Udvar.....

Hát... hát... hát... Erre most mit is mondjak? Semmit. Legjobb lenne, ha szépen elhúznék innen minél messzebbre.

- La Push-na? Te? Nem élnéd túl - közöltem vele, mikor felvettette, hogy bejönne műsort nézni. Persze, hogy nem élné túl! Hiszen vámpír! hiába vega. Akkor szerződés szegéssel lenne vádolva és amiatt lapítaná ki a falka... Nem kell ahhoz, mi nem kell mihez?

Ez marha jó... A saját gondolataimat nem tudom már követni, mióta itt kapkodom a levegőt. A közelébe se vagyok annak, hogy alakot váltsak. Évek, pontosabban két év óta nem váltottam alakot, miért pont most kezdeném el? Nem inkább lelépek, mielőtt eldurvulna a helyzet. Felőlem ezek után a vámpír lányka azt csinál amit akar, csak ne legyen hozzá közöm.

- Én? Csak sétáltam, de már megyek is. Páá - köszöntem el tőle, majd mint akit üldöznek az oroszok tűztem el a közeléből.

//Köszi a játékot//

Akaratlanul megjelenik egy kisebb mosoly elrejtve a szájam szélén, amikor a lány lépett egyet-kettőt hátra ahogy közeledtem. Zihálni láttam, de tudom már hogy hogy viselkednek a vérfarkasok előttem: vigyorognak, fújtatnak, aztán csak egy pillanat, s átváltoznak, amire nekem most egyáltalán nincs szükségem. Nem lennék vérfarkas, az már szent. Mindig kutyává változni, ha felhúznak. Én meg nem vagyok épp az, aki az indulatait magában tudja tartani. A vegetáriánus életet is csak azért folytatom mert annyi gond nehezedik rám. Nem cselekedni könnyebb, mint nem gondolkodni valaminn, ami esetleg mérgesítő lehet. Amit a lány mond nem rendít meg annyira... Gondolkodom, hogy akkor most mit csinálhatnák? Én személy szerint az ajtót is szívesen betörném, de nem akarok aztán egész nap azzal bajlódni hogy új ajtót tegyek oda, így még mindig csábít az a nyitott ablak ott fenn..
- Nem gond. Ha lesz La Push-ban előadás, akkor esetleg majd valamikor elmehetnénk. - Tudom, hogy erre vissza fog vágni, de kíváncsi vagyok mit szólna. Persze én sem gondoltam komolyan mindezt, még csak az kéne hogy egy vérfarkassal lássanak. A vérfarkasok szagát én sem bírom kifejezetten, de nem emelek szót róla.
- S mi járatban errefele? - A hangom nem cseng túl érdeklődően, de nem baj.

Tehát vegyük fel az előző gondolatomat, ami azt hiszem Jake volt, meg a két évvel ezelőtti események. Ja, nem… Ez az előtt volt, hogy a vámpír lánykát kezdtem el figyelni. Ő meg engem figyelt… Hát ez felettébb örvendetes tény, azaz, már borsódzik tőle a hátam, pedig nem is csinált még semmit. Igaz, ami igaz itt a „még”-en van a hangsúly. kitudja, milyen temperamentuma van. Ha felhúzom, lehet, hogy még itt is hagyom a fogam, amit tényleg nagyon, de nagyon szeretnék elkerülni. Szerintem az orvosok is csak néznének, hogy ez már megint mit keres itt. Vagy a vámpírokat vonzom, vagy csupán tényleg dugig van Forks vámpírokkal,és inkább az utóbbi, mint az első. Igen, ilyen az én szerencsém, az állam legvámpírosabb helyére kellett költöznöm…

Ahogy közelebb lépet hátráltam, túl közel volt, amit még el tudtam viselni. mások közelsége is nehezemre esett nem hogy még a vámpíroké. Komolyan mondom, hogy nagyon örültem, hogy ott volt mögöttem a fa, az legalább megakadályozott benne, hogy a világ végig szaladjak, vagy ha más nem, akkor be La Push-ba, mert oda nem jöhetnek. Még kész szerencse…

Mikor megszólalt, nyeltem egyet, de a hideg hangneme miatt gőgösen felemeltem a fejemet. Soha sem szerettem, ha lekezelően beszéltek velem, és ez úgy látszik nem sokat változott a baleset óta.

- Közlöm veled, hogy… - mit is közlök? - … hogy ha cirkuszi mutatványt akarok látni, elég, ha La Push-ba megyek. Ott jobb a felhozatal és nincs is ilyen orrfacsaró szaguk, mint neked – miért félek én most? Kicsit bunkó voltam, és aztán? Ez csak egy vámpír… Jake és a többi farkas csak így áll hozzájuk, én miért nem tudok így állni hozzájuk? Nekem miért egyfolytában Ő jelenik meg a szemem előtt? Miért?

Na tessék, jön a pánik roham, a fulladás, közelednek a nem létező falak. Fekete és fehér foltok a szemem előtt, és komolyan mondom, hogy áldott szerencse, hogy mögöttem ott a fa. Még az kéne, hogy ott dobjak egy hátast. Az biztos, hogy az évszázad vicce lenne, ha egy farkas kidőlne, egy vegától.

Mosolyogni próbált, de minden lett belőle, mint mosolygás. Érdekelt, hogy min gondolkodik, bár ha velem kapcsolatod, és arról van benne szó, hogy fog kilapítni, még sem vagyok rá kíváncsi. Nincs kedvem megint meghalni. A pánik roham szerencsére el is múlt, bár kezdett elegem lenni, hogy mindig van ilyen, mikor egy vámpírba futok. Szerintem egy kicsit zavaró, meg idegesítő is. A szél kicsit fújdogált, így a számomra erősen édes illatából megint teleszívhattam magam, mert nekem igenis szükségem volt az éltető oxigénre.

Én örülök a legjobban hogy beértem, de hallottam egy újabb személy lépteit. A kapu irányába fordulva jobban szemügyre vettem, s kicsit el is szégyelltem magam, mert biztosan hogy látta az iménti tökéletes mutatványom. Nos, igaz hogy nem nézett rám épp kedves szemekkel, de mégsem úgy pillogtatott, ahogy elképzelem ahogy egy normális ember tenné. Elképzeltem, mert látni még nem láttam, nagyon ügyelünk hogy a tudatlan emberek ne tudják meg hogy kik vagyunk, ezért én is ügyeltem eddig, persze, s nem is füleltek még le. Optimistán gondolkodva mondtam magamnak hogy ez nem lehet ember. Furcsa.. fehér a bőre. Vámpír lenne? Még sosem láttam, pedig átalakulásom láttam már egy-két "hozzánk hasonlót" meg ellenséget. Ellenség, vagyis vérfarkas. Én személy szerint nem utálom őket, csak úgy teszek, mert az a menő, na meg azt mondta Carlisle, akinek a szava számomra szentírás.

Egyet vigyorogtam, s odaléptem hozzá, bájcseveregni, de még mindig nem tettem túl magam azon, hogy meglátott. A kaput továbbra sem vettem észre, hogy nyitva van. Azért akartam vele csevegni, hogy koptassam le, nem akarom hogy itt nézők is legyenek, magányos farkas vagyok, főleg ilyen kínos helyzetekben...
- Nem kell annyira nézni, nem cirkuszi mutatvány volt. - Kezdtem egy kicsit ridegebb hangnemben, mint amilyent akartam. - Szokásom az ilyen. - Vettem egy kicsit kedvesebbre a hangom, s kisebb mosollyal az arcomon beletúrtam a hajamba. Utálom, hogy nem tudok rendesen vigyorogni vagy mosolyogni, ha nem őszintén csinálom, s most is elkezdett rángatózni a szájam széle, mert nem bírta ezt az erőltetett mosolyt.

De ha ő is erre járkál szombaton, csak csinál itt valamit. Azonban persze hogy a szemeit megszemléltem, se nem sárgák, se nem vörösek, szóval kezdtem abban kételkedni hogy vámpír lenne. Ki tudja, erős idegyetű emberek lehet hogy nem csodálkoznának annyira, mint gondolom. Nem árt ha óvatos leszek, s mindenekelőtt megtudom hogy érdemes-e vele bájcsevegni ha ember, vagy jobb módszerek kellenek, ha valami más.

Egy újabb unalmas nap, egy újabb semmit tevés. Egykedvűen ültem fel a moteli ágyamban, és még mindig csak gondolkodtam a bálon, meg minden… Egyszerűen csak gondolkodni volt kedvem, persze az is elment, mikor a nyamvadt nyanyák szóvá tették a szokásos szövegelésüket, mitől elfogott az erőteljes késztetés, hogy beajánlnám őket egy-egy ragadozó vámpírnak. Értük nem fájna a szívem, bár az is igaz, hogy a szívem teljesen más lapra tartozik.

Egy röpke ebéd után úgy döntöttem elsétálok a Forks High School-ba és megnézem kívülről, mivel nem állt szándékomban betörni, azaz nekem nem állt, egy szőke lánynak már annál inkább. Túl gyors volt ahhoz, hogy ember legyen, a szaga meg nem arról árulkodott, hogy vérfarkas, így marad, hogy vámpír.

Igen, az én szerencsém, hogy bele futok egy vámpírba, holott kerülnöm kéne őket. mostanában szinte minden második találkozásom egy vámpír. Ha még falka tag lennék, ami ki van zárva ugyebár, és netán harcos kedvű lennék, akkor még élvezném is ezek a találkozásokat, de így a két évvel történt események árnyékában élve, nagyon nem tudok mit tenni, csak imádkozni, hogy lapítsanak ki. Az se nagyon tud érdekelni, hogy Jake szerint nem kéne ebben az árnyékban élnem, de könyörgöm ezt már a z orvosok is meg mondták, az ilyen traumán átesett fiataloknak időre van, szükségük a gyógyuláshoz, és én éppen gyógyulgatok.

Talán pont emiatt mentem inkább egyre közelebb a vámpírhoz, majd mikor elég közel értem, láttam, hogy a kapu nyitva van. Akkor ő minek szenvedett a beugrással? Furcsa lények a vámpírok, és inkább meg sem kísérlem, hogy megértsem az ő észjárásukat. A szokásos félelmemen kívül még olt bennem egy nagy adag kíváncsiság, hogy mit akar erre ez a lány. Lehet, hogy hülye és nem tudja, hogy szombat van, ilyenkor mg nincs tanítás, és szerintem bármit is akar, azt el tudja intézni hétfőn, vagy bármelyik más napon. Esetleg mondjuk éjjel, mikor nem jár erre senki.

Egy újabb napom kezdődik az iskola udvarán. De ma nincs se hétköznap, se tanítás, mégis itt vagyok. Hogy miért? Természetesen céltudatos ember vagyok, nem jöttem csak úgy. Szóval a történetem úgy van hogy Forksban vesztettem el a szüleim. Azóta 18 éves vagyok, pont ebben az iskolában tanultam. Voltam már egy-két más iskolában is már, de most hogy azóta eltelt egy csomó idő, most megint visszatértem álnévvel, magamat az akkori Anna Kenneth lányának kiadva, igaz hogy senki sem állít le az úton amiatt mert hasonlítok arra a bizonyos Annara, mert már kevesen vannak akik élnek az akkori időkből, azok is már olyan vének, hogy két méternél tovább nem látnak, szóval passz, viszont nem akarom, hogy egy harmincas évekből fennmaradt képet megkapjanak rólam. Eddig is idegesített az a tabló, amin rajta vagyok, szerencse hogy csak egy eldugottabb helyen, s eddig csak egyetlen egy diáklány ismert fel, azt is elhallgattattam. Azért nem vagyok azon felismerhető, mert a pattanásaim még mindig megvoltak. Már sajnálom hogy nem tettem fel az olvasószemüvegem ahhoz a képhez. Nos, ma elegem lett, s egy hülye ötlettől vezérelme eljöttem hogy valamit csináljak azzal a képpel, igaz, Carlisle nem ajánlott ilyen dogokat hogy a múltamat eltöröljem, de nem fogok elköltözni megint csak ezért. Szeretek a Cullen család közelében lenni, hisz nagyon jó kapcsolatban vagyuk velük, na meg távolról csodálom a családapát.
Gyalog jöttem, s a kapu előtt sokáig szemlélődtem hogy van-e valaki a közelben? Ahogy láttam nincs. Mázli, hogy Forks nem egy nagy város. Gyorsaságomat kihasználva gyorsan átugrottam a kerten, sokkal jobb ötletnem tűnt mint a kapuval bírkózni. S milyen hülyék egyes emberek, hogy szombaton az iskola legfelső ablakait nem mindig csukják be, gondolva hogy oda fel úgysem tudnak férni a betörők.

*Másra nem is számítottam. Egy kis méregzsák.*
-Oksamoksa! *Mondtam viccesen.* -Akkor én léptem! *Mondtam nevetve majd megin elvetettem egy gonosz kacajt.* -Szióka!
*Mondtam ismét komikussan. Elkezdtem indulni az utca felé majd el is tüntem közben vissza, vissza néztem nem e követ az a kis srác. Reménykedtem ,hogy nem fog jönni. Hiszen éppen most utáltattam meg magam. jujj ezt imádom. Nah nem baj. Akkor balagok hazafelé. Gondoltam majd közben fénysebesen hazafutottam Vámpír erővel. Persze úgy ,hogy senki se lásson.*

Éppen hogy csak körülértem az udvaron. Indultam volna már a parkolóba, mikor megláttam valakit közeledni. Furcsa érzésem támadt. Úgy éreztem, jobb lenne nem itt lenni de már késő. Megálltam mert tudtam, hogy le fog szólítani. Felé fordultam, és szemeimmel minden léptét végigkísértem. Mikor odaér, semmi köszönés. Rögtön a lényegre tér. Ami azt illeti, nem szeretem az ilyen embereket... de jól van. Éreztem ugyan, hogy ő is olyan mint én... Vámpír, csak éppen nem vega. Ez... mindjárt kiderül.
-Vega. Ami azt illeti én nem nézném el magam farkasnak. - Vontam meg a vállam és elgondolkodtam. Furcsa egy személy még mindig csak erre jutottam.
-Chace. - Gondoltam már bemutatkozom... Ki tudja mi fog ebből kisülni. Még talán várok egy kicsit, aztán megyek tovább. Nem szeretnék vele nagyobb konfliktusba keveredni.

*Kicsit sétálok. Gondoltam magamban. Elindultam megnézni a régi sulimat ahol megbuktam, vagyis valami ilyesmi történt velem. Most nem süt a nap hanem inkább kicsit hideg van, ezért nem olyan cuccba öltöztem amibe megfagyok. Tetőtől talpig feketébe vagyok. Nem mintha gyászolnák csak szeretem ezt a színt. Pedig nem vagyok Rocker. Nah mindegy szóval éppen az udvarra léptem be, mikor megládtam egy srácot. Közelettem hozzá de nem túl feltünően. Amugyse tetszett nekem. Az a arc, júj nekem nem való. De valahogyan éreztem van benne valami. Talán nem ember? Nem tudtam. Inkább kiderítem. Gondoltam majd egyszercsak odaértem hozzá. Gondolataim leálltak és elkeztem beszélni.* -Vega vagy ragadozó? Vagy talán farkas? *Mondtam úgy ,hogy ha ember ne értsen semmit, de viszont úgy ,hogyha más akkor értsen. Csak megérti. Ha nem hát így járt. Közben reménykedtem benne ,hogy ember. Nem akardtam leégetni magamat. Na meg a köszönés. Azt inkább hanyagolom. Éhesen néztem rá. Lehet megeszem ha ember. De ha nem akkor nem. Na ki tudja. De nem vészes az éhségem. Azért kibirom.*

...