életedet a mai nap már másodjára – hallottam még Kitty kiabálását majd még két csattanást is. Nem tudom ki pofozott fel kit, de még Brian is bele szólt, hogy hagyják abba. Felőlem úgy csapják szét egymást, ahogy akarják. Megkönnyebbülten rogytam le a székre, majd nyugodtan tűrtem, hogy megint összevarrjanak.

Nem hiányzott senki és semmi, és azt se néztem meg, hogy Melinda megsebesült-e vagy sem. A kopogtatásra felkaptam a fejemet ám csak Sarah jött be.
- Szedd ki majd még Melindából, hogy mi a francért viselkedik úgy mint egy félbolond – kértem. Ő bólintott, majd kért egy fájdalom csillapítót Anitától. Hát igen, leforrázni magát nem kellemes érzés. – Lehetőleg finoman és nem középkori kínvallatással – tettem még hozzá, de már addig becsukódott az ajtó.

Nos azt hiszem sikeresen elértem amit akartam, de ez az aljas dög egyetlen kérdésemre sem volt hajlandó válaszolni, de legalább abban biztois lehetettem, hogy a fülei erőteljesen fájnak, de csak magának köszönheti megérdemelte, amiért csak úgy egyszerűen elrabolt. Azért mindennek megvannak a határai és ő nálam ezt ezzel a tettével nagoyn átlépte.

Hirtelen kopognak, amire ő arra kapja a fejét, én pedig vetek egy pillantást a kiugrott vállamra. Hát az biztos, hogy egy ideig ezzel a kezemmel semmit sem tudok majd csinálni, hogy rohadna meg. Hallom, hogy egy lány leszól, hogy megjött az orvos, amire Nath egy remek hozzáfűzéssel elintézi, majd fogja magát és felmegy, engem meg otthagy azzal az idegen lánnyal aki engem figyel. De mivel Nath elment, én pedig még tudom használni a fél karoimat és mindkét lábamat, kissé ügyetlenül ugyan de felálltam a matracról, majd megállva a lány szemeibe néztem.
- Én most távozom. - közöltem vele, majd kikerülve felmentem a nappaliba ahol a már szinte jól ismert társaság ücsörgött. De nem túlságosan akartam velük foglalkozni csak el akartam menni és per pillanat az sem érdekelt, hogy a csomagjaim minden bizonnyal itt vannak valahol a lakásban. Viszont mielőtt még az ajtóhoz érhettem volna, egy hang szólt utánam.
- Nem mehetsz. - jelentette ki mintha csak azt mondta volna, hogy kék az ég.
- Az engem egy kicsit sem érdekel, hogy szerintetek mit nem tehetek. - válaszoltam, majd folytattam az utamat az ajtó felé, amikor egy nagy darab elém állt és pont a kiugrott vállamat ragadta meg. Na természetesen a bosszúm sem maradt, el és mivel magas sarkú csizma volt rajtam, reménykedtem, hogy sikerült letépnem legalább egy lábújját. De ha nem is, az sem érdekel különös képpen, mivel legalább, igaz egy szitkozódás kíséretében, de elengedett.

- Te szadista állat, kiugrott a vállam! - szóltam rá ingerülten. Nagyon elegem volt már ebből az egész hülye helyzetből, amit csak és kizárólag Nath-nek köszönhettem, hogy rohadna le az a hülye feje.
Ezt követően egy viszont az a lány aki lejött szólni Nath-nek, hogy itt a doki megkért, hangsúlyozom kért! Végre valaki először az utóbbi hetek folyamán, hogy menjek fel az emeletre, hogy az orvos megnézhesse a vállamat. Majd vetett egy röpke pillantást a lábamra. Na igen sánítottam köszönhetően Nath nagyon finom modorának és könnyed mozgatásának.

Végül belementem a dologba, de csak és kizárólagosan azért, mert ebben a nyomorult bandában valaki végre használta a kérem szót. A többiekre is ráférne egy szókincs fejlesztés, a modorukról nem is beszélve. Alig álltam meg az emeleten lévő ajtó előtt és szólt be a lány, hogy itt vagyok Nath lépett ki rajta, de mintha ott sem lenne mentem be a szobába. Felszegett állal, büszkén elvégre nem volt miért szégenykeznem, majd pillantottam rá az orvosra.
- Üdv, Anita. - mosolygott rám egész kedvesen.
- Melinda. - viszonoztam a köszönést, majd leültem az ágy szélére, hogy megnézhesse a vállamat. És ha annak nem is a lábaimnak felüdülés volt, hogy le került róluk a testsúlyom.
...
- Köszönöm. - bólintottam neki, miután helyre tette a vállamat, és kaptam egy fájdalom csillapítót, hogy rendben legyek és megnézte a lábamat is, annak szerenécsére semmi baja nem volt, csak rosszul estem, és fáj, majd elmúlik. Ellenben szerinte enyhe agyrázkódásom is van.
- Most feküdj le és pihenj, hamarosan jobban leszel. - mondta, miközben elkezdte össze szedni a holmiait.
- Majd ha végre otthon leszek. - válaszoltam neki, miközben felálltam, majd az ajtón keresztül távoztam és egynest a nappaliba mentem vissza. Ahol csak ketten ültek, de nem lérdekelt, ahogy az étkezőből kihallatszódó zajok sem. És msot nem az ajtó, hanem az ablak felé vettem az irányt, amin gyorsan bár kissé ügyetlenül de távoztam is, a nappaliban ülők legnagyobb meglepetésére.
- Mi az isten...? - hallottam a házból az egyikük hangját, de ez sem érdekelt túlságosan. Nagoyn kreatív tudok lenni, ha arról van szó, hogy valamit el akarok érni. És jelenleg ez a valami az, hogy eltűnhessek innen és haza mehessek végre!

Oké, kész vége nekem elegem van, de isten igazából. Most telt be a pohár. Melinda mehet, a francba nem fogom most már visszatartani. Ha menni akar, hát menjen.
A kopogtatásra felkaptam a fejemet, majd kinyitottam az ajtót. Kitty jött le, hogy itt az orvos.

- Remek – bólintottam, majd lent hagyva a két nőt felmentem. Nem érdekel, mi folyik lent. Nem érdekel engem most már semmi. Nem fogok vissza menni Forks-ba, és ami a legfőbb kerülni fogom ezt a lökött libát és kész.

Az orvos már előre jön és egyenesen megyünka fürdőszobába és teszi helyre a jobb kezemet.

- Ki varrta össze a sebet? – érdeklődik.
- egy ismerősöm, akiről azt kívánom, bárcsak ne ismerném – morgom a választ. Ő megcsóválja a fejét és nem fűz több véleményt a dologhoz. Nagyon ajánlom neki. Még kiszedi a vállamból a golyót majd neki áll megkeresni a másikat, amit Jason-nek köszönhetően kaptam, mert voltam olyan hülye megmentettem a firkász életét. Meg is lett találva: a lapockámba fúródott, amit nem lesz könnyű kiszedni. Remek. Tehát pont az életét mentettem meg annak a lánynak. Mert Jason a szívére célzott… Legalább az is tud célozni. Hát ez pazar és felemelő, komolyan mondom.
…
Röpke egy órán át voltam bent a fürdőben, ezalatt kiszedte a doki a golyót, összevarrt, úgy hogy tudok még mozogni is mikor megint kopogtattak.
- Ki vagy? – morogtam ki. Kitty dugta be a fejét.
- Mit akarsz? – morogtam tovább. Válasza abból áll, hogy Melinda menni akar, a fiúk meg nem engedik ki, mert nem kaptak utasítást és nagyon fáj neki a válla, meg egy kicsit sántít is. Erre én megvontam a vállamat, mire kaptam egy nyakast a dokitól.
- Küld be azt a lánykát – mondta a nő, jah mert hát nő a doki.
- Anita ezt te nagyon megfogod bánni, az a lány rosszabb, mint a pestis, de ha ő jön én megyek is – mondom, majd egyből fel is álltam kimentem az ajtón, ami előtt Melinda állt. Nemes egyszerűséggel keresztülnézek és a kellemes illatok után megyek, ami a konyhából jön.

Sarah megint csillogtatja főzői tudományát… A ragu jó, és jöhet a leves az már nem. Nagyban eszem a ragut, és közben nem érdekel, mi folyik a házban. Nem érdekel, hogy ki és mit csinál. Leszarom. Melinda oda megy ahová akar, csak éppen a lakásból nem tud kijutni, mert nem vagyok hajlandó szólni a fiúknak. Oldja meg ahogy akarja. Kész én levettem róla a védelmem…

Ideges voltam, borzasztóan ideges és idegileg kimerült. Az apám látni akar, bár a franc tudja egyáltalán miért. A munkámat akarom, az ágyamat akarom, a lökött munkatársaimat akarom, a főnökömet akarom, ki akarok menni anya sírjához 3 nap múlva az évfordulójára és mindennek tetejében igen angy igényű vagoyk, mert haza akarok végre menni! Nem érdekelt a környezetm, sem az ha itt helyben lepuffantanak, elegem volt az egészből pihenni akarok végre, de el az ő közeléből nélküle.

- Nem maradok itt! Hallod eressz el! - ordítottam mérgesen, a szó szoros értelmében szinte hisztisen, amikor olyan erővel rántott vissza, hogy a vállam megadta magát és kiurott a helyéről. De egy szavam sem volt rá, túlságosan lekötött az, hogy ez az idióta elengedjen végre és elmehessek innen. Gondolataimat azonban egy lövés szakította félbe, ami azonban nem tudom hol is kötött ki, de bennem nem abban száz százalákig biztos voltam.
- Az isten verjen meg, talán süket vagy??! - ordítottam rá újból, de mintha meg sem hallotta volna, ami kizárt, mivel a fülébe ordítottam, csak úgy mint egy zsák krumplit felkapott a vállára, majd parancsokat osztogatva egyszerűen elindult velem csak ő tudja hová is pontosan.
Fogalmam sincs hová cipelt le ez a vadállat, de jó párszor sikerült bevernem a fejemet, hát ez remek, nem hogy nem jutok haza de kiugrott a vállam és még agyrázkódásom is lesz. Akárhol is voltunk úgy éreztem megérkeztünk, mivel Nath megállt, majd villanyt kapcsolt, ezt követően pedig ledobott egy matracra amire eléggé szerencsétlenül estem. És ezt követően még ő panaszkodik nekem, hogy most nélkülöznie kell a legjobb emberét. Brühühü mindjárt sírva fakadok teszek rá és most az sem érdekelne ha ő maga úgy nézne ki mint egy ementáli sajt 100 és 100 lukkal.

- Nem érdekel és kösz remélem boldog vagy. - vágtam neki vissza még mindig dühösen de már némileg higgadtabban mint 10 perccel ezelőtt. Esküszöm ez az alak mintha egy másik nyelven beszélne nem az enyémen, mert más magyarázat nem létezik arra hogy nem fogja fel mit mondok.
- Nem érdekel hogy itt te vagy az úr, egyszerűen csak haza akarok menni, el innen el a közeledből és a havrjaid közeléből, fel tudod ezt fogni?! - kérdeztem tőle teljesen higgadt de kimért hangon. Esküszöm úgy érzem magamat, mintha egy értelmi fogyatékossal beszélgetnék. Nem érdekelnek a szabályai, amiket be kell tartanom, jelenleg semmi más nem érdekel mint eltűnni innen és a közeléből is de záros határidőn bellül.
- Az sem izgat mióta vagy ébren és felőlem akár egy lukas sajt is lehetsz, akkor sem maradok itt! Haza akarok menni és az sem érdekel ha itt helyben lepuffantanak. - tagoltam neki szóról szóra, mintha egy 5 évesnek magyaráznám az össszeadást, hogy az biztosan megértse. Kíváncsi voltam mikor esik le mr. én mindent jobban tudoknak, hogy az idegeim teljesen felmondták a szolgálatot és nem vagyok jó állapotban.
- Továbbá ha nem te akartál idehozni akkor mi a francért nem engedsz el?! - ordítottam a képébe meglepetésként, csak hogy tudja én is tudok szemét lenni. Remélem most már a füle is fáj.

- Nem mész te sehová – kiabáltam rá, majd mikor elindult kifelé utána kaptam és visszarántottam. Egy fájdalmas ropogás arról árulkodott, hogy kiugrott a válla, hát leszarom. Most van elegem ebből a nőből, de egy életre. Jason még mindig csak meglepetten pislogott, és tudtam, hogy itt óriási balé lesz Jason és Melinda között, ami nem Melindának fog kedvezni, így pusztán már csak emiatt nem engedtem el a lányt, pedig az küzdött, harapott, karmolt, mint egy igazi kis vadmacska. Nőt se szokásom megütni, de a lány most aztán túlfeszítette a húrt, és nekem is egyszer elfogy a türelmem. A következő pillanatban megint lövés dördült és egyre jobban kezdem úgy érezni magam, hogy én vagyok egy céltábla.

- Brian, Lucy, Matt fogjátok le Jason-t és vigyétek el, minél messzebb annál jobb és hagyjátok, hogy lenyugodjon. Kitty te készíts egy fürdőt és hívd ide a dokit. Sarah te főzz kaját vagy rendelj, őszintén nem érdekel; a többiek meg takarítsák fel a romokat, és tegyenek rendet. – osztogattam a parancsokat, majd Melinda ellenkezésével mit sem törődve a vállamra dobtam, mint egy zsákot és kényelmes léptekkel elindultam a folyosón balra, majd le a lépcsőn, és mivel sötét volt alap, hogy volt néhány fejkoccanás, ami főleg a nőre vonatkozott. Mikor lent voltunk villanyt kapcsoltam, bezártam az ajtót, a lányt letettem, illetve dobtam a matracra én meg leültem a székre.

- Csak annyit mondok, hogy nagyon szépen elintézted most Jason-t. Gratulálok neked, hogy az egyik legjobb emberemet két hétig nélkülöznöm kell – mondtam neki feddőn. Ő meg a hisztije, meg az hogy nem tud nyugton maradni és tombolnia kell; ha kell, ha nem. Egyszerűn kimerítő ez a nő. ráadásnak nem tudom, hogy Jason golyója hol van, azon kívül, hogy bennem valahol. Mivel élek ezért létfontosságú szervcet nagyon nem érhetett, bár kitudja.

- Illetve az életedet megint megmentettem így lógsz egy köszönömmel, plusz, amit már az előbb fent felsoroltam. Innen nem tudsz csak úgy kimenni, és ha nem viselkedsz, azaz nem tartasz be néhány alapvető szabályt itt foglak hagyni. Ebben a negyedben én vagyok az úr, itt az én szavam számít. Itt még a rendőrség se tehet semmit, mert rövid úton a másvilágon találják magukat. – folytatom a szövegelést. Csak tudnám minek jártatom a számat. Inkább érdekelne az, hogy a kintiek mennyire haladnak a munkával. Nagyon szeretnék egy burgundi ajtót találni a helyén, mire itt végeztem.

- Remélem, értve vagyok. Nem fogsz tudni meghatni a kis hisztis jeleneteiddel, nem vagyok arra vevő, főleg, hogy lassan több mint 24 órája ébren vagyok, és mindenem fáj. – teszem még hozzá. – Mielőtt jobban kiakadnál, örülj, hogy csak egy pofont kaptál. Más a srácok közül nem lett volna ennyire kedves. – közlöm vele, hogy itt mihez tartsa magát. Itt nem a kis fényes csili-vili lakásában van, meg életében ahol mindent kényére-kedvére megtehet. Ez itt komolyan próbára teszi a türelmét, és ha nem tud egy kicsit megnyugodni, akkor fájdalmas és igen kellemetlen napok elé néz.

Alig vágtam hozzá a fegyvert az a csövével felfelé zuhant a padlóra és ráadfásul el is sült, a golyó pedig Nath ball válába helyezte kényelembe magát. De most ez sem érdekelt, tesze rá, hogy a jobb válla sérült, bárcsak nyomorék lenne, akkor ez az egész nem történik meg. Csokoládébarna szemeim szinte kézzel fogható és valóban kért okozó villámokat szórnak egynest felé. Mert minden az ő hiába, mert egy makacs, bunkó szemétláda. A hideg hangnemére sem ijedtem meg, nem azok után amit hils-el át éltem egy jó ideg nem fogok megijedni dolgoktól ezt biztosra vettem. És kicsit sem érdekel mi a mondanivalója, egyszerűen haza akarok menni végre a saját életembe és elfelejteni ezt a néhány rettenetes hetet amiben részem volt.

- Nem érdekel, hogy kinek a hibájából vagyok itt! Mert ez a te házad és itt te parancsolsz, tehát igen is a te hibád, hogy ide kerültem!! - ordíotttam neki vissza magamból kikelve de valahogy meg volt az az érzésem, hogy ez nagyon nem egy privát veszekedés mivel a nappaliban ücsörgő banda minden tagja a fülét az ajtóra tapasztva hallgatózik. Ebben hulla biztos voltam. És láss csodát pont ekkor futott be hulla sápadtan az a barna hajú srác aki nekem jött a reptéren.
- TE! - fordultam felé és esküszöm szinte éreztem, hogy lángol a hajam sőt az egész lényem, mint egy sárkány aki vacsorára ezt az alakot fogja felfalni. De mintha ott sem lennék közölte a főnökével, vagy mit tudom én micsodájával hogy elszált az ajtaja. Így járt, ha nem zár be, akkor nem is kellett volna kitörnöm az ajtaját.

Viszont a következő pillanatban csak egy borzasztóan erős pofont érzékeltem, ami az arcomon csattant és enyéh meg tándorodtam tőle, és tudtam az ajkam újra felrepedt. Hurrá lehet nekem gratulálni, egy szabadság alatt két szadista bérgyilkost is sikerült összeszednem miért vagyok én ennyire szerencsétlen? De nem fogom feladni, nem vagyok báb akit kénye kedve szerint rángathat. Meg ahogy az ő elképzelte.

Miután kissé magamhoz tértem méltóségteljesen kiegyenesedtem és felszegtem a fejemet. Dühös tekintettel mérgegetem. Még hogy zárjanak be és három napra, ez a férfi el van tévedve nem a középkorban élünk ahol a nőnek a férje határozza meg mit tehet és mit nem! Ráadásul még csak a felesége sem vagoyk, tehát semmi jog alapja nincs hogy itt parancsolgasson nekem!
- Egy nagy francokat zársz te be, de engem ugyan biztos hogy nem! - ordítottam Jason felé, majd repült neki a pofon. - Ezt pedig azért mert itt vagyok! - ordítottam a képébe, majd meg sem várva Nath reakcióját mint egy kisebb tornádó lódultam meg felfelé, ahol kicsapva az ajtót elkaszáltam a hallgatózó társaságot. Én aztán nem maradok itt ha akar felőlem aztán le is lőhet, már ha maradt még ép keze amivel lepuffantson.

Eléggé kiélezett volt a hangulat, és másra sem vágytam, mint egy kis nyugalomra, erre ő hozzám vág egy fegyver, ami pont tiszta véletlenül el is sül és a golyó bent földet ér a vállamban. A poén kedvéért a bal vállamban, hogy tuti mind két kezem egy ideig használhatatlan legyen. Ezzel a lány csak annyit ért el, hogy legszívesebben most fognám meg a mellettem lógó fegyvert és üríteném bele a tárat.

- Na, akkor tisztázzunk valamit! – mondom hidegen. – Nem én hoztalak ide, nem az én ötletem volt, tehát akit cseszegess az Jason legyen ne én. illetve ha még egyszer megsérülök miattad, vagy bármi okból, kifolyólag amihez neked éppen, hogy egy bolhányi közöd van, megbánod. Illetve ha valamilyen bútoromban kárt teszel, lásd a Forks-i lakásomat biztosítom, hogy hatszor visszasírod Hils-t meg azt, amit tett volna veled. Remélem, értve vagyok! – osztottam ki. Pont végszóra futott be a halál sápadt Jason. Csak tudnám miért olyan sápadt.

- Nath – kezdte lassan. Miért érzem úgy, hogy valami rosszat fog mondani – Az a firkász kitépte a burgundi fa ajtódat tokostul a helyéről – mentem megáll az eszem. Sőt meg is állt. kész nekem most van elegem. Mielőtt bárki bármit csinálhatott volna felpattantam és egy oltári pofont kevertem le a lánynak.

- Zárjátok be az egyik szobába lent. És! Nem akarok róla hallani minimum három napig. A munkahelyén intézzétek, úgy hogy visszarepült Port Angelesbe – teszem hozzá, majd felemelem a fegyvert és a tárat bele ürítem az egy egyik táblába.

- Brian, szólj az egyik tervezőnek, hogy csináljon egy olyan táblát, ami kiköpött más az ennek a szerencsétlen libának – szólok oda az egyik srácnak, majd Melindára nézek. Kicsit összekaparta magát a pofon óta.

- Fogd vissza magad és ne csinálj jelenetet, ne szökj meg, meg hozzá hasonló baromságok. Ha jó kislány leszel két nap múlva szabadon járkálhatsz a házban. Jah és így is lógsz két ajtóval, egy plazma tévével, meg egy vörösfenyő asztallal – sorolom fel, majd leülök az egyik székre és várom, hogy Melinda kinyögjön valami értelmeset, bár hogy mi számít értelmesnek az elég tág fogalom jelen pillanatban.

Ez már több a soknál, ez az alak egyszerűen egy idióta, egy hülye, egy marha... egy nem is tudom minek mondjam még el. De végül úgy döntöttem most már nem számít mi volt mert végre itthon vagyok és visszatérhetek a saját életemhez, amit addig is éltem, mielőtt ő belerontott. Vissza munkához, ami Josh-al kezdődik, akinek mosolyogva integettem ám mielőtt még odaérhettem volna hozzá három csuklyás alak rontott be, majd minden elsötétült.

...

Nem tudom mennyi idő telt el, sem azt hogy hol vagyok, de azt igen hogy nem vagyok gúsba kötve, és nem ül senki az ágyam környékén, hogy ha felébredek azonnal pisztolyt fogjon rám. Viszont a lentről, nyilván a nappaliból felhallatszódó zajok alapján nagyon nem vagyok egyedül ebben a házban. De ez most egy kicsit sem érdekelt, mivel az ágyon fekve megéreztem egy jellegzetes illatot. Ezt nem hiszem el... nem, most esküszöm, adjon valaki egy fegyvert és minden szívfájdalom, vagy bűntudat nélkül le fogom puffantani.
Idegesen pattantam fel az ágyról majd az ajtóhóz siettem, ami természetesen zárva volt de ez már nem tudott érdekelni.
- Nathaniel Damned, nyisd ki az ajtót!!! - ordítottam torkom szakadtából, miközben az öklömmel ütöttem az említett berendezési tárgyat, és nagyon is jól tudtam, hogy nem sokéig marad majd a helyén ha nem nyitják ki, mert akkor majd kinyitom én. Természetesen senki sem óhajtott válaszolni de ez nem izgatott, fogtam a szobában található írasztal előtt álló széket, majd odavágtam az ajtóhoz, ami hangos csapódással megremegett, de a helyén marad, a szék meg a padlón landolt. Ezt még kétszet megismételtem, és harmadjára lássunk csodát az ajtó tokkal együtt távozott a helyéről. Most éreztem magam igazán szerencsésnek, hogy nem szoknyában utaztam, mivel így könnyen roboghattam le a nappaliba ahol néhány srác ült a kanapén és a fotelekben elszórtam és eléggé érdekesen pillantottak rám, de most ez sem érdekelt.

- Hol van az az isten csapása??! - kérdeztem tőlük és mivel mind egyszerre mutattak az alagsorba vezető ajtó felé úgy gondoltam eléggé ideges lehetek, ha már nem is válaszolnak csak kikerekedett szemmekkel mutogatnak.
Alig értem le a pincében kialakított lőtérre azonnal megpillantottam az általam olyannyira a föld alá kívánt személyt, aki egyenest a lőpályára menekült.
- Te ezt még is hogy képzelted??! - ordítottam utána, amire ő felküldte a három kis lővöldözőt, hogy hívják le neki Jason-t. Ezzel csak még jobban felidegesített és természetesen nem maradt al a medencés megjegyzése sem.
- Remek most már tudom mibe fojtalak bele! - ordítottam rá, majd a kezembe akadó első dolgot, ami egy fegyver volt egyenest hozzávágtam.
- Azt kérdeztem, hogy volt bőr a képeden egyszerűen csak elrabolni?! - ordítottam felé ismételten més már egészen remegtem a dühtől.

Végre itthon, édes otthon. Bent a lakásban pár régi haver, fentről félre érthetetlen hangon jönnek. Azt hiszem, az emeletet kerülni fogom, minimum úgy röpke három órán át. Helyette a pincébe megyek. A lőtéren három fiatal próbál valamire jutni, bár attól, hogy a közepét eltalálják, elég távol vannak. Mennék tovább is mikor egy igen dühös Melinda rohan felém.

Arról, hogy hogyan szabadult ki fogalmam sincs, de mivel nem akarok ideje korán meghalni, a lő pályára megyek be, ahol a három fiatal abba hagyja a bénázást és kérdőn pillognak rám.

- Szóljatok Jason-nek, hogy jöjjön le – mondom nekik. Ők bólintanak, majd, mint a klónok, akik egymáshoz vannak, lőve elmennek. Melinda meg bejön. Csak áll és fújtat, én meg rendkívül jól szórakozok.

- A medence hátul van – jegyzem meg. Azt hiszem, most jön az, hogy Melinda kiakad és tombolni fog. Érdekes ki s műsor lesz…

....