Magasles...

Ez a lány mindig tud nekem valami újat mutatni. Arra számítottam, hogy arról kezd el majd papolni, hogy az nem jó. Ehelyett csak meglepődött, elakadt a szava.
- Azt hiszem… - úgy csináltam, mint aki nagyon törné a válaszon a fejét.
- Pontosan nem tudom, hogy mennyi. De annyit elárulhatok: keveset! - jelentettem ki vigyorogva.
Ő elindult lefelé, de itt hagyta a rajzos dolgait. Gondoltam leviszem neki, de jobbnak láttam, ha itt hagyom. Még a végén elhagynám a dolgokat. Inkább csak szólok neki, ha leértem. Sietős léptekkel leindultam. Mikor már szóltam volna neki, hogy fent hagyta a cuccait, ő már felfelé indult. Tehát ő maga is észre vette. Ezen nem lepődök meg, okos lány Sheryll. Erről már többször is volt lehetőségem megbizonyosodni.
- Nyugi! Ilyen rövidtávon még én sem tudok eltévedni! – nevettem fel.
- Szia! Te is vigyázz magadra! -mikor ezt kimondtam, ő már felfele ment. Sietve mentem haza. Nem szeretnék elázni.

//Köszönöm a játékot! //

- Te jó ég... - mondtam magam elé meredve.
Az emberek csak azért néznek horrorfilmet, hogy legyen valamilyen adrenalin érzésük, hogy kicsit jobban el tudják viselni a nehézségeket, mert ha félnek minden gondjukról-bajukról megfeledkeznek ez által. Akkor csak a pillanatnak élnek, aztán vagy tovább félnek, vagy nem. Talán ő nem azaz ijedős kislányfajta, amit már bebizonyított nekem egyszer-kétszer, most pedig már teljesen biztos lehettem benne.
- Jó, akkor azt kérdezem: mennyi nem horror filmet néztél? - Fordultam egy kicsit felé.
- Egyet értek veled, szerintem mind a kettőnknek jobb! - Bólogattam egyetértően.
Elindultam lefelé a kis létrán és megvártam, míg ő is leér, de akkor eszembe jutott, hogy fent hagytam minden rajzcuccaimat... Megvártam amíg Clare leér.
- Én még vissza megyek, mindenemet fent hagytam! - Morogtam neki lesújtó hangon, de még szerencse, hogy nem otthon jutott az eszembe, mikor már javában zuhogott volna az első. - Remélem haza találsz - mosolyogtam rá- szia és vigyázz magadra! - Mondtam mikor már elindultam vissza a létrán.
Hallottam amint még elköszön, majd elindul az ellenkező irányba, mint amerre én megyek. Lemásztam, majd jókedvűen elindultam haza.

//Köszi a játékot //

Kíváncsian vártam, hogy milyen módon reagál Sheryll az én kis „agymenésemre”. Reménykedtem, hogy nem hozza a szokásos jeges stílusát, és picit felenged. Nem ismerem olyan rég óta ezt a lányt, nem vagyok benne biztos, hogy minden oldalát láttam már. De egy biztos: jobban tetszik az ellazultabb személyisége. Mint általában az embereknél, jobban szeretem, ha valaki mosolyog.
Sajnos, megint a komolyabb éne jött elő. Nem úgy fogadta, mint ahogyan reméltem, de nem is a legrosszabb módban. Bevallom, mostanában nem néztem valami sok horrort, de ő neki ezt nem kell megtudnia. Megvakartam a tarkómat, mintha még mindig gondolkoznék.
- Azt hiszem, könnyebben össze tudnám számolni, hogy menni nem horror filmet néztem meg! - a tekintetem ismét a külvilágra szegeződött. Nem tudom mennyi az idő, de későre járhat, az ég már nagyon sötét.
- Azt hiszem, jobban járunk, ha lassan mindketten hazaindulunk!

Kíváncsian vártam a válaszát arra, hogy min is mosolyog. Nem tudom, hogy mi is juthatott eszébe, de valami vicces lehet - vagy legalább ami a szerinte az.
Meglepetten vettem észre, hogy elkezd körözni fölöttem, mint egy sirály a levegőben, s közben mondta, hogy milyen a táj.
- Ő, nem, nem hiszem - vontam vállat. Majdnem akkor állt meg a hátam mögött mikor én bejeztem a mondatot.
~ Vajon melyik horror filmből szedte ezt az ötletét? ~ Elmélkedtem magamban. ~ Vagy csak túl sok horror filmet néz? ~ Ez lett volna a következő kérdésem, kicsit idegesít, hogy a hátam mögött áll, és nem csinál semmit sem. Mivel tudom, hogy ő csak megijeszteni akar, várakoztam a következő lépésére.
Majdnem elnevettem magam mikor meghallottam, hogy mi is lesz a további terve, amivel meg akarna ijeszteni. ~ Miért nem megy el narrátornak vagy valami hasonló? ~ Nagy elgyötört sóhajt vettem majd hátra fordultam. Lábujjhegyen állt.
- Mond meg nekem mennyi horror filmet néztél te az elmúlt pár napban? - Felvont szemöldökkel érdeklődtem ez ügyben.
A válaszára csak mosolyogtam, de elengedtem a fülem mellett már.

Már kezdek beletörődni abba, hogy ő nem fázik a földön. Ellentétben velem, aki tuti megfagyna.
Mikor megkérdezte, hogy miért mosolygok; előbújt belőlem a kisördög.
- Szerinted ez a táj nem úgy néz ki, mintha egy horror filmben lenne? - elkezdtem összegörnyedt háttal körözni Sheryll körül, aki már felállt. Hajam a vállam elé csúszott, frufrum a szemembe hullott.
- Tudod, mikor az álmos kisvárosban leszáll az éj leple - megálltam a háta mögött. Lábujjhegyre álltam, nem szólaltam meg. Egy félpercnyi némaság után megfogtam a vállát, és a fülébe suttogtam.
-És a gyilkos elkezdi szedni az áldozatait! - ezt nem bírtam megállni röhögés nélkül. Visszahelyezkedtem teli talpra, úgy rázkódtam a röhögéstől. ~ Remélem nem szegi a nyakamat emiatt! ~
- Igen szerintem is hamar beesteledett.- válaszoltam a kérdésére, amit már nem tudom, hogy mikor tette fel.

- Rendben és szívesen! - Bólintottam.
Azért én arra kíváncsi vagyok, hogy ő hogyan talál haza, de nyilván okos kislány és ezt meg tudja oldani, ha ide le tudott jönni, akkor haza is tud menni. ~ Nagyon remélem! ~ És egyébként is, ő ugye bár volt itt egy fiúval, vagyis nem, egészen mert találkoztak, de egy emlékezetes pillanat lehetett. Kicsit bosszant, hogy nem tudok erről többet, de idővel, nem akarom, hogy most elpuskázzam vele az esélyemet vele kapcsolatban. Ha már így tudunk beszélgetni, már csak azért sem.
- Hát, én nem fázok - válaszoltam a kérdésére.
- Miért mosolyogsz? - Kérdeztem tőle értetlenül.
Mielőtt válaszoltam volna az újabb kérdésére fölálltam, majd oda álltam mellé, egy pár centiméterrel kisebb volt nálam, de ez elhanyagolható tényező, szerintem.
- Igen - nekidőltem a korlátnak, miután kinéztem, hamar besötétedett ez tény, legalább is számomra hamar eltelt ez az idő, amit voltaképpen nem is tudok mennyi volt.
- Hamar beesteledett, nem? - Kíváncsi voltam, hogy mit mond, remélem neki is, de azt is remélem, hogy nem csak úgy mondani fogja.

Csak bólintott, a figyelmesztetésemre. ~ Felőlem! De én figyelmeztettem! ~ Nem szóltam semmit, csak figyeltem, ahogyan nézelődik össze - vissza. Őt sem sürgeti nagyon az idő. Nála is az számít ezek szerint, hogy épségben hazaérjen.
- Nem kell, haza tudok találni. De azért köszi! - mosolyogtam rá. Nincs a fejemben egy GPS, és a tájékozódás ismeretlen terepen nehezemre esik. De Marta néni házától nem messze van egy ösvény, ami idáig elvezet. Tehát még én sem tudok eltévedni.
- Nem hideg a talaj? - kérdeztem. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy miképp nem érzi a hideget. ~ Lehet, hogy ő már jobban megszokta a hüvös időt? Végül is, neki több ideje volt már. ~ Ismételten a tájra szegeztem a figyelmemet. Olyan volt, mintha egy horror filmben szerepelne. Ettől akaratlanul is elmosolyodtam. Sajnálom, hogy most nem hoztam magammal a fényképezőgépemet. Az ilyen környezet mindig magával ragad.
- És te haza találsz a sötétben? - néztem le Sheryllre. Törkénynek tűnik, de valami miatt van egy olyan érzésem, hogy nem az.

A figyelmeztetésére csak bólintottam, majd még jobban mosolyogtam rá. ~ Talán aggódik? ~ Ötlött fel a fejemben a kérdés, de próbáltam nem biztosra venni, mert az akkor részemről lenne egy kisebb fejre esés. Nem szeretek csalódni emberekben - nem mintha bárkiben is szeretnék.
- Ne aggódj, nem fogok! - Nyugtatgattam meg továbbra is mosolyogva.
Vártam, hogy mondjon valamit, s ez idő alatt nézelődtem jobbra-balra. Nem tudom, hogy hány óra lehet, de márt eléggé késő, ha már el is kezdett sötétedni, de sebaj. Legalább is nekem nem, könnyedén haza tudok menni, az hogy ő mennyire tud, azt nem tudom, lehet, hogy haza kellene kísérnem?
- Bármeddig ellehetek, csak épségben és egészségben érjek haza - fölnéztem rá - haza kísérjelek, vagy haza találsz egyedül is? - Kérdőn néztem most már rá és vártam, hogy mit mond. Nem lenne baj, ha nem kellene kísérnem, de az se, ha igen. Szóval nekem teljesen mind egy csak legyen valami. Legszívesebben én még egy ideig nem mennék haza, de most Pat-ról van szó.

Őrültem, hogy Shery mosolyog. Most nem tűnik annyira komolynak. Nem is tudom, hogy rövid ismertségünk alatt sikerült - e megnevettetnem. Ha eddig nem is, most sikerült.
Leült a földre, a hideg földre. Furcsáltam, hogy nem ugrik fel egyből. Lehet, hogy nem is annyira hideg, mint gondolom? Bár, az ebben az időben kizárt.
- Vigyázz, nehogy megfázz! - figyelmeztettem. Nem szeretném, hogy hogy beteg legyen. Két okból. Első: álltalában a haverjaimnak nem kívánom, a betegeskedést. Második: nem szeretnék egyedüli új gyerekként a gimiben bóklászni.
Szerencsére nem vette észre, hogy válaszadás közben enyhén szólva zavarban voltam. Az picit furcsálltam, hogy még nem nagyon gondolkozott el rajta. ~ Csak én szeretem ennyire a természetfeletti dolgokat? ~ Morfondíroztam magamban.
- Lassan nem ártana már elindulnom. De még van időm. Te meddig maradhaszt? - néztem rá a lányra, majd a tájra. A Nap már lemenőben volt, vagyis a felhők fölött biztosan.

- Pat, azt hiszem, hogy ezt megjegyzem, és többet nem kérlek meg, hogy kérdezz - rámosolyogtam, nem bírtam nagyon megállni, hogy most ne mosolyodjak el. Örülök, hogy van a környezetemben egy olyan ember, aki nincs úgy a földhöz ragadva, mint én. Néha túlságosan is oda vagyok ragadva, de ez nem is zavart különösebben, de az sem zavart, hogy Patricia nem hasonlít egészen sokban rám, mindenesetre én megvagyok vele. Remélem ez így is marad addig, míg el nem megy.
- Remek! - Bólintottam mosolyogva, majd visszaültem a földre. ~ Mostanában a földön ülés kezd a mániám lenni. Ez beteges csöppet. Nem széken, asztalon, pulton, hanem földön! ~ Duzzogtam egy kicsit magamban, hogy milyen nem normális vagyok.
Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mit fog mondani, nem nagyon foglalkoztam most vele, mert megdöbbentem. Nem néztem volna ki belőle, de rendben. Úgy látszik, már jó ember ismerős sem vagyok, sebaj, egy tulajdonsággal kevesebb.
- Értem - bólintottam mikor válaszolt.
- Nem tudom, konkrétan még nem gondolkoztam el rajta, talán azt hiszem! - Remélem most sikerült kijavítanom azt a bakimat, amit a folyosón követtem el ott az iskolában, már, ha ő még emlékszik erre. Most én viszont mindent megteszek, hogy bebiztosítsam magam, hogy ne kérdezzen rá arra.
- Mikor szeretnél haza menni, úgy értem innen - kérdeztem miközben kinéztem, az eső már elállt ugyan, de kezdett beesteledni.

Szemeimmel követtem, ahogyan körbe – körbe jár. Látszott rajta, hogy fogós kérdést tettem fel. Jó ideig elmélkedett, hogy mit is válaszoljon.
-Nálam nem ritka, hogy előfordul néhány nem ésszerű kérdés, cselekedet, ilyenek. - felnevettem. Kezdem kapizsgálni, hogy Sacramentóban miért nem nagyon bíztak rám azt a feladatot, hogy kérdést tegyek fel. Csak bólintottam arra, hogy fegyvert vinne magával. Az is egy megoldás. ~ Csak én vagyok annyira dilis, hogy egy működőképes yachtot vinnék magammal? ~
- Részemről megoldhatod így! - a kérdése kifogott rajtam. Azt mondtam volna legszívesebben, hogy nem, de azzal hazudnék. És arra rájönne. Egy ideig gondolkoztam, hogy mit mondjak, de nem találtam megfelelőt.
- Hiszek bennük! - annyira, hogy tudom: igazak. Remélem, nem veszi észre, hogy picit zavarba hozott a kérdése.
- És te? - nem gondolkoztam sokat, hogy mit kérdezzek. Egyszerűen adta ez magát.

- Azt hiszem, hogy ezt meg kell, hogy értsem, Pat - bólintottam rá mosolyogva. ~ Legalább leszállt a korlátról én nem csinált semmilyen más őrültséget, mert akkor, azt hiszem, hogy én kapnák leges legelsőnek szívrohamot. Főleg, ha leesik. ~ Gondolkoztam magamban összevont szemöldökkel, egyedül a kérdése tudott kizökkenteni az elmélyült gondolkozásból. Meglehetősen furcsa és szokatlan kérdést tett föl, de válaszolni kell rá. ~ Egy lakatlan szigetre mit vinnék, csak egy dolgot? Ez meg miféle kérdés? ~ Elképzeltem magamat amint a fejemet a fába verem itt, mert, hogy én erre nem nagyon tudok válaszolni, hát az szent... Nagy levegőt vettem és én is fölálltam, csakhogy egy picikét én is ki tudjak nyújtózkodni. Körbe-körbe kezdtem járkálni, s gondolkoztam.
- Ez most biztosan egy ésszerű kérdés? - Ránéztem, de nem vártam tőle választ. - Ha nagyon negatív lennék akkor minden bizonnyal egy pisztolyt, és remélem nem kell elmagyaráznom, hogy miért ~ De ez is attól függ, hogy honnan nézzük. ~ Őszintén, nem lehetne ezt a kérdést passzolni? Mert nem tudom, hogy mit vinnék magammal - vallottam be őszintén az igazat. – Holnap adok választ az iskolában!
- Na most én jövök! - Nem kellett sokat gondolkoznom a kérdésemen, de nem kapcsolatos ezzel. - Hiszel a vérfarkasokban vagy a vámpírokban vagy az ehhez hasonló lényekben? - Egy csöppet sem állt szándékomban leleplezni magam – és másokat- egyelőre, de azért kíváncsi voltam, hogy erre mit is fog válaszolni - nem mintha valaha is nem lettem volna kíváncsi bármire is, akkor az nem én lennék. ~ Na, igen, ez visz majd a sírba... ~

Egy picit meglepődött a pingvinen, de nem zavart. Ő legalább nem nevetett ki. Miután felültem a korlátra, láttam rajta, hogy készen áll, ha zuhannék. Nem nagyon van az ínyemre, hogy félt. Átfutott az agyamon, hogy felálljak a korlátra. De nem szeretném, ha Shery szívrohamot kapna. Vajon tudna ennél fehérebb lenni? ~ Ez gonosz gondolat volt! Nem mindenki egyforma. Ettől különleges a világ! ~ Oktatott egy hang a fejemben, igaza volt. A szél kezdett feltámadni, amit erőteljesen éreztem, szó szerint felállt a szőr a hátamon. Leszökkentem a korlátról, és a magasles közepére sétáltam, miközben hallgattam a válaszát. Megértem, hogy nincs konkrét kedvenc helye. Annyi csodaszép és lenyűgöző hely van, amit érdemes lenne egyszer meglátogatni. Vagyis ez az én véleményem. Nem mindennapit kérdezett. A kérdésén felnevettem. Van ebből jó néhány, nem tudok kiemelni egy konkrét tulajdonságot, amit elhanyagolnék.
- Napestig lehetne azokat sorolni! És az sem biztos, hogy az összes eszembe jutna! - furcsa kérdésre furcsa választ illik adni.
- Ha egy lakatlan szigetre kerülnél, és csak egy dolgot vihetnél magaddal, mi lenne az? - na, én is tudok kérdezni. De, hogy ez honnan jutott eszembe?

Kicsit meglepődtem a pingvinen, de végül is miért is ne? Hiszen az is egy állat, szóval tényleg nem kellene semmi bajnak lennie csak, hát nem tudom, mást néztem ki belőle. Egy oroszlánt vagy a tigrist vagy nem is tudom. Jól van, hagyjuk, mert ez így nem lesz jó. Magamban eldöntve, hogy ezzel semmi probléma sincsen vártam, hogy kérdezzen valamit, és mellesleg mondta a kutyát is szóval az pedig megint egy más fajta állat. Jól van, rendben nem vagyok jó ebben, hogy találjuk, ki a másik mit szeret... ez nem az én reszortom.
Kinyújtózkodott a korláthoz sétált, majd fölült rá, én egy pillanatra föl akartam ugrani, hogy le ne essen, de nem, de azért látszott, hogy készenlétben voltam, ha esetleg megcsúszna és le akarna esni. ~ Bár akkor bukom ezt az egész ki - illetve mi - is vagyok én dolgot! ~ Mindenesetre nem akartam, hogy leessen, arra volt nagyon esély, hogy én lököm meg.
Egy jó ideig gondolkoztam egy olyan helyen ahova tényleg elmennék, de rá kellett jönnöm, hogy ott mindig süt a nap, így egy sóhaj közepette ki is fújtam. ~ Mit mondhatnék? ~ Halvány fogalmam sem volt róla, de valamit csak ki kell találnom, hogy jó legyen.
- Igazából konkrét hely nincsen - válaszoltam egy viszonylag őszintét.
Nem tudom, hogy milyen kérdést tegyek föl neki.
- Van olyan tulajdonságod, amit szívesen elhanyagolnál? - Kíváncsi voltam, hogy erre mit fog válaszolni, én rengeteget fel tudtam volna sorolni, kezdve gyávasággal.
Azért én arra kíváncsi lennék, hogy miért ezt a kérdést tettem föl neki, ezt már nem is fogom megtudni.

Már hosszú ideje itt vagyunk, este felé lehet már. Az idő már teljesen a régi kerékvágásban volt. Már semmi jele sincsen annak az esőzésnek, ami nem is olyan rég volt itt. Helyes a megállípása, bár ez eléggé könnyű volt megállapítania. Megnyugodtam, hogy nem mutatta jelét annak, hogy gyerekesnek nézne. Igaz így is mosolygott rajta, de ezt megértem. A kék és a szürke tényleg szép színek, de a lilát nem múlják felül nálam. Úgy tűnik maradunk az ovis szinten. Most én kezdtem el mosolyogni a kérdésén. ~ Lehet több állatot mondani? Mert, ha konkrétan egyet lehet, akkor bebuktam rendesen! ~
- Konkrétan egy kedvencem nincsen Viszont a kutya és a pingvin a befutó nálam. - már kezdtem unni a mozdulatlanságomat. Kinyújtózkodtam, majd a korláthoz sétáltam, amire felültem. A korláb kapszkodtam, nem szerettem volna lezuhanni és összetörni magamat. Ismét törtem a fejemet, hogy mit kérdezzek. Elsősorban próbáltam átlépni az ovis szintet.
- Melyik országba szeretnél elmenni? - na, gratulálok magamnak, ez is egy "nagyon komoly" kérdés.

Gondolkozott valami, de nem tudom, hogy min, de ha valami olyan kérdésen kezdett el gondolkozni, ami velem kapcsolatos, akkor miért nem teszi föl? Lehet, hogy szégyelli vagy csak nincs elég bátorsága föltenni azt? Vagy-vagy az esély, pedig én megpróbálnék rá válaszolni, csak nem biztos, hogy az igazat mondanám el neki.
- Szóval akkor még így is beláthatatlan ideig itt leszel - igazából kérdésnek indítottam mondatomat, de végül egy kijelentés lett belőle. ~ Legalább neki van miért oda visszamenni. ~ Erre a gondolatra csak elhúztam a számat és nagyot nyeltem.
Elég sokáig gondolkozott azon, hogy milyen kérdést is tegyen föl, végül tényleg egy ovis kérdést tett fel, amire csak mosolyogtam, nem akartam hangosan fölnevetni. ~ Nyilván nem jutott jobb az eszébe, az enyémbe sem nagyon jönnek most a legjobb gondolatok.
- Hát, azt hiszem, hogy a világoskék és a szürke - nem voltam benne biztos, hogy tényleg ez a két szín lenne a kedvencem, de most ezeket szeretem. Habár a kéket mindig is szerettem, csak eddig nem "tulajdonítottam" neki nagy figyelmet.
Próbálok olyan kérdést föltenni, ami még elviselhető is, bár lehet, hogy én is ovis kérdést fogok föltenni, sőt biztos is, mert már meg is van.
- Jó tartom az ovis szintet: Mi a kedvenc állatod? - Kérdeztem mosolyogva tőle. ~ Két kis dedós a magaslesen. Gyönyörű. ~
Miközben vártam a válaszát fogtam magam és fölálltam. Kezembe vettem a be nem fejezett rajzot és egy ceruzát is, majd újra neki kezdtem a rajznak.

Mikor megismételte a kérdésemet csak bólintottam, ismételten. A válasza érthető volt. ~ Akkor ezt tökéletesen eltalálták. Eső szempontjából biztosan! ~ Látszik Sheryllen, hogy nincs jóban a Nappal. Bőre fehér, mint a tiszta hó. Lehet, hogy allergiás rá? Vagy csak egyszerűen nagyon könnyen leég? Nem kérdeztem rá. Ha elmondja megtudom, ha nem, akkor nem.
- Nem tudom, a szüleink nem mondtak konkrét időpontot. Majd jönnek valamikor! Remélem jóideig itt leszek! Mondjuk lehet, hogy egyszer vissza kell mennem egy kis időre, a tánc miatt! - vigyorodtam el. Mostmár gyakorlatilag csak a tánc, meg a haverjaim miatt vágyódok haza. Mikor idejöttem nem hittem volna, hogy így fogok vélekedni erről a témáról. Ismét rajtam volt a sor. Sokáig tanakodtam, hogy mit kérdezzek. Nem találtam ki semmi elfogadhatót. Így egy gyerekes kérdést tetttem fel. Mentségemre legyen mondva, csak ez volt normális.
- Tudom, hogy egy kicsit sablonos kérdés, de most más nem jutott eszembe: mi a kedvenc színed? - remélem nem röhög ki, hogy ilyen gyerekes kérdést tettem fel.

Nem tudom, hogy mitől, de valami miatt összeborzongott, talán amit, hogy mindenki ugyan olyan lenne? Igen meglehet, de ez most mindegy.
Végül csak egyetértően bólintottam neki.
- Azt hittem, hogy ennyire látszott! - Mondtam kicsit nyugodtabban, de még nem voltam benne biztos, hogy azért szólított le, mert megérezte, habár, ki tudja?
A sportolási szokásaimnál nem válaszolt, de még az a szerencse, habár tudtam az igazat ugyanis tényleg elég... béna vagyok, és akkor most még finoman is tudtam kifejezni magam, mert én egy csődtömeg vagyok! Na, de mind egy most már nem nagyon emésztem emiatt magamat, mert nincsen miért. Meg nem mintha annyira megsértődtem volna rajta, sokan a fejemhez vágták már, hogy abszolút pancser vagyok, ami egy jó ideig zavart is, de aztán próbáltam nem rá figyelni, és most már ez a dolog szinte figyelmen kívül is hagy.
A rajnál egy kicsit elgondolkozott. ~ Szóval csak nincs türelme, hát rendben. ~
- Miért ide jöttünk? - Kérdeztem egy hatalmas sóhaj után. - Azt hiszem azért, mert olyan stílusú helyre szerettünk volna menni, mint amilyen Anglia felé, az esős, és mellesleg ezt szoktuk meg, és... nem vagyok nagy békepárti a nappal. - Azt már eszem ágában sem akartam elmondani, hogy miért is van ez így.
Nem tudom megint csak, hogy mit kérdezzek.
– Meddig fogsz még itt lenni? – Azt hiszem, hogy kezdett a szívemhez nőni, mert úgy megszoktam, még ha nem is régóta, de tudok beszélgetni valakivel. ~ Alig ismered, ne legyél bolond! ~ Dorgáltam le magam az igazsággal.

Türelmesen végighallgatta a panaszaimat, amit furcsállok. Nem hittem volna, hogy valaki eltűr tőlem ennyi nyavalygást. Én nem vagyok ilyen. Mondjuk ő még nem ismer nagyon. Remélem, nem hiszi, hogy egy hisztis csitri vagyok. ~ Ezentúl nincs több hiszti! ~
- Ebben egyet kell veled értenem: tényleg nagyon unalmas lenne, ha mindenki egyforma lenne! - ~ Juj, nem lenne egyén szabadság, meg ilyenek! Rémes! ~ Már a gondolattól is összeborzongtam.
- Én sem értem, hogy miképp volt bátorságom arra, hogy leszólítsalak, itt! Talán volt egy olyan megérzésem, hogy te is az újjak közé tartozol! - nevettem fel.
- Persze, hogy lehetsz! Nem nagyon szeretem a hazugságot! - viszonoztam a bólintását. Miután befejezte a mondandóját ismételten bólintanom kellett.
-Ez igaz! Remélem, hogy tényleg benne lesznek egy – két buliban, mert akkor még nehezebb lesz az itt létem! - nem válaszoltam semmit a sportolási szokásaival kapcsolatban. Rajznál el kellett gondolkoznom.
- Az utóbbi inkább. Általában ha el kezdek rajzolni egy idő után megunom, az egy helyben ücsörgést. Akkor most én jövök! Miért pont Forksba költöztetek?

Érdeklődve hallgattam, amit mond, ilyen szintű vallomásra azért én nem voltam felkészülve, sok meglepő dolgot mondott, ami miatt ő nem bár beszélni másokkal, de a buli részleget azért itt sem hagyta ki. Van, aki ezt szereti, van, aki azt... hát én mindenképpen a nem bulizós típusba torzozom, ő pedig pont oda. De az ellentétek mindig vonzzák egymást. Azt mondják, de én ezt honnan tudjam? Mellesleg a szerelemben szokták ezt mondani.
- Ez a félelmed azt hiszem, hogy teljesen helyén való, de attól tartok, hogy ez az esetek többségében így van, hiszen elég unalmas lenne, ha minden ember egyforma lenne. - Nem erősségem a bíztatás, de az igazat kellett mondanom. - Egyébként is annyira gyáva csak nem lehetsz, ha oda jöttél hozzám. ~ Pont hozzám! ~ Gondoltam magamban egy keserű mosoly kíséretében.
- Lehetek őszinte? - Aprót bólintott. - Az itteni emberek, kicsit olyan... nyugodtnak tűnnek, de azért lehet, hogy benne vannak egy-két buliban. - Tettem hozzá, csakhogy ne legyen annyira elkenődve.
A kérdése valamiért nem lepett meg és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy őszintén válaszoljál neki.
- Öhm...nem, nem próbáltam, és azért mert féltem az én és főként mások testi épségét magamtól. - Azt hiszem, hogy itt ennél őszintébb nem is tudtam volna lenni,
- A rajzhoz nincs, türelmed vagy nem tudsz? - Ez a gyenge kérdés jutott először az eszembe.

Örültem, hogy úgy gondolja nekem könnyű lesz beilleszkedni. Csak előtte meg kéne szólalnom.
-Reménykedek, hogy így lesz! Csak egy a gond: ha teljesen új közösségbe vagyok valamelyik haverom nélkül, akkor nem nagyon szólalok meg. Picit parázok, hogy olyan közösségbe kerülök, ahol nem éppen olyanok vannak, akikkel egy húron pendülök. Meg mi van akkor, ha nem találok olyan embereket, akik benne lennének egy olyan kaliberű buliban, ami miatt most itt vagyok! Meg ott van a tánc: sokan azt hiszik, hogy egy butuska kis liba vagyok. A világbajnoki címem miatt meg azt hiszik, hogy beképzelt vagyok. - meséltem el a félelmeimet. Néha meglepődök magamon, hogy miért rettegek ennyit, pedig biztos vagyok benne, hogy megoldom. ~ Az emberi agy nagyon bonyolult! ~ Csak bólintottam, mikor kijelentette, hogy ő is úgy van a zenével, mint én. Jó ötlet ez az egyet kérdezek én egyet te - játék. ~ Kérdést kitalálni nekem? Természetes, hogy a sportról kérdezek!
-Te kipróbáltál valamilyen sportot?

Egyetértően bólintottam vele, am tök jó, mert tényleg mind a ketten teljesen újak vagyunk és így legalább biztosan nem egyedül szenvedek ezzel az egésszel. Így legalább ketten vagyunk. Na, jó ez nem biztos, hogy olyan jó tulajdonság, hogy arra gondolok, hogy most ő is "szenved" néha egy olyan önző disznó alak tudok lenni amilyet még én életemben nem láttam egész eddig. Rajtam kívül lehet, hogy nem is fogok látni soha többet. ~ Szép vagy, Sheryll! Nagyon! ~
- Te biztosan...! - Mosolyogtam rá.
Nem tudom, hogy miért mondja azt, hogy nem tudna beilleszkedni, egészen vagány csajszinak tűnik szóval tényleg nem értem a problémáját. Táncolt, ami már önmagában is egy jó pont, aztán nem tűnik ő olyan "bebújok az asztal alá, mert idegenek vannak körülöttem" típusnak. Szóval ezt egyáltalán nem értem, de ezt is később megkérdezem tőle, hogy miért. Most viszont gondoljunk a jelenre és ne az ő személyiségébe meredjünk bele, ahogyan szoktam másokéba.
- Értem és egyet értek veled! - Bólintottam ismételten.
- Kérdezz inkább te valamit akkor, vagy egyet, te egyet én alapon játszunk?

Együtt röhögött velem, ami ismételten megnyugtatott. Én még akkor is nevettem, mikor ő már nem, ezért kezdtem csillapítgatni magamat. Egy percbe beletelt mire visszanyertem az önkontrollomat. Sheryll is új gyerek itten, ennek örülök, legalább nem egyedül szenvedek. Jó, igaz ott van Darren, de ő is és én is a magam módján próbálunk beilleszkedni, tehát a bátyám kiesett e téren.
-Igen, és úgy tűnik, hogy mindketten az extra friss kategóriába tartozunk. Remélem, hogy be tudsz majd illeszkedni! Meg én is… - az utóbbi lehet, hogy picit nehézkesen fog menni. Nem értem, hogy miért nem vagyok képes megszólalni idegenek társaságában, ha beilleszkednem kell. A kérdése hallatán kiguvadtak a szemeim. Zavartságom miatt elkezdtem a tarkómat vakarászni.
- Könnyebb kérdést nem kaphatnék, tisztelt bíróság? - próbáltam átugrani ezt a témát, esélytelenül.
-Nálam ez megválaszolhatatlan kérdés. Nagyon sokféle stílusú zenét meghallgatok. Nem tudok dönteni, elnézést. És neked van kedvenced?

Látszott az arcán, hogy mikor kimondja, hogy inkább bóknak veszi nem nagyon akart nevetni, de alighogy befejezte máris kitört belőle, nem beszélve arról, hogy arca meg-megvonaglott miközben beszéltem.
Én is vele együtt kacagtam, de abba kellett hagyom, mert már nagyon fájt az oldalam, szinte levegőt sem tudtam a nélkül venni, hogy bele ne hasított volna a fájdalom. Most jóval rövidebb idő alatt sikerült abba hagynom a nevetést, mint az előbb, de ez nem is olyan nagy baj, ha úgy vesszük, sőt egészen jó. Minden esetre ő hamarabb visszanyerte az önkontrollját, mint én az előbb, aki úgy kacagott akár egy hiéna.
- Múlthét pénteken ~ de az óta történt már velem egy két érdekesség. ~ - Úgy látszik, mind a ketten frissek vagyunk. ~ Hát igen elég frissek, de ahogyan elnézem, ő hamar be fog ide illeszkedni, nem úgy, mint én... legalább is eddig ez nem bizonyult nekem jó feladatnak. ~
- Van kedvenc előadód? - Próbáltam elterelni az iskoláról a beszélgetést, hátha egy szebb témánál lyukadunk ki.

Ez ésszerű magyarázat. Bólintással jeleztem, hogy megértettem. A válasza meglepett. ~ Na, a végén kiderül, hogy mégsem annyira komoly, mint ahogyan gondoltam először.~ Visszatartottam a röhögést, de még így is mosolyogtam, mint egy őrült.
- A-a! Inkább bóknak veszem, ha nem nagy baj! - eddig bírtam ki röhögés nélkül. Most én viselkedtem úgy, mint ahogyan Sheryll pár perccel ezelőtt. Elég hamar visszanyertem az önuralmamat. Ezt valószínüleg a kérdésének köszönhetem, mert rendesen el kellett rajta gondolkoznom. Kár, hogy az időérzékem is kritikán aluli. ~ Vajon az is beleszámít, amikor megszöktem Ryannel Alaszkába? ~ Úgy gondoltam, hogy igen.
- Ez fogós kérdés. Azt hiszem olyan másfél két hete érkeztem! ~ Mintha ezer éve lett volna, hogy leszállt Seattleben a gép! ~
- És te mióta töltöd itt a napjaidat?