Lagúna...

~Jake~

Az időjárással már tudtam, hogy nem lesz szerencsém, és megmarad az a borús idő, amely a legtöbb ember kedvét mindentől elveszi. A különbség, hogy nekem már tegnap sem volt kedvem szinte semmihez, ezért is lett választva a kissé céltalan sétálás. Na meg persze azért, mert már nem bírtam a házban maradni. Úgy éreztem, hogy ki kell mozdulnom onnan, és mert hiányoztak a régi helyek.
Sok gyerekkori emlékem köt ide, hiszen itt nőttem fel. Az életem nagy részét a tengerparton és az iskola környékén éltem, ha éppen nem otthon voltam. Ide a lagúnához viszont mindig csak és kizárólag egyedül jöttem, hogy gondolkodhassak. Itt mindig minden annyira nyugodt és természetes, hogy néha azt is elhiszem, hogy velem sincs semmi baj. Legalább is néha.
Gondolataimból és néma merengésemből egy mély hang hozott vissza a valóság talajára. Ezt a hangot pedig, ismertem régről így teljesen döbbenten kaptam fejemet a hang irányba, ahonnan már egy felnőtt Jake nézett velem farkas szemet.
- Jake... - motyogtam meglepődve, amikor azzal a jól ismert mosolyával az arcán felmászott mellém a sziklára. Olyan volt, mintha soha nem is mentem volna el, mintha nem hagytam volna őket itt búcsú, minden fajta magyarázat nélkül. Ő nem haragudott meg rám, emiatt.
- Annyira, jó hogy látlak! - vetettem magamat a nyakába, amikor azt mondta, hogy régen láttuk egymást. Ha csak sejtené, hogy én ezt a két évet inkább négynek éltem meg. Szorosan öleltem át, és ez némi gyógyír volt a sebeimre. Rettenetesen fájt volna, ha esetleg ő is hasonló képen reagált volna a találkozásunkra, ahogy Paul tette.

~Beth~

A múltkori barlangos találkozó után kicsit furán éreztem magam. Eléggé letoltak, amiért csak így elcsevegtem a másik falkából való alfával, és nem csináltam semmit, meg nem riasztottam senkit. De hát könyörgöm, ez nem a két alfa dolga, hogy most egymásra haragudnak? Úgy tűnik csak én gondolom így... de én akkor sem szeretnék harcolni más vérfarkasok ellen, főleg úgy, hogy mint kiderült, tök normálisak. De ha muszáj lesz, muszáj lesz... azért ott még annyira nem tartunk, hogy nekem harcolnom kelljen ellenük.
Lent a parton a lagúna felé sétáltam, amikor egy lányt pillantottam meg. Megálltam pár pillanatra, és próbáltam kitalálni, hogy ki az, de elég messze volt, és az arcát se láttam rendesen. Azon gondolkoztam, hogy odamenjek-e vagy sem, de végül úgy döntöttem, hogy azért közelebb megyek.
Miközben arrafelé osontam... na jó nem osontam, tök normálisan lépdeltem arra, csak próbáltam nem túl nagy zajt csapni, jobban megpillanthattam a lány arcát.
- Beth? - kérdeztem meglepődve, elég hangosan ahhoz, hogy meghallja. De már nem is kellett a válasza... biztos voltam benne, hogy a régen látott egyik legjobb gyermekkori barátom arca tekint vissza rám.
- Beth! - kiáltottam el magam, és odarohantam hozzá. Hallottam már, hogy visszajött, de még nem találkoztam vele. Magam is meglepődtem, mennyire örülök neki. Hát szó, ami szó elég jóban voltunk, és azért hiányzott egy kicsit.
- Rég találkoztunk - vigyorogtam rá, és felmásztam mellé egy sziklára. Le se tudtam vakarni magamról a vigyort, miközben válaszát hallgattam. Közben tekintetem eltévedt a hullámzó tengerre, amit eddig ő figyelt.

~Jacob Black~

Lassan kezdtem otthon megbolondulni. Amióta viszontláttam Pault, valahogy minden olyan kusza lett bennem. Nem tudtam elképzelni róla, hogy képes lenne megtámadni bárkit is, de ahogy a parton az indulatok kezdtek felszínre törni rájöttem, hogy vigyáznom kell. Neki talán fele annyi önuralma sincs, mint nekem.
Aztán ott volt még Sam furcsa tekintete amivel napok óta szembetalálom magamat és megvan az a határozott érzésem hogy nem sokáig tudok kibújni a kérdései alól a félválaszaimmal. Bár azért remélem, nem azt fogja csinálni, hogy kézen fog leültet a kanapéra beszélgessünk címszóval, mert akkor esküszöm, hogy megfejelem a falat és inkább a jótékony kómát választom, mint ezt az egész hercehurcát, ami lenne. Mert nem tudnám neki megmagyarázni hogy mi ez az egész. Hiszen könyörgöm, régen sem értettem Paul-t, de most olyan mintha egy kínai írás jelekkel írt könyvet még ráadásul fejjel lefelé próbálnék elolvasni.
Miután kilyukadtam a lagúnában, ahol szerencsére egy lelket sem láttam és illatokat sem éreztem a sós vízen kívül, lekaptam a cipőmet és felhajtva a nadrágom szárát, felmásztam egy magasabban lévő sziklára. Ott letettem magam mellé a cipőmet, majd felhúztam a lábamat és a karjaimmal átkarolva rádöntöttem a fejemet és csak figyeltem a tengert és az eget.
Most kivételesen nem közelgett vihar, egészen tiszta idő volt, de a nap valahogy nem akart kibújni a felhők mögül, amit kivételesen most igazán nehezményeztem. Legaább az időnek lehetne jobb kedve, mint amilyen nekem van. Arról nem is beszélve, hogy bámultam elég komor felhőt a jó öreg Londonban, itthon az ember egy kis vidámságra vágyna.

Éreztem, hogy mikor az a csaj került a gondolataim közé, az eléggé felháborította, mert hirtelen kitépte magát a karmaim és a harapásom közül, majd ő kezdett el támadni, de megragadtam minden esetet arra, hogy ellentámadást tudjak indítani ellene, de egyelőre inkább maradt nekem a védekezés.

~ Bocs, ha nem tudod az indokot, hogy mi a francért hagyott ott titeket... ~

Többet nem voltam hajlandó neki elárulni, majd talán egy szebb napon, egy nyugodtabb környezetben. Vagy nem. Nem tudom, hogy mennyire fog kiakadni ezek után, de én engem ez csöppet sem érdekel, ha kell, megszerzem a telefonszámát és annyi hülye sms-t küldök neki, hogy kiakad a posta fiókja, ha így folytatja, de egyelőre, most támadnunk kell egymásra, így sietnem kell, csak óvatosan, nehogy baja essen szegény kis ölebnek! Nekem aztán semmi bajom nem lesz, nem féltem magam.

A morgás úgy törte meg a csöndet, mintha valami áthasította volna a levegőt.

Sikerült ellöknöm magamtól, mind a kettőnknek a szőre fel volt borzolna és támadó állásban voltunk, miközben szép lassan körbe-körbe lépkedtünk, elegem lett ebből az állandó mozgásból, így inkább neki ugrottam, mire ő arrébb ugrott erre már nyilván jobban számított. Figyelt.



//Folyt köv. Sam és Beth Uley otthona//

Meglepett, mikor nekem ugrott, le is döntött a lábamról, de én ezzel nem törődtem, sőt gondolatokra se nagyon vesztegettem az időmet. Kimeresztetem a karmaimat, majd jól pofán csaptam. Ugyanebben a pillanatban a srác, akinek még mindig nem tudom a nevét, de nem is érdekelt jól bele harapott a hátsó lábamba.

Ki látott már három lábon szaladó farkast? Majd én fogom látni magamat, ha tükörbe nézek. Össze szorított fogakkal álltam fel és meresztettem rá sárga szemeimet. Mikor aztán Clare került a gondolatai közé mint a nyíl úgy indultam meg feléje és a torkára mentem. Igaz az oldalából szeretnék haza vinni egy darabot, de nekem most az is jó lesz ha a torkát harapom ketté.

Persze azért egy gondolatot muszáj volt megeresztenem...

~Remélem az a kurva aki az anyánk jól gondoskodott rólatok...~

Elismerem, lehet hogy ezzel túl mentem még a végső határon de ez most részlet kérdés. Ugrottam, haraptam, ő védekezett, majd támadott, mindezt minden hang nélkül. Se ő se én nem vonítottunk, csak az szokásos farkas morgást lehetett hallani.

~ Mi van? Csak így tudod kiszedni, hogy ki az anyám és valószínűleg a tiéd is? ~

Hangom még gondolatban is teli volt merő gúnnyal, nem érdekelt, hogy kiszed belőlem mindent, a legkevésbé sem, az jobban izgatott, amit én is láttam a fejében. Valami eszeveszett kis tyúkocskával szokott nyomulni - aki nem mellesleg elég jól néz ki, kedvemre való lenne, de nem... - mindenesetre a csaj most jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekelt és most már ő maga is aligha kezdett el érdekelni legszívesebben a torkának ugrottam volna.

A repülő utas megjelzését a fülemre sem vettem, nem én lennék az egyetlen ember - vérfarkas - aki nem szeret repülni, talán emiatt egy csöppet sem zavart, az, hogy látta-e vagy sem, szóval szó szerint magasról teszek rá, hogy mit néz meg mit nem. Viszont az ő emlékeivel egy fikarcnyit sem törődtem, már nem ért annyit az egész, hogy neki ugorjak, de miután utána érdeklődött aligha bírtam vissza fogni magamat, éppen, hogy egy mondatot ki tudtam nyögni.

~ Tőled kellene félnem? Nézzél már magadra! ~ - Vakkantottam neki még mindig fejben. Nem nagyon kommunikáltam, így eddig, de úgy látszik, hogy ideje lesz ezt is megszokni. ~ Ha ennyire zavarom a köreidet miért nem tetted már meg te előbb? ~ Tartottam egy pillanatnyi hatásszünetet, majd újra folytatni kezdtem a fejben való csevegést. ~ De, ha te ezt akarod! ~

Alig egy pillanat alatt neki ugrottam, figyelt ugyan, de talán nem eléggé, mert leterítettem a földre, de hamar kiszabadult.

Egy sötét szürke bundás korcs lett. Szépnek szép, de ez majd nem lesz elmondható ha végeztem vele.

~Na most bökd ki, hogy ki vagy, vakarcs~

Szóltam hozzá gondolatban. Bár fölösleges volt, én tudtam, hogy ki, hiszen látszottak a fejében az emlékek. Egyetlen egy jó dolog van a falkában, hogy megtanulod, hogyan rejts el néhány gondolatot és emléket a fejedben. Teszem azt, hogy ő nem volt falkában vagy nem sokat volt ott, mivel ez nem ment neki.

Láttam az apját is, aki a családból a farkas... Hát erről ennyit. Anyámnak piszok nagy mázlija, vagy balszerencséje van, hogy egymásután két farkassal hozta össze a sors. De látszik hogy neki meg volt mindene. Nem óhajtottam többet eltölteni a gondolatai között, bár azon röhögtem egy sort, mikor kiderült, hogy nem bírja a repülő utat. Nem bírtam nem megállni, hogy ne közöljem vele, hogy mit gondolok róla...

~Lúúúzer vagy kölyök~

A nevét nem hallottam, meg nem is kerestem, inkább csak bizonyítékot akartam, hogy ki az anyja. Az meg is van.

~Mi van, félsz nekem ugrani?~

érdeklődtem tömény gúnnyal a 'hangomban'. Kész röhej, ő nevez gyávának, utána meg tartózkodik nekem ugrani. Ez az évszázad vicce...

A legjobb dolog az, ha minden elengedek a fülem mellett, egy ilye alakkal aligha volna kedvem foglalkozni, nem beszélve arról, hogy nem kelteném túl jó híremet errefelé, sőt az is meglehet, hogy kiűznének, pedig még meg sem találtam azt, akit kerestem, vagyis lehet, hogy megtaláltam, de, ha ez volna a testvérem, akkor inkább utazom is vissza Konstancába, mert nekem ilyen testvér nem kell. Nem azt mondom, hogy... szerintem azért neki is eléggé szar lenne, ha most beállítanák ide és mondanám, hogy: "Hé, én vagyok a féltestvéred, ne ugorj a torkomnak!" című szöveggel beállítanák. Habár a helyében nekem sem nagyon tetszene, sőt! Nem is tudnák nagyon mit mondani, mert erre szinte lehetetlen. Az biztos, ha ő a testvérem, akkor ez nem lesz egy csodálatos testvéri összeborulás, esetleg majd a nem létező film végén, de addig is marad nekem ez, jó, ha ő így akar játszani, felőlem rendben, én is játszom így, nem nagy gond!

Egy darabig csak álltam vele szemben, majd hátrált pár lépést aztán pedig hátra szaltót ugrott és farkasként érkezett földön. Csöppet meglepődtem, de próbáltam elérni, hogy ne üljön ki az arcomra. Pár pillanattal később - még mindig nem tudva, hogy mit is akar - én is átalakultam, de semmi plusz parádé nélkül, erre nem volt valami sok szükségem. Na, de végül én is lustán nyújtózva egyet átalakultam. Már egy jó ideje nem voltam ebben az alakban, sőt szokatlannak is tűnt, pedig csak pár nap telt el azóta, hogy nem változtam át. Még egyet utoljára kinyújtózkodtam, miközben egy nagyot ásítottam.

A fejemben szólalt meg a hangja, mire én csak elvigyorodtam, kivillantva egészen szép fogsoromat. - Kinek mi a szép!

~ Bocsásson meg őfelsége! ~ - Utánoztam a hanglejtését, majd fegyelmezetten megálltam előtte. Vártam, hogy mit fog lépni, de nem csinált semmit, viszont én nem kockáztattam, az izmaimat továbbra is megfeszítettem várva az esetleges támadást, ami vagy jön, vagy nem.

Közben végignéztem rajta, csak úgy, mint emberi alakban hasonlítottunk egymásra, de mondhatnám azt, hogy ez most nem lepett meg. Csak annyi volt a különbség kettőnk között, hogy ő kicsit világosabb szürke volt, mint én.

Ő most tényleg azt hiszi, hogy sikerült felhúznia annyira, hogy meggondolatlanul én ugorjak először? Szerintem ebben a hitben él, de ki kell ábrándítsam, nem fogom neki megadni ezt az örömöt.

- Te meg nem tudod használni az orrodat. És igen tudom, hogy köszöntél, de bemutatkozni akkor se mutatkoztál be, szóval nem tudom mit osztod itt az észt. Nem vagy te annyira nagy legény... kölyök – az utolsó szóba annyi megvetést sűrítettem, hogy még nekem is a hideg futkározott a hátamon. Naiv, butus fiúcska ha azt hiszi ezzel ki tud hozni a sodromból.

Jó nem tagadom, az a tény, hogy gyávának nevezett borzolta az idegeimet, de nem fogok engedni, és ha harcra kerül a sor biztos lehet benne, hogy egy darabot az oldalából kiharapok. Mellesleg az, hogy nem ugrok neki elsőre, az nem azt jelenti, hogy nem fogok bemutatni neki egy parádés átváltozást. Az utóbbi napokban bőven volt alkalmam gyakorolni.

Hátráltam pár lépést, és mivel eléggé fent voltunk, sőt ha egy ember ilyen magasságokból leesne az a biztos a halált jelentené, de nem nekem. Két szaltó után puha szürke tappancsokra érkeztem és legszebb 'mosolyomat' villogtattam a kölyökre. Az a tény hogy farkas alakban vagyok, nem sok jóval kecsegtettet. Többek közt azért is, mert nem ártana védenem Csibe titkát. Elintézem ezt a kölyköt, kiszedem belőle honnan ismeri anyámat majd haza futok, vagy Csibéhez.

Nos tehát, most hogy farkas voltam enyhén várakozva álltam és vártam hogy a kölyök mit lép. Jó nem tagadom, neki volt jobb, hogy ide le ugrottam és nem egyből rá, mert akkor biztos, hogy a torkán lenne a fogsorom és nem nagyon lennék olyan hangulatban hogy elengedjem. Apám előtt meg nem akarok családi balhét, sőt az lenne a legjobb ha nem is tudna erről, tehát maradt Csibe, vagy Clare, bár ő tuti szívgörcsöt kapna, ha szépen átkocognék hozzá farkasként valami ruhát kuncsorogva.

Kölyök még mindig állt, én meg már kezdtem elunni a várakozást, mikor ő is alakot váltott.

~Azt hittem már soha nem váltasz alakot...~

jegyeztem meg gúnyosan. Biztos voltam benne hogy érti.

Úgy látszott, hogy végre elküldte azt a hülye sms-t a telefonról, de továbbra sem nézett föl.

- Bocsánat, ha neked nem volt elég udvariad, de csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy köszönni igen is köszöntem! Arról, meg, hogy farkas ellenedre tökéletesen süket vagy az meg nem rám tartozik. - világosítottam föl egyes tényekről, egyre jobban kezdtem pipa lenni erre az alakra.

Figyeltem, ahogyan fölmászik a sziklán egy magasabb peremre, úgy döntöttem, hogy nincsen veszteni valóm így hát követtem őt följebb lévő szikla kiemelkedésre. Még magasabbról néztem a tengert, de fogalmam sem volt, hogy miért kellett ide feljönni, szinte semmi sem változott a tájban. Vagy legalább is nem valami sok. Mindenesetre én nem vettem észre, azt, amit ő igen, de nem is érdekelt annyira, hű de nagyon, ez legyen az ő dolga, inkább rá hagyom.

A következő megjegyzését inkább elengedtem a fülem mellett, nem állt szándékomban dühbe jönni, pedig már kezdtem érezni azt az erőt, ami ezt segíti el. Hamar robbanok, ebben bárki biztos lehet, de nem különösebben tudott eddig érdekelni, kaptam már hajba ennél nagyobb alakokkal is, őt pedig nem akartam nagyon kihagyni ebből a bunyóból kíváncsi volta, hogy mennyire bírja a gyűrődést.

Csinált még egy utolsó képet aztán még írt valamit, majd elejtette a telefonját, az pedig frankón eltűnt egy lyukban. Nem akartam tudni, hogy szándékos volt-e vagy sem, de nem nagyon tudtam mire vélni ezt a dolgot, mindenesetre fölkészültem az eshető leges támadásra, mert ahogyan látszott, most ő sincs a legkedvesebb hangulatban.

- Csak nem vagy dühös? - Kérdeztem ráemelve tekintetemet, amelyet szinte sikerült az övébe fúrnom. - Gyere csak, ha nem vagy elég gyáva! - Immár meghúztam a gyufát, amely még csak szikrákat szórt ugyan, de hamarosan meglesz az eredménye is ennek.

Nah... végre kész az sms. El is küldtem, de továbbra sem néztem fel a telefonomról.

- Kölyök... Anyád nem tanított meg viselkedni? - kérdeztem gúnyosan, miközben zsebre tettem a mobilt. - Általában egy társalgást köszönéssel és bemutatkozással kell kezdeni – közöltem vele. - Nem tudom honnan szalasztottak, de hogy jó modort nem tanultál az biztos. - tettem még hozzá, majd fogtam a cuccom, ami jelenesetben a semmiből állt, felálltam és feljebb másztam a sziklán. Többek között azért mert a lagúnáról akarok képet készíteni, illetve itt fent jobb a levegő.

- Kölyök, azt még hozzá teszem, hogy farkasoknak ugyan olyan az illatuk. Nem tudom ki volt anyád/apád de hogy te is ugyan olyan szerencsétlen vagy mint ők az fix. Biztos a gének teszik – mondtam nagy komolyan és még sikerült megoldanom hogy a hangom egyben szánakozónak tűnjön.

Nem mondtam teljesen igazat, ugyan is szinte biztos voltam benne, hogy az anyja ugyan az amint nekem, ebben az esetben ez a kis vakarcs az öcsém. Csak, hogy én világ életemben egyke voltam, anyám meg egy európai nő, aki kisétált az életemből. Én már nem tartom őt az anyámnak. Ez a kis vakarcs meg idejött és szépen felforgatott mindent. Még csak az kéne, hogy ez a vének fülébe jusson. Apámat így is megvetették... Nem, köszönöm nem hiányzik ide ez a kölyök.

Megcsináltam a képet, és egész jó lett, majd fél szemmel a kölyökre figyelve gyorsan a képet is elküldtem a lánynak. Ezután a telefonomat beejtettem egy kis üregbe, amit a srác szerencsére nem látott. Tele van a környék ilyen kis rejtett zugokkal. Még kész szerencse. Telefont nem olcsó venni, és ahogy a srácot elnézem nemsokára vehetnék egy újat. Még egy kicsit fikázom a szüleit nekem esik. Jó nekem, hogy az apámtól tanultam, ő a legjobb.

Kíváncsi vagyok, hogy volt anyámnak megint annyi szerencséje, hogy egy farkastól született gyereke. Csodálkozok hogy őket nem hagyta el...

A gúnyos vigyora kissé felidegesített igaza volt, de csak nem hagytam magamat, én nem vagyok egy puhány taknyos kölyök, akivel csak úgy ellehet bánni, nem azt már nem! ~ De azt legalább megtudtam, hogy sikerült kiderítenem mi is ő valójában. ~
- Bocs, azt hittem, hogy a tenger felől jött az a bűz - viszonyoztam a gúnyos vigyorát, majd a tenger felé fordultam, aztán az égre.

Te jó ég, alig pár nappal ezelőtt még ott szálltam fönt a magasban, innen lentről még kisebbnek éreztem magam, mint onnan föntről. Nem nagyon volt alkalmam kifelé nézelődni, mert lefoglalt a mosdó, és az a gyomorforgató érzés. Most így jobban végiggondolva egyáltalán nem tudom, hogy mi a francért volt odafönt bajom. De, hát ez van, nem bírom a repülő utat és még csak nem is mondhatom azt, hogy nagyon sokat ettem, mert az nem lenne igaz, felszállás előtt még nem is ettem semmit, egyszerűen nem voltam éhes.

Kicsit - nagyon - bosszantott, hogy fel sem néz a telefonjáról, de gondolom, hogy fontos dolga akadt. Fontosabb, mint rám figyelni, talán valakinek sms-t írhat, de akkor azt a valakit nagyon sajnálom, mert már egy ideje elkezdte, de még mindig nem sikerült sehova sem jutnia. Hát ez... mesés.

- Én pedig válaszoltam! - Morogtam neki, miközben vállat vontam, a tengerre fordítottam a tekintetemet, Végtelen hosszúnak tűnt, akárcsak az ég. ~ Legközelebb akkor is inkább hajóra szállok! ~

Bánatomra vagy éppen örömömre úgy nézett ki, mintha a kérdésemmel sokkoltam volna. Pár pillanatig csak nézett maga elé, majd utána válaszolt. Csak felvontam a szemöldökömet, majd leültem a sziklára és elővettem a mobilomat. Csupán egy sms-t írtam Csillagvirágnak, addig meg emészthettem, amit ez a szőke kölyök ide vakkantott.
Arra kérdésére, hogy mi vagyok, felemeltem a fejemet, majd a lehető legbunkóbb stílusomban szóltam hozzá

- Fából van az orrod kölyök? Az előbb hátszél volt ami neked kedvezett. Talán nem ártana megtanulnod használni a fajod velejáró képességeit – vigyorogtam rá gúnyosan.

Mivel farkas könnyen lehet hergelni, és mellette időm mint a tenger ha netán úgy dönt nem mondja el, honnan ismeri az anyámat. Apámtól majd úgy is megtudom. Az meg egy másik, hogy tervbe vettem, teszek egy európai kirándulást és akkor előásom azt a nőt aki az anyámnak hívja magát, és csak úgy kisétált az életünkből.

Hmm... Valakit keres... Rejtélyes... hát szíve joga. Mindenesetre én hazai terepen vagyok ő nem. Valamint ha gond van oda kapkodom a tappancsaimat ahol Csibe van, és elviekben ő otthon van. Tehát nincs gáz.

- A nevem kéne? Arra várhatsz kölyök. Én kérdeztem előbb – fel sem pillantottam a telómról. Éppen kisregényt írtam Clare-nek, illetve éppen meghívtam volna magamhoz. Egyébként is a mai estét vele akarom majd tölteni, pusztán emiatt remélem, hogy a kölyök nem fog bekavarni.

Bánatomra a szél megváltozott alig egy pillanat alatt, ha ez a hely az ő helye, akkor kedvezzen neki a szép, nem érdekel!

A kérdés egy pillanatra alaposan fejbevágott, nem is tudtam rá hirtelen válaszolni. Igazából megszólalni sem nagyon tudtam, de ez most teljesen mindegy. ~ Vajon ismeri anyámat? Ha igen, honnan? ~ Az utóbbi kérdésemre a fejembe villámként hasított a válasz. Végignéztem rajta, majd magamra tekintettem, de csak egy röpke pillanatra. ~ Talán ő lehet az! ~ Gondoltam magamban, hasonlított rám, vagyis én ő rá, nem tudom. Mindenesetre nem akartam neki rögtön válaszolni, így még vártam pár percet, majd megszólaltam.
- Egészen véletlenül ismerem Kathrine Blake-t. - Válaszoltam neki, nem teljesen pontos választ, az időhúzás volt az egyik kedvenc időtöltésem, azon kevesek közül amit még szerettem is.
- Valakit! - Megint nem adtam neki konkrét választ, de egyelőre nem állt szándékomban egy csöppet sem törődni ezzel még én meg nem tudom, hogy ki ő, ezért felteszem újra a kérdésemet, de, ha nem válaszol, rá akkor inkább sarkon fordulok, és talán majd később találkozunk.

- Vérfarkas vagy? - Kérdeztem felvont szemöldökkel. - Monda neved - egy pillanatra elhallgattam, remek ötlet ütött szöget a fejemben - megmondom, hogy honnan és miként ismerem Kathrine-t! - talán ez veszélyt fog jelenteni rám, de engem nem kell félteni, megállok én a saját lábamon is, ha úgy adódna, nem vagyok taknyos kölyök sem.

Türelmetlenül vártam a válaszát, de ezt semmi pénzért nem mutattam volna neki ki, így inkább csak várakoztam.

Hamarosan fel is bukkant egy srác. Hát szél volt, és ez eléggé bosszantott, bár a szeme nem volt se vörös se fekete se arany, tehát azt ki is zárhatom, hogy vámpír. Ellenben mikor az arcára pillantottam volt egy olyan érzésem hogy a tükörbe néztem. Ezzel persze nem volt időm, se kedvem gondolkodni, hogy ez a tag miért néz ki úgy mint én. Persze a kérdése elindított bennem egy olyan hullámot, ami arra engedett következtetni hogy én most unatkozni nem fogok, sőt mi több, nagyon is jól fogom magam érezni.

A szél kezdett megfordulni és jól orrba vágott. Farkas az egyszer biztos, de volt mellette egy olyan illat is rajta, amit ha álmomból vernek fel akkor is tudom kié az illat. ~Anya illata van rajta. Ki lehet ez a kölyök??~

Jól megnéztem, az egyszer már biztos hogy nem idevaló. Talán európai, lehet hogy ismeri anyát is... ha már az ő illata van rajta...

- Ismered Kathrine Blake-et? - kérdeztem. A kérdését egy az egyben elengedtem a fülem mellett, majd egyszer válaszolok neki, de míg nem járok a végére, miért van olyan szaga mint anyának addig egyelőre ne várjon semmi jót tőlem.

- És amúgy mit keresel itt? - na ez se árt megkérdezni. Nem vagyok alfa, de a poén kedvvért kiadom magam annak. Utána meg röhögök egy jót. Úgy is régen tettem keresztbe a Véneknek, itt az ideje, hogy megint életjelet adjak magamról...

Már, három napja itt vagyok, de eddig még semmi nyoma sincs annak, akiért tulajdonképpen ide is jöttem. Az égvilágon semmi, hát ilyen az én szerencsém, de sebaj, remélhetőleg majd csak meglesz és nem fog úgy elrohanni, mint azokban a hülye testvérkeresős filmekben szoktak. Nem beszélve, hogy itt most én keresek, nem engem keresnek. Én nem futnák el, mert nem én tehetek róla, hogy elhagytak, nyilván anyámnak megvan az oka is erre - nyilván. - Na, de én örülnék egy testvérnek, legyen az bátyú, öcskös, húg vagy nővér. Jó lenne, főleg, ha hasonlítana is rám!

Minden lépésemre ügyeltem, nem akartam nagy zaj csapni, így csöndben haladtam egyenesen előre, magam sem tudom egészen pontosan merre, de azért céltudatosan lépkedtem a sűrű, aj növényzet között. Ilyen puhányságok nem fognak eltéríteni a célomtól!

A tengeri levegő megcsapta az orromat. A víznek a morajlása még ide az erdőbe is kristály tisztán hallani lehetett, ezért arra kezdtem el indulni. Egyébként is, már kezd elegem lenni a barnából és a zöld különböző árnyalataiból, komolyan mondom ilyen rosszul a repülőn nem voltam, mint ennyi zöld között. Legalább vagy száz féle árnyalata fellelhető itt, az eget meg alig lehet látni.
Néhány fényfolt hasított be a kicsinek nem mondható erdőnek, mire jobban kezdtem szedni a lépteimet. Eget akartam látni, nem zöld fullasztó fákat, ám mikor kiértem csalódottan vettem tudomásul, hogy csak gyenge fény van és az eget szürke felhőréteg takarja. Már éppen fordultam volna vissza mikor furcsa szagot éreztem meg, nem a tenger sós vize volt abban biztos voltam.
A szikláktól szinte semmit sem láttam szerencsém volt, hogy a szél nekem kedvezett így én jobban érezhettem a szagot, bár nem éppen segített valami sokat.
Lassan haladtam, hogy nehogy valamilyen alak netalántán rám támadjon, óvatosan léptem előrébb az egyik szikla takarásából.
Egy velem egy korú fiú álhatott ott, kicsit mintha emlékeztettt volna valakire, de nem tudtam pontosan kire is, így inkább hagytam a fenébe a dolgot.
- Helló, ki vagy mi vagy? - Kérdeztem egy csöppet gyanakvó hangon, nem állt szándékomban most kikezdeni senkivel, de ha vámpír meggondolatlanul... megölöm.

Speciel nagyon kezd elegem lenni az őrjáratból, sőt az még jobban idegesít, hogy nem láttam már régóta Csibét, vagy akár Sam-et. Nos erről ennyit. Ettől függetlenül van kötelességem és azt muszáj csinálnom, na meg ezen kívül jó idő töltés is. Mióta visszajöttünk Csillagvirággal Alaszkából kezdek nagyon unatkozni... Hajjajajj... nehéz az élet.

Ma a lagúnánál voltam soros, és mivel mostanában a környéken csend és nyugalom volt megengedtem magamnak némi pihenőt. Levágódtam az egyik sziklára, ahonnan senki nem láthatott és a tengert kezdtem el figyelni. Ha kicsit melegebb lenne, és hoztam volna váltó ruhát, akkor még talán fürödnék is.

De az is igaz, hogy gyorsan száradok, minek nekem váltó ruha. Igaz az akkor kell, ha egy ellenséges vérszívóval összefutnék... La Push-ba nem jöhetnek be,, de akad köztük néhány öngyilkos szándékú hülye akik csak önmaguk szórakozására eltűnnek miután felhúztak minket. Na igen... a vámpíroknak őstehetsége van hozzá, hogy minket felhergeljenek, de ez összefüggésben van a vérmérsékletünkkel is.

Sóhaj....

Lecsuktam a szememet és élveztem ahogy ott ülhetek a sziklakzugban ahonnan senki nem vesz észre.

Ez az érzés csap pár percig tartott mert léptek zajára lettem figyelmes. A sós tengeri levegő elnyomta az illető szagát. Titkon reméltem, hogy nem egy vámpírral lesz dolgom. Felszültem vártam, hogy ki fog előbukkanni a sziklák takarásából.

Valahogy sejtettem, hogy esni fogok Alex után. A lehúzás már nem volt benne a pakliban váratlanul is ért, és kész szerencse hogy az utolsó pillanatban tudtam levegőt venni. A legrosszabb halál a fulladásos halál, és én ezt még jó ideig el akartam kerülni és minden másik félét is.

- Csodás - mosolyogtam rá, miközben kimásztam. Azt hiszem a józanítás meg is volt. A száradással nem lesz gond, éjjen a magas testhőmérséklet.

- Ha nem bánod a tündérkéd most haza röppen - kacsintottam rá, majd egy búcsú puszit adtam a szájára és már ott sem voltam. Kellemes nap volt az már biztos, és még ki is józanodtam. Ez felettébb örvendetes tény.

//köszi//

*Mikor meglökött beleestem a vízbe. Mostmár ő sem maradhat ki a jóból. Kimásztam a vízből majd elkaptam és belelöktem a vízbe majd utána ugrottam.*
-Milyen a víz tündérem?
*Kérdeztem egy csibészes mosollyal az arcomon. Már ketten voltunk a vízbe szóval kvittek voltunk. Ő is vizes és én is vizes vagyok. Odaúsztam mellé és lebuktam a víz alá majd lehúztam őt is. MIkor a felszínre értünk újra kimentem a partra és kicsavartam a vizet a ruhámból. Hamar megszárad.....remélem. Leültem és vártam hogy Vivian is kijöjjön.*

Csupán mosolyogtam Alex-en.
- Nos hát itt van víz, és te is itt vagy – mosolyodtam huncutul és megfogtam a kezét és lekezdtem a víz irányába húzni.
- Hmm… szép hely – kommentáltam Bukerestet. Hát tényleg szép, jók voltak a gyűlések meg minden, de most egyenlőre Forks, akarom mondani La Push jobban tetszik.
- Remélem összeállt – mosolyogtam rá, mikor a víz mellett álltunk, ha nem jött rá, rájött azután miután szépen elegánsan meglöktem ő meg bele esett. Éjjen a meglepetés támadás.

*Azt mondta a hideg víz is jó ,majd a vízre tekingetett. Ebből nem fog jó kisülni.*
-Meglehet ,hogy az is jó drága ,de maradok a levegőnél...
*Mondtam egy csibészes mosoolllyal. Valószínüleg van összefüggés aközött ,hogy a hideg víz jót tesz a másnaposság ellen és a között ,hogy a vizet nézte. *
-Bukarestből? Még nem jártam ott és szerintem nem is fogok.
*Vigyorogtam rá.A következő mondatára tettetett sértődöttséggel válaszoltam.*
-Persze ,hogy tudom ,hogy mi vagyok..Lány..vagyis fiú...
*Mondtam nevetve a tündérkének. Egy perc alatt előttem termett és nvetett. Nem értettem mit akar.*
-Így előttem állva mi a terved tündérke?
*Kérdeztem felhúzott szemöldökkel a lánytól.*

Elmosolyodtam, sőt talán egy kicsit kuncogtam is. Kicsit össze-vissza beszélt, de gondolom ne is várjak tőle értelmes megjegyzést, ha ilyen másnapos.

- A hideg víz is jó – néztem rá gonoszul vigyorogva, majd el-el kalandozott a tekintetem a vízre. Ha okos össze tudja tenni, hogy mit tervezek. Számár egy jó kis fürdést a vízben, lehetőleg úgy hogy én száraz maradjak.

- Nem rég költöztem ide Bukarestből – feleltem Alex kérdésére. – Ezzel valahogy egyet kell értenem, bár én abban is kételkedek, hogy egyáltalán tudod-e hogy fiú vagy, vagy lány – nyújtottam ki rá a nyelvemet kacagva, majd két másod perc elteltével előtte álltam és bájosan nevetgéltem.

*Mikor azt mondta szerinte is könyebb a természetben kipihenni ezt az idióta másnapposságot megszólaltam.*
-Végre valaki ,aki egyetért... Nekem azt mondták ,ha nem akarok másnapos lenni ,ne menjek bulizni...de ezt lehetelen betartani....
*Mondtam neki mosolyogva. Miért találta fel isten a másnaposságot? Semmi értelme. Jól érzed magad ,majd nem érzed jól magad. Most mit akar még? Hagyjuk is ez így baromság. Koncentráljunk a tengerre ,vagy a kisvirágokra vagy valakire ,aki sokkal szebb ,mint ez a kettő együttvéve. Ááá Vivian. A bambulásból gyorsan arra fordítottam a fejem ,amerre a lány ült ,majd megpróbáltam visszaidézni ,mit mondott egy perccel ezeleőtt.*
-Kitaláltad...Bár nem lehetett néhéz...
*Mondtam egy félmosolllyal az arcomon. Szerintem rosszabul nézhetek ki ,mint ,ahogy érzem magam. Vagy fordítva? *
-Mondcsak tündérke mióta laksz itt? Még nem láttalak..Ha láttalak volna biztosan emlékeznék..kivéve ,ha olyan estén láttalak mint a tegnapi ,amiből nem emlékszek semmire....
*Továbbra is félmosoly maradt az arcomon és Viviant néztem. Legalább ő eltereli a gondolataimat.*

Elmosolyodtam mikor megdicsérte a nevemet. Már megszoktam, hogy mindenkinek tetszik, így csak mosolyogtam. Na nem mintha tudtam volna akár mást is csinálni… NA tehát, igazam volt, hogy ő is másnapos
Szinte üvöltött róla…
- Az már igaz… - bólintottam. Örültem, hogy leült mellém. Jó volt a közelsége, és a srác se volt utolsó, ahogy kinézett, mindemellett még farkas is volt.
- Mintha te nem lennél az – válaszoltam neki. Nem zavart a bece név, sőt aranyosnak találtam. Most majd csak neki kéne kitalálni valamit hozzá illőt, de azt hiszem, ez majd marad későbbre.

-Vivian.... Szép név...
*Mondtam mosolyogva a lánynak. A kezét rögtön el is vette. Majd válaszolt a következő kérdésemre. Megkérdezte ő is azt ,amit én majd leült egy sziklára. Odahívott maga mellé. Odasétáltam és én is leültem.*
- Hasonló szándékkal tartottam ide én is.... A természetben könnyebb kiheverni a másnaposságot...
*Mondtam egy széles mosollyal az arcomon. A fejfájásom már kezd elmúlni ,de most már ,csak az az egy baj van ,hogy a kedvem ment el. Ez orvosolható. Egészen ,annyit kell ,csak tennem ,hogy jól érzem magam. Gondolom emellett a lány mellett ez elkerülhetetlen lesz.*
- Te is kicsit másnaposnak látszol tündérke...Esetleg az vagy?
*Kérdeztem még mindig mosolyogva és vártam a válaszát. Remélem nem haragszik meg a tündérke megszólításért. Bár tényleg hasonlít egy tündérre. Szép és kedves.*