Étterem...

Naná hogy tudni akarta hogy mit "csak"-olok én itt. A gondolatai megint elkalandoztak, de nem tudtam egyszerűen követni. A kijelentésére én is elmosolyodtam. Tényleg igaza volt. Sőt nekem elég sok olyan dolgom volt amiről nem óhajtok vagy nem szeretnék beszélni senkinek. Maximum a saját naplómnak, ami a fejemben van. Ezt nem úgy értem, hogy skizofrén vagyok, mert napló van a fejemben hanem feljegyzem magamnak a dolgokat a buksimba. A kérdése hirtelen jött én pedig haboztam. Nem tudtam erre mit felelni. Mondjam az igazat? Akkor azt felelném, hogy nem tudom csak fedél legyen a fejem felett. Bár az sem lenne a tökéletes igazság, mivel nekem bárhol jó ahol nincsenek emberek.
Hogyha pedig hazudnék, akkor bármit mondhatnék erre. Azt is hogy egy motelban szállok meg estére aztán meg már nem tudom, hogy holnap mi lesz, hogy lesz. Végül az igazságnál döntöttem.
- Még nem tudom.- válaszoltam neki és észrevettem valami reménységet az arcán.
- Tudsz valami jó helyet esetleg?- kérdeztem tőle kedvesen. Most beleadtam mindent hogy jól tüntessem fel magam. Mintha nem is egy félelmetes ragadozó lennék aki csak úgy csábítja az ételét.

- Csak? - Kérdeztem felvont szemöldökkel, de mikor rájöttem, hogy nem nagyon tudja megfogalmazni, hogy mit is akar mondani, hagytam a fenébe, nem az én dolgom, mellesleg, csak kíváncsi vagyok, ennyi... - Nem szükséges elmondanod, mindenkinek vannak olyan dolgai amikről nem óhajt beszélni! - Mosolyodtam végül el.
A kezét túl gyorsan rántotta el, ami meglepett, túl gyorsan, túl gyorsan, csak ez víz hangzott a fejemben, próbáltam nem rá figyelni, nem sok sikerrel... most már szinte biztos voltam benne, hogy vámpír, de elég hülye is lennék, ha nem jöttem volna rá, hogy nem az. Lassú szívverésből, amit hallottam belőle. A narancsnál sem vágott olyan jó arcot, mint aki szereti és a normálisak körében nem rendelnek olyan italt, amit nem szeretnek.
- Tudod, hogy hol fogsz lakni? - Valahogy ki kellett derítenem a múltját, tudom, hogy egy önző barom vagyok, meg minden, de nem tehetek róla, olyan kíváncsi vagyok. Imádkoztam, hogy nem nemet fog mondani, és akkor felajánlom a lakásunkat, hogy aludjon ott. Miért is ne? Törvény nem tiltja, apa meg biztos megengedi.

- Nem az hogy nem szeretem csak...- kezdtem volna bele de nem tudtam hogy mit is mondatnék. Az igazat csak nem mondhatom neki meg, de hazudni sem akartam mert elég szimpatikus volt nekem a kislány. Amikor észrevettem, hogy a keze felém indul én elrántottam az enyémet gyorsan. Túl gyorsan. De ahogy láttam ő nem azért kapta el a kezét mert én is hanem valamiért amin gondolkozott.
- Még nem tudom.- vallottam be neki az igazat. Tényleg fogalmam sem volt róla hogy meddig akarok itt lenni. Talán évekig, talán csak pár hétig. Ki tudja mit hoz a jövő?
~Talán egyszer majd vissza térek ide ha elmegyek...~
Az eső már nem esett annyira mint eddig. Kezdett el állni aminek én részben örültem, részben pedig nem. Ha el áll az eső akkor a felhők is odébb vonulnak így újra ki fog sütni a nap nekem pedig el kell mennem. Egy olyan helyre ahol kevés a napfény de az árnyék sok. Elég sok időt kell majd ott töltenem. Talán estig. Azt pedig nem igazán szeretem. Azt jobban szeretem ha kint vagyok.

- Köszönöm - nem bírtam megállni egy jó nagy vigyort.
- Nem szereted Forksot? - Érdeklődtem kicsit bizonytalanul, valami furcsa volt a hangjában mikor mondta, hogy ismeri.
- Igen elég közel van - vontam meg a vállamat, majd újra a tócsára szegeztem a szememet.
Nem feszegettem, hogy honnan jött, nyilván nem kötik jó emlékek hozzá, de iszonyatosan kíváncsi természetű voltam és nem nagyon tudtam megállni, hogy valahogy ne érintsem meg, hátha látok valami fontos eseményt, bevillanást a múltjából. Talán majd mikor elbúcsúzunk... kezet rázok vele és... nem, nem ez szemétség lenne, nem az én dolgom! De azért...NEM szabad.
Érdekes egyéniségnek tartottam és különlegesnek, nem mindennapi az ilyen, de lehet, hogy csak azért tartok mindenkit annak, mert eddig sohasem beszéltem senkivel és ez az érdekes nekem, magamból fogok bohócon csinálni, ha ennyi lénnyel elkezdek beszélgetni, mint itt...
- Meddig fogsz itt tartózkodni? - Kérdeztem végül.

- Köszönöm!-válaszoltam neki egy kisebb mosoly kíséretében. Most az egyszer mosolyodtam el úgy isten igazából.
- A tiéd is szép! Nem sok embernek adatik meg hogy így hívják.- kacsintottam egyet majd a pohár aljára pillantottam. Már teljesen kiürült. A pincérnő gyorsan levette a poharamat és megkérdezte Sheryl-től hogy ő is kér-e. Miután a választ megkapta hozta az én üdítőmet.
A válasz meglepett. Ismertem Forsk-ot mert onnan jöttem. Nem igazán tetszett az a kisváros nekem de mondjuk arra épp elég volt hogy vámpírok lakhassanak ott. Esős volt és sötét. A bőrünk fix hogy nem csillogott volna egész nap.
- Igen ismerem. Elég közel van Port Angeles-hez.- újra kibámult az esőbe és én is követtem most a tekintetét. Az esőt nézte ami tényleg szép volt. Legalábbis nekünk kettőnknek tetszett..
- Elég messziről jöttem.- mondtam feszengve és látszott rajtam hogy nem akarok erre a kérdésre bővebben válaszolni.

- Szép név, Amélia! - dicsértem meg a nevét, tényleg tetszett, az enyémet maximum egy sörös doboz nevéhez lehetne illeszteni, de az ő neve különleges.
Továbbra is az ablakon bámultam ki, miközben lenyeltem az utolsó korty ásványvizet is, semmi sem maradt a pohárban, legszívesebben az ablakon mentem volna ki, hogy ne kelljen még egy kerülőt is tennem addig, pedig alig pár méterről volt szó, ennyit a nyugodt harmóniáról.
Ha nem áll el az eső ki tudja, talán még reggelre sem érek haza, ha pedig igen semmi képpen sem száraz bőrrel, hanem csurom vizesen, aztán apa pesztrálhat, hogy milyen egy neveletlen vagyok, hogy már megint eláztam, á nem inkább kihagynám a fejmosást. Egyébként sem szeretek veszekedni.
- Jó meglátás, tényleg nem vagyok ide valósi! - Bólintottam, megerősítve a gyanúját.
[color=orange] - Forksból jöttem, tudod hol van?
- És te? Honnan jöttél, te is kicsit idegennek tűnsz!

A figyelmemet nem kerülte el hogy a lány állandóan kifelé bámul. A nevét végül megmondta úgy pár másodperccel a kérdezésem után. Habozott vagy csak nem figyelt? A nem figyelt-re gondoltam mert valamiben nagyon elmerült. egy pillanatig igazából én is haboztam hogy válaszoljak-e de végül beadtam a derekam.
- Alexandra Amélia Green. Az Améliát jobban szeretem mint az Alexandra-t.- mutatkoztam be és hálát adtam az égnek hogy a Green vezetéknév nagyon gyakori mivel apám még amikor átváltoztattak és nem kerültem elő napokig a képemmel és nevemmel együtt a rendőrséghez fordult akik kirakták a plakátokat mindenféle helyre. Még csak most jutott el a tudatomig hogy a Port Angeles és a Los Angeles név mennyire hasonlítanak. Na ennyit a vámpír észről ami elméletileg nagyon jó tud lenni.
- És honnan érkeztél?- kérdeztem tőle mivel nem tűnt olyannak aki itt élte le az egész életét.
- Mert nem úgy nézel ki mint aki ide való.- tettem hozzá gyorsan a félreértések elkerülése véget.

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy egy pillanatig kifelé néz majd körbe egészen vissza addig a párosig, nem foglalkoztam vele mit csinál de, hogy valamit csinál azt le mertem volna fogadni, akár az életemre is.
- Ja, bocs - ráztam meg a fejemet mikor leesett, hogy mit kérdezett és miért is.
- Sheryll, Sheryll Cleaver - válaszoltam a kérdésére.
Kinéztem, nagyon nehezemre esik megállni, hogy ne menjek ki az esőre és áztassam el magam, ez volt az egyik szokásom, az esőben való járkálás. Csodálatod, de nem tehetek róla, ez olyan megnyugtató, mint mondjuk bárkinek másnak a lassú zene hallgatása.
Ahogy figyeltem az eső csepegését egy tócsában teljesen el is felejtettem, hogy valaki még van itt rajtam kívül, megráztam a fejem majd újra felé fordítottam a fejemet, próbáltam rá koncentrálni, sikertelenül, gyakran vissza-vissza pillantottam az esőre. Pár perc után viszont már sikerült teljesen össze szedni magam és megszólalni.
- És a te neved, ha szabad kérdeznem?

Mivel sötét volt és kinn is esett az eső így a szemeim inkább látszottak sötétnek mint vörösnek. Ennél azért kicsit jobb válaszra gondoltam egy ilyen szöszitől de mindegy. Szóval nincs jobb társasága mi? Hát nem én lennénk számára a legmegfelelőbb az biztos. Vettem egy mély levegőt és pár pillanatig nem a lányra néztem akinek még mellesleg a nevét sem tudom hanem kifelé. Azért kellett kifelé néznem hogy ne látszódjon a kissé eltorzult arcom az illatok miatt. Amikor elfordultam azzal a mozdulattal a fejem olyan pózban lett hogy láthassam a két párt. Próbáltam átvenni az uralmat megránduló arcizmomon mivel egy nagy mosoly kezdett szétterülni rajtam amikor elkezdtem újra használni a képességemet. Gyorsan visszafordultam a lányhoz.
- Egyébként hogy hívnak? Ide ültél és még be sem mutatkoztál...- mondtam vagyis kérdeztem tőle amikor újabba kortyot ittam az üdítőmből. Az ízét nem is éreztem így elég rossz volt. Csak azt éreztem ahogy a számban van és lenyelem. Többet nem. Amíg a válaszra vártam az embereket kezdetem el nézni. Meg lehetett különböztetni hogy melyik az igazi városi liba és melyik aki itt lakik vagy sem.

Arra néztem amerre ő, a házaspárra, mintha össze lettek volna zavarodva, de nem tüntettem túl nagy figyelmet ennek az egésznek, így inkább leültem az asztalhoz.
Valahogy nem ért váratlanul a kérdés, de válaszolni nem nagyon tudtam rá.
- Nincs jobb társaságom! - Morogtam végül, miközben kortyoltam egyet a vizemből.
Szétnéztem emberek voltak, csak, az ő kivételével nem. Elnéztem egy darabig, nagyon is szép volt, vérbeli vámpír, vontam le végül, hogy ő az, gyönyörű fehér bőr, mellesleg mindenki a az étteremben lévők közül őt bámulják, ami még jobban bebiztosított az elméletem felől. Nem tudom, hogy mennyire hallanak jól a félvérek az igazi vámpírhoz képest, de egyedül az ő szíve nem lüktetett itt a étteremben.

Épphogy kikaptam az innivalómat amikor egy fiatal lány lépett oda hozzám. Furcsa volt mert ugyanolyan fakó bőre volt mint nekem de hallottam a szíve dobogását és ahogy a vér lüktet az ereiben. Felvontam a szemöldökömet szinte ugyanúgy ahogy ő majd megvontam a vállam.
- Szabad ország, nem?- kérdeztem tőle majd a játékaimra azaz a két házaspárra pillantottam. Érezték hogy valami nincs rendben mert össze voltak zavarodva. Mikor a pincérnő errefelé tartott gyorsan ittam egy kortyot az innivalómból. Legalább látszódjon úgy mintha innék.
Azért mégiscsak furcsáltam hogy az a lány ide ült ahoz az asztalhoz ahol én is ültem pedig még volt vagy öt szabad hely. Nem is késlekedtem megkérdeni.
- Hogy-hogy ide ültél?- tértem rögtön a tárgyra. Nem voltam az a köntörfalazós tipus. Kicsit jobban megnéztem magamnak és észrevettem hogy a bőrünk színe tényleg egyezik nem csak a lámpák és ez a borús hangulat csapott be engem. Gondolkoztam, gondolkoztam de nem tudtam hogy ez hogyan lehetséges.

Hirtelen fordultam meg mikor valaki belépett valaki az ajtón, egy csinos fiatal lány volt, teli életerővel és nem ember, vontam le egyből ezt az elmés következtetést. Talán vámpír, de nem voltam benne egészen biztos, csak találgatni tudtam, olyan sok nem ember él a földön, miközben ők nem is sejtik, hogy mik vagyis, hogy kik veszik körbe őket. A vámpírok mellett azok a nyamvadt bűnözők eltörpülnek, akiket az emberek nem tudnak elfogni, bugyuták.
Egy jó darabig gondolkoztam rajta, hogy oda menjek-e hozzá és megpróbáljak vele beszélni, vagy egyszerűen hagyjam a fenébe és szürcsöljem tovább az ásványvizemet, vagy álljak föl és menjek hozzá. Végül valami érthetetlen ok miatt fölálltam, miután a pincérnő elment mellőle.
- Szia, leülhetek? - Kérdeztem egy csöppet felvont szemöldökkel.
Elküld, elküld, ha nem akkor nem megyek.

Az utam végül Port Angeles-ben ért véget. egy szép nagy városkában ahol egy nagy bevásárlóközpont is van. Gondoltam ideje lenne beszerezni pár új ruhát és amikor végeztem a vásárlással leültem egy Étterembe. az emberek természetesen mint mindig megbámultak. Próbáltam úgy csinálni mintha levegőt vennék mert nem vettem. Az emberek illata nagyon irritált engem és nem akartam felesleges vérengzést csinálni a város közepén. A pincérnő odalépett hozzám. Nehéz volt nem észrevenni ahogy bámul engem.
- Jó napot! Mit adhatok?- kérdezte mosolyogva miközben tetőtől talpig végig mért. Utáltam ha ezt csinálták de próbáltam magam visszafogni és savanyúan elmosolyodtam. Egy pillantást vettem az itallapra majd a narancslét szemeltem ki magamnak. Tök mindegy. Úgyse iszom meg csak nem akartam feltűnést kelteni.
- Egy pohár narancslét kérek.- mondtam majd mikor elment fellélegeztem hogy nem kell tovább ízlelnem az illatát. Hátra dőltem és egy pár veszekedését néztem. Újra elmosolyodtam és elkezdtem manipulálni az érzéseiket. egyszer szerették egymást aztán megint nem. Jó szórakozás volt a magam részéről.

...