Világítótorony

Figyeltem, ahogy leül oda ahol én ültem az előbb. Én meg felálltam, mert a földön feküdni eléggé kényelmetlen. Kissé leporoltam magam, majd leültem a srác mellé. Egy ideig fészkelődtem, majd a végén megoldottam. Félig-meddig neki dőltem, ő meg a sziklának. Felhúztam a térdeimet és ott kuporogtam mellette. Kellemes volt itt ülni. Már most tudtam, hogy ezt a srácot nagyon bírni fogom.

- Igen, boldog vagyok – feleltem onnan mellőle. Még innen is tökéletes ráláthatóságom volt az égre meg a felhőkre, így míg nem kellett válaszolnom azokat néztem.

- Nem aggódok. – ráztam meg a fejemet. – És hogy-hogy csak átutazóban vagy?

Mondom én, hogy szimpi a kölyök. Ha rajtam múlik nem fog elmenni. Igaz ő nem láthatta, de mikor arról érdeklődött mi volt a gondom a helyi alfával… hát… nem is gondom volt, inkább jó nagy bajuszakasztás…

- Sammy Rider – feleltem azért, hogy mi a nevem.

- Röviden annyi, hogy… ez nem is lehet röviden elmondani. Na, szóval Alaszkában éltem, de az ottani falkámból egy tag elárult. Durván 10-en maradtunk életben, köztük az áruló, meg páran, akik hozzá voltak hűségesek. Ezután én átjöttem ide. Eleinte úgy voltam vele, hogy megpróbálok ide csatlakozni, de két dudás nem fér meg egy csárdában és ugyan így nem fér meg két alfa se egy falkában. Így maradt az, hogy külön falkát csinálok. – sóhaj. – Nekem meg volt annyi eszem, hogy szóljak a másiknak, hogy mire az ábra. – meséltem el neki dióhéjban és igyekeztem, hogy a hangom könnyed legyen, mint akinek nem számít semmi. Hát ezzel tényleg meg kellett küzdenem. De komolyan szíven ütött az eset. Basszus én oda megyek csupa jó szándékkel aztán meg kiosztanak.

- És nem hogy megköszönné, hogy volt bennem ennyi tisztesség, hogy szóltam. Nem, inkább lehord, hogy adhatnék neki tiszteletet. Több éve vagyok farkas, és több éve vagyok alfa, mint ő. Azt hiszem, hogy kettőnk közül nekem járna ki a tisztelet – dohogtam Dan vállán feküdve.

Igazából csak ekkor fogtam fel, hogy én kihez is bújtam oda. egy tök idegen farkas fiúhoz. Na, tökmindegy, az imprint-től nem kell félnem, az már meg van. Nate személyében, akit elnyelt a föld. Nem gond, egy öcskösre még szert tehetek.

Leült az egyik sziklára, majd nem sokkal később elterült a földön, mint egy zsák földre dobott krumpli. Én még mindig a helyemen álltam és vártam, hogy mikor mi fog történni. Kíváncsian néztem, hogy vajon mit fog csinálni így inkább továbbra is ott álltam a magamnak kijelölt helyen. Mondhatom, hogy kényelmes itt állni, de akkor hazudnék, mert jól esne, ha legalább egy fél percet le tudnák ülni normálisan, de nem, ez itt számomra lehetetlen azt hiszem, minél hamarabb felakasztom magam.

Még egy jó darabig váratott a válasszal, de közben, míg ő beszélt én fogtam magam és leültem arra a sziklára ahol nemrégiben ő is ült, kényelmesen megpróbáltam elhelyezkedni rajta, ami sikerült ugyan, de azért olyan kényelmes nem volt mint egy klassz fotel, de mindent megtettem az érdekében, hogy azt tudjam oda képzelni. Kevés sikerrel.

- Akkor az egyik problémád kipipálva ugyanis sikerült leülnöm, most jó? - Kérdeztem ránézve, mire fejét kicsit felemelte. Bólintott. ~ Remek, végre valakinek a kedvére sikerült tennem. ~

- Nem tartozom én semmilyen helyi falkához, emiatt nem kell aggódnod! - Mondtam, mire kicsit dühbe jöttem, bár nem tudom, hogy miért, de próbáltam - nagyon próbáltam - leplezni ezt a dolgot. - Nem kell tartanod tőlem, talán egy-két hét és továbbállok, csak átutazóban vagyok.

- Daniel Benson, és a tiéd? - Kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, kíváncsi voltam a nevére.

Egy dolog azonban szöget vert a fejemben, hogy mi baja lehetett a helyi alfával és tagjaival. ~ Ami a szívemen az a számon. ~

- Elárulod nekem, hogy mi baj van a helyi falka vezérével és miért látnának a többiek darabokban? - Ne erre most igazán kíváncsi voltam. Nem úgy nézett ki, mint aki nagyon tudna ártani a másiknak. ~ A látszat néha csal. ~ Csalhat, de nem most. Vártam a válaszát bármi is lesz az.

Az égre pillantottam és szomorúan állapítottam meg, hogy ma éjjel sem lesz eső. A srác még mindig ott állt ahol az előbb, így nem nagyon tudtam eldönteni mi is lesz a vége. Nem volt kedvem szétszaggatni a ruháimat… Ezeket ahhoz túlságosan is szerettem.

Viszont untam állni, így az egyik sziklára leültem. Alattam pont egy kupac víz volt, bár azt nem láttam hogy szikla is lenne a tenger víz alatt. Szerintem nem is volt, így elviekben az őrült ötletemet, majd kivitelezni is tudom, ha a szőke herceg nem akar szobor maradni, és kiderül róla, hogy hova is tartozik.

egy idő után már ülni sem volt kedvem és elfeküdtem a földön. Kellemes, szinte tavaszi szél simított végig az arcomon. Miután jól kinézelődtem magam , utána vettem a fáradságot, hogy feleljek a srácnak.

- Nincs veled semmi gond, azon kívül, hogy úgy állsz ott mint egy szobor. Kettő nem tudom ki vagy, és nem rég volt egy elég nagy összezördülésem a helyi alfával. A falkájának a tagjai meg szerintem szívesen látnának darabokban így inkább vagyok bizalmatlan, minthogy a vesztembe rohanjak – feleltem neki.

- Egyébként mi a neved? – kérdezem továbbra is az eget nézve. a cipőjét nézni már túl unalmas volt. Meg abból nem lehet semmit megállapítani a gazdájáról. Az viszont biztos, hogy a nadrág nem az övé volt, vagy ha igen akkor az utóbbi pár napban sokat fogyott…

Egyébként ezt az ellenséges magatartását meg a morgását akár joggal vehettem volna mellre, hiszen alfa vagyok, elviekben kijár a tisztelet, főleg miután majd el fog terjedni, hogy nem voltam hajlandó betagozódni az itten falkába… Inkább sajátot csináltam… Hűha… mik lesznek ebből. Így még bele se gondoltam. Na mindegy.

Egy ideig nem köszönt, úgy tett mintha itt sem lennék, szinte. ~ Ezért akarsz te itt maradni? Ez a hely csupa fura fazonokból áll! ~ Futott át az agyamon. Egy csöppet úgy nézett rám, mint aki bármelyik percben legyilkolhatna, hát ez sem volt igazán... vendégszerető dolog, és amit nem értettem azaz, hogy miért? Ez a kérdés pedig hiába cikkcakkozik a fejemben, ha választ sehol sem találok rá. Nem most, nem ma és nem is ebben az életben.

A tekintetét sem vette volna le rólam egy percre sem. ~ Miért? Nem vagyok vámpír és nem öltem meg senkit sem! ~ Biztosítottam magam arról, hogy egyik dolog sem történt meg, és milyen igaz, hogy nem történt meg. Végül aztán az idegeim, vagy a hangulatom úgy döntött, hogy nincsen kedvem barkó bázni, így inkább a lényegre tértem.

- Bocs, ha megzavarlak a nézelődésben, de valami baj van velem? - A kezeimet széttártam, hogy még jobban lásson. És mint aki próbálja bizonyítani, hogy nincsen nála fegyver meg is fordultam és a kedvéért még föl is emeltem a kezeimet. - Nem vagyok közveszélyes! - Morogtam mikor végre megfordultam. Nem úgy tűnt, mint aki nagyon hinni akart nekem, így inkább ráhagytam, hadd nézzen csak kedvére. ~Örülnék, ha valaki beavatna abba, hogy mi is itt a helyzet annak nagyon örülnék! Meg táncra is perdülnék. ~

Nem tudom, hogy miért rázta a fejét, de megint nem tudtam, hogy mi a csuda baja van, jól van, elegem van mára. Essünk, túl ezen a beszélgetésen aztán keresek valami nyugodt alvó helyet, ahol végre egyedül lehetek, csöndben és kialudhatom magamat ez után a fáradtságos nap után, ide sem jöttem szinte és már bele is csobbantam az események sűrűjébe.

- Na, akkor elárulod, hogy ellened mi rosszat tettem? - Felvontam a szemöldökömet, jelezve, hogy egy kicsit kezdek türelmetlen lenni.

Egykedvűen sétálgattam La Push területén, és őszintén mondom semmi de semmi kedvem nem volt semmihez. A partra se volt kedvem lecsámborogni, mivel nem esett az eső. Ma úgy döntöttem, hogy edzőcipőben, farmerban és egy fekete pulcsiban boldogítom a világot. A hajamat lófarokba összefogtam a fülemben meg tombolt a zene.

Ráfordultam egy ösvényre és hipp-hopp máris egy világító toronynál találtam magam. Rábámultam az ajtajára ami nyitva volt. Innen úgy állapítottam meg, hogy a lépcső sincs olyan romos állapotban. Őrült ötlet jutott eszembe, de persze előtte ehhez meg kellett győződnöm, hogy nincs itt senki.

Nagyon szép és helyes pechem volt. Ugyanis egy szőke srác ácsingózott és láthatóan gőze sem volt, hogy hol van. Rám köszönt, de egyelőre nem mutattam jelét hallottam volna. Inkább előtte végig néztem és szagról próbáltam megállapítani, hogy ki az, és honnan jött.

Nos amit sikerült megállapítanom, hogy nem idevalósi, bár ez ebből is látszódott, hogy halvány lila gőze sem volt arról, hogy hol is van. Hát így járt. Azon nem kellett sokat agyalnom, hogy mi a szaga egyértelműen mutatta, hogy farkas. Nem hasonlított az itteniekhez, bár mi tagadás én se.

Csak ezután emeltem rá az arcára a pillantásom. Semlegesen vettem szemügyre az arcát, majd sokáig elidőztem az a szemén. Szép szeme volt és mintha valami titokzatosság bújt volna meg bennük. Őszintén reméltem, hogy nem az Uley falka tagja.

- Szia! – jutottam el én is végre a köszönésig. Nos a bemutatkozás már jó kérdés, és az maradni is fog egy darabig.

Az MP4.be meg lemerült az akku, így lehetett az, hogy hallottam a köszönését. Ettől függetlenül nem vettem le róla a tekintetemet. Tényleg nem akartam, hogy verekednem kelljen, de ha az Uley falka tagja, akkor ez sajnos elkerülhetetlen. Sam eléggé… hát hogy pontos legyek tombolt mert falkát mertem alapítani. Tegyük hozzá, hogy nekem jóval nagyobb tapasztalatom van, mint neki. Legalábbis ezt vontam le, ahogy ott hülyéskedett.

Megráztam a fejemet és igyekeztem visszaterelni a gondolataimat a sráchoz.

A délutánom egészen jól telt, hiszen egész végig Vivian-nal voltam, és őszintén be kell vallanom, hogy megkedveltem egészen. ~ Lehet, még maradnod kellene pár napot öregem! ~ Megér nekem ennyit nekem ez a hajcihő, alig ismerem a lányt is nem, hogy még miatta itt is maradjak... Végül is miért is ne? Azt nem mondhatom, hogy nem lenne jó ötlet és egy ideig - ha nem találkozom azzal az öszvérrel - akkor még szívesen itt is maradnák, végtére is nem olyan rossz ez a hely. Sőt kifejezetten nyugtató hatással van rám.

Egy világítótorony mellett álltam meg, finoman szólva halvány fogalmam sincs arról jelen pillanatban, hogy hol az isten csudában vagyok. Annyit tudok, hogy a tengertől nem messze egy világító torony mellet állok. ~ Erre még egy hülye is rájött volna! ~

Zajokat hallottam a hátam mögül így hirtelen megfordultam, egy lány állt velem, csinos volt ugyan ő is, de mégis nem volt az igazi... ~ Azt hiszem, hogy kezdek begolyózni! Mert ez csak annak a jele lehet. El kell innen mennem minél hamarabb.~ Gondolkodtam magamban.

- Hello! - Köszöntem a fiatal lánynak.

Miután kievickéltem a partra megvártam míg Beth is kiér.
- Nem fontos – hárítottam a kérdését, majd indulni készültem, mikor ő is közölte hogy meg.
- Értem. Pápá – köszöntem el tőle, majd haza indultam. Alakot már nem válthattam, hiszen nem akartam, hogy a lány titka kiderüljön. Szép is lett volna… Kb ilyen gondolatokkal mentem haza, s közben reménykedtem, hogy apám nem lesz sík ideg…

//én is köszi//

Na természetesen ahogy arra már számítottam is nem sokáig engedte, hogy a szikláról élvezzem azt ahogy ő pancsikál. A következő dolog amire feleszméltem, hogy már Ryan mellett lubickolok a jéghideg vízben. De nem fáztam, hiszen mire való a 40 fokos testhőmérséklet, ha nem erre.
- Én ugyan nem vagyok vén banya! Csak 19 vagyok. - közöltem vele immár a vízből, de azért fontosnak tartottam, hogy ezzel tisztában legyen. És csak ezután jött még a ráadás... Lucskos puli, hát esküszöm mentem megáll az eszem és miután megállt még el is dobom, mert minek az nekem, amikor neki sincs éppen sok belőle. Viszont az kimondottan vicces volt, ahogy a part felé kezdett evickélni.

- Milyen fogkrémes eset is? - érdeklődtem tőle bár ha nagyon kitolt vele a Vénekkel akkor nyilván nem verték nagy dobra csak szépen csendben intézték el a büntetést, elvégre nem akarták vele önmagukat is megalázni, legalább is én ezt nézem ki belülök. Mert ha oda a tekitélyük akkor nem tudják irányítani az öcsémet sem. Aztán hirtelen azt mondta, hogy azért mert az édesanyja európai volt.
- Ez így igaz, Londonban is találkoztam egy lánnyal Nathalie-val. Neki is Európai az édesanyja de az apja La Push-i volt legalább is állítólag. - mondtam megvonva a vállamat, miközben kikerültem Ryan-t és visszaültem a sziklára ahonnan volt szíves belerántani a vízbe.

- Ez jó ötlet, ne majd szólok is neki. - mosolyogtam Ryan-re amikor felvetette, hogy mehetnénk együtt őrjáratozni így nem kellene attól tartanom, hogy valaki más is megtudja a dolgot. Viszont a következő megjegyzése, amiben az évszázad poénját emlegette nagyon nem tetszett. Rossz emlékeket idézett fel... Amikor átváltoztam és megtudtam, hogy az öregek minek is szánnak és hogy ez az egész mivel is jár, még nagyon nem ellenkeztem csak közöltem, hogy nem fog menni. Erre ők azt mondták, hogy amíg az öcsém sem félelemmel vegyes tisztelettel tekint rám, addig nem is fog. Erre én természetesen nagyon dühös lettem és jól meg is mondtam nekik, hogy egy testvért szeretni kell, és msot már ha fejre állnak sem teszek a kedvükre, azzal átválzotam és az ablakon át elegánsan távoztam, természetesen az üveget is magammal vittem, de nem érdekelt.

A gondolataimból Ryan hangja hozott vissza és az a kissé nagy mennyiségű víz,a mit egyenest az arcomba fröcskölt. Ez a kölyök tényleg nem képes megülni 5 percnél tovább nyugton a fenekén, neki mindig produkálnia kell magát, de én megértem, senki sem lehet tökéletes.
- Persze majd ezzel szaladgálok ide-oda, a nagy fenét, inkább visszaadom. - vigyorogtam rá, majd egy jó nagy adag vizzel képen is zúdítottam és ha jól láttam még a szájába is jutott a sós folyadékból.
Viszont az is eszembe jutott, hogy nekem lassan mennem kellene, mert attól hogy Sam nincs otthon, nekem még bizony haza kell menjek.
- Nekem most mennem kell, de biztos vagyok benne, hogy még találkozunk. - mosolyogtam rá, majd nyomtam egy puszit az arcára és vidáman indultam hazafelé.

/köszike^.^/

- Nem aggódtam, csak azért furcsa, hogy ő az alfa és sehol sincs… - ráztam meg a fejemet. Aztán engem nagyon nem érdekel, hogy merre is van , csak hát tényleg ő az alfa… Felsóhajtottam, de aztán röhögtem tovább, hogy milyen pofát vágott… ilyenkor volt kár hogy nem volt nálam fényképező gép. Amúgy arról nem feledkeztem meg, hogy Csibe, alias vén banya, és ha most nem akkor később nem fogom benyögni…

- Egyébként van amit nem értek – kezdtem tök nyugodtan. kérdő pillantását látva folytattam – hogy ki az idősebb, a múmiák, vagy te vén banya, alias Csibém – vigyorogtam rá. Ő meg csak nézett, míg felfogta mit is mondtam. Én közben szakadtam a röhögéstől, majd hirtelen azt vettem észre, hogy Csibe gonosz és a tengerben fürödtem. Na persze volt annyi eszem, hogy lerántottam magammal, nehogy már csak a műsor élvezze.

- Lucskos puli – röhögtem a képébe, majd a part felé evickéltem. Úszni nem szerettem, vagy ha igen, akkor is farkasként…

- Megnyugtatlak engem se lehetett nagyon visszafogni. Az én saram volt a fogkrémes eset is… - szép emlékek… Még akkor kis ártatlan gyermeki lélekkel telefogpasztáztam az össze tanácstag szobáját, cuccát, székét, meg mindent, ami az övék volt… Régi szép, és kellemes emlékek… - Meg amiatt is pikkeltek rám, hogy az anyám európai volt, de velük nem kell foglalkozni. Egy csomó európai családban megtalálható a farkas gén… - fejtettem ki a véleményemet.

- Amúgy ha az őrjáratnál tartunk, menjünk együtt. Ketten tudjuk a titkot és nehezebb lebukni Sam előtt, ha együtt vagyunk. – jegyeztem meg. Vártam a bosszúját, hogy mikor jön, és emiatt nagyon figyeltem. – De amúgy képzeld el az évszázad poénját: mindenki tudná kit szántak igazi alfának, és ezt meg is fogják tudni, ha alakot váltasz… Na de nem ez a lényeg, hanem az, hogy mindenki tudná csak Sam nem. Te mit szólnál, ha az ő helyében lennél? ezzel nem azt akarom mondani, hogy mondd el neki, sőt isten ments hogy elmond neki, van elég gondja így is… Csak azért próbálj úgy viselkedni, mint akinek nincs titka – osztottam én az észt, holott nekem is kéne néha osztani. Hiába vagyok hülye stratéga azért vagyok, néhány hülye helyzetben.

- Egyébként az előbb nem orv támadás volt, csak meglepetés – közöltem vele, majd minden átmenet nélkül vizet kezdtem fröcskölni rá – Na ez már orv támadás, jelent majd fel, ha tudsz – röhögtem, minek következtében megkóstoltam a tenger sós vizét… Ez viszont pech, de nem mondtam ki hangosan… De ez se akadályozott meg abban, hogy tovább fröcsköljem Csibét.

Nem lepett meg, amikor Ryan kijelentette, hogy Sam-et elnyelte a föld. Az én öcsém, egy házban lakunk még sem láttam, már több napja. Ez viszont megerősített abban, hogy nem a falka ügyeiben császkál el, hanem nyilván Emily konta Leah dolgot próbála rendezni. Vagy legalább is nagyon remélem, hogy nem a semmiért tünedezik csak úgy el.
- Ne aggódj és együtt lakok vele, még sem láttam már vagy három napja. - mondtam elhúzott szájjal. Hiányoztak a régi beszélgetések, amikor még fiatalok voltunk. Úgy érzem nagoyn eltávolodtunk egymástól elvégre mire ő nyilván hazajön addigra én már alszom, mire reggel felkelek, ő már rég elment valahova.

Azt hittem hülyét kapok, amikor csak úgy megkérdezte, hogy be vagyok-e oltva veszettség ellen és ha ez még nem lenne elég halál nyugodtan röhögött tovább. De legalább már felült, így én is ülőhelyzetbe tornáztam magamat. Bár azt is megtehettem volna, hogy egy ügyes lábmozdulattal lelököm a szikláról egyenest be a hideg vízbe. De nem, az már túlságosan is gonosz dolog lett volna tőlem.
- Képzeld el, nem vagyok bolhás, és nincs szükségem semmilyen oltásra. - vigyorogtam rá vissza, miközben a vállába öklöztem. Természetesen nem durván, csak olyan finoman, játékosan.

- Egyáltalán nem voltak boldogok. Gyerekként sem tudtak visszafogni, mindig is azt csináltam amihez kedvem volt. Még akkor is ha ez éppen abból állt, hogy Paul- összebunyózunk a tengerparton és Billy szed szét minket. - válaszoltam neki kissé mág komorabb hangon. - Sosem értettem miért engem akartak. Tudták, hogy nem lennék jó vezető. - mondtma sóhajtva. És ha megnézzük igazából nem is vágytam arra hogy az lehessek. Elvégre egy falkavezérnek a csapatmunkát kell erősítenie és a falka érdekeit szem előtt tartania és példát mutatni. Na hát én még Sam-nek sem tudtam példát mutatni, nem hogy csapatban egy falkának. Van ami nem megy azt pedig nem szabad erőltetni, mert csak katasztrófa lesz az egészből. De hát ezt nem voltak képesek felfogni, mindig is mondtam hogy az agyérelmeszesedést nem szabad félvállról venni, de hát nem hallgattak rám.
- Eddig nem beszéltem arról Sam-el, hogy nekem is őrjáratozni kellene, de remélem, engem nem akar beosztani, mert akkor szívom csak meg igazán. Majd megkérem, hogy én had menjek egyedül és akkor emberként körbesétafikálom amint kell és senki nem tud meg semmi olyat amit nem kellene. - villantottam felé egy bizakodó mosolyt, de belül közel sem voltam ennyire optimista. Bár csak lett volna valami ami ezzel kapcsolatban bizakodásra ad okot.

Nyilván megérezhette hogy odalett a vidám piszkálgatós hangulat, így a következő pillanatban megint a sziklán fekve találtam magamat, miközben ő csiklandozott és megint összeborzolta a hajamat.
- Nem ér orv támadás! - sikítottam vidáman kacarászva. Jó volt végre kicsit felszabadultnak lenni, és Ryan-ben tökéletes társra találtam ebben a tevékenységben, ami úgy láttam neki sincs ellenére. Ám ekkora hirtelen mintha csak megrendelésre jönne, szakadni kezdett az eső egy pillanat alatt bőrig áztatva mindkettőnket. Persze Ryan-nek erre is volt egy remek beszólása, és mivel már úgy is esett úgy láttam olyan mindegy.
- De te is. - húzódott gonsoz vigyorra az arcom, majd egy ügyes lökés segítségével belelöktem a tengerbe. Majd a sziklán felülve vigyorogtam rá amikor felbukkant a vízfelszínen.

~Bolhás Csibe~

Csak nevettem, ahogy visított, nevetett, meg minden más egyéb. Mulatságos volt látni, és lassan Csibe olyan volt nekem mintha a nővérem lett volt.

- Megígérem, hogy elsütöm ezt poént, ha nálatok járok, bár úgy is terveztem, hogy megyek arra, mert Sam-et elnyelte a föld, nekem meg nincs kedvem egész La Push-ban egyedül őrjáratozni… - ígértem meg Csibének, hogy sütöm el a poént. Nagyon büszke voltam magamra, hogy sikert arattak a poénjaim, és legfőbbképp, hogy ő is velem nevetett. Ez számomra már tökéletes volt.

- Sajnos én ilyen selejtesnek születtem, tudod az európai és az indián vér keverék káros a környezetre – röhögtem. Engem aztán nem zavart a családi hátterem, és az se zavart, hogy én magam gúnyoltam ki a családomat. Én megtehetem, de más ne tegye, mert akkor keze/lába/feje és más egyéb testrésze nem marad. Tudni illik, nekem van hegyes fogsorom, és harapok, bár nem hinném, hogy veszettség ellen be vagyok oltva…

- Ha nincs is bolhád, mi van az oltásokkal? Veszettség ellen be vagy oltva? – röhögtem, és újra ülő helyzetbe tornáztam magam. Nem akartam tovább kínozni, csikzni, minek azt? Majd ha megint megpöcköli az orromat.. És hogy nem Sam a párja… az külön jutalom pont. Na meg az is, hogy tiszta olyan mint, én persze nőben és talán egy kicsit visszafogottabban, de én majd teszek róla, hogy ne legyen olyan visszafogott, már van is pár tervem. Robbantsuk fel a sulit… Jó, az azért egy kicsit sokk lenne, szóval ez az ötlet kilőve…

- Azt menten gondoltam hogy nem lettél tőle a szívük csücske a múmiáknak… egyébként nem mondom el, de akkor ki van lőve az is, hogy én farkasként rohangáljak. NA akkor az őrjáratnak is vége. Bár ebből kifolyólag, gondolom te se nagyon töröd magad, az őrjáratokon – pillogtam rá kérdőn. Hát kicsit faramuci helyzet, és nem akarom, persze hogy nem fogom elmondani Sam-nek. Igaz, hogy régen mindenben neki adtam igazat, de most Csibe valahogy jobban rokon lélek volt, így a hűség Sam irányába most nyaralni ment.

Viszont a hangulat megint oda lett, így jobb ötlet nem lévén hajborzolás és csikizés második felvonás, amibe már az eső is bele szólt. Percek alatt bőrig áztunk…

- Remek, most már te nem csak bolhás, veszett, de még ázott csibe is vagy – nyújtottam rá ki a nyelvemet… Őszintén nagyon remélem, hogy nem lesz olyan, akivel most közölték, hogy itt a világ vége. Bár ha magamból indulok ki, akkor még a világvégéből is tudok poént csinálni, szóval a magam részéről, erről ennyit.

~Rossz, rossz rossz kutya~

Érdekes volt a hangja, ahogy visszaismételte, hogy a testvére vagyok. Bár nem kellett volna meglepődnöm ezen, mivel nyilvánvaló, hogy Sam-nél tabu a család téma, főleg ha rólam van szó, tekintve hogy néhányukat búcsú nélkül hagytam itt. Bár ez nálam is így volt. Egyedül Nathalie-nak meséltem az öcsémről és a többiekről, de neki is csak és kizárólagosan említés szintjén. Hiába jó barátnőm ilyen személyes dolgokat nem osztottam meg még vele sem.

Viszont azt azonnal leszűrtem az arckifejezéséből, hogy nem tetszett neki, hogy megpöcköltem az orrát. Elvégre ezt a gazdi szokta csinálni a kutyusokkal, amikor azok rossz fát tesznek a tűzre, és ugye melyik kutya nem ilyen. Na de a megtorlás sem maradt el, de erre egyáltalán nem számítottam, hogy egyszerűen csak lepeter és csiklandozni kezd.
- Ez... így... nem ér! - sikkantottam fel egy aprót, majd méltatlankodtam. Nem annyira de kicsit csikis voltam így a mondani valóm, némileg elfulladt, de tudtam hogy nagyon is jól értette, amit kértem, de persze fütyült eleget tenni a kérésnek. Így csak nevetve tűrtem, amikor végre abbahagyta, de nem váltottunk testhelyzetet.

- Csibe Uley ez vicces, de kérlek had legyek ott amikor Sam-nek is előadod. Erről nem maradhatok le. - mondtam immár fetrengve a nevetéstől. Ez a srác egyszerűen kész, kicsit olyan mint én de most már biztos vagyok benne, hogy szabad szájúbb kiadásban. Egek, mintha a gyerekkori vadóc énemmel néznék farkasszemet, csak éppen pasikiadásban... na jó ez eléggé morbid, de attól még igaz.
- Szóval Emily a tyúkanyó. - vigyorogtam rá. - Sam meg a kakas, hát ez kész. - fogtam már a hasamat a nevetéstől. - Mit ettél ma bolond gombát, vagy te általában mindig ilyen vagy? - érdeklődtem tőle kíváncsian, amire röhögve folytatta a csiklandozásomat, vagy kínzásomat, ki minek tartotta. De én már egyre kevésbbé bírtam már fájt a rekesz izmom a sok nevetéstől. De végül legnagyobb szerencsémre ismételtem abbahagyta és reméltem ezúttal véglegesen.

Ellenben a bolhákról való megjegyzése igencsak megsértett. Nem vagyok én holmi kóbor kutya hogy bolháim legyenek. És még ráadásként a hajamat is összekócolta de én persze nem hagytam magamat, elvégre kölcsön kenyér visszajár.
- Kikérem magamnak nem vagyok bolhás! És nagyon is jól megvagyok a bundámmal. - röhögtem rá, miközben én is elkaptam és szép kis madárfészket varázsoltam a szőke tincseiből. És most már biztos voltam benne, hogy ha balhézni kell Ryan-ben tökéletes partnert találok majd.

Ekkor azonban az eddigi jókedvemet egy pillanat alatt vágta haza a páni félelem, amely a szavai után cikázott végig minden egyes kis pocikámon, egészen a zsigereimig. És ez a tekintetemen is meglátszódhatott, mert láttam hogy Ryan tekintete és hangvétele is komolyabb lett. Hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak, de végül aztán szerencsémre megtaláltam a hangomat.
- Sam nem tudja, és nem is akarom hogy megtudja. A Vének természetesen nem örültek, hogy leléptem, de nem érdekelt. Nem lettem volna jó vezető, még a csapat munka is nehezemre esik, nem hogy egy falkát vezeti és példát mutatni neki. - magyaráztam szemlesütve a valós tényeket. Nem voltam büszke magamra hogy annak idején elmenekültem, de nem hagytak nekem más választást, sarokba voltam szorítva és csak ezt az egy kiutat láttam. És a lehetőségekhez mértem még La Push elhagyása volt a legjobb... a legjobb, de nem a legkíméletesebb.
- Kérlek, ne mond el neki. - kértem tőle suttogva, de nem néztem fel rá.

~Csibe~

Aranyos volt a maga módján, ha fiatalabb lenne, akkor még lehetne is köztünk valami, de így… Egy vén banya hozzám képest. Csibe, aki valójában egy ős öreg banya… Nagy poén.

- Csak a tesója… - ismételtem. De ha ő a tesója, akkor mi van azzal, hogy a másik Uley gyerek fűbe harapott? Lehet, hogy az egy harmadik volt? Az orr pöckölés nem volt valami kellemes, de akkor bosszúra fel! minden előzetes nélkül rávetettem magamat és csikizni kezdtem, mire Csibe hangos nevetésben tört ki.

- Igen én nagy kutya, csibém – vigyorogtam rá. – Maradhatok én neked, de akkor számíts arra, ha látogatóba megyek, Csibe Uley-ként foglak keresni – röhögtem. Azért megnézném majd így Sam képét. - Van tyúkanyó, ő Emily, te vagy a Csibe, Sam meg… ööö… ki kell még neki találnom egy jó nevet. legyen mondjuk a kakas, vagy a róka… - gondolkodtam hangosan, és továbbra is vigyorogtam/nevettem csikiztem Bethet.

- Mit veszített veled La Push, hogy te két évig Londonban tanyáztál és szereztél pár angol bolhát a bundádba – borzoltam össze a haját. – Jó kis Csibe, bár toll helyett bundád van – tettem még hozzá. Na kész, nekem meg van a hülyeségben a társam. Reszkess La Push… lesz itt olyan cirkusz/buli, amit nem teszel az ablakba, a Vének meg mehetnek a búsba.

- Én is örülök – nyugtáztam mosolyogva.

- Amúgy a Vének, azok az aszott múmiák mit szóltak hogy csak úgy leléptél? Mert ha te vagy az idősebb, akkor te vagy az alfa – kérdeztem, és egy kicsit komolyabbra vettem a hangot. Ha tényleg ő az alfa és ez Sam fülébe jut… - Tényleg Sam tud róla? – tettem még hozzá. Mi az isten? Mikor lettem én ilyen okos? Amúgy azt a gondolatot elvetettem, hogy volt egy harmadik testvér, aki fűbe harapott.
- Beáll az agybaj, ha te vagy az alfa Csibém… - szólaltam meg egy kicsivel később.

~Kicsi Farkas~

Továbbra is vigyorogva nézett rám, és meg volt az a határozott érzésem, hogy ez a vigyor letörölhetetlen az arcáról. És a szemei pedig arról árulkodtak, hogy van olyan önfejű és szabad lelkű farkas, mint én, ha nem jobban az. Furcsa, hogy az ember tekintete mennyi mindent képes elárulni, még egy teljesen ismeretlen emberről is. Kicsit meglepett amikor megjegyezte, hogy olyan a szagom, mint Sam-nek, de aztán jött csak a java. Párja? Szeretője?! Hát én mentem eldobom az agyamat, ez a kölyök nem semmi.

- Csak a nővére vagyok, de neked kicsit élénk a fantáziád. - vigyorogtam rá miközben orrba pöcköltem. Emlékszem régebben Jake és Sam is kapott hasonló kis kedves gesztusokat tőlem, már akkor sem szerették, de ez nem zavart túlságosan. Szerintem aranyos arcot vágtak, mivel olyankor mindketten bedurciztak. De ahogy láttam, ő kimondottan viccesnek találta a helyzetet, mert vidáman kacarászott.
- Ehh... még hogy te nagy kutya? - vigyorogtam rá a fejemet csóválva. - Nekem kiskutya maradsz, ha én neked csibe. - mondtam neki hetykén. Már most bírtam a srácot, pedig még a nevét sem tudtam, de feltételezem előbb utóbb úgy is megtudom, ha nem akarja, hogy kiskutyaként keresgéljem a későbbiekben. Pedig milyen vicces is lenne a dolog. Tetszett hogy olyan közvetlenül viselkedett velem, jó volt végre valaki sziporkázó jelenséggel összefutni.

- 2 évig Londonban tanultam de most végre itthon vagyok. - mosolyogtam rá őszintén vidáman, elvégtére nagyon örültem, hogy végre a jól ismert helyeket járhatom. Bár kicsit hiányzott London és az ottani barátaim, de újra nem lennék képes elszakadni innen... az öcsémtől semmiképpen sem. Továbbá eszem ágában sincs visszamenni Londonba, nagyon is jó nekem itthon, és ha a vének megint előjönnek az alfa dologgal akkor pedig egyszerűen elküldöm őket melegebb éghajlatra. De most legalább végre megtudtam a nevét.
- Nos örülök, kicsi farkas Ryan Wolf a találkozásnak. - vigyorogtam rá elégedetten. Én is eléggé kreatív tudok lenni becenevek terén, és szerintem ezzel most már ő is tisztában van.

Vigyorogva pillogtam a lányra. Nem futott el, tehát már csak jó fej lehet… Lógattam egy kicsit a lábamat, közben Beth-et, alias kiscsibét figyeltem a szemem sarkából. Hullámos barna haj és meleg barna szem. Nem pont az én esetem... De hát mindenkinek szíve joga...

- Neked Sam szagod van. Párja, tesója, szeretője? – kérdeztem. Hátha tud róla valamit. Kezdett egyre viharosabb lenni az idő amit nem bántam, mert ilyen időben lehet majd jót marhulni, ergo szikla ugrás, hátha ott hagyom a fogam…

- Nekem maradsz csibe, csibém – vigyorogtam rá és átkaroltam a vállát. Mint pasi nem akartam tőle semmit, hiszen ha Sam párja, akkor foglalt, szóval max csak haverok csibével.

- És mi az, hogy kiskutyus? Én már nagykutya vagyok! Kikérem magamnak! – röhögtem. Nagyon elememben voltam, és erre még az idő rátett. Veszélyes időjárás alatt lehet a legjobban marhulni, és a halál se fenyeget, mert én lenni farkas, azaz hosszú élet és sebezhetetlenség, kivéve akkor, ha nem futok össze egy vízi vámpírral, aki éppen vízihullát játszik.

- És eddig merre jártál csibém, hogy a réglátott helyeket fedezed fel? – érdekelt, mert az biztos, hogy én nem láttam még csak a környéken sem.

- Amúgy Ryan Wolf a nevem – tettem még hozzá, mert ez lemaradt. Amúgy Beth-et még továbbra sem engedtem el, így nagyon reméltem, hogy a párja vagy Sam, vagy valaki más nem most fog befutni, mert nem szeretném, ha a végén a bundám ki lenne porolva. És szőnyeg se szeretnék lenni. Nem lennék jó szőnyeg… lába nem maradna annak aki rám lép…

Nem túl sok érdeklődéssel figyeltem egy ideig a parton felbukkant farkast de mivel nem ismertem és nem tudtam hogy a mi falkánkhoz tartozik-e így inkább visszafordítottam a tekintetemet a hullámzó tenger felé, ami egyre vadabbul verte a sziklákat, jelezve, hogy vihar készülődik. Jól esett volna már egy olyan igazi vihar, mint régen. Az utolsó éjjelen amit itthon töltöttem mielőtt elutaztam hatalmas vihar volt.
Emlékszem... mennyire is jó volt akkor kijönni egyedül... először a tengerpartra, aztán ide fel a kilátótoronyba végül pedig a nagy sziklákhoz. Mennyire jó érzés volt, hogy a természet pont úgy dombolt és hullatta eső formájában a könnyeit, ahogy azt én tettem. Mert nem lehetett, de ő megtette helyettem. Számomra addig ismeretlen béke szállt meg, amikor ott kint álltam a szikla szélén, az eső és szél által megtépázottan. Számomra ez már akkor sem tartogatott veszélyeket, hiszen már farkas voltam. Méghozzá alfa... ezért is kellett elmennem.

Annyira a gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem, hogy az ismeretlen farkas fiú közben oda is ért hozzám. A hangja zökkentett vissza a valóságba azzal, hogy hatalmas vigyorral az arcán köszönt oda nekem, majd zuttyant le mellém a sziklára.
- Szia. - köszöntem neki vissza mosolyogva a beceneven. Eléggé közvetlen srác, tehát én már most bírom, bár a becenevet nyugodtam elhagyhattam volna, de hát nem lehet minden úgy, ahogy azt én szeretném. Így csak mosolyogva arrébb ültem, hogy ő is rendeseb elférjen a sziklán.
- És ha lehet inkább Beth, nem pedig kiscsibe, kiskutyus. - vigyorogtam rá vissza, és ezzel egyidejlűeg kezet nyújtottam felé és még a becézgetést is visszaadtam. Érdekes fiú volt, mert a bőre túl fehér volt ahhoz, hogy indián legyen, de hogy farkas volt, abban egészen biztos voltam.
- A kiscsibe pedig csak körbejárja a rég nem látott helyeket. - válaszolta a kérdéséere. - Na, és te hogy kerülsz ide? - kérdeztem tőle kíváncsian.

Apám nem tudom merre kóborolt az éjjel, viszont az éreztem, hogy valami baj lehet, így inkább elspuriztam otthonról, mielőtt a végén még a semmiért én leszek lebaszva. köszönöm abból nem kérek, és egyébként is, jó lenne már látni a többieket, mert nem nagyon találkozom velük. Főleg nem Sam-mel, jó lenne tudni, hogy mi van vele, na meg a többiekkel, bár szerintem el is felejtkeztek rólam… De akkor majd ideje lesz felfrissíteni az emlékezetüket.

A világító torony ugyan olyan romos volt, és ugyan ott állt mint ahogy legultoljára– két hete – láttam. Viszont ami nem volt ott két hete az egy barna hajú lány aki szemmel láthatólag a gondolataiba mélyedt és a partot meg engem kukkolt, illetve nézett. Na mindegy, a lényege az, hogy lazán zsebre vágott kézzel felé indultam.

- Hello kiscsibe – köszöntem neki vigyorogva. Amint közelebb értem, tudtam, hogy farkas és hogy a mi falkánkba való. Vagy nagyon reméltem…Mi tagadás szép volt a csajszi és igazán érdekelt volna, hogy ki ő, és honnan jött. Hiába éltem már régóta itt, nem nagyon ismeretem a La Push-iakat, kivéve az állandó bandát… Reméltem, hogy tud valamit Sam-ről, révén, hogy a szaga hasonlított az övére. Lehet hogy a párja… bár ha jobban megnézem a lányt van köztük hasonlóság.

Még régen hallottam apától, hogy az Uley családnak két gyermeke születtet, és az idősebb elment, vagy meg halt? Már fene se tudja…

- Mi járatban erre csibém? – érdeklődtem és leültem mellé a sziklára. Éppen hogy elfértünk, de nem akartam semmit tőle, csak pár infót és kész…

~Ryan~

A mai nap is úgy indult mint a többi, azt leszámítva hogy Sam-el már napok óta nem lehet két értelmes szót váltani, vagy elmegy mire felkelek, vagy már csak egy cetli vár az asztalon, hogy elment. Szerencsétlen nem tudom merre járkál, de ha a Tanács zaklatja a végén még becsavarodik nekem a sok munkában. Bár az is lehet, hogy megint Leah-val csatangolnak valamerre, bár még nem tudok róla, hogy beszélt volna Emily-vel tehát fogalmam sincs lényegében mi is van. Ezért is döntöttem úgy hogy kijövök a Világítótornyhoz és nem a Lagúnába megyek. Nem szerettem volna megszavarni őket, ha esetleg együtt vannak. Sosem szerettem harmadik kerék lenni és soha nem is leszek az már fix. Egyébként is a multkori eset után ami Paul-al és azzal a vámpírral volt... még a gondolatra is kiráz a hideg. Soha többet nem akarok olyat átélni, mint ott.

Ahogy odaértem a világítótoronyhoz kicsit minden olyan volt régen. Azt leszámítva, hogy nem késő éjjel volt, és nem Jake-el lógtam ki pizsomában, a hely pincéjében kialakított buknkerbe. Milyen szép idők is voltak azok, persze kivéve a másnap reggeleket, amikor jött a hegyibeszéd Jake-nek, nekem meg a büntetés mert akkor sem tudtam befogni a pofikámat, mint általában abban az időben semmilyen helyzetben sem. De hát istenem fiatal voltam még és felelőtlen... legalább is látszatra felelőtlen, és ez nekem így pontosan megfelelt. Az hogy engem akartak a Vének alfának, az pedig csak mégjobban hazavágott mindent ami eddig is rossz volt. És ha most megnézzük újra itt vagyok, Sam és Leah együtt boldogan, Paul majdnem meghalt miattam tehát a helyzet egészen normálisnak mondható, ha úgy vesszük.

Nyugodt léptekkel sétáltam el a Világítótoronyt körbeölelő hatalmas szilklákon keresztül egy olyan sziklát keresve amely még két éve itt volt. Tudtam hogy teljesen irracionális amit csinálok, de szerettem volna ha még két év elteltével is meg van, bár tudtam hogy ennek az esélye nagyjából alig 1%. És még is, kicsit kijebb volt mint emlékeztem de ott volt. Az a hatalmas - most már csak két személyre elegendő - szikla amin annó Sam, Jake és én kényelmesen elfértünk amikor csak lejöttünk. Nosztalgiás mosollyal az arcomon ültem le a régi kis sziklánkra és arcomat a tenger felé fordítottam amely felől viharos szél érkezett magával hozva a tenger illatát. De a só jellegzetes maró szagán kívül, megéreztem még egy illatot. Egy farkasét és ahogy a part felé tekintettem a tulajdonosát is megpillantottam. Egy magas szőke, számomra ismeretlen sráchoz tartozott.

...