Világítótorony

- Na, ezt most miért kaptam? - Kérdeztem ártatlan tekintettel rámeredve. - Semmi különös, csak csöppet meglepődtem. A meglepődöttségemet még az is okozta, hogy egy puszit nyomott az arcomra, éppen hogy nem tettem oda a kezemet. Na, és ezt most miért kaptam? Na, nem mintha annyira zavarna, hugica. ~ Ez már kicsit morbid, önmagam paródiája leszek hamarosan! ~ - Kicsit közelebb húztam magamhoz és újra elmerengtem, már bánom, hogy itt vagyok.

Valahogy nem lepett meg a döntése, hogy oda költöztet magához. Nem is kérdezett meg, csak szimplán kijelentette, hogy igen én nekem hozzá kell mennem, nekem pedig esélyt sem adott válaszolásra, így csak megvontam a vállamat, jelezve, hogy rendben.
Meglepődötten vettem tudomásul, hogy miután ram vigyorgott le is kászálódott rólam is meg az ágyról is, majd összefonta hosszú haját a hajgumival és körbe nézett. Kicsit féltem ettől a tekintettől, most már biztos, hogy forgat valamit az okos kis fejében. Vitatatlanul ez jött le róla. Egy nejlon zacskót vett a kezébe és elkezdett föltakarítani maga körül, engem nem nagyon érdekelt ez a rendrakás, de miután lenézett az ágy alá, még jó pár lépést hátrált is. ~ Pókok. ~ Gondoltam magamban szinte vigyorogva. Még mindig nem tudom elhinni, hogy fél a pókoktól, de neki is, mint mindenki másnak megvannak a félelmei.
Nagy nehezen föltápászkodtam az ágyról mikor megkért rá.

- Hát persze, Miss. Félek a pókoktól kisasszony! - Lenéztem az ágy alá, ahol pókban egy csöppet sem volt hiány. - Mégis mit gondoltál, mivel szedjem ki azokat ott?

Mikor kimondta a nevet szinte morgott, egy kicsit meg is ijedtem tőle, nem akartam tovább faggatni, mert még a végén felrobban az alvó vulkán és nem én akartam kiprovokálni. Az már más dolog megint csak, hogy akarom-e látni, mert akkor az igen lenne.

- Jól van, inkább hagyjuk! - Egyeztem bele végül, egy legyintés követte a mondatomat.

Felvontam a szemöldökömet és enyhén kételkedően néztem rá, majd szavaira elmosolyodtam.

- Lökött – csaptam fejbe. - Tán nem gondod van vele? - tettem hozzá, majd egy puszit nyomtam az arcára. A sok verés után kapjon már valami jobbat is. Bár mondjuk a csikiző akcióért tényleg megérdemelne még egy fejbe vágást... Sőt biztosan, de inkább megvárom, míg megint valami eget verő baromsággal rombolja az agyamat.

- Akkor jössz hozzám öcsikém. Egyébként is, ha már ott elszel hasznodat is veszem – vigyorogtam rá. Míg felfogta mit is mondtam neki addig én lekászálódtam róla, és a hajgumimmal összefogtam a hajamat, majd kritikus szemmel körbe néztem. Megakadt a szemem e gy nejlon zacsin, és abba kezdtem el gyűjteni a szemetet. Az ágy alatt pók telep volt és attól kezdve az ágyra sem mentem vissza.

- Dan, nagy kérés lenne, hogy az ágy környékét rendbe szedd? - pillogtam rá kiskutyaszemekkel. A magam részéről az ágy közelébe se megyek addig, míg ott pókok mászkálnak, hiába ártalmatlanok, vagy sem.

És már csak amiatt kitakarítok, mert Dan-nek mindegy, ha itt lesz a gyűlés, én meg itt akarom tartani, mert ez egy jó kis hely, és a pókokon kívül senki nem fog reklamálni, ha rend lesz.

- Sam Uley a neve – köptem szinte a választ. Komolyan mondom annak a kölyöknek még a neve is irritál, nem hogy még egyszer összetalálkozzak vele. Vagy ha igen. Akkor ott lesz mögöttem a falkám, és ha pattog akkor kihívom, és nyerek.

- És akkor mi van ezzel a kérdezz-felelek játékkal? Anélkül is megvagyunk – állapítottam meg, miközben az asztal, vagy inkább pulton igyekeztem rendet tenni.

Nem sejtettem, hogy valami ilyesmit fog jelenteni, de oké... szóval akkor neki van egy ilyen imprintje, inkább maradjunk a hazai szavaknál, bevésődése.
- Igen, azt hiszem, hogy kapizsgálom már - vigyorogtam le rá elégedetten, mert ez azt is jelentheti, hogy válaszolt az általam föltett kérdésre. - Szóval akkor, kicsi Smiley, neked 19 éves kicsi lány létedre van ilyen... bevésődésed, egy pasid? Kérdeztem összevont szemöldökkel, de nem akartam többet kérdezni, mert még a végén kitalálja, hogy ez is a kérdezz-felelek játékba tartozik.

Nos, evvel a kérdésével alaposan meglepett, hirtelen tényleg nem tudtam, hogy igent vagy nemet mondjak, nem szeretek valaki máson élősködni. Ha pedig befogadni akar, akkor az pedig én úgy venném, mintha olyan elesett kis vérfarkaska lenni. Az időt nem feltétlenül tudom sokáig húzni így inkább megszólaltam.

- Van, de ott nem szívesen laknák továbbra is. - Sóhajtottam egy jó nagyot teljesen lemondóan. Más helyre nem igen van pénzem, szóval ez így nem a legjobb dolog volna. Nem mintha annyira bánnám, hogy mondjuk az erdőben kellene aludnom - már csináltam ezt egy párszor -, de, ha az itteni időjárási viszonyokhoz mérem a helyzetemet akkor a nem túlságosan rózsás. Szóval az erdő kizárva.

Kérdőn ránéztem, hogy hátha mond erre valamit, de közben a helységet kezdte el tanulmányozni. ~ Vajon mit forgat az okos kis buksijában? ~ Kérdeztem magamtól, s továbbra is néztem az arckifejezéséből tudtam, hogy valami nagyon komoly dolgot forgathat a fejében és mikor az kimondta azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Csak néztem jobbra, majd balra. ~ Itt akarja tartani a gyűlést?! ~

- Nekem teljesen mindegy - Vontam végül meg a vállamat, őszintén nem nagyon érdekelt most ez a gyűlés, valahogy fönnakasztott ez a lakás gyerek.

- Amúgy, hogy hívják a másik alfa vezérét? - Egy szóval sem akartam neki mondani, hogy egy csöppet "lökött", ettől függetlenül elég aranyos. Az önuralmáról pedig még nem tudok sokat, viszont a fognyomban egy csöppet sem kételkedtem.

Felsóhajtottam, majd miután - végre valahára – megtaláltam a tökéletes fekvést Dan-en hozzáláttam, hogy egy eléggé érthető magyarázatot adjak az öcsikémnek.

- Imprint, ami annyit tesz bevésődés. Így már kapis, vagy magyarázzam tovább, hogy ez mit takar? - érdeklődtem, miközben azon gondolkodtam, hogy a kocsimmal vajon beálltam-e a garázsba, vagy az eső mossa le helyettem.

- Kérdezek én: van hol laknod? - érdeklődtem. Nálam még akadt egy üres szoba, illetve több is, csak azokban egyenlőre még doboz hegyek állnak, így azt csak nem adom oda Dan-nek, ha beköltözik. Nate-nek van lakása – valószínűleg – így őt ha nem gond nem fogom meghívni.

Körbe néztem a szobában ahol éppen punnyadtunk, majd felmértem az állapotát. Egy kis igazítással rá se lehetne ismerni, ez meg jó kis törzs hely lenne mondjuk a gyűléseknek.

- Te Dan, mi a véleményed ha itt lenne a gyűlés? - tettem fel a kérdést az öcsikémnek és reméltem ad majd értelmes választ, és nem aludt be itt rajtam.

- Nem is meséltem... mondtam, hogy ugyebár összezördültem a másik alfával, nos mint kiderült enyhén lököttnek nézett, meg kijelentette, hogy nincs önuralmam, mert alakot váltottam. Akkor nem lett volna önuralmam ha a fogam nyomát is rajta hagyom. - fecsegtem arról ami éppen az eszembe jutott.

Szerintem a mögöttem lévő srác csak ezt várta, hogy én csak úgy fecserésszek, hát megkapta, csak most már kezdjen valamit a sok infóval, bár inkább igyekszem mostantól lakatott tenni a pofikámra.

Látszott rakta, hogy örül neki, hogy feladtam azt, hogy bármit is kiszedjek belőle. Én egy csöppet sem örültem neki, de most mit csináljak vele, mellesleg ez az egyetlen gatyám van, mert nem tudom, hogy hol hagytam a táskámat, amiben a cuccaim voltak.

- Imprint? - Idegen szavak szóterén nem voltam egy nagy ász, így emiatt azt sem nagyon tudtam, hogy ez az "imprint" vagy mi csoda, mit is jelent. - Kifejtenéd ezt?

Érdeklődve néztem, hogy miért áll föl. Végül csak a szekrényhez ment és abban pedig keresett valamit. Egy párnát dobott hozzám - nyilván azért, hogy a hátam mögé tettem - szóval így is tettem, aztán pedig magának összehajtott egy törülközőt, amit szépen rám helyezett. Aztán megint rám feküdt. ~ EZ a látvány megérhet egy misét! Mindenesetre még egy darabig helyezkedett, hogy kényelmes legyen neki a hely - engem figyelembe sem véve. Aztán megtalálta a helyét, ami a számára igen kényelmesnek bizonyulhatott. Nekem pedig már teljesen mind egy, úgyis rajtam fekszik, és én is egészen kényelmesen el tudtam helyezkedni.

Egyezzünk meg valamiben! - Az ötlet, ami a fejembe jutott szerintem használható és talán még ő kisasszonysága is elfogadja. - Egy kérdésemre te válaszolt aztán meg te teszel föl egy kérdést és én válaszolok rá. Kezdesz vagy kezdjek? - Lenéztem az arcára, hogy lássam azt is, egy kicsit vívódónak tűnik, de attól függetlenül, remélem, hogy beleegyezik a kis "játékba".

Boldog voltam mikor lekászálódott rólam. És mellette még jól fejbe is kólintottam, ez pusztán azért mert csikizni mert. Végezetül megint elhelyezkedtem rajta, majd az esőt kezdtem figyelni. Hát befuccsolt az ötlete, hogy kiszedjen belőlem valamit, de olyan aranyos volt ahogy próbálkozott, szerintem már emiatt megérdemel egy választ.

- Imprintem van – válaszoltam neki mosolyogva. Normális esetben szerettem, hogy esik az eső, sőt ez is édes volt, ahogy itt ültem az öcsémmel, de azért már kezd most ebből elegem lenni. ráadásnak éhes voltam, kezdek álmosodni, és még zeném sincs, mert az akkum lemerült. Kint meg tombol az idő.

Felsóhajtottam, mert ezt a napot tényleg nem így gondoltam, és kicsit zavaró is, hogy most ez van. Felálltam, majd a szekrényhez léptem, és néztem benne valami párna után. Hát találtam, meg még pár törcsit is. A párnát odaadtam Dan-nek, hogy tegye a háta mögé a törölközőt összehajtogattam és máris lett belőle párnám, Dan-re tettem, majd egy picit még helyezkedtem, és már is olyan volt, mint egy békés puha ágyikóban.

- Na de ha most én beszéltem, te is beszélj – feküdtem rá még jobban. Az már biztos, hogy furcsa látvány fogadta volna azt az illetőt aki ránk nyitott volna. Mondom, áldott szerencse, hogy bezártam az ajtót.

- Igen gonosz kis Vakarcs vagyok! - Bólintottam beleegyezően miközben én tovább csiklandoztam, eszem ágában sem volt abba hagyni, főleg, hogy már csuklani is kezdett így is viccesen nézett ki, ahogyan próbált kapálózni, de tőlem nem lehet ilyen könnyen megszabadulni, hiába is szeretne. Közben végig figyeltem arra is, hogy az oldalamhoz még csak véletlenül se érjen hozzá, mert akkor nekem végérvényesen annyi, meg egy bambi.

~ Na, jó most már kezd ebből elegem lenni, ez így nem vicces! ~ Föladtam meguntam a csiklandozós macska-egér játékot, mert ennek így soha az életben nem lesz vége, vagy legalább is nem ilyen tempóban. Talán majd még megpróbálkozom ezzel a dologgal egy kicsit később, akkor már mindenképpen be kell vallania, vagy, ha nem akkor... Na, akkor mi lesz, te okos tojás? ~ Az égvilágon semmi.

Hátrébb húztam a kezeimet, majd egy kicsit arrébb tolva őt leültem az ágyra, hátamat és fejemet a falnak vetettem és az utóbbit kicsit be is ütöttem, amit természetesen egy hangos koppanás jelzett, sebaj. Az én életemben az ilyen nem túl gyakori, hogy lefejelek egy falat. Hát most ez is megtörtént.

- Titokban van, kapcsolatod azért nem akarod elárulni? Vagy nincsen? - Ez volt az utolsó reményem, hátha így majd válaszol, de így sem volt valami sok esélyem, úgy látom, hogy itt az majdnem mindenki olyan makacs akár egy öszvér. Ez ellen én semmit sem tudok tenni még, ha akarnák sem.

Lassan ő is felült, kiszedte alólam a fehér takarót majd újra magára terítette, aztán megint csak nekem dőlt, mint nem olyan rég ott lent a sziklánál. Vártam, hogy mondjon valamit.

Oké, kész végeztem. ez aljas és gonosz húzás volt tőle. Csak úgy letámadott, és elkezdett csikizni. a kellemetlen az volt, hogy a lepedő nem sokat takart, sőt rajtam sem volt. Ez merőben kellemetlen. még jó, hogy volt annyi eszem, hogy a lenti ajtót bezártam. Legalább lentről nem kapunk hívatlan vendéget. De akkor is gonoszság volt tőle.

Rúgtam, ütöttem visítottam, és közben meg igyekeztem válaszolni a kérdéseire, vagy valami választ kinyögni. Pechemre egész jól tartott, így kimászni se tudtam volna alóla. Egyedül lehetőség az lett volna, ha alakot váltok, de akkor búcsút mondhatok a ruhámnak.

- Te gonosz ki Vakarcs – nyögtem ki nevetve. Holnap tuti izom lázam lesz ennyi nevetéstől. De kis gonosz bolhás dög, hogy képes volt megcsikizni. Bezzeg… egy az utolsó fegyvere, ez az egy gyenge pontom van, ami mondjuk nem lesz, ha alakot váltok, de azt már elvetettem bizonyos okok miatt.

- És igen még mindig tartom a számat – nyújtottam ki rá a nyelvemet. azért lassan elfáradhatna, mert hogy én már alig bírom szusszal. Lehet hogy beszélnem kéne? Neeem… én nem adom meg magam. Semmi köze sincs ehhez. Van egy olyan dolog, hogy magán élet. Na és ezt szépen tartsa is tiszteletben, ergo nem mondok neki semmit, még akkor is, ha megfulladok…

~ Ez tök frankó, áh, ez így nagyon nem fair. Rám se hederít, akkor meg mihez kezdjek vele? Semmihez! ~ Oké, nem olyan fontos ez, csak kíváncsi voltam, hogy hogyan áll a pasikkal, és nem azért mert én annyira be akarok nála vágódni, hogy megfektessem - kivételesen ez nem is volt szándékomban - de mégiscsak a "testvérem". Igazából az bosszant a legjobban, hogy nem tudok vele semmit sem kezdeni, mert magáról nem mond túl sokat.

Leült mellém és kissé félre döntött fejjel rám nézett aztán pedig kérdezett, hatalmas boci szemekkel.

- Mert a testvéred vagyok! - Mondtam felvont szemöldökkel miközben újra karba vágtam a kezeimet. ~Talán a duzzogás segít valamit... ~

- Egyáltalán honnan tudod, hogy van b tervem? - Inkább elvetem azt a másik ötletet, új kell.

Megint gondolkozóba estem, az egyik fele az volt, hogy miért nem mondja el, a másik fele pedig az, hogy mi lehet a gyenge pontja? Ha meglesz a gyönge pontja, akkor meglesz a kérdésemre is a válasz, talán. ~ Mi lehet az a dolog, ami majdnem minden lányban megvan, egy, ami biztosan segít! ~ Hiába kutakodtam lázasan az agyamban semmi használható okot nem találtam. ~ Bárcsak lenne valami ami... Megvan! ~ Rávigyorodtam, mert ez az egyik legkézenfekvőbb dolog, ami talán még használható is, ha más nem a férfiaknál ez már ritkábban válik be, de nőknél sokkal gyakoribb az, hogy... valamelyik csiklandós.

Jól tartotta magát egészen eddig, mert most, nagyon nagy bajban van.

Megfogtam és magam alá gyűrtem majd csiklandozni kezdtem, miközben kajánul vigyorogtam, alig pár perc elteltével már levegőt is alig kapott. - Na, itt valaki nagyon csiklandós! ~ Tovább csiklandoztam a nyakánál és az oldalánál miközben és fölötte térdeltem.
- Na, még mindig tartod a szád, kicsi Smiley? - Kérdeztem úgy, hogy továbbra is csiklandoztam, most már eszem ágában sem volt abba hagyni.

Azt viszont be kell vallanom, hogy érdekes látvány lehettünk, egy nyikorgó ágyon, a fehérneműben én meg egy szál - még mindig kicsit vizes - nadrágban térdeltem felette.

Elnevettem magam, majd közben a ruháimra is figyeltem. Dan-t meg figyelmen kívül hagytam, mármint a könyörgését. Úgy se mondok, neki semmit hiába könyörög. Nem faragtak engem olyan fából. És már csak azért se mondom el, mert az idegeit akarom húzni.

Oda mentem mellé és leültem az ágyra, majd kissé oldalra döntött fejjel néztem rá.

- És miért is szeretnéd tudni, mi van a pasik és köztem? – pillogtam rá, nagy boci szemekkel. Ettől függetlenül én nem mondok neki semmit.

Amit mondott, az ravasz, nagyon ravasz, mert a kellemetlen az, hogy engem érdekel, ami vele kapcsolatos, ha már ő a tesóm. Csak az van, hogy én keményen tartom magamban a titkot.

- A-a – ráztam meg a fejemet. És pimaszul elvigyorodtam. Beleborzoltam a hajába, majd visszasétáltam a radiátorhoz és onnan pillogtam rá, ja meg néha a kint tomboló időre.

- Egy kérdés: mi a b terved? – vigyorogtam rá úgy, hogy attól a már a saját vérem is forrni kezdett. Ugyan is az ablak tükörképéből pontosan láttam milyen pofit vágok.

- Végre egy érző lény! - Néztem rá olyan nyúzott tekintettel amennyire csak tőlem kitellett. - Jó, ha ezt a részét vesszük, akkor én is örülök, hogy itt vagyok, mert szereztem egy nővérkét!

Észre sem vettem, hogy lement, csak azután miután följött. Jó most már kezdek bekattanni is... vagy csak szimplán elkezdtem meghülyülni teljes erőbedobással, ami oly annyira sikerült, mint még soha senkinek sem. Ez a hely tényleg nem tesz jót nekem, érzem, amint az agyam kezd elhalálozni, te jó ég! Vagy csak kezdek megsüketülni ettől a folyamatos esőtől és az óceán háborodottságától. Ez remek!

Nagyon kíváncsian vártam, hogy mit fog mondani, ne - sajnálatomra egy szót sem mondott. ~ Kiszedem belőle! ~ Határozottan megmakacsoltam magam, innen számára már nincsen kiút, hacsak nem tud valami frappánsat hazudni, de én azt szinte garantálom, hogy le fog bukni. Tudom, hogy hogyan kell hazudni, én is gyakran folyamodom ehhez az eszközhöz és így hamar megtanultam, hogy hogyan kell jól.

- Na, ne már, ne legyél ilyen... csúnya! - Néztem rá dacosan, persze legszívesebben elröhögtem volna magam, de hősiesen vissza fogtam magam. Kíváncsian tekintgettem föl rá, hogy mikor mit mond, de én akkor is ki fogom szedni belőle azt, amit, akarok hallania.

- Légy oly szíves és mesélj az öcsikének! - Néztem rá szépen. Inkább szép kék szemeimmel, éppen hogy kölyökkutya szemeket nem meresztetem, na, az kellett volna még, akkor egyből be is hódolt volna nekem, az pedig nagyon nem lenne fair vele szemben.

Nem tudom, hogy mivel próbálhatnám jobb belátásra bírni, csak egyetlen egy ötletem maradt - illetve kettő, de az egyik az vésztartalék. Na, mind egye meg a fene, egyszer élünk, sokszor vesztünk, ez teszi az embert még emberibbé, hogy képes újra talpra állni és küzdeni, azért amit el akar érni.

- Én is elárulok egy dolgot, ha te elmondod veled mi a helyzet a fiúk terén! - Ez volt az a lehetőség a b még várat magára, azt csak legutóbbi esetben hasznosíthatom és akkor sem biztos, hogy ez be is válna.

Mikor újra megszólalt kíváncsian néztem rá. Nem fogom megenni, de mikor visszakérdezett nagyra nyitottam a szememet. Érdekelt, hogy mit akar mondani. A válasz, - ahogy sejtettem – nem gondolt bele, csak úgy csinálta. Mindenesetre nem fogom neki ezt felróni.

- Szerintem nem volt felesleges idejönnöd. Én személy szerint örülök, hogy itt vagy – mosolyogtam rá. És ezt őszintén mondom. Az meg a másik, hogy én ezt halálosan komolyan gondoltam. Aranyos a srác, nincs kedvem ahhoz, hogy két hét múlva a repülőtéren búcsúzkodjak. Inkább megkopasztom, mint sem hogy elengedjem. Jó, lehet, hogy egy kicsit önző vagyok, de most ez van.

Az látszott rajta, hogy nagyon a gondolataiba van belemerülve, így nem is zavartam, csupán némán figyeltem őt, és gondolkodtam. Főként azon, hogy hogyan is zajlott az a bizonyos testvéri találkozó, de az már végképp nem az én ügyem és ennél jobban már nem akartam magam beleártani. Szerintem így is eleget tudok, nem kell nekem minden másról tudnom.

Anélkül, hogy Dan-t zavartam volna, lementem a lépcsőn és a cuccainkat felhoztam, majd megint visszamentem. Nem volt kilométer hiányom, csak nem akartam, hogy más is ide húzódjon be az eső elől. Lekapcsoltam a villanyt, az ajtót meg bezártam a fentről lehozott kulccsal. Lehet, hogy majd a világító torony gazdája, vagy aki itt lakik az visszajönne, de hát magára vessen. Egyénként sem láttam fent semmi olyan tárgyat, ami utalna arra, hogy itt él valaki. Viszont egy ragyogó ötlet jutott nekem eszembe. Fent van elég hely, nem túlzsúfolt a hely, sőt még hangulatos is.

Mosolyogva mentem vissza, pont akkor mikor Dan megrázta a szőke buksiját. Hát tényleg nagyon elvan a gondolataival. Megértően villantottam rá egy mosolyt, bár kizártnak tartottam, hogy látta is. Felvontam a szemöldökömet, azaz inkább meglepődtem mikor rám nézett és megszólalt. Egyben mondjuk nagy kő is esett el a szívemről, hogy nem rágott be rám.

Megkönnyebbülten elvigyorodtam, majd a cuccaimat rátettem a radiátorra, a telefonomat, meg az MP4-et az asztalra helyeztem. Az előbbit gyorsan megnéztem, de senkinek nem hiányoztam annyira, hogy mobilon keressen, vagy nincs térerő a vihar miatt. Na, igen, ez jóval valószínűbb. Viszont azért a kérdés hatására meg sem próbáltam elrejteni a döbbenetemet.

- És neked ehhez mi közöd van, Vakarcs? – néztem rá. Jó, oké, hogy testvérek vagyunk, de elviekben én vagyok az idősebb. Sőt a mondata második fele be is bizonyította. Na tehát akkor ő bizony 17 éves. Hát picike kis fiatalka, Vakarcska… Jó gondolatmenet, de nem nyögöm be hangosan. Igaz, én szakadnék rajta, de az nem azt jelenti, hogy Dan-nel azonos a humorunk. Tehát inkább csendben vártam, hogy reagáljon valamit.

- Lehetek nagyon őszinte? - Kérdeztem tőle, miközben újra ránéztem.

- Mikor elindultam nem gondoltam bele, hogy neki milyen érzés lesz ez. - Vallottam be a teljes igazságot, miért is gondoltam volna rá, amúgy meg nem is egészen így akartam tálalni, sokkal finomabban, de hát... sajnos elég hamar rájött, azaz okos tojás, hogy ki is vagyok én. Na, de most már hiába sajnálkozom, mikor már a baj megtörtént, ez az élet. - Most már tudom, hogy ide sem kellett volna jönnöm. - Gondolkodóan meredtem a földre, már-már nem tudtam mondani, de nem is nagyon akartam, most jól esik ez a pillanatnyi nyugalom. Szükségem volt már erre.

Igazából mást már nem nagyon tudtam mondani. - Nemi mintha annyira akartam volna, na de mindegy legalább ő már tudja, hogy mi is a helyzet és, hogy miért akarok innen elmenni. Nem hiszem, hogy ezen túl bármi is visszatarthatna, legalább is nem vagyok benne biztos. ~ Vajon mit fognak szólni, ha haza megyek? ~ Nem lesz, egy leányálom abban biztos vagyok, lehet, hogy még egy félperces szobafogságot is kapok, de sebaj, az nem sok aztán pedig megyek tovább nyugodtan sétálni, futni vagy nem is tudom. Talán elmegyek egy időre egy másik falkába, hogy felejtsek egy két dolgot, mert hát... van is mit felejteni. - Vagy csak szimplán szereznem kellene egy normális emberi barátnőt! Ideiglenesen, természetesen, nem is tartanák meg egy nőt ennél tovább. Néha nekem is ki jár egy kis szórakozás. Ahhoz nekem pedig szinte feltétlenül szükséges az, hogy másokat kihasználjak. Mondhatom, hogy én vagyok egy igazi utolsó szemétláda, de nem érdekel különösebben. Főleg, ha az a csaj még szép is. ~ Aki, olyan, mint Vivian? ~ Kérdezte egy gúnyos kis hang a fejemben, aminek nem nagyon örültem és annak sem, hogy ez a... boszorkány mindig bekúszik a gondolataim közé, akármit is teszek ellene, minden hiába. ~ Mi van, ha ő lesz a... ~ Olyan hangosan nyeltem, hogy azt nyilván még, Smiley is meghallottam, mert össze vont szemöldökkel rám nézett.

Megráztam a fejemet, hogy nincsen semmi. Bár szívesen föltettem volna neki azt a kérdést, hogy: "Nem ismersz egy Vivian nevű elbűvölő kis boszorkányt?". Valamiért úgy éreztem, hogy nem lett volna igen a válasza szóval még egy ok, hogy inkább ne tegyem föl a kérdést nem beszélve arról, hogy akkor biztosan kedvére csavarná a történetet és még azt hinné, hogy ő a "bevésődésem" ugyan már, dehogy is... ~ Mi van, ha mégis? ~ Nem az lehetetlen! Én nem vagyok olyan, aki könnyen elkötelezi magát, egy nő mellett nem egyszer előfordult, hogy több vasat tartottam a tűzben aztán a végén ők ugrottak egymásnak. ~ Tényleg elég szemét vagyok! ~ Ezt most már kénytelen voltam bevallani, de ha már itt tartunk, vajon a kis, Smiley hogyan áll pasik terén, elvégre tudnom kellene róla, ha a testvére vagyok!

- Mond, Törpe Smiley hogyan állsz a férfiak terén? - Felvont szemöldökkel kérdeztem. - Elvégre testvérek vagyunk, igaz öregebb vagy két évvel, de az mind nem számít!

Hát történt valami, de én ettől függetlenül töprengtem, és főként búslakodtam, mert nagy volt a szám és nem bírtam befogni. Mert nekem, ugyebár muszáj mindenről tudnom, nem vagyok meg akkor, hogy látom, elfogadom, és majd később beszélünk. Nekem muszáj mindent ad meg uram, de azonnal tudni.

Szívem szerint beleolvadtam volna a radiátorba. Ami a nagy poén volt, hogy Dan az ágyra ült le én meg vele szemben szenvedtem a radiátornál. Holott kettőnk közül én voltam a vizes nem ő. Na, mindegy. A csendet szinte vágni lehetett, meg fogni. Kezdett nyomasztani, de nem tudtam mit csinálni, mert zavart, hogy berágott rám.

Nem akartam belőle kierőszakolni a választ, nekem simán elég lett volna annyi is, hogy nem tartozik rám, én azt is megértettem volna, nem kéne ekkora feneket keríteni neki. Na, mindegy. mikor megszólalt minden igyekezet a nullára redukálódott, ami a radiátorba való beolvadást segítette volna elő. Inkább figyeltem, hogy mit is mond.

Hát nem hiszem, hogy az utóbbi idő fenékig boldogság lett volna a számára, s a boldog találkozás se úgy zajlott, ahogy szerinte elképzelte. Viszont a másik félt is meg tudom érteni. Nem tudom, hogy ő bele gondolt-e a féltestvére helyzetébe, de nem akarom kioktatni. Reménykedek benne, hogy nem az én falkámban van a fél tesója, az biztos, hogy érdekes lenne. Na persze az én haragommal számolhatnak, ami azért nem kevés lenne.

Na, mindegy, inkább ebből az egészből az ragadta meg a figyelmemet, hogy Dan képes volna lelépni. Persze az, amit én nem fogok hagyni, ha kell én is rajta hagyom a fognyomomat. nem tudom, hogy ezt mennyire értékelné, de én nem is szeretnék oda jutni, hogy tudjam is.

Miután befejezte rám nézett, mintha szeretné tudni, hogy mit is szólok hozzá. Sóhajtottam, majd felálltam, hogy utána egy másik testhelyzetet felvéve visszaüljek a radiátor mellé. Őszintén nem tudom, hogy mit is mondhattam volna neki. Kioktatni nem akartam. De azért az soha sem árt, ha tisztázom vele az én álláspontomat.

- Nos így nem tudom, mit mondjak. Illetve tudom, csak nem akarlak kioktatni, szóval előre bocs. Nem akarok ebbe a családi viszályba belefolyni, de szeretném tudni ki a fél tesód, rajtam kívül persze – tettem hozzá vigyorogva. – Továbbá nem fog lelépni se pár nap múlva se két hét múlva, mert azt garantálom, hogy tőlem is kapsz ajándékba egy fognyomot – folytattam komolyan, de a szemem csillogása elárulta, hogy nem gondoltam komolyan a foglenyomat otthagyását.

- Még valami, ezt tényleg ne vedd kioktatásnak – figyelmeztettem, - bele gondoltál, hogy a tesód mit érezhetett, mikor eléje álltál? – néztem rá kérdőn. Lehet, hogy ebbe nem gondolt bele, vagy ha igen, nekem most a beszámolójából nem igazán jött le. Mindenesetre feszülten, vagy inkább érdeklődően figyeltem, hogy mit válaszoltam. Közben még egy futó pillantást is vetetettem az ablakra, a vihar ugyan olyan erővel tombolt. Hát úgy látszik, itt éjszakázunk. engem nem zavar, bundában én jól el leszek…

Belém kapaszkodott, hogy fönntartsa magát, őszintén nem annyira zavart, hogy "kihasznál" - már, ha ezt annak lehet venni - inkább okos volt és felhasználta az én erőmet, ami tulajdonképpen nem is zavart, úgy ahogyan kellett volna, vagy amikor más csinálná ezt, azt hiszem, hogy lekapnám a tíz körméről, de őt nem. ~ Miért? ~ Na, már megint itt az egyik legbosszantóbb kérdés, amelyet bárki föltehet magával, ez egy olyan kérdés, amelyre nincsen normális válasz, jelen pillanatban tényleg nincsen, ez a hely tényleg "csodákra" képes és nem feltétlenül jó-rossz értelemben.

- Megyek már, megyek már! - Morogtam neki, miután megmozdította a "csülkeimet" és elindultam kifelé a vízből egyenesen feléje.

Már éppen bólintottam volna mikor meglátta a kicsinek nem mondható harapásnyomot az oldalamon, mindkét kezemmel próbáltam eltakarni, nem sok sikerrel, ugyan is megfogta a sebemet. Már egy csöppet sem fájt, de azért még égetett, hamarosan elmúlik ebben is teljesen biztos voltam, úgy ahogyan abban is, hogy ennek még nyoma marad, mint ahogyan még több pár sebnek a hátamon. Azokat is szintén vérfarkasok okozták, volt egy pár komoly kisebb csatánk a falkán belül és azon kívül.

Válaszul csak vállat vontam, nem voltam többet hajlandó mondani, nem is akartam egyelőre, majd talán később. Mikor fölnézett rám láthatta, hogy megacéloztam magam tudom, ilyenkor semmit sem lehet leolvasni az arcomról. Fölsóhajtott, majd elindult visszafelé a toronyban, mondani akartam valami olyasmit, hogy "sajnálom" vagy "majd később elmondom" de a torkomra forrt a szó. ~ Ilyen sem gyakran szokott velem lenni. ~ Magam elé bámultam az esőbe, ami már körülbelül a sarkamig ért, de egy csöppet sem zavart. Belemeredtem a semmibe. Most már minden olyan zavaros lett amennyire csak lehetett, nem tudtam, hogy mihez kellene kezdenem magammal, csak olyan bonyolult lett az életem. Fölnéztem a világítótoronyra, magamban bólintottam, hogy most azt kell tennem, ami a helyes, abban nem voltam biztos, hogy ez jó ötlet-e, de, ha már most hoztam egy rossz döntést, akkor itt az ideje meghozni a másodikat is.

Elindultam a torony felé, lassan haladtam, minden mozdulatom kimért és nyugodt volt, de nem voltam az. Tudom, hogy Smiley, nem akart megbántani csupán csak kíváncsi volt, hogy mi is történt és most én el is fogom neki mondani, akár esik akár fúj, de elmondom.

Fölértem és benyitottam, tekintetét egyből rám emelte. Egyből feltűnt, hogy kieresztette a haját, szép hosszú volt összedobva nem is gondoltam volna, hogy ennyire olyan, de jól állt neki, kellemes, aranyos külsőt adott neki. Nem tudtam megszólalni, hiba akartam mondani valamit, még mindig nem jött szó a torkomra, mikor aztán végre ő megtörte a csöndet csak bólintotta, neki.

Töprengett valami, nem tudtam, hogy min, talán majd elmondja, de most azt hiszem, hogy rajtam a sor.

Leültem az ágyra, amely megnyikordult a sulyom alatt. Nem lepődtem meg egy, csöppet sem sőt örülte neki, hogy még ez is adott ki valamilyen hangot, ezzel is megtörve az addigi csöndet. Viszont még is olyan hatással volt a csöndre mintha késsel vágták volna a levegőt.

- Azért jöttem ide, mert megtaláltam anyám naplóját és bele olvastam ~ Bár ne tettem volna. ~ kiderült belőle, hogy van egy testvérem, egy féltestvérem. Mivel nagyon kíváncsi voltam ideutaztam, azt remélve, hogy még tényleg itt van és nem ment el innen mivel oda volt írva, hogy hol lakhatnak. Alig pár hónapja írhatta. Nem vagyok itt hosszú ideje. - Jegyeztem meg csak úgy mellékesen. - Aztán nem olyan rég összefutottam a féltestvéremmel, a dolgok annyira kicsúsztak az irányításaim közül, és mert főleg mind a ketten egy makacs és önfejű nép vagyunk, összeakasztottuk a bajszunkat. Ez lett a vége! - Mutattam a sebemre miközben nagyon reménykedtem benne, hogy nem fogja megkérdezni ki is valójában a testvérem, nem szívesen beszéltem volna róla. - Még maradok egy pár napig talán két hétig, de aztán visszautazom Konstancába, ahol a helyem van. - Jelentettem ki határozott hangon. - Ennél tömörebben nem nagyon tudom elmondani.

Gonosz dolog volt, hogy nem várta meg, hogy én ugorjak előbb. Na semmi gond, ami késik nem múlik. Jó nagyot csobbantam, és lemondtam arról a késztetésről, hogy alakot váltsak. Inkább amiatt, mert a fehér neműmet igen is szerettem, és nem szerettem volna megválni pusztán amiatt, mert alakot váltok.

Addig is, míg a jég hideg, azaz pár fokos, lebegtünk, illetve nekem volt annyi eszem hogy belekapaszkodtam Dan vállába, gondolkodtam amit mondod. El is mosolyodtam és biztos voltam benne, hogy életem egyik legszebb szakasza kezdődik.

- Jól van Öcsi – borzoltam össze a haját, ami nem volt nehéz. Nem volt sokáig kedvem a vízben lenni, így kiúsztam, majd megráztam a fejemet, mint ahogy egy kutya szokta magát. Bár sokra nem mentem, hiszen az eső esett, inkább zuhogott. A toronyba meg nem volt kedvem menni, inkább megvártam míg Dan kiszedi a bolhás csülkeit a vízből.

- Bolhás Öcsikém meg tanultak a bolháid úszni? – vigyorogtam rá. Nagyon reméltem, hogy nem jön rá az egyetlen egy gyenge pontomra: halálosan csikis vagyok. szerencsére nem tud a fejemben olvasni. Ilyenkor adok hálát az égnek, hogy a gondolatátvitel csak farkas alakban használható. Kész felülüdülés.

- Ugrunk megint? – kérdeztem vigyorogva. Azzal egyetértettem, hogy félhet tőlem, főleg ha nagyon felhúz. Viszont a fognyomok az oldalán nem kerülte el a figyelmemet. Óvatosan hozzáértem és már egy külső szemlélőnek is látszott, hogy farkas volt, de én tudtam, hogy nem sima bundás harapta meg.

- Ki volt? – érdeklődtem. Semleges volt a hangom, illetve csak egy enyhe kíváncsiság érződött a hangomon. Nem tudom ki volt az a lökött, aki csak így rajta hagyta a fognyomát. bár az is igaz, hogy egy idő után eltűnik, kivéve, ha még az átalakulása előtt kapta. De a frissességéből látva nem hiszem, hogy nagyon régi lenne.

Felpillantottam az arcára, de nem láttam rajta semmit. nem akartam megbántani, csupán kíváncsi vagyok, hogy mi vagy ki okozta a sebet.

Ettől függetlenül inkább visszamentem a világító toronyba, mielőtt még valaki meglátna minket, bár nincs olyan elmebeteg, aki ilyenkor zuhogó esőben flangáljon erre. A víz meg alap, hogy bokáig ért. Én ezen már nem is csodálkoztam.

Bent egyenesen felmentem, és halásztam magamnak még egy törölközőt, majd ahogy elterveztem a radiátor mellé ültem. Hajam, ruháim gyorsan száradtak, és mikor viszonylag megszáradtam felemeltem a lepedőt, és visszavarázsoltam magamra. A hajamat is kiengedtem, így az a derekamig lógott le. Vártam, hogy Dan feljöjjön, de míg nem jött, én addig jól el voltam a radiátornál.

Mikor aztán felért ráemeltem a tekintetemet, és vártam, hogy mondjon valamit. Nem állt szándékomban megbántani, csak hát egy picit kíváncsi vagyok, szerintem az meg nem nagy gond, de csak addig, míg nem akarja valahogy megtorolni, hogy túl érdeklődő voltam. A csend meg kezedet kínos, nem is kínos, inkább feszültséggel teli lenni, főleg az én jóvoltomból, és másért nem legalább emiatt megtörtem a csendet.

- Van még törölköző a szekrényben – mutattam a tárgy felé. Igyekeztem, hogy a hangomból ne szűrődjön ki, hogy éppen nagyon töprengek, de szerintem nem sikerült.

Az ilyen árnyalások nem mindig sikerültek, főleg ha előtte az érzelmeimet felkorbácsolták. Azt viszont eldöntöttem, hogy ide egyszer szakadó esőben elhozom Nate-et. ~Na persze ha előkerül~ tettem hozzá megvetően. Újra Dan-re pillantottam, és vártam és vártam, hogy történjen valami.

Néha-néha megvonaglott az arca az elfojtott mosolytól. Nem tudom, hogy miért, de mivel rajta kívül más nem nagyon tartózkodott a helységben ezért csak egy személy lehet, akin röhöghetett - illetve kettő, de az egyik az ő. Akin röhöghetett az nyilvánvalóan én vagyok, ez fantasztikus! Pompás.

- Igen - ezzel az utolsó mondattal lezártnak tekintettem a falkakérdést. Mikor kinyújtotta rám a nyelvét én sem tettem másként, utánoztam a mozdulatát.

- Akkor jó - bólintottan beleegyezően. Akkor ezen túl Miss. Sammy Rider Smiley testvéremmé fogadlak, jóban, rosszban, testvérisben és falkában - hát ez egy érdekes ajánlat lett. Hangosan felröhögtem.

- Jaj nyugi picurka, ne kapd úgy föl a vizet - cukkoltam még egy kicsit tovább, kíváncsi voltam, hogy mikor kever le nekem egy jó nagy fülest és, ha lekever, az mennyire pirulna oda az arcomhoz.

Na meg is kaptam a fülesemet, amit annyira szerettem volna. Hát, hogy őszinte legyek azért őt sem kell félteni senkitől sem, jó erőben volt kislány létére főleg, ha felbosszantják, ami láthatólag nekem sikerült is. Ezen csak elégedetten tudtam vigyorogni.

- Igen van - vallottam be, de az igazat nem mondtam volna el semmi pénzért így inkább mondtam valami mást, amin utána lehet ő is nevetni fog. - Tőled rettegek, kicsi Smiley! - Közlöm vele vigyorogva a tényt.

Megráztam a fejemet, egy csöppet sem zavart, hogy egy szál - szinte semmiben - ül mellettem, de legalább még nem tepert le, egyáltalán. Azaz ördögi fény, ami egy röpke pillanatra átsuhant a szemén az nem jelentett semmi jót, legalább is nem nekem. Kicsit türelmetlenül ugyan, de kíváncsian vártam a folytatást, hogy mi lesz ebből a dologból. Az orromhoz kaptam miután megpöckölte azt, majd fölrohant. ~ Daniel, drága barátom utána mész vagy sem? ~ - Nehézkesen föltápászkodtam a lépcsőről, majd komótos léptekkel minden egyes lépcsőfokkal egyre közelebb jutottam a végcélomhoz.

Ahogyan fölértem ő le is dobta magáról a lepedőt. ~ Volt rajta ruha, sajnos, de mind egy. Így is jó.~ Kiment, én pedig követtem őt, hamar bőrig ázott. Megütközve néztem rá mikor fölmászott a korlátra, de nem tántorított el attól, hogy kövesem-e vagy sem.

Nem mondtam semmit csak megálltam mellette a korláton, lenéztem. ~ Elmebetegek gyülekezete! ~ Gondoltam magamban egy vigyorral az arcomon ránéztem majd bólintottam. Meg sem vártam őt, csak simán átugrottam a korláton be egyenesen a vízbe, ami eléggé hideg volt, de pontosan tökéletes.

Próbáltam nem szakadni a nevetéstől, hogy néha milyen pofit vágott. Hát nekem nem volt tesóm, de ha lett is volna, tuti ilyet szerettem volna, mint Dan. A becenevéről meg már csak azért se fogok leszokni, mert jól esik, hogy tudom vele idegesíteni. Vicces, én meg most nagyon vicces kedvemben vagyok.

- Most már tudod! – nyújtottam ki rá a nyelvemet. Végül is soha nem késő, hogy tanuljunk.

- Az szép. Nos én meg ezalatt az idő alatt, arra jöttem rá: ha lett volna tesóm, akkor olyat szeretnék mint kis Vakarcs – vigyorogtam rá. Kíváncsi voltam, hogy mit fog ehhez szólni. Bár a döbbenetet látva az arcán megérte.

- Kis? Ha én kicsi vagyok, akkor te bolha méretű – húztam én is az agyát és ennek fényében hozzá vágtam a pulcsimat, ami így is tocsogott a víztől. Pont a képébe ment, aminek következtében én dőltem a röhögéstől.

- Hmm… nem is tudom. – gondolkodtam. Tényleg nem jutott eszembe semmi, de reménykedjünk benne, hogy majd Dan valamit kitalál azzal okos ki buksijával.

- Menj a …-ba – vágtam fejbe. – Biztos van olyan, amitől te is félsz – mondtam neki egy pöppet lágy hangon.

Ezután örömmel vettem tudomásul, hogy Vakarcs is a falkában van benne. Ha más nem legalább jót fogok vele szórakozni. Egyáltalán nem zavart, hogy mellette ülök, bár azért vicces volt, hogy eltátotta a száját.

- Csak nem zavar? – néztem rá pimaszul. Kitudok ám vele tolni, és meg is fogom tenni, ha alkalmam akad rá. Azaz akad is… Ördögi fényt csillant a szemembe, ami tényleg nem ígért senkinek semmi jót. Azt mondjuk nem tettem hozzá, hogy fehérnemű igen is maradt rajtam. Na mindegy visszatérve, hogy mit terveztem, ahhoz előtte is fel kéne menni.

Megpöcköltem az orrát, majd nevetve szaladtam fel a lépcsőn, közben igaz, majdnem hasra estem a lepedőben, de nem volt vészes. A lépcső tetejéről vigyorogva néztem le rá.

- Jössz? – érdeklődtem majd nevetve futottam be oda, ahonnan vadásztam a lepedőt. Amint kinéztem az ablakon látszott, hogy zuhog az eső. Lehet, hogy nagyon hülye ötlet amit tervezek, de már volt pár eget verő eszement ötletem, szóval ez számomra nem újdonság. Kinyitottam az ajtót ami kívülre vezetett, majd tétovázva megálltam. Vártam, hogy ideérjen Dan.

Amint felbukkant a lepedőt leoldottam magamról és kimentem az esőbe. Persze alap, hogy percek alatt bőrig áztam, de szerencsére bent tudom, hogy hol van a radiátor, és ha más nem akkor ráfekszek. A korlát nem volt olyan messze a tengertől, viszont a víz nem úgy nézett ki, mint aki nagyon barátságos lenne.

Megvontam a vállamat, majd felmásztam a korlátra. Persze azért csúszott, és nem sok kellett hozzá, hogy le is essek, de szerencsére nem történt meg. Óvatosan fordultam Vakarcs felé, majd kérdőn néztem rá.

- Jössz ugrani egyet? – érdeklődtem. Remélem jön. Nem vagyok szobor típus, és nem fogok sokáig a korláton állni. Azt meg hogy mit gondolhat rólam, inkább nem gondoltam végig. Jobb nekem...

Láthatóan nem nagyon zavarta a rám talált "Kis Vakarcs" jelző, egy csöppet sem, de engem már annál inkább, de úgy látszik, hogy ő a valamit valamiért alapon van. Jól van nekem jó ez, így is. Idővel csak megszokom, vagy nem, esetleg nem fogok rá hallgatni és talán leszáll erről a névről, de én a Smiley-t örömmel fogom rá használni és egy jó darabig le sem fogok szállni róla, mert nincs kedvem. És nem visz rá semmi, hogy abba hagyjam, ennyit még meg az én jelzőm is.

- Bocs, erről én nem tudtam!

- Pár órás tapasztalatból! - Rávigyorodtam. Erre aztán kíváncsi voltam, hogy mit fog lépni. Az arckifejezését látva én legszívesebben elröhögtem volna magamat, nem tettem. Ennyi önuralom még belém is szorult. Különösebben pedig nem is zavart, hogy kíváncssikodik. ~ Hát... ez a nap érdekes, mert eddig két emberrel találkoztam és kétféle reakciót váltottak ki belőlem. ~

- Akkor te neked elég gyakran kell mosakodni, kis fehér dög! - Cukkoltam egy kicsit, remélem, nem veszi zokon.

- És mire akarsz fogadni? - Kérdeztem kissé kihívó hangon, engem egy csöppet sem zavart és az ő huncut tekintete. Bár azt nem tudom, hogy mit vettem volna fel utána, de most ez mind egy.

- Egy "hatalmas" vérfarkas fél a pókoktól? - Ezen most aztán megdöbbentem. - Az szép! - Szinte elismerően bólintottam miközben újra a röhögés szélén álltam, legszívesebben kiröhögtem volna, de nem tettem, az oka: nem tudom. Ez még számomra is rejtély!

- A hallásomnak már mind egy!- Beszéltem egy kicsit hangosabban, mint aki tényleg majdnem megsüketült, közben pedig a villany után kezdtem kapaszkodni, ami ugyan nem volt egyszerű eset, de végül csak, csak meglett.

- Persze! - Válaszoltam könnyed hangnemben az utolsó kérdésére.

Miután a villany felkapcsolódott újra visszajött és kicsavarta a haját, amiből a pók is kapott jócskán. ~ Már kezdem szegény állatot megsajnálni! ~ Leültem az ottani lépcsőre kíváncsian tekingettem föl rá.

Meglepődtem mikor elindult fölfelé a lépcsőn. ~ Úgysem fog találni semmit egy ilyen elhagyatott helyen, az maga lenne a csoda! ~ Nyugodtan ültem továbbra is a lépcső aljában, és a falakat bámultam, minden volt csak nem kocka alakú, nem tudom, hogy ovális alakú-e vagy inkább kör, de valahol a kettő között biztosan. A falak sárgás színűek voltak a lépcső pedig öregnek tűnt, hát remélem, hogy nem fog beszakadni alattam, mert az akkor roppantul fájna, főleg egy bizonyos testrészemnek. Megpróbáltam úgy helyezkedni, hogy kényelmesen hátra tudjak dőlni a lépcsőn, sikertelen kísérletnek bizonyult így inkább csak a kezeimet támasztottam a hátam mögé és úgy ültem ott, várva valamiféle megmentő csodát, a vihar ellen. Kezdek a falra mászni ennyi esőtől.

Egy törülközőt dobott a fejemre. Egy pillanatig még a fejemen hagytam.
- Szerinted így látok valamit? - Kérdeztem tőle, miközben a törülközöm át fölnéztem rá, kár, hogy semmit sem láttam.
Éreztem, ahogy leült mellém a lépcsőn, ekkor vettem le a fejemről a törülközőt, meglepődve néztem rá, egy szál lepedőben ült. Ez bátor dolog főleg egy hímnemű lény társaságában.
- Elég hamar megszabadultál a ruhádtól! - Vigyorogtam rá kajánul, miközben fölálltam és megtörültem magamat. ~ Azért a gatyát én inkább nem veszem le! ~ Aztán a fejemet is megtöröltem, a hajam is elázott, még szerencse, hogy nem szokott begöndörödni, mert akkor vicces látványt nyújtanák, de nem mintha annyira betudna.

Mosolyogtam, mikor visszakérdezett a nevére. Nem úgy látszott, mintha nagyon tetszene neki, de speciel hidegen hagyott. Ha ő elnevezhet, akkor én miért is ne? Na ugye, hogy ugye… Tehát lett belőle Vakarcs.
Azért érdekelt, hogy miért beszél olyan negatívan a testvérekről, de végül is az ő dolga, én meg nem vagyok az anyja, hogy számon kérjem tőle.

- nálunk mentek így. Azt nem tudom, hogy más falkákra is igaz ez – magyaráztam Dan-nek.

- Csak nem tapasztalatból mondod? – pillantottam rá kérdőn. Volt benne valami, hogy igen is tapasztalat alapján mondja, de nem hiszem, hogy egy testvér ennyire vészes lenne, hogy így mondja. Ha igen, akkor az kellemetlen rá nézve is, meg az esetleges testvérére is. Nem igazán akarom tudni, hogyan zajlott a boldog viszont látás, bár ha hallgatok az ösztöneimre, szerintem a viszontlátás minden volt csak boldog nem.

- Nem kell befess zöldre elég ha van sütni valód, azaz ha kicsit nedves a talaj belehempergőzöl és máris bele olvadsz a tájba – közöltem vele. – Igaz akkor már nem leszek fehér dög… - nevettem el magam.

- Akarsz fogadni? – pillantottam rá huncutul. Biztos, hogy nagyobb vagyok nála, hiszen Sam-nél is az vagyok, akkor meg nála ziher. De azért érdekes lenne, ha tévednék.

- Pusztán a falon mászik egy pók – közöltem vele az ajtóban állva. Igaz már ronggyá áztam, de nem megyek be míg az a pók nem lesz onnan kipaterolva, vagy esetleg nem lesz lámpa kapcsolva, hogy lássam.

- És ne morogj, inkább kapcsold fel a villanyt. Bemennék már, de míg sötét van addig inkább nem. Nem szeretném, ha rám fognád, hogy károsult a hallásod – nyújtottam ki rá a nyelvemet. Dan nagyon is gyerekes, meg aranyos mikor duzzog. Igaz, nem biztos, hogy ez jó néven venné, ha megemlíteném neki.

- Miért? Szerinted érhettem volna másképp is? – kérdeztem vissza. Amint felkapcsolódott a villany visszamentem, és újra kicsavartam magamból a vizet. Na meg sikeresen eláztattam a pókot is. Az meg elmászott oda ahol nem láthattam.

Hát fűtőtestet nem láttam, legalábbis olyat ami működne, igaz, hogy gyorsan száradok, de akkor nem kéne rajtam lennie hat kiló vizes cuccnak, Dan előtt meg nem fogok fehérneműben szambázni. annyira hülye még én sem vagyok, bár lehet, hogy fent találok valami törcsit, vagy lepedőt. És mivel nem is rossz ötlet szépen felcaplattam a lépcsőn.

Hát bent jó nagy rendetlenség volt, por, kosz nem volt, rovarokat sem láttam. De bezzeg itt meleg volt. Sőt még egy matracot is találtam, csak tudnám ki az az őrült, aki itt éjszakázna. Viszont amiért feljöttem az volt is. És mivel Dan még nem jött fel gyorsan kibújtam a pólómból meg a farmeromból. Meg a cipőmből. A lepedőt magam köré csavartam, és hogy ne essen le rólam a nyakam mögött meg is kötöztem. ezután fogtam a vizes cuccaimt az egyik kezembe, a másikban meg egy száraz törölközővel vissza mentem a sráchoz.

- Tessék - dobtam oda neki a törölközőt. A vizes cuccaimat meg ledobtam a lépcsőre. Ezután kérdőn pillogtam a srácra, hogy mi is legyen a továbbiakban. Mondjuk én megvártam volna, hogy elmúljon a vihar, illetve még megpróbálkoztam volna, hogy megyek egyet pancsikálni, de akkor nem mentem volna egyedül. És azt meg nem tudom, hogy Vakarcs erre hogyan reagált volna. Így inkább leültem a lépcsőre és vártam, hogy a srác is kezdjen magával valamit. Nem mondom, van amiben ötlet gazdag vagyok, de most konkrétan semmi nem jutott eszembe, az is biztos.

Alig pár perc alatt eláztunk. ~ Mondhatom, ez... Fantasztikus! ~ Duzzogtam magamban, ennyi esőt még én életemben nem pipáltam, vagyis nem ilyen sebességgel, erővel és mit tudom én még hogyan. Rendkívül gyorsan esett, de mi meg sem mozdultunk, vagyis én nem.

- Kis Vakarcs? - Kérdeztem enyhe fölháborodással a hangomban.

Én is visszamosolyogtam rá, mikor megint fészkelődni kezdett, egyre komolyabban kezdtem azt érezni, hogy párna vagyok. Egy rendkívül kényelmes párna, pedig egy deka fölösleges hús sincs rajtam - csak izomban mérve - minden esetre nincsen, sörhasam nem vagyok kövér csak szimplán elég jól megtermett voltam. Vérfarkas mércéhez mérve átlagos, emberi mércével mérve egy csöppet sem, ott átlagon felüli voltam.

- Így mennek ezek a dolgok? - Kérdeztem, s közben egy csöppet hátra dőltem, hogy valamivel nekem is kényelmesebb legyen. - Örülj neki Smiley, hogy egyke vagy, addig jó neked. Borzasztó, ha van egy testvéred. - Tudtam meg ezt a fontos információt az elmúlt egy napban. Az biztos, hogy az életem egy csöppet sem lehet unalmas, ezek nélkül az apró "örömteli" dolgok nélkül.

- Alaszka, remek hely, de még nem voltam ott! - Bólintottam. - De itt nem tudsz beleolvadni a hóba, csak, ha befestenek zöldre. Amit én szívesen meg is teszek! - Majdhogynem elröhögtem magam, mikor elképzeltem zöld festékkel, hát azt hiszem, hogy nekem akkor ott lenne végem, mert nem nagyon örülne ennek az egyedi színváltozásnak. ~ A helyében én sem nagyon tudnák neki örülni. ~

- Nem vennék rá mérget! - Mondtam neki miután felült a helyéről és megpróbálta kicsavarni a haját - nem sok sikerrel -, mert alig egy perc múlva ugyan olyan vizes lett, mint azelőtt, ha nem még annál is vizesebb lett.

Fölálltam és elindultam utána a világítótoronyba. Nem éppen a legmelegebb volt, de kellemes volt a levegő.

- Arra gondoltál, hogy csatlakozzam a falkádba, ugye? - Jelen pillanatban ezt reméltem a legjobban. Nem akartam egy nőt a hátamra akkor már inkább egy falka. Most így is bonyolult lett az életem, alig egy nap elteltével - a többit, azt inkább nem is számolom, mert nem nagyon történt semmi.

Keze a falon matatott, de az sem tartott sokáig, mert hangosan felsikított. ~ Azt hiszem, hogy beszakadt a dobhártyám! ~ Mondtam magamban és még a kezeimet is hiába tettem a füleimre, nem segített semmit. Végül levettem mind a két kezemet róla, aztán a vállára tettem, hátha megnyugszik. ~ Őszintén remélem, hogy nem kezd el még jobban kiabálni! ~ Nem kezdett el.

- Miért sikoltozol? - Kérdeztem kicsit dühösen mikor végre megnyugodott.

Megvontam a vállam, majd az arcomat az eső felé fordítottam. Ahogy vártam percek alatt bőrig áztunk, és úgy nézett ki megint nagy zuhé lesz. Amint én nem is bántam, tekintve, hogy itt vagy egy világító torony.

- Kis Vakarcs, de azért csíplek – nyögtem ki hangosan. Jó, oké, ezt írjuk az eső számlájára, ne szoktam én ám ilyen lenni.

- Időm, mint a tenger, jelen esetben inkább óceán – mosolyogtam rá, majd egy picit fészkelődtem, hogy kényelmesebb legyen nekem a fekvés. az utóbbi időben tényleg nagyon elkényelmesedtem, legalábbis Dan eléggé puha és olyan párna szerű.

- Apám helyét vettem át a falkában. ez nem szerencse kérdés, hanem vérségi – pontosítottam. – Ha egy párnak több gyereke van, akkor az első, aki örökli a falkát, legyen az fiú vagy lány. Persze, mivel a szülők voltak az alfa pár az összes gyerekük nagyobb, mint a falka többi tagja. Nekem mondjuk könnyű dolgom volt. Egyke voltam, így családon belül nem kellett senkivel sem rivalizáljak a helyemért – világosítottam fel, hogy hogyan jutottam az alfa címhez.

- Miért kéne vigasztalni? Szeretek fehér dög lenni. Alaszkában beleolvadtam a hóba – vigyorogtam.

- Mellesleg kis Vakarcs, tuti, hogy nagyobb vagyok nálad – jegyeztem meg. Komolyan mondom, én tényleg szeretem az esőt, főleg mikor dörög és villámlik. És ha úgy vesszük, még elüldögélek itt pár percet és megint bokáig érő víz lesz. Na persze nem bánom, sőt ha meghülyülök akkor fejest ugrok a háborgó tengerbe is igaz rántom magammal Dan-t is.

Felálltam, majd kicsit kicsavartam a hajamból a vizet. Bár nem tudom mi értelme volt két perc múlva megint csöpögött.

- Menjünk be – mutattam a világító toronyra. Ha jön jó, ha nem úgy is jó. Bent nem volt különösebben meleg, de nem esett így a telefont, MP4-et letettem a lépcsőre, majd a pulcsimból is kibújtam. Azt kicsavartam, majd felakasztottam a korlátra. Meg még magamból is kicsavartam a vizet.

- Igényt rád, azért… Ezt most tényleg magyarázzam? – néztem rá kérdőn. Nem mondtam ennyire félre érthetően, hogy mit akarok. Vagy legalábbis nagyon remélem. Míg a válaszát vártam egy villanykapcsoló után kutattam. Na azt nem találtam meg, de egy hatalmas pókot igen.

Az utána következő két másodpercben nem hiszem, hogy Dan-nek maradt dobhártyája. Pusztán édesen és aranyosan visítottam meg minden, sőt még az esőre is kirobbantam, mondván én addig vissza nem megyek míg az a nyolc lábú dög ott van.

A felhők úgy gyülekeztek a fejünk fölött, hogy azt hittem, hogy mindjárt esni fog, igazából nem bánnám, mert legalább egy csöppet le is hűtene, ami most eléggé alaposan rám is férne, két ilyen kaland után valahogyan nem is csodálkozom azon, hogy legszívesebbe beleugornák a Jeges-tengerbe, mást amúgy sem tudnák nagyon tenni lehűtésem képpen. Jelen pillanatban is szinte úgy éreztem, hogy az átlag negyvenkét celsius fokos lázamnál nem lehetek melegebb, de nagyon tévedtem, igen lehetek még ennél is. Olyan szerencsétlennek érzem magam, hogy csak, na. Egyedül vagyok egy ilyen helyen. Nem vagyok egyedül. Az engem párnának használó lányra néztem, ő velem van!

- Örülök, hogy tetszik - rávigyorodtam majd folytattam - de, ha nem tetszene, akkor sem izgatnám magam, mert ez a név megmaradna neked. - Eszem ágában sem volt róla levenni ezt a nevez, ez már így marad, rajta ahogyan van. ~ Smiley, végtére is illik rá! ~

- Hosszú történet! - Próbáltam hárítani a kíváncsiságát, de valahonnan tudtam, hogy ez szinte már most reménytelen küzdelem, így vagy úgy, de kiszedi belőlem, és addig nem is fog megtántorodni, ha kell, farkas bundába öltöztet, úgy neki könnyű lenne. ~ Ennyit a tíz perc pihenőről. ~ Viszont kár, hogy nekem inkább arra van kedvem, hogy kiszedje belőlem, ha elég kitartó talán még el is mondom neki ezt a dolgot. Vagy nem.

- Szóval nagy fehér dög vagy? Ha ez vígasztal én sötétszürke. - Vigyorogva meredtem az égre. ~ Na, ennek sem lesz túl jó vége, esni fog! Most az egyszer - talán - túlélem. ~

- Én is tizenhárom voltam mikor átalakultam, de én voltam olyan szerencsés, hogy nem lettem alfa! - Igazat mondtam én nem vágytam erre a "trónra" túl sok vele a gond. - Akkor te nagyon kemény lehetsz, ez nagyfelelősség lehetett számodra, és elismerésem hozzá! - Szint büszkén rávigyorodtam. - Azért ez tényleg kemény munka lehetett. ~

- Igényt rám? Miért? - Értetlenül álltam a dolgok hátterében és nem volt kedvemre a dolog, hogy valamibe már is bele keveredtem, amiből látszólag nem fogok egy hamar kikeveredni. ~ Sok szerencsét magamnak! ~ Szinte éreztem, ahogyan a láthatatlan kéz megveregeti a vállamat.

- Én ezt el is hiszem! - Jelentettem ki határozott hangon. - Ezt te elmondtad neki? - Kérdeztem egy kicsit jobban felé fordulva.

Egy esőcsepp jelent meg az arcán, már is esik, na, sebaj, ez most úgy látszik mind e kettőnknek jól fog jönni.

A felhők nagyon érdesek voltak, meg a csillagok is azok lettek volna, ha nem most kúszott volna be a képe egy nagy esőfelhő, ami jó kis zuhé ígéretét hordozta magában. Egyből megélénkült a figyelmem és szuggeráltam azt a nyomorult felhőt, hogy végre kezdjen el esni. Addig is míg bűvöltem figyelmesen hallgattam Dan-t.

- Smiley… - ismételtem meg gondolkodva. – Tetszik – mosolyogtam rá. És hogy ezt kivitelezzem meg is emelkedtem annyira, hogy lássa a mosolyomat.

- Hm… Elmondhatnád hogy mi a gondod. Mármint miért nem sikerült a találkozás meg satöbbi – kértem meg. Érdekelt, hogy mi volt vele, hogy ennyire menni óhajtana.

- 19 vagyok – feleltem. – 14 éves korom óta vagyok alfa, és 13 évesen alakultam át egy nagy fehér döggé – tettem még hozzá. Igaz nem kérdezte, de ha gondja van vele, akkor mostantól nem mondok semmit. Nem okoz nekem gondot a csend. Addig is bűvölöm a felhőt, hogy kezdjen el esni.

- Ha már itt tartunk rád is igényt tartok – nevettem halkan. Jól esett a bíztatása, de már vagyunk egy páran. Össze kéne őket szedni egy kupacba aztán valami gyűlés félét kéne tartani…

- törvény tudtommal nincs, és egyébként se tudna egy nagy falkát összefogni. Szinte lehetetlen és ezt tapasztalatból mondom – nevettem halkan. Ha nekem se ment, és tragédia lett a vége, akkor miből gondolja a helyi alfa, hogy neki menne?

Éppen elnyomtam volna egy sóhajt, mikor az első esőcsepp az arcomon landolt. Egyből kivirultam és úgy néztem az esőt, mint egy 5 éves a karácsonyi ajándékát. Nem tudom, hogy Dan mennyire van hozzá szokva az esőhöz, de itt egyfolytában esik.

Alighogy leültem ő is leült, egyenesen mellém. Egy jó darabig fészkelődött, s mikor már majdnem megszólaltam addigra megtalálta a helyét, ami egyenesen én voltam nekem pedig a szikla - na jó megint nem én jártam jól, de ezt már kezdem lassan megszokni. Már egy csöppet sem zavar, hogy ki mikor fekszik rám.

- Annak nagyon örülök! - Vigyorogtam, ráfordítottam a tekintetemet, továbbra is a csillagos eget nézte. ~ Én meg párna lettem. ~ Duzzogtam gyerekesen magamban, ha még a kezeimet is durcásan összevonom, akkor tisztára olyan leszek, mint egy kisgyerek. Bár ez a szerep azért néha nem áll messze tőlem - évente egyszer csak előfordul!

- Úgy gondoltam, hogy volt miért ide jönnöm, de végül nem jött össze az a dolog. - Mondtam neki röviden és tömören, ha később még összefutunk, akkor remek, mert talán, el is mondom neki, hogy mi is volt az oka annak, hogy ide jöttem.

Rám is rám ragadt a tulajdonsága ugyanis én is a csillagokat kezdtem el bámulni, s közben halkan vártam a válaszát. Ő ma a második ember, akivel tényleg úgy kijövök, ahogyan kellene. Azt hiszem, lecserélem őt a testvéremre, sokkal jobb társaság. ~ És Vivian? ~ Ötlött a fejembe. ~ Ezt nem hiszem el! Már megint, hahó, kölyök térj már észhez! Itt fogok elhalálozni, ha még egyszer arra a... kis – elbűvölő - boszorkányra gondolok. ~ Elvigyorodtam magamban. ~ Akkor én már régen halott vagyok! ~

- Üdv, Smiley! - Szándékosan neveztem így, olyan vidám kislánynak tűnt. Jobb név pedig most nem nagyon jutott eszembe.

- Te ehhez látom, jobban értesz, én nem vagyok nagyon otthon ezekben a falka dolgokban. - Vallottam be őszintén, majd rámeredtem, óvatosan mozogva. - Mond hány éves vagy te? - Bevallom, halovány fogalmam sem volt arról, hogy hány éves lehet, ne tűnt öregnek, de azért egy ilyen alfa falkás dolog nem kis időbe telik. - Szerintem tedd azt amit te jónak látsz! - Bátorítottam. - Biztosan csatlakozni fognak hozzád! Remélhetőleg sokan és nincs törvény az ellen, hogy legyen még egy falka, nem? - Újra lenéztem az arcára, ami egy kicsit gondolkodóba esett, de láthatóan tetszett neki az amit mondtam neki.