Főutca...

Követtem bosszús tekintetét a felé a pár suhanc felé, akik nagyon néztek bennünket, engem egy csöppet sem zavart, de ő vagy nem szokta még meg - amit én egyáltalán nem tudok elhinni - vagy csak már elege van ebből a dologból, ami inkább illene rá. De hát most mi kivetnie valója van ez ellen? Hiszen ahogyan én így nézem nem csoda, hogy az emberek akár lépten-nyomon utána néznek. Mert be kell vallanom, hogy láttam már egy-két gyönyörű nőt, de... ő valahogyan más volt, no persze, ezt az Istenért sem vallottam volna be neki, viszont magamban kénytelen voltam.

- Ez egy kicsit hosszú történet, legyen elég annyi, hogy testvéri találkozás, egy vadidegennel. - Nem tudom, hogy ebből lehetett-e valamit érteni - én nem voltam benne olyan biztos -, de hátha ő okosabb, mint én. Mindenesetre azért mert szőke nem mondom azt, hogy egy buta szőke liba - nem mellesleg magamról nem mondanám azt, hogy hülye vagyok, mert én is szőke vagyok, nem festetném be semmit áron - mindenesetre ő elég okosnak látszik. ~ Lehet, hogy csak látszik? Lehet, de nem hiszem. ~

Bosszúsan dobbantott egyet a lábával, hirtelen azt sem tudtam, hogy mi van, főleg mikor megfogta a kezemet és húzni kezdett maga után. Egy csöppet sem volt ellenemre, mentem volna közelebb is, de azt lehet, félreértené, és most az egyszer nem akarom. ~ Ez a hely csodákra képes! ~ Gondoltam magamban vigyorogva, engem nem érdekelt, ha megbámulnak, megszoktam, de azért őt nem akartam felhúzni, emiatt inkább letöröltem a képemről, és válaszoltam neki.

- Nem semmi baj! - Mondtam neki. ~ Az a tekintet... az valami... gyönyörű és... gyönyörű. Na, úgy látom az első jel a meghülyülés felé, de ha ő veszi el az eszem, akkor nem bánom, egy csöppet sem. ~ Egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat, és mint az engedelmes kiskutyák szokták követtem őt arra amerre vezetett, egy csöppet sem ellenálltam, még magamhoz sem húztam, igaz akkor még jobban megbámultak volna. ~ Szedd, össze megad, ez csak egy... nő! Lány. Egy csinos nőies lány. Ja, igen így a tökéletes!

Szemeimet próbáltam valahova más felé terelni, de végül mindig visszatévedt rá, szép szőke hajára pedig különösen.

- Mondd, mi a neved? - Egy kicsit meghúztam a kezem, de csak éppen annyira, hogy ne essen nekem.

Bólintottam, mikor kifejezte a részvétét. Régen volt, és egyébként már nem nagyon izgat. A szemöldökeimet meg felvontam, de ő tudja. Végül is ki ő nekem, és viszont? Csak egy vadidegen, aki nem jött, én meg neki mentem. Erről ennyit.

Ahogy azért elnéztem ez a bűbájos mosoly neki is megy, bár itt sajna nem ment neki senki semminek. Azért a közelben pár kölyök megállt, hogy rajtunk legeltessék a szemüket. Bosszúsan néztem rájuk, mert nem vagyok cirkuszi látványosság.

- Értem. És hogy hogy mégis csak pár napot maradsz? Annyira rossz volt az ittlét? - érdeklődtem tőle.

Bosszúsan dobbantottam egyet a lábaimmal, majd megfogva a srác kezét elkezdtem magam után húzni.

- Ha nem bánod keressünk valami kajádát, mert unom hogy csak bámulnak – pillantottam rá bocsánat kérően.

- Óm értem, nos, ez esetben részvétem! - Tényleg sajnáltam őt, tudom milyen az, ha valakit szeretsz, de aztán elveszíted.

Próbáltam elhessegetni a gondolataimat ezekről az emlékekről, mert újra újult erővel kezdtek megrohamozni és be kell vallanom, úgy tűnt, hogy nem is nagyon akartak leállni, mire egy csöppet megtántorodtam hátamat a falnak vetettem és próbáltam mélyeket lélegezni, hogy ne legyen semmi gond. most az egyszer még ez az egy dolog sem segített rajtam. Vagy legalább is nem most. Jó pár percbe bele telt míg, teljesen sikerült kiűznöm ezeket a képeket a fejmeből, csak aztán tudtam ránézni.

- Bocsánat, régi emlékek - mondtam összevont szemöldökkel, s közben egy pillanatra elgondolkoztam, hogy most vajon miért nem tudtam egyből kiűzni a fejemből őket. ~ Na, mindegy ezzel rá ér később is foglalkozni, nem kell vele most azonnal. Csak nyugodj le! ~

Miközben kérdésével rám mosolygott, a többi fiatal szinte elolvadt ettől a bűbájos mosolynak. Voltak akik neki is mentek a villanyoszlopnak. ~ Hát igen van is miért, ezzől a nótől - akit még mindig nem tudom, hogyan hívnak, bárki elolvadna, de én nem tartozom azok közé az ostoba férfiak közé. Belőlem nem fog egykönnyen kiszedni bármit is, csak, ha még ennél is szebben mosolyog, ami szerintem már-már teljességgel lehetetlen.

Én is rávillantottam szép fehér fogsoromat, minek hatására pár nő is felénk fordult, de a nők nem dőlnek be annyira a szép férfiaknak és az a jó, ha valakit meg kell hódítani és nem könnyen kapható, úgy szinte semmit sem ér az egész.

- Volt itt egy kis dolgom, de úgy látszik, hogy csak pár napot maradok, aztán visszatérek a szülőkhöz! - Mondtam meg neki az igazat, a testvéremmel úgysem lesz jobb a kapcsolatunk, sőt ennél már csak jóval durvább lehet, én pedig nem vagyok olyan mulya, hogy térdre boruljak előtte. Na, arról már szó sem lehet!

Az elmémet próbáltam lezárni előtte, nem tudom, hogy mennyi sikerrel, de véletlen sem akartam "mondani" neki semmit sem.

Nos kaptam választ, de azt nem hittem volna, hogy pont én leszek az akit kiszúr hogy vezessem körbe. Na semmi gond, vannak még csodák az életben. De én a magam részéről inkább ezt a körbe vezetést halasztanám.

Szabály szerint úgy érzetem magam mint akit fejbe vertek volna egy egész téglával //XD XD XD// mikor közölte, hogy ő is Bukarestben élt egy darabig. Hát tuti másik részén a városnak mint én. De kitudja lehet, hogy hallott rólam.

- Meg halt az alfa. Most úgy tudom a lupa vezeti az új falkát. Én meg eljöttem onnan. - feleltem neki. Persze elhallgattam egy-két fontos részletet. De tényleg ismerős a srác. Na mindegy ezen is túl tudok lépni. De ha már ő kérdez én is kérdezek.

- És te miért jöttél el? - érdeklődtem egy bűbájos mosoly kíséretében. A mosoly hatására pár kamasz rám nézett és nem előre, mire neki mentek a villanyoszlopnak. Hát bocs, ez marha vicces volt, de azért igyekeztem a vigyoromat, meg a feltörő nevetésemet valahogy visszaszorítani.

Visszafordítottam a tekintetemet a srác felé, majd elgondolkodtam. Végül is van időm, nem dől össze a világ ha körbe vezetem, vagy igen? Szerintem nem...

- Oké. Legyen. - egyeztem bele mosolyogva.

Mikor rám nézett mintha valami miatt gyanakodott volna rám, ami miatt meglepődtem, de aztán egy kicsit föllélegzett, szinte hallottam, hogy amint nagy kő esik le a szívéről. Nem értettem, hogy miért - már mai nap azt sem tudom, hogy hányadszorra nem tudom, mi miért történik, de teljesen mind egy - most sem tudtam. ~ Ideje lenne hozzá szoknod a dolgokhoz! ~ Morogtam magamban, mint aki hülye. Már kezdek magamban is beszélni! ~ Ez, de jó, még a végén teljesen meg is örülök. Halleluja! ~

Bukarest? Jól hallottam, amit mondott, egy csöppet megütköztem, meg sem tudtam szólalni. Csak nagy szemeket meresztettem rá. ~ Esküszöm, máskor nem vagyok ilyen pancser, de ez most vészesen komoly! Bukarest?!?! Ez meg, hogy lehet? Hogyan keveredett ő ide? És miért? ~ Rögtön fölkeltette a kíváncsiságomat ez a nő, lány nem is tudtam eldönteni, hogy igazából mi is, nőies volt, de olyan ártatlanul bájos, kislányos volt azzal a szőke hajjal és azzal a két szép szemekkel.

- Félig meddig én is éltem Bukarestben! - Mondtam meg neki nyíltan. - Megkérdezhetem, hogy most miért vagy itt? - Összevont szemöldökkel néztem rá.

- Csak gondoltam, hogy körbe tudnál vezetni, most jöttem nem olyan rég és alig ismerek erre felé valakit! Te pedig szimpatikus vagy! - Rámosolyogtam, majd szétnéztem, észre sem vettem, hogy mikor álltam a fal mellé. ~ Okos vagy zsenikém. ~

– De, ha nincs kedved kísérgetni, akkor nem szükséges! – Rápillantottam, láttam rajta, hogy vívódik valamin. Örülnék neki, ha igent mondani, roppant örülnék, de túlélem, ha nemet mond, ha Forks-ban lakik, akkor van még rá esélyem, hogy találkozzunk, vagy ott La Push-ban.

Céltalanul bolyongtam Port Angelesben, igazából valami ruhaboltot kerestem, de nem találtam benne olyat amit szerettem volna. Egy fekete nadrágot viseltem, fekete magassarkú csizmával. Felülről egy fehér garbó volt rajtam meg egy fekete szövetkabát. Hiába nem fázok, azért nem kéne, hogy az emberek csak úgy megbámuljanak. Bár azért így is néznek. Tisztára olyan vagyok mint aki gyászol. Ezen csak a fehér sálam dob valamit.

Nem az utcát néztem hanem a kirakatot aminek rövidesen meg is lett az eredménye. Egy kábé velem egyidős srácba futottam bele. És míg ő el volt azzal foglalva, hogy bocsánatot kérjen én mentem tovább. Valamiért ismerős volt a srác, noha nem tudtam honnan. Mindenesetre nem akartam pánikolni és egyből frászt kapni, hogy ő az a srác aki miatt meghalt Gabriel, de jobb félni mint megijedni.

Megszaporáztam lépteimet, de megszöknöm előle nem sikerült. Beállt elém, és ha nem akartam elsodorni, vagy keresztül gázolni, akkor bizony meg kellett, hogy álljak. Meg is álltam, majd enyhén bosszankodva felnéztem rá.

Tonnányi kő esett le a szívemről, és nem kellett a kórházba vinni. Ez tiszta csoda.

A kérdésére meg jobb hiján eltátottam a számat. Mindenre számítottam csak erre nem.

- Khm... - köszörültem meg a torkomat. - Nem. Forks-ból jöttem át vásárolni. És mielőtt megkérdezed nem Forks-i vagyok. Bukarestből jöttem – feleltem, majd kíváncsian néztem rá és a fal mellé álltam, hogyha már én nem folytathatom az utamat, akkor ne álljuk már a többi emberét. Illatából ítélve farkas volt. Kezdtem azt hinni, hogy itt csak farkas van, meg néha összeakadok egy-két emberrel, jah meg vámpírral.

- Miért érdekel? - na igen. Remélem nem valami gyilkos féle, bár akkor nem adom magam könnyen.

//Új játék//



Céltalanul bolyongtam végig Port Angeles fő utcáján.

Érdekesen alakult egészen eddig a napom, alig pár órával ezelőtt jöttem el attól a Beth nevezetű nőtől, a sebem már viszonylag egészen tűrhetően helyre jött. Legalább nem hasogatott annyira, mint gondoltam, mikor le lett fertőtlenítve. Fú! Na, az kemény volt, az jobban fájt, mint maga a harapás. ~ Meghalok, egy kis fertőtlenítőtől meghalok, de egy harapástól nem... á, dehogy is...! ~ Füstölögtem magamba, mint egy hiéna, de körübelül úgy is éreztem magam, de ez csak részlet kérdése.

Éppen fölemeltem a fejemet mikor egy fiatal lányt láttam meg velem, szemben éppen, hogy nem ütköztünk össze, de valamibe ő is nagyon bele volt merülve ezért inkább elléptem mellette, hogy utat adjak neki, halkan megköszönte majd tovább állt. Csak néztem utána. ~ Hát ezt meg mi lelte? ~ Magamtól aligha fogok választ kapni.

Nem sokáig álldogáltam ott egy magamban, óvatos mozdulatokkal utána indultam, éreztem rajta, hogy vérfarkas volt, de ilyen szép egyedet még nem nagyon láttam. - Vagy csak felénk olyan ritka, hogy valaki ilyen szép is tud lenni, minden különösebb, magamutogatós ruha nélkül? ~ Ja igen, meglehet, végül is miért ne? Ez egy másik hely, más világ, de nem is biztos, hogy ide valósi. Mindegy azért utána érdeklődöm.

Elé álltam éppen annyira, hogy ne ütközzön belém.

- Szia, bocsánat a zavarásért, de te idevalósi vagy? ~ Na, ez pont, olyan duma, mint aki be akar csajozni...! Bár örülnék neki, ha egy ilyenfajta nő lenne a barátnőm, akár rövid időre is. ~

Miután bólintott, felállt, majd búcsúzóul kezet csókolt, ami már nem lepett meg.
- Viszlát. - szóltam még utána, és figyeltem, ahogy beül a kocsiába és elhajt. Hát nagyon remélem, hogy még találkozom vele, valamikor.
Ezt követően én is felálltam majd hazaindultam.

/Én köszi^.^/

Visszafojtok egy megvető horkantást. Munka ügyben? Még mit nem... csak egy hisztis nőcit kellett végéi hallgatnom, az meg inkább sokk, mintsem munka.
- Hát nagyjából - bólintok tartózkodóan, majd lassan felállok. Még van egy kis dolgom. Pontosabban két személyt el kell ntennem láb alól.
- Ki tudja... - válaszolom sejtelmesen, majd kezet csókolok neki, és visszasétálok a kocsimba, és haza hajtok.
Őszintén nem nagyon értem én ezt a lányt, sőt ha rajtam múlik még találkozunk párszor... Egy éjszakás kalandnak tökéletesen megtenné...

//köszi//

Na, jó azt hiszem, most visszakapom, amiért annyira jól elvoltam a szemei tanulmányozásával, most ő néz engem. Úristen bele sem merek gondolni mire, gondolhat, hiszen mindössze egy fehér szoknya fehér szandál és egy fekete bő garbó van rajtam. Elvégre csak egy esti sétára indultam, nem pedig valami találkozóra. És ugyan nem vagyok egy top modell főleg nem a jelenlegi helyzetemben, de amúgy nincs rossz alakom. Legalább is a férfi munkatársak mind ezzel jöttek az első naptól kezdve egészen addig, amíg be nem látták, hogy esélytelenek. Ezt követően azonban ismételten megszólal a telefonja és az arcára kiülő érzelmekből kiindulva arra tippelek, hogy egyáltalán nem örül neki. Majd mivel bocsánatkérően tekint rám, mielőtt felveszi, így csak mosollyal az arcomon megrázom a fejemet, hogy nem gond. Pontosan tudom, hogy mit érez, és ilyenkor velem is türelmesek, akkor én miért ne lennék az. Végül nagyjából 5perccel később fogja és egyszerűen kinyomja a telefont. Nos, pontosan tudom, mit érezhet a másik végén lévő illető, dühös...és ha a főnökömet veszem alapul, akkor nagyon, de nagyon dühös. Így remélem, hogy ő azért nem a főnökét nyomta csak így ki.
- Nincs semmi baj, feltételezem, munka ügyben keresnek. Engem csak azok zaklatnak ilyen kitartóan. - mosolygok rá megértően, mert én aztán tényleg tudom, mit érez, ha tényleg munka ügyben zargatják.
- Ez kedves tőled, de csak nem érhet baj. Legfeljebb ha eltévedek, de az nem fordulhat elő, mert hoztam térképet. - nevettem el magam a végére, annak ellenére, hogy most biztos szánalmasnak tart. De valahogy nem érdekelt, csak nem régen jöttem a városba és még szükségem volt valami útmutatóra, mivel nem ismertem senkit, vagyis most már rajta kívül senkit. De vele sem valószínű, hogy még találkozunk.

Láthatólag nem is zavarja, hogy nem egy kiállításon van, ahol csak úgy nézelődhet. Valahol zavar, hiszen nem vagyok kiállítási tárgy, de ha ő, akkor én is.
Meg kell hagyni igazán szemre való teremtés. Ez már csak a szemén is látszik. Nem hiszem, hogy akad még egy ilyen csodálatos szempár.
Ennyi olvadozás nekem bőven elég is volt. Na meg, ha nem is lett volna, a telefonom megint rezeg. Mi a franc van itt? Forródrót. Esküszöm ez már gáz. Bérgyilkos vagyok vagy mifene, nem kéne, hogy forródrótom legyen, kivéve ha nem azért hívnak, mert valaki feltörte a bankszámlám, amin akad feltörni való, bár ki az a ahülye, aki pont az én bankszámlámra vetne szemet?
A kijelzőre nézve a hisztis asszonyság hív vissza. Felveszem, és közben bocsánat kérően Melindára nézek.
Hisztike folytatja megkezdett nyavalygását, majd öt perc múlva egyszerűen kinyomom. Mára ez több volt, mint sok, főleg ha róla volt szó. Egész nyugodtam kezeltem ezt a helyzetet magamhoz képest... És főleg lányok előtt nem rendezek jelenetet, még ha a hisztérika meg is érdemelte volna...
- Tényleg ne haragudj... - mondom neki.
- Akkor is veszélyes az utcán egyedül mászkálnod. - mondom neki. Ha New York-ban lenne már egyből haza parancsoltam volna, de ez csak egy kis unalmas városka, nagy bajba nem kerülhet... De mint mondottam, a bűnözők mindenütt ugyanolyanok.

Éppen a gyönyörű acélszürke szemivel voltam elfoglalva, semmibe véve a beépített riasztómat, amikor megszólalt a telefonja. Felvette, majd csak helyeselt, majd odabökött a vonal másik végén lévőnek egy csát és letette. Hát ki gondolta volna, hogy egy ilyen udvarias férfi ilyen is tud lenni. Mondjuk nyilván egy másik férfi volt a vonal végén, mert egyszerűen kizártnak tartom, hogy egy nővel így beszélt volna. Legalább is abból következtetve, hogy velem milyen udvarias.
- Semmi baj. - mosolyodok el, amikor elnézést kér a telefon miatt. Ismerem ezeket a fontos hívásokat, nyilván munka. Én is akkor szoktam ilyen gyorsan lerendezni a munkaügyeket, amikor társaságban vagyok, mivel elég a heti 5 nap munka. Nem kívánok róla a szabadidőmben is társalogni, ha csak nem ég a ház... illetve a szerkesztőség. Viszont eléggé meglepődök, amikor fiatal lánynak nevez, bár részben igaza van, akkor sem. A véremben van az, hogy vitába szálljak szinte mindenkivel.
- Már elég idős vagyok, hogy este mászkálhassak az utcán. - nevettem el magamat bájosan.
- Egyébként egyszerűen csak sétálni jöttem. Jót tesz ez a csend és nyugalom, ami az egész helyet körüllengi. - magyarázom neki, de képtelen vagyok elfordítani a tekintetemet az övéről. Bár hogy ha nem akarom magamat kínos helyzetbe hozni jobb lesz, ha megteszem, mivel nem szeretném, ha esetlegesen rákérdezne és magyarázkodnom kellene. És bár hozzá szoktam a kínos helyzetekhez így ki tudok keveredni belőlük, a kínos helyzet, akkor is kínos helyzet, akárhogy nézzük is.
Elfordítottam a tekintetemet és körülnéztem az utcán. Sehol nem volt egy lélek sem. Egyedül voltunk az egész utcában, és valószínűleg a környéken is, ami nem lepett meg túlságosan, mivel a főnököm ezért is küldött ide. Mert iss kevesen élnek, és az emberek barátságosak.

Szép barna szemei voltak, legalábbis onnan ahonnan én figyeltem. Azért megjegyzem érdekelne, mit keres itt, de ez nem rám tartozik hanem rá.
Na ha nincs semmi baja, akkor nincs is itt több dolgom. A telefonom megint rezeg, és most nem a hisztis asszony hív vissza, hanem az egyik tanoncom. Annak is most kell hívnia, pedig világosan megmondtam, hogy nem leszek egy darabig elérhető. nem, neki akkor is hívnia kell..
- Igen... igen... igen... igen... Csá. - gyors telefonbeszélgetés volt. Melinda csak néz, hogy mi is az ábra. Persze nem fogom beavatni, még az kéne... Szerencse a hirdetés mellé nem tettem ki fényképet. Akkor nem biztos, hogy felismer, viszont ő nekem ismerős valahonnan, de van jobb dolgom, minthogy ezen gondolkodjam. Ma estére akad még pár hullajelölt, akiket nem szívesen váratok.
- Elnézést, fontos volt a hívás - mosolygok rá. Remélem, elfogadja a bocsánatkérésemet.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem - teszem hozzá, a jó modor soha se árt
- És mit keres egy fiatal lány este az utcán? - kérdezem felvont szemöldökkel. Jó, igaz nem volt nagyon fiatal, max 21-nek tippeltem, bár hozzám képest fiatal, illetve nekem van stukker a zsebemben, neki meg nincs, tehát eléggé veszélyes. hiába nem New York-ban vagyunk… a bűnözők mindenütt egyformák.

Úgy döntöttem jót fog tenni egy kis esti séta a környéken, mert az ugye sosem árt. Persze a biztonság kedvéért beszereztem egy részletes térképet, amit indulás előtt a táskámba tettem, majd elindultam. És különben sem néztem még nagyon a környéken, de mivel elviekben pihenni jöttem ide, valamikor ezt is el kell kezdeni.
Éppen egy kisebb ruha bolt kirakatába pillantottam be, majd mikor tovább léptem telibe találtam valakit, és ha ez még nem lett volna elég a jó egyensúlyomnak köszönhetően el is estem, aminek következtében az utca kemény kövezetén landoltam.
- Elnézést, nem figyeltem oda. - kértem bocsánatot, miközben feltekintettem arra, akinek ilyen ügyesen sikerült neki mennem. Egy pillanat alatt elnyeltek azok az acélszürke szemek, amelyekkel találkozott a tekintetem, de úgy hogy még a nevemet is elfelejtettem egy pillanatra.
De csak egy pillanatra, mert a következőben a vészjelzőm is csipogni kezdett, mintha csak egy bérgyilkossal néznék farkasszemet, holott ő csak egy férfi volt, akibe véletlenül botlottam bele, még is a vészjelzőm nagy vörös betűkkel világított: VESZÉLY!
- Igen semmi bajom. - mondtam, miközben tudomást sem véve a belső megérzésemről elfogadtam a felém nyújtott kezet, amire ő könnyedén felhúzott, majd odasétáltunk egy közeli padhoz, amin helyet is foglaltunk.
~Szóval Nathaniel-nek hívják.~ tudtam meg, amikor bemutatkozott, és úgy illet, hogy ezt viszonozzam is.
- Örülök. Melinda Diamond. - mutatkozom be én is, miközben kézfogásra nyújtottam a kezemet.

Forks egy szakadt kis város, ezt már az első percben megállapítottam, de ennek ellenére vettem ott egy jó kis lakást. Nem kell feltűnősködni, csak egy bazi nagy medence van a hátsó kertben...
Persze a kisvárosban egy gramm fegyver bolt sincs, hogy feltöltsem a készleteimet, s csalódottan meg kell állapítanom, hogy Port Angelesben sincs. Na, semmi gond, viszont hirdetni kell magam. A netre már otthon feltettem egy-két hirdetést.
A mobilom hirtelen rezegni kezd.
- Igen, itt Damned - szólok bele a készülékbe. A vonal túlsó oldalán valami zaklatott asszonyság akarja kinyíratni a férjét. A munka az munka... Figyelmesen halhatom, mikor nekem jön valaki, vagy én megyek valakinek? Ezt nehéz eldönteni. Na, a hírdetés már be is vált. Ezt még meg kell ejgyezni. Csak azután kezdek el azzal foglalkozni, hogy valaki nem figyel az orra elé és bele megy más emberekbe.
- Majd visszahívom - zárom rövidre a monológját, majd felsegítem a nekem jött személyt, aki egy 20 évei elején járó hölgyemény.
- Jól van, hölgyem? - érdeklődöm, és a közeli padhoz sétálok vele, hogy le tudjon ülni. Azért nem kéne szerencsétlennel nagyon bunkónak lenni. Lehet, hogy pusztán vakocska a szentem, vagy nem lát a szemétől. Majd alkalomadtán ajánlok neki egy jó szemorvost.
- Nathaniel Damned - mutatkozok be és megcsókolom a kézfejét.

...