Parkoló...

Rajzfüzet? Tőlem az messze áll. Nem csak azért, mert fiú vagyok és nem tudok rajzolni... tudok rajzolni csak nem szeretek. Mondjuk otthon a falam tele van a rajzaimmal. Az sem most volt, körülbelül három éve hagytam abba a rajzolást. Csak azért, mert már ráuntam. Nem, egyáltalán nem furcsa.... ez van.
Szóval... átestem Anabellán, de szerencsére megtartottam magam. Neki nem lett semmi baja, ugyebár közben én is rájöttem, hogy ő nem ember... báris az illatáról. Próbáltam a gondolatait kiolvasni, már hallott rólam. Furcsa, ennyire népszerű lettem volna? Mondjuk, még senkitől sem hallottam ezt. Na de majd kifaggatom. A név után, valóban eszembe jutott, hogy már hallottam valahol... mondjuk lehet hogy órán. Kit tudja. Kicsit elmerengtem, egy halvány mosoly jelent meg az arcomon és bólintottam.
-Örülök. -Először csak ennyi jött, majd mikor felhozta, hogy már hallott rólam, folytattam. Kíváncsi természetű vagyok, nem tehetek róla.
-Hallottál rólam? Kitől és mit? - Kicsit összeráncoltam a homlokom. Tényleg nem olyan nagy dolog, de azért érdekel a pletyka témája... azért senkinek sem mindegy az, hogy mit mondanak róla. Mondjuk én már kezdem megszokni. Aztán, jön egy igen furcsa mondat. Ne nézzem hülyének? Nem nézem, de... mindegy.
-Nem néznek hülyének, mért néznélek? Az, ahogy te is ha jól gondolom. - Mondtam halkan, majd ismét elmosolyodtam. Közben végigpillantottam Anabellán végül vissza a szemkontaktusba.
-Jól gondolom? - Ha már itt tartunk akkor fejezzük is be ezt. Gondolom, ha megbizonyosodunk róla, ő is és én is hogy mind a ketten vámpírok vagyunk akkor kicsit könnyebb lesz, talán. Tudtam pontosan, hogy ő nem teljesen olyan mint én. Ez nem számított, én nem ítéltem el az embereket. Nem vettem le róla a szeme, figyeltem, közben pedig végig mosolyogtam és persze hallgattam is mit mond.

Idő közben elővettem a rajzfüzetemet, és elkezdtem animéket firkálgatni. Nagyon pro vagyok... Lehetne ez a szakmám, biztos keresnék vele. Az ilyen rajzfilmesek tök sokat keresnek. Ki kéne próbálnom. Dehát.. a majdnem 900 év alatt jókor jövök rá. Egészen idáig rendes portrékat meg néha karikatúrákat rajzolgattam, egész jókat. Amikor Horvátországban éltem, kiültem szépen a tenger mellé a kávézóval szemben, mint akárki más tette volna, és 25 kunáért rajzolgattam portrékat, viszonylag gyorsan. De ez szerencsére nem tűnt fel senkinek. Be is néztem volna. A kávézó előtt volt egy fagyis izé, ahol egy magyar dolgozott, Pisti. Olyan mutatványokat csinált, hogy azt hittem ő is vámpír. De nem az. Dobálgatta a fagyit meg minden. Zsonglőrködött. Egyszer odahívott egy tizenéves srácot aki sétált. Mondta neki, hogy nyissa ki a száját. Egy ideig kérdezgetett a gyerek, de aztán kinyitotta. És akkor a Pisti beledobott fél méterről egy gombóc fagyit. És még csak félre sem ment! Meg elég furi fagyikat csinált. De csak nekem. Vicces volt, és azzal sétálgattam. Mindenki hülyének nézett. Drága Pistinek úgy sikerült a mutatvány, hogy szívószálat állított a fagyiba. Eléggé, khm.. félreérthető volt. De tök jó. Ha jól emlékszem, a mangó volt a legjobb meg a kókusz. Bezzeg Bécsben meg kidobtam a mangósat. Az osztrák Badenban//user anyuja ott lakik// vannak jó fagyik. Csomó olasz fagyizó van ott, főleg fent a sétánynál. Kenik a fagyit, tök király. Ott a legdurvább a Red Bull-os meg a pattogós cukros. Olaszország meg a Red Bull.. Jó vicc. Bár, megeshet, de ahol én lakom, azt sem tudják, mi az. Nekünk nem kell energia ital.
Gondolkodásomból az zökkentett ki, hogy valaki belémjött. Valami szöszi srác. Ahogy az illatából éreztem, vámpír. És a szeme arról árulkodott, hogy bizony ő nem nomád. Rég láttam már vegetáriánusokat. Természetesen Cullenékat leszámítva, tegnap az ő szöszijükbe botlottam bele. Nem is értem, hogy bírják ki állati véren... A név hallatán kissé elgondolkodtam. Hallottam már róla, és már láttam is. Szóval ő Chace. Nem hittem volna, hogy ő egy vérszívó. Bár, hogy mondták, hasonlít Cullenékra. Róluk pedig Aro mesélt, meg mint említettem, tegnap találkoztam egikükkel.
-Anabella Volturi - mutatkoztam be én is, majd folytattam. - Látásból én is ismerlek, sőt már hallotam rólad. - mondtam mosolyogva. Nem olyan nagy dolog, hogy egy srácról pletykálnak egy suliban. Mindenhol ezt teszik. Ismét beleszippantottam a levegőbe, és nem bírtam ki, hogy meg ne kérdezzem..
-Ne nézz hülyének, de.. te vámpír vagy? - kérdeztem nagyon halkan. Ha vámpír, akkor meghallotta, de ha tévedek és ember, akkor majd kérdezek valami mást. Egy ember ez biztos nem hallotta volna. Ez a mázlim.
//Ciczám majd küldök képet msn-en milyen fagyira gondoltam, olyanokat csinált a Pisti anyumnak de én ettem meg mindig XD//

Fél8 után van, és én el fogok késni... lassan szokásommá válik ez. Nem tudom mi van velem, vagyis, talán szerelmes vagyok. Talán... Risa remélem lassan megbékél, szeretném már újra látni és beszélni vele mint régen. Tudom hogy megbántottam, de nem akartam. Egyáltalán... nem tehetek róla hogy ez vagyok. A kék audival beálltam a parkolóba, gyorsan kiszálltam majd elindultam, de úgy hogy szinte nem is figyeltem hova lépek. Még a cuccom is a kocsiban hagytam, bravó. Mostanában tényleg egy kicsit szét vagyok esve ami azt illeti...
Amikor kivettem a cuccom a kocsiból, elindultam, de perpillanat előre nem figyeltem. Egyszer csak arra leszek figyelmes hogy valakin "átesek". Mondhatni így is, szerencsére megtartom magam egy pillantást veszek az illetőre. Anabella volt az, de... rájöttem közbe hogy nem is ismerem a lányt, talán csak látásból.
-Bocsi. -Mondtam, miközben megálltam előtte és gondoltam, ha már így átestem rajta illene bemutatkoznom is.
-Chace vagyok. De... látásból már ismerlek azt hiszem. -Közben próbáltam megfejteni, hogy mit gondol. Egy kisebb mosolyt erőltettem az arcomra közben, mondjuk úgy... annyira talán még sincs rossz kedvem. Mellesleg, farmernadrág, fehér póló, fehér ing és egy fekete-fehér tornacipő van rajtam. Mást nem igazán mondtam, elsőre nem is tudtam mit... hülyeséget pedig jobbnak láttam nem mondani. Az ismerkedős sablonos kérdések már egy kicsit unalmasak nekem.

Az erdőben sétáltam. Hirtelen valami orrfacsaró, ázott kutyaszagot éreztem. Az orromat elhúzva néztem körbe. Nem láttam semmit. A fák között elfutott valami, és én odakaptam a fejem. Elképzelésem sem volt, mi lehet ez. Leguggoltam és felvettem egy szivárványszínű, gyémántként csillogó, de mégsem átlátszó követ. Mint valami deformált diszkógömb. Gyönyörű, lehet kicsiszolom szív-formájúra és nyakláncot csinálok belőle. Elkezdtem forgatni a kezemben, teljesen megfeledkezve az iménti félelmemről. Amikor a legkevésbé számítottam rá, egy körülbelül kétméteres, krémszínű kutyaszerű korcs lépett elő a fák közül. A meglepetéstől természetesen a fenekemen landoltam. És úgy kúsztam hátrafelé. A farkas közelíteni kezdett, és felálltam. A tervem az volt, hogy egy szívdobbanásnyi idő alatt eliszkolok, de valahogy nem ment. A lábamra néztem. Semmi. Nincs a földbe gyökerezve, nincs odaragasztva, tényleg semmi. Dehát akkor miért nem tudok futni?! Talán a rémülettől? Az nem létezik. Az óriás farkas ekkor izmait megfeszítve támadó pozícióba állt. Hirtelen "kilőtte" magát, és felsikítottam.
Felültem az ágyban. Tudtam, hogy ma rossz ötlet volt aludni. De miért nem tudtam felébreszteni magam már akkor, amikor megéreztem azt a szagot? A francba.. A szívem természetesen nem dobogott, de igencsak szaporán vettem a levegőt. Nem muszáj lélegeznem, csak az emberség megmutatása és csak előttük csinálom, nehogy lebukjak. De amikor nagyon megijedek, van, hogy zihálni kezdek. Mint például most is. A gumi félig kicsúszott, a hajam össze-vissza állt. Nagyon guszta látványt nyújthattam... Felpattantam, és a következő pillanatban már a fürdőben álltam. Megráztam egy kicsit a fejem, így próbáltam kirázni a gondolatokat az agyamból. Reménytelen.
Felöltözve és rendbe szedve magamat mentem a garázsba. A táskámmal beültem a fehér, enyhén rózsaszínes mercedes cabriomba és elindultam a suli felé. Akkora marhaság! De Aro ragaszkodott hozzá, hogy iratkozzam be. Minek? Majdnem 1000 éves vagyok, és soha nem jártam suliba. Na jó, a Harvardot egyszer kijártam. De felesleges volt. Azt is csak azért, mert kényszerítettek. Teljesen elvoltam ilyen fölösleges dolgok nélkül a kastélyban. Nem értem, most miért lett megint rám erőltetve. És azt sem, hogy a Harvard után miért pont ez a putri? Ha nem lenne itt Forksban az a vörös vámpírcsaj, azzal sem lennék tisztában, miért kellett ide költöznöm. De miért pont én? Jane-t is elküldhették volna. Miért velem teszik eeeezt? Mindegy nem nyavalygok. Bekapcsoltam a rádiót. Valami izetlen country-zene ment vagy mi az isten, úgyhogy inkább beraktam egy CD-t. Saját összeállítás, Miley Cyrus, Ke$ha, Rihanna és Lady Gaga van rajta. Benyomtam a Rund this town-t. Észrevettem, hogy még csak fél 7 van. A fene, miért nem néztem meg előbb? Királyság komolyan... Most akkor unatkozhatok. Tudok mindent, amit itt vesznek, úgyhogy nem kell tanulnom se. Elkezdtem út közben a táskámban kotorászni. Meg sem ijedtem, hogy esetleg neki mehetek valaminek. Az lehetetlen, túl jók hozzá a reflexeim. Szerencsémre megtaláltam Shakespeare Öt drámáját, és tudtam olvasni a Romeo és Júliát. Nem mintha nem fújnám fejből, de imádom. Ugyanígy vagyok a Vízkereszt vagy amit akartokkal is. Meg úgy Shakespeare összes drámájával. Tök poén, hogy egyszer találkoztam vele. Ezt nem mondhatom el senkinek, mert hülyének néznének.
Végre a suli elé értem. Felhúztam a tetőt, lezártam a kocsit és kiszálltam. A kocsinak dőlve elővettem az mp4-emet és a Love Gamest kezdtem nézni és hallgatni. Reménykedtem, hogy gyorsan fog telni az idő, mert 7:30 előtt be sem engednek. Semmi szükségem rá, hogy halálra unjam magam. Legalább valaki a kastélyból eljöhetett volna. Nem unatkoznék. De neeeem.. Menjek egyedül. Szívás.
//Bocsi, elragadtattam magam XD//

- Jól van - sóhajtottam, nem jó szívvel. - Ha ennyi az ára annak, hogy belépj a terembe és ne lógj meg az óráról, akkor én tényleg bemutatkozom elsőnek, akár esik akár fúj, de ha téged szólít fel elősször akkor peched van mert te mész előre. - Részemről lezártam a beszélgetésnek ezt a részét.
Látszott rajta, hogy nehezen mond igent, de végül nagy nehezen beadta a derekát azzal a feltétellel, hogy mindenképpen én állok ki először beszélni magamról, én pedig mivel nem vagyok szamár rábólintottam.
Belépett a terembe, mindenki elcsöndesült és egy darabig minket nézett, de aztán újra elkezdett mindenki beszélni mindenkivel, mintha ott sem lennénk, alig, hogy leültünk máris becsöngettek.
Idegesen doboltam az ujjaimmal miközben arra vártam beszélgetés közben, hogy a tanár úr belépjen a terembe.

Folyt. köv. a tantermeknél

Ez a "pancserek vagyunk" e téren, teli találat volt. Mondjuk remélem itt csak így fogok kudarcot vallani. Megőrülnék, ha nem így lenne.
- Pontosan! - úgy tűnik, hogy nem tetszett neki, a lógás ötlete. Egy lépést szolídan hátráltam. Nehogy megegyen elevenen.
- Jól van, na! Én sem gondoltam teljesen komolyan!- abban igaza volt, hogy a köetkező órán nem kis fejmosást kapnánk. - A kioktatással kapcsoltaban teljesen igazat mondtál! Bár, amúggy sem ez lenne az első feleselésem egy tanárnak. - megbukás? Csak átmennék a pótvizsgán. Vagy... Ismét egy ötletem támadt.
-Sheryll! Köszönöm! Ha te nem lennél, nem jöttem volna rá a "szabadulásom" kulcsára! -megfogta a csuklómat és maga után kezdett húzni. Jég hideg a tapintása. Picit megborzongtam. Hát még akkor amikor megtalálta a termet. Nekem kell benyitni...remek!
- Na jó, de ha be kell mutatkoznunk, plussz csacsogni magunkról, akkor viszont Te kezdesz! - néztem rá, Sheryllre.

- Szívesen - bólintottam. - Részemről rendben, csak nyugodtan kérd a segítségemet!
Ezek szerint ő sem mer leszólítani senkit, tényleg pancserek vagyunk, milyen szerencse... na jó akkor
- Hivatalosan is kijelentem, hogy teljesen pancserek vagyunk! - Mondtam ki hangosan, hogy ő is hallja.
- Mi? - Kérdeztem felháborodva. - Nekem eszem ágában sincsen kihagyni egy magyar órát sem, főleg nem az új iskolában! Következő órán olyan fejmosást kapnánk, hogy csak ne, vagy ami még rosszabb egy egyest! Nem beszélve arról, hogy a tanár irtóra pikkelne ránk és még a végén meghúzna mind a kettőnket, magyarból. Ezt akarod?
Nem állt szándékomban tovább állni, elindultam a folyosón, pt pedig a csuklójánál magam után húzva.
Az ajtók fölött csak úgyröpködtek el a návtáblák végül csak megálltam.
- Megvan! - Kiáltottam föl mikor megtaláltuk, megtaláltam a termet.
- Ennyit a "lógjunk az angol irodalom óráról" tervedről - elégedetten vigyorogtam rá.
- Tiéd lehet a megtiszteltetés - arrébb álltam az ajtóból.

Úgy tűnik egy a véleményünk. Legalább ebből nincs vita.
- Köszönöm szépen! Valószínüleg hamar kérem a segítségedet. - féloldalasan mosolyogtam. Irodalom sohasem volt az ersőégem, nem is lesz! Erre mérget vennék.
Ez nehezebb lesz, mint hittem. Neki sincs sok mersze megkérdezni egy vadidegent.
- Ha azt hiszed, hogy velem nem lenne így, akkor tévedsz. - vicceltem el a dogot. Aztán eszembe jutott egy ötlet. Bár úgy sem valósulhat meg.
- Ha se te, se én nem merünk kérdezni, akkor egyszerű a megodás: nem megyünk ma irodalomra! - ez lenne számomra legmegfelelőbb. Ismét nekidőltem a falnak.

"Kérem Istenem, nagyon, nagyon szépen kérem, hogy ne tüntesse föl előtte ezt a nyelvbotlásomat, nagyon, nagyon szépen kérem, ígérem, ha nem veszi észre az első dolgom az lesz, hogy elmegyek a templomba, csak kérem, ne vegye észre. Nagyon, Nagyon Szépen Kérem, Drága Jótevő Istenem!"
Szó szerint imádkoztam, hogy ne vegye észre a nyelvbotlásomat, semmi kedvem magyarázkodni és kivágni sem nagyon tudnám magam, ugyanis pocsékul hazudom.
- Nekem sincs semmi bajom azokkal akik "kicsit" furcsák csak... ne essen át a ló túlsó oldalára! Egyébként teljesen egyet értek veled, hogy azok különlegesek, akiknek van egy-kettő furcsa szokása.
- Majd segítek, ez az egyik tantárgy amihez elég jól értek - elvigyorodtam.
- Ha én kérnék segítséget? - Szinte felkiabáltam mikor rám terelte a szót. Úr Isten... legalább figyel rám, na de ennyire nem kell. - Nos, hol is kezdjem, mi történne, ha... ÉN kérnék segítséget? - Kérdeztem költőin, ami eléggé nem volt az, inkább talán drámai. - Meghalnék! - Jelentettem ki nemes egyszerűen, halál komolyan.

Hm, elkezdett valamit mondani, de meggondolta magát. Vajon mit titkol, Egyszer már majdnem elszólta magát, nem hinném, hogy olyan sokáig lenne titok.
- Én nekem semmi bajom sicsen az olyan emberekkel, akiknek furcsa szokásaik vannak. Ettől vagyunk különlegesek. - kedtem bele a védőbeszédembe. Ismét megmosolyogtatott az, amit mondott.
- Fején találtad a szöget! Nem éppen a kedvenc tantárgyam az irodalom. Mondjuk szeretek olvasni, de ha már elemezni kell, meg ilyenek...Kiráz a hideg. Jól sejtem, hogy te nem így gondolod? - ránézett az órájára. Szerintem néhány perc és csöngetni fognak. Én is a térképet részesíteném előnybe. De neki más ötlete támadt. Falfehér lettem. Nagyot nyeltem.
- Biztos vagy ebben? És mi lenne ha Te? - felvontam az egyik szemöldökömet.

- Igen, én pontosan, így gondolom, miért baj az, hogy a lé...embereknek furcsa szokásai vannak? - Kérdeztem felé fordulva felvon szemöldökkel, és majdnem elszóltam magam, tanulnom kell még, hogy beszéd közben hogyan is kell titokban tartani, hogy mi vagyok.
Érdeklődve figyeltem mit kereshet a táskájában, el nem tudtam képzelni, de mikor elővett egy lila mappát aztán pedig egy papírt és felolvasta, akkor már nekem is csak le esett, hogy mi van rajta.
Hm... Angol irodalom, szeretem ezt a tantárgyat, de a tanár nem tűnt szimpatikusnak, legalább is nem név alapján, de majd csak kiderül, hogy milyen ez az "alak".
- Ez az "Ó!" ugyebár azt jelenti, hogy te nem szereted az angol irodalmat, ugye? - Érdeklődtem.
- Nem tudom... nekem a térkép említése jobban tetszik, de... - ránéztem az órámra és egy csöppet meglepődve vettem észre, hogy alig pár perc múlva becsöngetnek.
- Szerintem az lenne a legjobb, ha TE leszólítanál valakit! - Mosolyogtam rá bájosan, nem akartam én beszélni senkivel, próbáltam kicsit átvágni, remélem, hogy ő nem olyan gyáva mint, egyesek.

Jé, valaki akit nem zavar, ha csak úgy elkezdek táncikálni. Ennek örülök. Szívből kívánom, hogy a többi tanuló is így lesz vele. Aki nem, az meg fogja bánni.
- Örülök, hogy te így gondolod. Bárcsak több ilyen embert ismernék. - sóhajtottam fel. Mikor mondta, hogy el kéne menni a tanterembe, kutakodni kezdtem a táskámban. Elővettem a lila mappámat, benne volt egy papír amire felirtam az órarendemet, és hogy melyik tanárral.
- Ó! Angol irodalom lesz az első óránk. Csak annyit tudok, hogy Mr. Mason termében, de hogy az melyik! - jobb órával nem is lehetne kezdeni. Gyülöl az irodalmat, bár lehet, hogy ez tanártól függ.
- Szerintem keresnünk kéne egy térképet, vagy segítséget kérni. - a mondat végére elhalt a hangom. Kikészítő, hogy állandóan kérdezősködni kell.

- Rossz szokás? - Kérdeztem folvont szemöldökkel. - Én ezt rossz szokásnak nem mondanám inkább csak furcsának, de ha csak örömödben csinálod akkor részemről rendben van, nem nagyon zavar. Azt én sem szeretem, ha megbámulnak - bólogattam egyetértően.
- Egyébként még mindig itt állunk az udvaron, mint két tökkel ütött bamba agyú újonc. Nem tudod, hogy hányas terembe kellene menni és milyen órára mert, hogy őszinte legyek én azt sem tudom most hol állunk. - Néztem rá, majd újra körbenéztem.
Szép kezdők vagyunk, sebaj legalább nem egyedül vagyok és van kire támaszkodom.

Ezt megcsináltam, ügyes. Szegényt váratlanul érte, hogy elkezdtem táncolni. De nem ő az egyetlen.
Az emberek már félig-meddig túltették magukat az elöbbi kis előadásomon. Néhány sutyorogtak valamit, de próbáltam nem figyelni rájuk.
Sheryll, igazán szép név. És ritka, szerintem legalább is.
- Nem, nem. Csak az, hogy örömömben táncra perdülök, csak ez az egyik rossz szokásom. Azt viszont nem szeretem, ha megbámulnak. - ezen ismételten kacagnom kellett. Nem egyszer volt, hogy tengernyi ember előtt lépttem fel. Nameg ott előre betanult koreográfia van, meg kulturáltan néznek. De ez nem a színpad. Ez a forksi gimi, az "új életem" egyik fő pontja. Türtöztetnem kell magamat itt is.
- Nem kell mentegetőznöd, Sheryll. Egy picit még furcsa nekem ez a hely, szóval én érdekesen viselkedek.

Egy csöppet megszeppentem amikor a folyosó kellős közepén elkezdett táncolni, érdekes lány, de nem szóltam hozzá, nem akarok vitát így le sem állítottam a táncikálását, de mikor láttam, hogy mindenki minket néz... lesütöttem a fejemet és pár pillanat alatt répa vörössé válhattam, aztán nyelvet öltött, félszememet mégis csak rajta tartottam, hogy hátha elesik. Most már inkább mosolyognom kellett.
Bő fél perc után abbahagyta majd bemutatkozott, én is így tettem.
- Sheryll Cleaver - mutatkoztam be.
- Csak egy kérdés, gyakori nálad ez a "hű, de boldog vagyok és ugrálni akarok, aztán pedig nyelvet öltök az engem bámuló emberekre" szokásod?
- Már nem mintha zavarna - kezdem bele egyből a tiltakozásba. - Csak egy picikét érdekes szokás lenne ez.

Érti a poént. Hm, lehet, hogy mégsem lesz olyan kibírhatatlan az itt töltött idő.
és ekkor kiejtette azokat a szavakat, amiket nagyon szerettem volna hallani: most harmadikos.
Elvesztettem a fejemet és elkezdtem táncolni örömömben. Fél perc múlva eszembe jutott, hogy ezt nem kéne. Még a végén teljesen hülyének fognak hinni. A folyósón lévők engem bámultak. Kinyújtottam a nyelvemet.
- MI van kicsimadarak? Nem látattok táncost? - na jó, ez még tőlem is gonosz volt. Lusszba én keltetem fel magamra a figyelmet. Visszafordultam a lányhoz, kinek még a nevét sem tudom. Sőt, még én sem mutatoztam be.
- Ja amúgy még be sem mutatkoztam. Clare Patricia Hughes vagyok! - remélem nem néz totál idiótának az elöbbi viselkedésem alapján.

- Az tényleg nagyon hosszú idő! Jól bírod! - Ezen szinte elnevettem magamat.
Láttam, hogy valamin nagyon reménykedik, de nem akartam ilyen hülye kérdésekkel bombázni, hogy valami baja van-e, szóval inkább válaszoltam az általa föltett kérdésre.
- Most kezdem a harmadik gimnáziumi évemet - jelentettem ki büszkén, tényleg csoda, hogy eddig túléltem éltemnek ezt a szakaszát.

Láttam a lányon, hogy meglepte, hogy megszólítom. Ezen mosolyognom kellett. A sejtésem bejött, új gyerek. Vagy ahogyan ő fogalmazott: "friss hús". Ez tetszett, legalább ezt a kifejezést ismerik itt is. Lesz mesélnivalóm az otthoniaknak. Úgy látom ő talán még nálam jobban is meg van szeppenve, vagy ha nem is, akkor az én szintemen van e téren.
- Hogy én mióta járok ide? - ezen halkan felkacagtam. Már majdnem azt mondtam, hogy első óta, de észbe kaptam.
- "Nagyon hosszú" ideje. Én is ma kezdek itt. Hanyadikos vagy? - reméltem, hogy harmadikos, talán akkor kevesebb szempár tapad majd rám a teremben. Velem egy idősnek néz ki, zehát van ok a reménykedésre.

Nem kicsit meglepődtem mikor egy lány leszólított, szinte fel is sikítottam ilyenre nem számítottam, egy normális élő lény hozzám szólt! Majd kiugrottam a bőrömből.
- Szia! - köszöntem neki kissé bátortalanul. - Igen új vagyok. "Friss hús!" - Mosolyodtam el. - Te mióta jársz ide? - Érdeklődtem.

Első nap az új suliban. Remek. Ez az egy hét szószerint elröppent. Ez lesz életem egyik legnehezebb napja, az tuti. Nézem a diákokat, hogy kiszállva járműveikből köszöntik egymást. Remélem drága szzüleim hamar lazítanak a pórázon, és visszakaphatom az autómat. Az eső csepereg, mint mindig. Ennek ellenére egy lila kapucnis pulóverneb, lila csőgatyában és fekete-lila kockás tornacipőben vagyok. Nekidöltem az iskola falának, az ajtó melett és figyeltem az eseményeket. Egy-két ember megbámult, mikor belépett az ajtón, és csak grimasszal válaszoltam. Ha ez így megy tovább, még ma az igazgatóiban kötök ki. Hát igen, nem is lepődnék meg rajta. Legalább anyu és apu tudná, hogy nem javulok. Miközben ezen gondolkoztam felfigyeltem egy lányra. Normális lány volt. Arcát látva volt egy olyan sejtésem, hogy Ő sem lehet rég óta itt. Talán ő is ma kezd. Felvettem a nedves fűről a fehér válltáskámat, fejemre húztam a kapucnit, mély levegőt vettem, majd mellé léptem.
- Csak nem az első napodat töltöd itt? - mosolyogtam rá a lányra.

//Új Játék//

Ez az új napom ebben az iskolában, aggódva tekintettem körbe a kocsim első üléséről, s közben a kormányon doboltam. Mindenki jókedvű volt és mosolygott, ezen az esős napon. Mindenki ismer mindenkit, csak én nem ismertem senkit sem. Pompás, mondhatom. Kicsit rosszul érzem magamat, de csak az idegesség miatt, remélhetőleg. Este is alig tudtam aludni, egész végig forgolódtam és nem mellesleg hülye kérdések gyötörtek.
Aztán meg még ott van pluszba, hogy hétfő is van, apám pedig már elintézte a papírokat, bő egy héttel ezelőtt, nehogy még a tanulmányi irodát is keresgélni kelljen. Kösz apu...
Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsiból, a táskámat kikaptam az anyósülésről, majd elindultam a bejárat felé, figyelve nehogy az első nap elcsapjanak. Miközben oda értem a fejemre húztam a kapucnit, hogy az eső ne essen a fejemre.

Elmosolyodtam és a kacsintására fülig pirultam. Igen, igen tudom, mint egy tini lány, de ez van, azt hiszem vagy beletörődök, vagy bele törődök, nincs nagyon választási lehetőségem.
- Hétfőn beviszel? – kérdeztem boci szemekkel társítva. Remélem, hogy igent mond. Akkor már a napom alapból jó lenne… vagy legalábbis úgy kezdődne.
- Hát minden evő vagyok. Te? – érdeklődtem. És ha már a zenénél tartunk…
- Milyen sportokat szeretsz? – kíváncsiskodtam. Nem zavart, hogy lassan megyünk, sőt az egész napom fénypontja az volt, hogy Chace-t láttam, és látom, mert nem vakultam meg útközben.

//folyt köv Risa háza//

Felnevettem, mikor a kocsira mutatott.
- Mit ér egy hős a lova nélkül? Vagy te egy modern kori hős vagy? – nevettem továbbra is. Eskü valaki csinált velem valamit, mert, hogy nem önmagam voltam az egyszer biztos.
- Megfelel, azt egy szóval sem mondtam, hogy nem – mosolyogtam rá.
Az anyós ülésre ültem, bár volt néhány fenntartásom, hogy kocsiban üljek, de ezt a fenntartást kidobtam a mentális kukámba. A csend meg kezdett frusztráló lenni, és én meg nem szeretem a fojtogató csendet.
- köszi, hogy haza viszel – nyögtem ki végül, hogy ne üljek csak csendben, pedig hasznos lett volna a csend. Végig gondolni mindent, de nem akartam. Nem akartam gondolkodni, csak hagyni, hogy vigyen, az ár arra merre kell, és majd lesz valami.