Folyosó....

Kezeimet a zsebembe helyeztem, kicsit ideges voltam.... egyszerűen szavak nem nagyon jöttek, sőt ahogy látom Risának se megy ez. Tudtam, hogy nem lesz minden úgy mint régen... de akkor... passz.
Szememet nem vettem le róla, csak néha kaptam el a tekintetem és akkor is csak azért mert a közelből hangokat hallottam, de erre senki nem jött. Amikor megszólalt, elgondolkodtam.
-Nemlehet, de... akkor mit tehetnék azért, hogy legalább majdnem minden olyan legyen mint eddig? -Kérdeztem. Közben a törvényekre feltette a kérdést. Egy pár másodpercig hallgattam, megfogalmaztam magamba az egészet. Majd nagylevegő és...
-... tudod, nem kerülhet mindenki elé az, hogy vámpírok vagyunk. Sokakat felzaklatna, és... meg akarnának ölni minket. Na meg nem csak mi vagyunk, vannak olyanok is akik embervéren élnek. Még mikor a szüleimmel éltem, a 17. születésnapom után ők is bevezették azt, hogy nem árulhatjuk el senkinek mik vagyunk. De... te... neked el akartam mondani, csak nem tudtam hogy hogyan fogsz reagálni rá. - Itt elhalkultam, kicsit közelebb léptem Risához. Nem akartam félelmet kelteni benne.
-Mond el mit gondolsz... -Nem hallom... még mindig nem. Furcsa számomra ez, de azért meg lehet szokni. Pedig, ő az egyetlen eddig, akiét nem hallom.

Hátamat nekivetettem a falnak és karba tettem a kezemet, majd szkeptikus pillantásokkal illettem Chace-t. Valami ilyesmi reakcióra számoltam, vagyis hát az első válasza meglepett, a második meg már nem. Csak az volt a kellemetlen, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Minden nem térhet vissza a régi kerékvágásba. Nem tudok egyszerűen úgy tenni mintha meg sem történt volna. Az egyszerűen képtelenség, legalábbis számomra.

komolyan mondom tényleg örültem, hogy mindenki órán van, de pár kósza tanár még bóklászhatott volna erre, de szerencsére nem tette. És! mivel suliban voltunk, természetesen kiabálni sem fogok, nem akarom, hogy mindenki egy dühös fúriának nézzen, habár lett volna okom dühöngeni, és nem csak szegény szekrényajtón kitölteni a haragomat.

- Chace... - kezdtem. - Nem lehet nem megtörténtté tenni. És milyen hülye törvények? - kérdeztem egy árnyalatnyit kíváncsian.

Egy pillanatra még azt is elfelejtettem, hogy dühös vagyok. Nem rá, csak az egész kialakult helyzet miatt. Örültem, hogy becsengettek, mert már mi ketten voltunk a folyosón a többiek meg bent szenvedtek az órán.

Meglepetten felvontam a szemöldökömet. Nem tehet róla? Na most röhögöm körbe. Talán az elején kellett volna közölni, hogy micsoda és akkor most nem lenne ez. Nem tagadom megszoktam, hogy ott volt mellettem, emiatt az utóbbi napok meg különösen pocsékul teltek, s egyedül az boldogított, hogy neki se lehetett annyira boldog hete.

- Az egész helyzettől. Nem rád vagyok ideges, sőt nem is haragszom csak nagyon szarul esett, hogy nem mondtad el az elején. Akkor most nem lennénk itt – néztem rá. Ezt követően beállt a néma csend, mert az utolsó kérdésére nem tudtam mit válaszolni. Meglepett, sőt nagyon meglepett és ötletem sem volt, hogy mit is mondhatnék neki. Végül aztán rászántam magam és kiböktem egy kérdést.

. Mit szeretnél, hogy mi legyen? - kérdeztem. Nem tudom, hogy mit fog rá válaszolni, de az biztos, hogy érdekes lesz.

Nos legszívesebben elküldtem volna napozni Afrikába, de inkább mégsem tettem.

- Jól vagyok. Szerinted hogy lehet egy ember, miután megtudta, hogy vámpír a pasija? - sziszegtem neki oda dühösen. Nem tudom honnan jött a düh, csak pusztán örültem annak, hogy nem hangosan üvöltöztem. Az meg egy másik dolog, hogy a köszönés lemaradt, de szerintem nem fog ezzel senki nagyon törődni. Na mindegy.

Az órámra pillantottam és láttam, hogy már csak két percem van oda érni tesire. Felsóhajtottam, majd a szekrényemhez fordultam és bedobtam a tesi cuccomat, majd erőteljesen be is vágtam az ajtaját. Na jó, nem ő tehet arról, hogy ideges vagyok, de most így járt, valamin csak ki kell töltenem a dühömet.

- Nem zavarsz, és tesim lett volna – tettem még hozzá. Azt már lenyeltem, hogy neki tuti nincs órája, de hát látszott is, mert nem úgy nézett ki, mint aki nagyon sietett valahova. Tőlem meg már megszokták, hogy az osztályzásra járok be.

- Mit szeretnél? - fordultam vele szembe. Esünk túl rajta, és utána lehet, hogy még bemerészkedem tesire...

Az utóbbi napokban kerültem a sulit és Chace-t. Mindig csöngetéskor értem be az órámra, mert megvártam míg a folyosó kiürül. Nem volt kedvem találkozni vele. Őszintén nem is tudom mit is mondhattam volna neki, ha látom. Pár osztálytársam közép belevegyülve mentem ki a folyosóra. Éppen tesink lesz, itt sajna nem játszhatom el, hogy pont beérek.

Természetesen fásultan vettem tudomásul, hogy szerencse sorozatom véget ért, amint megláttam Őt. Egyből befaroltam két lány mögé, és úgy igyekeztem elosonni mellette. Persze nem jött össze, ők is észre vették, Chace meg pont engem nézett helyettük.

Elfojtottam egy sóhajt, majd megadóan a szekrénynek dőltem. Ha akar velem beszélni jöjjön ide.

Miranda Malphus írta:

súlyos ihlethiányom van, kérlek most hagyjatok ki egy körből xD

Gyerekek ilyen nincs... Akkor tessék beírni, hogy fagy, aztán majd lesz valami.

súlyos ihlethiányom van, kérlek most hagyjatok ki egy körből xD

Mostmár megtudtam mind a két lány nevét, Mimi és Clarissa. Mimi belénkkarolt és körbevezetett minket. Ez az egymásba karolás meglepett, nem szoktam meg, hogy félig-meddig ismeretlenekkel járkálok így. Az idegenvezetés hiába való volt, úgyis eltévedek. Otthon is elég sokára tanultam meg, hogy hol mi van, bár a sacramentói gimi jóval nagyobb ennél.
- Azt hiszem az irodában kell elintézni, de nem biztos, bár én is most iratkoztam be. - erről jutott eszembe, hogy testvérem nagy valószínűséggel még mindig ott van. Nem értem mi tart ennyi ideig,de Darren az Darren.
- Harmadikos vagyok. - most jutott eszembe, hogy nem is kérdeztem meg, hogy kinek az osztályába fogok járni. Őszintén bevallva nem is nagyon érdekel, vagy ki készítjük egymást, vagy nem. Majd eldől. Remélem, a lányokkal egy osztályba kerülök.

Mikor Mimi vagy ki belém karolt, erős késztetézést éreztem, hogy megfogjam magam és elhúzzak a csudába. Nem szeretem az embereke közelségét, főleg nem ezt a belekarolós barátnős dolgot. de nem volt mit tenni Mimi húzott maga után és mondta, hogy mi hol van. meg is jegyeztem, bár úgy is tudtam, hogy el fogok tévedni, ugyan, miért is ne tévednék el?
- Értem – bólintottam minden esetre, hiszen még két percig tudtam, hogy mi merre van.
- A beiratkozást merre kéne elintézni? – érdeklődtem, de mindezt olyan hangon, mintha akasztani vittek volna. A régi sulimba mindenki tudta, hogy mit történt, legalábbis azt a változatát, amit a rendőrség is, senkinek se volt kedve beavatni a családi viszályba, a nagyszüleim képesek lettek volna még őket is kiirtani…
- Melyik osztályba jártok? – érdeklődtem. Mert ha nincs más, akkor inkább kerülnék velük egy osztályba, minthogy egy teljesen idegen társaságba csöppenjek, őket még ismerem is, igaz, úgy ahogy…

-Akkor mindketten újak vagytok, és én meg körbevezetlek titeket. Amúgy meg Mimi vagyok.-mondtam és beléjük karoltam.
Az ajtó felé mutattam, amibe eltűntem az előbb.
-Ez itt a tanári és az iroda. Az iroda nem gond, de ha már a tanáriba kell menned valami tuti nem stimmel.
Tovább mentünk.
-Itt vannak a tantermek, a kémia, a fizika, és a rajz kicsit odébb vannak.
Elgondolkoztam mit lehetne még mondani.
-Az ebédlő arra van.
Mutattam el balra. Mosolyogtam, a WC-ről is ejtsek pár szót?
-A mosdók minden folyosón vannak.-nevettem, ha tudnák hogy milyen szigorúan vesztek itt néhány dolgot.
-Ja, és a melegház.. az innen messze van. Néha szoktunk oda menni.

//bocs hogy ilyen nszörnyen rövid lett//

Nem lett komolyabb baja senkinek sem. Ennek örültem.
- Akkor jó! - Mosolyogtam rájuk. Kedves lányoknak tűnnek. Egyidősek lehtenek velem. Nem tudom mit kéne mondanom. Talán elkezdeni barátkozni? Ezen nem kellett sokat gondolkoznom, mert az egyik lány máris kérdezett.
- Igen, én is új vagyok itt. Pár órája szállt le gép, amivel jöttem. A nagynénlmnél lakok. Amúgy Clare Patricia vagyok. - megpróbáltam lassan beszélni, mivel hajlamos vagyok hadarni. De most érthetően beszéltem. Örültem, hogy nem én vagyok az egyedüli új gyerek itt. Egyiküknek el kellett mennie. Csak bólintottam, ezzel jelezve, hogy megértettem. Nekidőltem a falnak.
- Sacramentóból jöttem. - feletem az új kérdésre. Ez a kérdez-felelek dolog nem is megy olyan nehezen, mint hittem. Mondjuk még mindig azok között lennék, akik kérdeznek, az újtól.

Nos akkor megnyugodtam, hogy nincs semmi gond. Nem szeretnék senkinek semmi gondot okozni, főleg, hogy teljesen új vagyok. Viszont barátkozni nem ártana, és ők korombeli lányok. A sok lóverseny miatt nem nagyon volt időm, csak a versenyzőkkel. Sóhajtottam, majd igyekeztem egész jó képet vágni a dologhoz.

- Annak örülök – mosolyogtam rá a lányra.
- Igen, persze – mosolyogtam most rá a másik lányra. Mi van itt? Lány csoport gyűlés? Lehet.
- Igen, legalábbis én új vagyok. Kábé 3 napja költöztem be a város szélén lévő házba. Londolból jöttem és Clarissa vagyok – hadartam el rekord tempóban. Nem hittem volna, hogy átlépem azt a határt, ami anyám halálakor alkottam meg. De vannak olyan dolgok, amikkel szembe kell nézni. Nos én megtettem.
- Oké – bólintottam, mikor az egyik lány közölte, hogy rögtön jön. Hát el is ment, addig meg csak álltam és néztem, hogy most mi is van.
- És te honnan jöttél? – fordultam a másik lányhoz. Ő se nagyon úgy nézett ki, mintha tudná mi hol van. Valakitől majd kénytelen leszek segítséget kérni a beiratkozáshoz…

A gépünk már órák óta leszállt Seattleben. Sajnos a járműveinket otthon kellett hagyni, így Marta várt ránk a reptéren. Egész úton beszélt, és beszélt, és kérdezgetett minket. Jó rég láttuk egymást, az igaz.
Aztán beértünk Forksba. Tipikus amerikai kisváros. Teljesen más, mint Sacramento. A főúton volt néhány bolt, egy panzió, valami étterem szerűség. Gondolom csak ennyi van itt és kész. Nem valami színes város ez a Forks. Itt minden zöld, barna, fekete, és szürke színekben pompázik. MOndjuk szép a táj, de én a napsütést jobban szeretem.
Egy nagy épület előtt megálltunk, a tábláról leolvastam, hogy ez a helyi gimi. Tehát, még ma beiratkozunk. Ettől sem lettem boldog. Hangulatos épület volt. A folyosókon volt pár ember, akik persze kiguvadt szemekkel néztek minket. Ezen mosolyognom kellett. Fejemre húztam a szürke Mickey egeres pulóverem kapucniját. Így belőlem csak annyit láttak, hogy egy lila tornacipőt és egy lila szűk nadrágot és egy szürke pulcsit viselő egyén halad két ember mellett.
Én gyorsan kitöltöttem a szükséges papírokat, ellenben a bátyámmal. Persze a én szoltam neki, hogy a szükséges adatokat nyomtassa ki, és hozza magával, de mintha a falnak beszélnék. Az irodában füllesztően meleg volt, így amint végeztem a kimentem. Úgyis meg kel ismernem a terepet.
Miközben sétálok látom, hogy egy lány neki megy a másiknak. Odamentem hozzájuk, hátha valamelyiküknek komolyabb baja lett.
- Jól vagytok?

Hatalmasat ásítva ébredtem fel, bár ami igazán furcsa volt, hogy napok óta először aludtam jól. Lehet, hogy ez a miatt volt, hogy kezdtem megszokni az önálló életet ám még mindig volt előttem pár dolog: betrappolni a suliba és beszélni az igazgatóval, vagy akárkivel, hogy a második félévet itt folytatom és nem Londonban. Bár Lizzy azt mondta, hogy mindent elintézett jobb, ha én járok utána.

Nem mondom igazán nehezemre esett kimászni az ágyból, így kicsit kómásan trappoltam le a lépcsőn, amiről a második fok után elegánsan legurultam. Így már nem csak a suliba kéne, elnézzek, hanem a kórházba hátha voltam olyan ügyes hogy a csuklómat is eltörtem vagy pusztán zúztam. Kicsit morcosan zúgtam be a konyhába, ahol a telefon villogott, hogy van rajta pár üzenet. megnyomtam a gombot, így míg a kakaómat csináltam meg magamnak, addig lementek az üzenetek. Nem volt egyik se olyan érdekfeszítő, így csak vállat vontam és az italommal együtt visszamásztam az emeletre.

A szekrény előtt erősen gondolkodtam mi a fenét tudnék felvenni, mert ugyebár suliba megyek és nem lovagolni. Mélyre túrva a kezembe akadt egy farmer, meg egy ing. Az ing alá még felvettem egy testhez simuló fehér felsőt, és már csak a hivatalos iratok után kutattam, amit a nappaliban találtam meg a fotel alatt. Egyszer valamikor oda bevágtam, mert dühös voltam, hogy nem tanulhatok levelezőn…

Na, miután azt is kihalásztam egyáltalán nem méltó helyéről, már csak a kabát volt hátra meg egy elegáns csizma, mert azért hideg volt… Eleinte gondolkodtam mit hozzak magammal: MP4-et, iPod-ot, esetleg a mobilom fülhallgatóját. A választásom végül az éj fekete színben játszódó iPod-omra esett.

Kedvtelenül sétáltam a suli felé, semmi kedvem nem volt ide jönni, sőt ide járni suliba, nekem megfelelt volna otthon is, a levelező. Persze erről Lizzy hallani sem akart. Én meg róla nem akarok. Egyszerűen nem hívom fel, aggódjon csak egy kicsit. Jó oké, ez nem éppen a legjobb hozzá állás, de ennyit erről.

Max hangerővel üvöltött Lady Gaga-tól a Poker face. Kicsit dudorászva haladtam a suli folyosóján, mikor belementem valakibe. Egyből kinyitottam a szememet, és a zenét is halkítottam.

- Ó nagyon sajnálom – kértem tőle bocsánatot, majd azért ott maradtam, hogy nem esett-e semmi baja. Fájós csuklómmal meg próbáltam nem törődni, majd elmegyek dokihoz miután itt végeztem.

...