Csodálatos vízesés

Nem tudom, hogy én rekesztettem belé a szót vagy nem, de mindenesete jól esett végre a csend. Isteni volt ez a nyugodtság a csaj értelmetlen beszéde után. Most, hogy végre megkapta amiért jött és befogta a száját az én kedvem is felülkeregedett. Vigyorogva néztem ahogy hátat fordít és eltűnik a fák között.
- Egy dilistől megszabadultunk!
Mély levegőt vettem, és felpillantottam a sziklákra. Ideje újra meghódítani a csúcsokat, és most még jobban fog esni a víz.
Megvan a mai napra a szórakozásom. Egy csapásra két legyet is ütüttem. Jól szórakoztam és egy kicsit jótékonykodtam is.

//én is kösz. SZABAD JÁTÉKTÉR//

Baromira hidegen hagyott, hogy mit gondol rólam, leszarom, amiért jöttem azt megkaptam, bár ha nem adja áldását, akkor se dőlt volna össze a világ. A falka már meg van, és ha összefutnuk, hát azt kinem szarja le? De most úgy őszintén? Nekem nem fog dirigálni. Az, hogy van-e önuralmam, az szintén nem rátartozik. Viszont... nme volt sok kedvem bólíntani, így csupán megfordultam és elmentem. Most már kell beszélnem Nate-el, ha tetszik neki, ha nem.

Szétáradó boldogságot éreztem magamban, ahogy haladtam a fák között. Az már biztos, hogy érdeks napoknak nézünk elébe.

//köszi a játékot//

Úgy látszik, hogy a mi közös vitánk nem akar eldőlni. Makacsabb kislány, mint ahogy azt az ártatlan pofikája mutatja. De én sem vagyok hajlandó engedni a huszonegyből.
Pár perc néma cend következett, majd a következő pillanatban egy szakadás féle zajt hallottam, majd egy hatalmas állattal néztem farkasszemet. Megcsóváltam a fejem és gúnyos mosly terült el a számon.
- Milyen példát mutatsz a csaptodnak, ha nincs önuralmad?
Megcsóváltam a fejem és elégedetten folytattam monológom. Most, hogy láttam nem is olyan nagymenő, mint amilyennek képzeli magát semmi okom nem volt rá, hogy ne adjam az áldásomat a falkájára, persze némi szabállyal a hátamögött.
- Rendben van. Áldásom adom a falkádra, de van némi kikötésem. Soha semmilyen alkalommal nem keresztezheti a két falka egymás útját, és a tagoknak semmilyen kapcsolata nem lehet egymással. Ha ezt betartjátok nyugalom lesz a környéken.

Jó ne beszéljünk a tiszteletről, de ami kijár nekem az kijár. Mikor hozzám ért sikerült elfojtanom magamban a késztését, hogy vagy őt pofozzam arrébb, vagy én ugorjak hátra. Nos a végén egyik se lett. mikor közöltem vele a dolgokat ő olyasmit mondott, amitől az önuralmam szerte foszlott. Na nem mintha lett volna, mert a srác első mondata után felment bennem a pumpa. De komolyan mondom áldott szerencse, hogy nem hoztam magammal semmilyen elektronikus kütyüt.

Hátráltam pár lépést, majd egy jeges lesújtó pillantást vetettem rá. Nem fogom feladni itt elférünk ketten is, van elég hely mindkettőnknek, és mellesleg nem vettem észre, hogy a csapata nagyon törné magát, hogy jelezze itt ő az úr.

Nem volt semmi különös cifra, egyszerűen csak a ruha szakadás hallatszott majd ott álltam előtte teljes nagyságomban. Alaszkában is nagyobb voltam apámnál pedig ő volt előttem az alfa. Tehát az biztos, hogy nem kis farkas voltam. Ami meg még számít, hogy mögöttem ott állt jó pár év tapasztalata.

Nem akarom és nem is akarom elvenni tőle a falkáját, nem tartok igényt nagy csapatra, abból köszönöm nem kérek. egyedül annyit akarok, hogy elviselje, hogy én is, meg a csapatom is itt van.

Azt hiszem nem sikerült folfognom a lány kijelentését, de kicsit nehezen emészthető a dolog. Eddig én voltam az egyetlen falkavezér és nem szívesen viselem a konkurenciát, főleg akkor nem ha az illető még szemtelen is. Ökölbe szorítottam a kezem és próbáltam lecsílpítani magam.
- A tiszteletről ne beszéljünk oké? És egyáltalán nem érdekel mióta vagy farkas.
Közelebb mentem hozza és kezem a vállára tettem. Meg sem fordult a fejemben, hogy bántsam, csak így próbáltam befojásolni. Már nyitottam volna szólásra a szám, amikor Ő ismét megelőzött. Mérgesen eresztettem el a vállát és a fogaim között préseltem ki a szót.
- - Lehet falkád, de nem itt. Valahol máshol. Bárhol.
Arra kérlek, hogy fogd a csapatodat és menjetek el innen. Nem tartoztok közénk.
Legszívesebben széttéptem volna, hogy elhallgattassam, de nem tettem. Csak álltam és néztem, így próbáltam benyomással lenni rá. Mondjuk ha lenne valami ép ötlete a dologra talán meghallgatnám, de nem fogok magyarázatért könyörögni neki.

Én esküszöm, hogy kifekszek. Felsóhajtottam, és a szemébe néztem eléggé kihívóan. Ne hogy azt higgye hogy most szalasztottak Kezdőfarkasfalváról mert nem így van.

- Régebb óta vagyok farkas mint te. Több évig voltam alfa, akinek kijár itt a tisztelet az én vagyok – közöltem vele jeges hangon.

De most komolyan! Teljesen le vagyok döbbenve, hogy nem ismeri apám nevét. Pedig az alaszkai csapat nem volt kicsi és í hírünk eléggé messze szált. Na semmi gond, nem fogom magam hagyni. Egyébként is a falka már meg van, innentől nekem aztán mindegy. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogom Mr. Hűénvagyokittazúr orra alá dörgölni, hogy honnan jöttem.

- Illetve nem tudom fel-e fogtad: a falka már meg van. Az pusztán egy dolog, hogy te nem tudsz róla. - itt még beszúrtam egy aprócska kis kacajt.

Normális esetben, inkább fordított esetben a velem így beszélő már egy nagy fehér dögöt talált volna magán. Elismerem van türelme, de ha így folytatja ez nem sokáig lesz, az biztos. Addig is míg eldönti mit csinál, én el voltam azzal, hogy farkas szemet néztünk.

Nem elég, hogy csak úgy bejelnti a tervét még szemtelen is. Alapból csendes és türelmes ember vagyok, de az ilyen szemtelen beszédre nálam is elpattan a húr. Két lépéssel közelebb araszoltam a szőke lányhoz és tekintetem az övébe mélyesztettem. Nem fogom hagyni, hogy egy kezdő farkas, aki tapasztaltnak érzi magát így beszéljen velem.
- Egy kis tiszteletet!
Nem hiszem el. Ez a kis fruska beszéli itt a tisztességről. Tuti, hogy nincs minden rendben a szavak értelmezésével. Csípőre tettem a kezem és a lehető legcsúnyábban néztem rá.
- Én meg nem hagyom, hogy külön falkát alapíts vagy mi. Ha külön életet akarsz keress magadnak más területet. Ez a Quileute törzs területe. És itt egyedül én lehetek alfa. Értve vagyok?
Egyáltalán nem akarok gonosznak látszani, de nem engedhetem, hogy ez a lány itt forradalmat csináljon. Ha neki megengedem a külön csapatot, akkor minden suhanc kitalálja, hogy alfa akar lenni. Micsoda baromság. Itt csak nekem van jogom vezetőnek lenni, és Jacobnak. Senki másnak nem.

Nos hát nem reméltem hogy könnyen megy, de nem engedek ebből. Nem mindenki akarja Sam-et alfának, legalábbis nem bírnám elviselni, ha parancsolnának nekem, valamint Nate se nagyon akar Sam falkájában lenni. Szóval erről ennyit. Bármit is mond Sam, egyelőre örüljön annak, hogy jöttem és szóltam neki. Azt is megtehettem volna, hogy megcsinálom – bár meg van a falka – és nem szólok. Viszont szorult belém némi tisztesség.

- Hányszor mondjam? - néztem rá kérdőn. Szerintem tisztán és érthetően közöltem vele amit akartam. És valamit nagyon félre érthetett.

- Nem engedélyt jöttem kérni. Szólni jöttem hogy mi az ábra. Szorult belém tisztesség, ezért vagyok itt. És jobb lenne ha nem dobnál egy hátast a döbbenettől – tettem már hozzá

Egy percre sem vettem le róla a szememet. A végén még meglepne azzal hogy nekem ugrik. A magabiztos testtartást még mindig tartottam. Nem voltam se belül se kívül ideges, inkább bosszankodtam, hogy nem tudja felfogni. Karba tett kézzel vártam, hogy valamit még ma kinyögjön.

Valami olyan furcsa boldogság lett urrá rajtam, hogy az illemmel is elfelejtettem foglalkozni. Minden értelmes emberi gondolat kiment a fejemből és helyét átvette a gondtalanság. Csak fél füllel hallottam ahogy bemutatkozik, hogy lereagáljam és ne nézze teljesen hülyének bólintottam és tovább bámultam a felhőket.
Felidéztem magam előtt Leah arcát, Beth mosolyát és mindent ami örömet okoz nekem.
Rózsaszín felhőkön lebegtem és nem tudtam, hogy miért. Ebből a felhőtlen örömömből az idegen farkaslány szavai ráztak ki.
Mi az, hogy külön falkát? Hogy érti ez a lány, hogy saját falkát.?
Komolyan mondom az ütő megállt bennem. Pillanatok alatt talpra ugrottam és farkasszemet néztem a Samyvel. A csend tapintható volt közöttünk. Megpróbáltam összefoglalni a szavakat, amik előtörni vágytak belőlem. Összeszűkült pillantással szólaltam meg.
- Hogy...hogy érted azt, hogy...mi az, hogy...mi van? Külön falka?
Megráztam a fejem és dadogva válaszoltam.
Neem. Szó sem lehet róla. Azonnal verje ki a ki a kisasszony ezt a baromságot a fejébő

Őszintén nem ilyen reakcióra számítottam a nagy Sam Uley-től. Erősen el kellett rejtenem a megbotránkozott arckifejezésemet… Amint ezzel megvoltam igyekeztem szemre venni az itten alfát. Ha simán össze találkozok vele az utcán nem nézném ki belőle, hogy alfa. Kihúztam magam, hogy legalább rajtam látszódjon, hogy ki vagyok, vagy ki voltam egykor.

A felém nyújtott kezet természetesen elfogadtam, majd egy apró biccentés következtében eljutottam addig is, hogy a nevem is kitudódjon.

- Samantha Rider vagyok – mutatkoztam be én is.

Kérdéseire, melyek abból álltak, hogy mit akarok, és ezek rokon értelmei csupán sóhajtottam. Igyekeztem valahogy békésen és finoman fogalmazni, ám valahogy nem jött össze, hogy óvatosan, és fenyegető szándék nélkül, így jobb ötlet nem lévén egy az egyben kinyögtem hogy mit akarok.

- Csupán bejelenteni jöttem, hogy saját falkát alapítok!

A bejelentést követően a csendet szinte tapintani lehetett és lélekben felkészültem, hogy itt harc lesz, ha nagyon bepöccen a srác. Persze nem látszott rajtam, hogy félnék, sőt inkább a pezsgett a vérem a közelgő harc – már ha lesz olyan – gondolatára is. Kihúztam magam, megint, majd enyhén félre döntött fejjel figyeltem az alfát.

Nem kellett sokáig álldogálnom a meleg homokban. Nem sokára egy szőke lány bukkant elő a fák mögül. Azt már rég kiszagoltam, hogy Ő is farkas, de még soha életemben nem láttam erre. Egy fél percig mozdulatlanul vizsgáltam és próbáltam kitalálni mit akarhat. Halk, csilingelő hangon szólalt meg, amire önkéntelenül is elmosolyodtam. Közelebb léptem hozzá, és vizes meg homokos kezem felé nyújtottam.
- Üdv. Sam Uley!
Csaptam még hozza egy rövid bemutatkozást is. A legmelegebb mosolyomat küldtem felé, majd feltettem a már nagyon nyugtalanító kérdést.
- Mi járatban errefelé? Segíthetek valamiben? Esetleg keresel valamit?
Érdekelt a lány mondandója, de azért annyira nem, hogy leálljam miatta a lábam. Lekucorodtam a ropogós homokba. Hátradőltem és a felhőket pásztáztam. Ha már nem szikla ugorhatok legalább valami értelmes dologgal töltöm az időt.
- Nos? Mit akarsz?

Ui:Bocs a tartalom és a minőség miatt

Ma mikor felkeltem, elhatároztam, hogy mostmár tényleg muszáj lesz bemennem La Push-ba és beszélnem az itteni alfával. Nate-tel megegyeztünk, hogy ez lesz a legjobb így talán nem is kap annyira szív görcsöt, ha közüljük vele.
Gyorsan tettem meg az utat a vízesésig, tekintve, hogy Forks-ból kiérve farkas alakra váltottam és szél sebesen futottam a kinézett helyemre. Reméltem hogy ott találom az alfát.
Messziről megéreztem a szagát, így ember alakra váltottam, és egy fehér melegítő felszerelésben mentem közelebb az alfához, aki éppen a homogban álldogállt.
- Szia - köszöntem neki félszegen. Nem tudtam, hogy hogyan fog reagálni, így egy picit izgultam is.

Egész nap azon törtem a fejecskémet, hogy mivel üssem agyon az időmet. A szokásos ˝várvédés˝ megtörtént, így csak valami elfoglaltság kell. Hazacammogtam, majd röpke gondolkodás után nekivágtam a szikláknak. Egyetlen szórakozás nekem csúnya vérfarkasnak a sziklaugrás. Természetesen még ez is jobb lenne a falkám többi tagjával. De azért néha jól jön a magány a magamfajta embereknek is. A sziklákhoz vezető utat gyalogosan tettem meg, élvezve néhány percig a lassúságot. Zsebre dugott kézzel érkeztem meg a végállomáshoz. Megálltam a szikla peremén és a hullámzó tengerbe pillantottam. Rögtön elkapott az ugorhatnék. Összedörzsöltem a tenyeremet és széles vigyorral az arcomon hátráltam néhány lépést. Széttártam a kezemet és nekifutamodtam...egy, kettő, három lépés és máris repülök.
Semmi kézzelfogható magyarázat nincs erre az érzésre. Zuhanás közben behunytam a szemem és élveztem az arcomba csapódó szelet, és fejemből minden vészes gondolat tovaszállt, csak az ugrásra tudtam gondolni.
Aztán nagy csobbanás a vízben és Sam eltűnt. A sós víz illata megtöltötte a tüdőmet.
Feljöttem a víz tetejére sokkal vidámabban mint eddig a part felé úsztam. Isteni...isteni...isteni érzés.
Amikor a lábam ismét száraz talajon volt elnevettem magam. Pár öntudatlan percig álltam a homokban és felkészítettem magam egy újabb ugrásra.
De valami furcsa dolog történt, visszaúton egy vérfarkas illata csapta meg az orrom. De nem az én falkámból jött, még nem ismerem. Az illatát nem éreztem La Push körül.
Kezeimet összekulcsoltam a mellkasomon és a szag irányába fordultam, várva, hogy ki bukkan elő.

Kézen fogva Leah-val sétáltunk ki a vízeséshez. Nevével egyezően tényleg csodálatos volt a vízesés.
- Igen tudom - bólintottam arra, mikor közölte, hogy az anyja szeret engem.
- Remélem már nem haragszik rám. - tettem még hozzá, egy kicsit fásultan. Óriási hiba volt annak idején Emily-t választanom, és most emiatt szívok.
- Röviden lett két új tagunk Ryan és Vivian, utóbbi a gyűlés végén közölte, hogy neki nem megy és lelépett. Paul és Beth hozta a formáját és amint találkoztak egy vámpírral ki is nyírták. Ryan-ről tudni kell, hogy vele baj lesz. Az őrjárat meg párban működik. - meséltem neki el mi volt röviden.
- Na meg annyi, hogy hiányoltalak. - tettem hozzá.

Rendben, a Cullenes beszólásom, pontosabban megállapításom tényleg nem volt telitalálat. Kész, le is zártam magamban a témát. Majd talán később erre visszatérünk Bethel.
A vámpír, aki mellesleg már nem élt, megsebezte a karját, és a levegőben terjedt a friss vér érdekes illata. A vámprírok valószínűleg ideözönlenének, és rávetnék magukat Bethre, ha a közelben lennének regadozó vámpírok. Szerencsére úgy tűnt ez a példányt eltévedt egy kicsit. Kár, hogy nem kért útbaigazítást, szívesen segítettem volna neki.
Miután rávetettem a fejetlen és kartalan tetemet a tűzre, az irtózatos szaggal elkezdett égni. Érthető volt, hogy büdös, egy ilyen édes illatú valami csakis ekkora bűzzel kárhozhat el. Persze a karját még meg kellett keresnem, nem lett volna szép, ha elkezd mozogni. Oké, talán sok horrorfilmet láttam Paulnál, a lényeg, hogy talán nem kéne elhagyott, csonka darabokat meghagynunk az erdőben. Ki tudja ki találná meg. Szerencsére Bethel elég óvatosak voltunk, így erre is gondoltunk, elküldött a testrész keresésére, én pedig jó kiskutya módjára elkezdtem szimatolni. Ennyi bűzt is rég éreztem mint ma, de sikerült a nyomára bukkannom, épp egy fűcsomó mellett bújkált a kar. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy az ujjak elkezdenek mozogni, és felém másznak, esetleg elmenekül az ujjakon. De nem történt semmi ilyesmi, én pedig a számba vettem és odavittem a "gazdihoz" a csontot. Mikor az utolsó darab is rákerült, a tűz még mindig nem akadt kialudni, olyan volt, mintha még órákig szándékozna égni, izzani.

~Ezzel is megvolnánk.~ Büszke voltam magamra és hogy ilyen könnyedén, oké nem teljesen karcolásmentesen, de jól helyt álltunk ebben a meglepő helyzetben. A kérdések persze nyitottak voltak. Honnan jött ez a vámpír, ki is volt ő valójában? Tudott-e a Cullenék és a quileute farkasok közti szerződésről? Miért éppen ide jött? És még annyi már-már jelentéktelen kérdés jutott az eszembe, hogy inkább ki sem "mondtam" őket Bethnek, bár volt egy olyan sejtésem, hogy nincs arra szükségem, ő még ezeket a kérdés-gondolat foszlányokat is hallja.
~Gondolom majd te szólsz Samnek, a most történt kis kalandunkról.~
Számomra egyértelműnek tűnt, hogy majd ha hazaért, és Sam meglátja a vérző karját, magyarázatot kell adnia minderre. Meg hát az alfának tudnia kell az efféle dolgokról. Most nem volt átváltozva egyik másik tag sem, és Beth már biztos érzékelte volna, ha másként van, na szóval, gondoltam elmondja mindezt. A farkasoknak nem olyan nagy szám egy vámpírral való találkozás, de félő, hogy ha emberekkel kerülnének őssze, akkor végzetes kimenetelű lenne a találkozás. Mi pedig erre esküdtünk fel, pontosabban az őseink, hogy védelmezzék, óvják a gyengébbeket.

~Most, hogy ilyen nyugalom van ismét, visszatérhetünk a szaltós témához. Honnan... vagyis ki tanította meg ezt neked? Nem semmi mozdulatsor.~ - hűledeztem, aztán rájöttem, hogy nem maradhatok a végtelenségig hatalmas vörös bundás farkas, mert ugye az emberek képesek a legrosszabbkor feltűnni. És akkor megkezdődne a farkas vadász szezon Forksban és környékén.
~Nincs valami ruhád? Azt hiszem elfelejtettem hozni magammal váltást.~ Ez érdekes feltételezés volt részemről, hogy hozott magával pluszba férfi váltóruhát, de megkérdeztem na, mit kell úgy odalenni? Végülis nincs gond, Beth szerencsére így is ért engem. Hála az ő különleges képességének. És igen, megint itt lyukadtunk ki.

...