Világítótorony

Na vegyük sorra, megint vagy újra, nekem most nem számít. Hogy jön Daniel ahhoz, hogy szinte a falka előtt alázzon meg?! Semmi gond, ráfogjuk, hogy éppen szerelmi bánatom van, és pont kapóra jön, hogy Nate el sem jött. Daniel távozni készül, de előtte még jól leszól. Hát a pulzusom eddig is az egekben volt, de ezek után elszállt. Vagy most veszek egy hideg zuhanyt, vagy valakit - jelen esetben Daniel-t - megtalálok fojtani.
Felsóhajtottam, hogy valami nyugalmam maradjon a semmiből, de persze, hogy nem jött össze. Miért is jönne? ahhoz szerencse kéne, amiből én éppen kifogytam.
Mikor Dan oda jött és 'suttogott' valamit az első reakcióm egy nagy semmi volt. Fel kellett dolgozni, hogy mit is bökött oda nekem. Miután meg volt, áldani lehet az eget, hogy tényleg van önuralmam, amit Sam Uley annyira nem becsül sehová...

- Em, nem fog - ráztam meg a fejemet. Már nem is reménykedtem ebbe, hogy ma fogom Nate-et látni. Már mondjuk nem is érdekel. Dan sokkal jobban érdekel. Nem hiszem el, hogy muszáj ennyire bunkónak lennie. Ha haza érek és ő otthon lesz hívhatom a lakberendezőket, mert biztosan összetörünk pár bútort, hacsak nem az egész lakásból csinálunk egy romhalmazt.

- Lotte, Em - kezdtem. - A ki nincs a mi falkánkban ellenséges szándákkal kerüljetek. Jópofizni lehet, de kioktatni ne. Ha vámpírokkal találkoztok és eléggé erősnek látszik, inkább lépjetek le, hacsak nem éppen vacsizni készül. Akkor mentsétek meg az embert. Egyedül SOHA ne harcoljatok, egyelőre - mondtam a két lánynak, majd Daniel utána szaladtam.

Még lehetett hallani, hogyan parancsolom meg neki, hogy irány haza. Még a falka tagja és az alfa parancsát nem tudja megszegni.

//részemről köszöntem//

Az, hogy ez a fiú - akit elvileg Dannek hívnak - elment, véglegesen bebizonyította azt, hogy ebből a gyűlésből más nem jön ki. Kissé flegmán viselkedett, de hát biztos meg fogom ismerni. Borzongás futott végig a karomon, ha rá gondoltam, olyan hidegnek tűnik - pedig még csak nem is vámpír... szerencsére - és olyan magának valónak. Magányos farkas... Pont, mint én.

Sammyvel nem lehetnek valami jó viszonyban...

Leültem a lány mellé, akinek változatlanul nem tudtam a nevét, de mielőtt hozzászólhattam volna, Dan ellökte magát az ablaktól, és kijelentette, hogy távozni készül.

- Szia - nyögtem ledöbbenve.

Ez gyors volt. Hárman maradtunk. Sammy párja elvileg még jön, legalábbis ő várja. Rémes érzés lehet, hogyha valakinek a szerelme nem jön el. Láttam Sammy arcán a szomorúságot és a csalódottságot.

- Biztos, hogy el fog jönni - mondtam halkan, Sammynek címezve.

Rám nézett.

- Hogy hívnak? Bocs, a nevedet még nem tudom, de nem akarok tapintatlan lenni - fordultam a mellettem ülő lányhoz. Eléggé csendesnek nézett ki, remélem, sikerül vele kommunikációs kapcsolatot létesítenem.

Vetettem egy oldalpillantást Sammyre, aki most fejét lehajtva gondolkozott. Vajon a barátja eljön? Már két fiút elveszítettünk, igaz, nem tudom, miért. Dan szándéka legalábbis nem derült ki, csak elment és kész. Nem értem a férfiakat...

Úgy tűnik, hogy Sammy és Daniel nem nagyon kedvelik egymást. Nem tudom, hogy miért, hiszen nekem mindketten tök jó fejnek tűnnek. Igaz, hogy Danielt most látom először, Sammyvel másodszor, ezért még nem nagyon tudom megállapítani, hogy ki milyen is. Talán Ők már rég óta ismerik egymást, és elegük van egymásból.
Mikor Samantha megemlítette, hogy a párját várja, látszott rajta, hogy mennyire letört és csalódott. De hát teljesen megértem....én sem örülnék, ha a barátom nem venne részt azon a gyűlésen, amit én tartok. De szerencsére és egyenlőre nem is kell amiatt aggódnom, hogy a pasim nem jön el oda ahová megígérte. Talán még nem is lesz....Lehet, hogy magányos farkasként kell leélnem az egész életem.
A lányra pillantottam, aki bájosan mosolygott Danielre és jó fejnek tartja. Ezzel egyedül csak Sammy nem ért egyet.
Szótlanul figyeltem ahogy szót váltanak egymás közt, és ahogy Sammy gúnyosan bemutatja Dant, majd a fiú folytatja. Teljesen összezavarodtam.
- Hát viszlát Dan!
Nem tudtam mást mit mondani, hiszen az ábrándozásom miatt eléggé lemaradtam a témáró.

- Hidd el, meg fogod tudni! - Válaszoltam első sorban Lotte-nak.

Amit azaz Emma nevezetű lány mondott őszintén szólva... meglepett, ilyen mondatra most nem számítottam, mindenesetre azért nekem ez nagyon jól esett, legalább is az önbizalmamnak teljes mértékben! Ezzel kár is lenne vitatkozni. ~ Majd, ha megismersz, nem fogod ezt mondani! ~ Gondoltam magamban teljes nyugodtsággal. Tisztában voltam vele, hogy biztosan ez lesz, mert hát be kell, hogy lássam Sammy-val is pontosan így történt aztán meg... jött a nagy, BUM. Ennyi volt én nem vagyok alkalmas barátnak, inkább vagyok egyedül, csak, hogy ne sértsek meg másokat, akiket egy kicsit is kedvelek, mert minden bizonnyal az történne, bárhol, bárhogyan és bármikor.

- Jól van, bocsánat, hogy nem akarok neked még ennél is rosszabbat! - Vetettem neki fél várról oda, azt hiszem, hogy nem fogom tudni ennél tovább bírni, mert akkor nagy valószínűséggel le kellene, ordítsam a fejét, az pedig nem lenne jó ötlet.

Ismét gúnyosan elvigyorodott, a mai meglepődöttségem pedig elérte a tetőfokát, amit mondott, arra már én sem nagyon tudtam mit mondani. Ránéztem majd elvigyorodtam, mert ezt én nem tudtam volna megállni anélkül, hogy akár egy pillanatra el ne vigyorodjam. Ez számomra lehetetlen lett volna most ebben a pillanatban. Nem nagyon izgatott sem az, hogy hogyan nézett rám, meg, hogy a többiek mit gondolnak majd ezek után rólam. ~ Legalább már nem kell bemutatkoznom senkinek, mert a nagyja már el van végezve.

Ó, Sammy, hát te olyan kedves vagyok, hogy bemutatsz másoknak! - Vigyorodtam rá, de még mindig nem tudtam elhinni, hogy ilyen frankón tud utánozni. - Szóval azt hiszem, hogy én már bevagyok mutatva, ennél többet nem lehet rólam tudni, mert tényleg nem vagyok egy jó ember. - Vallottam be őszintén a tagadhatatlant. - Még valami, bocsánat Sammy, hogy egy bunkó paraszt vagyok, de nem tarthatnál itt sehogyan, egyébként is elmentem volna, ha nem találkozunk volna, azt hiszem, hogy minél előbb lelépek annál jobb, mind a kettőnknek! ~ Tudom, hogy ez most tisztára úgy hangzik, mintha őt akarnám megóvni magamtól - ami voltaképpen igaz is - de ebből a barátságból már rég ki kellett volna szállnom! ~ - Ellöktem magam az ablakpárkány mellé, majd oda mentem hozzá. - Tényleg, bocs az egész az én hibám! - Igazából ezt inkább csak neki suttogtam, de nem bántam, ha a többiek is hallják.

Azt hiszem, hogy számomra ennyi volt a gyűlés, sajnálom, hogy az egész az én hibámból el lesz cseszve, de muszáj lesz elmennem innen. Majd Port Angelesben talán megszállok vagy Seattle-ben aztán ennyi, itt a vége.

- Hölgyeim, további szép estét! - Egy biccentést követően kiléptem a kis ajtón. ~ Innentől már csak könnyebb lehet! ~

Vegyük sorra, hogy mit vétettem a sors ellen, hogy engem egyfolytában ver. Kitűnő példa erre Daniel Benson, aki most az ablaknál áll.

- Köszönöm, de eltudom dönteni, hogy milyen vagyok és szerintem ők is - sziszegtem oda neki. Felőlem játszhatja itt a jópofát, de ez még nem lesz arra elég, hogy elfelejtsem a tegnapit. Neki igazi pech, mivel szó szerint visszatudom idézni. Ezt követően Lotte-ra, majd Emmára néztem. Inkább sz utóbbinak válaszoltam először mert félő volt, hogy a végén tényleg szét tépek valakit vagy valamit.

- Igen, várunk még valakit. A páromat, de úgy látszik nem fog jönni – feleltem neki hidegen. Nem rá voltam mérges hanem Dan-re, és valamilyen szinten már vártam, hogy vége legyen a gyűlésnek. Igaz én tartom... de akkor is. A gyűlés nem arról szól, hogy pitiáner veszekedésre menjen el az idő.

Sóhajtottam egyet, majd nyugalmat erőltetve magamra igyekeztem válaszolni most már tényleg minden kérdésre.

- Azért gyűltünk itt össze, hogy tanúi legyünk Samantha Rider és falkájának az összeismerkedésnek – feleltem mosolyogva Emmának.

- Nem sokról maradtál le. Egyébként eddig csak a nevek lettek lemondva meg az, hogy a másik alfa – Sam Uley – kijelentette, hogy ne keresztezzük az ő útjukat. Nos felőlem arra mentek amerre akartok, de lehetőleg ne tépjetek meg senkit – feleltem. Ezt követően Lotte-ra pillantottam, majd Dan-re mire gúnyosan elmosolyodtam. Ennyit arról, hogy a gyűlésen az időt ne töltsük pitiáner veszekedéssel.

- Megkértem, hogy meséljen magáról, mert ő... idézem: „ Jó! Konstanciában születtem, van egy anyám meg egy apám, és egy bunkó féltestvérem, független és szabad vagyok, mint a madár, nem bírom a kötöttségeket, nincs bevésődésem szeretem a jó nőket, persze csak, ha ember. Most itt vagyok, elfogok menni és egyedül fogok meghalni. Ez megfelel?” Nos köszönöm szépen ezek után senki ne mondja, hogy ő a megtestesült jó, mert az egy az egyben körbe röhögöm.

Kifejezéstelenül néztem Dan-re, Emmára majd végül Lotte-re és utána vissza tért a pillantásom az ablaknál álló sráchoz. Nem tudom, hogy mit gondolhat, de abban biztos vagyok, hogy nem hitte, hogy szó szerint vissza idézem. Hát így járt. A két lány reakciójára kíváncsi leszek, de annyit nem ér ez az egész, hogy egy falka menjen rá. Akkor Sam-nek igaza lesz, én meg azt semmiféleképpen nem akarom.

Vetettem még egy pillantást Sammyre, aki most az ajtóra nézett. Volt valami a tekintetében, mintha másra számított volna, és nem rám. Jönne még valaki?

Végigjárattam a tekintetemet a többi tagon. Nem tudtam a nevüket, így reménykedtem benne, hogy a közeljövőben megtudom. A fiú, aki hirtelen elhadarta mondanivalóját, azt tárta fel előttem, hogy Sammyel való kapcsolatuk... öhm... hát, ezek szerint Sammy bunkónak tartja őt. Elkuncogtam magam, és leültem. Ő az ablaknál állt, minket nézve, de én több pillantásra nem méltattam, pedig gyakorlatilag lehetetlen volt nem rá nézni.

És aztán ott volt még az a másik lány, neki sem tudtam a nevét. Csak meredt maga elé, mint aki itt sincs. Furcsa volt az arckifejezése, és mikor feltette a kérdését, valahogy megdöbbentem. Ezzel persze nem volt időm foglalkozni, inkább Sammyhez fordultam.

- Várunk még valakit, igaz? Egyébként miért is gyűltünk össze? - Nem voltam itt, teljes joggal kérdezhetem azt, amit.

Ránéztem a fiúra, majd Sammyre, és várta, hogy válaszoljon a kérdésre. Egyelőre fogalmam sem volt róla, hogy mit akar ebből a gyűlésből kihozni, de Sammyt ismerve nem lesz zavart.

- Szerintem meg abszolút jó fej. - Széles mosolyt villantottam a fiúra, és mellkasomra tettem a kezemet.

Aprót köhintettem.

Vajon anyuék tudják, hogy hol vagyok? Mindent elmondtam csak azt nem, hogy gyűlésünk is lesz. Tuti, hogy anya halálra aggódta magát, hiszen csak szó nélkül kirohantam a házból. Eddig megszokhatta volna, hiszen én mindig úgy megyek el. Legutóbb mikor az a balszerencsés napom volt, akkor is a nyakamba borult mikor hazamentem, mert, hogy nagyon félt, hogy mi lett velem. Na persze....és mikor csak potyára leordítja a fejem, akkor nem félt ugye?
Amíg bele voltam merülve a gondolataimba, amikor egy lány bukkant fel. Fogalmam sincs, hogy mikor jöhetett csak akkor vettem észre, mikor Sammy válaszolt a kérdésemre. Aztán arra is felfigyeltem, hogy Daniel valami miatt lebunkózza magát. Tényleg olyan rég óta nem vagyok a Földön?
Egyszerűen nem értem magam. Olyan gyámoltalan vagyok. És nem is így szoktam viselkedni. Mi történt? Mintha valaki elátkozott volna. Fura.
- Miért is vagy Te olyan bunkó?
Remélem, hogy nem bánom meg, hogy feltettem ezt a kérdést. Max csak leharapják a fejem, hogy miért nem figyelek oda.
Még én sem tudom, hogy min töprengtem ennyit. Még ha egy fiúra gondoltam volna, akkor teljesen érthető lenne, hogy a csillagokban járok, de így.....

Hitetlenkedve néztem egy pillanatra Allen-re. ~ Ilyen hamar le akar lépni, most komolyan? Meg is értem őt igazából, hiszen a feszültség köztem és Smiley között egyre csak nőtt és nekem eléggé nehezemre esett visszafogni magam, hogy beszéljek vele. Csak a helyzetet akarom tisztázni vele aztán utána felőlem tényleg, letépheti a fejemet, mert nem érdekel.

Lotti kérdése engem is érdekelt voltaképpen, hogy az itt jelen lévők közül van-e még itt valaki, aki a tagságba tartozik. Azért én kíváncsi lettem volna arra a két személyre, akik nem jöttek el. Egészen addig azt gondoltam, míg egy lány be nem robbant az ajtón, mert hát körülbelül ez történt, nem éppen szó szerint, de eléggé sietett. Köszönt, én csak egy biccentéssel válaszoltam neki. Csinos lány volt, eléggé, de ezen most nem érek rá gondolkozni, mert amit Sammy nem rég a fejemhez vágott abban, teljes mértékben igaza is volt.

- Ó, igen tényleg, ne álljatok velem szóba, mert egy bunkó paraszt vagyok! - Erősítettem meg Samantha álláspontját. - Mellesleg Sammy-ben meglehet bízni egészen jó fej a maga módján. - Kicsit elmosolyodtam majd a kisablakhoz léptem, ami a tenger felé nézett.

Na, kíváncsi vagyok, hogy erre mit fog reagálni, mert, ha valamit tőlem elvárt az nyilvánvalóan a visszatámadás nem pedig az, hogy tényleg felvállalom azt, ami valójában vagyok. Tudom, hogy nem lesz ilyen, többet mert még ezt is csak azért tettem, hogy megpróbáljam őt vigasztalni, valahol ezt is el kell kezdeni.

- És most? Hogyan tovább? - Kérdeztem, s közben visszafordultam az ablak felől, hogy jobban lássak mindenkit. ~ Egyedül vagyok fiú, remek, de nem baj legalább van mit néznem! ~

Meglepetten néztem Dan-re. Valahogy többet vártom volna tőle, de ha ő nem majd én igen. Jobb ha többiek is megtudják mekkora egy bunkó paraszt állat meg satöbbi. Végül is a paraszt minden rokonértelmű kifejezése találó rá. Nem is tudom miért vagyok én ezen meglepődve. Már az első találkozásunkkor is láthattam volna. Na mindegy.

- Azt elfelejtetted hozzá, hogy a szótárban a te képed van a 'paraszt'-nál – morogtam a fiú felé. Ezután Allen-re pillantottam, aki nagyon fészkelődött, mígnem kinyögte, hogy neki mennie kell, majd kondenzcsíkot hátra hagyva iszkolt el innen. Lehet, hogy nem bírja a feszültséget? Elképzelhető, mert Dan és köztem szikrázott a levegő. Persze igyekeztem moderálni magamat, és reménykedtem benne, hogy ez össze is jött.

Lotte kérdésen csak elmosolyodtam.

- Nate Herin és Emma Brunker – feleltem. Ösztönösen az ajtó felé pillantottam hátha be fut Nate. Befutni nem futott be rajta senki, viszont kopogtattak. Kissé gyanakvóan méregettem az ajtót, majd kiszóltam, hogy szabad. Pont úgy csinálok, mintha ez a kóceráj az enyém lenne...

Nate nem jött be rajta, csupán Emma csatlakozott hozzánk. Biccentettem, mikor elnézést kért, hogy késett. Nem gond, hiszen én is késtem, persze nekem volt okom, de azt a világ minden kincséért sem közölném velük.

- Nem gond – mosolyogtam rá Emmára, majd a többiekre néztem. - Még kérdés, vagy akármi? - mindegyikükön pihent egy kicsit a tekintetem, majd utána az ajtóra pillantottam. Tényleg nagyon örülnék, ha Nate is befutna.

Szélsebesen futottam a világítótoronyhoz, már egyenesen magam elé képzeltem Sammy dühös arckifejezését. Vagy épp csalódottságot is sugározhatna, hisz az első farkasgyűlésről elkésni... Pont két napja szólt róla, és megígértem neki, hogy nem kések. Ennyit erről.

Átugrottam egy kidőlt fatörzset, és tovább iramodtam a toronyhoz. Nem ismertem a többi falkatagot, de azért remélem, ezzel nem leszek egyedül. Tappancsaim a puha avaron értek földet, majd egy sziklára magasodtam. Már láttam a tornyot. Elfogott a szorongás. Egy kecses mozdulattal leugrottam a szikláról. A kicsinyke szél meglengette ezüstös bundámat, és immáron lassabb tempóban futottam a világítótoronyhoz.

A torony lábánál senki nem volt. Immáron emberként nyitottam be az ajtón, és mentem fel a lépcsőn, ami egy újabb ajtóhoz vezetett. Elbizonytalanodtam, majd bekopogtam, és kinyitottam az ajtót. Sammy már ott volt, és rajta kívül még három ember, közülük az egyik épp távozni készült. Vége lenne a gyűlésnek? Megriadtam erre a gondolatra. Mindegyikük rám nézett. Sammy arca először kifejezéstelen volt, végül mégis csak elmosolyodott.

- Sammy, bocs a késésért! - mondtam. Nem ziháltam, nem is csodálkoztam rajta. - Sziasztok!

Szimpatikusnak tűntek, ha sikerül olyannyira megnyílnom, amennyire szeretném, akár nagyon jó barátok is lehetünk. Bár... ha egy falkába tartozunk....

Kicsit izgultam az ismerkedés miatt, gondoltam, hogy Sammy valami ilyesmit fog tervezni.

- A nevem Emma Brunker. De csak Em.

Nem vacilláltam sokat, bemutatkoztam, legalábbis kíváncsi tekintetükből azt szűrtem le, hogy mindannyiuk fejében az cseng, hogy ki vagyok. Félszegen rámosolyogtam a jelenlévőkre, és vártam a folytatást.

Olyan idiótának érzem magam. Fogalmam sincs, hogy miért, de mégis úgy érzem, mintha mindenki rajtam nevetne még ha csak úgy is, hogy én nem látom. Talán csak az izgulás miatt érzek így, és talán tényleg igazam van. Lehet, hogy mindenki hülyének tart.
Szótlanul hallgattam ahogy Samantha tovább folytatja beszédét és ahogy a másik fiú is bemutatkozott, majd ahogy az egyik eltávozik. Nem tudom, hogy most mit kéne mondjak. Kérdésem sincs.
- Még vannak valakik a falkába?]
Ezt most csak úgy feltettem, hogy ne én legyek az aki hallgat. Ez a kérdés jutott leghamarabb eszembe. Más nem.
Danielre pillantottam, hogy hátha nem én vagyok az egyetlen aki kérdez, de nem úgy látszott rajta, mint aki akármit s kérdezni szeretne.

//bocsii, de elég béna lett //

Mindenre bólintottam amit Sammy mondott, majd kissé riadtan pillantottam a telefonom kijelzőjére.

- Elnézést, de nekem mennem kell – motyogtam, majd felálltam, a rozoga széket eltettem az útból, majd haza indultam.

//köszi, de nekem mennem kell. Sziasztok!//

Allen és Lotte sikeresen bemutatkozott, csakúgy, mint Sammy, már csak én maradtam.

- Dan, Daniel, ahogyan jobban tetszik - mutatkoztam be utolsó sorban én is.

Hangosan fölsóhajtott és próbált nyugodt lenni, így nekem is meg kell próbálnom egy csöppet vissza, fogom magam, főleg, ha ki akarok békülni vele, valamilyen szinten, vagy legalább megkellene próbálnom neki elmagyarázni, hogy mi miért is történik valójában, mert ez így nagyon nem volt jó, hogy ennyire feltudom húzni. Még a végén felrobban és talán... ez a másik alfa fölébe jut és akkor neki annyi lesz. Ezt még én sem hagyhatom, főleg, hogy az nagyrészt nyilván miattam volna.

Szinte minden, amit mondott, az utóbbi része azt egyenesen nekem címezte, okkal. De én ezt részemről már lerendeztem szóval több "családi" gondom aligha lesz. Itt már nem, végeztem. Haza megyek aztán majd ott, megint kezdem ezt elölről.

Részemről nem volt kérdés. Vártam, hogy a többiek mondjanak valamit, vagy csináljanak valamit.

A nyugalmamat, ami nem is volt, hamar elfújták. Lotte és a srác – Allen – bemutatkozott, míg én Dan-re néztem. Nem akartam a gyűlést pitiáner veszekedésünk helyszínévé alakítani, de úgy látszik ezt Dan minden féle képen kiakarta harcolni. Hát állok elébe, csak utána nekem ne panaszkodjon.

- Mond – böktem oda. Fél szemmel az ajtót lestem hátha beesik rajta Nate, de úgy érzem, hogy ez hiú ábránd marad.

Felsóhajtottam, majd nyugalmat erőltettem a hangomba.

- Sok szabály nincs, sőt nem is szabályok, csak jó ha betartjátok őket – kezdtem. - Őrjárat nincs, azt majd a másik falka elintézi. Továbbá kerüljétek őket, legalábbis az ottani falka azt mondta, hogy ne keresztezzük az útjukat. A magam részéről én ezt hülyeségnek tartom. Nem muszáj kerülni őket, csak harcba ne bonyolódjatok velük – mondtam nekik óvón. Ezt követően Dan-re néztem.

- Valamint ha valami bajotok van a másikkal azt lehetőleg finoman közöljétek és ne sértsétek vérig a másikat. - tettem hozzá. - Ha bármi problémátok van szülőkkel, rokonokkal, barátokkal – egy újabb szúrós pillantást Dan-re – nyugodtan szóljatok. - mosolyogtam rájuk.

- Kérdés? - kérdeztem és egy kicsit a tekintetem mindenkin elidőzött.

Hát ez nem úgy kezdődött ahogy azt én gondoltam. De hát nekem kellett farkas alakban jönnöm.
Pár percig mindenki szótlanul várta, hogy még felbukkanjon valaki. De hát nekem nem is nagyon lett volna amit mondanom, hiszen egy farkas vagyok.
És aztán megjelent az ismerős szőke lány. Egyedül Őt ismerem. Tudom, hogy azt mutatta, hogy változzak vissza, így mint egy szófogadó kislány odébb mentem, ahol biztos voltam, hogy senki nem lát és pár perc múlva már emberi alakban tértem vissza. A többiek már odafent voltak a toronyban, de szerencsére megvártak engem is. Botladozva mentem fel a toronyba. Szőrnyen izgulok....
- Öhm, bocsánat.
Csak ennyit bírtam kinyögni, de azzal én is helyet foglaltam és hallgattam Sammy szavait.
- Én meg Lotte vagyok.
Az egyik fiú példáját követve, én is bemutatkoztam. Nem tudom, hogy mi mást mondhattam volna. Kérdésem az nincs. Legalábbis, egyenlőre.

Csendben vártam, hogy történjen valami. Daniel-lel a beszélgetés csúfos kudarcba fulladt. Egy idő után meguntam és elővettem a telefonomat és írtam egy sms-t Jess-nek. Ezt követően nem sokára egy farkas alakba bújt lányka bukkant fel. Hát beszéd képes nem volt, így csupán biccentettem felé, mikor a bokrok közül, egy szőke hajú lány bukkant fel.

Egyből lehetett rajta látni, hogy ő az alfa, csak úgy sugárzott belőle. Szófogadóan követtem, majd amikor felértünk egy kissé rozoga székre ültem le.

Ezt követően bólintottam mindenre, amit mondott, és igyekeztem meg is jegyezni.

- Én Allen Wackrill vagyok – mutatkoztam be. Nem tudom, hogy ez mennyire volt szükséges, de én úgy éreztem, hogy nem lesz gond belőle.

Próbáltunk Allennel valami beszélgetés félét összehozni, de kicsit katasztrofálisra sikerült így inkább végül abba hagytuk ezt az erőltetett próbálkozást. Csöndben ültünk egymás mellett isten tudja, hogy meddig. Egyszer csak egy farkas alakba bújt lány közelített felénk, mivel nem tudott beszélni így csak bólintott, visszabólintottunk neki. Az igazam megvallva én nem nagyon tudtam mihez kezdeni, csak csöndben ültem és vártam, hogy Sammy megjöjjön, ami még fél óra elteltével is úgy érződött, hogy nem akar megjönni.

Unottan kezdem járkálni jobbra-balra, nem tudom, hogy a többieket mennyire zavarta, de úgy tűnt, hogy nem nagyon izgatta őket, szóval így engem nem nagyon tudott érdekelni. ~ Remélem azért nem esett semmi baja, annak a buta kislánynak. Mindenesetre tudom, hogy ez nem lesz egy egyszerű este, mert még van egy kis elintézni valóm vele. Nem tudom elégszer hangoztatni magamban, hogy milyen egy bunkó voltam, de ő ezt azért mégsem értheti meg, legalább is nem annyira. Vagy... ~ Hirtelen eszembe jutott az, amit mondott, de nem tudtam tovább folytatni az elmélkedést, mert az ő hangja szakította meg az elmélyült csöndet.

Mindenki elindult utána, nem akartam mögötte menni így nem is tettem azt. Ahogy fölértünk egyből bemutatkozott, hogy ki is ő, majd mikor kiejtette azt a szót, hogy "Samantha" szúrósan rám nézett és azt hiszem, hogy tudom miért.

- Kezdhetném én? - Kérdeztem, csak túl akartam lenni ezen a bemutatkozós dolgon. - Vagy előbb a szabályokat olvasod föl? - Kérdeztem felvont szemöldökkel tőle. A levegő csak úgy szikrázott közöttünk - de nem a szerelemtől - hanem főként a be nem fejezett tárgyalásunk miatt, amivel még én adósa voltam neki.

Lassan fél óra késésben voltam, így egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltam. Reméltem, hogy Nate is jön majd, sőt nagyon is reméltem. Persze azért az előbbi beszélgetés járt a fejemben a vámpírral. Az egyszer biztos, hogy nem szokványos volt.

Egy éles kanyarral vettem be az ösvényt és immár ott száguldottam a torony felé. Tíz méterrel előttük azonban lefékeztem, mert nem szerettem volna kiköpött tüdővel beesni. Az olyan ciki lett volna.

Mikor oda értem két ismerős és egy ismeretlen arcot láttam. Nate-et nem láttam, de reménykedtem benne, hogy később még befut.

- Sziasztok! - köszöntem, majd kinyitottam a világító torony ajtaját. Intettem nekik, hogy kövessenek, majd mikor felértünk én a pultra leültem, majd megvártam míg a többiek elhelyezkednek. Lotte-nek meg intettem, hogy váltson alakot, amint lesz rá alkalma.

- Sammy Rider vagyok – mutatkoztam be annak aki nem ismerne. - Eredetileg Samantha, de úgy ne hívjatok – tettem még hozzá, majd egy éles pillantást vetettem Dan-re.

- Nem sok dolgot terveztem mára csupán, hogy egy kicsit összeismerkedjünk, meg a főbb szabályokat rágjuk át. Meg akinek kérdése van nyugodtan felteheti. - mosolyogtam rá a bandára.

Tudtam, hogy örülni fognak, hogy megismerkedtem egy újabb falkavezérrel, és azt is, hogy annak még jobban ha megmondom, hogy egy egész csapattal találkozom. Így is lett. Apu először egy kicsit csalódottnak látszott, mert, hogy Ő jobban szerette volna Samet, mert tudja, hogy Ő tapasztalt, de könnyen megbarátkozott a dologgal. Nagyinak meg már aznap szóltam, mikor találkoztam Sammyvel. Ő egyenesen büszke volt az egyetlen unokájára, hogy ilyen hamar sikerült ez az egész.
Unottan feküdtem az ágyon és a plafont bámultam, mikor eszembe jutott, hogy ma lesz a gyűlés. Fogalmam sincs, hogy az milyen, de ott kell lennem. Muszáj.
Felpattantam az ágyból és elvettem egy váltóruhát. Lerohantam a lépcsőn és szó nélkül kimentem az ajtón. Fogalmam sincs, hogy most ember vagy pedig farkas alakban menjek. Hosszas töprengés után a fakas énemnél döntöttem. Másodperceken belül a ruháim szanaszét repültek. Pont az egyik kedvenc ruhám. Remek. Ez az egyik ok, amiért utálom ezt az énemet.
Hamar odaértem a világítótoronyhoz, mivel akár becsukott szemmel is megtalálnám annyit voltam már ott. Imádom azt a helyet.
Nem egyedül voltam. Volt még két fiú. Ráadásul ember alakban.
~Hát ez remek!~
Nem változhatok vissza, mert csak egy csereruhát hoztam. Így odaballagtam a két fiúhoz és bólintottam egyet köszönés képpen.

Nagyiéknak nem mondtam el, hogy hova és miért megyek. Tudtam, hogy úgy se értenék meg. Kicsit siettem, mert késésben voltam, és nem akartam az utolsók között érkezni.
Persze egy kicsit el is tévedtem, nem volt könnyű meg találni a világító tornyot, vagy csak én nem ismertem még ki magam a helyen? Ez valószínűbb.

Mikor oda értem akkor csak az a Daniel nevezetű srác állt ott eléggé borús hangulatban.

- Hello! - köszöntem neki én is, majd csendben vártam, hogy a többiek is feltűnjenek, már ha leszünk többen. Általában egy falka nem két főből szokott állni...

// Új játék//

Samantha Rider farkas gyűlése


Egész nap ki sem mozdultam a szobámból, úgy gondoltam, hogy az a legjobb, ha inkább csöndben megvárom és beszélhetek, Sammy-vel, mert neki is van mit lenyugodnia az biztos. ~ Persze, mert egy idióta fölhúzta! ~

A nap viszonylag hamar eltelt és én nem csináltam semmit még kajálni sem mentem ki, és a mosdót sem nagyon volt akaratom használni, csak korán reggel mentem ki, azt is azért, hogy felkészüljek a napra, mint turista. Csináltam magamnak szendvicseket aztán elmentem mosdóra és visszamentem a szobámba. Természetesen az ajtaján levő cetli sem terelte el a figyelmemet. Én észben tartom ezeket a dolgokat, még ha ő nem is ezt feltételezi rólam.

Nem siettem a gyűlésre és az igazat megvallva nem is akartam nagyon elmenni, de tényleg biztos voltam abban, hogy le lesz tépve a fejem a helyéről, ha nem megyek el. Útközben végig reménykedtem, hogy késni fogok legalább egy pár percet, de valahogyan sejtettem, hogy nem így lesz. Nincs nekem olyan szerencsém.

Alighogy oda értem fölmértem a helyzetemet. ~ Én vagyok az első, hát ez marha jó...! ~ Dühöngtem magamban, s közben levetettem magam az első sziklára, ami a legközelebb volt hozzám, és tovább füstölögtem magamban, azon, hogy milyen szerencsés és kegyes velem sors mostanában. Ez fenomenális. Eszméletlenül jó! Legalább nem kellett sokáig várnom, mert körübelül egy tíz perccel később megérkezett az a gyerek, akivel az iskolaudvarban találkoztam és a... barátnőjét várta.

- Hello! - Köszöntem neki, mikor oda ért hozzám.

Miután visszakérdezett az "újonnan" szerzett nevére, én csak elégedetten elvigyorodtam, mire ő pedig inkább a szekrény belsejében kezdett el rendet rakni, egy tucatnyi cuccot dobált ki, ami még úgy önmagában nem is lenne, olyan "hű, de nagy baj", de mivel, az összeeset rám dobálta, a csinos kis föld helyett... nem mondom azt, hogy nagyon pipa lettem volna rá, de eléggé felbosszantott ahhoz, hogy "véletlenül" - egészen véletlenül - ne nyomjak egy jó nagy pókot az orra alá.

Mikor végre hátra fordult, majdnem hozzá vágtam az összes valamit. ~ Marha viccesen nézhetek ki... ~ Morogtam magamban, s közben próbáltam elképzelni magamat, a nagy adag kupac alatt. Nem, ment az biztos.

- Semmi gond, Pukkancs! - Látszott rajta, hogy próbálta magát vissza fogni, hogy őszinte legyek elég jól is sikerült neki, de azért a szemét látszott, hogy nem egészen gondolja ilyen komolyan, de inkább ráhagytam, nem akartam több vitát.

- Már alapból sem úgy terveztem, hogy egy életre jövök ide - kezdtem bele a mondandómba. - Csak pár hetet, esetleg hónapot maradnák akkor is, ha nem így alakultak volna a dolgok, úgy ment volna, mint ahogyan eddig. Nem szeretek senkinek kolonc lenni a hátán, de most ezek szerint egy kicsit még hamarabb megyek el, de sebaj, én megpróbáltam. - Viszonylag az egész igazságot sikerült bevallanom, nem is nagyon hagytam ki semmit, vagyis nem hagytam ki semmit és csak ennyit tudtam mondani a kérdőjeles hangjára.

- Abban valahogyan egészen biztos voltam! - Vigyorodtam rá.

Különösebben nem zavart, hogy a ruháját fogva elindult lefelé, legalább addig is lesz egy kis csönd, mert most is legszívesebben a fejemet a falba verném, hogy annyi mindent sikerült nekem elkotyognom. Nem vagyok ilyen egyszerűen csak... puhányulok? Igen meglehet, minél hamarabb el kell innen húznom, mert ez így nem állapot, még a végén kiderül, hogy van nekem is szívem és akkor, tisztára lelkizős "jó" vérfarkas leszek, az pedig nekem nem lenne olyan jó. Akkor mindent sutba vethetnék.

Alighogy vissza is ért begyömöszölte a ruhákat a szekrénybe, majd felém fordult.

- Jó! Bólintottam, mert úgy döntöttem, hogy rövidre fogom a dolgot. - Konstanciában születtem, van egy anyám meg egy apám, és egy bunkó féltestvérem, független és szabad vagyok, mint a madár, nem bírom a kötöttségeket, nincs bevésődésem - ezt különösen fontosnak találtam - szeretem a jó nőket, persze csak, ha ember. Most itt vagyok, elfogok menni és egyedül fogok meghalni. - Tartottam egy pillanatnyi hatásszünetet. - Ez megfelel? - Kicsit tahó módon viselkedtem vele igen tudom, de én nem bírom lekötelezni magam sehol, nem tudok nyugton megmaradni egy helyen, ez nekem fizikai és szellemi léptelenség.

- Menjünk - Egyeztem bele egy bólintás kíséretében.

//Folyt köv Samantha Rider háza//

Nem, nem akadok ki, bár a ’Pukkancs’ névnél a Smiley még mindig jobb.

- Pukkancs?! – néztem rá kérdőn. Nem óhajtottam fejét leüvölteni a helyéről, így inkább a szekrénybe kezdtem el rendet rakni. Ami volt benne, azt kidobáltam, és mivel hátul nincs szemem minden Dan fején landolt. Ez utóbbi csak akkor derült ki mikor hátra fordultam.
Küzdöttem az ellen, hogy egyszerűen körbe röhögjem, de túl vicces volt, hogy csak csendben álljak.

- Hopsz, bocsi – mosolyogtam rá. Egész jól sikerült visszafognom magam, nevetés terén, és inkább leszedtem Dan-ről a dolgokat. Az a pár pók már nem igazán zavart, bár azért szerettem volna elkerülni, hogy mezítláb rálépjek egyre.

- Csak egy táskányi?! – lepődtem meg. Kérdőn néztem rá, hogy folytassa, mert érdekelt, hogy miért csak ennyi cucca van. Kirabolták a repülőn, vagy mi a manó!

- Megnyugtatlak, amint valamit el fog bénázni körberöhögöm. Nem fogom neki megadni azt az örömöt, hogy behúzom a fülemet-farkamat és csak csendben elviselem – szóltam oda Dan-nek. Ezt követően kinéztem az ablakon és örömmel nyugtáztam, hogy az eső kezd elállni.

- Remek – jegyeztem meg vidoran, majd a ruháimat megfogva leslattyogtam. Gyorsan felkaptam magamra a ruháimat, majd visszamentem a sráchoz. A lepedőt és a többit összehajtottam, majd visszagyömöszöltem a szekrénybe.

- Nem tudom. Bár mit – néztem rá. – Na kapkod a csülkeidet lompos-ordas megyünk haza – tettem hozzá vigyorogva és igyekeztem nem kartávolságon belül maradni.

Felnevetett. ~ Na, szuper. ~ Úgy döntöttem, hogy nem érdekel, hogy min röhög, rajtam, ez elég egyértelműnek tűnik. Meg különben sem, más nincsen is itt a helységben szóval erről, megint csak ennyit. Nyugodtan ültem az ágyon, és fölálltam. Az látszott rajta, hogy megnyugtatta valami, de megint nem tudtam, hogy mi az, szóval csak ültem nyugisan egyhelyben.

- Nem sok, pukkancs, csak egy kis zsáknyit hoztam magammal, és ami nadrág rajtam van az sem az enyém. - Morogtam neki, s tovább üldögéltem az ágyban. Minden mozdulatát figyeltem, jó volt őt nézni, kellemes hangulatot adott nekem. - Valahol a lagúna tájékánál hagyhattam el - mondtam neki csak úgy mellékesen, mikor a radiátor mögötti részt próbálta kitakarítani, volt gyakorlata abban, hogy hogyan is kell könnyen és gyorsan takarítani - ezt én nem mondhatnám el magamról. Nyugodtan elvoltam én koszban is, nem nagyon érdekeltek az ilyen kis számomra jelentéktelen dolgok, mint mondjuk a takarítás.

Csak egy gúnyos vigyort vetettem rá, nem tudom, hogy látta-e, de nem különösebben érdekelt. Fölálltam és kerestem valami rongyot meg valami hosszú dolgot. Az utóbbit a szekrény mögött találtam meg az utóbbit, ami egy régi felmosórongy lehetett, más jobbat nem tudok. Az előbbit, a rongyot pedig a szekrényben találtam meg - milyen meglepő, hogy egy rongy a szekrényben van. Ez teljesen új.

- Tudom - közöltem vele vigyorogva miközben felmásztam az ágyat majd fejjel lefelé próbáltam kiszedni a pókokat az ágy alól. Viszonylag hamar végeztem, és nem is csináltam valami alapos munkát, de a nagy részét sikerült kiszednem alóla. Hát jó sok volt rajta, mit ne mondjak ennyi pókot még én életemben nem láttam egy fedélzet alatt. Próbáltam akkor kivenni az ágy alól a botot, ami nem sikerült, majd halkan lesunnyogtam, bár tudtam, hogy hallotta, nem akartam, hogy ide nézzen, mert még a végén itt kapott volna nekem szívrohamot a kicsi Smiley.

Miután visszajöttem csak akkor mondom meg neki a véleményemet az alfa dologról.

Figyelj - fordítottam egy kicsit magam felé a vállánál fogva. - Nem azt mondom, hogy nincs igazad, de mi lenne, ha hagynád, hogy hadd bénázzon ő is, utána, ha szeretnéd, körberöhögheted, hogy milyen béna volt, és, hogy te megmondtad. - Próbáltam valahogy úgy előadni a dolgot, hogy neki is tetsszen a dolog, majd mindjárt kiderül, hogy ez mennyire is sikerült.

- Mit mondjak magamról? - Érdeklődtem miután felült a pultra, nem is tudom, hogy igazából mit is mondhattam volna neki.

Felnevettem, mikor értetlen képet vágott. Hát most így járt, ha nem jön rá magától én nem fogom elmondani. Viszont komolyan értékelem, hogy nem tett semmi megjegyzést arra, hogy imprintem van. Őszintén semmi köze hozzá. Na mindegy.

Nem mintha lett volna sok választása a lakás választásnál, én eldöntöttem, hogy hol fog lakni, talán amiatt, hogy nem akartam, hogy a motelban sínylődjön. Annál már jobb lenne, ha ide költözne be.

- Mennyi cuccod van Vakarcs? - pillantottam rá, miközben a ruháimat pakoltam arrébb a radiátorról. Mögötte csak egy kis por volt, amit könnyen el lehet intézni.

Rá pillantottam, mikor a pók eltávolítási dolgokról érdeklődött.

- Mit tudom én. Vidd ki az ágyat az esőbe, és meg tanulnak azok a dögök úszni. Felőlem meg is eheted, a lényeg, hogy ne lássam itt őket – feleltem neki remegő hangon. Nem sok dologtól félek, de sajna a pókok pont abban a kevés dologban van. Pech, de ez van.

- Nem rád vagyok mérges, nyugi – mosolyogtam rá, mikor visszakozott a hangomat hallva. - Csupán a másik alfa idegesít. Őszintén nem is az zavar, hogy nem akart eleinte engedélyt adni, hanem az egész hozzá állása. Annyira látszott rajta, hogy fiatal és semmi tapasztalata nincs. Egyszerűen csak kölyök. Szerintem nem is készült arra soha, hogy ő legyen az alfa. Ellenben engem végig ebben a szellemben neveltek – tettem még hozzá, és közben rá pillantottam Dan-re.

- Mesélj te is – kértem lágyan, miközben felültem a pultra és a lábamat lógatva néztem.