Titkos barlang

Aranyos volt ez a vakarcs, egyelőre csak így gondoltam rá, hogy vakarcs, elvégre abban biztos voltam, hogy fiatalabb nálam. Szóval hozzám képest igencsak vakarcs, főleg ezzel a modorával. Na nem mintha volna vele bármi bajom, egyszerűen... hogy is mondjam... Még pár év és a nők olvadni fognak tőle, most egyelőre csak meg-megdobbantja a szívemet a kisfiús mosolyával.
- Hát talán nem ártana ha megnézetnéd a szemedet - mosolyogtam rá huncutul, de közben azért igyekeztem magam túltenni azon, hogy egyfolytában bókokat kapok egy vadidegen fiútól. Bár be kell vallani, hogy igencsak legyezgette a hiúságomat, de akkor is...
- És még is mi? A százwattos vigyorod? - érdeklődtem tőle egy leheletnyi gúnnyal a hangomban. Nem sértésnek szántam, hanem olyan gonoszkodásnak.
- Na végre egy másik normális farkas az idióták gyülekezetéből, khm... akarom mondani Sam Uley falkájából - jegyeztem meg most már maró gúnnyal, főleg mikor kiejtettem Sam nevét. Nem csípem azt a fazont, s szerintem ez az érzés kölcsönös.
- Felőlem jöhetsz nyugodtan, csak aztán nehogy legközelebb lyukas bundával kerülj a szemem elé - tettem hozzá egy kicsit komolyabban. Elvégre nagyon nem lenne jó, ha miattam lenne a vakarcsnak bármi baja.
- Hívhatlak annak is, ha bajod van a lökött megszólítással, vakarcs - nevettem rá, majd újfent fejest ugrottam a vízbe. Melegem volt egy kicsit, szóval így nagyon is jól tett a hűs víz.

Úgy tűnt, tetszik neki a szexi ismeretlen kifejezés. Visszamosolyogtam rá, olyan őszinte Jacob-osan... nem tudom miért, de kicsit le akartam nyűgözni ezt a lányt. Talán azért, mert ha már rongyos a ruhám, amúgy lássa, hogy nem vagyok én olyan kis elhanyagolt ember. Mondjuk, hogy egy mosolyból hogy jön le az, hogy nem vagyok elhanyagolt... az rejtély. Na mindegy... Még szerencse hogy nem fáj a sok hülyeség, amit néha összehordok - gondolok.
- Ja akkor jó... Hát úgy tűnik nem... pedig azt hittem, hogy tehetségem van hozzá, hogy kiszúrjam a szép nőket... - a végét eléggé elmotyogtam, de szerintem így is meghallotta. Lassan elárasztom a létező összes bókkal. Hogy mi a fene ütött belém... Egyet se szoktam mondani, most meg már kettőnél tartunk. Nem lesz ez így jó. Egoistábbnak kéne lennem.
- Van nekem jobb fegyverem a baltánál - vigyorogtam rá. Nem fenyegetőnek szántam, ezt igyekeztem is mutatni az arckifejezésemmel. Gondolom sikerült is.
Úgy tűnik kicsit berágott rám, hogy megjegyeztem hogy ki is ő. Nem kérkedik azzal, hogy alfa? Hát ilyet se láttam még.... Nők....
- Már mér lenne gond? Ez csak Sam túlfűtött alfa-hiúsága, hogy nem lehet több falka. Nekem semmi gondom vele, simán át is mennék ideiglenesen másik falkákba megnézni, ott milyen az élet. Én csak a vérszívókat utálom - mondtam vállat vonva. Nem tudom miért hiszi azt, hogy én most a torkának akarok ugrani. Oké kéne lenni olyan elveimnek, hogy csak a falka meg ilyenek, de hát most mit csináljak? Szerintem ők ugyanúgy "testvéreink" mint az itteni vérfarkasok... csak maximum távolabbi rokonság...
- Tudom, hogy az vagyok - válaszoltam újfent vigyorogva, arra, hogy lökött vagyok.
- De köszönöm, ezt a szép megfogalmazást. Más egyszerűen csak le hülye idiótáz - vigyorogtam még mindig.

Kíváncsi voltam, hogy tesz-e megjegyzést, hogy végignéztem rajta vagy sem. Én mindenesetre nem mondtam semmit, s talán ez is volt a jobb, mármint rá és rám is nézve. Bár az is igaz nem fogok megijedni egy ilyen tejfölös szájú taknyos kölyöktől. Igaz, akkor oda az, hogy én csak lenni egy egyszerű farkas lány és kész. Mert ha megkísérelem átharapni a torkát akkor bizony a méreteknél látszódni fog, hogy rangban bizony felette állok. meg egyéb testhelyzetben is felette lennék.
Válaszára elmosolyodtam. Hát ez marha aranyos. De azért nagyon is bejött a bókja.
- A mindenki alatt értelek téged és magamat - feleltem neki mosolyogva. - Ami pedig az elkerülést illeti... hát tehetek én arról, hogy nem látsz a szemedtől? - gonoszkodtam vele egy kicsit.
- Nem, miért kéne hogy zavarna? Amíg nem leszel hirtelen a baltás gyilkos, aki fiatal, védtelen lányokat gyilkol, addig azt hiszem nem lesz veled gond - feleltem neki egy roppant poénos választ. Szerintem nem fogja magára venni, ha meg még is, akkor meg így jártam. Remélhetőleg akkor meg szépen kiürül ez a hely és Jacob nem fog ide jönni. Bár magam sem tudom, hogy most ez jó vagy rossz hír volna. Igaz, jelen helyzetben a legjobb hír az volna, ha templomi orgonák zuhannak a fejemre, hogy észhez térjek. Na de sajna ilyen nem érkezett, de még egy kósza féltégla sem...
Na hogyan is kell egy jó napot elrontani? Eskü mostantól álnevet használok...
- De. Csak nem gond? - húztam fel az orromat. Semmi kedvem nem volt egy összecsapáshoz, de ha kell, megleckéztettem ezt a vakarcsot... Csak kár, hogy Sam-et nem tudom megleckéztetni, rá is határozottan ráférne egy alapos seggbe rúgás... nos farkasok esetében seggbe harapás.
- Lökött - kommentáltam a fejhajtását. Nagyon remélem, hogy csak viccelni próbált, különben számíthat ő is egy seggbe harapásra...

Nyugtáztam, hogy a lány is ugyanúgy végig mért engem, és hát bevallom tetszett a dolog. Ez is olyan dolog, ami a farkasos léttel együtt jött és imádom: az ember izmos, ezáltal jól néz ki. Nem mintha én olyan csajozós lennék alapjáraton, de néha elképzelem milyen lenne, ha az lennék. Csak valahogy nem visz rá a lélek, hogy itt szórakozzak az így is szerencsétlen másik nemmel. Amikor arról panaszkodnak, hogy nekik nehezebb a fiúknál tök igazuk van. De persze a világért se vallanám be egyiknek se ezt.
- Egyenlőre szexi ismeretlen - kacsintottam. Hűha, tényleg nem tudom mi ütött belém. Azért ez nem az én stílusom. Mindenesetre tetszik a dolog. Az már kevésbé tetszett, hogy körülbelül kettőt pislantottam és a csaj rajtam volt... mármint az még tetszett volna, csak még két pillanat alatt már a vízben kellett úszkálnom. Szeretem én a vizet, csak nem ilyen hirtelen beleesős formájában.
- Mindenki? Eddig rajtad kívül nem láttam itt senkit. Téged is most először... úgy tűnik elkerültük egymást - úgy fejeztem be a mondatot a végét kicsit eldramatizálva mondtam... na ez már az én stílusom. Hozzá felveszem a szokásos vigyoromat és kész is Jake, az egyetlen.
- Helyes. Remélem téged meg nem zavar, hogy egy elmebajossal hozott össze a sors - vigyorogtam. Jó mottónak tűnik, hogy szereti bosszantani a környezetét. Az idegesítő embereket is könnyen meg lehet kedvelni, bár ő engem nem idegesít... arra mondjuk azért kíváncsi lennék, hogy fordítva hogy áll a helyzet.
Közben a lány kiúszott egy sziklához és onnan figyelt engem. Na most ilyenkor vajon mi a teendő? Annak kapcsán, hogy nem voltam túlságosan úszós hangulatban, kimentem a parthoz, és kimásztam egy sziklára. A hajam megráztam mint egy kutya... hát valami csak rá ragad az emberre, és a lányra néztem, aki közben közölte a nevét.
- Hoppá, hoppá. Csak nem a másik falka alfájával fürdőztem az előbb? - kérdeztem meglepődve. Ez a dolog se nagyon zavart, nekem nem volt bajom nagyon a másik falkával, csak a két alfának egymással. Meg is értem, biztos nem fér el hatalmasságuk egymás mellett.
- Elnézést hölgyem, nem voltam tisztában azzal, hogy ki is ön - hajtottam fejet viccelődve. Remélem nem kell majd tényleg így beszélnem vele, és poénra veszi a dolgot. Bár eddig nem úgy jött le, hogy ilyen hatalmaskodó lenne, de kitudja lehet előjön belőle a "vérfarkas-királynő".

Őszintén szólva a szikla mögött jobb dolgom is volt sem mint leselkedni mások után és hogy kin mi van. Ennek ellenére mikor kimásztam a szikla mögül végig néztem a srácon. Hát az biztos, hogy nem öltözött túl, de ennek a szerelésnek is megvannak az előnyei. tökéletesen látszottak az izmai a szakadások alatt, egyszóval a srác mellkasa szemet gyönyörködtető volt.
Vigyorára én is vigyorral válaszoltam, majd közelebb sétáltam hozzá óvatosan lavírozva a sziklák között. Válaszát halva halkan felnevettem. Ez tetszik. - És én mi vagyok? Barát vagy ellenség? - néztem rá aranyosan, miközben a srác mögött a víz olyan hívogatóan hullámzott, hogy nem bírtam ki, hogy ne essek véletlenül direkt hasra egy kisebb kiálló sziklában és teperjem le a srácot és essünk bele a vízbe.
- Van valami ebben ha helyben ah mindenki törzshelyének választja - feleltem neki somolyogva. Azt nem tettem hozzá, hogy hölgyeké az elsőbbség, szóval átadja nekem a helyet és én majd leszek olyan kedves, hogy párszor megengedem neki, hogy idejöjjön. Nem, tényleg nem mondtam, de még csak komolyan se gondoltam. Nyugodtan jöhet ide, feltéve ha minden találkozásunk alakalmával fürödni akar egyet
- Ha zavarnék se mennék el. Szeretem bosszantani a környezetemet - hoztam a tudomására, hogy tőlem már nem fog tudni megszabadulni. Magam sem tudom, hogy miét viselkedtem így vele. Olyan mintha már ezer éve barátok lennék, erre most látom életemben először. Magamban letudtam egy vállrándítással az egészet és inkább kiúsztam az egyik sziklába és abba kapaszkodva figyeltem a srácot, akinek rövidesen neve is lett. Szóval Jacob. Nem is rossz név. Egész helyes, mint a gazdája is.
- Sammy Rider - mutatkoztam be én is. Azért az illem ilyen alapvető szinten bennem is megmaradt.

A szikla mögül hirtelen egy kezet láttam meg, de rögtön vissza is húzta a tulajdonosa. Arra mertem következtetni, hogy éppen öltözködik. Hát abban nem fogom megzavarni, bár merem remélni, hogy ő az én öltözködésemnél nem volt jelen. Ha még is akkor meg... hát lássuk be nem kell mit szégyellnem.
Úgy tűnt, azért ő így is jobban ad a külsejére, ahogy megpillantottam előjönni a Lányt, és ebben a pillanatban bántam meg, hogy nem motorral jöttem. Én is tudok ám "szexibben" festeni. Bár nem biztos, hogy ezt neki tartogatom... jó férfi vagyok észreveszem hogy elég... khm... csinos, na de még is csak egy idegen. És igen, tényleg elmebeteg vagyok. Nem azzal foglalkozom hogy lány meg ilyenek, hanem hogy mennyire csinos hozzám képest. Oké az egom nekem is ott van, meg az agybajom is.
Kicsit félszegen köszönt, amire én elvigyorodtam. Nem hiszem, hogy új lenne, szóval nem tudom mi ez a bátortalanság, de tetszik.
A beszólására felnevettem. Hm, tud a csaj beszélni... Ez tetszik.
- Nagyon úgy tűnik. Csak tudod előbb meg kell vizsgálni, hogy barát vagy ellenség, aki szembejön és utána nyugton maradni. Legalább is én így csinálom - mosolyogtam. Úgy tűnt, nem az lesz az első dolga, hogy a nyakamnak ugorjon, úgyhogy csillapítottam magamon.
- Hát ez a törzshelyem, ha egyedül akarok lenni. Úgyhogy ezt inkább én kérdezem tőled. De még mielőtt félreérted, nem zavarsz - mondtam. Tényleg nem éreztem úgy, hogy zavarna. Csak az ismerősök elől akartam kicsit elbújni, de egy ismeretlen lány... főleg aki még farkas is, elég izgalmas dolog, akármilyen feszült is voltam előtte.
- Egyébként Jacob Black - mutatkoztam be szépen udvariasan. Nem is tudom mi van velem. Sokkal kedvesebb vagyok, mint a közeli ismerőseimmel. Lehet azért, mert ott nem félek, hogy bunkónak fognak tartani és otthagynak. Ők már tudják, hogy bunkó vagyok és elfogadják. Szép is a barátság.

Nos... hát nem látott aminek tiszta szívből tudtam örülni, ugyan is farkasból visszaalakulni emberré... hát fogalmazzunk úgy, hogy a ruha nem kerül magától rám. Szóval áldottam azt a nagy sziklát és szépen mögötte átváltoztam majd felöltöztem.
Ellenben az idegen fiúval én szépen kicsíptem magam, s a szikla mögül egy fekete szoknyában és szintén fekete toppban bújtam elő. Ez tökéletes viselet, ilyenből a szekrényben ezer és ezer egy van, most ezeknek a tönkre menetele nem fogja befolyásolni az életemet.
- Szia! - köszöntem végül én is, valamilyen szinten bátortalanul, hiszen nem lehettem biztos abban, hogy ő ki fia, ki borja, s milyen magasan áll az alakváltók hierarchiájában de legyünk optimisták, így nem kérdeztem rá, helyette egy másik kérdés fogalmazódott meg bennem.
- Rezgőre állítottad magad? - utaltam ezzel a remegésére. Lehet, hogy nem a legcélszerűbb egy ingerült farkast ingerleni, de tapasztalatból tudom, hogy néha a nevetés a legjobb feszültség levezető eszköz.
- Amúgy mit keresel itt? - tettem még hozzá, hogy ne csak álljunk egymással szemben mint két faszent.

Apám otthon megint felidegesített, ahogy az lenni szokott. Nem azt mondom, nincs bajom vele, szeretem az öreget, de néha olyan hülyeségekkel tud traktálni, hogy inkább falnak megyek. De ugyebár annál meg hiúbb vagyok, szóval inkább menekülök otthonról. Bár nem hiszem, hogy ez sokáig megoldás lenne.
Farkas alakra váltottam... sokkal gyorsabb így. De persze a fejemet azonnal megszállták a különböző gondolatok a falkából. Lehet, hogy most erre se vagyok annyira kíváncsi. Értesítenek róla, hogy holnap kell majd őrjáratoznom. Remek, legalább futhatok egy jó nagy kört, az is levezeti a feszültséget.
Kedvenc kis barlangomba mentem, kicsit el van dugva a nagy közönségtől. Más se hiányzik még nekem, mint a sok hülye turista. Ez a barlang tuti lenyűgözné őket.
Visszaváltottam emberi alakomra, hogy ne kelljen elviselnem a hangokat a fejemben... komolyan mintha elmebeteg lennék. Lehet kicsit az is vagyok... Szóval átváltoztam, és felhúztam magamra azt a szakadt nadrágot és pólót, amit magammal hoztam. Ilyenkor nem tud érdekelni, hogy hogyan nézek ki.
Nem sokáig voltam egyedül, hamarosan léptek - meg egy esés - zaja ütötte meg a fülem. És rögtön meg is éreztem a látogató illatát... úgy tűnik ő is a ... fajomból való. Hú de utálom ezt mondani. Én ugyanúgy ember vagyok nem egy mocskos.... Na mindegy inkább foglalkozzunk a látogatóval.
- Hello - köszöntöttem, és megfordultam hogy lássam is, bár eléggé el volt bújva a sziklák közé. Hát majd előjön. Reméltem, hogy az nem zavarja, hogy kissé remegek... fő az elővigyázatosság.

Új játék~~~Jake

A motel pocsék, tényleg ideje lesz házat néznem La Push-ban. Sőt, amint végeztem a relax-al, körbe nézek ház ügyben… jobban mondva megnézem az én házamat, hogy haladnak a romok eltakarításával. Van ott pár olyan dolog amit a kukában látnék, csak lusta vagyok eltakarítani.
Na szóval egy kis kaja, és máris kész voltam, hogy megpattanjak a helyről. Egy fehér kis táskába pakoltam magamnak ruhát, hátha kénytelen leszek ember alakot felvenni. Valljuk be, nagyon élveztem, hogy farkasként nem kell arra gondolnom, hogy ki hallgat ki, vagy nem. Alaszka messze van, a régi életemet meg egy az egyben szépen lezártam, a kulcsot meg eldobtam valamerre. Jó, nem azt mondom, tényleg rosszul érint ami történt, sőt akárhányszor felidézem azt az éjszakát, a szívem szakad meg… de… felsóhajtottam, majd ráfordultam az ösvényre ami a tengerhez vezetett.
aztán már nem jutottam el oda, mert egy közeli helyről érdekes illatot szimatoltam. Érdeklődve indultam arra, majd egy titkos barlang, vagy nem is annyira titkos, ha már van rajtam kívül valaki itt… Na a lényeg, hogy bemásztam – inkább be estem – és úgy néztem körbe. egy szikla mögül figyeltem az illetőt, aki hím példánya volt fajunknak. Tökéletesen megfelelt ez a hely pihenő bázisnak, és azt hiszem, hogy mostantól ide fogok járni pihizni.

Amikor még mindig elég sokat beszéltünk a falkáról, szinte egészen biztos voltam benne, hogy dühöngés és veszekedés lesz a vége. Bár ez a köztünk lévő feszültség egészen biztos, hogy arra vezethető vissza, hogy nagyon más világból érkeztünk. Az enyém egészen hétköznapi a farkas léttől a leges legmesszebb, ő pedig már úgy született, hogy egy falka része volt, ráadásul nem kis szerepben. Persze, hogy ő hozzá van szokva, hogy egy közösség része nem úgy, mint én. Jó persze én sem menekülhetek a sorsom elől… de azért az én helyzetemet is meg lehetne érteni. Inkább nem szóltam miközben leordította a fejemet. Mondjuk részben jogosan is. Igazából miközben hallgattam inkább attól tartottam, hogy valami baja lesz, hogy ennyire kapom az ívet. Bár, hogy jobban megfigyeltem a beszélgetést, nem is lett volna nagyon esélyem válaszolni. Amikor aztán úgy döntött, hogy távozik, szívesen megállítottam volna, de arra gondoltam, hogy most talán tényleg az lenne a legjobb neki, ha messzire kerülne tőlem. Újra nem szóltam. Attól tartottam, hogy ha maradásra kérném, akkor sem maradna, főleg nem ezek után. Amikor azonban még nem ért ki megtorpant. Ezen őszintén meglepődtem, hát még akkor, amikor visszafordult és rám pillantott. Akkor már nyoma sem volt a tekintetében annak a haragnak, amit az előbb még biztosan ott láttam. Amikor bocsánatot kért... Azonban már nem tudtam megállni, hogy én se mondjak semmit.^

- Nincs, miért bocsánatot kérnek. Végül is jogos volt minden – mondtam a földet tanulmányozva. Baromira szégyeltem magam én is. A következő mondatára azonban döbbenten kaptam fel a fejem, mert azt hittem, hogy rosszul hallok, de mire észbe kaptam, hogy újra kérdezzek tőle, már nyoma sem volt. Biztos voltam benne, hogy még találkozunk és már most nagyon vártam a találkozót.

- Hihetetlen ez a lány komolyan mondom… - mondtam ezt jobb híján csak úgy magamnak

/Kösz a játékot/

Oké-oké, kezd nekem felmenni az agyvizem, de szerintem csak a saját hülyeségem miatt, és ezt Nate fogja megszívni. Sőt biztos!

Felsóhajtottam, hogy megnyugodjak, de az előbbi felfedezésem miatt ez nagyon szóba se jöhetett volna.
Eskü megpróbáltam halkan kezdeni, de nem ment...
- Miért én mondtam én ilyet? - kezdtem, de aztán elszakadt a cérna. - Tudod mit ne mondj semmit. azt hiszed neked az élted olyan csili-vili, és nincs más gondod a világban, minthogy milyen falkába tartozz??? Meghogy ki kíváncsi rád vagy sem? képzeld el Nate Herin, hogy az élet nem ilyen.
Az élet veszélyes és a döntésekeknek súlya van! Nekem ezek után ne gyere azzal, hogy 'nekem aztán mindegy' mert a te életed is múlhat egy ilyen döntésen.
Jajj, de hát mit beszélek én! Te okos vagy szép vagy, ügyes vagy, az imprintem vagy, és megtudod magad védeni. Minek is aggódok én?! - kiabáltam le szegény srácnak a fejét. A végén úgy fújtattam mint aki több kilométert is szaladt. közel álltam az átváltozáshoz de még akartam hallani a reakcióját és utána átváltozni, és lelépni, meg eltűnni innen. Jó messzire, jó távol Nate Herin-től. Inkább nem. Sőt én most léptem le.
- Na én most elmentem. Majd biztos összefutunk. - intettem neki, miután megzaboláztam a haragomat. Nem értem minek kellett kiakadnom, de már megtettem.
- Bocs, nem kellett volna ennyire kiakadnom - tettem még hozzá, bűnbánóan, majd a kijárat felé vettem az irányt, de onnan még egyszer visszafordultam a fiú felé.
- A falkáról még annyit, hogy vedd úgy, hogy kész. - tettem hozzá mosolyogva és a levegőben egy csókot dobtam neki. Ezt követően rákacsintottam, majd szépen ember alakban távoztam. Az biztos hogy érdekes napom volt. Mellette még reméltem, hogy találkozok a fiúval.

Pár pillanatig még mindig nem értettem, hogy mire volt jó ez a csukafejes. Legalább is ez a lány számomra néha olyan dolgokat produkál, amiket nem is várnék. Türelmesen megvártam, amíg összeszedi magát és megállt előttem. Kicsit úgy festett, mint egy 5 éves, aki magára borította a locsolókannát, de inkább nem mondtam semmit. Hagytam had beszéljen ő. Igazából, amíg nem mondta azt a három mondatot addig még mindig kicsit érthetetlennek éreztem a helyzetet. Annyira nem voltam tisztában ezzel a bizonyos imprint dologgal kapcsolatban. Legalább is csak elviekben és abból sem túl sok dolgot halottam vele kapcsolatban. Meg kell, hogy mondjam kissé rosszul esett, hogy magyaros lezserséggel állt hozzá ehhez az egészhez, ami nem igazán tetszett nekem. Mindenki jól tudja h. Nem akarásnak és kényszernek csak nyögés a vége.
- Semmi sem kötelező – vettem én is tárgyilagosra a figurát. – Nekem aztán mindegy. – Komolyan mi van ezzel a lánnyal? Egyszer kedves másszor meg érzéketlen szinte? Mégis ki képes ezt követni, mert én biztosan nem.

- Hát… akkor vesztettünk. Megesik az ilyen. Inkább vesztek úgy, hogy kiálltam magamért… mint győzzek úgy, hogy azon az oldalon állok, amivel egyet sem értek. – közöltem egyszerűen majd újra leültem a megszokott helyemre.

- Nem lep meg. Az én családom talán a legfurább a világon. Mondjuk nem tom apa majd mit szól ahhoz ha esetleg a többi testvéremben is esetleg feléled az örökség.

Amint belecsobbantam a vízbe, szite mellbe vágott a hideg, na meg a felismerés. Még hallottam a válaszatit, el is mosolyodtam volna, ha nem éppen a szívgörccsömmel kellett volna foglalkoznom. Mert igen, ez már szívgörcsöt előhozó dolog, hogy nekem, akinek elviekben nem kéne imprintje lennie, mert az hátráltatja... erre...
Nem engedhetettem meg magamnak, hogy imprintem legyen, erre jön Nate és már is itt a baj, és a bevésődés. Talán ma nem kellett volna felkellnem...

Na szép... de lassan ideje lenne kimászni innen, mielőtt utánam ugrik, csak ugyebár gondolni könnyebb mint megcsinálni. Nem akarok kimászni, mert akkor Nate jön a kérdéseivel, nekem meg főhet az aranyos kis buksikám, hogy mit is csinálok majd.

Kimásztam. Én hülye vagyok. Én.. én... Na jó, Sammy MOST fejezd be.
Felsóhajtottam, majd kicsavartam a hajamból a vizet, meg viszonylag a ruháimból is, és leültem a partra. A kezem bele lógott a vízbe, és igyekeztem összeszedni a gondolataimat.

- Akkor? Csak simán összeállunk és kész? Lesz ami lesz? Részemről oké - közöltem tárgyilagosan és erő teljesen lenyeltem a mondat második felét. Utána pechemre a gyomrom kezdett el fájni... Komolyan, ez a nap lehet még ennél rosszabb?
Lehet.

- Mellesleg, ha harcra kerül sor, akkor veszteni fogunk. Nem a pesszimizmus beszél belőlem, csupán látom az esélyeket. Ők vannak öten vagy hatan, mi vagyunk ketten. - tettem még hozzá. Szerintem ez sem szorult több magyarázatra, ha nem hülye ő is megérti.

- Akkor viszont továbbra sem értem - utlatam arra, hogy esteleg az apja, nem az apja. De ő biztos benne, hogy az, ki vagyok én, hogy kételkedjek benne? Sammy, aki mindig mindenről tudni akar, így az utam a nyilvántartási hivatalba fog vezeteni, ha végre túlélem a mai napot.

Nem válaszoltam csupán lehajtottam a fejemet, és vártam hogy újra kérdezze, avgy gondolkodjon és magról rájöjjön. Nekem egyszerűen nem jön a számra, hogy közöljem vele, hogy mi i a helyzet, és hogy ő számomra mi lett, az elmúlt percek, jó, lassan már egy órája hogy itt vagyunk...
Miért pont én, és miért pont most?
Két olyan kérdés, amire nincs válaszom, bár lehet, ha még továbbra is ezen töröm a fejemet lesz belőle valami.

Csentben hallgattam végig a gyűléssel kapcsolatos gondolatait és tényleg sok igazság volt abban, amit mondott.

- Igen ez nem szorul magyarázatra. Azt hiszem pontosan értem, hogy mire gondolsz. Bár én minden örültségben benne vagyok szóval, ha például balhézásra kerülne sor azért, hogy mit is akarnának, rám erőszakolni akkor azt hiszem akkor gondolkodás nélkül a balhéba vetném magam. Mondjuk, nem vagyok, annyira az a menjünk és törjünk-, zúzzunk fajta, de ha a szükség úgy kívánja, akkor képes vagyok arra, hogy harcoljak. – Miközben lelkesen magyaráztam azon kaptam magam, hogy Sammy szőke tincsei játszadozni kezdtek az arcom körül. Kicsit elmosolyodtam ezen, mert selymes hajszálai kellemes cirógatták az arcomat. Kicsit meglepődtem, amikor minden előjel nélkül csak úgy nevetni kezdett, de aztán meg is magyarázta, hogy mi volt az oka.

- Semmi gond – válaszoltam és is vigyorogva, mert egészen jó volt hallgatni, ahogy nevet.

- Értem. Csak nagyon úgy tűnt, hogy előtted nem nagyon lehetnek titkaim. – jelentettem ki őszintén. – De akkor megnyugtató, hogy véletlen volt – mosolyodtam el kissé. Csentben hallgattam, megint amikor beszélni kezdett. Kicsit meglepő volt az, amit mondott, legalább is nekem még soha csak eszembe se jutott, hogy megkérdőjelezzem azt, hogy az apám tényleg az vagy esetleg csak valaki, aki annak tetteti magát. Viszont nem lettem mérges rá, amiért megkérdezte.

- Ugyan semmi baj. Végül is jogos a gondolat. De tudod, ő tényleg az apám, biztos, hogy ő az. – válaszoltam újra csak őszintén. Úgy éreztem, hogy neki bármint elmondhatok és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Amint befejeztem a kisebb szívkiöntést éreztem, ahogy Summy kicsit nekem dől. Nem igazán tiltakoztam a helyzet ellen, mert nagyon is jó érzés volt. Aztán a következő pillanatban a szőke tincsek újra csak az arcomba kerültek. Már éppen szólni akartam ám a következő pillanatban döbbenten néztem, ahogy felpattan kábé mintha csak ágyúból lőtték volna ki.

- Hé! Hát te meg hova mész?! – kiáltottam utána, de szerintem meg sem halotta, helyette inkább a vízbe ugrott. Felpattantam én is és a víz partjához mentem s közben végig a vízfelszínt néztem, hogy mikor bukkan fel.

- - Mégis mire volt ez jó? – kiáltottam, hátha meghallja ha már esetleg a felszínen lenne csak én nem láttom.
- l

- Az együttérzés se az én asztalom - ráztam meg a fejemet. Nem szerettem, ha bárki bármit érez irántam, főként úgy, hogy tud a múltamról. Míg nem tudnak addig oké, de így... Kösz nem. Lehet, hogy nem éppen jó hozzá állás a dolgokhoz, de ez van.

- Amúgy gondolkoztam, most az elmúlt percekben. Ha elmegyünk a gyűlésre, és után lenne bejelentve, hogy külön falka, akkor ki akadna mindenki. Én ilyen szempontból ezt nem tartom jó ötletnek. Remélem érted mire gondolok - jegyeztem meg elgondolkodva. És arról már nem is beszéljünk, hogy baromi nagy szemétség lenne a többiekkel szemben. Részemről én már úgy mennék oda, hogy már külön falka van, csak jöttünk szólni, és aztán pápá. Szerintem ez a logikus, de kiderül mit mond Nate.

Mosolyogva ráztam meg a fejemet, megint. Úgy látom, hogy ma a fejrázások ideje van. Ezzel addig nincs is semmi gond, míg szegény srácot meg nem etetem a hajammal. Igaz, hogy szalma szőke, de attól még nem szalma... Erre a gondolatra elvigyorodtam, és Nate kérdő pillantásával találtam szembe magamat.

- Fura a humorom, ne kérdezd - jobbnak láttam ha erről nem tud. Nem gondoltam semmi vészesre, csak nem akartam megbántani.

- Nem vagyok az, csak tudom mire gondol mindenki ez után. Mondhatni tapasztalat. Sőt inkább tapasztalat - hűtöttem le. Még hogy én gondolat olvasó? Nem, nem és nem. Az, kizárólag farkas alakban megy.

- Értem. Nekem ez egy kicsit sántít, főleg az apád részéről, bár ne haragudj, hogy ilyeneket mondok, de nekem furcsa, hogy hallani sem akart erről. Kicsit túl ellenszenvesnek tűnik. - jegyeztem meg elgondolkodva.

- Ne sértődj meg, de biztos, hogy ő a vér szerinti apád? - cincogtam félénken a kérdést.

Tényleg nem akartam megbántani, hiszen nem sok barátom volt rajta kívül, és ők is inkább olyan ismerősök, neki meg csak úgy minden gond nélkül kiöntöm a szívemet. Kicsit furcsa...

Felhúztam a térdemet a mellkasomhoz és a kezeimmel átkaroltam, miközben hogy ne essek el, valamennyire Nate-nek dőltem. Jó volt a közelsége, megnyugtatott, és... NEM!
Megráztam a fejemet - jó erősen, és reggeli lett belőle - majd felpattantam és fejest ugrottam a hideg vízbe. Nem, lehet, nem... Nem hiszem el!

Csak elmosolyodtam azon, amit arról mondott, hogy nem szeretik, ha sajnálják. Érdekesnek tartottam, mert ezzel én is így vagyok. Nem is hittem volna, hogy vannak olyan tulajdonságaim, amiben hasonlítok rá.

- Én nem hiszem, hogy sajnáltalak volna. Legalább is én inkább az együtt érzés híve vagyok, mint a sajnálaté. Annak semmi értelme. Én sem szeretem, ha sajnálnak, tehát másoktól sem várom el. – Jót mosolyogtam azon, amit mondott. Legalább is én azt hittem róla, hogy ő nem annyira egyedüllét párti, mint én. De hozzá igazából el sem tudom képzelni, hogy egyedül legyen. Az ő személyiségéhez az egyáltalán nem passzol. Arra viszont meglepetten kaptam fel a fejem, amikor szinte az agyamból olvasta ki, hogy mire is gondolok.

- Azt nem is említetted, hogy gondolatolvasó is vagy. Különben hiszek neked. Különben örülök, hogy mesélsz nekem. Jó hallgatni, még ha nem is éppen tündérmese. – Elmosolyodtam, amikor rólam is érdeklődött.

- Ugyan dehogy vettem annak. Igazából… nem mindig volt ez így. Sőt kifejezetten társaságkedvelő ember voltam. Tudod én itt születtem a La Pushban és itt is éltem, de nem sokéig… mert nagyon fiatalon volt az első átváltozásom. Apám egészen ellene volt ennek az egész farkas létnek… ezért válasz képen elküldöztünk és igazán emberi életem volt semmi farkasság. Aztán bőven bent a tinédzserségemben megtörtént megint…. Képzelheted, hogy éreztem magam. Hisz.. fogalmam sem volt az egészről. Aztán… meg is léptem otthonról egy jó alapos balhé után.. és onnantól.. valahogy egyedül sokkal könnyebb volt

Megráztam a fejemet, de azért vigyáztam, nehogy megetesse Nate-et a hajammal... A hosszú hajnak nálam csak előnye volt, a bundámmal kapcsolatban...
Na tehát... éppen ott tartottam, hogy csendben hallagattam a srácot, miközben emésztgettem amit mondott.

- A sajnálkozás ideje a részemről lejárt. Nem szívesen osztom meg az életem eme részét másokkal, mert mindenki sajnálni kezd. - jegyeztem meg. Amióta itt vagyok, már mint a barlangban én folyamatosan reménykedek, hogy nem bántom meg, vagy valami hozzá hasonló.
A következőd kérdésére viszont csak néztem egy nagyont.

- Azt nem mondanám, hogy gyűlölök egyedül lenni. Inkább csak megszoktam, hogy van társaságom meg minden. - feleltem.

- Egyébként mielőtt azon gondolkodnál, hogy nem tudnak elárulni ha egyedül vagy, ez az elmélet ott bukott meg, hogy eltudnak. És nincs falka aki megvédjen. - sóhaj. - Aki engem elárult előzőleg megölte a szüleimet, mert ő akart az alfa lenni. Mindenhol akadnak ilyenek, csak attól függ, hogy az alfa felismeri-e a veszélyt. Én tudtam róla, csak akkor még fiatal voltam és nem törődtem vele. - hogy honnan jött ez, hogy én itt fecsegjek az életemről... Ne kérdezzétek, én magam sem tudom. De ha már kimondtam visszavonni nem tudom.
Elmerengtem egy pillanatra, és a gondolataim Nate körül jártak, pontosabban a körül, hogy ő miért is szeret egyedül lenni, és miért nem próbálkozik a falkával.

- Ne vedd túl tolakodónak a kérdésemet: te miért vagy egyedül? Mi a jó benne? Mármint miért pont a kóborság? - egy kérdés, csak jobban megfogalmazva, hogy biztos megértse mire gondolok.

Nagyon durva volt amint mondott. Legalább is engem nagyon szíven ütött. Mindig is úgy gondoltam, hogy egy falka az egy olyan közösség, akik akármi legyen is mindig összetartanak. Erre náluk meg árulás történik? Azt hiszem egy plusz azért csak lett a magányosságomhoz. Aki nincs, falkában azt nem tudják elárulni sem.

- Sajnálom, ami veled történt. Ilyet senki sem érdemelne az biztos. Nehéz lehetett utána. Gondolom te ezért is szeretnél inkább falkában lenni, mint egyedül? Már bocsáss meg, ha nagyon személyeskedem. Te gyűlölsz egyedül lenni nem? – De nekem volt sejtésem a válaszról. Egy erős jellem csak úgy alakulhat, csak ki ha a tulajdonosa már a poklok poklát is megjárta. Belőle pedig kinéztem, hogy igen ő megtette már. Nyilván ő ezért pártolta még a történtek után is a falkában való élést, mert hiába a rossz emlékek, az egyedül lét sem mindenki kedvence. Mondjuk nekem semmi bajom nincs vele, már egészen hozzászoktam. Örömmel vettem azt amikor leült mellém furcsa volt mert épp akkor tette ezt amikor meg akartam kérdezni, hogy nem akar e csatlakozni hozzám az ücsörgésben. A kétalfás dolgon inkább csak elvigyorogtam, mert szinte magam előtt láttam a „Mi lenne ha- t”.

-Na igen… ebben egyet értek.

Oké, ez a helyzet kezd egyre furcsább és furcsább lenni. Na nem mintha bánnám. A sárc is aranyos, csak mindketten az elején harapósok voltunk.

- Nem is volt az. Elárult az egyik társam. a falka létszáma olyan 40-re volt tehető, maradtunk vagy 5-en, köztük én, és az áruló - csupán dióhéjban, hogy mi volt az ok, hogy leléptem. Többről én se tudok, de valahogy már nem is érdekel.

- Nem te vagy a hibás, megnyugodhatsz - mosolyogtam rá. Ő nem hibás, csak én.

- Megszokod. Kóbornak nem jó lenni. Ezt tapasztalatból mondom. Egységben az erő! - szólaltam meg egy kis idő után. Hát tényleg nem látszik csapatjátékosnak, de kóbornak se lenni jó. - Lehet, hogy erős vagy meg minden, de azért néha jó, ha van egy falkád - tettem még hozzá.

- Az alkalmazkodást meg majd megoldanánk. Nem kell rajta sokat töprengeni. Illetve egy falkában két alfa nem éppen a legjobb. Előbb-utóbb cirkusz lenne belőle, én meg azt nem akarom - ültem le mellé a sziklára. Meguntam az állást... remélem nem zavarja, hogy mellé telepedtem...

Hoppá, ki ez a full normális lány és hova tűnt az északi boszorkány? Na, mindegy. Ki t is érdekel így már sokkal normálisabb a helyzet. Örültem neki, amikor kezet nyújtott és gondolkodás vagy hezitálás nélkül kezet nyújtottam én is. Amikor magáról kezdett el beszélni érdeklődve hallgattam minden szavát.

- Rá se ránts volt elmúlt. Viszont nem lehetett semmi, ami veled történt. Legalább is azt hiszem, el tudom képzelni. Azt csak remélni tudtam, hogy nem én váltom ki belőled ennyire ezt a negatív hangulatot. Mondjuk nem is könnyítettem a helyzeteden. – Amikor arról kezdett beszélni, hogy utálja, ha irányítgatják arra akarva akaratlan elmosolyogtam magamat. Akár csak én.

- Azt hiszem, tudom, miről beszélsz. – Aztán egy érdekes ötletet vetett fel. Egyedül biztos, hogy nem mennék el, mert biztos, hogy balhé lenne. Viszont, ha ketten mennénk, akkor csak tudnánk kezdeni valamit a helyzettel.

- Gondolom sejted, hogy ilyenbe nem szívesen mennék bele, nem nagyon megy nekem a csapatjáték – válaszoltam őszintén. – Fogalmam nincs, tudnék e alkalmazkodni hozzád. Nem minta veled lenne a baj. Épp ellenkezőleg velem van.

Azt hiszem át kell értékelnem a világ nézetemet, de sürgősen. Nate... kicsit más mint a legtöbb farkas. Inkább Mike-ra hasonlít, mint sem Derek-re. Na de ne merengjünk a múlton, itt egy farkas, aki nem óhajt az Uley falka tagja lenni. Hmm... felettébb érdekes. Elmosolyodtam, és bólintottam.

- Akkor indítsunk tiszta lappal - nyújtottam feléje a kezemet. Ha elfogadja jó, ha nem úgy is jó.

- Nem veszem panaszkodásnak, de az biztos, hogy én se legjobb formámat mutattam. Mondhatni menekültem ide Alaszkából, ezért vagyok egy kicsit harapósabb mint az átlag - magyarázkodtam, mentegetőztem, ki hogy veszi.

- A magam részéről, nem szeretem, ha uralkodnak rajtam, valószínűleg lenne egy-két balhé falkán belül. - sóhajtottam. Jó, oké, csatlakozzunk egy falkához, de ott szabályok vannak, amiket én fixen fix, hogy nem fogok betartani.

- Van egy ötletem: ha lesz gyűlés elmegyünk, ha nem tetszik csinálunk egy saját falkát - ajánlottam. Mi szól ellene? Semmi. mi szól mellette? Minden.

Hát ez a nő kész komolyan mondom, én visszavonulót fújok erre még azt is támadásnak veszi. A fene sem érti a nőket. De igazából most nem tud foglalkoztatni ez a fortyogása mivel én teljesen lenyugodtam már. Talán a víztől fene se tudja… de az esetben nem ártana neki, sem ha úszkálni menne a hisztizés helyett.

- Jó tisztázzunk egy két dolgot… de először nyugodj már le légy szíves, mert semmi szükség arra, hogy egymás nyakának ugorjuk. Nekem egyáltalán nincs kedvem a veszekedéshez-máshoz meg pláne nem. Valószínűleg igen bunkó voltam, de te sem nagyon vettél emberszámba, na de mindegy, nem fontos sokan nem tették eddig sem tehát, nem számít. De ezt nehogy panaszkodásnak vedd, vagy, hogy sajnáltatni akarom magam, mert eszemben nincs. Igen itteni vagyok és farkas is nem mintha tehetnék ellene valamit is. Úgy is annyian vannak, itt még rajtunk kívül nem hiszem, hogy pont az én hiányom lesz a kihalás oka. Meg az alfa sem nagyon kíváncsi rám, ő maga mondta tehát okom sincs, hogy kövessem, mint egy pincsi kutya. Egyedül is boldogulok köszönöm. Te viszont biztos remek esélyekkel indulsz nálunk –jelentettem ki miközben neki dőltem a hideg falnak. – Pont ilyen stílus kell, hogy gatyába rázd őket.

Jó, oké. Nem érdekel, hogy ki fia, ki borja, én most kopasztom meg ezt a Nate gyereket. Ez a lekezelő stílusa... Soha se bírtam az ilyeneket, és most is fel áll a hátamon a szőr, a hajam meg égnek áll. Kész szerencse, hogy ember alakban vagyok. Nincs az a nagy kísértés, hogy én most így ugorjak neki, bár ha ezt sokáig folytatja, lehet, hogy tényleg rá ugrok, és nem fog érdekelni, hogy kinek a rokonságában áll.

- Helyi szuper sztár? - ismétlem meg hidegen. Oké. Nekem most van elegem ebből az ordasból.

- Tisztázzunk néhány dolgot! - álltam fel és indultam meg felé. Kénytelen voltam mozogni, mert ha egy helyben ülők, mehetnék ruhát venni.

- Egy: nem tűröm, hogy ilyen hangon beszélj velem. Nem érdekel, hogy kivel milyen kapcsolatban állsz, de azt tudd, ha sokáig folytatod ezt a stílust kopasztott farkas leszel. Kettő: farkas vagy, és helybéli a helyed a falkában van. Nem lehetsz kóbor - mondtam és egy méterre megálltam tőle. Azt fix hogy erre olyan választ fogok kapni, amitől alakot fogok váltani, ebben biztos vagyok, mert ismerem már magam annyira, hogy idegesen a legapróbb dolgon is jobban felhúzom magam mint kéne.

Úgy döntöttem, hogy nem fogom félbe szakítani egy kérdésemmel sem. Nem is tettem. Igazából nem sok kedvem volt ehhez a beszélgetésnek egyáltalán nem nevezhető dolognak. Aztán amikor végre rászánta magát arra, hogy bemutatkozzon, akkor azért mégis a megszólalás mellet döntöttem.

- Üdv – köszöntem egyszerűen, nem láttam értelmét, hogy tovább komplikáljam amikor a lényeg ugyanaz. – Az én nevem Nate Herin – mutatkozzam be én is.

- Akkor elnézést – emeltem fel védekezően a kezemet. – Mellesleg egy szóval sem mondtam, olyat, hogy kitiltanak innen, de mindegy. Nem tartom számon, hogy a helyi szupersztár kivel hányadán áll.

- Lehetséges, hogy itteni vagyok, de mondjuk azt, hogy mi nem jövünk ki túl jól egymással, szóval nem is nagyon megyünk még csak egymás közelébe sem. Ezzel ő is egyet ért szóval ez van. – meséltem el, igaz semmi köze nem volt hozzá.

Azt hiszem most van az hogy nekem elegem van. Hogy jön ő ahhoz, hogy engem kioktasson?!

- Már bocs, monsieur állok mint a cövek, nem hinném, hogy ültél, mikor ott jöttél hozzám. Nem is tudtam, hogy mozgó sziklák is léteznek - vágtam rá gúnyosan. Cöhh... ez a kölyök nagyon el van telve magától.

- Ceh... - vontam meg a vállam. - Samantha Rider a legendás alaszkai falka vezérének Josh Rider-nek a lánya, és egyben a falka alfája is. - Azt már nem tettem hozzá, hogy a falka megszűnt. De jó volt látni, hogy az apám nevére meglepődik. Remek... tudja hol a helye. Azért a La Push-iak se hülyék, a Rider családnak is meg van/volt a maga hírneve, ami nálam érte el a tetőpontját, és nálam is szűnt meg. Persze ez részlet kérdés, és a srácnak nem kell tudnia, de ha sokáig folytatja ezt a stílus, leszarom, hogy ki fia, ki borja és minimum két nagy pofonban részesítem.

- Kikérem magamnak senki nem vagyok, ugyanis az itten alfa tudja, hogy itt vagyok, tehát ez bebuktad öcskös, hogy azzal fenyegess, hogy kitiltanak innen - mosolyodtam el gúnyosan. Ez a srác kísérteties hasonlóságot mutatott Derek irányába, mitől a hajam majd' égnek állt.

- Illetve La Push-i vagy. Köteles vagy falka tag leni, ha tetszik ha nem. - Nagy elégedettséggel töltött el, hogy olyan képet vágott, mint akit akasztani vinnek. Hát igen... egy kezdő farkasnak, aki éppen megtapasztalja a képességeit, eléggé szar lehet, ha korlátokat állítanak elé. A magam részéről, persze egy cseppet sem sajnáltam, ugyanis nem volt miért. Minek keseregjek azon, hogy monsieur állok mint a cövek-nek kötelezettségei vannak, amik nem megfelelőek a számára.