Barlang...

//Lieselotte//

*A kis burok bizony körbevesz és néha vetek rá egy-egy pillantást, de nem megyek közelebb hozzá. Sejtem, hogy valamiféle rázós vagy halálos burokban landoltam. Azért több eszem van, mint amennyit a leányzó gondol és úgy vélem, hogy azért annál több is látszik. De persze nem mindenki érthet egyet a dologgal. Roppant morcos? Nos az azért túlzás, de minden esetre kicsit idegesít, hogy be lettem zárva, egy kis leányka által.*

~Fene essen a hülye képességekbe!~*morgom magamba és egy kis morc talán tényleg kiül az arcomra, de nem sokáig, hiszen nem akarom megszerezni a lánynak ezt az örömöt, hogy lássa: dühös és mérges vagyok, amiért tehetetlennek érzem magam. Úgy tűnik, hogy Lieselotte elfelejtette, hogy amit az ember mond, azt többnyire érti és felfogja. így a kijelentése, miszerint nem értem a mondat tartalmát elég zavaros. Csak mered rá lenéző tekintettel. A kezemet összefonom és sóhajtok egyet.*

-Édesem! Tudod, amit az ember kimond, azt többnyire érti. Szóval ne kíséreld megértetni a szavaim tartalmát velem, mert a kis szőke buksim pontosan tudja és érti, hogy mit mondtam az előbb. Szóval a helyedben elgondolkoznék, hogy ki a hülyébb... *jegyzem meg komoly tekintettel és komoly hanggal. Majd lassan elmosolyodom, hiszen eszembe jut, hogy a lány ugyan azt a szót használta - selejt - amit én. Vagyis még saját fantáziája sincs. Ez a kis gúnyos mosoly kiül az arcomra, de nem említem meg neki. Még a végén kitalálná, hogy igazából én utánoztam őt és de szar vagyok, hogy nem tudok a fejébe látni.*

~Azért jól jönne valaki, mert semmi kedvem ebbe a kis ketrecbe ücsörögni egész délután~*gondolom és körbe is nézek, hogy jön-e erre valaki. De nagyon úgy tűnik, hogy nem. *

-Na és ki az apád, hogy ennyire nem lehet szólni róla? Habár véleményem szerint egy rossz szót sem szóltam, csak közöltem, hogy szerintem undorító, hogy emberrel párosodott... *kérdezem a lánytól, majd megismétlem az álláspontomat, ami szerintem nem sértő. És hogy bocsánatot kérjek? Ugyan miért? Hiszen nem sértettem meg a lányt. Érdeklődve nézek a lányra, aki leül a sziklára és mintha a burkom is csökkenne, nem tudom normálisan kinyújtani a nyakam. Lehúzom a fejem, mert gyilkos pillantást lövelek a lány felé. Leül a sziklára és felnézek a burok tetejére.*

-Roppant humoros, de míg mesélsz, igazán eltakaríthatnád ezt az izét...*morgom, majd keresztbe rakom a lábamat és hallgatom a lányt - ha megszólal.*

//Megjegyzem, hogyha burokba tartasz, akkor egy idő után nem sok értelme lesz a játéknak//

Ez már egy kicsit kezd uncsi lenni. ennyi erővel hozhattam volna valami olvasni valót is. Akkor nem unnám magam halálra, na de így! Így még én is elalszok(!) pedig nem szokásom, illetve a magam fajták nem tudnak aludni. Pech, de ez van. A szőkére pillantottam, és elégedettségéggel töltöttel hogy roppant morcos. Hát... hát... így járt. Neki is peche van. ez egy peches nap.

Ohóóó! Valaki súlyos memória zavarban szenved... Még hogy nem sértegetett. Ez most tényleg ennyire hülye, vagy engem vesz palira? Inkább az utóbbi, de kellemesebb a lelkemnek, ha az előbbi megállapításból indulok ki. végül is szőke... Nála megegyezhet a kettő.

- Aranyom... súlyos memória zavarban szenvedsz? Pedig úgy tudtam a vámpíroknak jó a memóriája... De hiába. Üvölt rólad hogy selejt vagy - csóválom szomorúan fejemet. - Na akkor had világosítsalak fel, mit mondtál az előbb: "De már a vámpírok is párosodnak emberekkel? Hogy süllyedhet le valaki ennyire mélyre?" Érted a mondat tartalmát a ködös szőke kis buksidban, vagy kíséreljem meg megértetni veled, amit mondjuk kétlek, hogy sikerülne is... - teszem még hozzá, miközben leülök az egyik sziklára.

Jah és nem mellesleg a ketrecet a csajszi körül kicsit kisebbítem így vagy leül a sziklára, vagy jól beveri a fejét. Arról meg szó sem lehet, hogy kiengedjem, inkább játszogatok vele egy kicsi. Kár hogy nem próbál meg kitörni, vagy valami képességet használni. így unalmas a játék. No de ezt nem mutatom ki a végén még rájönne, és akkor nem csinálna semmit, és itt ülnénk az örökkévalóságig. A poén még az, hogy maximum csak éhen halnánk, és végül ő eszelős dühvel rontana a ketrec falának, míg én meg lemészárolnám a várost. Bár kétlem, hogy ez a szőkét valaha is érdekelné, hiszen nem olyan tárassági lénynek tűnő egyén. De sohasem lehet tudni.

Nem tartottam fontosnak, hogy közöljem ő szőkeségével, hogy nem fogom onnan kiengedni, szerintem erre már magától is rájött. No ha meg nem, akkor viselje az ész hiányának negatív következményeit, ami jelen helyzetben elég sok.

Hmmm... mi lenne, ha itt hagynám, és gyorsan elugranék vadászni? Neeem... sohasem lehet tudni mikor jár erre egy ember, bekamerázni a barlangot meg nem fogom, hátha a szőkének leesik, hogy mi a bajom és elrebeg egy "nagyon sajnálom"-ot. De... Végül is ez egy nagyon jó délutáni elfoglaltság: én nem unatkozok, csak néha, mikor szőkeség nem mond semmit, csak csinálja a nem létező eszét. DE! legalább akkor sem ülök otthon egyedül.

Megvetően elmosolyodtam. Csupán ennyire futotta tőlem, mert a lány rövid úton egy folyamatosan szűkülő ketrecben találta volna magát. Na nem mintha engem annyira zavart volna, hiszen már több tucat vámpírt öltem meg vámpír létemre... Na de itt azért tényleg szeretném elkerülni a fölösleges vérontást.

Jó oké, szépnek szép, de tényleg hülye. Nem érti mire akarok kilyukadni...? Nem hinném. Na mindegy, ideje hogy felvilágosítsam: velem jobb ha nem szórakozik, mert még a Volturi se tud velem elbánni. Én se vagyok szuperhős, csak az apám volt legendás... Éjjen a jó felmenő... Hát azért az örökségnek is megvannak a maga jó és árny oldalai, de én inkább a jó oldalait élvezem.

Az mondjuk már egy másik kérdés, hogy honnan van bennem annyi önuralom, hogy nincs a csaj még egy szép kéken világító gömbben. Már csak az arckifejezése is megérné. A pajzsomon úgy se tud átjutni... Nézzük inkább hogy mit is vághatnék a fejéhez, azon kívül, hogy olyan mint egy pláza picsa vámpír kiakadásban. Számomra már ez a tény gyomorforgatóbb, mint semhogy a kisasszony állatvéren él.

- Látom az ego-d a helyén van. Az eszed meg a béka segge alatt – mosolyogtam rá negédesen. Honnan szedem én az ilyen szöveget? Jó hatással volt rám az erdélyi rokonság az már egyszer biztos. Eddig is tudtam, hogy hülyén fog meghalni, tekintve ha sokáig nyúzza az idegeimet szétrobbantom.

Azt hiszem az én véges önuralmam eddig tartott. Két hete nem ettem semmit ez a liba meg most itt húzza az agyamat? Na nem... Itt balhé lesz, illetve van: a pajzsomat láthatóvá teszem, és a csajszit meg egy gömbbe pakolom. Vagy elnézést kér, mer megsértett, vagy ez volt életének utolsó mozzanata.

- Csak egyszer mondom el: ne merd szidni az apámat, vagy engem mert rövid úton darabokban találod magad – sziszegtem. Remélem hogy felfogja nem viccelek. Az egy dolog, hogy én anno kész lettem volna kibelezni drága jó apámat, de ő már rég alulról szagolja az ibolyát, így aztán édes mindegy.

- Mellesleg inkább te nézel ki egy balesetnek... - tettem még hozzá. Számomra a csaj tényleg egy baleset volt. Egy idióta vámpírrá tette aztán meg vegává nevelte. Édes istenem... Hová lesz a mai vámpír társadalom? Én vele szemben örülök, hogy vámpír lehetek és nem is vagyok ettől beképzelt. Még kész szerencse. Szerintem ide Forks-ba bőven elég egy magát imádó vámpír nem kell ide még egy. Ő is bőven elég, sőt még sokk is.

- Hát igen... a génjeid hibásak aranyom... - mosolyogtam rá azért. Nem óhajtottam többet mondani, inkább érdeklődve vártam, hogy tör ki ketrecemből. Jó megjegyzem sehogy, max ha én elengedem, de neki azért próbálkozni szabad. Azt még senki sem tiltotta meg.

Én tökéletesen elvoltam a sziklafalnak dőlve, míg ő vegasága hajlandó volt rám nézni vagy akármi. Persze maradjon kettőnk közt, bőven ellettem volna azzal is, hogy fogja magát és lelép... vagy nekem ugrik. Kezd már berozsdásodni a képességem. Régóta nem kapott friss vért, de az is lehet, hogy csupán már nekem kopog a szemem az éhségtől. Na mindegy, inkább a vegát vettem szemügyre.

Ordított róla, hogy gazdag és el van telve magától. Miss picsa, ha engem kérdez valaki, de emiatt nem fogom utálni, vagy legalábbis nem annyira. Velem egykorúra tippeltem, bár ahogy így kinézet... hát erősen kételkedni kezdtem ebben. Az egykorúság alatt a kinézetre gondoltam. Valamiért nem hinném, hogy idősebb lenne az én 100 évemnél. Plusz az a 16 év.
Az évek során, én biztos nem kaptam meg ezt a jómódot, ami a szőke lányról üvölt. Nem kaptam mást... Na mindegy.

Kérdésére elképedtem, de természetesen ez nem látszott az arcomon. Szépen is néznénk ki, ha 100 év után nem tudnám kézben tartani a mimikámat. Arany szemeiben nem is tudom mi tükröződhet, hogy nem kedvesség az egyszer olyan biztos, hogy Drakula az apám. Szőke haja meg hullámos volt. Hát legyen neki.

Amint a kérdését felfogtam, megpróbáltam valami választ összekaparni, és bevallom elég nagy sikerrel. Több lehetősig is akadt, és lehet hogy Szőkeség bunkó paraszt, nekem azért mégsem kéne a szintjére leereszkednem, illetve nem jobban járok ha nem teszem.

- Azért zöld a szemem, mert nem vörös. És miért nem vörös? Mert félvámpírnak születtem, később lettem ragadozó. - volt a válaszom a Szőkeség számára. Azt már lenyeltem, hogy inkább ragadozó mint állaton élő vega. Bár ugyanolyan rossz, ha valaki engem kérdez. Imádok vámpír lenni, de az életet tisztelni kell. És mi, vámpírok tiszteljük? Nem nagyon. Ölünk, hogy éljünk, enyhe poén. Emberből több millió van, míg az állatból nagyon kevés, így inkább pusztítom az embert. Én, soha sem voltam teljesen ember, így kész szerencsére nem kell azt a szöveget hallgatnom, hogy de egyszer én is ember voltam. Köszönöm soha...

- És te miért vagy ilyen... hm.. hogy is mondjam... beképzelt, tudálékos, szőke, vega? - sorolom angyalian mosolyogva. ennyit arról, hogy ne ereszkedjek le az ő szintjére...

//Rosalie Hale//

Drága apám most forogna a sírjában, ha nem tépték volna darabokra. Még hogy én a nagy Drakula lánya egy emberrel kezdjen?! Hát megtettem, és ennek örömére, hogy ne hülyüljek meg elindultam felfedezni az erdőt.

Egy ideig az ösvényen haladtam, majd meguntam. Túl unalmas volt egyenesen lépkedni, inkább balra fordultam és a fákon ugrálva haladtam csak úgy előre. A jó dolog az volt, hogy nem esett, bár tegnap eléggé kitartóan zuhogott, míg annyira, hogy semmi kedvem nem volt kimozdulni a motelből. Ilyenkor sajnáltam, hogy már nem vagyok félvér, akkor aludhattam volna. Nem voltam olyan boldog, mint akkor mikor még félvér voltam. Sokkal több előnye volt, mint most, hogy tiszta vámpír vagyok. Nem mondom ennek is meg volt a maga pozitív hatása... //előtöri ajánlott olvasmány//

Nem tudom meddig mentem, és mikor feledkeztem bele annyira a múltba, hogy egy túl alacsonyan lévő fa leüssön, de megtörtént és én a földön kötöttem ki. Nem lett semmi bajom - hogy is lett volna... - csupán nem örültem annak, hogy a földre kerültem. Amint viszont sikerült feltápászkodnom, egy barlanggal találtam szembe magam, és igen... hmm... számomra nem gusztusos illat terjengett a levegőben. Egy kis patak is folyik a barlang közelében és már innen látom, hogy ott egy szarvas tetem... Remek egy ember után most egy vegával futottam össze. Valaki nagyon nem szeret most engem fent. Na de így jártam.

Felvontam a pajzsomat - biztos, ami biztos alapon -, majd bementem a barlangba. Inkább csak a szájáig mentem, hiszen nem tudom milyen a természete a fölösleges vérontást meg szeretném elkerülni. az egy dolog, hogy embereket eszem... az még mindig gusztusosabb mint hogy egy szőrös állatot megegyek... Brrr... undorító. Nem tudom, hogy tudnak így élni a vegetáriánusok. Biztos van hozzá gyomruk. Hát nekem nincs.
Féloldalasan neki dőltem a barlang falának és vártam, hogy a bent lévő vega reagáljon valamit.

Jazz kezd vidulni. Na jó, ha nem is vidulni, de legalább kezd kicsit jobb kedvre, derülni. Ez jó. Ennek láttán nekem is még jobb kedvem lett. Azthiszem a végére egész jó kis hangulat lesz itt. Végighallgatta a monológomat, képességem ismét azt jelezte, ha csak egyelőre gyengén is, hogy jól esett neki. Természetesen vártam sé számítottam rá, hogy Alice felől érdeklődik majd.
- Nálad jobban senki sem tudja, hogy Alice az örök optimista köztünk... de most nagyon maga alatt van. De azthiszem, ő is tudja, hogy nem önszántadból voltál vele olyan amilyen. Természetesen nagyon nagyon hiányzol neki. Hiszen Te vagy a másik fele. - mondtam és az utolós mondatnál mosoly jelent meg az arcomon, mert a fejemben megjelent megannyi emlékkép Alice-ről és Jasperről.
Majd Jazz is ismét elmosolyodott. Gondolom a szavaim hallatán és a nem sokkal ezelőtt feltett kérdésemen is...
- Ezt örömmel hallom öcskös. - pacsiztunk, majd szám nevetésre nyitottam.
Közelebb lépkedtem Jazz-hez, már volt annyira oldott a hangulat, hogy ne legyen meg köztünk az a jópár méter tisztes távolság.
Erre a kérdésére is számítottam. Persze a többieknek is hiányzik. Esme-nek és Carlisle-nak pedig olyan mintha a fiukat vesztették volna el. Szóval mindenki hiányolja Jazz-t. Szerintem ezt ő maga is jól tudja, de azért tudatosítom benne.
- Senki sem ideges rád. Inkább mindenkinek hiányzol. Persze Alice egy kicsit össze van zavarodva, de tudod, hogy te vagy a mindene. Carlisle és Esme is rettenetesen hiányol, Rosalie is úgyszintén. Edwardról sé Belláról nem is beszélve. Tudod, hogy Bella is kedvel, Edward pedig csak úgy, mint én. Tudod mi alkotjuk a kis "triumvirátust" a három fiútestvér. - azthiszem eléggé érthetően elmondtam, hogy a családból mindenki várja vissza Jazz-t. Viszont kezdtem egyre éhesebb lenni. És amúgy is már nagyon rég fogadtunk Jasperrel, hogy ki lakik jól gyorsaban. Ezért megkockáztatom, hogy elinduljunk vadászni.
- Nos mit szólnál hozzá, ha valami kézzel foghatót is csinálnánk? MOndjuk elkapnánk pár farkast és jól laknánk? - kérdeztem nevetve, majd vártam, hogy reagáljon és elinduljunk "vacsizni".



// A válaszod, légyszíves a Vadászházhoz írd. //

Tényleg, teljesen megfeledkeztem Emmett fura képességéről. Nem rég alakult ki, és még nem szoktam meg. De ezek szerint vadászni indult. Meg engem megkeresni. Ez, és az érzései miatt valamivel jobb kedvem lett, és végre rá tudtam mosolyogni a bátyámra. De a kérdésére kissé meglepett fejet vágtam, hiszen tudom, hogy tudja, hogy mindig ide jövök, amikor problémám van. Ebből kifolyólag válaszolnom is felesleges lett volna. Éreztem rajta, hogy örül a találkozásnak. Én is. Most, hogy pillanatnyilag nem érzékeltem Victoria érzéseit, és Emmett itt van, sikerült felvidulnom. De meddig fog ez tartani? Jó lenne, ha örökké, de lehetetlen... Amíg ki nem iktatjuk Victoriát, addig én ilyen ellenszenves leszek. De még az is megfelelne, ha elköltözne, vagy valami. Bármi jó, csak ne legyen a közelemben. Még az is javítana a helyzeten, ha megjavulna és ő is vega lenne. Vagy csak simán túltenne végre magát James-en és békén hagyná Bellát. De ez lehetetlen. Ahogy őt ismerem, biztosan nem fog bejönni. Hirtelen jött hülye ötlet, ez van. De meg fogom találni a módját, hogy többé senkinek ne árthasson. Emmett monológja pedig jól esett. De a legelső, amit meg kellett kérdeznem, az az, hogy...
-És Alice-szel mi van? Haza mennék, de nem hiszem, hogy ilyen hamar megbocsájtaná a hibámat. Arra még gyúrnom kell. - mondtam, de természetesen ennek az utolsó mondatnak nem ugyan az az értelme, ami egy mai embernél. Annyira szeretném meg nem történtté tenni ezt az egészet, de sajnos lehetetlen. Alice biztos nagyon ideges rám, és ezt meg is értem. Én sem örülnék, ha hirtelen elkezdene velem szemétkedni. Bár tény, ő sosem tenné, nem olyan. És én is előbb mennék felidegesíteni a Volturit, mint hogy a családom bármely tagját megbántsam, de mégis megtörtént. Ha Alice nem bocsájt meg, biztos ezt fogom tenni. Először Jane-t kérem meg, hogy kínozzon egy ideig, aztán kinyíratnám magam. Alice nélkül semmi értelme az életemnek. Már ha ezt életnek lehet nevezni. Inkább úgy mondom, fölöslegesen élnék az örök időkig, ha ő megutál.
Emmett kérdésére, vagyis inkább kérésére ismét elmosolyodtam.
-Már legyűrtem két farkast, de szerinted hagynám, hogy nélkülem menj? Nem hagynék ki egy vadászatot sem a bátyámmal. - nevettem és a tenyerébe csaptam. Jó volt ismét felszabadultnak lenni, és tudni, hogy ő nincs kibukva rám. Bár tudnám, hogy a többiekkel is ez a helyzet. Ezért inkább meg is kérdeztem. Jobb tudni, mintha ezen törném a fejem.
-És.. a többiek mennyire idegesek rám?

Az ismert hang hallatán megörültem.
- Igen, Jasper én vagyok az. - válaszoltam kurtán, majd közelebb mentem a barlanghoz így meglátva a sötétben Jazz testének sziluettjét.
Kicsi váratlanul ért a kérdés, hiszen ez az otthonom és mindannyiónk otthona. Akkor járkálunk itt fel s alá amikor csak akarunk.
- Tudod, hogy valamilyen szinten rátok vagyok "hangolva" és éreztem, hogy a közelben jársz... Egyébként elviekben vadászni jöttem.
- De ha már itt tartunk... Te mit keresel itt? - kérdeztem a lehető legtermészetesebben, de a kérdés költői lett amikor egy lágy fuvallat odafújta a közelben lévő állat vérének szagát, amit nagy valószínűséggel Jazz fogyasztott. Azt reméltem, hogy jobb belátásra tért és visszajön hozzánk és tisztázzák a dolgokat Alice-vel. Ez az egész dolog tulajdonképpen Victoriának köszönhető. Jasper minden napját a saját és mások érzései töltik meg. Victoria pedig, olyan hihetetlen gyűlöletet és haragot érez velünk kapcsolatban, hogy ennek már Jazz is alig bír ellenállni. Nem tehet róla, hiszen ahogy őt ismerem inkább végezne magával minthogy Alice-t vagy bármelyikünket megbántsa. De amíg Victoria Bellára pályázik addig itt marad a közelben és ezt Jasper sínyli meg. Minél előb el kell kapnunk...
- Jazz tudom... tudom, hogy ez nagyon nehéz neked. Victoria érzései megkeserítik az életed. Ezért most nem is kérem, hogy gyere haza mivel amíg ő itt van addig érzed az érzéseit. De remélem tudod, hogy mindenkinek hiányzol... nélküled nem ugyanolyan a ház. Bármikor hazajöhetsz.- mondtam halkan és komolyan, az utolsó szavak után fájdalmas apró mosoly jelent meg az arcomon.
Sokkal jobb, hogy ezt elmondhattam neki, hiszen Jasper a testvérem. Olyan fura és rossz érzés, hogy nincs otthon, és, hogy nem tudok kivel fogadni. Szinte naponta fogadtunk és akkor ez szórakozásnak tűnt, de most, hogy nincs a közelünkben hiányzik. Idővel remélem, hogy visszatér hozzánk... Azonban mivel ő érzi, hogy én mit érzek, ezért próbáltam egy kis jókedvet préselni magamba, ezáltal talán egy kicsit neki is könnyebb lesz. Ha csak pár perc erejéig is.
- Amint látod nekem elég sötét a szemem... Remélem még nem laktál jól és van kedved vadászni egy kicsit a tesóddal. - mondtam kurtán és őszinte mosoly ült ki az arcomra, hiszen felcsillant a remény, hogy ha rövid ideig is, de együtt lehetek Jasperrel... a testvéremmel.

Unatkoztam a szállodában, ezért inkább elmentem vadászni. Amúgy is sötét már a szemem. Az is a csodával határos, hogy egy embert sem támadtam meg. Halkan surrantam ki, nem akartam a "kedves szomszédokat" felkelteni. Leugatnák a fejemet, én meg hálából átváltoztatnám őket. Na, abból nem kérek. Amikor kiértem a szálloda kapuján, körbe pillantottam, és amikor meggyőződtem róla, hogy senki sem figyel, elkezdtem futni. Másfél perc alatt értem a vadászterületünkhöz. Szerencsére nem találkoztam senkivel. Sétálgattam az erdőben, amikor az orromat megcsapta egy farkas szaga. Na de nem ám vérfarkas, ők nem jönnek ide. Szembe álltam vele, de ő ahelyett, hogy elszaladt volna, ahogy rendes vadállathoz illik, vicsorogva és csaholva közelített felém. Röviden felnevettem, és közelebb sétáltam hozzá.
-Gyerünk, harapj belém, hadd lássam, hogyan törik ki a fogad! - mondtam neki gúnyos félmosollyal. Tényleg vicces volt látni, ahogy nekem ugrott, én meg sem mozdultam, de ő kitörte a fogait. Zavarodott volt, biztos nem szokta meg, hogy egy ember ilyen kemény lenne. Naná, mivel én nem ember vagyok. A farkát maga alá húzta és elkezdett szaladni. Fejemet ingatva elvigyorodtam, mintha a farkas élete legnagyobb hülyeségét csinálná. És van is benne valami. Nem mintha én lennék a leggyorsabb vámpír, de azért egy farkast könnyedén lefutok. Adtam neki egy kis időt, hogy legyen némi sikerélménye. De aztán én is futásnak eredtem. Pár másodperc alatt sikerült megfognom. A nyakánál fogva emeltem fel, de ő csak nyüszített. Jó volt vele hülyéskedni. Nem nagyon játszom az étellel, úgyhogy ez tényleg jól esett. Szeretem látni, ahogy szabadulni próbál, pedig semmi esélye. A nyakába mélyesztettem borotvaéles fogaimat. De alighogy a felénél voltam, jött a falka többi tagja. Végeztem a kezemben lévő farkassal, és ugyanezt megcsináltam még eggyel. A többi pedig fáradhatatlanul morgott rám. Nyugodtan ugorjanak rám, engem nem zavar. És, mintha értették volna, három már be is próbálkozott. Beletört a foguk a mutatványba, ezért a többiek is megpróbálták. Sorban ugráltak rám, gondolom el akarták dönteni, ki a legerősebb.
-Ugyan srácok, azt hiszitek, legyőzhettek? De amúgy kellemes bizsergés, amit csináltok. -mondtam nevetve. És ez most olyan gonoszkacaj fíling volt. Ami tőlem ritka. Na jó, nem az a "muhaha", mint a filmekben az őrült dokiknak, de azért ez is az volt.
Megvan a vacsorám, újra aranybarna a szemem. Viszont a szállodába most nem volt kedvem visszamenni. Éppen ezért mentem inkább az erdőhöz közeli barlanghoz. Amikor ideges, esetleg szomorú vagyok, mindig ide jövök. Valahogy ez az egyetlen hely, ahol meg tudok nyugodni. Nincs napragyogás, vagy nyugtató zene, csak egy sötét és komor barlang. De ez pont megfelelt. Inkább vagyok itt, mint az előbb említettben. Az egyik sziklán ültem, és két követ kocogtattam egymáshoz. Nem, nem tüzet akartam gyújtani, azt öngyújtóval tenném, csak jól esett. Aztán megéreztem egy ismerős illatot. Ha nem tévedek, Emmett az. De mit keres ő itt? És főleg ilyenkor. Azt hittem, a Cullen famíliából egyedül én ismerem ezt a helyet. Vagy mégsem? Hát, ezek szerint vagy nem, vagy kóválygott, megérezte a szagomat és idejött. De még mielőtt a látóterébe kerültem volna, beálltam az árnyékba, derekam mögött összekulcsoltam a kezeimet.
-Emmett, te vagy? - kérdeztem, és ekkor már meglátott, és én is őt. -Te mit keresel itt? -tudom, hogy ez bunkón hangzik, de mostanában nagyonis az vagyok. Pont ezért váltunk Alice-szel.. Victoria hibája, és ha a kezeim közé kerül, nem felejti el, amit kapni fog.. Vagy mégis, mert tuti kinyírom. Egyedül miatta vagyok még a családommal is ellenszenves. Alice volt, aki megmentett a teljes idegbetegségtől, és ez a hálám? Na azért ez már durva. Enyhén tahó és hálátlan.

Alkonyodik... Esme-vel voltunk otthon. Alice és Rosalie elmentek vásárolni Seattle-be, Carlisle-t behívták valami sürgős esethez a kórházba, Edward pedig Bellánál van. Jasper... Jasper pedig összezördült Alice-vel és egy két nap után mikor mindenkinek depressziója volt, Jazz úgy döntött, hogy elmegy egy időre. Nem tudjuk, hogy milyen hosszú ideig marad távol. Remélem hamar visszajön. Esme-nek azt mondtam, hogy vadászni megyek, ami részben igaz, hiszen rajtam kívül mindenki vadászott már, egyedül nekem sötét a szemem.
De másrészről, olyan furcsa érzésem volt. Mintha Jasper itt lenne a közelben. Mindig is volt köztünk valami... valami telepatikus kommunikáció. Talán ez az én képességem, csak gyengébb mint a többieké. Jaspernél, Edwardnál és Carlislenál mindig is voltak "megérzéseim", hogy mi történik velük. Még ha gyengék si voltak ezek az érzések általában beigazolódtak. És most, hogy Jasper közelségét érzem úgy döntöttem elindulok az ösztöneim útján. Magamra kaptam egy fekete pólót és kiszaladtam a házból. Egy pillanatra megálltam az ajtóban, vettem egy mély lélegzetet, hátha érzem Jasper illatát. Semmit nem éreztem, szélcsend volt.
Elkezdtem futni egyenesen be az erdőbe, és egy perc alatt ott voltam a vadászterületünkön. Ismét egy mély lélegzet... Valamit mintha már éreztem volna, de nem mehettem biztosra. Tovább futottam északra a barlang felé. Eddig ha Jazz-nek valami problémáj akadt, mindig oda ment. Talán szerencsével járok és tényleg arra jár.
Talán 100 méterre lehettem a barlangtól mikor egy apró neszt hallottam...
Jasper?- kérdeztem tőlem nem megszokott izgatottsággal és valami választ vártam.

...