Magasles...

Miután sikerült fölállnom, elvettem tőle, néhány papírt - köztük amint a rajz is volt – és pár ceruzát, de több nem esett le. Az igaz, hogy ő hamar fölszedte őket még én a fejemet fogtam, na, ez most nem egy igazi szívroham, volt már ennél jobb produkcióm is, de most ennyire telt tőlem.
– Köszi! - Rámosolyodtam majd elvettem tőle a dolgokat. Jól esett, hogy megdicsérte, hogy jól rajzolok, és nekem is el kell ismernem, hogy ez most tényleg szép lett, nem úgy, mint egyik-másik a sok közül.
Figyeltem, ahogyan nekidől a korlátnak, majd elkezdett mesélni. Figyelmesen hallgattam, mint általában mindig, majd egy kissé sajnálkozó tekintettel ránéztem.
[color=orange] – Huh, hát tényleg borzasztó napod lehetett! – Bólogattam megerősödés képpen. Szöget ütött a fejembe az, hogy van neki egy testvére… valahogy nem tudtam elhinni, de én olyan hitetlen vagyok, hogy az csak… annyira ember nem lehet.
– Nekem csak egy órán kellett bemutatkoznom ~ hál’ Istennek ~, de az is valami iszonyatosan pocsékul sikerült… aztán testnevelés órán akkorát estem, hogy ez egész iskola beleremegett. Csodálkozom, hogy észre sem vetted! – Elmosolyodtam, s egy pillanatra elgondolkoztam. - Ugye észre sem vetted? – felvont szemöldökkel néztem rá miközben jókedvűen vigyorogtam.
– Van testvéred? – Na, most aztán már tényleg nem volt kedvem taglalni meglepettségemet. Nem is volt miért.
Eszembe jutott az öcsém. Az arcomra szinte rávolt írva egy pillanatra, de talán nem vette észre, újra fölvettem azt a bizonyos álarcot, amit már Isten tudja mióta van fönt és rámosolyogtam.

Reakció gyanánt, arra számítottam, hogy én kapok majd fejbe verést, de nem így lett. Mikor megfogtam a vállát felugrott, mint akit a puskacsőből lőttek volna ki. Szegnyke jól beverte a fejét. A szám elé kaptam a kezemet. Nem csak azért, mert megijedtem, hanem volt bennem egy kis káröröm is. Én is szoktam szerencsétlenkedni, mondjuk nem olyan sokszor. Bár nem tudok tájékozódni, annyi szent.
- Szia, Sheryll! -felvettem a földről a ceruzát és a papírt. Jól megfigyeltem a rajzot. Még nem volt teljesen kész, de látni lehetett rajta, hogy az itteni tájat ábrázolja. Szép rajz. Sajnos én nemtudok ilyen szépen rajzolni. Odanyújtottam a dolgokat.
-Azt hiszem ezeket te ejtetted el! - mosolyogtam rá.-Mellesleg nagyon szépen rajzolsz! - nekidőltem a korlátnak.
- Húzos napom volt. Minden órán beszélnem kellett magamról Plusszba az egyik csoportársam töriről elhatároztam,hogy el fog kisérni a tantermekhez, egész nap! Nagy nehezen le tudtam magamról koptatni, aztán megjött a bátyjám,hogy mondjam meg,hogy merre kell neki mennie! Röviden katasztrófális volt. Neked, hogyan telt? Remélem jobban, mint nekem.

Teljesen belemerültem a rajzolásba most, ha akart volna, akkor bárki az égvilágon bárki, olyan szívrohamot hozhatott volna rám, amilyet más ember még nem látott életében. Ha engem meg nem néz, akkor azt el sem hiszi. Olyan szívrohamot tudnék én produkálni, hogy az tényleg hihető lenne és még egy profi, képzett orvos is elhinné.
Észre sem vettem, hogy valaki feljött a lesre, csak annyit éreztem, hogy valaki megérinti a vállamat mire föl ugrottam erre a ceruza, papír és én is a földre estem, a fejemet is elég jól bevágtam, úgy ahogyan kell. Kezeimet egyből oda kaptam.
– Patricia! – Kiáltottam föl, azt hittem ott kapok menten szívrohamot. A fejem is úgy fájt, hogy arra nincs is jó szó, szinte szétrepedt, amilyen szerencsém volt hamar el is múlt. – Szia, hogyan telt a napod? – Most már az előbbi esésnek a nyomát sem éreztem. A fejem sem fájt és nem is éreztem azt az iszonyatos hasadást, ami minden esés után jelen szokott lenni. ~ Még szerencse, ha egy percnél is tovább érezném, azt hiszem, hogy meghalnék! ~ Szóval akkor rövidre fogva most már minden rendben.
Kíváncsi voltam, hogy milyen volt a napja, reméltem, hogy jó hosszan fog mesélni, miközben ő belekezdett én hamar fölszedtem a cuccaimat a földről majd leültem törökülésben őt hallgatva. A rajzot majd később vagy este befejezem, nekem teljesen mindegy lenne, hogy reggel vagy este festek, mert ugyan úgy látok mindet, mint nappal, csak az árnyékok mások többnyire.

Az első nap a suliban rémes volt. Minden órán beszélnem kellett magamról. Mekkora mázlim van, hogy csak holnap lesz az első tesim. Reménykedek, hogy nem nézi meg a tanár az aktámat, úgy hátha megúszom azt hogy táncolnom kelljen. Nem, mintha valami nagy nehézséget okozna, 15 év gyakorlat, az 15 év. De nincs kedvem forksi színekben fellépni, versenyezni meg pláne, még akkor sem ha már itt akarok maradni. Ebédlőt ma kihagytam, a gyomrom így is görcsben volt, meg amúgy is utálok egyedül enni. Otthon csak bepakoltam, leckét nem volt szokásom írni, itt sem lesz az. Volt egy kis időm, hogy mielött el kellett volna indulnom a magaslesre. Hogy eltöltsem az időt a laptopom elé ültem, megnéztem, hogy fent van e valamelyik sacramentói haver az egyik csevegő programon, de senki. Biztos még a suliban szenvednek, szegénykéim. E-mailt már nem volt időm írni. Kikapcsoltam a laptopot, egy testvér mellett sosem árt. Igaz van kulcs a szobámhoz, de nem vagyok benne biztos, hogy ez az egyetlen. Azért bezártam kulcsra, nem akarom, hogy a cuccaim közt kutasson Darren. Lent kinéztem az ablakon. Mily meglepő módón borús volt az ég, de nem állt az eső lába, így csak a pulóveremet vittem magammal. Hamar elértem a találkozónk helyét. Mikor felértem láttam, hogy Sheryll már ott van, rajzol valamit, meg zenét halllgat. Gondolkoztam, hogy miképp tudnám visszahozni a valóságba. Úgy határoztam, hogy csak megérintem a vállát. Miután cselekdtem hátraugrottam egy lépést, nem tudtam, hogy milyen reakciót kapok, fő a biztonság.

Új játék

Unottan vonultam végig az erdőben. Mióta nem találkoztam Pat-tal az életem egy rémrom lett a szó, szószerinti értelmében. Az iskolában a tanár kihívott, hogy mondjak pár szót magamról, aztán tesin akkorát estem amilyet még a világ nem is látott és végül, de nem utolsó sorban ebédnél vélelenül leöntöttem egy lányt, aki nymban kicsapta a hisztit. Hát ez... fenomenális, ennél jobb már nem is történhetett volna.
Amikor a magasleshez értem óvatosan fölmásztam rá, még nem volt itt, de addig is legalább előtudom készíteni magamnak a tájat, hogy letudjam rajzolni, mert mostanában erre sem jutott időm, sajnálatos módon. Egyik ablakból atment a másikba, hogy honnan van jobb kilátás, de midnenhonnan tökéletes volt így megállt háttal a látrának amin le-fel tudnak majd közlekedni, ha úgy adódik. Remélhetőleg nem. Fülembe betettem a fülhallgatót. ~ Remélem Pat-nak esze ágában sincs rám szívrohamot hozni! Akkor én nem is tudom mit csinálnék vele. ~
Kénylemesen elhelyezkedtem, hogy ne nagyon mozogjak és elkezdtem fölvázolni a tájat a lapra.

Úgy látszik, nem akarja lemosni magáról azt az idegtépő vigyort.
- Lefejeznek? - megvontam a vállamat- Volt egy jó, gondtalan 17 évem, nem bánttam meg semmit. Jöjjenek! - jó, mondjuk az, hogy jöjjenek kicsit túlzás volt. Pár évet még kihúznék a Földön.
- Hamisítás? Az gyerekjáték lesz! Nem most csinálnám először.- felkacagtam.
- Akkor gondolom nem fázhatsz/fázhattok. - akkor most több vérfarkas is van? Meg akartam kérdezni, de indulni készülődött.
- Rendben van. Helló! - hirtelen magához ölelt és megcsókolt. Semmit nem tudtam tennni, és már el is tűnt a látóhatáromból. Tényleg forró a teste. Volt már részem pár csókban, de ez más volt, de nem tudtam rájönni, hogy miben.
Leindultam, és megpróbáltam úgy csinálni, mintha nem történt volna semmi. Ez sikerült. Miután beszálltam a kocsiba elindultunk az új otthon felé.


//köszönöm ^^//

Láttam hogy idegesítette a vigyorom, ennek fényében hülye lettem volna ezt elhagyni, miközben válaszoltam neki.
- Veheted, ugyanis emiatt lefejeznek, de legalább nem maradsz tudatlan – nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Még kész szerencse – nevettem fel.
- Van, de neked kell igazolást szerezned vagy hamisítani, míg én tökéletesen meg vagyok azzal, hogy kikészítem a lázmérőt, lévén, hogy 42 fog az alap hője minden farkasnak – mutattam rá egy fontos tényre.
- Viszont csillagvirág én most megyek. – másztam le a korlátról, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, mikor elmentem mellette magamhoz húztam és megcsókoltam. Mielőtt bármit is tudott volna reagálni, ugrásból átváltoztam és meg sem álltam hazáig. Gyorsan vissza kéne alakulni, nehogy valaki Csibe titkáról tudomást szerezzen.

//köszi a játékot //

Kezdek falra mászni, ettől a vigyortól. Ha 100%-ig ember lenne, lehet, hogy már közelebről megismerkedett volna az öklömmel. De nem az, így ettől a gondolattól el kell köszönnöm, örökre. nehezebb lesz az itt létem, mint ahogyan gondoltam.
- Ezt most vehetem megtiszteltetésnek, hogy megtudtam ezt? Mert, azért Te is vagy annyira épp eszű, hogy nem árulod el minden veled szembe jövő élőlénynek, hogy mi is vagy. - arcomon a művigyor jelent meg.
- Kinek a Pap, kinek a Papné, Ryan. -a magasba emeltem a két kezemet.
Jól van, na! Bocsánat, de nem ebből készülök lediplomázni.- forgattam a szemeimet. Egyáltalán van különbség a vérfarkas és a farkasember között? Ha egy vérfarkas mondja, akkor biztos van.
- Itt lehet kapni felfüggesztést egyes dolgokért? Mert ha igen, akkor lehet, hogy megközelítem azt a bizonyos számot.

Ez a lány kész kabaré. Érdekes napoknak fog elébe nézni, ha így fog itt továbbra is viselkedni. Na meg az igaz, hogy én halálra fogom magam rajta kacarászni.
- Tudom. Pontosan emiatt is közöltem veled – vigyorogtam továbbra is, mint a vad alma.
- Haha, szerintem meg nagyon is. És nem farkasember, hanem vérfarkas – húztam fel az orrom. – Ha már hívsz valaminek, akkor tudd a rendes nevét. Én se hívlak emberfajzatnak, holott ember vagy – mutattam rá nagy okoson. Csak tudnám honnan szedem az ilyen eredeti szövegeimet. Az biztos, hogy nem a suliból. Én oda be se járok, csak ha doga van. Igazolást meg könnyen kaphatok, hiszen elég hozzám érni és máris küldenek haza. Jó dolog néha farkasnak lenni.
- Az én hiányzási rekorodomot nem tudod megdönteni – vigyorogtam rá. Miért is tudná? Nem farkas, hogy haza küldjék, mert „beteg”.

Ember, ez megnyugtatott. Ezek szerint nem fogok szerepelni az étlapján. Egy hatalmas kő esett le a szivemről.Amedigg újból szólásra nyitotta a száját.
Farkas... Lehet, hogy félnem kellene? Azt mondta, hogy nem harap. De mi van, ha meg gondolja magát? Igaz, eddig nem támadott meg, szóval csak megmaradok.
- Jó tudni! - a tekintetem nevetséges lehetett, mert Ryan erőteljesen röhög.
- Nem vicces, kutyuska! Ahonnan jövök, a farkasemberek száma egyenlő a nullával! - ismét rámjött, hogy rátámadjak, de egy farkas kontra én...Inkább még élnék.
- Forksba. Már, ha bejárok! - felkacagtam.

Felvontam a szemöldökömet. Most hazudjak, vagy mondjam meg az igazat. Egyik se lenne jó. Na azt hiszem jobb poénnal elbliccelni a helyzet valódi komolyságát. Nem áll szándékomban lebuktatni magam, bár Most már úgy is mindegy. Ez a hajó már elúszott, vagy mit szoktak ilyenkor mondogatni.
- Jelen pillanatban ember. – mosolyogtam rá. Láthatólag megnyugodott, de én még nem fejeztem be, és egyébként is, szeretem az embereket sokkolni… - Általában meg farkas – arcát látva dőlök a röhögéstől.
Oké, elismerem nem kéne ennyire gonosznak lennem, de ez a szokásom. Pimasz és gonosz vagyok.
- Nyugi, nem kell parni, nem harapok – próbáltam megnyugtatni egy kaján mosollyal az arcomon. Lehet, hogy ez a vigyor nem éppen a legeredetibb ötletem volt, de már nincs mit csinálni. Ez van.
- Forks-ba vagy La Push-ba fogsz járni? – terelem más felé a témát.

Sikerült visszanyernem a színemet. És a dolgokat is leszögeztem a fejemben. Tehát, vannak vérfarkasok és vámpírok. És pont ezen a kis városban. Röviden, a legendák igazak. És itt állok egy sráccal szemben, aki ezeket tudta, és mostmár nem vagyok biztos benne, hogy mi. Valószínüleg jobban járok azzal, hogy erről tartom a számat, különben engem elmegyógyintézetbe zárnak.
- Nem, nem kell. Megértettem, mindent. - nem tudtam eldönteni, hogy merjem-e mgkérdezni, vagy sem. Inkább kérdezem, kitudja mikor lesz alkalmam megkérdezni újra.
- Csak egy! Mi vagy Te?

Nos ezt nem vártam. Egyébként is nyugodt voltam, az csak egy dolog, hogy remegtem. Ettől még nem készültem átváltozni. Nem, attól én meg igen messze álltam.
- Most ismételjem magam csillagvirág? – érdeklődtem.
- És egyik se. Ez a való világ. Vannak vámpírok meg vérfarkasok. Egyéb kérdés? – mosolyogtam rá ártatlanul. Oké, lehet hogy egy kicsit sokkoltam, sőt nagyon is, de erről ennyit. Igaz, nem sokk terápián volt, hanem büntetésben, de ez is lehet a büntetés része. Például ha magamból indulok ki: nekem a büntetés is nagy poén volt.

Mikor befejeztem a mondandómat, mintha elkezdett volna remegni. Egy percre megijedtem.
- Nyugi! Nyugi! - úgy tűnik az itteni emberek ezt komolyan gondolják ezt, de nagyon. Kezdtem fehéredni. Végre-valahára a nevemen szólított, ennek örültem. Ami utána következett, nem akartam hinni a fülemnek.
- Tessék? Ugye ez csak egy vicc? - megráztam a fejemet, remélve, hogy minden kitisztul odabent. Nem jött be.
- Légyszi, ugyez csak egy nagyon rossz vicc? Vagy egy rossz álom, és hamarosan felébredek? - ismét a korlátba kellett kapaszkodnom. Mély levegőt vettem, amit lassan kifújtam.
- Ha ez igaz, akkor most elmagyaráznál nekem pár dolgot?

Kinyújtotta a nyelvét, mire csak egyszerűen leintetem. Ez az ember egy picit nagyon gyerekes. Jobban mint én, bár az is igaz, hogy nem gyerekes voltam, hanem szemtelen és pimasz, de az inkább részlet kérdés.

- Igen – bólintottam, majd mikor meghallottam mint mond, erő teljes remegés futott végig rajtam, főleg, mikor a korlátnak dőlt röhögve.
- Patricia – kezdtem sóhajtva. – Nagyon tévedsz ha azt hiszed, hogy a legenda, nem igaz. – azt hiszem kezdtem bele törődni abba, hogy a tudatlan embereket én világosítom fel, sőt egyenlőre ott tartottam, hogy megpróbáltam nem át változni.

Ismét rámjött, a vágy, hogy neki essek. Helyette kinyújtottam rá a nyelvemet, de inkább gyorsan visszahúztam. Ez még tőlem is túlságosan gyerekes. Hm, La Push? Sokáig gondolkodtam, hogy melyik az a hely.
- La Push? Ugye az az indiánrezervátum? - kérdeztem óvatosan.
- Ott biztos kevés a komolyság, ha már kitalálták azokat a bugyuta meséket arról, hogy az ottani emberek ősei a farkasok, meghogy az ellenségeik a hidegek! - miközben ezeket mondtam, sikerült megállnom, hogy ne nevessek. De amint végeztem a mondani valómmal, röhögve dőltem a korlátra.

A jó kedvemet még fokozta, hogy úgy nézett ki, mint aki most akar legyilkolni, bár tegyük hozzá, ha megüt előbb fájna az ő keze, mint az én testrészem ahol megütött… Szemében izzott, a harag, majd mikor jobban tudott uralkodni magán megszólalt.

- Ha te mondod, csillagvirág – vontam meg a vállam. Ő tudja.
- igen, tudok róla, hogy vicces vagyok – vigyorogtam rá.
- Hát Forks-ban nem is, de La Push.. az egészen más hely – kacsintottam rá. Nem, még egy embernek nem mondom el azt, hogy mi vagyok, minek, úgy is rájön magától, ha megakarják enni…

Zsebre tett kezeimet ökölbe szorítottam, mikor nevetett. Igaz, hogy halkan tette, de jó a fülem.
- Tudom, hogy mi vagyok, és, hogy hol vagyunk! - felült a korlátra. Legszívesebben le löktem volna, de biztos felfogta volna, valamilyen növény. Vagy magával ránt, szóval ezt az ötletet elvetettem a fejemben.
- Ha-ha-ha! Nagyon vicces vagy! - szólaltam meg unott hangon.
- Sajnálom, de nem emiatt. Mondjuk úgy, hogy részt vettem egy olyan bulin, ami olyan jól sikerült, hogy a rendőrségnél kellett folytatnunk. Gondolom itt nincsenek ilyen bulik? - nekidőltem a korlátnak. A kezeimet kivettem a zsebemből, már nem akartam neki esni, annyira.

Halkan felnevettem, mikor elpirult. Igen, ezek az emberek. Annyira esetlenek és emberek, hogy az már néha fáj. Ezért szeretnék inkább farkas párt magamnak. Bár azért az emberek se szörnyűek.

- Csillagvirág, paradicsom se vagy. És kehet, hogy meg lep, de tudom, hogy hol vagyunk. Mindenesetre ne képzeld azt, hogy múzeumba vagy. – ültem fel a korlátra. Stabilan ültem, és ha esek az se olyan nagy gond: lévén, hogy farkas vagyok.

- Büntetésedet? – kérdeztem vissza felvont szemöldökkel. – Miért mit csináltál? Sokáig bámultál valakit, mert azt hitted, hogy múzeumba vagy? – vigyorogtam rá pimaszul.

Megértettem a célzását. Arcom izzott a pírtól. Tekintetemet a földre szegeztem. Ezentúl jobban figyelek arra, hogy mit, hogyan csinálok. Miután visszanyertem az eredeti színemet, válaszoltam.
- Tudom én azt, ez egy magasles.
Végre megtudtam a nevét, Ryan. Otthon is volt egy, igaz Ő nem hívott csillagvirágnak.
- A "büntetésemet" töltöm itt. - ismét úgy hívott. Esküszöm, ha még egyszer így hív beverek neki egyet! Bár, ha jobban megfontolom, itt jobban teszem, ha nem próbálkozok meg ezzel. Azt hiszem nem így kéne kezdeni az ismerkedést.

Vigyorogtam, mint a vadalma, de azért a vigyorba társult valami szánalom is. Oké, megszoktam, hogy végig néznek rajtam meg minden, de ennyire? Könyörgöm, nem a múzeumban van, hogy bámuljon.

- Csillagvirág, nem a múzeumba vagy – céloztam neki eléggé erőteljesen. Az egy másik dolog hogy megsértődik vagy akármi. Jó, nem sértődik meg a csillagvirágon, inkább körbe akar röhögni. Na ilyet sem tapasztaltam. Lehet, hogy több van benne, mint amit hittem. Pff… akkor se fogok tőle dobni egy hátast…
Patricia… hmm… különleges név, és inkább képzelném el farkasnak, mint egy embernek. Sőt ha farkas lenne, már lehet, hogy az imprintem is lenne… Ez viszont pech. A sors néha jól kitud cseszni az emberrel, vagy farkassal.

- Ryan Wolf – mutatkoztam be, egy kis biccentéssel együtt.

- No és mi járatban vagy erre csillagvirág? – kérdeztem kíváncsian, és próbáltam nem feltűnően nézni a lányt.

Gratulálok, Pat! Fél napja sem vagy itt, de te máris letarolsz egy srácot! És nem is néz ki rosszul!
A fejemben lévő hang kezdett lecsillapodni, így a ismét a gondolataim ura voltam. Igaza volt a hangnak, tényleg jól néz ki. Gondolkoztam, hogy mit kéne mondanom, de csak levegőt vettem, és bámultam ki a fejemből. Ne bámuld! Végre magamhoz tértem. Emlékeztem arra, hogy a barátaim mondták:
Ha egy új emberrel ismerkedsz meg, mutatkozz be. Ja és ha az illető srác, és helyes, akkor egy szép mosolyt is mutass!
Összeszedtem magamat és megszólaltam.
- Akkor jó, és bocsi mégegyszer! Amúgy Patricia vagyok! - mély levegőt vettem. A "csillag virág" megszólításon meglepődtem. Az alsó ajkamba kellet harapnom, hogy ne kezdjek el röhögni, mint egy őrült. Zsembre dugott kézzel vártam, hogy válaszoljon.

Egy kicsit piheni akartam az őrjárat közben. Sőt ki akartam fújni magam, mert hiába vagyok farkas, ember alakban 3 óra séta szerintem több mint sok, de mondhat nekem bárki bármit, nem akkor is sokk. Egyébként ma nem lett volna kötelező, de Csibe helyett mindent. Főleg, se őt, se a testvérét nem láttam napok óta. Nem nagyon örültem neki, de hát nem tudtam mit tenni.

A magaslest néztem ki pihenő helynek, és egészen jól elvoltam, mikor arra eszméltem fel, hogy valaki letapos. Kinyitottam a szememet, és egy barna szempárral találtam magam szembe. Végig néztem a lányon, mert lány volt, és ez volt a legkevesebb, azok után hogy rám tappancsolt, hiába két bocsánatot.

Szép csaj volt, megfelelő idomokkal meg minden, de maximum egy futó kalandnak tudtam volna elképzelni.

- Semmi gond csillag virág - vigyorogtam rá azért. Az hogy minek tudnám elképzelni az még nem azt jelenti, hogy nem játszhatom előtte az agyamat.
Megigazítottam az ingem, mert lezseren voltam felöltözve és csak úgy figyeltem a lány minden apró lélegzet vételét. Hát igen, az emberek szórakoztatóak...

Miközben az új otthonunk felé tartottunk, észrevettem egy magaslest. Meg akartam nézni és szeretnék csinálni pár képet, még ma. A felhők alapján esni fog, mondjuk ezen nem kéne meglepődnöm. Szóltam Martanak, hogy álljunk meg. Egyedül indultam fel. Darren kijelentette, hogy csak én vagyok az az idióta, aki ilyen időben akar képeket csinálni. Marta azért nem jött, mert nem merte a tesómat és a kocsit kettesben hagyni, ezt megértem.
Volt pár lépcső a célig, de engem nem zavart. Szokásom szerint tornacipőt vettem fel, fekete színűt, valamint kék farmernadrágot és piros felsőt választottam ma. Mikor felértem, tátva maradt a szám. A táj szemgyönyörködtető volt. Mindenhol erdők, rétek határolják az aprócska várost. Amint ,,visszatértem" a Földre, fényképezni kezdtem. Kár, hogy a profi fényképezőmet sem hozhattam ide, ezt sajnálom. Pár lépést hátráltam, és azt éreztem, hogy valakinek a lábára léptem. Gyorsan előre ugrottam, és megfordultam.
- Jaj, bocsás meg, nem láttalak! - a fényképezőgépemet elsüllyesztettem a pulóverem zsebébe.