Temető...

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>Leyla<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<




Csak egy percre kell elbambulnom, hogy máris egy idegen hangra kelljen felkapnom a fejem. Ugyanis tényleg elbambultam és tényleg egy ismeretlen hangra kaptam fel a fejem. A tekintetemmel a hang forrása után kutattam, míg végül meg is találtam. Egy (furcsa) vámpírlány volt. Ez…érdekes. Nem az, hogy a temetőben üldögélek és egy lány rám köszön, bár az sem szokványos. De ez… Fura, pedig én kevésszer mondom, hogy valaki az. Ez a maskara vagy mi a fene, úgy fest, mint aki halloween buliba készül vagy inkább, mint amikor rossz napom van. Nyakkendő, masni és az a valami, amit sose vennék fel. Igazából még nem is láttam ilyet, de akkor sem venném föl. Első indok: nem tudom mi az. Második indok: nem tudnék járni benne. Ebből már lejön az, hogy arra a cipőszerű valamire gondoltam a csajszi lábán. Mit kezdtem volna én abban még a fedélzeten kalóz időben? Körübelül, annyit, hogy jó lett volna leütni embereket vele.Na de lényeg, hogy ez az idegen tud benne járni. A lassú vagy gyors (már nem tudom, ugyanis nem tartok magamnál stopper órát) eszmefuttatásom alatt, csak néztem ki a fejemből, majd mikor észhez kaptam megráztam a fejem és elillantottam a gondolataimat. Sajnos mindet. Várjunk, csak…Ez a lány nem mondott valamit, úgy két perccel ezeleőtt? Ja, de! Idézem:’Üdvözletem’. Erre mit is lehet mondani?! Azt hiszem maradok a jól bevált és megszokottabb köszönésnél.
-Szia!
Mondtam és ezzel kinyögtem egy értelmes szót. Most így végre próbáljunk nem csak a ruháját tanulmányozni. Na akkor nézzük is. Egy köszöngető idegen. Halál messze tartózkodik tőlem, vámpír és ácsorog. Én utálok ácsorogni, mert olyan uuuunnnnaaallllmmmasss! Vajon ő is utál ácsorogni? És miért beszélek magamban? Azt hiszem a csend rossz hatással van rám szóval valamivel újra megkéne törni.
-Nem ülsz le?
Kérdeztem és megütögettem magam mellett a barátságos kis sírszélét, hogy oda leülhet. Nem normális, hogy én embereket vagy vámpírok vagy farkaskákat ültetek le egy temetőben, de gondolom, ami nekem jó az talán nekik is. És én szeretek ülni. Tutira másnapos lehetek…Csakis akkor vannak, ilyen hülye gondolataim… Na de hagyjuk…Csak nem néz olyan hülyének, mint amennyire annak érzem magam…

~ Hayley ~

Sötét felhők gyülekeztek a fejem fölé. A természettel együtt tartottam. Sötét és borús kedvem volt, mint úgy általában oly sokszor, ha eszembe jut, hogy egyedül vagyok. Úgy érzem magam mint egy kísértet. Egy gyilkos kísértet, aki buja férfiakat csábít magához, hogy aztán ihasson a vénájából. Miért csinálom ezt, miért pont így? Akárhányszor teszem fel magamnak a kérdést, a válaszom rá, mindig ugyanaz.
Az a férfi, aki átváltoztatott, egy ragadozó vámpír volt. Játszadozott velem, magához édesgetett, felvitt magához. Szenvedélyesen csókolt, aztán már csak a tépő fogait éreztem, ahogy a húsomba harap,ahogy a vénámba szúrja éles és hegyes fogát. Borzongás fut végig a hátamon az emlékre. A fájdalom ellenére élveztem azt, amit csinált, de amikor egyre mohóbb lett, rájöttem hogy ez lesz a halálom.. már alig emlékszem hogy menekültem meg.
Az apám halálának hírét is az nap kaptam meg. Nem akarok japánba menni, hogy ott gyászoljak a sír helyénél. Nem, inkább eljöttem a temetőbe, mert tudom, hogy van egy angyalka. Gyönyörű egy szobor, márvány aljzattal. Ott szoktam apámat gyászolni és néha még gyertyát is viszek. Ma is vettem egyet. Odasétáltam az angyalhoz és talapzatra helyeztem a gyertyám és egy öngyújtóval meggyújtottam, amit az egyik áldozatomtól loptam el, miután végeztem vele. A gyászoláshoz voltam felöltözködve. Egy fekete nyakkedő lógott a nyakamban, a felsőm fekete volt, vállaimnál piros volt a rövidujj. A szoknyám rövid volt és fekete. A lábamon platform volt, amit fekete zoknival és egy fekete alapon fehér pöttyös harisnyával viseltem. Útközben nagyon megbámultak egyesek, de pont ezért az egyedi stílus miatt, vetnek rám szemet a gyanútlan férfi emberek. Behunytam a szemem és csak figyeltem. Halottam ahogy a fákat fújja a szél, ahogy a leveleket sodorja a betonon és tovább a fűre. Szagoltam az illatokat, a virágokét, a fákét és egy...
Kinyitottam a szemem és az angyal szobor mögé pillantottam. A szobortól úgy pár méterre egy sírkövön, ott ült egy lány. Az illatának - amit a szél felém fújt - részben olyan bukéja volt mint nekem. Édes, de mégis volt benne valami, ami más volt. Biztos hogy vámpír, de más és ez merőben felkeltette az érdeklődésem. Így hát közelebb mentem hozzá, de csak úgy, hogy két sírhelynyi hely legyen köztünk, ami úgy körülbelül 2-3 méter. Nagyon óvatos vagyok, főleg a fajtársaimmal. Megálltam egy sírtáblánál, ami azt jelezte, hogy valamilyen Andy nevezetű ember holtteste nyugszik előttem, a föld alatt.
- Üdvözletem. - Köszöntöttem a lányt, felpillantva rá.

~ Leyla Cattus gyászruhája ~

Leyla ^^


Ma mondhatni "felkeltem" reggel. Legalábbis egy diszkó padlójáról igen. Ezután hat hétig kerülöm a szórakozóhelyeket. Maradhattam volna otthon... Például falat bámulni vagy falat bámulni.....Hazamentem gyalog és rákellett ébrednem, hogy a borús napoknál is borúsabb nap van ma. Hazaérve átöltöztem egy nyári ruhába, hisz használjuk ki a borús időt...Megfésülködtem és végigjártam a lakást egy kabát után kutatva...Megtaláltam és elindultam otthonról. Vittem magammal a kabátot és egy MP4 lejátszót. Bekapcsoltam és épp a Cry Cry című szám ment. Egész jó szám. Mentem és mentem, de a legjobb lett volna tudni, hogy hova mentem. Végigjártam egy csomó helyet és véletlen még La Push-ba is betévedtem, de nem vettek észre. Valahogy Port Angeles-ből eljutottam a temetőig. Bementem és körülnéztem. Miért van az, hogy a temető, ilyen szomorú hely? Szerintem semelyik halott nem lelkesedik azért, hogy a szerettei megsiratják, hisz ha szerette őket, nem akarja sríni látni egyiket se.
Sétáltam és végül leültem egy sírkőre. Ha most egy horrorfilmben játszanék tuti kimászna belőle egy zombi. Ha ez megtörténne én... Bemutatkoznék neki és elvinném bulizni és menőznék vele, hogy van egy zombi barátom...Na jó nem...Valahogy visszaküldeném a túlvilágra és bumm! Volt zombi, nincs zombi. A gondolataim túlságosan hülyék szóval ürítsük ki az agyunkat, de semmiképpen ne jógázzunk. Össze-vissza nézegettem kör-körbe és semmi nem kötötte le a figyelmem. Ha most elindulnék innen Isten tudja hova jutnék...Most se tudom, hogy kerültem ide. Rámkéne szerelni egy GPS-t. Továbbra is ott ültem és vártam...Vártam a bohócorros elefántra vagyis a csodára.

...