Nagy Sziklák

Leah feje fölött elemerngtem az elmúlt időszakon. nagyon sok mindenen mentünk keresztül, s végül újra együtt vagyunk. Persze ez egyeseknek nem volt jó, sőt néhány tányér is megbánta, hogy közöltem emilyvel, hogy szakítok vele. Pech, de most ez van és nem tudok mit csinálni. az imprint kötelez és ez ellen még egy aprócsak felkapott érzelem, amit fiatal fejjel szerelemnek neveztem sem tud mit tenni.
Mosolyogva öleltem magamhoz még mindig, sőt egyre jobban, vigyzáva, hogy azért ne lapítsam össze, miközben a szemem a tenger felé kalandozott. A távolban felhangzott néhány sirály, de túl messze voltak és nem is nagyon akarództott velük foglalkoznom.
- És találtál valamit? - érdeklődtem az őrjárat eseményei felől. Azon, hogy náluk otthon mindg áll a bál csak elmosolyodtam, mást nem is igen tehettem volna. azt még sem nyöghetem be, hogy költözönn oda hozzánk, hiszen Beth most visszajött, bár igaz ami igaz, mostanában nagyon a színét sem látom.
- Akkor 8-ra érted megyek, ha neked is megfelel - mosolyogtam rá.
- Hát én voltam mindenfele, főként járőröztem, persze semmi, miért is lenne valami. Akkor aztán egy szőke fruska beállított, hogy saját falkát alapít, gondolom megcsinálta aztán felbomlott, de úgy összeségében nem nagyon tud lekötni. Csak tartásk tőlünk magukat jó távol. - feleletem Leah-nak.
- Emily meg kellő képen kiakadt, úgyhogy most már arra felé se járok - húztam el a számat. Bánt valamilyen szinten, hiszen az arcán lévő sebről én tehettem, erre most meg ott hagyom... Nos van aminek nem lehet parancsolni és pont ilyen a szerelem is.

Mennyi mindenre képes az inprint?! Teljesen más ember lettem tőle ha Sam-el voltam. Már nem voltam keserű, és nem éreztem magamat nyomorultul azért mert szinte miattam jött össze az unokatestvéremmel Sam. De már az enyém volt nem Emilyé. Bár el tudtam képzelni, hogy ez mennyi áldozattal jár most Sam-nek és Emily is maga alatt van. De ilyenkor kibukott belőlem a régi Leah...ha én szenvedtem ő se kapja meg a legjobbat. S tudtam ugyan, hogy ez nem a legkedvesebb tőlem de én is szenvedtem.
Mikor egy sziklához húzott majd ölébe ültetett egyik kezemmel átfogtam nyakát, míg másikkal hatalmas kezeibe raktam enyémet. Sokkal nagyobb volt keze mint enyém de ez nem volt gond...sőt. Ettől csak biztonságban éreztem magamat.
-Járőröztem, és hadakoztam anyámmal és az öcsémmel. Most, hogy nemrég változott át egyre szeszélyesebb és mindenbe beleköt amibe csak tud, vagy lehet. Anyám meg legtöbbször a kicsi fia pártját fogja.- elhúztam a számat. Ez tényleg nagyon sokszor így volt...ugyanis múltkor mondjuk mikor Seth-en volt a sor, hogy kitakarítsa a nappalit de előadta a nagy halált, hogy fáj mindene az átváltozástól persze, hogy én voltam a fekete bárány, hogy miért nem segítek neki, miért nem könnyítem meg neki ezt az időszakot? Nekem ki segített mikor először változtam át? Rendben...apám. Mert apám mindig az én pártomat fogta ez sosem volt másként a családban és így mindig két részre lett osztva a Clearwater family.
Mikor megkérdezte, hogy lenne-e kedvem vele vacsorázni elmosolyodtam.
-Persze!- mondtam hatalmas mosollyal az arcomon. Amúgy se volt semmi kedvem otthon lenni így ez végképp felvillanyozta a napomat, hogy szinte az egész napot szerelmemmel tölthetem.
-Na és te? Emily? A falka?- azóta nem nagyon változtam át mióta újra összejöttünk csak ha muszáj volt mert egyáltalán nem volt kedvem a többi farkas fejébe nézni, hogy mit gondolnak rólam.

Kellett párperc, mire elengedtem, pedig nem szívesen tettem. egy apró, lágy, gyengéd, érzéki //stb… Mindenkinek van fantáziája// csókot leheltem ajkaira, s közben sötétbarna, már-már fekete haján végig simítottam. Elragadóan nézett ki halásznadrágjában és ujjatlan pólójában. ez utóbbi ruhadarab sejtetni engedte milyen páratlan idomokkal is rendelkezik Leah.
Hangja, érintése s közelsége mind-mind ugyanannyira hiányzott. Újra magamhoz öleltem, s nem úgy nézett ki, mintha a közeljövőben szeretném elengedni a lányt.
- Te is nekem – suttogtam. Kézen fogva vezettem az egyik sziklához, majd leültem rá, Leah-t pedig az ölebe húztam.
- És mond, mivel töltötted a napjaidat? – kérdeztem. Kicsit rég nem találkoztunk, és szeretném most ezt az időt bepótolni, ha meg ez lehetetlen Leah-t egy kicsit kárpótolni ezért.
- Este volna kedved velem vacsorázni? – érdeklődtem tőle halkan.

Otthon megint ment a vita a sok őrültségen, hogy most Seth vagy én vigyem ki a szemetet. Hogy melyikőnk mosogasson és ki csinálja a pudingot ebéd után. Én inkább hálát adtam Sam-nek mikor megcsörrent a telefonom s elhívott a Sziklához találkozni.
-Sam-el elmentem! Majd jövök!- szóltam be a konyhába ahol még mindig ment a vita. Mikor becsuktam az ajtót hallottam, hogy Seth ordibál, hogy én miért mehetek el ő meg nem. Elvigyorodtam majd beültem a kocsiba és amilyen gyorsan csak vezetni lehetett vezettem a La Pushi főúton majd lefordultam egy kisebb útra ahol máris láttam a hatalmas sziklát ahol nagyon sokat szoktunk ugrani.
Leparkoltam a kis földút mentén és sietősre fogtam a dolgot. Nem változtam át mert ruhát sem hoztam de már mindegy volt. Az idő meleg volt elméletileg persze én ebből semmit nem éreztem. Így volt rajtam egy halász farmernadrág, tornacipő és egy ujjatlan póló. Felnéztem az égre ahol nem kis meglepetésemre bárányfelhők gyülekeztek és valószínűleg a nap is a délután folyamán ki fog sütni. Ez már csak azért is okozott örömöt mert a Cullenek nem bukkanhattak fel teljesen váratlanul vagy épp várva.
Amint felértem a szikla tetejére észrevettem egyetlen páromat Sam-et. Ott állt teljes valójában. A póló tökéletes testére simult, kiemelve testének minden egyes izomzatát. Csodás. Szeme barna írisze izgatottan csillogott és az én szemeim sem voltak másak. Főleg mikor megszólalt. Testemen izgalom futott végig, hasamban több ezernyi lepke kapott szárnyra s lábam mintha a lágy szellő ki akarta volna fújni.
Mikor magához ölelt lábam biztonságosan érte a talajt.
-Óh Sam!- nyöszörögtem halkan s átöleltem derekát. Magamba szívtam minden egyes kis illatot ami
belőle áradt. Ánizs, egy csepp menta, de bőréből jellegzetesen áradt a pézsma, az erdő illata amit imádtam.
Felpillantottam rá majd lábujjhegyre álltam, hogy elérje szám száját.
-Hiányoztál!- mondtam halkan.

//Új játék: Leah-Sam//

Kellemes meleg napra virradt La Push-ban. Tovább növelte boldogságoma,t hogy sehol egy vámpír, még a bosszantó Cullen-ek is nyugton vannak. ÉS! Ami még jobban fokozta ezt az idilli hangultatot: Leah beleegyezett, hogy ma délután, illetve most akárt talizhatnánk itt a Nagy szikláknál.
Így tehát gyorsan magamra kaptam egy pólót, egy farmer gatyát, meg egy elnyútt edzőcsukát és voilá itt is vagyok. Várom hogy Leah is befusson és akkor egy igazán kellemes déutánt töltösünk majd el.
Elnyúltam az egyik laposabb sziklán és felbámultam az égbe. Milyen szép nap is volt a mai. Nem volt semmi gondom az égvilágon. Most még az is hidegen hagyott, hogy egy szemtelen szőke fruska saját falkát alapított. Hát alapítson, úgy se sokáig tudja őket majd egybe fogni... Minek is aggódom én?
Felültem, a szél számomra kellemes illatokat hozott, s rövidesen fel is bukkant Leah. Elmosolyodtam, majd megvártam míg közelebb ér.
- Szia! - köszöntem neki, s magamhoz öleltem.

Örültem részben, hogy jól esett neki a törülköző, amit az alatt a rövid idő alatt sikerült felmelegítenem, míg elmondtam neki mi is vagyok valójában. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy ilyen jól fogadta, de mégsem lenne szabad erről tudnia… de most már teljesen mind egy. Remélem, vannak olyanok, akik már másnak is elmondták. ~ Talán meg sem kellene tudniuk, hogy még egy valaki tud róla, de erre azt hiszem, esélyem sincs. ~ Jó, erről a tervemről lemondok. Valamit ki kellene találnom. Vagy imádkoznom kell, hogy ne legyen olyan nagy baj, részemről.

Az nem nagyon tetszett, hogy valamiféle betegséggel fenyegethetné a testi épségét, nem szerettem volna, ha megbetegszik, mert az nagy részben az én hibám is lenne. ~ Lehet nem kellett volna fölhoznom? ~ Nem tudom, de most már itt van, és azt hiszem, jól is érezte magát. Reméltem, hogy nem fog megfagyni, míg oda érünk a házához, hogy váltóruhát vegyen föl, mert tényleg nem örültem volna annak, ha egyszer csak, hipp-hopp, megbetegszik.

- Jól van, rendben. – Bólintottam válasz képpen. – Hát… azt hiszem, hogy a harminc fokra nem hiszem, hogy itt valaha is lesz esély – elmosolyodtam – itt a maximum húsz-huszonöt fok körül lehet. Amúgy jöhetünk máskor is ugrálni – muszáj volt elvigyorodnom – részemről rendben lenne, és akkor már nálad is lenne váltó ruha.

Egy pár pillanatra elhallgattam majd néztem a reakcióját. Nem is figyelt annyira most ezekre, inkább arra koncentrált, hogy ne fagyjon meg. Emiatt nem kell aggódnia, nem fog csak akkor egy kicsit jobban kellene sietnünk, ha nem akarok katasztrófát, ilyen téren. Nehogy még emberöléssel vádoljanak meg. ~ Ugyan Viv, hova gondolsz? Nem lesz neki semmi baja! ~ Örülök, hogy valaki ilyen pozitívan áll hozzá a dolgokhoz.

- Na, jól van, akkor menjünk, mert még a végén idefagysz nekem! – Rámosolyogtam, majd felvéve az ő tempóját elindultunk lefelé.

Érdeklődve hallgattam végégig, amit arról mesélt nekem, hogy ilyen érzés is ez a farkas létnek nevetett dolog. Bár azt meg kell, hogy mondjam, hogy valami hasonlóra gondoltam én is. Legalább is biztos voltam benne, hogy közel sem hétköznapi az, az élmény, amit akkor él át, amikor átalakul. Kicsit furán hangozhatna, ha kimondanám, de azt hiszem, egyszer szívesen kipróbálnám vajon milyen érzés is lehet, bár tudom, hogy erre nincs lehetőségem, hiszen ez nem olyan dolog, amit csak úgy bárki kipróbálhat, mint valami játékot a vidámparkban. De attól én még mindig azon vagyok, hogy én biztos kipróbálnám. Száguldozni, szabadságvágyban fürdőzni jobb lehet, mint bármi más, amit eddig csinálhattam és szerintem csinálni is fogok. Bár ha most megnézzük, hogy az előbb én is úgymond ilyen „farkas játékot” játszottam kicsit közelebb érem magam Vivhez. Mondjuk én nem voltam annyira bevállalós, mint ő, hogy onnan ugorjam le ahonnan ő. De végül is én még mindig csak egy ember vagyok és szerintem, ha nem üt be a mennykő az is maradok. Talán a bizonyítási vágy miatt és a konokságom miatt ugortam le, de végül is azt biztosan megbántam volna, ha nem teszem meg. Én már csak ilyen vagyok. Ismerem magamat már egészen jól. Amikor kijöttem a vízből vicc nélkül azt hittem, hogy a partra fogok fagyni amint odaléptem. Ezt tudom elviselni legkevésbé mármint a hideg vizet én, meg mint valami delfin ugrottam bele lubickolni. Hogy az én agyamban is van egy kis zárlat az szinte bizonyos. Amikor Viv mellé értem akkor ő készségesen a kezembe nyomott egy törölközőt, ami olyan volt mintha most szedték volna ki egy kemencéből. Amint a kezembe vettem és megéreztem, hogy milyen kellemes meleg úgy terítettem magamra mintha csak az életem múlt volna rajta. Most egyáltalán nem zavar, hogy mennyire tűntem idiótának a lényeg most az volt, hogy a testem újra melegé változzék, bár így nyakig vizes ruhában azt hiszem, erre semmi esélyem sincsen. Az szintén rontja az esélyeimet, hogy még váltó ruhám sincsen szóval, azt hiszem, amint kicsit jobban érzem, magam haza megyek és átvedlem valami kényelmes, de legfőképpen száraz gúnyába. Amikor Viv megkérdezte, hogy milyen volt az ugrás kissé, lassan de sikerült vigyorra húzni a még kissé lilás árnyalatú számat.

- Az. Re..mek volt – közöltem röviden majd kicsit összébb húztam magamon a törölközött. – Egyszer ezt azért úgy 30 fokban is kipróbálnám . Mondjuk csak annyi hiba csúszott a számításomba, hogy váltóruhám az nincsen. Nem voltam rá felkészülve, hogy szükség lehet rá. Szóval… ha megkérlek… eljönnél velem haza, hogy átöltözzem? Mert amilyen örült vagyok, még lehet, ugrálnák párat, de azt hiszem, egy megfázást vagy torokgyulladást inkább nem akarok össze szedni. Jelenleg fázom, tehát sokkal befolyásolhatóbb vagyok, mint általában - mondtam vigyorogva, bár még most is vacogtam. A fene örült nőszemély vagy ám Heniko! Végül is magadnak köszönheted babám!

- Szóval? – kérdeztem kiváncsian.

Mosolyogva figyeltem, miként pakol le, és miként készül neki az ugrásnak. Nem tagadom, féltettem, noha nem azért mert ember, bár amiatt is lehetett volna, hanem azért mert ő volt az első igazi bárnőm, akire akár minden titkomat rábíztam volna.
Hogy miért? Mert nem úgy kezelt, mint egy szegény árvát aki Gabriel nevel, mint a régi falkában, és nem is vet meg azért amiért az vagyok ami vagyok. És ez őszinte örömmel tölt el. Azt hiszem Gabriel nagyot tévedett, mikor elfordult az emberektől, hiszen velük egy világban éltünk, és ha nem is tud mindenki a létezésünkről elég, de akit beavatunk a titokba, az is részese lesz a világ azon részének, mely nem mindenkinek tárul fel, és semmi esetre sem árulná el a titkot. Lehet, hogy gyerekes, lehet hogy nem én nagyon bíztam Heniko-ban, hogy nem fog elárulni, és nem fog vissza élni a feltétlen bizalmammal.

Ismét elmosolyodtam, sőt inkább nevezhetjük kaján vigyornak, mikor érdeklődött, hogy milyen érzés ha farkas alakban vagyok. Tudomásom szerint minden vérfarkas első válasza az lenne, hogy: 'csodás' Ez igaz is, de nekem a szabadságot jelenti. Gondolatban felvontam a szemöldökömet és megállapítottam, hogy ezt a filozófiai gondolatot, nem ártana szavakba is önteni.

- Tudomásom szerint minden vérfarkas első válasza az lenne, hogy: 'csodás' Ez igaz is, de nekem a szabadságot jelenti. - kapta meg végül Heniko a válaszát. - Egyszerűen felemelő érzés mikor száguldsz, és átengeded magad az ösztönöknek. Akár csukott szemmel is futhatnál, ösztönösen tudod, hogy merre nem ér veszély, olyan mintha egy lennél a földdel - áradoztam, és kezdtem csodálkozni azon, mikor fogok ódákat zengeni, a farkas lét előnyeiről...

A partról figyeltem, ahogy neki készülődik az ugrásnak, majd elrugaszkodik és ugrik. Aggódni kezdtem, hogy miért nem jön fel a felszínre, majd mikor készültem volna ugrani, felbukkant. Rendesen vacogott. Lehet, hogy én is ezt tettem volna, de mint tudjuk, a farkasok jóval melegebbek, így a vacogás fogalmát mi nem nagyon ismerjük.
Mikor mellém ért szó nélkül átnyújtottam a törölközőt, amit már egy jó ideje szorongattam. Pontosabban azóta, hogy Heniko-nek elmondtam, hogy mi is vagyok valójában. A lényeg azonban az, hogy az anyag ennek köszönhetően jó meleg volt, mintha most lett volna leszedve a radiátorról.

- Jó volt? - érdeklődtem vigyorogva, miközben valami ruha félét vadásztam elő magamnak a táskából. Jobban mondva egy rövidnadrágot és egy pólót.

Érdekes volt az tudni azt, hogy itt Forksban az első ember, akit legjobb barátnőmnek mondhatok kiderült róla, hogy nem éppen olyan, mint akármelyik másik ember, akit eddig megismertem, de mégis valahogy egyáltalán nem vitt rá a lélek, hogy féljek vagy hasonló. Sőt. Furcsa módon, megnyugtatónak éreztem és biztonságosnak. Mosolyogva néztem amint pillanatok alatt összeszedte a cuccait majd, mintha csak repülni tudna, ugrál, egyik szikláról a másikra miközben egyre lejjebb jut a hegyről. Magamban éppen azon tűnődtem, hogy így mennyire egyszerű lehet az élet, amikor kizökkentett a kérdésével.

- Hm… nem is tudom. Azt hiszem, az talán érdekelne, hogy milyen érzés, amikor farkas vagy? - Igen. ez tényleg nagyon izgatta a fantáziámat. Vajon milyen lehet az, amikor egy állat testében vagy, de emberként gondolkodhatsz? Aztán pár méterrel később már azon kaptam magam, hogy Vivien már mutatja is a számomra alkalmas helyet. Ez valóban alacsonyabb volt ám azért ez sem még az a kifejezetett barátságos és biztonságos. Persze most ez nem érdekelt csak az, hogy leugorjam. Kíváncsi voltam milyen lehet, amikor tehetetlenül csak a gravitáció erejére vagy bízva. Még sosem csináltam hasonlót az újdonságokra pedig úgy is mindig nyitott voltam. Itt az ideje ennek is. Könnyedén letettem a cuccaimat majd a szírt széléhez sétáltam. Vettem egy nagy levegőt majd kifújtam, aztán már el is ugrottam onnan. Soha nem éreztem még hasonlót, mint abban a néhány tized másodpercben átéltem, majd aztán a következő, ami megcsapott az a hideg tengervíz volt. Pár pillanatig a víz alatt voltam aztán kisebb fáradozás után a felszínre mentem.

- Hogy ez, de rohadt hideg! – sziszegtem kicsit vacogva. – De azért király. Megcsináltam! – kiáltottam fel, mint valami kisiskolás aki megoldott egy matek feladatot.

Elmosolyodtam. Látszott rajta, hogy nehezen, de azért emésztgeti az információkat. Kérésére bólintottam. Meg egyébként is, ha innen akart volna ugrani, úgy is lejjebb cipeltem volna.

- Persze - mosolyogtam rá. Felkaptam a cuccaimat, majd szökdécselve indultam meg lefelé.
- És akad még pár kérdésed? Nyugodtan kérdezhetsz, nem sértődök meg - mosolyogtam rá. Közben lefelé ugrálgattam és keresetem a szememmel azt a helyet amit kinéztem. Volt egy kis kiugró rész ami nem a sziklás részre nézett, szóval innen ő is nyugodtan ugorhatott volna.
Amint megpillantottam lelkesen pattogtam arra tovább.

- Innen ugorhatsz. Nem olyan magas, és nem is olyan veszélyes - pakoltam le a cuccaimat.

Érdeklődéssel hallgattam, amikor elkezdett arról beszélni, hogy mi jellemző még a vérfarkasokra. Annyira izgalmasnak találtam a dolgot. Legalább is egyik nap még csak egy egyszerű lány voltam egyszerű élettel… erre most már vámpírok és vérfarkasok között élek. Annyira hihetetlen ez az egész. Most éppen azt mérlegeltem magamban, hogy mennyire lenne jó ötlet innen ugrani. Mert tekintve, hogy Vivnek nem sok baja lett ettől az ugrástól, de ő nem is csak egy egyszerű ember, mint én vagyok. Ha innen akarnék az inkább lenne vakmerőség mint bátorság.

-Lehet, hogy igazad van – szólaltam meg végül. – Ugorjunk kicsit alacsonyabbról. Mutatsz nekem egy kicsit alacsonyabban lévő részt?

Örültem, hogy nem szalad Mekkáig, amit itt elmondtam neki, sőt annak is örültem, hogy meglepően könnyedén fogadta, a hírt, hogy nem csak sima ember vagyok, hanem egy vérfarkas. Szinte hallani lehetett, hogy mekkora kő esett le a szívemről.

- Igen. Van benne valami, bár én hallottam olyan esetről, mikor az adott a farkas azért váltott alakot először, mert felhúzták. Amúgy ha már az alakváltásnál tartunk: a farkasok jóval ingerültebbek, mint az emberek, és ha felhúzzák őket, akkor átváltoznak, ez főként a fiatalokra vonatkozik. – jegyeztem meg, majd elmosolyodtam.

- Szerintem akad előbb is diliház, vagy egy neves pszichomókus – nevettem fel.

- Nincs, de nem is kell, hogy legyen – húztam fel az orrom. – Vagyis hát én nem tudok róla, hogy lenne, bár ki tudja. Lehet, hogy Gabriel csinált párat, miközben a gyűlést tettem tönkre – vigyorogtam már el a végét.

- Hát tényleg jó, csak azért vigyázni kell, ne bukjunk le – húztam el a számat. Azért volt hátránya annak is, hogy melegebb a bőröm, mint másoké.

- hát inkább 10hez van közel, mintsem 20hoz – mosolyogtam rá. – Ha akarsz, mehetünk lejjebb is, nem muszáj egyből innen ugranod – ajánlottam, mert azért féltettem. Nem szerettem volna, ha bármi baja esne, mert nem vagyok elég óvatos, mert csak magamra gondolok, hogy honnan jobb ugrani.

Nagyon érdekesnek találtam, amiket Vivien mesélt.
- Hűű ez aztán a nem mindennapi dolog. Szóval egy törzs, amelynek tagjai képesek átváltozni? Hát ez egészen különös, de érdekes dolog. Talán pont azért mert annyira hihetetlen az egész. – Azt hiszem talán éppen valami ilyesmi hiányzott az életemből. Ami nem annyira hétköznapi és szokásos. Nos, úgy tűnik megkaptam, amit akartam. – A vámpírok miatt változnak át? Akkor ez olyasmi lehet, mint valami vámpír detektor.. mármint ami a farkasokban van. Ha vámpír érzékel, akkor mintha csak bekapcsolnánk egy gépezetet. – Amikor a szüleit emlegette akkor megint késsé rossz érzés fogott el, de most igyekeztem nem törődni vele.

– Értem. Igazából… furcsa mondom, amikor a balesetet mondtad, valahogy úgy éreztem, hogy más is áll még a dolog mögött. Ezek szerint nem tévedtem. Bár nem csodálom… ha ezzel nyitsz, lehet már Kanadáig szaladtam volna vagy egy diliházig. – Én is elvigyorogtam magam, amikor magáról beszélt, mint kisfarkas.

– Azzal nem vitatkozom. Biztosan kis aranyos voltál. Fénykép nem készült esetleg? –poénkodtam vigyorogva.
- Szóval a vámpíroknak is két fajtája van. Na, ezt sem hittem volna. Mindenesettre én a vegákra szavazom, ha már választani kell. Amúgy örülök, hogy nem sértettelek meg, mert tényleg nem bántásnak szántam ám a dolgot – mondtam közben a pulóveremet le is vettem magamról.
– Ah… jó is lenne az a hőmérséklet. Sosem lenne bajom a hideggel szóval már az is megérné. – Közben már a cipőmből is kibújtam.
– Bár nagyon már nem tervezek levetkőzni azt, hiszem, kivéve, ha a víz közelebb van a húsz fokhoz, mint a tízhez.

Elmosolyodtam. A nagy poén az, hogy én se nagyon sokat tudok az itten módiról, sőt amit tudok az egy csinos kis könyvecskéből van, amit még Gabriel adott.
- Hát nem a hely miatt. A La Push-ban élő indiánok valami quilete törzs tagjai voltak és a mondák szerint át tudtak változni farkassá. Na már most az a helyzet, hogy nem csak itt van olyan család, amiben öröklődik a farkas gén. A romániai klánok/ családok is híresek a farkas génekről. – feleltem. Igaz nem valami átfogó, de majd kölcsön adom max a könyvet neki.
- Igen vámpírok. A leendő farkasok akkor változnak át, ha vámpírok vannak a környéken. Ez aktiválja a farkas gént. Meséltem neked, hogy a szüleim meghaltak. Nos, ők is farkasok voltak és vámpírok ölték meg őket. A két faj ellensége a másiknak. emiatt van az, hogy én 8 éves korom óta farkas vagyok. Átváltoztam, még akkor. Egyébként csak úgy megjegyzem, nem rögtön leettem ekkora dög, akkor még elég cuki voltam – mosolyogtam el a végét. Hát, de hát tényleg édes voltam kölyök farkasként.
- Vámpírokból is van két fajta: vegetáriánus: ők állatok vérét isszák, és vannak a ragozók, ők, hmm… hogy is mondjam, inkább ember központúak. – tettem még hozzá.
A kutyás megjegyzésére csupán elnevettem magát. Nem sértődtem meg, fölösleges lett volna.
- Ugyan, semmi gond – ráztam meg a fejemet, hogy tényleg nem bántott meg.
- Akkor javaslom, hogy a cuccaid nagy részétől szabadulj meg. Azt azért nem mondom, hogy teljesen neki vetkőzve ugrálj, kivéve, ha nincs 42 fokos … ööö… testhőmérsékleted – álltam fel, majd közelebb mentem a sziklához. Na meg egy kicsit arrébb is, hogy a sok víz alatt rejlő sziklába lehetőleg Heniko ne ugorjon bele. Ő nem élné túl, hiszen csak egy ember, bár az is igaz, hogy vele együtt fogok ugrani én is.

Úgy láttam eléggé megkönnyebbült, hogy nem kezdtem el hisztizve, ordibálva a földhöz vagdosni magamat. Na, igen az nem én lennék, mondjuk az is igaz, hogy lenne okom rá.

- Minden fiatal? De mért van ez? A hely miatt vagy.. hogy, hogy? – A fene már megint kezdtem elragadtatni magamat. Jó elég.. most mér, nem kérdezek többet.

- Hogy mi?! Forksban meg vámpírok? - Ennyit arról, hogy nem kérdezek többet. De akkor is. – A vámpíroknak nem inkább Romániában lenne a helyük? Mármint Drakula is mintha ott lett volna anno. Várjuk.. csak.. – jutott eszembe, amit róla tudtam. – Ahol te éltél… gondolom ott is voltak igaz? - Igen ebben lehet valami, de majd csak kiderül, hogy pontosan micsoda. Amikor a lakótársas dologról kezdett beszélni nekem elnevettem magamat.
- Ugyan már! Persze, hogy áll. Mondjuk, ha vámpír lennél ott azért elgondolkodnék a dolgon, de a farkas ellen semmi kifogásom. Mindig is akartam egy kutyát. – Amint ezt kimondtam rájöttem, hogy milyen hülyén is hangzott. – Mármint nem úgy értettem. Ne haragudj. Hát ez elég ciki volt… - Majd amikor az ugrásra terelődött a szó, gyorsan reagáltam is.
- Még szép... ha már eddig felmásztam a minimum, hogy ugrom!

Megnyugodtam, hogy nem kezdett el tombolni. Sőt óriási kő esett le a pici szívemről. Pontosítok, inkább nagy kő.
- Igen, minden bizonnyal. Emiatt is száradtam már meg. – bólintottam.
- Itt La Push-ban a fiatalok nagy része farkas. Forks-ban meg akad jó pár vámpír – tettem még hozzá. Az viszont a nagy kérdés, hogy még mindig áll-e az, hogy lakótársak leszünk vagy sem.
- Nem vagyok bolhás, nem vonítok a holdnál, remélem még áll ez a lakótársas cucc – szólaltam meg, miközben lemásztam a szikláról, és összegyűjtögettem, a ruha foszlányaimat.
- Ugrasz te is? – érdeklődtem kíváncsian. Nagyon reméltem, hogy nem fog beparázni és lelépni. Hibásnak éreztem magam, sőt hibás is voltam, mert megfeledkeztem arról, hogy mi vagyok, és ezt elviekben nem kellene tudnia másnak.

- Ja.. értem – mondtam ki azonnal, de, talán mert még mindig nem tértem magamhoz az előbbi miatt. – Csak átöltözzél... – motyogtam inkább csak úgy magam elé. Aztán észrevettem, hogy megint ugrásra készül, majd le is ugrik onnan. Mivel most kissé közelebb láttam, hogy farkas lesz belőle és úgy zuhan a vízbe a törölköző meg úgy saját életet élve hullott le a földre. Körülbelül mire az talajt ért, Vivien már vissza is ért és mire felfogtam volna, mi történik a törölköző már rajta is volt és ott állt előttem. Amit ez után mondott az inkább tűnt egy mesének, mint a valóságnak. Ha valaki más mondta volna ezt, biztosan kinevettem volna, hogy ugyan már ilyen nem létezik. Azonban ez megtörtént. Itt a szemem láttára. Ráadásul abban is biztos vagyok, hogy nem képzelődtem. Mondjuk, ez megmagyaráz ezt, azt. Talán azért gondoltam rögtön az első pillanatban, hogy ebben a lányban van valami különös. Figyelmesen végig hallgattam amint mondott, és amikor befejezte láttam a szemében, hogy azon tanakodik, hogy vajon mit is reagálok erre. Igazából erre én magam is kíváncsi voltam.

- Farkassá tudsz változni – ismételtem meg a hallottakat mintha csak valami ételt kóstolgatnék, hogy barátkozzam az izével. – Igazi farkassá – Majd egy egészen érdekes dolog vágott az elmémbe. – Aha! – kiáltottam fel. - Szóval akkor ezért jöttél fel ilyen lazán fáradás nélkül! Ez megnyugtató, hogy még sem én lustultam el ennyire.

Na jó, ezért bajban leszek, de nincs mit tenni regélni kell. Vagy csináljunk úgy mintha mi sem történt.
- Átöltöztem – feleltem. De ugrani akartam megint, így vissza a szikla mögé, törölközőt magam köré, majd újra neki futás, ugrás, alak váltás, a törölközőt meg valahol az ugrás elején elengedtem. Most több ideig voltam a vízben, és azon gondolkodtam, hogy Heniko ehhez mit is fog szólni.
Ugyan úgy mint az előbb, visszamásztam a sziklára, de most eltérően nem mentem el ruhát felvenni, hanem csak a törölközőt terítettem magamra, és az egyik szikla tetején (törölközőbe burkolva) alakultam vissza.
Az biztos, tényleg sokkolhattam.
- Gondolom rájöttél: farkassá tudok alakulni. ez a véremben van. Közel nyolc éves korom óta képes vagyok erre – szólaltam meg, majd vártam a reakcióját. Bármi is lesz, biztos lesz abban olyan, hogy mi a franc folyik itt. Általában mindenki felteszi ezt a kérdést, vagy szóban, vagy gondolatban.

Örömmel nyugtáztam, hogy ebből az összeköltözésből akkor tényleg lesz valami, aztán amikor gyorsan az ugrásra terelődött a szó nyeltem egy nagyot. Vivien nem csinált belőle nagy gondot. Mondjuk, nem lep meg, biztosan nem most ugrik először. Végig követtem őt a tekintettemmel, hogy megfigyeljem, milyen elegánsan fut neki ennek az annyira nem bizalomgerjesztő sziklaszirtnek. Aztán láttam amint elugrik a szikla széléről. Ekkor arra gondoltam, hogy közelebb indulok, de mire már igazán közel értem volna, már csak a vízbecsapódásának hangját halottam. Kicsit sajnáltam, hogy nem láttam, de hát máskor hamarabb kéne gondolkodni. Azt mondjuk kicsit furcsálltam, hogy mért volt ilyen nagy hangja a zuhanásnak, hiszen hiába ugrott ilyen magasról könnyű testsúlya miatt kisebb hangú csobbanásra számítottam. Aztán úgy döntöttem nem foglalkozom ezzel és én is nekikészülők az ugrásnak. Amikor azonban megfordultam, teljesen ledöbbentem, hiszen azt láttam, hogy egy hatalmas testű farkas kezd el kutatni Vivien táskájában. Annyira ledöbbentem, hogy mozdulni is képtelen voltam nem, hogy elfutni. Biztos voltam benne, ha ez észrevesz, akkor minimum vacsora vendég leszek… de mint főfogás. Azonban a farkas nem vett észre, hanem még mindig a táskában turkált és végül Vivien ruháját és egy törölközött rángatott ki belőle majd eltűnt egy szikla mögött. megkönnyebbülten sóhajtottam fel és lassan a földre ültem. Ám amikor felpillantottam és megláttam Vivient amögül a szikla mögül kilépve ahová az előbb a farkas is ment, újra döbbenet kúszott az arcomra, hiszen az a ruha volt rajta és az a törölköző volt a kezében, amit a farkas pár pillanattal ezelőtt elvitt. Úgy láttam, hogy ő is kissé ledöbbent, amikor az arcomra nézett. Mégis mi folyik itt?

- Vivien… hogy került rád az a ruha? – nyögtem ki amint összekaptam gondolataimat.

Örömmel nyugtáztam, hogy végül, Heniko az összeköltözés mellett döntött.
- Akkor majd megyünk háznézőbe – kacsintottam rá, majd ideje volt sziklát ugrani.
- Megyek elsőnek – mosolyogtam rá. Őszintén bevallom teljesen elfelejtettem hogy ő egy ember én meg farkas vagyok. Az egyik sziklára letettem a táskámat, majd futásból vetettem magam bele a tengerbe. Talán két méterre lehettem a víztől, mikor alakot váltottam.
Nagy csobbanással estem bele a vízbe. Kicsit kapálóztam, majd kievickéltem a partra, és már szaladtam is fel a sziklára. Csak ott vettem észre Heniko-t. Megráztam a bundámat, majd oda futottam a táskámhoz, és kirángattam belőle a törölközőt és a ruhát. Az egyik szikla mögött visszaváltoztam, majd felkaptam magamra a ruhát. A törölközőt meg csak úgy fogtam a kezembe, hiszen 42 fokos test hővel gyorsan száradok.
- Öh… - nyögtem ki, mikor döbbent arcába pillogtam.

- Igen ezzel magam is egyet értek – mondtam két nagyobb levegővétel között. Most vagy én estem ki a gyakorlatból, vagy ez a csajszi él szteroidokon. Ráadásul rajta a fáradság legkisebb jele sem látszik. Mégis, hogy van ez?

- Ugyan már! – ellenkeztem azonnal amint kijelentette, hogy szólhattam volna, hogy lassítson. – Miattam csak ne aggódj, én bírom a strapát. Csak lehet, hogy az ebéd volt túlságosan sok. – latolgattam vigyorogva. Persze ez nem volt igaz. Még csak az kellet volna, hogy lassítás miatt nyavalyogjak, hát az nagyon nem én vagyok. Aztán amikor mondani kezdte nekem, hogy ő tényleg komolyan gondolta az együttlakós dolgot úgy döntöttem, hogy ebből csak jó származhat.

- Végül is igazad van. Azt hiszem, csak jól járnánk azzal, ha összeköltöznénk. Igazából én sem rajongtam annyira azért, hogy egyedül lakjak. - Közben már teljesen összekaptam magam és a légzésem is normálisra változott végre.

- Nos, a látvány valóban magáért beszél. Egészen lenyűgöző és megihlető környezet. – jelentettem ki miközben tekintettemmel elvesztem valahol a látóhatár közepében. Amint azonban eszembe jutott az amint mondott, hogy ugrálni járnak ide a fiatalok azonnal közelebb tévedt a tekintetem a meredek és igen magas szikla szirtre. – Szóval ugrálni… klassz.

Heniko-val a nyomomban sétáltunk ki a Sziklákhoz. Közben el csodálkoztam azon, hogy tényleg ennyire szép ez a hely, főleg a kilátás.
- Hát igen, a sorsnak néha van humoros napja. De végül is, jobb később mint soha, hogy találkoztunk – mosolyogtam rá a lányra, mikor felmásztunk a sziklákra. Leültem az egyikre és megvártam míg Heniko kipihegi magát. Elfelejtettem, hogy nem farkas, így nem is biztos hogy bírja a tempómat. De bírta, csak a levegő fogyott el néha.
- Szólhattál volna, hogy lassítsak – pillogtam rá.
- Igen, komolyan gondoltam. Nincs sok kedvem egyedül lenni egy nagy lakásban – feleltem. Szerencsére hoztam magammal táskát amiben egy lenge nyári ruha lapult meg egy papucs féleség, jah meg egy törölköző, de így is feltűnő, hogy nem nagykabáttal sétálgatok. Bár nem nagyon érdekel.
- Tehát, ez lenne a szikla, ahonnan a La Push-i fiatalok sziklát ugranak. Egyébként a táj is szép, szóval sokan járnak fel pusztán nézelődni is. – szólaltam meg egy kis idő után, amit csendben töltöttunk el. Azaz én inkább azzal, hogy hallgattam Heniko lihegését, pihegését, ki hogy veszi.
Lehet hogy nem éppen olyan mint Bukarest, de az tényleg igaz, hogy szép, bár ettől függetlenül jobban szeretnék ott lenni, és nem itt. Ott legalább lehetett idegesíteni Gabriel-t meg a többieket. Itt? Itt inkább nem, mert nem akarok összetűzésbe keveredni a Vénekkel, Öregekkel, ki hogy hívja a vén csatalovakat…

Nem érdekelt ki fia, ki borja, én most léptem le. Csak persze megvárom míg ő elmegy, hátha marad valami a békés hajnalomból, bár az ki van zárva.

- Érdekes módon pont úgy beszélsz mintha tudnád – vetettem neki oda. Valahogy éreztem, hogy itt még lesznek gondok, de nem ma, és nem most. Nekem erre nincs szükségem.

- Oké, menj isten hírével, pápá satöbbi – köszöntem el tőle. Azért meglepett, hogy még a telefon számát megadta, ha netán találkoznék vele.

Nem tagadom nagyon is meglepett. Azt hittem ezek után röviden elküld a búsba és többet nem is találkozunk annak ellenére, hogy egy randit beszéltem meg vele. Helyes volt meg minden, de ez a hozzá állása, valahogy engem bosszantott.

Vagy csak tényleg velem volt a gond? Én lettem volna a hibás? Velem van még mindig gond, hogy olyan vagyok amilyen? Egyáltalán, én mint farkas nem vétettem semmi ellen? Akkor miért akart volna bántani Ő? Nem, szerintem Ő már érezte rajtam a szagot, jelezvén az, hogy mi vagyok. Pusztán ez elég volt neki arra, hogy megöljön. Mert ellenfelek voltunk. A két faj nem bírta egymást, így én, és talán még hozzám hasonlóan több farkas is szenvedett.

Pusztán arra tértem magamhoz a gondolataimból, hogy köszön, a kezembe nyom egy papír darabot aztán már ott sincs.

- Szia – köszöntem el a semmitől, majd haza indultam én is. Közben nem unatkoztam. Sőt Jacob-on gondolkodtam. Nem, egyszerűen nem tudtam megérteni a nézetét, sőt nagyon fel se fogtam. Teljesen más volt mint én... Felsóhajtottam, aztán igyekeztem nem ezen gondolkodni.


//köszi én is//

Kezdtem azt hinni, hogy ez a lány nem fog változni, mindig is ilyen betörhetetlen, makacs és önfejű lesz. Igaz hogy csak most "ismertem" meg, de nem volt nehéz rájönnöm, hogy ezek a tulajdonságot nagy részben meghatározzák a jellemét. Igyekeztem nem felkapni a vizet, csípős megjegyzései miatt. Megtehettem volna, hogy csak úgy elmegyek. De annak mi értelme volna? Két sértődő alak...

- Nem mondtam, hogy pontosan tudom mit érzel. De az sem segít, ha sajnálod magad.
Nem tudom milyen reakciót várhatok még tőle, viszont a "randevús" kérdésemre nem felelt konkrétan. Nagyot sóhajtott, mint akinek nyűg lenne már ez az újabb találkozás. Milyen érdekesek az emberi reakciók... A beszélgetésünk elején, mikor még alig tudtunk egymásról valamit, belement egy újabb találkába, viszonlag könnyen és vidáman. Most meg mindjárt leharapja a fejem, mint egy kölykét védő anyatigris.

- Lehetnél egy kicsit lazább is néha. Nem kéne mindig felkapnod a vizet.
Megint elkapott az az érzés, hogy ezzel kihúztam a gyufát nála.
Tulajdonképpen indulni akartam, többféle okból is.
Mielőtt azonban mentem volna, még eszembe jutott, hogy mi lesz Bellával. Bella, Bella, Bella.... valószínűleg semmi, ahogy eddig volt. Charlie nem bánta volna, ha megint együtt lógunk Bellsel, de a fiúja, Cullen, és a falka, köztük Sam, nem igazán örültek volna ennek. Én pedig nem tudtam, hogy kibékülnék-e ezzel a helyzettel.

- Akkor... itt a számom. Hívj fel, ha úgy gondolod nem volt még elég a prédikációból.
Nem tudtam mi legyen, így gondoltam döntsön ő, akar-e még látni vagy sem.
- Vagy ha más nem, La Pushban megtalálsz.
Még utoljára rámosolyogtam, és a telefonszámom megadtam neki. Elindultam lefelé a partra, aztán vissza a házunkhoz, vagy esetleg Pault idegelni.... majd még meglátom. Belélegeztem a tenger víz sós illatát, és lassan sétáltam tovább.

//thx//

Nem szoktam sokszor dühös lenni, de most az lettem. Kicsit felháborított, na, jó, nagyon is dühített, hogy prédikál. Ezzel együtt el is mehetne papnak, azoknak még jól áll, ha prédikálnak és kioktatják a másikat, úgy hogy semmit sem tudnak. A papok is ezt csinálják. Bemagolnak valami könyvet és aztán már is azt hiszik övék a világ. Nem köszönöm, én ebből nem kérek.

- Most azt hiszed, hogy olyan sokat tudsz, mert azt mondod, hogy nem kéne ezzel védekeznem. Soha, de soha nem volt abban részed, amin nekem kellett átmennem. Mindenki azt hiszi, hogy könnyű változtatni. – vetettem neki oda. Nem akartam megbántani, de azért ez már sok volt. Hogy mer engem kioktatni? Mástól sem tűrtem, és tőle sem fogom. Kezdtem bánni, hogy nem mentem el, míg volt alkalmam, és hagytam, hogy az ár sodorjon. Kár volt, hogy hagytam magam, sőt eleve az volt nagy hiba hogy ide jöttem. Nem, hogy Forks-ba, hanem ide La Push-ba. Jobb, ha mostantól a motelben maradok. Akkor megkímélek mindenkit magamtól.

Felkaptam a fejemet. Ezek után még találkozni akar velem? Nem értettem. furcsa volt nekem ez az egész viselkedése. Őszintén ötletem se volt, hogy mit akar elérni, persze abban biztos voltam, hogy valamit el akar érni, de hogy mit? Az még rejtély számomra. Na persze ez nem akadályozott meg abban, hogy továbbra is rajta töltsem ki a haragomat meg a keserűségemet.

- Azt hiszed nem próbáltam meg? Meg próbáltam. Tudod mi lett a vége? Az hogy ott kellett hagyjak mindent, ami fontos volt, számomra mert nem bírtam ott élni. Ezek után te, hogy jössz ahhoz, hogy megmond mit kéne tennem?! – komolyan mondom, hogy tényleg túllépet egy bizonyos határt. Jó, kiszedett belőlem egy csomó mindent, de akkor is! Ez még nem jogosítja fel arra, hogy itt ossza nekem az észt. Nem ő az észosztó, nem is pszichomókus, akkor nem tudom, mit ugrál itt.

Felsóhajtottam, de inkább amiatt, hogy megnyugodjak, bár az közel sem fenyegetett, hogy átváltozzak. Ahhoz még nem voltam elég ideges, és egyébként se szokásom átváltozni. Két éve váltottam utoljára alakot, így csoda kéne, hogy megmutassam a bundámat. Bolhát se akarok kapni, bár kétlem, hogy egy farkas bolhás lehetne, de ki tudja? Jobb nem kockáztatni. A srácra néztem. Egy pillanatig lelki ismeretfurdalást éreztem, hogy az előbb olyan durván kiosztottam, de már meg történt, így nem tudtam rajta változtatni. Kicsit közelebb léptem hozzá, rá néztem majd elfordultam. Minek kérjek bocsánatot? Ő is tudja, hogy túllépett egy határt, de ha nem az előbbi kifakadásomból le lehet vonni ezt a következtetést.

- Egyébként nekem mindegy – feleltem végül a kérdésére. A nagy kérdés, hogy ezek után még akar-e velem találkozni. ebben nagyon kételkedtem, és ha végül nemet mond meg is értettem volna. Senki sem akar velem lenni. Igaz mondjuk ebben az is közre játszik, hogy senkit nem engedek magamhoz közel, mert nem akarok újra csalódni. Legyen az bárki. Fiú, lány, felnőtt, gyerek. Nekem nem kell új csalódás.

megint ránéztem és látszott rajta, hogy valami erősen gondolkodik. Sokat nem adtam volna, ha tudom, min gondolkodik, bár ahogy a szemébe pillogtam volt egy olyan érzésem, hogy nem is akarom. biztosan a barátnője jár az eszében és az, hogy miért tölti velem az idejét. Bár ha van barátnője, akkor minek akar velem újra találkozni? Nos, ez egy olyan kérdés volt, amire nem tudtam a választ, és valahogy nem is akartam meg tudni. Nem akarok senki közé állni, nem akarom, hogy valaki miattam csalódjon bárkiben is.

Kicsit meglepett, hogy menni akar, de felőlem mehet. Isten áldja. Ki vagyok én, hogy megmondjam, hogy mit csináljon? Ha menni akar, menjen. Jó persze az egyik részem erősen tiltakozott, szerencsére ez volt a gyengébb, a jéghercegnő még mindig erősebb volt, és egyelőre Jacob nem elég erős hogy legyőzze. Ennek mondjuk kimondottan örültem.

- Értem – bólintottam azért, hogy tudomásul vettem, hogy szándékában áll menni.