Főutca...

- A nem sokkal valószínűbb. - próbáltam megjegyezni, hogy merre kell mennem. Egy nap alatt csak nem felejtem el, remélhetőleg.
- Oké! Ösvény, jobb oldal ház, kertben motor. Nem felejtem! - felnevettem Ryan aggodalmán.
- Nyugi, farkasfiú! A szobafogság azt jelenti, hogy nem tehetem ki az ajtón a lábamat, az ablak más. Van egy fa az ablakom mellett, azon simán lemászok. Eltiltás? Nekik nem tök mindegy, hogy kivel találkozgatok. És nem én lennék az első, aki ezt tenné. - csak most jutott eszembe még egy lehetőség a büntetéssel kapcsoltban: Sacramento. Most az egyzser nem szeretnék haza menni. Az ember gyorsan változik.
- OKé, akkor holnap! - miután megcsókolt a sietve távoztam, van egy-két elintézni való ügyem.

- Majd megérted... Vagy nem - nevettem fel.
- Mondjuk nálam. Oda biztos eltalálsz. Van egy ösvény és valahol jobb oldalon van a ház. A kertben van a motorom, onnan tuti megismered - mosolyogtam rá.
- Nem lesz gondod belőle? Nem akarom hogy eltiltsanak tőlem, vagy szoba fogságra ítéljenek... - aggódtam. Akkor kivel fogok legközelebb elmenni?
- Na jó szépségem, spuri haza, és pakolj össze pár cuccot. - Álltam fel, majd elindultam haza. Persze adtam még egy csókot Pat-nek.

- Hát igen, az nagyon furcsa lenne. Nem mintha most nem lenne az. - leesett az állam, hogy egy vámpír orvos. Nameg, a vámpírok és a vérfarkasok nem ellenségek? Na jó, nekem ez már picit túl bonyolult.
- Oké, és La Pushban hol? - kérdően néztem. Az sem lesz könnyű, hogy oda eljutok, aztán meg tájékozódni ott.
- A motor príma. - elképzeltem a családom arcát amikor felfogják, hogy leléptem. Kész gyönyör. Hogy ha én visszatérek akkora fejmosást fogok kapni...De ez most nem érdekel. Csak a végén, nehogy elküldjenek az olaszországi rokonokhoz. Ott is csak mondjuk a nagyszüleimtől kapnék, de azt el sem akarom képzelni. Nem szeretnék bezárva lenni non-stop. Az az igazi kínzás a tengerpartnál. De most ez sem számít. Barátaim kicsit kiakadnának, de most jó távol vagyok tőlük, szóval ők sem nagy akadály. Csak a végén ne egy zárdában találjam magamat, bár onnan sec-perc alatt kirúgnának. Tehát nincs akadály.

Örülök, hogy most nem próbált meg felképelni. Kellemes változás... Bár néha kell ilyen is.
- Hát az biztos. Nem lehet 42°-os lázam, napokig, meg hetekig... - borzdtam el a gondolatra, hogy ha Cullen doki nem lenne, akkor az orvosok mit csinálnának velünk.
- Nem. Cullen vámpír. - közöltem a lánnyal.
- Rendben, akkor Denali. - bólintottam.
- Találkozzunk La Push-ban. Megyünk a motorommal, vagy valami mással mennél? - érdeklődtem.

Leült a padra, lehúzott az ölébe. Átkaroltam a nyakát. Megcsókolt, most nem akarok bemosni egyet neki. Csak mosolygok. Csodálom, hogy még egyszer sem görcsölt be az arcom ettől a sok mosolygástól.
- Az tényleg nem lehet jó. A végén még ott tartanának örökre. Ez a Cullen valami szövetségesetek?- felvont szemöldökkel néztem Ryanre. Holnap...Korai dátum, de mindegy. Nem könnyű eldönteni, hogy hova menjük. Vancouvert már ismerem, de ott engem is ismernek. Szóval könnyen megtudhatják a szüleim, hogy ott vagyok. Denalit nem ismerem. Idegen hely, tehát tele meglepetésekkel. De ha elszökik az ember, legalább csinálja idegen terepen, úgy az igazi.
- Rendben. Én Denalit ajánlom. - ki gondolta volna egy hónappal ezelőtt, hogy elszökök, plusszba egy vérfarkassal. Kár, hogy nem mesélhetem el ezt a barátnőmnek otthon.

- Feltűnt - bólintotam és lehúztam a padra. de mit hogy mellém ülljön, egyenesen bele az ölemben. Én melegebb vagyok mint a pad...
- Akkor jó -- nyugtáztam egy csókkal, hogy vam ami elnyeri a tetszését.
- Igen. Ezért is jó a farkasoknak. csak a kórházba ne küldjenek minket kivizsgálásra, bár Dr. Cullen kiír minket, akár két hétre is, és neki elég nagy tekintálye van, hogy a suliban a fejesek ne higyék az hogy lógunk... Szóval nyert ügyem van- - feleltem a kérdésére. Mikor már feltettem a kérdést, tudtam, hogy velem akar majd jönni. No nem azért mert annyira imád engem, bár ha ez lenne az ok az se zavarna... Tehát nem olyan stréber alkatúnak tűnik, már első pillantásra se volt az. Tehát, nem is tudom mit problémázok ezen...
- Remek. Holnap indulunk csillagvirág. És akkor melyik város legyen az úticél, bogaram?- - érdeklődtem vigyorogva.

- A nyavajgás nem az én műfajom. - viszonoztam a nyelvkiöltést. Szokásomhoz híven mosolyogtam.
- Ez mondjuk bejön. - mikor a nyakamba csókolt felkacagtam, csiklandozott. Úgy tűnik nem akar elengedni, ezt nem is bánom.
- Hm, ezen kéne gondolkoznom? - kérdően néztem rá. Az meglepett, hogy simán elengedik. Mondjuk, aki megteheti. Nekem meg persze sokáig kell szenvednem, hogy kiküzdjek egy-két napot iskola nélkül.
- És csak így elengednek? Semmi balhé? De jó egyeseknek. - felnevettem.
Alaszka. Még nem jártam ott, de állítólag szép hely. Vancouver is szép, Kanada jó hely. Szeretek ott snowboardozni. Az viszont fogós kérdés, hogy elmenjek-e Ryannel. Lelkem mélyén tudam a választ, csak még az agyam nem akarta beismerni. A szüleim biztosan kiakadnának, hogy hova tűntem, de azok után, hogy ide küldtek. Ők szabadították magukra a bajt.
- Ezer örömmel, farkasfiú.

Hát ő tudja, de hová lesz már ez a világ basszus, hogy már segíteni se lehet?
- Te tudod, de nekem aztán ne visíts, hogy fáj a kezed - nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Kár - vigyorogtam rá. Van ami bejön, va ami nem.
Közelebb léptem és átkaroltam a derekát.
- Akkor mi jön be? - suttogtam a fülébe, és gyengéden a nyakába csókoltam. Vártam pár percet, mielőtt válszoltam volna, addig is szépen összetudtam szedni a gondolataimat.
- Hát akkor gondolkodj el rajta csillagvirág - tanácsoltam neki. Nem, az elengedés még csak szóba se jöhetett volna, ugyanis ezsem ágában sem volt.
- Apám tudja, hogy leléptem, meg a banda is... Szokásunk eltűnni pár hétre, mikor megunjuk a tanulást. - nem hagyok senki félelemben, hogy hova tűnök.
- Alaszkába. Szerintem Vancouver-be, vagy Denaliba. Még nem tudom. Volna kedved csatlakozni? - érdeklődtem és a pad felé tereltem Patrica-t.

Remélem kimarad az a rész, hogy megkapjam a fejtágítást.
- Nem kell, köszönöm. Volt már rosszabb is. - szerintem ez csak egy kis zúzódás lesz maximum, ha eltört volna, akkor nem bírtam volna ki sikítás nélkül.
- Erre magamtól is rájöttem. - gúnyos arcot vágtam. Legszívesebben ismét megütöttem volna, de tanultam az iménti történésekből. Az arckifejezése láttán legszívesebben a földön fetrengve röhögtem volna. Inkább a mobilom után kezdtem kutatni, de nem találtam meg. Ez pech. Pedig lefotóztam volna.
- Ha használod azt a csöpnyi agyadat, akkor szerintem te is rájössz! - én is félre döntöttem a fejemet - Ja, és nálam ez most nem jött be. - hangosan felnevettem.
Hát igen, a sulit én is unom, pedig még el sem kezdtem itt! Megpattanás? Áh, biztosan jó lehet eltűnni a világ színe elől, és ráhozni a családtagokra a frászt! Milyen szép is lenne. És merre készülsz eltűnni?

Az ütése váratlanul ért, ezt nem tagadom, viszont neki jobban fájt mint nekem. Erről ennyit.
- A kórházba elkisérjelek, hátha eltörted a kezed? - érdeklődtem, miközben arébb húztam, hogy ne az út kellős közepén álljunk. - Amúgy ha legközelebb meg akarsz ütni, ne a kezedet, vgy már mileyn más testrészedet használd - tettem hozzá vigyorogva. Hát az biztos, hogy ezt egy életre megjegyzi, és nem fog többett ütni, hacsak nincs nála egy fél tégla. Na persze ezt nem fogom az orrára kötni, hogy mostantól menjen minden hova egy téglával, hátha összefutunk.
- És miért is kaptam? - néztem rá félre döntött fejjel és kiskutya szemekkel.
- Feltűnt, hogy nem találkoztunk. - bólintottam.
- Hogy vagyok? Fogós kérdés: unom a sulit. Kiíratom magam egy hétre és megpattanok - vázoltam mi lesz a következő tervem a közeljövőben.
- És te? - kérdeztem meg tőle is. Azt majdnem hozzá tettem, hogy lépjünk le együtt, csak ugyebár ő ember, ergo nem lesz olyan gyors mint én ha futásról van szó, mert pénzt nem úhajtok magammal vinni...

Na, ezentúl kétszer meggondolom, illetve megnézem, hogy kit szólítok le az utcán. Bele kéne törődnöm, hogy Ryan csillagvirágnak szólít. De nem csak ez aggasztott. Eszembe jutott a múltkor, mit is csinált mielőtt elment volna.
- Szervusz, farkasfiú!- most nem is gondolkoztam sokat, hogy visszafogjam-e magamat vagy sem. Ökölbe szorítottam a kezemet és egy jobb horggal a hasába ütöttem. Ezt nem kellett volna. Ja igen, csak most jutott eszembe, hogy ő egy vérfarkas. Ezentúl még jobban kordában tartom magam. A kezem fájt, de próbáltam ezt nem a tudtára adni, igaz egy "au" így is elhagyta a számat. A kezem még mindig fájt, remélem nem tört el. Arról le kell tennem, hogy ma találok valami sportolási lehetőséget. Valószínübb, hogy a korházba kell látogatást tennem. Próbáltam elterelni a figyelmemet, megg Ryanét is a kezemről.
- Rég láttuk egymást! Hogy vagy?

Hát ezt bebuktam... apám elküldött bevásárplni, könyörgöm még is mi vagyok én?! Lány? Szerintem nem... De nem volt választásom, így hát itt vagyok Forks-ban, mert ha már vásárolnom kell, akkor jó későn megyek haza, hogy az öreg egy kicsit aggódjon, ha már vásárlásra fog.
Ráadásnak ez egy dög unalmas nap, mint mindig, de már lassan hozzá szoktam. A suli meg egyenesen az idegeimen táncol. komoylan mondom, ki használom, hogy farkas vagyok. kiíratom amgam egy hétre és kész. Az alatt a hét alatt meg elhúzok innen, még nem tudom, hogy hove de valahova, az biztos.
Remek nem elég hogy be kell vásárolnom még valami lányka tőlem kér segítséget. Remek... Ennél rosszabb napom nem is lehetne.
Durcásan néztem rá a lányra, majd el is vigyorogtam mikor felfogtam ki áll velem szembe.
- Helló Csillagvirág - köszöntem rá vigyorogva. Remélem nem most fogom megkapni a fejbe vágást a múltkori csók miatt...

Egy újjabb szürke nap, ebben a városban. Nem szeretek egy helyben maradni, muszály mozognom. Lehetőleg Darrentől messze. Nénikém egy ideig jött velem, de neki el kellett valamit intéznie, így külön váltunk.
Itt minden olyan kicsi. Hol vannak a húsz emeletes irodaházak, az öt csillagos hotelek, a plázák, a felhőkarcolók? Itt csak a fák törnek a magasba. Ha legalább kicsi, akkor legalább szines legyen, de könyörgök, itt a zöld és barna színű táj uralkodik, az állandóan szürke éggel. Jó, be kell vallanom szép, meg minden, viszont egyhangú. De csak megszokom a helyet.
A boltok hangulatosaknak, családiasoknak tűnnek. Nem úgy, mint Sacramentóban. Lehet, hogy találok olyan dolgot itt, ami jobb az ottaninál? Kitudja.
Egy-két boltba majdnem betértem, de nem volt hozzá kedvem. Eddig egyik kirakat sem azt mutatta, amit én szeretnék látni. Valami tánciskola-félét kerestem, nem szeretnék kijönni a gyakorlatból. Vagy ha az nincsen, akkor valamilyen sportolási lehetőséget. De hogyan fogok találni egyet? Az iskolában szét néztem, semmi. Lehet, hogy meg kéne kérdeznem valakit? Ezt az ötletet két okból szeretném kihagyni. Első: nem szeretek mástól segítséget kérni, szerintem az a gyengeség jele. A második sokkal nyomósabb indok: idegenekkel kéne szóba keveredni, egy ismeretlen helyen. Na ez nem az én szakterületem. Viszont nincs más választásom. Mély levegőt vettem, majd odaléptem az első velem szembe jövő emberrel.
- Helló! Bocsi a zavarásért, tudsz nekem segíteni? -remélem nem lehet rajtam látni a zavartságomat.

-Akkor jó, már kezdtem megijedni. - Vallom be, és meghallgatom mit mond Risa. Hát igen... Ennyiben igaza van. Ehhez nem is fűzök hozzá semmit, inkább terelném a témát. Bólintottam egyet.
-Oké, akkor Risa. - Nem vagyok valami bőbeszédű ma, azt meg kell hagyni. Mikor Risa válaszolt a kérdésemre, és csak vállat vontam... Kicsit azért el is gondolkodtam hogy mi legyen.
-Ha nem gond, egy darabon elmennék veled. - Csak hogy már ne legyek egyedül. És... nem is szeretnék eltévedni. Na jó.. nehéz lenne főleg a főutcán. Remélhetőleg most már sikerül elindulnunk, és engedem hogy Risa vezessen. Persze, mivel azt sem tudom merre lakik. Egyenlőre nem kérdezek vagy mondok mást, csak figyelek.

//Folyt. köv: Rsia háza //

Ha oszlop lenne meglehetősen szemre való oszlop lenne...
- Nem nézel ki annak - rázom meg a fejemet, és kicsit eltöprengek, hogy miért is hittem azt, hogy az.
- Hát... Először is magas vagy, na meg én sem figyeltem mi van előttem. Másodjára, meg hideg a bőröd és kemény - feleltem. Kicsit zavarban voltam, hiszen nem tudtam mit gondolhat rólam. Ami meg engem illett, én szörnyen nagy zavarban voltam.
- Inkább Risa - nem szerettem az eredeti nevemet hallani, inkább a becenevemet, az jobb.
Rájöttem mi zavar vele kapcsolatban: olyan mint a suliban azok a Cullen-ek. Olyan misztikus, és szintén barna és arany között változik a szeme.
- Hát... ööö... éppen haza felé tartok, de ha van kedved... - hagytam félbe a mondatot, rajta állt, most már, hogy jön vagy nem. személy szerint nem nagyon tudtam, hogy melyiknek is örülnék inkább. Majd lesz valahogy, ebből baj csak nem sülhet ki.

A nevetésre kapom fel a fejem. Oké, akkor még se lehet oszlop... Pedig hideg és kemény. Lehet, hogy forradalmasították, és aminek neki mentem az nem más mint egy beszélő oszlop. Oké, ez már kezd fájni, és ez egyre nagyobb hülyeségeket gondoltat maga után.
Persze az oszlop kezet nyújt, és itt van az hogy rá kell jönnöm, hogy ez nem oszlop, hanem egy hím nemű egyed, aki meglehetősen helyes, és ennek következtében fülig is vörösödök.
- Izé... öh... bocsi... hogy... izé... én... - na elég a dadogásból. Veszek egy mély levegőt, és újra bele kezdek. - Na szóval: bocsi, hogy neked mentem - nyögöm ki. Újabb vörösödés...
- Clarissa Dononven, és kábé három hete vagyok itt - tehát ő se nagyon törzs gyökeres Forks-i... Chace... helyes, szép neve van, én meg rögtön olvadozni kezdek mint egy szerelmes tini lány.
Állj! Stop! Vissza!
Szerelmes? Tini lány? Mi van?!
Szerelmes? Tuti nem. Az egyszerűen ki van zárva. Első pillantásra és neki menésre tuti nincs szerelem.
A tini lány az stimmel, de ezen kívül semmi.
Van egy olyan érzésem, hogy ma kár volt felkelnem...

Egész jó napom volt, hiába volt tél. Igaz a térdig érő hóban sokféle képen lehet haladni, csak gyorsan nem... Na tehát megyek, megyek, egy nagy kupac ember, köszönöm nincs rájuk szükségem, a végén még rám sóznának valamit, és kösz nem kérek belőle.
Hüpp... ma is volt suli, de éjjen a házi orvosom, meg egy kis meghűlés ki lettem írva erre a hétre. Most már csak az kéne hogy ne lásson meg senki.
A tömegből valaki elém ugrik és valamit rám akar sózni, mire megrázom a fejemet, és eléggé bunkón közlöm az illetővel, hogy nekem nincs semmire szükségem. Jó, két dologra volna szükségem: egy repülő jegyre Londonba, meg anyára. Előbbi még teljesülhet, utóbbi már nem... lévén az orosz család igen bosszú álló.
- Áú.. Mi a jó fene? - megyek neki valaminek, vagy valakinek, aki eléggé kemény, én meg csillagokat látok.
- Oszlopot az útba tenni... hol élnek ezek? - morgolódok, és még mindig azon vagyok, hogy a szédülésemet és a csillag látásomat megszüntessem.

...