Iskola melletti erdőszakasz

Ezek szerint a neve Benjamin. Érdekes név és angol származásra utal, vagy amerikaira. Persze könnyen előfordulhat, hogy ez azén újabb téves agyszüleményem, hiszen rólam sem lehetne elsőre megmondani, hogy európai vagyok és nem amerikai. Mindenesetre a jó modorával azt hiszem nincs baj, legalábbis a kézcsók erre vall. Na meg biztosít róla, hogy idősebb száz évnél a vámpír aki velem szemben áll. Megint nem tudok ellenállni a kísértésnek, ha ő vissza utazik pár századot, én is ugyanezt fogom tenni. Vagyis a válaszom a köszöntésére az ünnepélyes fejbólintás, amit már jó ideje nem látott tőlem senki. Kezdem lassanként elveszteni a régi szokásaimat, de még nem vagyok teljesen modern sem. Egy kis utazás a múltba igazán nem árthat meg. Viszont az újabb kérdés áradatot vissza foghatta volna. De most már mindegy, talán ha ezekre tudok kielégítő válasszal szolgálni, nem lesz annyira kíváncsi a többivel kapcsolatban.
-Vegetáriánus vámpírból még nincs sok, és közülük sem találni még egy hozzám hasonlót. Én átváltozásom előtt is irtóztam a vértől, ráadásul túl értékesnek találom az életet ahhoz, hogy bárkit is megfosszak tőle. Ezért nem ölök soha. Emberi vérre azonban a szervezetemek szüksége van, anélkül nagyon gyenge lennék. Ezt a vért megszerzem, de gyilkosság nélkül. Orvosként ez nem nehéz nekem. - teszem hozzá magyarázatnak, mire egy meglődött arckifejezést csak produkál. Hát igen, sokan nem képesek a legkisebb vércsöppnek sem ellenállni, így nem érthetik miért csak csóválom a fejem egy artériás vérzés esetén. - Bár mostanában egyre ritkábban iszok. Inkább állatit, de abból sem sokat. Egyébként attól nem félek, hogy bántanám őket, a bizalmuk ebben megakadályoz. Amíg hisznek bennem, nem lennék képes öntudatlanul sem kárt okozni bennük. És akár hiszed, akár nem, Risa vérét is kóstoltam már. - teszem még hozzá, miközben a róka az ölembe mászik, majd összegömbölyodve lefekszik. Hiába, erről az egy szokásáról nem tudom leszoktatni. De nem is bánom, ha őt nem zavarja, hogy milyen hideg a bőröm, csak nyugodtan. Nekem is jó érzés, hogy valaki irányítás nélkül képes velem ilyen szívélyes lenni. Ha nem tudnám, hogy minden idegszálával a vámpírra figyel, azt mondanám, mindjárt el is alszik. Ezt persze nem teheti meg, mivel nekem fel kell álnom, hogy betartsam az ígéretemet és elkísérjem vásárolni. Az utat nyilván nem tudja, ezért jobb lenne, ha előre mennék. Risa kis noszogatásra végül csak ki száll az ölemből, és végre fel is tudok kelni a köről.
-Menjetek haza! Hórusz, mehetsz vadászni. - adom nekik az utasításokat, amivel sikeresen le is szerelem őket, hiszen út közben tuti lemaradnának. Közben Ben újabb megjegyzést intéz felém, amit nem hagyhatok figyelmen kívül. Ráadásul egy kérdést is oda rakott a végére, puhatolózásnak. Akkor ideje újra felidéznem magamban a dolgokat és a lehető legnormálisabban válaszolni. Alex hiánya már régen nem fáj, mint szerelem, de azért a család hiányzik. Mióta a szüleim meghaltak, soha nem voltam olyan befogadó közösségben. Ezt magam előtt sem tudom tagadni, és nem is akarom. De mindenen túl kell esni, ennek a létnek másik nagy hátránya, hogy szerintem közülük már mindenki meghalt. Talán egyszer vissza megyek, megnézni. - Összesen nincs két hónapja sem, hogy ide jöttem. De mivel aludni nem tudok, volt időm felfedezni az erdőt. Valójában nem szabadna sokat tudnom, nem önként mondtak el nekem ennyi mindent. De szinte nem tudnak újat mutatni, mivel 12 évig egy hasonló falka tagjába voltam szerelmes, és ők minden legendát megismertettek velem... - na igen, most nem állok meg, pedig fogadni mernék, hogy megint érdekes képet vág. Ez ismét egy olyan része az életemnek, amin mindenki elcsodálkozik, és először nem is hiszi el. A farkasokat sem volt róla könnyű meggyőzni, amíg el nem kezdtem az ősi nyelvükön beszélni, szimplán gondolatolvasónak néztek. Mondjuk ez sincs messze az igazságtól. Közben áthaladunk egy tisztáson, amit nemrég fedeztem fel. Gyönyörű terület, csak egy kicsit rossz helyen van. A határ eléggé veszélyes tud lenni, mindkét fél máshol látja a pontos helyét. Bár szerintem ő nem érzékeli, hogy éppen azon haladunk. A megjegyzését megint nem tudom szó nélkül hagyni.
-Később visszajöhetnénk ide. Ugye közben nem baj, ha teszünk egy kis kitérőt, semmi kedvem bele futni járőröző klántagokba. - jegyzem meg, és vezetem tovább egy arany középúton. Kicsit begyorsítok, de még mindig olyan tempót diktálok, hogy nyugodtan tudja tartani. A határ kivezet az útra, nem messze a várostól. Onnan már eltévedni sem lehet, de biztonság kedvéért az iskolával ellentétes oldalra vezettem. Semmi kedvem ma egy újabb összetűzéshez.
Mikor a város határához érünk, lassítok. Most már emberi tempóban megyünk, mivel nem akarok feltűnést kelteni, és szerintem ezzel Benjamin is így van. Az utcák eléggé kihaltak, hiszen munka és iskolaidő van. Szerencsére, nem szívesen járnék a legnagyobb forgalom közepén erre egy éhes vámpírral az oldalamon. Most is fél szemmel figyelek rá, nehogy elveszítse az önuralmát. Az arcán egyenlőre csak elszántság látszik, ami azt mutatja, próbálja betartani az ígéretét. Közben mintha a levegőbe szagolna. Mi fura lehet benne? Jaj ne, farkas szag. Remélem be tudom adni neki, hogy csak ázott kutya, különben itt elszabadul a pokol. Miért pont most kell erre járnia a falkának? Na mindegy, egyenlőre úgy teszek, mintha semmi érdekes nem lenne benne. Közben célba veszem az egyik boltot, ahol halványan emlékeztet a ruhakínálat a divatra. Sajnos nincs túl nagy választék itt, ráadásul a sportbolttal semmire nem mennénk. Egyenesen megcélzom az egyik butikot, és nagy megkönnyebbülésemre ellenvetés nélkül jön utánam. Az elárusítónőt a biztonság kedvéért fél perc alatt leszerelem, majd átadom neki a terepet. Persze rögtön látszik, hogy nincs nagy gyakorlata a vásárlásban, így megsajnálom, és kiveszem az irányítást a kezéből. Pár perc alatt sikerül megtalálnom a stílusához illő ruhákat, de amilyen a "választék" itt, ahogy elnézem, minden fajtából csak egy méret van. Akkor próbáljuk meg eltalálni az övet. Ajjaj, ez nem lesz könnyű, jöhet a B módszer.
-Melyik lenne jó méretben? - vittem elé két nadrágot, mire rám nézett majd kinyúlt az egyikért. Eléggé robot szerű volt a mozdulat, amiből arra következtettem, hogy nem nagyon bírja a helyzetet. Gyorsan a kezébe nyomtam a hozzá illő pólót, majd egy könnyű lökéssel pályára állítottam a próbafülke felé. Közben igyekszem össze szedni a többi holmit, hogy minnél hamarabb végezzünk. Mikor adom be neki a többi cuccot, megkér, hogy nadrágból hozzak egy nagyobbat. Jólvan, akkor nézzü miből élünk. Ez a fajta természetesen nincs, ami hasonló stílusú, az pedig két számmal nagyobb. Na próbálkozzunk meg vele, hátha bejön. Felkapok egyet és oda viszem.
-Csak ez a fajta van. - közlöm vele a tényeket, de úgy tűnik, eddig tetszik neki. Ezek szerint nem is vagyok olyan rossz emberismerő. amíg felvezsi én is kicsit körül nézem, de nem nagyon találok hozzám illőt. Megvártam, hogy készen legyen, majd amikor kilépett, jobban megnéztem. Elég jó kis szerelés lett a végeredmény, megint ügyes voltam, könyveltem el magamban a dolgot. Mikor a véleményemet kérdezte ne tudtam visszafolytani egy megjegyzést:
-Vegyél vissza az egódból, és mondhatjuk, hogy tökéletes vagy. - mondom neki mosolyogva. Egy kívülálló számára mi régi barátoknak, vagy párnak tűnhetűnk, pedig csak nemrég ismerjük egymást. Furcsa, hogy mégis milyen jól kijövünk. Lehet ebből még egy nagyon jó barátság is.
-Mit szólnál egy túrához az erdőben? - teszem fel neki a kérdést, ami alatt persze én a vallatást értem. Ha már meséltem neki az életemről, szeretnék pár dolgot róla is megtudni...

//Bocsi, ez megint kicsit hosszú lett, neked nem kell ekkora//

-Milyen figyelmetlen vagyok. Benjamin Lindgreen.*mutatkoztam be én is, s jobb kezét ajkaimhoz emeltem, s könnyű csókot leheltem reá.Vajon mért nem jutott nekem előbb eszembe, hogy bemutatkozzak? Hogy lehetek ennyire figyelmetlen. Kissé elmerengtem ezen, de Michaela lágy hangja teljesen elbűvölt engem.
Oh, én igen is tudom értékelni az életet, de nem az egyszerű halandó emberekét, hanem a sajátomat. Egy ember nem több számomra, mint táplálék. Sem több, sem kevesebb. De hogyan is értethetném ezt meg vele, aki állatokat eszik. Mintha úgy rémlene, hogy azt mondta ő is iszik emberi vért. Akkor meg hogyan „nézheti „ le azokat, akik csak emberi vérre szomjaznak?
-Ha te is iszol emberi vért, mért van szükséged állatokéra? És ha állati vért is iszol, nem félsz, hogy a közeledben lévő állatok hatására egyszer csak elveszted a fejed és lemészárolod szegényeket? Ne haragudj, hogy ennyit kérdezősködök, de mindig is érdekelt, vajon hogyan gondolkodhat egy olyan vámpír, aki állati vért iszik. Sokszor gondolkodok el ezen, de általában választ nem találok. De itt vagy te, aki végre felnyithatja a szemeimet ezen a téren.* mondtam, s ajkaim széles mosolyra húzódtak. Remélem észreveszi, vagyis megérti, hogy csak viccelődni próbálok vele. A fogalmazásom sem túl komoly és még ráadásul széles vigyorral mondtam az egészet. Biztosan érti a tréfát. Nem tűnik befásultnak.
Beleegyezett a vásárlásba. Ennek szívből örülök. Nem mintha nem találtam volna fel magam, de azért jobb, ha egy csinos hölgy társaságában vagyok. Ráadásul öltözéke jó ízlésre vall, ő biztosan jó tanácsot ad majd öltözködés terén.
-Hát akkor talán induljunk is vásárolni. Kíváncsi vagyok , milyen az ízlésed.* mondtam s ismét sikerült szép széles vigyorra húznom ajkaim. Annyira, hogy szinte teljesen kilátszottak éles fogaim. A lány bólintott s elindult vissza, az erdő felé s közben sorolta a Cullen család és az indiánok egyezségét. Mintha még a Volturinál hallottam volna valamit erről a történetről. De tulajdonképpen annyira nem foglalkoztat ez a dolog, hiszen én nem tartozom közéjük, ezért nem kell betartanom semmilyen szabályt. Gondolom így megy ez itt. Bár amit a quileute törzs tagjairól mondott, az igazán érdekesnek tűnt.
-Érdekes mennyi mindent tudsz az itt élő törzsekről, törvényeikről és szokásaikról. Biztosan régóta élhetsz itt. Tényleg , mióta is élsz itt?*kérdeztem miközben egy tisztásra értünk. Gyönyörű, nyugodt hely volt ez. Ennél szebbet elképzelni sem tudnék. Sok helyen jártam már. Olaszország szinte minden zugát ismerem, tudom merre induljak, ha pezsgésre vágyom és merre, ha nyugalomra. Ez a hely meg itt mintha a mennyország egy kisebb darabkája lenne. Még mielőtt jobban szemügyre vehettem volna a tisztást, már át is haladtunk rajta és ismét egy kis ösvényen vezetett.
- Hihetetlenül szép volt ez a tisztás. Ide még mindenképp vissza kell jönnöm.*mondtam, s arckifejezése arra utalt, neki is legalább annyira tetszett a kis tisztás, mint nekem.
Mire észbe kaptam már vége is volt az ösvénynek s egy országút félén találtam magunkat. A város már nem lehet messze, hiszen már hallani lehetett a zsibongó tömeg hangját. Jól ismerhette az erdőt. Sőt biztos voltam benne, hogy az egész környéket majdnem úgy ismeri, mint a saját tenyerét.
Igazam volt, tényleg elég jól ismeri a környéket. Bár jóval az átlag emberi tempó felett haladtunk, azért beletelt körül-belül tíz percbe, míg elértük a város határát. Ott lassítottunk tempónkon s normál sebességgel haladtunk a belváros felé. Forks furcsa kis városka, de úgy tűnik éppen megfelelő rejtekhely a vámpírok számára, hiszen mióta itt vagyok szinte egy percig nem sütött a nap és folyton esik az eső. Számomra ez éppen megfelelő, de vajon hogyan bírják ezt a halandók? Hiszen egy normális ember ha teheti élvezi a meleget és a napsütést. Hogyan képes itt bárki is élni? Vagy itt talán csak vámpírok élnek? Nem hiszem, érzem az emberek vérének illatát. Olyan csábítóan édes és ellenállhatatlan. Hogyan kérheti bárki is, hogy ne vadásszak? De jó, elég. Megígértem Michaela-nak, hogy nem vadászom a kedvéért. Majd, ha vettem pár ruhát vadászni megyek. Addig még kitartok, hiszen van önuralmam vagy mifene.
De ugyanakkor érzem más vámpírok szagát is. És mintha ázott kutya szag áramlana mindenhonnan. Mi ez az egész? Már hallottam, hogy az állítólagos vérfarkasoknak van ilyen szaguk, de vajon Michaela erről a legendáról beszélt? Tényleg léteznek vérfarkasok…ez hihetetlen. Ismét elmerengtem ezen s mire észbe kaptam, Micha már egy butikban válogatta nekem a számomra legmegfelelőbb ruhadarabokat. Ismét nem tévedtem, hiszen Micha-nak tényleg kitűnő ízlése van, akárcsak nekem. Michaela…milyen gyönyörű név… És még csak fel sem tűnt eddig, hogy máris elkezdtem becézgetni magamban.
Jobb, ha ezt befejezem. Előbb még ki kell ismernem magam a környéken, aztán vadásznom kell és csak ezek után jöhetnek a nők. De legelső sorban találnom kell néhány normális göncöt. Michaela-nak nagyon jó érzéke van, hogyan zökkentsen ki mélázásomból. Most éppen előttem állt és két nadrágot lógatott az orrom előtt, arra várva, hogy döntsem el, melyik tetszik. Fogalmam sincs melyiket választottam, hiszen ismét elvesztem gyönyörű, rózsaszín szemei ragyogásában. Ráböktem az egyikre, aztán hozott egy a nadrághoz passzoló pólót és ezekkel együtt egy próbafülke felé taszigált. Miközben én az új ruháimba próbáltam beletuszkolni magam, ő keresett nekem alsóneműt meg egy a szerelésemhez illő sportcipőt. De a méretemet nem találta el, két számmal kisebbet hozott. A nadrágot kiadtam egy kis résen.
-Ebből hoznál nekem egy nagyobbat? Talán abba be tudom magam préselni*mondtam a függöny mögül kikukucskálva s ismét szélesen vigyorogtam. Amikor visszajött, már egy más fazonú nadrágot hozott. Na tessék, ilyen az én szerencsém. Nincs a méretemben abból a nadrágból. De hát mindegy. Ezen biztosan nem állok neki keseregni, hiszen mégis csak pasiból lennék, vagy mifene.
-Ez még klasszabb, mint a másik. Köszönöm!*mondtam s behúztam a függönyt és felpróbáltam a nadrágot. A pólóban, amit az elején kiválasztott nekem és a nadrágban éppen az ízlésemnek megfelelően néztem ki. Kiléptem hát a fülkéből és körbe fordultam egyszer-kétszer, hogy ő is megcsodálhassa rajtam saját „műalkotását” .
-Nos, mit szólsz?*kérdeztem, mikor úgy éreztem, hogy kellőképp szemügyre vett. Büszkén pózoltam előtte, akár csak egy fotómodell.

A fiú az iddigiek alapján kicsit pimasz és nagyra van magával, de nem ez a legrosszabb tulajdonság, amit kifoghattam volna. Egészen könnyen kezelhetőnek tünik eddig, főleg az ingerlékenysége az, amiből rosszabbra számítottam. Nagyon remélem, hogy ez a nyugalom nem csak egy álca, mivel ha harcra kerülne a sor, egész biztosan én húznám a rövidebbet. Egyenlőre engem csak figyel, akkor talán nem lesz különösebb probléma itt. a megjegyzése, amit az állatokra vadászókra tesz kicsit szíven üt. Nem hittem volna, hogy ezt gondolják rólunk. De mi vagyok én, hogy ezért elítéljem? A legtöbben azt gondolják az emberi vér sokkal erősebbé tesz, és ezt használják fel indoknak a gyilkosságaikhoz. Ez az, amire én soha nem lennék képes.
-Állatokra csak azok tudnak vadászni, akik magas fokon képesek uralni a vérszomjukat. Vagy olyanok mint én, és felismerik az élet értékét. - teszem hozzá, mivel én soha nem voltam képes senkit és semmit megölni. Nekem ahhoz túl gyenge a szívem, hogy úgy mondjam. Nem mondom, hogy nem volt kísértés, de mindenkinek van egy erkölcsi határa. Nos, az enyém az eddigiek alapján piszok alacsonyan lehet. De nem bánom, így akárki akármit mond, képes vagyok érző lénynek tekinteni magamat, még akkor is, ha ebbe a hideg és kőkemény testbe vagyok bezárva... - Vásárolni? Nem bánom, ez nem nagy ár a béke megtartásáért. - mondom, bár kicsit erősnek találom a stílusát. De mit lehet tenni? Nem olyan szörnyű, és talán ha továbbra is szóval tudom tartani, kiderül, hogy egészen jó fej. Legalábbis nagyon remélem. Közben tovább beszél, de megint nagyon veszélyes vizekre terelődik a téma. Ajjaj, kellett nekem rosszul fogalmazni. Most hogy a fenébe ússzam meg a vallatást? Már az első kérdése éppen elég veszélyes. Ennél hülyébb helyzetbe nehezen kerülhetek. Hoppá, tévedni emberi dolog. Mikor mosolyogva közli velem, hogy ex Volturi egy pillanatra megmerevedek, de utána rájövök, hogy ez csak jól jön nekem. Akkor nem kell kiselőadást tartanom neki a helyi erőviszonyokról, elég ha felvázolom a helyzetet. Bár bevallom, én semmi vicceset nem találok abban, hogy neki nem könnyű megszabni, hol vadásszon.
-Remek, akkor nem kell hosszan magyaráznom a dolgokat. A Cullen család jelenleg Forksban van, és egyességet kötöttek a helyi indiánokkal, amíg nem történik vámpír okozta haláleset, nem támadnak egymásra. - fejtettem ki bővebben a véleményemet, de még mindig elég zavaros volt a dolog. Mivel láttam, hogy próbálja szóra nyitni a száját, inkább gyorsan elébe mentem a kérdésnek. - Itt él a quilety törzs. Azt mondják, ha vámpír van a közelben, a tagok képesek magukat megvédeni és mindenki mást is. Erről többet nem mondhatok, mivel hétpecsétes titok, legyen elég annyi, hogy a legenda igaz... - merem remélni, hogy nem akar tovább faggatni, nem szívesen hazudok bárkinek is. A másik eshetőség, hogy ki sem fogom nyitni a számat, és kezdem azt hinni, ez lenne a jobb megoldás. Akkor legalább biztos lehetnék benne, hogy nem fedek fel senki előtt olyan titkokat, amelyekről nem lenne szabad, hogy tudomásom legyen. Meredek a talaj az én lábam alatt is, de még messze nem olyan veszélyes, mint neki. Ezután végre retörölte az arcáról a mosolyt és komoly képet vágott. Csak tudnám miért van még mindig olyan érzésem, hogy magában jót derül a dolgokon. Na mindegy, nekem egyre megy. Bocsánatot kért és bókolt, szóval nem akarja, hogy faképnél hagyjam. Akkor nem leszek én sem jeges, elő szedem a közvetlenebb modoromat. Végre hajlandó vagyok mosolyogni is, és nem is az álarcmosolyt produkálom, amit akkor szoktam, ha a koromat kérdezik.
-Semmi gond, nem bántottál meg. Megszoktam, hogy a legtöbb emberrel, akarom mondani vámpírral nem egyeznek a nézeteim. - válaszolok vidáman, mivel egyre inkább az az érzésem, nem fog bántani a fiú. Ahhoz eddig túl kedves volt velem, ráadásul az én esetemben érvényes a szégyen a futás, de hasznos közmondás is. Elvégre a gyorsaságomat fejlesztettem egyedül. Azt azért megnézném, hogy ér be, számomra hazai terepen. A következő mondata azonban kibillentett az egyensúlyomból. Nem hitte volna, hogy ilyet fogok hallani egy vámpírtól. Ez többet ér, mint egy önfeláldozó tett. Ha nem is egészen, de egy részben kitárta nekem a szívét, pedig nem is ismer. Kezdem úgy érezni, az elején rosszul ítéltem meg. Kevesen tudnak ilyen őszinték lenni bárkihez is. Akkor én is válaszolok neki.
-Én sem viselem el egykönnyen, de csak azért, mert tőlem mindezt megtagadták. Egyébként pedig nem olyan szörnyű. Engem ez figyelmeztet az idő múlására és a világ változásaira. Mióta átváltoztam, mindig van mellettem pár állat. Enélkül nagyon magányos lennék... - mondom tovább a saját szövegemet, miközben próbálom magamat visszahozni a depresszióból, amibe ejtettem. Úgy fél pillanat alatt sikerül is, de közben azért egy fájdamas arckifejezés érezhetően átsuhant rajtam. Ezt már kitörölni nem tudom, és sikerült szerintem vele magamat még védtelenebbnek feltűntetnem. Pedig ezt eddig nem nagyon látta senki. Nem akarok még a szokásosnál is gyöngébbnek tűnni. Késő bánat, eb gondolat. Ilyen az én szerencsém, ne mindegy. Akkor ideje újra rá figyelni, különben nem fogom tudni, hogy válaszoljak neki. Végre egy könnyű kérdés. Erre talán tudok válaszolni is. - Tényleg szeretem az állatokat, mivel ők még soha nem árultak el. Önként vannak velem, semmire nem kényszerítem őket, bármikor magamra hagyhatnának. Ehhez képest kifejezetten hálás lények, veled is hajlandóak lennének harcba bocsátkozni miattam, pedig tudják, hogy nincs esélyük. - mondom, miközben lenyúlok és elgondolkozva simogatni kezdem Brit bundáját. Már idejét sem tudom, mikor voltam utoljára bárhol is legalább Hórusz nélkül. Lassan megszoktam, hogy mindig velem vannak. Ekkor szöget üt a fejembe valami, ezért megint a vámpírra emelem a tekintetemet. - Egyébként még be sem mutatkoztam. Michaela White vagyok. - mondom mosolyogva...

Már megint ez a vadászat tilalom. Nem tetszik ez nekem. Mi az, hogy egy vámpír nem vadászhat ott, ahol akar? Ha úgy tartaná kedvem mért ne vadászhatnék akár itt is? Ugyan ki tiltja meg? Vagy ki büntetne meg érte? Talán a Volturi? Ugyan már, nem foglalkoznak ők ilyen piti ügyekkel. Van ennél fontosabb dolguk is, tapasztalatból tudom. De akkor meg mi ez az egész? Nem értem, de a csini csajszi kedvéért talán megteszem, hogy nem vadászok a környéken...talán!
- Természetesen emberre, ugyan mi másra lehetne? Állatra? Ugyan már! Csak a gyávák vadásznak állatokra... ez annyira emberi szokás. De nem bánom, a kedvedért megteszem, hogy nem vadászok a környéken. Cserébe viszont el kell kísérned vásárolni.- mutattam végig ismét kissé megkopott ruhámon. Már kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam kopott ruházatom miatt, mivel láttam, hogy ez a lány igenis jól öltözött, csinos és jó illata van. Amíg én nem leszek fele ilyen jó állapotban, addig semmi esélyem egy lánynál sem. Szóval irány vásárolni... bármennyire legyen is ez fárasztó számomra.
Érdekes, hogy ő is iszik emberi vért is, meg állati vért is. Ha egyszer nem úgymond "vega" akkor miért van szüksége állati vérre is? És miért olyan fontos számára az a bizonyos törékeny egyensúly?
- Lenne egy kérdésem, vagy legyen inkább rögtön kettő. Miféle törékeny egyensúlyról beszélsz és milyen bandákról van itt szó, akik Forks városát uralják? A szavaidból úgy vettem ki, hogy nekik van közük ahhoz, hogy nem vadászhatok a környéken, csak éppen 50 km-rel arrébb. Ne haragudj, de számomra ez kicsit nevetséges*mosolyodtam el egy pillanatra. Nem akartam gúnyosan nevetni, mégis az az érzésem volt, hogy talán kicsit úgy sikerült.
- Ne érts félre, nem téged nevetlek ki, csak az mulatságos számomra, hogy egy ex Volturi tagnak meg akarják szabni, hogy hol vadászhat.*mosolyogtam ismét, de az ő arcán még mindig nem volt halvány jele sem annak, hogy ezt ő is ily mulatságosnak találná.
Mikor láttam, hogy őt ez véresen komolyan érinti inkább letöröltem a vigyort a képemről és komolyra fordítottam a szót.
- Ne haragudj, nem gondoltam, hogy téged ilyen mélyen érint ez a téma. Nem akartalak megbántani. A szemeid viszont gyönyörűek. Még soha ehhez fogható szépséggel nem találkoztam. *bókoltam, hátha ettől felenged szigorából.
- És az állataid is nagyon aranyosak. Régen nekem is volt egy sólymom, de sajnos elpusztult. Ezért nem bírom elviselni a halandókat a társaságomban. Nem bírom elviselni az idő múlásának jeleit, mint a halált, vagy az öregedést.*mondtam immár komor arccal. Hiszen tényleg így volt. Nem szoktam a legelején ennyire őszinte lenni senkivel. Fura...
- Nem találom furcsának sem azt, hogy itt vannak, sem azt, hogy védelmezni próbálnak. Hogy védenek az természetes, hiszen egy ilyen gyönyörű, törékenynek tűnő teremtményt csak óvni lehet még a széltől is. Csak észrevettem, mennyi állat vesz körül és gondoltam biztosan szereted őket. És úgy tűnik tényleg így van, nemde?* ismét mosolyogtam s ezúttal már ő is viszonozta mosolyomat, kivillantva gyönyörű fehér fogsorát. A legutolsó porcikájában is gyönyörű és tökéletes. Hogyan kerülhetnék közelebb hozzá? Nem feltétlenül szeretnék rögtön az ágyban kikötni vele, szimplán csak szeretnék a közelében maradni. Remélem ő is hasonlóképp érez irántam. Oh, miről beszélek?! Hogyan lehetnének még vagy neki vagy nekem érzéseim? Hiszen még csak életemben most látom először ezt a lányt. De a szimpátia részemről megvan. Vajon részéről is? Hm...remélem...

Miközben felé mentem láttam az arcán átvonulni jó pár érzelmet, nyilván nem tetszett neki, hogy az első szavam hozzá egy figyelmeztetés. Jobban megnézve láttam, hogy a szeme majdnem fekete, szóval már elég régen nem ehetett. Ajjaj, ezzel lesz itt egy kis probléma, mivel fogadni mernék a fél életembe rá, hogy nomád. Huhú, ha nem kapom el, itt jókora bandaháborút robbantott volna ki. Mázli, hogy nem az egyik alakváltóval akadt össze, akkor egyikük már nem élne... Na jó, ezt gyorsan fejezzük be, mert a végén még megtörténik és akkor nekem is meglesznek a saját problémáim.
Közben kicsit jobban megnézem magamnak, és el kell ismernem, egészen jóképű. De szemmel láthatóan már jó ideje úton van. Legalábbis a ruhájából ítélve. A megjegyzésére kicsit a szemébe nézek és igazam van, tényleg éhes. De még van egy vörös folt a szemében, akkor ráadásul nem is vega. Remek, ennél jobb csak akkor lehetne a helyzet, ha valaki más is felbukkanna. De jobb lesz gyorsan válaszolnom neki, fogalmam sincs mennyi türelme lehet.
-Hol nem tilos a vadászat? Nos, ez attól függ mire akarsz. Amennyiben valamilyen állatra, egy kis terület kivételével bárhol lehet. - ez a hely pedig az én birtokrészem. Ott még az állatokat sem lehet bántani, teszem hozzá magamban. - Ha emberre, akkor 50 kilométerrel odébb, bármerre. Forks két bandának is székhelye, így a törékeny egyensúly miatt csak a várostól távol lehet vadászni. - ahova már nem terjed ki a farkasok birodalma. Ami persze még mindgi bővülni próbál, csak nem tud.
Közben érzem, ahogy végig siklik rajtam a szeme, de nem zavar különösebben. Más is nézett már meg, mivel elég gyakran nem tudják kitalálni a koromat. Még eggyel több nem számít ennyi idő után. Mikor a szememig ér a döbbenet kiül az arcára. Szóval észrevette a szemeimet. Kérdően nézek rá, ha felteszi a kérdést, válaszolok neki a különös színre. Nagy nehezen végül csak kinyögi mit akar. Elmosolyodom, majd vidáman válaszolok.
-Valójában a vérek keveredése miatt. Emberi pirosat okoz, állati sárgás aranyat. Én mindkettőből iszok, így az enyém a rózsaszín árnyalataiban pompázik. - mondom büszkén, mivel ez az ismertetőjegyem. Ilyen nem találni talán az egész világon még egyet. közben felhívja a figyelmem rá, hogy újra körbevesznek az állatok. Eddig fel sem tűnt, már annyira megszoktam a jelenlétüket. De azért az erős túzás, hogy sereg. Csak három van itt.
-Három, közülük kettő van itt. A többi állat csak véd, kérés nélkül. - mondom nyugodtan, mire kicsit meglepődik. Igen, a legtöbbek elől menekülnek, de nem tőlem. - Brit a kutya az enyém. Őt még lerázni sem tudom. A másik Hórusz, a sólyom. Ő talált rád, és figyelmeztetett engem a jelenlétedre. A rókának Risa nevet adtam, de ő ebben az erdőben él... - fejezem be a kis monológomat. - melyiket találod furcsának, hogy itt vannak, vagy hogy próbálnak megvédeni, ha kell? - teszem fel a kérdést az arca láttán.

Merev, szinte kővé dermedt helyzetemből sikerült kizökkentenie. Még csak időm sem volt hátra fordulni, máris mellettem ült egy sziklán és kérdőn bámult rám. Próbáltam visszaemlékezni arra, hogy vajon mit is mondhatott.
Valami olyasmi rémlett, mintha azt mondta volna, hogy vadászati tilalom van. Még jó, hogy csak pár napja értem ide, még nem is ismerkedtem meg senkivel, még csak ezzel a lánnyal sem és ő engem máris itt tiltogat, meg dirigál. Hát szép, mondhatom! És még csak be sem mutatkozott.
Szép, majd éhenhalok...
Mintha valami olyan rémlene, hogy azt kérdezte új vagyok-e.
Kicsit próbáltam lehiggadni és úgy válaszolni a kérdéseire.
-Igen, csak nem rég érkeztem a városba. Eddig az erdőben éltem, de szeretnék már enni és valami normális göncöt találni magamnak.*miközben az utolsó szavakat mondtam végigmutattam kopott ruháimon, bár gondolom enélkül is észrevette, milyen béna szerkóban is vagyok.
- Bár ide nem vadászni jöttem, csak véletlenül keveredtem ide. De azért megmutatnád, hol vadászhatok, ahol nem tiltott?*próbáltam szépen kérlelni.
Amíg beszélt volt időm kicsit jobban is szemügyre venni a lányt.
Bár kicsit meglepett, hogy eddig nem akadtak meg vérvörös szemeim a lány formás idomain. Gyönyörű hosszú combjai voltak , teljesen elvesztem látványukban.
Szemeim feljebb emeltem, mikor kigyönyörködtem magam lábaiban. Vékony alkatú lány volt, talán kicsit túl vékony is számomra, de kellőképp megvolt mindene ennek ellenére. És az ajkai...ismét elveszem. Lassan, sokára emeltem csak még feljebb szemeimet, hogy az ő szemeibe nézhessek, amikor rendkívül érdekes dologra lettem figyelmes.
A szemei, rózsaszínűek voltak...ez meg hogy lehet? Ennek köszönhetően kicsit zavartan pillogtam ismét, mikor ő megint csak kérdőn nézett rám, mert befejezte válaszait a kérdéseimre.
- Hogy lehet, hogy a szemeid...rózsaszínek?*kérdeztem még mindig értetlenül.
Aztán elvesztem szőke, dús hajzuhatagában. Gyönyörű volt ez a lány.
De mi ez az állat hadsereg körülötte?
- Látom szereted az állatokat. Hány állatod van pontosan?*érdeklődtem igazából.
Ha nem érdekelt volna, nem kérdeztem volna. Sőt, ha nem érdekelne ez a lány nem érdeklődnék felőle. De különösnek találtam, még annyi lány után is akadhatok olyanra, aki újat tud számomra mutatni? Meglátjuk...

A kibékülés nem pont úgy halad, ahogy gondoltam, de annyit legalább el tudtam érni, hogy az én területemet harcmentes zónává alakítsák. Egyre inkább azt érzem, én vagyok Svájc ennek a furcsa párharcnak a közepén, és aki nem akar belefolyni az állandó vámpír-vérfarkas csatározásokba, bár abból nagyon kevés van mindkét oldalon, az engem keres meg. Ennek örülök, ráadásul azt hiszem végre megértették, hogy én szívesen segítek sérülteken is, nem fogok senkire rá támadni, ha vért látok. Bár éppen elég bajom volt vele, hogy a nem éppen szokásos kisállataimat elfogadtassam mindenkivel, és rávegyem őket, hogy ne intézzék el közülük egyiket sem. Most már nem is tudom mire mennék nélkülük, mindegyik jelzi, ha illetéktelen van az általam behatárolt területem, vagy bárhol máshol a közelben.
Most is éppen az erdőben sétálok, de egyenlőre semmi érdekeset nem találtam. Hórusz éppen most jött vissza, és valami miatt nagyon izgatott.
~Biztos vagy benne, hogy ismeretlen vámpír van a közelben? ~ teszem fel neki a kérdést, mire igennel jelez. Szóval újabb taggal bővül Forks amúgy sem túl ritka természetfölötti lényeinek közössége. Azonnal a keresésére indulok, mivel nem lenne túl jó senkinek sem, ha az idegen megtámadna valakit. Az út első részén teljesen Hóruszra támaszkodom, ilyen messziről még nem érezni a szagát. Mikor szagot fogok, elbocsátom a madarat, had vadásszon egy keveset. Közben követem az illatot, de nem jelent túl sok jót. Pontosan az iskola felé tart. Ajjaj, ha Cullenék akadnak vele össze, abban nem lesz kegyelem. Nagyon remélem, hogy még senkit nem bántott.
Futásnak eredek, mivel nem akarok a kelleténél több időt töprengéssel tölteni, miközben a férfinak esélye van egy ártatlan diák kivégzésére. Nem sokkal magam előtt meg is találom, és ahogy nézem, még nem evett. Akkor jobb lesz figyelmeztetni rá, hogy ne is tegye meg. Most vett észre, pech. Nem baj, egyszer úgyis fel kellett volna hívnom magamra figyelmét. Asszem akkor gyorsan túleshetünk a másik erejének felmérésén, ami számomra teljesen felesleges, anélkül is tudom, hogy egyedül nem bánnék el vele. Éppen ezért nem fogok harcot kiprovokálni. Közben érzékelem, hogy végig mér, és pár dolgon nyilván megakad a szeme. Na igen, nem minden vámpír mászkál rózsaszín szemmel errefelé.
-Új vagy itt, igaz? - teszem fel az egyértelmű kérdést, mivel a legtöbb embert erre felé felismerem már. - Előre figyelmeztetlen a városban és környékén vadászati tilalom van a fajunk számára. - szólalok meg nyugodt hangom, mivel ezzel semmiképp sem idegesíthetem fel. Közben a diákok már eltűntek a termekben, és hála az esős időnek, a lehető legnagyobb biztonságban vannak 5 vámpír jelenlétében. Közben kicsit közelebb sétálok hozzá és leülök az egyik nagyobb sziklára az ösvény mellett. Felé fordulok és várom, erre mit fog reagálni...

Jó pár napja a városban vagyok már, de még ki sem mozdultam az erdőből. Ráadásul még se szállásom, se egy normális ingem sincs, amit felvehetnék. Kicsit rinyálós csajnak tűnhetnék ezekkel a gondolatokkal, de ez az igazság. Nincs rendes ruha = nincs csajozás. Ideje lenne már vadásznom is, legalább egy hete, hogy nem ettem.
Utnak indultam hát, normál emberi tempóban haladtam az erdő széle felé.
Már-már kiértem az erdőből, amikor csengőt hallottam.
- Te jó ég! Ez egy iskola! - nyilallt belém a felismerés. Hamar el kellett volna tűnnöm onnan, de már késő volt. Lépteket hallottam a hátam mögül, s gyorsan egy fa mögé húzódtam, nehogy találkozzak az illetővel.
Lent a suli udvaron gyűlekeztek a diákok. Izgágák voltak, folyton nevetgéltek, lökdösték egymást. Egyesek kisebb csoportokba verődtek és a többieket pásztázták. Aztán újból megkondult a csengő és mind elindultak afelé a szárnyas ajtó felé, amely azt hiszem a torna terembe vezethet.
~ Biztosan valami sulis előadás ~ gondoltam magamban, aztán ügyet sem vetettem már a kialakult kisebb dugóra.
Kicsit elméláztam, vajon merre is induljak s azt vettem észre, hogy a tömeg teljesen eltűnt. Nem tudom, mióta is álldogálhatok itt, de ismét lépteket hallottam s egy ismeretlen nőstény vámpír csábító illata terjengett felém. Szinte időm sem volt beleszagolni igazán a levegőbe, hogy kideríthessem, merről jön ez az illat, mert ekkor már meg is pillantottam.
Kicsit tétováztam, vajon odamenjek hozzá? Végül is egy idegenvezető jól jönne. De előbb talán még kivárom, milyen szándékkal is közeledik felém.

...