Melinda Diamond lakása

Rendben, nekem ebből a nappól tényleg elegem van. Nem érdekel most már más, csak az a drága pihe-puha ágyam.
- Jó te maradsz, én megyek és leszarom, hogy hogyan teszed magad tönkre. - vetettem oda, majd felvettem a kabátomat és a kezembe vettem a stukeremet.
- Szia! - csaptam be magam után az ajtót, hogy az szépen kitáncolt a helyéről. Törlesztettem egy ajtót.
Halottam még Melinda ingerült visítását khm... kiabálását, de addigra, már nem is voltam ott.

//Köcce//

Néma csendben csendben ültem le a kanapéra és csak néztem a lábam alatt futó szőnyegen lévő mintákat. Jó volt végre ez a ki csend és nyugalom. Annyira régen volt már hogy csak úgy itthon voltam és nem tettem egyebet, mint hallgattam a csendet s az utca nyújtotta háttérzajt, amely az elején bosszantó volt, most azonban már nem tudnék meglenni nélküle. Az utca állandó háttérzaja szinte ugyanolyan szerepet töltött be az életembe, mint a munkahelyem és a munkatársaim. Gondolataimból végül Nath hangja hozott vissza, vagyis inkább mondanivalója és annak jelentősége.
- Nem tudom ezt meg hogy érted, de én itthon maradok. - közöltem, de nem emeltem fel a tekintetemet rá, továbbra is kitartóan bámultam a szőnyegem mintázatát. Eszembe jutott, hogy pont kacskaringós, sok színű mintái fogtak meg benne, amikor megvásároltam. Nem akartam egy élettelen és személytelen otthont. Azt akartam, hogy már a nappali és a többi szoba is eláruljon rólam néhány dolgot, de nem túl sokat. Az egyetlen helység amely igazán a lelkemet tükrözi az a hálószobám, imádom. Ahogy ezen elméláztam eszembe jutott, hogy vendégem van, így talán illene rá figyelnem. Nem emeletem fel a fejemet, de tökéletesen hallottam a kérdését, amely eléggé megdöbbentett.
- Igen megérte. - válaszoltam minden fajta habozás nélkül. Hát hogy ne érte volna meg, hiszen az egész családomban egyedül az édesanyám volt az aki, szeretett s féltő gonddal óvott a világ veszélyeitől és gonoszságától egészen addig amíg megtehette. s még akkor sem fordított hátat nekem amikor nem orvosit, hanem az újságírást választottam.
- Szóval? - kérdeztem vissza, utalva a megy vagy marad kérdésemre, mert én innen aztán sehova sem megyek.

Felkapartam a csaj egy sóhajtás kíséretében a földről. Nekem egyedül azt mondja meg valaki, miért kell nekem mindig a bajos nőket kiszúrnom? Vegyük például az anyámat, az nem törődött velem csak volt és kész, és kipakolt az utcára koldulni. Mi ez, ha nem kibaszás az emberrel? Hát kibaszás. Aztán, ott van az apám, bár nem számít nőnek, de az is bajos... Tehát, adott egy Melinda aki alig bír állni, és ezt az estét a háta közepére se kívánja - valljuk be én se - és még nem tört össze. Bár lehet, hogy csak a méltósága tartja egybe hogy ne itt kezdjen el hisztizni és a tányérokat a falhoz és a földhöz csapkodni.

Ezek után szerintem joggal kérdezhetem meg hogy mi értelme volt vissza jönnie? Jó, az évfordulón kívül? Vegyen ki egy jó hosszú szabadságot, és irány vissza a jó öreg Forks, aztán hátha akad még pár Andy Hils-hez hasonló mókus, aki halálra vágyik...

Lehet, hogy az edények összepakolásában pár el is tört, de hát erről ennyit. Kevesebb a mosogatnia valója, örüljön neki, hogy segítettem. Ami pedig azt illeti, őszintén nem tudom, hogy maradjak-e vagy se. Szívesen maradnék, de nem bízom Hooke-ban, és abban se, hogy Melinda nem csinál valami őrültséget, én meg sajnos nem tudtam két felé szakadni, de az elismerem hasznos tudás lehetne.

- Megyek, de te is - mondtam végül, és valahol beletörődtem, hogy újabb vita fog jönni. ennek értelmében szépen ki battyogtam a nappaliba és leültem a fotelba és ott vártam, hogy Melinda tombolni kezdjen. Majd után mindenre magyarázatot kap, de az fix, hogy én nem hagyom egyedül. ez kábé annyira biztos, hogy én itt ülök.

- Illetve azt magyarázd el nekem, hogy emiatt a cirkusz miatt megérte vissza jönni, függetlenül, hogy holnap mi lesz? - néztem rá kérdőn.
Oké, tudom, hogy ki fog akadni, sőt amennyire ideges lesz, szerintem még tűz okádásra is hamar képes lesz. Akkor majd be kell szereznem egy kis tűzoltó készüléket. Nem szeretném ha házi sárkánnyá változna, bár hatásos fenyegetés lenne.

Inkább nem gondoltam tovább, mert félő volt, hogy elröhögöm magam, amivel csak annyit érnék el biztosan, hogy Melinda jobban kiakadna, mint egyébként.

Miután elmagyaráztam az elméletileg ügyvéd apámnak, -mert ugye az ügyvédek gondolkodásra képesek- hogy azonnal tűnjön el onnan a fenébe, visszadtam a telefont Nath-nek, de a földről egyelőre képtelen voltam felállni. Meg aztán előttem az egész éjszaka, hogy összeszedjem magamat, mert aki ide ma még bekopog, azt írd és mond elküldöm melegebb éghajlatra, vagy ha kell hát rávágom az ajtót. Pedig én aztán sosem voltam az erőszakosság híve, bár igaz, hogy nagyon makacs tudok lenni.
- Tudod őszintén mondom, nem értem mire volt jó, hogy innen elment és elautókázott oda. - mondtam neki, és bár tudtam, hogy eléggé összefüggéstelen egy beszélgetés kezdeményezéséhez, ő tudni fogja, hogy miről is van szó.

- Ami pedig a felkelést illeti, tökéletesen megértem. - pillantottam fel rá, és láttam, hogy mosolyog, amit most mindennél jobban értékeltem. Aztán láttam, hogy az étkező felé megy, majd halk csörömpölést, amiből arra következtettem, hogy az asztalon maradt mosogatni valót pakolja, így felkeltem, és újra megnyitottam a csapot.
Miután sikeresen elmosogattam, a Nath által behozott tálaló edényen lévő húst lefóliáztam, és a mártással együtt betettem őket a hűtőbe. Majd eltörölgettem az előzőleg elmosott tányérokat és mindet visszapakoltam a helyére, az evőeszközökkel együtt, ezzel hivatalosan is eltűntetve a rettenetes vacsora minden nyomát.

Miután mindennel végeztem kivánszorogtam a nappaliba és csak leültem a kanapéra. Annak ellenére, hogy megmondtam apámnak jöjjön el onnan, megvolt az a határozott érzésem, hogy ugyan eljött, de bizonyosan hagyott valami szép kis üzenetet Nath-nek, amitől ő megint a palfonon lesz, vagy valami más. Mostanság kényteléen voltam megszokni, hogy mióta rám lőttek, az életem 180 fokos fordulatot vett, úgy, hogy nekem ebbe semmi beleszólásom sem volt.
- Végeztem. - mondtam végül szinte csak úgy magamnak, mivel elmosogattam elpakoltam a konyhában és az étkezőben is rend volt. Már csak az a kérdés állt fent, hogy akkor Nath a vendégszobámban alszik, vagy hazamegy.
- Mész vagy maradsz? - kérdeztem végül tőle, de a hangom egyáltalán nem csengett gorombán, csak nagyon, nagyon fáradtan. És jelenleg nem vágytam semmi egyébre, mint egy jó forró és habos fürdőre majd azt követően pedig a puha ágyamra, és az édes nyugtató álomra.

Na igen, valami egészen ilyen választ vártam el Hooke-tól. Csak azt nem értem, hogy ezt miért nem közölte velem itt? Félt hogy a lánya előtt..? Nem is tudom mit csináltam volna. Mondjuk egyszerűen körbe röhögtem volna és szépen kipakoltam volna a lakásból. Melinda egyébként sem volt rá nagyon kíváncsi, én meg még annyira sem. Tehát mind a kettőnek lényegesen jobb lett volna, ha nem egyáltalán ide nem tolja a képét.

Egy cseppet sem nyugodtan vettem el a telefont. Tudtam, hogy az a *cenzúra * még ott rontja pár órán át a levegőt. Bár nagyon lesittelni a házból senkit nem tudna, jó talán Brian-t, de őt meg nem kell félteni. Tud ő magára vigyázni. A lányok meg eszüknél vannak akkor is, mikor Jason-ék kiakadnak. A ház tuti meg marad, maximum csak pár helyen lesz lyukas Hooke, és talán még estére i ott marad.

speciel én nem aggódtam miatta, hiszen magának kereste a bajt, de csupán a lányának nem akartam felhozni eme szép kilátásokat, hogy mi várhat az apjára, ha nem húz el onnan pár percen belül. Felesleges lett volna még ezzel is terhelnem, legalábbis én így láttam a dolgokat.

Belül kezdtem úgy érezni, hogy szülők szempontjából én jóval jobban jártam, főleg hogy nem mondtam el, hogy anyám egy kurva volt, apám meg egy olyan seggfej, mint Hooke. Lehet, hogy ismerték is egymást. Hm… talán ezzel kapcsolatban nem ártan kikérdezni a pasast. Amit ez megfogalmazódott bennem, el is vettem, nem kell nekem még egy este, vagy egy perc is az ürge közelében. Ez a mai találkozás is több volt, mint sokk.

Melindára pillantottam, akinél erősen úgy látszott, hogy ez a nap még neki is bőven sokk volt. Ha megnyugtatja én is úgy érzem, hogy ma kár volt felkelnem.

- Ha megnyugtat, én is úgy érzem, hogy ma igen nagy hiba volt felkelnem – mosolyogtam rá, majd kedélyesen elvánszorogtam az étkezőbe, és kihoztam még az ott maradt edényeket. Remélhetőleg hamar összekapja magát.

És most sajnáltam igazán, hogy nem tudok két fele szakadni. egy, nem igaz hagytam volna magára, ilyen állapotban, viszont nem tudtam mi van otthon, és mivel a z utóbbinál biztos voltam benne, hogy a seggfej meghalhat, így inkább amellett döntöttem, hogy Melindával maradok. Ha meghal az apja nem az én saram. Én itt voltam.

Nem kellett csalódnom benne, de a fenyegetését komolyan vettem. Tudtam, hogy milyen amikor véresen komolyan gondolja a dolgokat, és ezt most halálosan úgy gondolta. És azzal is tisztában voltam, hogy holnap feltétlen el kell majd menjek apámhoz -bár egy pocikám sem kívánta a találkozást- és elmondani neki, hogy azt is felejtse el, hogy Nath létezik, velem egyetemben. Még hozzá halálos kimenetelű véggel, ha ezt nem teszi meg.
- Tudom, hogy az, de képtelen megváltozni. - mondtam végül Nath-nek amikor közölte hogy az apám egy seggfej. Nem hibáztattam érte, elvégre most találkoztak először, de én sem vélekedek róla másként, ráadásul én több időt húztam le vele, és hiába nem akarom, bizony az apám. Most jövök csak rá mennyire igaz az a mondás, hogy a családját nem válogathatja meg az ember.

Majd hallottam, amint az étkezőbe megy, és halk pittyegést, amely a telefonjához tartozott. Nem tartottam illendőnek hallgatózni, így megnyitottam a mosogató csapját és hozzáláttam eltakarítani a vacsora minden nyomát. Egy porcikám sem kívánt tovább emlékezni erre a vacsorára, mint ameddig feltétlen szükséges. Bár azt hiszem a helyemben sokan lettek volna még így.
Ekkor azonban az ajtóban Nath bukkent fel és a szájából fenyegetően hangozz el a nevem, amire ijedten fordultam felé. Az utóbbi 5 percben semmi olyat nem tettem, amiért pipa lehetne rám, mi lehet az már megint?! Csak ekkor láttam meg, hogy a kezében szorongatja a telefonját, majd idegesen odajön hozzám, amire én azonnal elzártam a vizet és megtöröltem a kezemet, egy konyharuhába.
- Mi történt? - kérdeztem, és azonnal meg is kaptam a választ, amire a szemeim egy tányér nagyságúra nyíltak, az állam pedig valahol a pincében volt 5 emelet mélyen, ebben biztos voltam.

Idegesen vettem a kezembe azonnal a készüléket, és a fülemhez tartottam, de az első sokktól először azt sem tudtam még is mit kellene mondanom továbbá, hogy egyáltalán kinél van a telefon. Mert eléggé érdekes lenne valaki mással beszélgetni az apám helyett, aki minden bizonnyal msot intézett el magának egy temetést.
- Christian? - kérdeztem végül beleszólva a telefonba, de nem ő volt a vonal másik végén.
- Adom. - morogta egy ismerős hang, amihez Jason arcát tudtam társítani egészen biztosan és azt is tudtam hogy kurvára nem boldog.
- Igen? - hallottam meg az apám határozott hangját, amire kissé megkönyebbülve huppantam le a földre.
- Először is, mi a fészkes fenét keresel ott? - kérdeztem teljesen higgadt hangon, és remekül sikerült leküzdenem a remegést.
- Azt akarom hogy hagyjon téged békén, különben sittre vágom, úgyhogy hogy annyit sem lesz ideje mondani viszlát. - közölte a telefonba fennhangon, amire engem egy kisebb szívinfarktus kezdett kerülgetni.

- Remek, ezt akár itt is megmondhattad volna neki. De egyébként meg semmi közöd hozzá. Másodszor kurvára nem akarok holnap temetésre menni, tehát legyél szíves elsétálni onnan, most amíg még a saját lábadon megteheted. Köszönöm. - közöltem vele idegesen, ami most már igen is hallatszott a hangomban, majd a végére odabiggyszetettem egy köszönömöt és letettem a telefont. Majd egy hatalmas sóhaj kíséretében nyújtottam vissza a készüléket Nath-nek.
- Tessék. - nyögtem még oda kissé összeszedve magamat. De most legalább már tudom miért is nem randiztam hosszú ideje. Hát pontosan ezért!! Mert életem folyamán még nem láttam olyan fickót aki ne akadt volna ki apám fenyegetőzéseitől és lépett volna le szó nélkül néhány randi után.

Őszintén nem érdekel, hogy az apja vagy sem. Leszarom.
Felsóhajtottam, és próbáltam megnyugodni. kérlelő boci szemei aranyosak voltak, de azt egyszer fix, hogy őt is meg az apját is felkoncolom, ha két hét múlva felhívnak, hogy valamelyik emberem a dutyiban ül.
- Rendben, még futni hagyom. De ha valamelyik emberemnek akár egy haja szála is görbül te is megjárod – mondtam neki, mikor elmentem mellette.
- Egyébként, az apád egy nagy seggfej, remélem ezzel tisztában van, és már pusztán emiatt megérdemelné, hogy a másvilágra küldjem. – tettem még hozzá, majd a telefonom után mentem. Láttam hogy Jason hívott. Egyébként is terveztem volna vele beszélni, így most vissza hívtam.
- Jason, ne gyere és szólj a többieknek, hogy hagyják Hooke-ot. – szóltam bele a telefonba.
- Nath, az isten verje meg a csajodat, az apja itt szobrozik a ház előtt!!! – hallatszott. Csak enyhe szívroham kerülgetett.
- Melinda – kezdtem fenyegetően.
- Egyedül jött – szólt közbe a srác.
Elegem volt. Nincs egy normális nyugodt estém se.
- Melinda mond meg az apádnak, hogy felejtsen el engem, vagy karácsonyra temetést kap – nyomtam kezébe a telefont. Eskü ez a nő tényleg ideg ölő és szörnyű… De azért csípem, bár ezt még magamnak se nagyon vallom be. Sőt most is csak egy gyenge idegi állapotom volt…

Ahogy ott ültem és a holnapi napra gondoltam mindutalan apám képe furakodott az elmémbe. Az arca amikor belépett és meglátta, továbbá felismerte Nath-et. Tudja hogy ki ő, és azt is -igaz ezt tévesen- hogy a kedvesem. Milyen furcsa, hogy pont Nathaniel miatt vagyok részben ennyire szétesve lelkileg és testileg egyaránt, de ha nem lett volna itt, nem tudom, hogy hogy viseltem volna el ezt a mai vacsorát. S erről eszembe jutott az a nap, amikor felkerestem őt, nem sokkal azután hogy anya beteg lett... s ezzel minden bizonnyal életem legnagyobb hibáját követtem el. Ha akkor nem megyek oda, nem élne most ez a mélységes megvetés bennem az irányába. Akkor talán egyszerűen távolságtartó lennék vele, nem olyan mint most. De a múlton már nem tudok változtatni, megtörtént tehát viselnem kell a következményeit.

Gondolataim és emlékeim zavaros örvényéből Nath hangja rántott vissza. Még mindig ott ült velem szemben a fotelban, legalább is mivel a lábát láttam erre tudtam következtetni.
- Próbáltam vele beszélni, még régebben. - szaladt ki a számon öntudatlanul, de mikor feleszméltem azonnal el is hallgattam. Erről még az édesanyámnak sem mondtam semmit, mert nem akartam elkeseríteni, sem felzaklatni. Elég volt neki a betegséggel megküzdeni, nem akartam, hogy ezzel is megkeljen, így szépen elváltak az útjaink. Apa nem keresett többet minket, ahogy én sem őt... soha többé. Egészen addig míg fel nem szakadtak a beforrt sebek. Remek, ez tényleg nem az én napom, de a hónapom sem.
- Tudom, hogy nem segít, de sajnálom. - mondtam neki, amikor elmondta, hogy neki egyáltalán nem voltak szülei, akik nevelték, vagy gondoskodtak volna róla. Kemény férfi lett belőle, de azért mert nem volt más választása, bár lehet hogy a munkáját szabad akaratából válaszotta nem tudom. És most semmi energiám nem maradt már, hogy esetleg megkíséreljem az erről való gondolkodást.

Egy apró sóhaj kíséretében felálltam, és úgy döntöttem végre rendet teszek az étkezőben és a konyhában is, hogy mégse arra a csatatérre ébredjek reggel, ami most uralja a lakást, mert hogy holnap nem jövök haza csak későn az is holt biztos. Ahogy a konyha felé tartottam váratlanul Nath szólított meg, majd állt fel és indult felém, és közben csak mondta és mondta. Fogalmam sem volt miképpen fogalmazott de az értelmét tökéletesen felfogtam: Meg akarja ölni az apámat, és ezt éppen az imént közölte velem. Azt hogy puszta udvariasságból csak, azt már nem tudnám megmondani.
- Nem lesz bajotok belőle ígérem, de kérlek ne csináld. - fogtam meg a karját, amikor el akart menni mellettem, hogy a konyhába vagy az étkezőbe menjen. Valahol arrafelé hagyta a mobilját, de már nem emlékszem melyik helységben is pontosan. De úgy éreztem jelenleg ez is lényegtelen tényező.

- Mert annak ellenére attól még, hogy így viselkedett ő az apám. - akit az anyám mindennél jobban szeretett, de ezt már csak magamban tettem hozzá. Hiszen annak ellenére, hogy én gyűlölöm őt teljes szívemből az édesanyám haláláig szerette, annak ellenére is hogy magunkra hagyott minket.
Megbíztam Nath-ben, hogy nem fogja bántani az apámat, ezért áthaladva az étkezőn egyenest a konyhába mentem. Lehet hogy ha mások a helyemben lettek volna megvárták volna a válaszát, de én most feltétlenül megbíztam benne. Nevezhetnek akár bolondnak akár őrültnek, de így volt. Az étkezőbe érve, összeszedtem mind a négy tányért, majd bevittem őket a konyhába. A rajtuk amradt étel a kukában, a piszkos tányérok pedig a mosogatóban kötöttek ki.

Na oké, azt eddig is sejtettem, hogy az apja egy bunkó paraszt, de most inkább már egy seggfejnek titulálnám. Ha legközelebb összefutok vele, kibelezem, és talán ajándékba majd a hullájáról küldök Melindának egy képet. Bár lehet, hogy nem venné jó néven, de akkor nem kéne ennyit nyüszögnie.

- Tudod, lehet hogy most nagy dolgot mondok: beszélhettél is volna velem, és nem kellett volna olyannak lenned mint egy veszett macskának – jegyeztem meg tárgyilagos hangnemben. Ne bírtam megállni, hogy megvetően fel ne horkantsak. Őszintén nem is tudom miért: azért mert az apja egy seggfej, és neki emiatt korán (attól függ mihez képest) fel kellett nőnie.

- Lehet, hogy nem fog boldogítani: nekem nem is voltak szüleim. Azaz voltak, mert valahogy csak létra jöttem, de nem törődtek velem, mondjuk én se velük. Tehát nem is tudom kinek volt rosszabb gyerek kora – mondtam neki tűnődve. Bármilyen oka is volt arra, hogy viselkedjen, szerintem ez akkor se jó indok. Lehet velem szépen szót érteni, csak az mondjuk másik dolog, hogy ő csak felhúzni tud, de azt nagyon. Az is igaz, hogy utóbbi napokban a híres önuralmam szinte lenullázódott. Kész szerencse hogy nem testőr vagyok, hanem bérgyilkos. Lehet, hogy keresnem kéne egy kevesebb stresszel járó szakmát…

Miután összekaparta magát, meg felmosta, meg összerakta felállt, majd közölte, hogy ő mit csinál, és még azt is hogy mit csinálhatok. A magam részéről én már tudtam mit csinálok. Leszedetem Hooke-ot. A végén még kilyukasztva találom magam, mert az az elmebeteg képes és sittre pakol.

- Melinda – szóltam a nőnek, mire ő kíváncsian hátra fordult. – Ha akarnál még egyszer az apáddal beszélni a hétvége előtt szólj, mert hétvége után max csak a temetőben találod meg. Nem fogom hagyni, hogy az embereimnek, vagy netán nekem bármi bajom legyen ebből a vacsorából. Remélem ezzel tisztában vagy. – közöltem vele és a telefonom felé indultam, amit az étkezőben hagytam… Rossz húzás, akkor nem kéne elmenjek a nő előtt, és nem kéne hogy az arcára pillantsak, hogy lássam milyen reakciót váltottak ki a szavaim. Bár amilyen állapotban volt, szerintem igazándiból fel sem fogta a szavak jelentését.

Furcsa volt pont az ő karjaiban ücsörögni a parkettán a néma csendben. És igen nem csak az volt furcsa, hogy ő ölelt át, hanem a csend is. Eddig sosem voltunk együtt úgy, hogy közben csak hallgattunk. Pedig nem vannak olyan helyzetek, amikhez nem szükségesek szavak. Eddig sosem volt ilyenben részünk, mindig csak piszkálódtunk vagy ordibáltunk egymással, vagy éppen halálközeli élményben vettünk részt. Az utóbbi heteket, úgy éltem meg, mint valami rettenetes rémálmot, amiből egyszerűen nem tudok felébredni. És furcsa, most annyira éber vagyok, és örülök, hogy ez nem álom... ellenben a vacsora többi része még a rémálmomhoz tartozik minden kétséget kizáróan.

Nem tudom meddig ültünk így, egymást átölelve az ajtóban, amikor Nath megszólalt, hogy ha végre összeszedtem magamat, akkor akár válaszolhatnék is a kérdéseire. De nem is ez volt a fontos, hanem az, hogy végre most az egyszer képes volt odatenni, azt hogy kérlek. Tehát nincs kényszer, de szeretne bizonyos kérdéseire válaszokat kapni. Éppen egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat és vettem el nyaka körül a karjaimat, amikor váratlanul a karjaiba kapott, majd letett a kanapéra, ő maga pedig leült a fotelba.

- Pedig pontosan ez az oka, hogy el akartam tőled jönni minél előbb. Ha ott maradok, mindenhova kísérgetett volna valaki. Hozzá csak és kizárólag egyedül megyek. - válaszoltam meg végül első kijelentését, ami ugyan nem kérdés volt, de jobb volt neki, ha tudja, ez adott nekem annyi erőt, hogy akár le is lőttek volna, az sem érdekelt volna túlzottan.
- Amikor kiderült anyámról, hogy halálos beteg, apámtól már külön éltünk, de folyton azt hajtogatta, hogy mennyire szeret minket. És milyen érdekes, amint anya beteg lett, többet egy telefont sem kaptunk tőle, vagy bármit mást. Mintha meghaltunk volna a számára. Én ekkor 17 éves voltam, korán fel kellett nőnöm és ő semmit sem segített. - válaszoltam végül némi vívódás után lehajtott fejjel, de tudtam attól hogy a szememben nem látja a mély fájdalmat és gyűlöletet, a hangomból csak az utóbbi de tökéletesen kihallatszik.

Miután befejeztem a mondandómat, egy ideig csend telepedett a helységre, de ezt én törtem meg azzal, hogy felálltam, majd Nath felé fordultam.
- Én most elpakolok a konyhában és az étkezőben. A fürdőt már megtalálod a vendégszoba pedig mellette van, ha úgy döntesz itt éjszakázol. - mondtam, majd lassú léptekkel elindultam a konyha felé. Ha már itt van, nem fogom engedni, hogy a kanapén töltse az éjszakát.

Na, részemről ennyi is volt a vigasztalás, most már kaparja össze magát, és aztán válaszoljon a kérdéseimre. Bár mondjuk engem csak annyiban zavart az baj, hogy mi is a foglalkozása, felőlem aztán két fejű is lehetett volna, az se nagyon érdekelt volna.

- Na jó, most már összekapartad magad, válaszolj nekem néhány kérdésre, kérlek – biggyesztettem még a végére a „kérlek” szólt, hogy azért mégse legyek olyan bunkó. Volt egy olyan érzésem, hogy most a picike kis egér méretű lelkecskéjének nem tenne jót, ha alaposan végig gyalogolnék rajta.

- Tehát: azt már apádtól megtudtam, hogy mi lesz holnap, viszont ez még mindig nem indok arra, hogy tőlem olyan veszettül le akartál lépni, illetve mitől is ennyire szeretet teljes apáddal a kapcsolatod? – kérdeztem, miközben a lányt a kanapéra tettem én meg a fotelba ültem. Kíváncsian pillogtam rá, míg összeszedte magát, még jobban mint eddig, ergo lassan válasz képesnek is kéne hamarosan lennie…

Csak néma csendben ültem a lakkozott padlón és hallgattam az ablakon át beszürődő autók zaját, amelyek vizet vertek fel... tehát esett. Nem érdekelt tulzottan eme megállapítás, mindössze csak aludni szerettem volna végre, és most először úgy, hogy nem akarok holnap felébredni. Az sem érdekel, ha összedől körülöttem a világ, mert ha most nem tudom kihervni a történteket, akkor én fogok darabokra törni... és akkor vége. Ezt pedig nem akartam, mindössze csak egy kis nyugalmat.
Az utcáról beszűrődő zaj mellett hallottam Nath halk lépteit ahogy a konyhában megy, majd keresni kezd valamit. Nyilván egy fájdalom csillapítót, mert gondolom a sebeinek nem tett jót a sok mászkálás, de az is lehet hogy az idegeire keres valamit. Gondoltam rá, hogy szólnom kellene neki hol találja, de képtelen voltam rá. Ahogy felemeltem a fejemet, azonnal szinte elviselhetetlenné erősödött a fejfájásom és visszatért a szédülés, nyilván mert elmúlt a drága jó apám által okozott kiadós adrenalin löket.

Néhány perccel, de lehet hogy kevesebb idő múlva haloványan érzékeltem, hogy Nath először megáll, majd leül mellém a padlóra amire feléje fordítottam a fejemet. Egy pohár víz és egy fehér kis tabletta volt a kezében, amit felém nyújtott. Nem szóltam semmit, csak engedelmesen bevettem a tablettát - és akkor már tudtam, hogy aszpirin, ami most kimondottan jól jött - majd a víz segítségével lenyeltem, majd a még félig tele poharat letettem magam mellé. Nem tudtam mit mondani neki - a történtek után főleg nem - pedig nagyon is jól tudtam, hogy van pár kérdése. Mivel eleve azért jött, hogy feltegyen párat, és biztos voltam benne, hogy az a pár most már legalább 10 fölött van. De csak ezután ért az igazi meglepetés, bocsánatot kért, majd egyszerűen magához ölelt. Nem tett mást, mint vígasztalni próbált a maga módján, és még is úgy éreztem, mintha az egész világ miattam aggódna. Pedig ő nem az egész világ, hanem mindössze egyetlen ember... de most ez az egyetlen ember volt itt velem és nem a világ.
- Köszönöm. - motyogtam halkan, miközben nem törődve lüktető kezemmel átöleltem, aztán egy ideig egyikünk sem mozdult. Csak ott ültünk a parkettán hallgatva az utca zajait a bejárati ajtómban. Az újságíró lány és a bérgyilkos... mint egy rossz filmben.

Igen, valami pontosan ilyenre számítottam, csak azért finomabb kiadásban. Jó viszont, hogy Linda képelte fel az ipsét, mert ha én lettem volna, az orrát mikroszkóppal kereshetné… Na miután Hooke elhagyta a lakást Linda összecsuklott az ajtóban, így ha akartam volna se tudtam volna kimenni az ajtón. Ellenben bementem a konyhába és whisky után kutattam, mert tudom, hogy láttam valahol. Amint meg találtam töltöttem egy kicsit egy pohárba, majd egy másikat vettem le abba vizet eresztettem, majd egy fejfájás csillapítót is vadásztam mellé. Az utóbbi kettő az ajtóban ücsörgő lánynak, a előbbi meg nekem.

Nem szóltam semmit, csak átnyújtottam neki a poharat meg a tablettát, amit be is vett, de továbbra sem mozdult. Nagyon úgy nézett ki hogy szükséges neki egy ölelés, így a karjaimba zártam, de azért még előtte elmotyogtam egy bocsánat kérést. Itt volt a remek alkalom, még egyszer úgy sem fogom megismételni…

Így kuporogtunk ott az ajtóban kitudja meddig, de nem is akartam, hogy ez a pillanat megszakadjon.

Láttam Nath-en, hogy őt lassan jobban irritálja az apám, mint engem, ami nem volt jó hír, leglább is apám testi épségére és a bútoraimra nézve. Nem akartam sem lövéseket, - mert akkor a szomszédok azonnal hívnák a rendőrséget - sem bunyót, mert annak meg a lakásom látja kárát. Így csak námán ültem Nath mellett a kanapén és hagytam, hogy fogja a kezemet. Ellenben kissé értetlenkedve pillantottam rá amikor seggfej-nek nevezte az apámat, de nem szóltam egy szót sem. Ellentétben a sértettel.
- Igazán választhattál volna kellemesebb modorú embert csillagom. - jegyezte meg apám mosollyal az arcán, amire nálam elpattant a húr. Nath szerintem fel sem fogta mi történt körülötte de én pontosan tudtam.

Egy fél pillanat alatt rúgtam magamat álló helyzetbe és az apám és közöttünk lévő távolságot, szintén ilyen gyorsan szüntettem meg, majd már repült is egy hatalmas pofon, amitől még a feje is elfordult, és láttam döbbent tekintetén, hogy kicsit sem számított rá.
- Nincs jogod így nevezni. - sziszegtem méregtől csöpögő hangon, és szinte a tekintetemmel nyársaltam fel az övét. Az egyetlen ember akinek ez a világon joga volt így hívni már nem sétál az élők között, és ő nem tett semmit azért, hogy ezt megakadályozza.
- Most pedig tűnj el. - mondtam neki ökölbe szorított kézzel és igyekeztem még valahonnan összekaparni a maradék kis önuralmamat, hogy legalább a lakás ajtót be tudtam csukni, majd zárni mögötte, mert hogy ide ember ma este többet be nem teszi a lábát, legyen akár mag az úristen is, az hulla biztos.

Miután végre volt szíves kimászni a fotelomból felállt, majd az ajtó felé vette az irányt, én meg most nem foglalkozva Nath-el árnyékként követtem, majd miután távozott becsuktam - igaz nagy erfeszítésembe került, hogy nem csapjam - az ajtót, majd azonnal be is zártam. Bár ezzel az erővel kitehettem volna a nem vagyok itthon táblát. Majd egy sóhaj kíséretében hátamat az ajtónak döntöttem és lecsusztam a földre. Felhozott lábamira raktam a karijaimat és arccal lefelé ráhajtottam a fejemet. Nagyon akartam már, hogy vége legyen ennek az istenverte napnak, de nagyon gyorsan.

Lehet, hogy már a lány túl fáradt volt a tomboláshoz, de én nem. Zavart Hooke jelenléte, és ezt meg sem próbálom tagadni. Melinda már tényleg a robbanás szélén állt, és ha más miatt nem is, de emiatt tényleg nem akartam magára hagyni. De az biztos, ha haza érek, akkor előveszem Jason-t, és oltári nagy letolásban fog részesülni.

Hooke, egyszerűen hülye. Más szót nem tudok mondani rá. Mikor Linda válaszolt, csak felkaptam a fejemet. Azt hittem, valami frappánsabb választ fog mondani, de ha ő így, akkor én is.

- Igen, kész szerencse, hogy elhagyta a várost. Addig se kell olyan seggfej közelében lennie, aki az apjának nevezi magát – igen, tagadhatatlanul itt volt elegem mára, de szerintem ebből az ürgéből egész életre elegem volt, sőt még az után is.

Megszorítottam a barna hajú szépség kezét – kezdek olyan lenni, mint Jason, ha Kelly kerül szóba – hogy bírja még ki egy kicsit, rögtön kipaterolom az apját, ha más nem pár golyó biztosan menésre fogja késztetni, bár akkor nekem is el kell húznom. Ha más nem egy motoron vissza Forks-ba. Bár én legálisan működök, szóval nagyon le se tud sittelni... Tehát nem tudom mi a probléma. Illetve tudom: Hooke, de tőle könnyedén lehet szabadulni.

- Valami megjegyzés? Ha nincs, az ajtó még mindig a helyén van. Remélem nem kell térkép hogy oda találjon – nem, a modorom a vacsora végeztével szépen el is tűnt, és már csak az a finom stílusom maradt itt, ami előbb-utóbb ráveszi Hooke-ot, hogy húzzon el innen, ha egészben akar maradni.

Nem... Nem... Nem! tévedtem amikor azt mondta, hogy az este még sem alakulhat rosszabbul. Még is mi a fészkes fene folyik odalent?! Tomboltam magamban halálra rémülten miközben lefelé rohantam a hosszú lépcsősoron és éreztem, hogy Nath közvetlen mögöttem robog. Már a legelején mindkettőtől el kellett volna vennem a fegyverüket és elzárni valahova, akkor csak a bunyótól kellett volna tartanom, az meg még az apámban sem tesz túl nagy kárt. Leérvén a konyhába Jason állt a konyhaszekrény előtt kissé döbbent arccal, a lábánál pedig néhány darab tányérom hevert romokban ripityjára törve. A sóhajt ami kiszaladt a számon, azt hiszem még Kínában is tisztán és érthetően hallották.
- Nem gond. - motyogtam oda fáradtan Jason-nek, elvégre csak néhány tányér volt, és már ahhoz is fáradt voltam, hogy kiabáljak, meg amúgy sem lenne semmi értelme, az egyik fülén be a másikon ki.

Mielőtt azonban Jason bármit is hozzá fűzhtett volna a dologhoz, Nath átkoott gyorsan hazaküldte, feltételezem azért, hogy ne okozhasson még több katasztrófát a mai este folyamán. A következő dolog amit felfogtam a történésekből, mivel elvoltam foglalva azzal, hogy lenyugtassam kalapáló szívemet, a bejárati ajtóm nyílódása, majd csukódása volt. Remek egy elment, maradt kettő...
A következő amire felkaptam a fejem az volt, hogy Nath udvariasan megpróbálta kitessékelni az apámat a házamból. Hát én már ismertem és nagyon is jól tudtam, hogy ez nehéz meló lesz, és hogy bizony a jó édes apám még koránt sem elégedett meg azzal, hogy hazavágta az estém egyik felét. Oh... nem, ő sosem végez félmunkát.

Pont ahogy vártam halál nyugodtan sétált be a nappalimba, majd ült le az egyik fotelba, hát ezer szerencséje, mert hogy a kanapén biztosan nem ülők le mellé, inkább lerohad a lábam, az is hulla biztos. Csak, hogy nekem egyáltalán még csak beszélgetni sem volt kedvem, ellenben Nath-nek igen, mivel megint kézen fogott, majd leültünk a kanapéra. Menet közben kissé gyengéden megszorítottam a kezét jelezve, hogy nagyon nagyon a határnál vagyok és egyre jobban kezdtem szédülni is, bár ez nem látszott és miután leültünk már jobban is voltam. De hát ezután jött csak igazán a fekete leves. Ennek a vénembernek szemüveg kell, mivel ahogy látom összetéveszti a boldogságot a reménytelenséggel, dehát nem hibáztatom érte, annyi reménytelen arcot lát a vádlottak arcán miután lezajlott a tárgyalás, hogy csak na.
- Pontosan elhagyta a város, és mily meglepő én is. Ja és ha tudni akarod az utcán botlottunk egymásba, mert megint nem néztem az orrom elé. - válaszoltam jéghidegen, de egy helyen megremegett a hangon és biztosra vettem, hogy ezt apám is jól hallotta. Ha ebből nem fogja fel, hogy pillanatok ellül robban a vulkán és nem megy el, akkor csak őt tudom sajnálni.

Mindössze csak annyit fogtam fel, hogy nincs pólója, majd egymást fellökve igyekeztünk el a konyhába, ahol Jason állt, meg régen egy kupac tányér. Ő csak zavartan álldogált a konyha közepén.

- Csak egy poharat kerestem. – mondta, mire Melindánál, de most aztán nálam is elszakadt a cérna. De meghagytam a tombolást a lánynak.

- Most elmész és hozol nekem egy pólót otthonról. Addig ide vissza ne gyere – sziszegtem a srácnak. Ő jó kisfiú módjára bólintott, majd szépen elsasszézott az ajtóhoz, és pánikszerűen menekült ki rajta. Jó, oké, most már csak az apját kéne innen eltüntetni, mondjuk az északi sarkra és akkor talán haladhatna úgy ez az este, hogy én magam is elterveztem.

- Nézze uram. Nagyon rosszkor jött, és nagyon örülnénk, ha most távozna – közöltem a férfival, aki egyébként úgy látszott, hogy befejezte a vacsorát. Tehát nincs miért itt maradnia. Nekem, van. Meg kell várnom az új pólót, meg még Lindával is akarok pár dolgot tisztázni.

Viszont a hapi nem ment el, sőt inkább felállt, majd elsétált a nappaliig és leült a fotelbe, majd mintha otthon lenne intett nekünk, hogy üljünk le. Jobb ötlet nem lévén, ugyan is tudni akartam, mi az ipse terve, kézen fogva Melindával vele szembe, a kanapén foglaltunk helyet.

- Nagyon örülök, hogy a lányom végre boldog lehet – címezte nekem szavait, mire én úgy néztem rá, mint egy bolondra. Szerinte a mellettem ülő boldog? Mert szerintem nem. A kezét továbbra sem engedtem el a lánynak, biztosra vettem, hogy ezek után nagyon jól is tettem.

- Hol találkoztatok? – érdeklődött, mint egy aggódó apa. Mindjárt lehányom, esküszöm. – Mert úgy tudtam Mr. Damned, hogy elhagyta a várost. – fordult felém. Én meg egy az egyben levegőnek néztem.

- Milyen jól értesült maga – jegyeztem meg gúnyosan, majd hagytam, hogy a többi kérdésre Melinda feleljen, már ha akart persze…

Láttam Nath arcán, hogy ha eddig nem volt fényes az este akkor innentől kezdve maga lesz a pokol, kezdve azzal, hogy voltam szíves leköpni. Bár fordított esetben én sem lettem volna valami boldog, és a jelen helyzetet tekintve egyenest örjöngtem volna és mindenkit páros lábbal rúgtam volna ki a lakásból, azzal, hogy most aztán betelt a pohár. És már tényleg nem sok hiányzott hozzá, hogy ez bekövetkezzen, ezért sem szóltam semmit hozzá a beszélgetéshez. Most azonban kénytelen voltam Nath-el együtt távozni, mert rossz ötletnek tartottam, hogy egyedül mászkáljon az otthonomban.
- Persze. - válaszoltam neki azonnal, majd egy bocsánatkérő tekintete küldtem Jason felé, mert apámtól én aztán nem kérek bocsánatot semmiért sem.

Amilyen gyorsan csak tudtam, Nath-et követve elhagytam a konyhát és elindultunk felfelé az emeletre, amit jó ötletnek tartottam, bár nem örültem, hogy apa és Jason kettesben maradtak odalent. Nagyon nem tartottam jó ötletnek.
- Bocsánat. - mondtam neki sóhajtva, amikor megint beléptünk az emeleti fürdőszobába. Esküszöm ennél rosszabban ez az este már bizonyosan nem alakulhat. Habár ha a jelenlévők temperamentumát veszem azt hiszem talán még is, de melegen ajánlom, hogy ne forduljon a feje tetejére ez a kissé még békésnek mondható este. Gondolataimból Nathaniel kérdése hozott vissza.
- Nincs. - mondtam neki, miközben leültem a kád szélére, és arcomat a kezembe temettem. Nagyon, de nagyon szerettem volna ha már végre véget ér a vacsora és szépen mindenki elhúz innen a fenébe, és én végre egyedül maradok.

A következő kérdésére azonban értetlenül kaptam fel a fejemet, mert nem értettem mire is gondol pontosan. Mit kellett volna neki egyáltalán elmondanom?! Mert szerintem mivel semmi közünk egymáshoz, nincs olyan dolog amiről tudnia kellene. De csak még eztán jött a java... úgy éreztem magam mint akivel most közölték, hogy mentem itt a világvége, de tegyük hozzá, úgy is éreztem magamat.
- Először is, nem értem mire gondolsz, hogy mit nem mondtam el. Másodszor, amiatt, hogy én nem eszek, de nem kerülsz sittre ne aggódj. Harmadszor igen is aggódok Jason miatt, mert ha megnézzük, lényegében neki köszönheted, hogy nincs inged és, hogy majdnem megfulladtál. - mondtam neki mindezt egy levegővel és ennyi idő után tudtam csak lenyugodni annyira, hogy felfogjam következő szavainak a jelentését, majd az ajánlatát, amire éppen hogy csak pislogtam kettőt.
- Az apámat meg tudom oldani egyedül is semmi szükség rá. - mondtam neki, de nagyon jól esett a figyelmessége. De ahogy láttam, ő megint tojt rám és éppen távozni készült amikor azonban üvegcsörömpölésre lettem figyelmes. Egy pillanat alatt zajlott le bennem az egész pánik... majd mint akit puskából lőttek ki Nath-et félretaszítva az ajtóból rohantam le a nappaliba majd onnan egyenest az étkezőbe.

Én komolyan mondom mindjárt lepuffantok valakit. Melinda sikeresen szembe köpött vörösborral, így át öltözhettem… Csak a kérdés az hogy mi a jó fenébe…

- Azt hiszem én most felmegyek és átöltözök. Melinda, volnál szíves felkísérni? – kérdeztem a lánytól. Gondolkodhat, hol rosszabb lenni, a közelemben vagy lent a konyhában, ami ugyebár kicsit érdekesebb helyzet. Jason-t nem féltem, jól tud hazudni a srác, végül is az se volt igaz, amit hadovált, de azt garantálom, ha életben maradok, visszamegyek Forks-ba onnan többet el nem jövök, max akkor ha leégett a fél város, vagy ha Hooke a mi kezünk be van és éppen a kínzása folyik. Akkor repülök, és akkor Melinda se állíthat meg.

Szerencsére most nem kellet kézen fogva magam után húznom jött ő a két lábán. Van egy olyan érzésem, hogy ez az este minket visel meg a legjobban, de inkább őt. Jobb ötlet nem lévén megint a fürdőben kötöttünk ki.

- Van egy fölösleges pólód? – kérdezem, de miközben a válaszára várok felteszek még egy kérdést.
- Miért nem mondtad el? – utaltam arra, amit az apja mondott, mert biztos voltam benne, hogy hallotta. És ezek szerint meg van az oka, hogy miért volt olyan mint egy vadmacska.
- Valamint, az én figyelmemet nem kerülte el, hogy nem eszel. Egyél valamit, mert nem szeretnék arra ébredni, hogy a sitten vagyok. – mondtam neki. – Jason miatt ne aggódj, tudja, hogy mit mondjon, nem kell félteni. Én inkább téged féltelek. Lesz egy-két kellemetlen perced apáddal. Ha akarod maradok éjszakára. megfelel a kanapé – tettem még hozzá, majd készültem kimenni az ajtón, hogy valahonnan varázsoljak egy pólót, mert ugyebár az ki van zárva hogy valamelyik ablakon bemászik az egyik emberem egy tiszta inggel a kezében.

Üveg csörömpölésre kaptam fel a fejemet, és hirtelen nem is tudtam hova menjek. Valamelyik szoba, esetleg, Melinda a fürdőben, vagy lent a konyhában tört ki a háború.

Leülve az asztalhoz úgy éreztem mint aki nem is éppen egy "családi" vacsorán van, hanem egyenesen egy kínzókamrában. Bár nem jártam messze az igazságtól mivel tudtam hogy apa részéről akár egyetlen rossz jó és a kedélyes hangulatból valódi fenyegetés válhat. Úgy láttam Jason nem vette zokon hogy mellé ültem aminek mindottam örültem, mert így Nath volt velem szemben apa pedig Jason-el, tehát elmondhatom, hogy a lehető legmesszebb sikerült helyetfoglalnom tőle, aminek csak örültem.

Néma csendben hallgattam Jason szövegelését de nem túlságosan figyeltem rá, mert el voltam foglalva azzal hogy a fejem majd széthasadt és a karom még mindig lüktetett. De addig egészen szépen tudtam követni, hogy csak féltestvérek, legalább ennyi esze volt a srácnak, rendben van, de tudtam hogy apámat nem lesz könnyá félrevezetni, elvégre ő a legjobb a szakmájában. Tudja ki mikor hazudik, tehát remélem Jason és Nath jobbak ebben, mint egy nővel való bánásmódban, különben botrány lesz.

Gondolataimból az zökkentett ki, hogy Nath egyszer csak felpattant az asztaltól, majd kiment a konyhába. Idegeséggel vegyes aggodalommal a tekintetemben néztem utána, mert egy pillanatra azt hittem, hogy feláll és valakit lepuffant, de ez nem történt meg, mindössze csak kiment a konyhába. Azt hiszem kezdek kicsit paranoiás lenni, bár a helyzetet elnézve, hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nincs rá okom.
- Talán valami baj van? - érdeklődött apám komor tekintettel engem fürkészve.
- Nyilván rosszalkodik a gyomra. - közöltem hasonlóan kedves hangnemben mint amit eddig is megütöttem vele szemben onnantól kezdve, hogy betette a lábát az otthonomba. Végül mielőtt még apám én a tekintetünkkel felnyársaltuk volna egymást Nath vissza is tért, elnézést kérve, hogy olyan sietősen távozott.
- Semmi gond édes. - mosolygtam kedélyesen, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, ellenben alig ettem az ételből. Elment az étvágyam,a miben az is közre játszott, hogy a gyomrom tictac nagyságúra zsugorodott össze az idegességtől. És csak remélni tudtam hogy nem teszik szóvá, hogy nem eszem. De pillanatokon belül más miatt kellett aggódnom, ugyan is Jason volt szíves megkérdezni nyiltan az apától, hogy sok-e a bűnöző. Hát ezzel mindössze azt sikerült elérni, hogy Nath majdnem megfulladt, én pedig teli köptem az ingjét a vörösborral, mivel éppen ittam. Hát eküszöm rég volt fantasztikusabb estém, mint ez a mai, az már egyszer holt biztos.

Remek, tehát az anyja meghalt. Most már viszont csak egy kérdésem van ehez a szemét ládához, aki az apja a lánynak. De semmi gond, ami késik nem múlik, ergo megkapja majd még ő a magáét.

- Remélem jól vagy kicsim – pillogtam Lindára. Persze én tudtam mi a sápadságának az oka, de ettől függetlenül a színjáték persze nem árt. Közben Jason nagyon elvolt és csak fecsegett.

- Persze, nem vagyunk igazi testvérek, hiszen csak az apánk volt közös, de szegény szívrohamban meghalt, mikor még Nathaniel 15 éves volt. Én akkor voltam 10 éves. Nagyon megviselt, és addigra már anya is, meg Nathaniel anyja is halott volt, így az utcára kényszerültünk. Ha tudná Mr. Hooke, hogy mennyi hozzánk hasonló helyzetű gyermek él New York-ban… - kábé itt vesztettem el a beszélgetés fonalát, és erős rosszulléttel küzdve álltam fel az asztaltól majd húztam ki a konyhába. Balszerencsémre nem tudtam, hogy tart-e itthon Melinda valami erős italt. Mivel hirtelenjében nem találtam, így csak pár jégkockát törtem össze és tettem bele egy pohár vízbe és azt ittam meg. Igaz lefagyott a nyelőcsövem, de a szart se érdekelte.

- Elnézést – jöttem vissza, és vissza ültem a helyemre és ettem tovább. Kínos csönd nem volt, mivel Jasont le se lehetett volna lőni, annyira bele lendült a szövegelésbe.

- És uram, önnek hogy telnek a napjai? – kérdezte Jason. – Sok a bűnöző? – folytatta tovább, mire egy az egyben félre nyeltem. remek, a végén még megfulladok. Azt hiszem életem utolsó napja lesz ez, de akkor még közlök az asztalnál ülőkkel egy-két dolgot és kezdjük mondjuk majd Hooke-al, ha megettem a húst.

Ahogy leértem a nappaliba kínos csend lett, de még hallottam apámnak az utolsó mondatát.
- Holnap lesz az anyja halálának évfordulója. - közölte semleges hangon. Ezt követően alig két másodperccel léptem be átöltözve, fagyott tekintettel. Pokolian mérges volt, hogy Nath-nek volt bőr a képén az apámtól megkérdezni ilyet. De msot ez sem érdekelt, mi előbb le akartam ülni enni, mert ha valamit minél előbb kezdek el annak annál előbb is lesz vége. Vagy legalább is én most ebben bíztam, hogy gyorsan lezavarom ezt a kínos vacsorát, majd mindenki eltűnik én meg végre egyedül maradok, ahogy az a késő estére tervezve lett.
- Akkor akár mehetnénk is enni. - mondtam miután képes voltam nyugodt hangon mind ezt közölni. Análkül, hogy egy kicsit is érződne a hangomban az idegesség. Ellenben a megvetés és az érdektelenség tökéletesen érződött, aminek örültem.

Ekkor azonban, - már csak azért is alapon - hirtelen megszólalt a csengő, amire Nath kérdőn tekintett felém, azzal a jellegzetes mi a szar van itt népvándolás tekintettel, amire én azonban csak vállat vontam. Éppen mikor már indultam volna ajtót nyitni Nath fogta és önállósította magát, így nagyon reménykedtem benne hogy nem még is Josh állít be, mert akkor aztán Nath biztos hogy rávágja az ajtót. És én még csak fel sem háborodhatok hiszen az udvarlóm, vagy legalább is valami olyasmit próbálunk elhitetni, így teljesen - viszonygalosan - nyugodtam vártam, hogy vajon kivel, vagy ki nélkül csattog vissza az étkezőbe.

És itt jött az este követkeő számomra egészen kellemetlen - az este folyamán a legkellemetlenebb - fordulat, ugyan is Nath Jason-el az oldalán lépett be az étkezőbe, amire én még a smink ellenére is kissé elfehéredtem. Már csak ő hiányzott, de akkor döbbentem le teljesen amikor Jason-t mint az öccsét mutatta be. Az isten verje meg a hülye fejüket, még csak nem is hasonlítanak, és apámat sem ejtették a fejére! Ellenben azt nagoyn ajánlottam Nath-nek hogy a többi barátai nem bújkálnak valamelyik szomszédos ház tetjén egy egész fegyverarzenállal a kezükben.
- Talán valami baj van? - érdeklődött a jó édes apám, nyilván a sápadtságomra célozva.
- Semmi. - válaszoltam, neki ridegen, amire ég Jason is felvonta a szemöldökét. - Megyek és hozok mgé egy terítéket. - mondtam még, majd meg sem várva a választ mentem is a konyha felé. Most szükségem volt legalább 5 perc egyedüllétre és ha már kint voltam akkor az egyik konyhaszekrény fiókjából elővettem egy fájdalom csillapítót és egy pohár víz segítségével le is nyeltem. Pokolian sajgott a felhorzsolt karom és a fejem is rettenetesen fájt. Már nagyon akartam, hogy vége legyen ennek az estének.

Végül miután összeszedtem egy újabb adag terítéket, kivittem az étkezőbe, majd Jason-nek is megterítettem és igyekeztem valami mosoly félét produkálni, hogy örülök hogy itt van még akkor is ha ez még csak meg sem közelítette a valóságot. Helyesbítek egyáltalán nem közelítette meg. De a legjobb az volt hogy most már három rossz közül választhattam. Mivel Jason már leült az asztalhoz mellé tettem a hozott újjabb terítéket és ott foglaltam helyet. Ezzel egymás mellé kényszerítve eddigi életem két megkeserítőjét mivel Jason-nek eddig mindössze annyi bűne van, hogy le akart lőni. Hát istenem, nem ő volt az első, tehát el van nézve.

Na ez most haza vágott. Sőt legszívesebben Melinda után mentem volna, de mivel az erősen a modortalanság kategóriába tartozott, így inkább leszambáztam a konyhába Hooke-hoz. Hát azt be kell vallani, hogy nem ez volt életem legjobb pillanatai. Szinte vágni lehetett a feszültséget, de nagyon reménykedtem, hogy nincs a farzsebében egy csatabárd… Igaz nálam stukker van, mert anélkül még a wc-re sem megyek ki, főleg nem New York-ba.

- Mivel te vagy az apja, nyögd ki, miért ilyen elviselhetetlen a napokban a lányod – fordultam Hooke-hoz. Remélem hajlandó válaszolni.
Válaszolt is, mikor Melinda pont belépett.. Hát ez az este jól folytatódik. De azért valahogy előre kéne vinni ezt a nyamvad beszélgetést, mikor csöngettek. Kérdőn néztem a lányra, hogy várt még valakit, esetleg még egy rokon, aki mondjuk rendőr, vagy akármi… Viszont megvonta a vállát, így én szambáztam az ajtóig és nyitottam ki, ahol velem szembe Jason állt. Az állam minimum a földig esett, miközben beinvitáltam a srácot.

- Bemutatom az öcsémet Jason-t – mosolyogtam a két másikra, és nagyon ajánlottam, hogy Linda és Jason bírják türtőztetni magukat, és azt is hogy az utóbbi nem hozta magával a fél házat. Nem tudom mit mondanék, ha beállítanának a többiek. Bárt azt hiszem akkor nagyon érdekes vacsora lenne…

Bólintottam mikor firkászkám benyögte, hogy kaja. Jason mint valami bolha úgy pattogott, és kedélyesen cseverészett Hooke-val, hogy most éppen egyetemen másodikos orvostan hallgató. Mondjuk erről még én sem tudtam, szóval megérte volna oda figyelni…

Sok volt ez az utóbbi idő... túlzottan sok, így már kicsit sem érdekelt, hogy mi ját a jó édes apám fejében, mert már nem maradt erőm, emiatt is idegeskedni. Ellenben bementem a konyhába és az egyik szekrényből levetettem 3 lapos tányért mivel tudtam, hogy nincs olyan szerencsém, hogy bármelyikük is távozzon. És ha már itt tartunk inkább vacsorázok együtt Nath-el, mint hogy apámmal kelljen, a klasszikus inkább a kisebbik rossz esete. Ellenben miközben a konyha felé tartottam - látva apám arcát, és ismerve Nath-et - reményekdtem benne, hogy amikor szólok, hogy jöhetnek enni még mind a ketten élni fognak. Viszont azt tudtam, hogy jó apám minden bizonnyal szép kis következtetéseket vont a le sérüléseim láttán, és aztán itt van Nath.

Túlságosan ideges voltam, hogy visszamenjek az étkezőbe és most jól esett kicsit egyedül lenni, így a kezemben lévő tányérokat, egyelőre csak letettem a pultra és, hogy addig is elfoglaljam magamat, elővettem 3 borospoharat és az evőeszközöket. Éppen megfordultam amikor mérgesen vettem tudomásul, hogy Nath lép be a helységbe. Esküszöm már 5 percet sem tudok egyedül a saját levembe főve tölteni?! De már mindegy. Újra magamra erőltettem a fagyos tekintetet és egy táncos kcsességével, de egy márványszobor arcával, mentem az étkezőbe és terítettem meg, majd tálaltam fel a vacsorát.
- Ha gondoljátok ehetünk. - mondtam, de ezt követően kissé kínos csend telepedett az étkezőre. Bár ha jobban belegondolok nem is értem miért, hiszen apám bűntetőjogi ügyvéd, a lánya - tehát jómagam újságíró - az "udvarlóm" pedig egy bérgyilkos. Nem is értem mire ez a kínos csend és a kellemetlen légkör.

Ekkor azonban, Nath váratlanul drágámként invitált fel az emeletre. Mielőbb azonban még csak lehetőségem lett volna válaszolni kézen fogott és már vitt is felfelé, mint aki üldöznek. Bár ez az üldöznek szó talán túlságosan is a helyzethez illik. Alig értünk fel az emeltre Nath nem válogatott az első ajtón belökött, majd be is csukta utánunk azt.
- Most meg mi bajod van? - kérdeztem tőle feszülten bár egyértelmű volt, hogy ugyan az ami nekem is: Az apám. A szemim tágra nyíltak amikor közölte velem, hogy ha az apám megpróbálja lecsukni, akkor kinyírja. Oké, hogy utálom, de az isten verje meg, még is csak az apám.
- Ne aggódj az apám nagyon is tisztában van vele, hogy mire számíthat tőlem. Még azt az örömöt sem szerzem meg neki, hogy kiakadok, ettől nem kell tartanod. - válaszoltam neki szikrákat szoró tekintettel, amikor a váratlanul beállt csendben, csak úgy magához ölelt. Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, de hagytam, viszont nem öleltem vissza, mert ahhoz meg kellett volna mozdítanom a bekötött karomat. És ha már itt tartunk, ha nem akarom, hogy a vacsora alatt a téma a sérüléseim legyenek, jobb lesz átöltözni és sminkelni.
- Most átöltözöm, lent találkozunk. - mondtam neki kivontakozva az öleléséből, majd kilépve az emeleti fürdőből meg sem álltam a hálószobámig. Ott gyorsan magamra kaptam egy famert és egy hosszú ujjú fekete felsőt, majd gyorsan felkentem az arcomra az alapozót és lesiettem az étkezőbe. Nem lett volna ínyemre ha esetleg egymásnak esnek. Bár amikor leértem mindketten felém fordultak és néma csendett lett... melegen ajánlom nekik, hogy nem rólam folyt a csevely.

Esküszöm én tényleg dobok egy hátast. Minél tovább néztem a hapit, annál jobban ismerősnek tűnt, mire eljutottam addig, hogy fel is ismerem. Christian Hooke, ah egyik leghíresebb sittező ügyvéd. Remek, tudtam én, hogy ez a csaj még bajt hoz rám. Azért mondjuk érdekelt volna, hogy mit a francot keres itt ez a hapsi.

Viszont Hooke, nem a modoráról volt híres ahogy bepofátlankodott a lakásba. Jó, én se voltam valami úriember, de kérem, szépen én, én vagyok, ő meg egy nagy barom, akit szívesen ementáli sajtnak néznék. Sajtmártás a sült húshoz, ementáliból…

Melinda drága meg szépen odatrappolt mellém, és szépen kezdetét vette, a színjáték, amiben jegyben járunk, vagy valami hozzá hasonló baromság… Mikor aztán megéreztem a lány ajkait az ajkamon, egyre jobban tetszett ez az este, sőt annyira, hogy még kedélyesen el is vigyorodtam és egy gyilkos pillantást vetettem Hooke-ra.

- Jason, szólj a bandának, forró a helyzet – hívtam fel a srácot, amint bent voltam a konyhában. Melina szemmel láthatóan sík ideg volt, és már csak emiatt sem akartam magára hagyni, viszont most beszélnem kell vele, ha akarja, ha nem.

Miután tálalt, s közben még az apja is bejött, úgy éreztem muszáj kezdeni valamit a helyzettel.

- Drágám, feljönnél egy percre az emeletre? – kérdeztem Melindától, bár válaszára egyáltalán nem vártam. Kézen fogva felhúztam magam után a lépcsőn, majd az első ajtó mögé be is toltam, majd magam is bementem utána. Látszott rajta, hogy ez az estét nagyon nem így tervezte. Bár ha már itt tartunk én se így terveztem. Csupán egy kétszemélyes estét egy kis vacsival, meg egy kis beszélgetéssel társulva. Na már most ez kiesett, mert betoppant Hooke.

- Rövid leszek: ha az apád megpróbál lesittelni ementáli sajt lesz. Illetve jobb szeretném, ha ez után tudnánk beszélni. Elhiszem, hogy nem éppen jó időpontban toppantam be, de ez akkor sem ok ara,hogy netán jelenetet rendezz – mondtam neki halkan. Kitudja, hogy Hooke merre van. Illetve nagyon ajánlom neki, hogy lent maragyon a konyhában, vagy tényleg sajt lesz.

- Jason-nek szóltam. Nem akarok balhét, tehát jobb lenne ha most te is visszafognád magad, tudom, hogy képes vagy jelenetet rendezni, tehát megkérlek, hogy fogd vissza magad – néztem rá. Nagyon jobbat nem tudtam mit csinálni, mert akartam valamit tenni, ebben az esetben jobb ötletem nem volt, mint hogy magamhoz öleljem. így álltunk csendben az emeleti fürdőben, mert mint kiderült ott álltunk.