Port Angeles-be vezető út

*A Port Angeles felé vezető út most igen kihalt, nem jár arra egy darab autó se. És ami azt illeti rendőr se. Nem mintha egy cseppet is érdekelne ez az apró kis tény. Nem foglalkozva a következményekkel 150-en repesztek a széles úton. Nem jön szembe senki és ha jönne se tudna sok mindent tenni. Hiszen mire feleszmélne, hogy mi is történik vele, csak egy piros kis suhanó valamit látna maga mögött. Imádok vezetni. És imádom a gyorsaságot is. Gyakran jövök el ide repeszteni. És most van egy kis szabad időm, hiszen Emmet elment vadászni. Valószínű a többiekkel. Vagy még suliba vannak? Áh, nem is érdekel, hiszen én elvileg Afrikába vagyok. Hát persze. Afrika. Ki találta ki ezt a hülyeséget? Mentünk volna inkább Európába. Vagy Ausztráliába. Még az is jobb, mint Afrika. Na de hát mindegy, végül is kit izgat hogy hol vagyunk? hiszen senki nem igazán ismer minket az emberek közül és ami még jobb: nem is foglalkoznak velünk. Hopp, most suhantam el egy teherautó mellett. A sofőr nézett is rendesen. De nem érdekel. Csak repesztek, élvezem ahogy a hajamba kap a szél. Nem fázok a menetszéltől. Hehe. Jó vicc. Szóval csak élvezem az utazást és hogy a lábam egyre lejjebb nyomja a gázpedált. Még a kanyaroknál sem lassítok. Minek? így az élvezetes. Na meg ha kisodródnék... Nekem nem lenne bajom, kocsit meg tudok venni másikat. Ezen ne múljék. Hiszen a pénz nálunk már cseppet sem számít. Carslie már egy pár évtizede gyűjtögetni a bankszámlájára a pénz, úgyhogy ezzel soha nem is volt problémám. Még éltemben is megkaptam mindent. Miért pont most szakadna meg ez a kis kellemesség és kényelme? Lassan elérem Port Angeles-t. Már látom az első házakat, úgyhogy egy hirtelen mozdulattal megfordulok és repesztek vissza Forksba. Remélem Emmet tényleg otthon lesz már, mire hazaérek. Unatkoznék nélküle, viszont most semmi kedve vadászni.*

Úgy döntöttem, hogy a hétvégét Port Angelesben töltjük Daisyvel, anyuéknál. Már nagyon rég óta ígérgetem nekik, hogy meglátogatjuk, de még nem jutottam odáig. Meg még így végre Daisynek is megmutathatom a vidámparkot, mert mindig azzal nyaggat, hogy mikor megyünk oda. Most végre itt a nagy nap, és alig lehet kiszedni az ágyból. Habár Ő ehhez a korán keléshez még nincs is hozzászokva, tehát megértem.
Miután rendbe szedtem magam egy kicsit, felmentem a kislányom szobájába. Halkan nyitottam ki az ajtót és mosolyogva néztem szundikáló kislányom. Olyan békésen aludt, hogy nem volt szívem felkölteni. Sóhajtottam egy nagyot, majd halk létekkel az ágyhoz sétáltam. Leültem az ágy szélére és óvatosan mozgatni kezdtem.
- Bogaram, ébresztő!
Nem hiszem el, hogy volt szívem felébreszteni, talán az egyik legszebb álmából. Hiszen délután is mehetnénk. Vagy amikor felkel. Bár anyuéknak azt ígértem, hogy reggel 7-re ott leszünk, de biztosan megértették volna, hogy ha nem megyünk ilyen korán. Benyúltam a kis ruhás szekrényébe és előkészítettem neki egy aranyos kis piros pulóvert meg egy hozzá illő piros nadrágot is. A kocsiba nincs hideg, tehát nem kell olyan vastagon felöltöznie, meg ott Port Angelesbe Anyu azt mondta, hogy nagyon szép idő van.
Amíg Daisynek sikerült valahogy talpra állnia, addig lementem a konyhába, és előkészítettem kedvenc ételét, a müzlit. Ismét felmentem a szobába, de ezúttal nem olyan csendesen, mint az előbb. Az ajtón sem mentem be, csak úgy beszóltam.
- Kész vagy?

...