Magasles...

- Nem, semmi, bocsánat! - Kuskutya szemekkel néztem rá és már nem röhögtem, teljesen komoly voltam.
Azt hittem, hogy megszabadulok a faggatástól, de túl szép remény is lett volna, mert nem, nem szabadultam meg tőle, természetesen. Egy jó darabig megint csak nem tudtam mit mondani, a gondolataimat próbáltam össze retelni.
- nincs rá annyi pénzünk! - Ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak, ami igaz is lehetne, de nem az, csak nem akarunk kitűnni semmivel az itteni tömegből.
Egy pillanatig gondolkoztam, hogy mit válaszoljak a kérdésére, de aztán eszembe jutott, egy viszonylag jó válasz.
- Veheted annak is, de, ha jobban szerelmi vallomásnak venni, hát csak tessék! - Figyeltem a reakcióját, ami csak egy mosoly volt, de nem bántam, jól esett nekem ez is.
Szerettem volna kérdezni valamit, de tényleg nem tudom, hgy mit, ezért inkább feltettem az első kérdést ami eszembe jutott:
- Mióta vagy itt, Forks-ban? - Felvont szemöldökkel érdeklődó hangnemben kérdeztem tóle, kicsit felé fordulva.

Egy picit gőzölögtem amiatt, hogy rajtam röhög. ~ Nyugi, Clare, nyugi! Nem szabad ilyen gyorsan felkapni a vizet! Amúgy is te voltál a nevetettő Sacrametóban! Igaz ott poénjaidtól. De akkor sem kaphatod fel a vizet ilyen gyorsan!~ Nyugtattam magamat, sikeresen.
- Elárulod, hogy milyen dolgott csináltam, hogy így reagálsz rá? - összevont szemöldökkel vártam a választ. Még egy ideig így viselkedett, majd lenyugodott, végre-valahára.
- Már minden világos! - jegyeztem meg suttogva. Az picit zavaros volt, hogy miért jár normális középiskolába, ha nem szereti a társaságot?
- Leszámítva egy dolgot: ha nem vagy nagy társaság kedvelő, akkor miért nem vagy magántanuló? - megértem, hogy nem akar társaságban lenni a képessége miatt, de akkor egyálltaán miért megy emberek közelébe?
- Ezt bóknak vehetem? céloztam mosolyogva arra, hogy velem szeret beszélgetni. Ez boldoggá tesz.

- Rajtad - nyögtem egy nagy levegővétel után. - Nem tudom, valamiért olyan jól szórakozom rajtad! - Próbáltam már csak mosolyt erőltetni az arcomra, de.... aligha ment, mert elkezdtem vörösödni a röhögéstől.
Clare összevont szemöldökkel nézett engem, én pedig próbáltam úrrá lenni magamon - láthatóan kevés sikerrel -, de jó pár perc nevetés után csak sikerült valahogyan elérnem a hatást, mert kezdtem megnyugodni és az arcom is kezdte a normális színét visszanyerni.
- Nem voltam valami nagy társaságkedvelő mellesleg, nem szerettem, ha bárki is a közelemben van ~ Tudom, hogy megkérdezi majd miért, éppen ezért ezt meg is akarom előzni. ~ - Tudod e miatt a múltba-látás-dolog miatt. - Ez volt az egyik legkézenfekvőbb dolog, ami eszembe jutott és még akár igaz is lehetne.
- Egyébként én szeretek egyedül lenni, már megszoktam! - Nem tudom, hogy a magányt mennyire lehet megszokni, de nekem bizony sikerült, mondhatni. - Nem beszélve arról, hogy én nagyon szeretek egyedül lenni. Ezért nem is szeretem, ha valaki sajnál. - Egy pillanatra ránéztem, majd újra kifelé fordítottam a tekintetemet az erdőre.
Pár perc után hozzátettem:
- De veled szeretek beszélgetni! - Elmosolyodtam.

Furcsa látvány volt Sheryllt nézni, ahogyan röhög. Én is jót derültem látottaktól. Mondjuk azt nem értettem, hogy miért és mire reagált így.
- Min szórakozol ennyire? - próbálta nyugtstgatni magát, nem sok sikerell járt. Betegség kizárva, ha gyakran jár vérvételre, akkor már csak kiszűrték volna. A vérvétel gondolatátol kirázott a hideg. Nem a vér miatt, attól nem parázok, a tűtől inkább.
- Akkor jó! Bár, ezek után, hogy így röhögsz ezt megkérdőjelezem. - most én kezdtem el röhögni, mint egy őrült. Mikor meghallottam, hogy nem voltak barátai, abbahagytam a kaccagást.
- Az meg, hogy lehetett? - elhalt a hangom. Megsajnáltam Sheryllt. Ennyire kerülték a többiek? Szegényke, biztos ne lehetett neki könnyű.

Egy kicsit meglepett a kérdése, de válaszoltam rá végül.
- Előtudom, bár nem szívesen és ez nagyon ritka - ismét bólintottam önmagam megerősítése képpen.
Hangosan felkacagtam mikor "aggódni" kezdett értem, mit ne mondjak, ilyen feltételezéssel még az életben nem jött nekem senki sem és ezen most nagyon jót derültem. ~ Bár elmondhatnám az igazat neki. Majd egyszer... talán. ~ Továbbra is röhögtem, és már a szemem is könnyesedni kezdett. Nagy levegővételekkel próbáltam lenyugtatni magam, de nem nagyon sikerült, mert mikor újra értetlen arcára néztem elkezdtem megint teljes erővel nevetni. Már az oldalam is szúrni kezdett.
- Nem nincsen semmi ilyesmi problémám! - Nyugtattam meg. - Rendszeresen járok vérvételre, és orvosi vizsgálatokra, eddig nem volt semmi komoly bajom, a töréseket és repedéseket leszámítva.
- Nem voltak barátaim! - Most már könnyedebb hangsúllyal beszéltem ugyan, de még mindig nem volt az igazi.
Vettem egy mély levegőt majd hangosan kifújtam, szétnéztem. Az eső már teljes mértékben elállt, és bár a felhők még nem vonultak tovább, de egy darabig most még nem nagyon fog esni, legalább is nagyon remélem.

Úgy látom, nem nagyon kapta fel a vizet, a nem igazán kedves hangnememtől. Ez megnyugtatott.
- Értem. Magadnak nem tudod előkeresni az elfeledett emlékeidet? - furcsán néztem a lányra. Az mekkora lenne, ha megfogná önmagát és eszébe jutna minden addigi emléke! Ha ez igaz, én nem nagyon lennék Sheryll helyében.
- Csak, mert valaki falfehér, az nem egyértelmű jele annak, hogy az illető diliházből szökött meg! Nem akarlak megijeszteni, de a nagyon fehér bőr valamilyen betegség jelei is lehet! - lehet hogy ezt mégsem kellett volna így mondanom.
- De nem ilyen, súlyos, halálosra gondolok. Csak ilyen egyszerű: vérszegénység, vashiány. Nekem már volt ilyenen. Nem vészes, csak rémes ízű a gyógyszer! - próbáltam javítani a helyzetemen. Mostantól komolyan megfontolom, hogy mikor kinek, mit mondok. Mikor megdicsérte a bőrömet, elpirultam.
- Köszönöm! Hogy lehet az, hogy nem tudtad eddig senkinek sem elmondani?

- Amilyenhez éppen kedvem van. - Válaszoltam a kérdésre.
Nem válaszoltam semmit sem, a kicsit durva kérdésére már megszoktam. Meg tanultam nem foglalkozni ezekkel és igaza is volt, talán majd még később, ha már jobban ismer, utána érdeklődöm, talán.
- Tényleg senki... vagyis nem nagyon rémlik. - Helyesbítettem egy kicsit a végére. Amúgy sem vagyok olyan barátnő típus, szóval erről megint csak ennyit, meg aztán engem nem is az érdekel, hogy legyen egy fiúm, hanem az, hogy megmaradjak a magam által kiépített úton.
- Igen, tényleg szép a fehér bőr, főleg, ha azt hiszik, hogy valami elmegyógyintézetből jöttél! - Vontam vállat a végére. Akkoriban nagyon megszenvedtem az éltet, amelynek alig pár hónapja szakadt végig. Szerencsémre ez egy teljesen más közösség itt az emberek sokkal másabbak. Lehet nem is mennék vissza, soha többet.
A bátorítása rajtam nem sokat segít, igazán egyedire alkotott meg az élet a suliban. Szóval... tényleg kicsit furcsa lettem, de már nem bánom.
- Örülj neki, hogy ilyen szép barna a bőröd!
Nagyon nyeltem mikor válaszra került sor, nem tudtam, hogy a szülők az valakinek számítanak-e, de végül arra jutottam, hogy nem igazán, mert nekik egyébként is tudniuk kellett volna a dolgokról.
- Nem, nem nagyon - makogtam.

- Mindenfélét. És te? - még mindig nem szál le a témáról. Alig ismerem még, nem fog belőlem kihúzni semmit sem.
- Nem akarok ellenségeskedni, de közöd? - tudom, hogy nem a legkedvesebbek voltak ezek a szavak. De már nem tudom visszaszívni.
- Senki olyannal nem találkoztál aki legalább egy csöppet is tetszik? - elhalt a hangom. Ilyen létezik? A magyarázatát nem értettem. Csak azért nem volt senkije sem, mert falfehér? Ez teljes képtelenség. Mint már ezerszer meggyőződtem róla, hpgy Sheryll nagyon furcsa. Bár ez erőteljesen nézőponttól függ.
- Ez akkora nagy butaság! Csak azért mert sápadt vagy, attól még felkeltheted valakinek az érdeklődését! Sőt, szerintem tök szép ez a fal fehér bőr. Néhanapján lecserélném a napbarnítotságot. Például itt, ahol a napfény igazán rikta! - bátorítottam Sheryt.
- Tényleg, Ez megtisztelő! Amúgy volt egyálltalán valaki, akinek elmondhattad volna? - én is suttogtam.

- Németet - válaszoltam a kérdésre.
- Értem - bólintottam. - Milyen könyveket szeretsz?
Jó ideig töprengett a válaszon, míg végül megpróbálja rám terelni a szót. Okos gondolat, de engem aztán nem fog ilyen hamar lerázni magáról, nem vagyok egy könnyű eset, sőt! Ha valamit a fejembe veszek azt többnyire végig is hajtom, szinte bármilyen áron, de meg fog történni, emiatt neki sem kell aggódni.
- Mi lenne vele? Találkoztatok az óta? - Firtattam tovább.
- Nálam semmi - vallottam be őszintén. - Még nem találkoztam olyannal, aki tetszett volna! - Egy kicsit ugyan elferdítettem az igazságot, de nem olyan nagyon, éppen csak annyira, hogy jól is hangozzon, de egyszer majd megmondom neki az igazat is. Hamarabb, mint gondolnám. - Azért nem volt még senki sem, mert sápadtabb vagyok, mint a többi ember és emiatt senki sem közelít meg, nem mellesleg kicsit furcsa is. - Vallottam be az igazat.
~ Nem furcsa, hogy ennyire megbízom benne? ~ Nálam igen, de lehet ő ezt már megszokta. ~ Igen, meglehet! ~
Újra előre meredtem, igazából nem is zavart nagyon, hogy még nem volt egy fiú barátom sem. ~ Miért is zavart volna? Nem, olyan vagyok. Hidegen hagy mindenkinek a vélemény! ~
- Te vagy az első, akinek ezt elmondtam! - Suttogtam neki félvárról. ~ Hová jutott ez a beszélgetés, még a végén kiteregetem magam...! ~

Tudtam, hogy a rajzot mondja kedvenc tantárgynak.
- Milyen idegen nyelvet tanulsz? - folytattam a kérdezősködést.
- Addig is olvasgattam, de azóta már igazán szeretem. - korrigáltam a szavaimat. Nehogy azt higyje, hogy kultúrálatlan vagyok. Azt furcsáltam, hogy nem jár versenyekre. Kár, pedig nem szabad elhanyagolni a tehetséget. Na, megint kezdi a vallatást, remek. Egy ideig töprengtem, hogy mit válaszoljak.
- Mi lenne vele? - oldalra billentettem a fejem. Ki akarom kerülni valahogyan ezt a témát. És mivel lehet legjobban hárítani a támadást? Természetesen, támadással.
- És nálad mi a pálya e téren? - gonosz vigyorra húztam a számat. ~Legjobb védekezés a támadás!~ Nem tudom, ki találta ki, de okos ember volt.

- A történelem és az idegen nyelv az jó, remek! - Bólintottam elégedetten, ezt a két tantárgyat én is szerettem. Nagyon is. A többivel pedig úgy nincsen bajom, de nem kötnek le. - Rajz, leginkább. - Igen, ez az egyetlen óra, amit tényleg úgy szerettem, ahogyan van. Nem kellett volna rajta változtatni.
Jót mosolyogtam azon, hogy nem erőssége a rajz, de az nem baj, nem tökéletes senki sem. Az kellene még csak, akkor unalmas lenne az élet.
- Azért szerettél meg olvasni, mert össze törted magad és nem tudtál mit csinálni? - Kérdeztem összevont szemöldökkel, ezt tudtam kivenni a szavaiból.
Kicsit meglepődtem mikor szórakozásból haptákba vágta magát, de utána én is vele nevettem.
- Nem jártam versenyekre - feleltem őszintén.
Egy ideig gondolkoztam, hogy mit tudnák kérdezni tőle, de semmi sem jutott eszembe, végül megmaradtam az egyik alapkérdésnél, bár ez inkább már kíváncsisság volt, mint inkább baráti beszélgetésben elhangozható kérdések. Vagyis ez nem egészen illett most ide, de kíváncsi vagyok.
- Na, és mi van azzal az "R" betűs fiúval? - Érdeklődtem felvont szemöldökkel, mosolyogva.
Nem gyakran kérdezek ilyet bárkitől is, de ezt fontosnak találtam, utána ő is kérdezhet valami okos kis kérdést, szóval ezt hamar is hozzá kellene tennem, mert akkor lehet, hogy nem fog válaszolni.
- Utána kérdezhetsz bármit! - Legalább még sikerült azelőtt hozzá tennem mielőtt bármit is mondhatott volna.

- Köszönöm! Eddig egész jól megy! - viszonoztam a mosolygást.
- Nincs különösebben kedvenc tantárgyam, de vírom a kémia, fizika, biológia, spanyol és történelem. Mondjuk ezeket sem tanulom nagy erővel, leszámítva az idegen nyelvet!. Neked mik a kedvenceid? - összeráncoltam a homlokomat. Valahogy sejtettem, hogy nem fog felsorolni több oldalnyi szabadidős tevékenységet.
- A rajzolási képességem az ovis szinten van! Olvasni én is szeretek, jó időtöltés, ha az ember levan kötve, szószerint. - felnevettem. Akkor kedveltem meg az olvasást, amikor sípcsonttöréssel feküdnöm kellett jóideig. A hangja, szinte utasító volt. Haptákba vágtam magam és tisztelegtem.
- Hölgyem, igen, hölgyem! - ezt nem bírtam ki röhögés nélkül. Semmilyen kérdés nem jutott eszembe.
- Ha jól rajzolsz, voltál már versenyen?

- Hát akkor sok szerencsét az élet élvezéséhez! - Rámosolyogtam. Milyen jó annak, akinek vannak haverjai is tud mozogni.
- Melyik a kedvenc "egy-két" tantárgyad? - Kissé idéztem őt, de nem nagyon zavarta, vagy legalább is nem mutatta egy csöppet sem, aminek örültem.
Kis híján elkacagtam magam mikor megkérdezte, hogy a tanuláson kívül mit szeretek csinálni.
- Hát igen, többnyire rajzolni szeretek, de szívesen foglalom még el magam olvasással vagy sétálgatással. - Több mindent nem nagyon tudtam volna mondani, ha lett volna, akkor sem, de mivel nem tudtam mondani mást remélem, megelégszik ezzel a kettővel, na meg a tanulással.
Mulattatott, Pat, nem mondott sok mindent, de én nagyon jól szórakoztam rajta. Vagyis amit mondott azokat olyan hangsúllyal mondta, hogy... öröm volt hallgatni.
- Kérdezz most te! - Hangom picit parancsolónak hatott, de remélem nem különösebben.

Ilyet is rég hallottam: nem volt rá szükségem. Én egy embert sem imserek, aki ezt mondts volna. Mondjuk lehet, hogy nem az én régi osztálytársaimból kéne kiindulni. Igaz ott is volt néhány stréber, de azok szerintem másik univerzumban élnek.
- Az nem semmi! - csak ennyit fűztem hozzá. Beleegyezett, hogy beszélgessünk. Mostmár szavakkal fogok kommunikálni, kezemet nem adom oda neki. Ezt is megjegyeztem. Picit össze kellett szedni a gondolataimat.
- Sportolni, mozogni, a haverokkal szórakozni! Élvezni akarom az életet! - elmosolyodtam.
- Igen, a tanulás nem éppen a kedvenc időtöltésem. Leszámítva egy-két tantárgyat. Te szabadidődben mit szeetdsz csinálni? A tanulást leszámítva! - ezt le kellett szögeznem, hogy nem az iskolával kapcsolatos dolgokra vagyok kíváncsi. Ha van egyálltalán igazi szabadidő tevékenysége.
- Gondolom rajzolni is szoktál!

Elmosolyodtam azon, hogy hogyan áll hozzá a földrajzhoz meg úgy az egész tanulási folyamathoz, de inkább nem mondtam semmit, ezt megtartottam magamat.
- Nem volt rá szükségem! - Látszott rajta, hogy ezt kicsit furcsállja, de nem különösebben foglalkoztam vele, mert nem volt rá okom. ~ Tényleg furcsa vagyok. ~ Állapítottam meg magamon.
A megállapítására pedig csak bólintottam. Nem szerettem sportolni, mert nagyon béna vagyok hozzá. ~ Mert, ha még nem lennék félvér, akkor megérteném, hogy én ilyen tök béna vagyok, de így! Felejtős. ~ Füstölögtem magamban, mire szerintem most meg is volt az okom.
- Nekem teljesen mind egy, hogy mit csinálunk! - Vontam vállat. Nyilván ő a beszélgetésre szavazott, részemről pedig rendben van.
- A táncoláson kívül mit szeretsz még csinálni? - Kérdeztem, csak, hogy haladjunk a beszélgetésben. - Azt már leszűrtem, hogy tanulni nem szeretsz.

- Tudom, de a nagyrészük olyan dögunalmas. És ebben a a föci toronymagasan viszi a pálmát! - szögeztem le a gondolatomat. Örültem, hogy nem fog beköpni, ezek szerint egy szövetségesem már van.
- Akkor jó! Még egyszer sem puskáztál? - összeráncoltam a homlokomat. Ismerek pár igazán jó tanulót, de néhanapján ők is segítséggel dolgoznak. ~ Ez a lány nagyon furcsa! ~
- Abban biztos vagyok! Jól gondolom, hogy nem vagy egy kifejezetten sportos típus - ez is inkább megállapítás volt, mint inkább kérdés. Végignéztem a lehetőségeken. Rajzolni nem tudok, ezt beismerem. Kártyázásra ez nem a legjobb terep. Maradt a beszélgetés. Az időjárás már a régi kerékvágásban volt, teljes mértékben.
- Én inkább az utobbit ajánlom! Neked mihez lenne kedved?

- Van a földrajzon kívül más tantárgy is, Pat! - Próbáltam kiállni még a magam igaza mellett, de ez vele szemben teljesen reménytelennek bizonyult. Nem baj, mi sem hasonlítunk.
- Már miért köpnélek be? - Kérdeztem összevont szemöldökkel. - Ez mindennapos dolog, és nem az én dolgom!
Mikor a táncról kérdezett, hát soha életemben nem táncoltam, aki a testnevelés órán akkorát esik, hogy megremeg, a fél kontinens attól ne várják el, hogy tudjon táncolni, így nem tagadhatok, semmit be kell vallanom neki, hogy én nem vagyok jó táncos - és még finoman mondom.
- Te biztosan színjeles lennél én meg biztosan színtiszta... mondjuk azt, hogy nem lennék jeled. - Próbáltam menteni a menthetőt, de ez már alapjába véve is menthetetlen ügy.
- Hát nekem sincs nagyon, csak kártya meg ceruzák és lapok vannak nálam, választhatsz! - Nagyjából ennél ki is merült az elfoglaltsági listánk most itt jelen pillanatban. - Vagy, ha gondolod, beszélgethetünk tovább.

- Elhitettni magammal, hogy például a földrajz érdekes, és hasznos? Reménytelen! - nagyon szórakoztató lehettem, mert Sheryll élvezte. Úgy tűnik ő szeret tanulni, rég találkoztam ilyen emberrel. Végülis, senki sem egyforma.
- Csak egyszer kérdezik az anyagot, tehát elég csak egyszer felírni! Mondjuk, ami érdekel, azt én is megtanulom. Ugye nem fogsz majd beköpni? - remélem igennel válaszol. Mert ha nem, akkor össze kell szednem magam.
- Mekkora kár, hogy a tánc nem tananyag! Legalább valamiből színötös lennék! - nevettem fel. Tudom, hogy gonosz kérdés, de meg kell kérdeznem.
- Te hanyas lennél belőle? - felvont szemöldökkel vártam a választ. Remélem, azért nem haragszik meg. Mindenkinek van erőssége. Neki a tanulás, nekem a tánc.
- Nem tudom! Van valamilyen ötleted?

- Nekem könnyebb, ha nyugodt és nem gondolkozik! - Ez teljességgel igaz volt, de ki ne lenne ideges egy kicsit egy "múl jóslás" alatt? Senki, nyilván.
A következő kérdésre csak bólintottam, miért van az, hogy körülbelül minden második kérdésre csak bólintok.
- Ha elhiteted magaddal, hogy igen is érdekes és érdekel a téma akkor könnyebb lesz! - Még mindig nagyszerűen szórakoztam rajta, vicce volt látni.
- Csak sajnos a felírt dolgok nem maradnak meg a fejedben! - Én eléggé ellene voltam a csalásnak, de a tanárnak nem szoktam szólni, feltűnt nekik az nélkül is, szóval fölösleges is lenne szólnom, főleg, ha az illető nem egy észlény.
- És most mihez kezdünk magunkkal? - Kérdeztem egy elnyomott sóhaj közepette.

Egy rövid ideig gondolkozott, hogy mit válaszoljon. Valamit titkol, az tuti. Sajnos én nem látok bele a másik elméjébe, tehát várnom kell arra, hogy bevallja.
- Ezt nem gondoltam volna. Tehát teljesen nyugodtnak kell lennie az embernek - ez inkább megállapítás volt, mintsem kérdés. Valahogy ki kéne szednem belőle, hogy mit hallgat el előlem. Ezzel ráérek később is.
- Akkor meg is tudod jeleníteni az alany elméjében elfeledett emlékképeit? - kikerekedett szemmekkel bámultam. Ha igen, akkor ez a csaj mellettem még maradandót fog alkotni a történelem során. A válaszán meglepődtem. Egy igennek vagy egy nemnek jobban örvengtem volna, de ez van.
- De az olyan unalmas, fárasztó! És a nagy részére később nem is lesz szükségünk, tehát teljesen felesleges. És van nála jobb dolgom is! - most Sheryll szórakozott jól, velem ellentétben.
- Szerintem van egyszerűbb módszer is: felírom rövidítve a kezemre, és szépen csak leolvasom! Gyors, egyszerű, és elég gyakran bevállik!

- Igen jobban is teszed! - Látva a csöppnyi aggodalmát, nyugtatóan rámosolyogtam. - Ugyan úgy ahogy, előbb, utána járok a dolgoknak!
- Milyennek kell lennie? ~ Emberfelettinek! ~ Gondoltam magamban. Erre nem nagyon tudok bármit is kitalálni, ez egy remek kérdés, de nem tétovázhatok sokáig, mert akkor gyanakodni kezd, azt pedig nem szeretném.
- Figyelmesnek és ezen kívül érzelemtől mentesnek, aki eltemeti magában, nem gondol rá. - Nyögtem ki valami elfogadhatónak mondható választ.
- Igen, felszínre tudom hozni, ha esetleg nem hiszi el! - Bólintottam, mint mindig, amikor megerősítettem magamat a mondandómban.
~ Hogy láttam-e már ilyet? Igen. ~ Erre már csak bólintottam, ezt nem akartam részletezni és mivel nem is az én sebem így undok dolog lenne tőlem, ha elmondanám másnak, még ha nem is ismeri az illetőt. ~ Még szép, hogy nem ismeri! ~
- Persze! - Szinte felkiáltottam az utolsó kérdésnél. - Elmondom, hogy hogyan ezt már egyszerűbb! - bizalmasan közelebb hajoltam hozzá majd suttogni kezdtem. - Nem is kell megérintenem, elmondom, hogyan megy ez dolgozatnál! Szépen előveszem a könyvet és kinyitom, ott ahol tanulni kell, majd a dolgozatba leírom a helyes válaszokat és miután kitöltöttem a dolgozatot ott vannak a helyes válaszok - egy kis hatásszünetet tartottam - látod milyen egyszerű? Csak tanulni kellett hozzá, a dolgozaton pedig ott vannak a helyes válaszok, miután kitöltöttem! - alig bírtam megállni röhögés nélkül, de még egy kis ideig tartottam magamban.

Még mindig nem zavarja, hogy be nem áll a szám a sok kérdezéstől. Nagyon vastag kötlekből vannak az idegei, nem úgy, mint nekem, akinek cérnavékonyak.
- Azta! Arra honnan jössz rá? Akkor kétszer meggondolom, hogy mit mondok neked! - valamit el kezdett mondani, de nem fejezte be.
- Milyennek kell lennie az illetőnek? - kérdően néztem Sheryllre.
- Olyan emlékeket fel tudsz hozni, amikre az ember már nem emlékszik pontosan, vagy már elfelejtette? - ez még jobban felkeltette az érdeklődésemet. Mikor meghallottam, hogy kényes dolgokat is lát nagyot nyeltem. Nem lehet valami jó érzés, olyan dolgokat látni, amiket nem teljesen kéne. Bár mondjuk ez hatalom is lehet.
- És láttál már ilyet? - ezt nem tudtam megállni. Eszembe jutott egy kérdés. Valószínűtlennek gondoltam, hogy lehetséges, de azért rákérdezek a biztonság kedvéért.
- Mond, ha megérintesz egy kitöltetlen dolgozatot, akkor látod a megoldásait? - remélem nem néz teljesen lököttnek.

Ennyire még sosem mulattatott, hogy ilyen gőzerővel kérdezgetnek, erről a dologról - de ebben ő is az első, aki úgy tudja ezt a dolgot, hogy el is mondtam neki, majd később a tudomására hozom - mindenesetre tényleg nem zavart, hogy kérdez. Legalább látszott rajta, hogy ez most tényleg érdekli, de a helyében ez engem is érdekelne.
- Akkor csak képek voltak, de nagyon sok! - Hát igen, az információk elég gyorsan jöttek.
- Igen, ha nagyon akarom tudni! - Ránéztem miközben vigyorogtam. - Ha valaki hazudik arra is hamar rájövök! - Még jobban elmosolyodtam, mialatt figyelemre intettem, hogy nekem ne hazudjon.
- Általában beválik, ha az illető... - na, megint. Egyszer el fogom szólni magamat és akkor nem lesz vissza út, én nem tudok memóriát törölni. Szóval, ha én kinyögöm, hogy vámpíroknál ez sokkal nehezebb vagy akár vérfarkasoknál - az utóbbit csak gondolom - de ha az egyiknél nehezebb, a másiknál miért ne menne? Úgy a logikus a mind a kettőnél megy kisebb-nagyobb nehézségekkel. - Ha valaki nagyon jól el tudja temetni magában az összes emlékét akkor persze jóval nehezebb, nem beszélve arról, hogy olyan dolgokat hozhatok a felszínre, amik tényleg... kényes pontok! - Ilyen még nem volt, de remélem nem is nagyon lesz, de... mégiscsak volt, de erről most ő jobb, ha nem tud.
- Olyasmi az érzés mintha egy filmet tekernél végig, csak én "hallom" és "látom" is ami történik!
- Attól függ!
- Sajnos esőt nem tudok előidézni! - Rámosolyogtam.

- Tudom! - elégedett viggyorogtam. Örültem, hogy nem zavarja a vallatása, sőt, mintha élvezné! Én nem bírnám ki, ha faggatnának.
- Akkor jó! De szólj, ha már az idegeidre megyek! - tettem hozzá, majd folytattam.
- Akkor hogyan? - ez megzavart. Ilyen jól emlékszik a kiskorára? Egy biztos, ha mindig megvolt neki ez a képesség, akkor nem lehetett egy könnyű gyerekkora. Lehet, hogy ettől ennyire komoly. Biztos nagy teher lehet neki ez.
- Az nem semmi! Ennek a helynek is látni tudnád a múltját? És tényleg mindenen bevállik ez? És milyen érzés, amikor ezt csinálod? Nehéz kordában tartanod? - csak most figyeltem fel arra, hogy nem esik az eső. Nagyon örültem ennek. Viszont az ég még mindig szürke volt, mostmár nem lepődtem meg ezen.
- Én is azt hittem! Gondolom, most minden csupa sár! Lehet, hogy az elázással jobban jártunk volna? - viccelődtem.

- Remek! Ez a tökéletes hozzáállás! - Már-már büszkén rávigyorodtam, tetszett nekem ez az ambiciózus, ez még sok mindenbe jól jöhetne nála, ha ki tudná használni rendesen.
Vállat vontam. ~ Hát így nem fogsz nőni, Pat! ~ De ezt a gondolatomat inkább nem kötöttem az orrára, közben a szendvicset is megettem, gondolkoztam rajta, hogy egyek-e talán még egyet, de az nem tüntetne fel jó színbe, sokat eszem, de egy deka fölösleges hús sincs rajtam, és mellesleg nem is mozgom valami gyakran, csak, ha sétálok, de azt jó hosszú ideig szoktam. ~ Inkább nem eszem még egy szendvicset, majd később. ~
Vigyorogva hallgattam, hogy megpróbálja visszavonni a kérdését, tulajdonképpen egy csöppet sem zavart, hogy kérdezett, sőt, még tetszett is! Kifejezetten örültem neki, és sokkal könnyebb kérdésekre válaszolni, mint megmagyarázni, hogy mi is ez.
- Nem baj, ha kérdezel. - Nyugtattam meg.
- Igen, születésemkor is megvolt már, csak akkor még nem így! - Rémes volt azaz idő amikor óvodába jártam. Akkor még nem tudtam irányítani ezt a dologot és emiatt nem nagyon tudtam kommunikálni sem. - Igen tudnak róla! Szinte mindennél! Embereknél, állatoknál, tárgyaknál, helyszíneknél, szóval mindenhol, csak nagyon kell koncentrálnom, hogy nem férkőzzenek be a fejembe! - türelmesen próbáltam válaszolni a kérdéseire.
Az eső hirtelen csöndesedni kezdett, mígnem elállt.
- Elállt az eső, azt hittem tovább fog tartani!