Mellékutcák

//Kate//

*Bizony valóban van pár perc, amikor csak csendben nézünk egymásra. Úgy tűnik, hogy egyikünk sem akar megszólalni. Én csak méregetem a lányt, majd végül én szólalok meg előbb. A hangon gunyoros és lenéző. Mindig is ilyen volt. Egyszer próbáltam meg kedves lenni, de Emmet kinevetett és közölte, hogy ez nem az én világom. A csábos mosolyt csak neki tartogatom, a kedves mosolyomtól meg Emmet röhögőgörcsöt kapott és Alice is közölte, hogy ettől csak mindenki megijedne, hogy fel akarom őket falni. Igy maradok a bunkó, gunyoros, egoista stilusomnál. Amit valószinű, hogy nem sokan szeretnek és nem sokan fognak kedveli emiatt. De igazából ez engem nem is érdekel, hiszen nekem ott van a családom, akik - nem mindig, de - el tudnak viselni igy, ahogy vagyok. És nekem ez elég. Persze jó lenne barátokra szert tenni, és rá is jöttem, hogy ez a stilus nem valami menő az emberek és a vámpirok között, de nem igazán érdekel. Ilyen vagyok, ezt kell szeretni. Persze vannak bunkóbb és kevésbé bunkóbb napjaim. Ez talán az előbbi napokhoz tartozik, de majd kiderül.
Szóval én szólalok meg előbb és megjegyzem, hogy nem fél-e ilyenkor a sötétben. Erre igen furcsa választ kapok. A lány hangja is kissé gunyoros és bunkó. Erre csak gonoszul elvigyorodom. Azt hiszem én jobban csinálom. hiszen én világéletemben is gőgös és undok voltam. Na meg egoista. Hát persze, hiszen én voltam a legszebb a városunkban is. És vámpirként még szebb lettem, ami azért valljuk be, jót tett a hiúságomnak. És szeretem, ha ezt többször is az orrom alá dörgölik. A kérdésre lágyan, mégis kissé fenyegetően felnevetek. Nevetésem halk, éppen ezért kicsit fenyegető. Lágyan ellököm magam a kocsitól és zsebre tett kézzel kicsit közelebb sétálok a lányhoz.*

-Hát. Csak úgy ránézésre. Miért? Hány éves vagy? *kérdezem, habár nem igazán érdekel. Az emberek első benyomásra, első látásra itélnek meg embereket, igy senki nem fogja megkérdezni, hogy hány éves az illető, hanem amelyikünket idősebbnek véli, azt könyveli el idősebbnek. Nem fogja megkérdezni, hogy megbizonyosodjon róla. De persze ez mindegy is, mert nem igazán érdekel, hogy a lány fiatalabb-e vagy idősebb-e nálam. A lényeg, hogy én idősebbnek nézek ki. És csinosabb is vagyok. Vagy ezt már mondtam? Végül a kislányból eltör egy kisebb szóáradat, mire felvont szemöldökkel hallgatom a lányt. Egy pillanatra leereszkedően nézek rá, majd sóhajtok egyet. Amit lehet, hogy nem kellett volna, mert egy csábitó emberillat jut be a tüdőmbe és az orromba. Egy pillanatra megmerevedek. Érzem, ahogy a torkom égni kezd, de persze megtanultam már kizárni a gondolataim közül a szomjúságot. Amint innen eltűntem, elmegyek enni egy kicsit. Csak ne jöjjön közelebb az ember! Gondolataimat gyorsan rendezem, és remélem hogy a lányka nem vette észre az eltántorodásomat. Ismét rápillantok, majd válaszolok neki:*

-Üdv! Rosalie Cullen Hale vagyok. Vega vámpir vagyok, ahogy érezheted is *jegyzem meg kissé lenézően, hiszen a lány is emlitette hogy érzi, hogy vámpir vagyok. Akkor minek kérdez rá? Nem szeretem a fölösleges beszédet. De persze vannak ilyen emberek Akarom mondani vámpirok. Örvend a találkának. Én nem, de azért ezt nem teszem szóvá, a megjegyzésre bólintok egyet. Majd a parkoló felé pillantok.*

-Te jöttél motorral?*kérdezem és a hangomból egy cseppnyi izgalom hallatszódik ki, amiért meg is torlom magam. Nem szabad ennyire kimutatni az érzelmeimet, hiszen könnyen ellenem fordithatják.*

//Engem nem zavar. Ha mást igen, az meg i.j. //

Rosalie mama xD

Volt néhány csendes perc, mikor se én nem szólaltam meg, se ő. Nem vagyok híve annak, hogy nekem kell megszólalnom először. Mindig megvárom, hogy más köszönjön.
Ebből legalább tudom, hogy zavarok-e vagy se. Végül is a csaj szólalt meg.
-Nem veszélyes egy nagy lánynak az utcán ilyenkor? Amúgy is...Honnan veszed, hogy idősebb vagy?
Kérdeztem gúnyos vigyorral az arcomon. Ha ő ilyen, aki fenn hordja az orrát én sem leszek másabb....bár ezt nem fogom kibírni. Szóval a gúnyos vigyorom, most átalakítom kedvessé és kedves leszek. Húúú, de nehéz!
-Amúgy szia! Ki vagy? Mi vagy? Bár ha az orrom nem csal vámpír vagy, a jobbik fajtából. Én Kate Keisy vagyok és örvendek a találkának.
Na ez a kedvesebbik én. Ezek után nem lepődnék meg ha valaki aki hallja a gondolataimat skizofrénnek nézne. Bár nagy ívből....khm... nem érdekelne. Miután már fantomimesnek öltöztem, a skizofrénia eltekinthető tulajdonság. Azért kiváncsi lennék, hogy a nagyképű, mindenkit lenéző embereknek van-e lelki furdalásuk. Rossz lehet mindenkit megbántani. Vagy őket ez nem érdekli? Engem érdekelne, de hátha ilyenek....Ez a lány se látszik túl kedvesnek. Legalábbis az eddigi tapasztalatok alapján. Gúnyos hangon beszél és látszik rajta, hogy erősebbnek és idősebbnek érzi magát, mint én, pedig szerintem ő a fiatalabb. Majd elválik.



//bocsi a hosszért de megyek fodrászhoz és nem akartam novellát írni nehogy ne tudjam befejezni xD//

//Kate - Maradjunk a Rosalie-nál. Köszöntem!//

*Bizony én is érzem az illatot, és hallom a lépteket, de még nem jövök rá, hogy ki is közeledik. De várok, habár nem a türelmemről vagyok hires. Sajnos. Néha nagyon jól jönne. Főleg ha az ember már majdnem egy évszázada koptatja az utakat, az ember azt gondolná, hogy megtanult várni. Hát nem. Legalábbis ez nálam nem jött be. Utálok várni és utálom, ha nem kapok meg mindent elsőre. akár ruháról van szó, akár válaszról. Igy csak az autómnak dőlve, karomat keresztbe fonva várom, hogy felbukkanjon a titokzatos idegen. És meg is érkezik. Mintha motorral jött volna. De az már nem volt nála. Talán valaki más motorozott errefelé? Nem, ennyire nem szoktam félreszagolni. Itt nincs más. Lassan hozzám sétál én pedig végigmérem a lányt. Még nem találkoztunk, de persze ami késik nem múlik. Valószinű, hogy most be fog mutatkozni, vagy legalább köszönésre méltat. De ahogy megáll előttem, nem igazán úgy tűnik, mint aki meg fog szólalni. Kérdőn, várakozóan nézek rá. Az egyik csinos szemöldököm felszökik a magasba, értetlenségemet kifejezve. Várom, hogy szóljon valamit, vagy épp tegyen valamit. Habár az utóbbinak nem örülnék, mert ha támadni akarna, akkor a)nem igy nézne ki, b)nem lenne nehéz dolgom és c)letörne a körmöm, amit most baromira nem akarok. Igy lassan leeresztem a kezeimet és a zsebembe csúsztatom őket. Igaz, rosszabb tartás, ha a lány támadni akar, de viszont a testbeszédemmel még inkább arra késztetem, hogy szólaljon már meg, mert baromira unom ezt a kinos csendű várakozás Persze ez pár másodperc alatt zajlik le, de a fejemben mégis vagy egy órának tűnik. Miközben várok, végigmérem a lányt. Fekete-fehér Barbie. Érdekes. Persze én is szeretem a feketét, és a fehéret is. Habár a szinesebb cuccok hive vagyok, ami Emmet szerint igen fura, mert olyan sötét és mogorva vagyok mindenkivel, aki nem Cullen, hogy nekem csak a fekete ruha állna jól. Ilyenkor szoktam tarkón vágni. Elgondolkozom, hogy egy ilyen leányzó mit keres este - vagy épp éjszaka ki tudja, mikor van nála takarodó - a város legkihaltabb részén. Hiszen ezekben a mellékutcákban max. pár kisebb kocsma van és az azokhoz tartozó házak és vendégek, akik valószinű ilyenkorra már baromi részegek. Végül a lány arcára emelem a tekintetem és megunom a várakozást.*
-Nem veszélyes egy kislánynak ilyenkor az utcán sétálni? *jegyzem meg kissé gunyoros hangon. Az államat felemelem, jelezve, hogy itt én vagyok az idősebb és az erősebb, habár fogalmam sincs, hogy mióta vámpir. Vagy hogy vámpir-e egyáltalán, mert nem tűnik annak. De az illata kétséget kizárólag igazolja a dolgot. Habár nem olyan édes vámpir illata van, mint amit megszoktam, hanem valami más. Talán félvér. Meglehet. Majd lassan ellököm magam az autómtól és még mindig zsebre tett kézzel elé sétálok. Megállok előtte és a szemébe nézek. Majd ismét várok, hogy mit reagál. Köszön? Bemutatkozik? Esetleg támad?

//Kate//

*Otthonról majdnem mindenki elment. Jasper és Alice vásárolni mentek. Emmet és Edward vadászni. el sem tudom képzelni, hogy bírja ki, hogy magára hagyja a kis szerelmét-gondolom kissé undorodva és gúnyosan. Esme és Carlise pedig vacsorázni mentek. Habár nem értem, hogy mi a vicces vagy épp a romantikus ebben. Főleg hogy a ház tetejére ültek ki nézelődni és vért iszogatni. Tiszta romantikus. Lehet ezt egyszer ellövöm Emmetnek is. Vagy Edwardnak. Habár biztos vagyok benne, hogy Bellácska halálra visítozná magát a tetőn. Lehet, hogyha megteszik, segítek neki. Elvigyorodom büszkén és lejjebb nyomom a gázpedált. Merthogy bizony ismét a tűzpiros BMW-ben ücsörgök és nyomom a kilométereket. Otthonról Port Angelesig száguldottam. A városba érve kicsit lassítottam a tempón. Habár nem volt senki az utcán, lévén majdnem 10 óra is elmúlt már. Egy fekete nadrágban vagyok, fekete tűsarkú csizmában, valamint egy fekete dzsekiben, ami kiemeli a formáimat és mellemet. Elgondolkozom, hogy bemenjek-e egy bárba, de úgy érzem, hogy most a vezetés jobban lefoglal. Befordulok egy kisebb mellékutcába és ismét felbőgetem a motort, gyorsítok, majd farolva megfordulok. Egy kicsit leállítom a motort és kiszállok. Körbenézek és csípőre tett kézzel szimatolok bele a levegőbe. Valaki jön. Várok.Nem félek. Hiszen kitől félnék? Avámpír szagát megérezném. Embertől meg nem kell félnem. Vicces is lenne...