Magasles...

Tárgy: Re: Magasles... Pént. Dec. 18, 2009 1:41 am

Hami

Csendben végighallgatja amit mondok, nem szól semmit, majd mikor a rossz életemre terelődik a szó, akkor az arckifejezése megváltozik. Nem tudja milyen életem volt...
Mikor megkérdezi miért nem ugrottam le, könnyedén azt felelem.
-Minek kijátszani minden jó kártyát a játék elején Úgy nem lesz izgalmas! meg amúgy is egy őrült jelenlétében bármi megtörténhet...-
mikor kimondom, elkezdek zuhanni, nagyon megijedek, bepánikolok teljesen. Ő nem tudott pánikbetegségemről.
Hirtelen levegőért kezdek kapkodni, és fulladozni. Nehezen tudom tartani, a tempót, most miről is van szó?! Na meg persze, ár homályosabban látok, kezdem elveszteni a kapcsolatot a külvilággal. Ha most állnék, biztosan összerogynék, mint egy rossz kerti szék egy dagadt pacák alatt. Viszont, most elájultam, és ez a szerencsém. Vagy is nem szerencse, de ebben az állapotban, az ilyen betegek közül csak nekem szerencse. Hiszen, én nekem egy valami nyugalmi állapot, amiből könnyebb megnyugodni, mintha vizet hoznának nekem. Hiszen az olyan mintha ezt mondanák: Gyere itt van víz,, már megfulladhatsz. De én már megnyugodtam, szapora lélegzeteim lelassultak, így elmúlt a kapkodás a levegőért. A fuldoklás is véget ért, csak éppen nem tértem még magamhoz. Ahhoz még nyugisabbnak kell lennem. Mikor megnyugodtam, felébredtem, de a szemem még nem nyitottam ki. Olyan kis nyominak éreztem magam, meg gyengének. De erőt vettem magamat, és kinyitottam csillogó szemeimet. Pislogtam rá párat.
-Van fogalmad arról mit csináltál? Ha most lett volna először ilyen, tuti megöltél volna! Hát te tényleg elmebeteg vagy. Idegeneket lelöksz?! Meg is halhattam volna, mert megfulladok!-kiabálok vele, majd tágra nyílik a szemem. És felhozott ilyen magasra.
-És ha tériszonyom van még emellett? Akkor mit csinálsz. Ma még tuti a vesztemet okozod.
Mondom, majd elindulok lefelé.
-Most pedig lemegyek innen!
Elkezdek kúszni lefelé. Szeretek fát mászni, és a fákról le is kell jönni. A famászásnak a lemászás az egyik velejárója. Már a fa közepén járok, majd leérek. Elindulok a magasles felé, hiszen ott vannak a cuccaim, meg a nyuszim. A tisztáson sétálok, majd felérek a lesbe. Vagy is megmászom a nyikorgó fokokat, és újra fent vagyok. Ott találom Nyugrit, meg a holmimat. A holmim felkapom a hátamra, Nyugrit meg a kezembe fogom. Lemászok, és visszamegyek a fához, amin még fenn ül az az elmebeteg.
Odalépek, és elkezdek kiabálni, a magaslatokba.
-Megyek haza!
De nem lehet hallani, hiszen az már olyan magasan van, hogy nem hallani.
Felmászok, és kicsit feljebb, újra kiabálni kezdek.
-Hazamegyek! További jó ámokfutást!
Mikor elmondtam neki, elindulok a kocsim felé, ami az erdő szélén van.
Az erdőből kiérve, kinyitom a kocsim ajtaját, és a hátsó ülésre pakolom a holmim, vagy is Nyugrit, meg a csomagomat.
Előre beszállok, és a gázra taposok. A boltnál még megállok.
Be kell menjek tejfölért. Bemegyek, megkeresem, a kosaramba rakom, majd fizetek, és visszajövök, de a lasnage hozzávalói kimentek a fejemből. Akkor visszamegyek, beszerzem, kiállom a sort, és fizeteke, berakom a kocsimba, majd hazafelé indulok.
Otthon bejárok a kertbe, bemutatom a nagyinak nyuszikámat.
-Nagyi! Szija! Nézd mit hoztam! meg volt sebesülve! Megtartom!-közlöm a tényekkel, és belerakom egy régi nyúlketrecbe.
-Hoztam kaját is, de köveket nem találtam.-mondom, és kirakom a reklámszatyrot, meg a hátizsákom.
Elmesélem neki, azt is kivel találkoztam.
-Találkoztam egy őrülttel, aki azt állította hogy vámpír, és összevesztem vele, és lelökött a mgaslesről de elkapott, és pánikrohamom, lett de kiküszöböltem!-mondom mosolyogva.
-Felmegyek a szobámba!
Fel is indulok, és leheverek a TV előtt. Egy kvízműsor megy éppen. De nem bírom nézni, mert éhes vagyok.
-Mikor lesz kész a kaja?
Kérdezem a nagyit
De le is indulok, segítek neki a konyhában.

//Bocs a hosszzért, és köszi a játékot//

Vendég

Most már komolyan hozzád vágok egy fát...

*Kezdem unni ,hogy hülyének néz. Ilyen makacs emberrel még nem találkoztam. Az ,ilyen emeberek terelnek ,arra az útra ,hogy ragadozó legyek. Szerencséjére nem vagyok az ,különben tényleg hozzávágnék egy fát.*
-Nekem nem kéne elmegyógyintézetben lennem. Pontosan ,annyira vagyok normális agyilag ,mint te. Bár már kezdek benne kételkedni ,hogy normális vagy.
*Mondtam egy pimasz vigyorral az arcomon. Már megint elkezd nekem papolni ,hogy a: Mi vagy? költői kérdés ,és hogy vámpírok nem léteznek. Össze-vissza telleget ,mint valami hibbant. Ott üldögélek és előveszek egy körömreszelőt a zsebemből. Úgy csinálok ,mint aki nem figyel és elkezdem reszelgetni a körmöm. Megint elismétli ,hogy orvosi segítségre van szükségem. Aztán utánozni kezd. Mintha én nem tudnám utánozni. Sőt én a hangját is letudom másolni. Következő rész. Ne álljak le vele kötözködni mert ő a dumálós ,ólajtó szájú csitri a suliba. Persze ő nem ,így mondta ,de az én szempontomból megfogalmazva ,így hangzik. Rosszul vagyok összerakva ,meg azt hiszi lelökhet innen. Az emberek képesek neki dőlni a falnak ,befogadni a nyuszit ,mert van szívük. Ezen érdemes elgondolkozni. Nekem van még szívem? Van hát ,csak nem az állatok szeretetére pályázom a kicsi szívemel. A szívecském már rég nem dobbant meg egy személyért se. Utoljára ezer éve voltam szerelmes és soha máskor. Az állatokért nem dobban meg a szívem ,mert ők nasik és az emberek... Ők ,csak társaságot adnak ,nem úgy mint ez a fruska ,aki itt próbál engem tanítani. Esetleg megengedném ,ha ezer évesnél több lenne ,de így ne próbáljon kiokítani. Csendben ültem még mindig és hallgattam azokat a szavakat ,amitől egy ember már rég feldühödött volna. Én nem állok le veszekedni egy ,ilyen...semmivel. Leül majd feláll és közli ,hogy vágjak hozzá egy fát. Miért nem kérte tőlem ezt még senki? Hát ez idióta. Újra megismétli és azt mondja az élete egy tragédia. Ha tudná mi az a tragédia. Az a fájdalom ,amit ,akkor érzel ,mikor elhagynak vagy meghal valakid. Többször is átéltem már és ő most egy családi hepaj miatt tragédiának nevezi az életét. Hát nekem nem az? Elhagyottt ,akit szerettem és még meghalni sem tudtam ,hogy ne érezzem a fájdalmat. Örök életre vagyok ítélve és most jön ő az alig húsz éve tartó életével és tragédiának nevezi. Ő tényleg semmi. Számomra egy kis pont ,amit eltörölhetek ,de nem teszem ,mert tiszteletben tartom ,hogy él. Na az újabb akciója. Leakar ugrani. Szerinte ez engem aggaszt? Felőlem egy másik vámpír megeheti nyárson. Számol vissza. Egy ,kettő ,három ,négy ,öt ,hat ,hét ,nyolc ,kilenc és tíz! Majd egy hess követi. Felállok és megszólalok az ő hangján. Már volt időm lemásolni. Szóval a beszédem felcseng az ő hangján.*
-Mi van? Még nem ugrottál le?
*Kérdezem vigyorogva majd közelebb sétálok. Még nagyobb vigyor lesz az arcomon és meglököm. Lelöktem a lesről.*
- Viszlát csillagom!
*Nevetek és megvárom míg pánikba esik és majdnem leér a földig. Mikor már közel van a földhöz vámpírgyorsassággal alászaladok és elkapom. A hátamra kapom és felviszem egy fa tetejére. Ott megállok és ráültettem egy ágra.*
-Mondcsak drága ,még mindig állítod ,hogy őrült vagyok?
*Mosolygok és végignézek az erdőn. Szuper ez a legmagasabb fa. Elkapom a karját és felviszem egyenest a fa csúcsára ,ahonnan jól látható minden.*
-Hát nem csodás? Egy fa tetején ülsz egy őrültel ,aki vámpírnak képzeli magát és valahogy felvitt a legmagasabb fa tetejére...
*Mondom és elvigyorodok. Na ehhez mit szól a nagyszájú?*

Tárgy: Re: Magasles... Hétf. Dec. 14, 2009 8:50 am

Az az izé.... Asszem teljesen meggárgyult szegény...
Kisanyám....

-Igen, a hami egy törpe, aki szereti a hasát.-mondom neki mosolyogva.
-Igen, fontos volt... Az volt ... fontos...-jegyzem meg magamnak, de csak az után mielőtt elmondtam hangosan.
Válaszol a kérdéseimre.
-Hát én rögtön mentőt hívok, de neked... Egy ilyen nőnek az elmegyógyintézetben a helye, ahol az ápolónők leginkább egy őstulokra hasonlítanak.
Hangosan mondom neki. Vámpírok nem léteznek. Komolyan kezdem sajnálni szegényt, hiszen teljesen meggárgyult.
-Amúgy meg. Ha valaki ilyen hangsúlyban kérdez: Mi vagy?! Az általában költői kérdés, vagy a másik eset az HA NEM BÍRSZ ÉRTELMES VÁLASZT ADNI? MEG SE MUKKANJ? MERT SAKKOR MÉG INKÁBB HÜLYÉNEK NÉZ MINDENKI!!!-mondom neki, majd a végét kiabálom.
-Vámpírok nem léteznek és pont! -majd a kezemmel olyan jelet tellenetek, amilyet a tanárnő szokott órán mutogatni, ha éppen valakivel ordított, majd azzal a kíséretében mutogat: Nekem van igazam, és a téma le van zárva. Na de a baljós nyakingatás sem maradhat el, de az már olyan röhejesen néz ki, hogy nem szeretném utána csinálni.
-Figyelj, neked orvosi segítségre van szükséged!-nevetek hangosan a képébe.
-Az a degenerál elme blablabla...-utánozom gúnyosan.
-Na idefigyelj kis anyám! Vámpírok nem léteznek, és ne állj le velem kötözködni, mert az iskolában nincs mégegy olyan ember, akinek úgy pörög a nyelve mint nekem.-állítom, majd már lassan azon vagyok, kipróbálom a tanárnő nyakingatását. Hiszen ez a... Buta liba teljesen kihoz a sodromból. Mikor már az ember azt hinné nem tudja jobban sokkolni, akkor még inkább ledermeszti... Hát ez a lány teljesen sötét...
-Hát te rosszul vagy összerakva... Esküszöm mindjárt úgy váglak le téged innen mint ahogy kiesett a fala... Egy ember amik közé te is tartozol, KÉPES nekidőlni a falnak, és mivel az embereknek van SZÍVÜK ezért KÉPES egy vérző nyuszit befogadni.-vágom a fejéhez úgy, hogy a két képes szót, meg a szívük szót úgy kihangsúlyozom, hogy még egy süket is meghallaná. Hiszen amilyen buta ez a lány, meg sem értené miről pampogok, hiszen azt sem tudja mi az a vita. Inkább legyintek a kezemmel.
-Hogy lehet valaki ennyire nem intelligens mint te? -csóválom a fejem, majd leülök.
-Nem vagy normális.-letagadom amit mondott. Ez is gyakran jellemző rám osztálytársaim mindig azt mondják: úúú dagi vagyok, ekkor is csak letagadom az egészet, így nem bántódnak meg. Pedig tényleg dagik...
Idegesen felállok, majd leülök, és ez megy egy darabig. Néma csend van, majd kimondom újra.
-Na tessék! Vágj hozzám egy fát mert te HIB-BANT vagy!
Mikor kiejtettem a szavakat a számon, átfutott az agyamon, hogy most pillanatilag lehet az életemmel játszom, és az sem kizárt hogy ma még mártír halált fogok halni. Nagy lélegzetet vette, kitártam két karom, majd elé álltam határozottan.
-Csak rajta! Vágj hozzám egy fát! Hajrá! Itt vagyok! Előtted állok! Nincs mit vesztenem... Az életem szinte egy tragédia.-mondom neki.
Bár az sem biztos, hogy tudja-e mi az a tragédia. Na mindegy. A les a tisztáson van, onnan mesze vannak a fák. Amíg elmegy egyért, el tudok rejtőzni. Igen. Ott van pár kidőlt fa, meg amit a favágók vágtak ki az a kupac fatörzs.
Kimegyek a les szélére, komolyan levetem magam ha bántani akar.
-őrült.-suttogom magamban jól artikuláltan. Tulajdonképpen, azt akarom hogy értse, mindez azért van. Mármint hogy azt, hogy le lehet a számról olvasni a gondolataimat. Na igen...
-elszámolok háromig, addig menj el.-jelentem ki (amúgy neee, de az csak user xD)
-1-sóhajtok
-2-mondom csendben.
-2 és fél-húzom egy kicsit az időt.
-2 és 3negyed-még mindig húzom
-3-mondom határozottan, és elállok a létra elől.
-Még mindig itt vagy?
undokon kérdezem.
-Még 3 másodperced... akarom mondani másodperced van-sóhajtok
Gyorsan elkezdek számolni:
-1,2,3,-tüsszentek egyet.
-4,5,6...7...-mondom,majd felemelem a nyuszim, ne essen baja.
Az állatot a táskámba teszem.
-8 9 10-mondom neki.
-Hess!

Vendég

Mrs. Most Én vagyok őrült vagy ő?

*Mikor azt mondja Hami a Hófehérkében van és egy aranyos kis akármi megszólalok.*
-Hami nem egy törpe ,aki szereti a hasát?
*Kérdezem nevetve a lánytól. Megint megszólal. Össze-vissza beszél ,hogy mit szeret és mit nem. Aztán azt mondja hanyagoljuk a témát. Mit ne mondjak jó sokat beszél. Újra és újra megszólal. Pont ,mint most. Fiatalabbnak nézett... Elnevetem magam. Ha tudná az igazi koromat. Ezerhuszonnégy év. Jó hosszú idő. Megkérdezi mi a titkom.*
-A titkom?Már mint a bőröm miatt?
*Kérdezem tőle. Megkérdezi mi a bajom a nyuszival. Óóóó pedig már kezdtem elfelejteni a nasit.*
- Semmi bajom vele.
*Mondom nem túl meggyőzően és közben szemezek a nyuszival. Majd elmondja a véleményét a vámpírokról. Kitaláció. Hogy mi?! Én élek vagy nem tudom ,hogy mondjam mit csinálok és vámpír vagyok. A sárkányokhoz hasonlít? Ennek tuti baja van.. Én nem vagyok ,olyan ,mint azok a dögök...*
- Kitaláció ?!
*Kérdezem meg idegesen majd elmosolyodok. Most tényleg egy emberre vagyok mérges ,mert semmit sem tud? Nem éri meg. Új témára pattan. Szereti a mozit.
Megint állítmányba teszi a kérdésem. Ez kezd már kicsit idegesítő lenni. Az éggel beszélgetős kérdésemre válaszol. Halott rokon. Azt mondja szívatja. Hát ez eléggé kétséges. *
- Gondolom fontos volt számodra...
* Azt mondja szkeptikus. Hiszi ha látja. A mondandója után az arcáról lefagy a mosoly. Rájött. Hogy ez milyen sokáig tartott... Elmebeteg vagyok és vámpírnak képzelem magam. Ez érdekes. Még mindig mosolygok a lányra.*
-Tudod drága... Nem vagyok elmebeteg és nem képzelem magam semminek...
*Vigyorgok a lányra. Ez most komolyan azt hiszi ,hogy hülye vagyok? Jujjj a papájához rimánkodik ,de édes. Megkérdezi ki vagyok.*
-Hogy ki vagyok? Mint már mondottam Hayley Angela Millie Isabella Winney. A 982. év szeptemberében születtem és nem hagytam le a dátumból egyetlen számot sem. Ezerhuszonnégy év kislány és te épp most futtotál volna a végzetedbe ,ha nem lennék más....
*Mondom rezzenéstelen arccal Mirának. Megint elkezdi osztogatni a jelzőket. Hibbant ,elmezavaros .*
- Óóó ,hogy sikerült rájönni? Igazad van nem vagyok ember.
*Mondom neki. Már cseppet sem vagyok kedves vele. Engem ne hívjon hibbantnak egy olyan valaki akinél több mint ezer évvel idősebb vagyok. Azt mondja ,hogy egy degerenált elme szüleményei vagyunk. Valószínüleg az az elme épp megúszta ,hogy ne legyen vacsora.*
- Nem vagyok őrült .... Az a degenerált elme valószínüleg megúszta ,hogy vacsi legyen ,esetleg az lett....
*Mondom neki. Teljesen kiakadt. Fel alá járkál és azt mondja nem létezem. Előkapja a fényképezőt és már várom a reakcijót ,hogy nem vagyok rajta.*
-Persze ,hogy csillogok ,meg villogok.... Ki számít ,arra ,hogy egy ember kidönti a magasles falát és egy vérző nyulat hoz fel...
*Mondom és csóválom a fejem. Miért nem lehet felfogni mi vagyok?*
-Vitát ?Minek?
*Kérdezem. Majd azt mondja ha meggyőzőm. *
- Hogy győzzelek meg? Vágjak hozzád egy fát? Harapjalak meg? Felvigyelek egy fa tetejére? Komolyan már kiakadok tőled... Miért nem lehet elfogadni ,hogy nem csak emberek vannak?!
*Kérdezem meg sokszor már idegesen.*
-Normális vagyok....
*Mondom már unatkozva ,hogy ugyanazt hajtogatja. *
-SEmmi baj ,hogy bunkó vagy ,de ha továbbra is őrültnek nevezel hozzád vágok egy fát.....

Tárgy: Re: Magasles... Pént. Dec. 11, 2009 8:51 am

Mi Vagy?

-Ugye?-kacsintok rá, mikor megdicséri az új becenevét.
-Hami a hófehérkében van. Aranyos kis akármi.-mondom kalimpálva.
-Értelek. A kedvenc helyed. Nekem is vannak kedvenc helyeim, például a... a... na inkább ezt hagyjuk, de szeretem még... Ja nem. Oda kényszerrel mentem... De nagyon jó hely, e abból is szarul jöttem ki. Inkább hagyjuk.
hangosan felnevetek. Össze vissza nyökögök minden sz*rt. Kidülledt szemekkel nézek rá, majdnem leszédülök. 100 meg 50 év?
-Fiatalabbnak néztelek Hamm... Hamm...-mondom kissé kellemetlenül. Elgondolkodok. Ez egy öregasszony?
-Akkor mi a titkod idegen?-kérdezem gyanakvóan. Valami biztos nem normális benne. Valami apró folt az életében, valami... titok.
Mi bajod van Nyugrival? kérdezem tőle kiskutya szemekkel.
-Jó nevet találtam neki? Nyugri. Cuki név.-jegyzem meg, majd kinézek... Újra, meg újra tekintgetek ki, és az ég felé is nézek, a tető apró résein át parányi fény szűrődik be. Pont Nyugrira, a nyuszikámra.
-Hát én nem hiszek a vámpírokban. Vámpírok nem léteznek, olyanok mint...mint a sárkányok. Kitaláció. Az egyetlen "sárkány" a komodói sárkánygyík, de az is hüllő. -mondom, és csóválom a fejem, hajam össze vissza szálldos, és mikor kimondom a sárkány szót, idézőjelet formázok mindkét kezemen két ujjamból. A mutatóból, és a középsőből.
-Én szeretem a mozit. Jó!-mutatom az ujjaimmal is.
-Tejföl. Teszem állítmányba amit mondott. Ez az új szokásom, hiszen azok a szavam, mint az "igen" meg a "nem" azok nem jönnek be túlságosan. Mondom. Majd rákérdez arra kihez beszéltem, A lelkem mélyén szomorú vagyok, de örömmel és nevetve gondolok a nagyapámra, hiszen csak egy vidám ember, de nekem a nagyapám. Örökké vidám, örökké buzgó nagyapám. Mindig barkácsolt valamit, ami hamar csődöt mondott, mikor ő használta. Sikerült ballépéseit mindig mosolyogva fogadnia. Én is hasonló voltam egy darabig, de már ő nincs köztünk. Na meg persze, ő 4 éves koromig sohasem látogatott meg, mert gyűlölte apát. Persze az ő társsaságában is nevetett, de apámon. azon a szeméten.
-Halott rokon. Folyton szívat!-mondom, és nevetve megcsóválom a fejem.
Azt kérdezte, hiszek e a természet feletti erőkben, hamar válaszolok rá, majd ezt felelem.
-Néhányban. Elég szkeptikus vagyok. Hiszem ha látom.
Hirtelen összeáll a kép, összeáll miért célozgatott folyton. A bőre falfehér, úgy nézett a véres Nyugrira, mintha fel akarná falni, aztán Drakulánál azt mondta a vámpírokra: mi. Nem eszik, nem iszik, 100 évesnél több éves. Felállok, és hátrálni kezdek.
-Na ne mond! Te elmebeteg vagy. Te.... Vámpírnak képzeled magad. Jobb lesz ha megyek!-mondom, majd igyekszem kikerülni, és az ég felé nézek:
-Papa, most segíts ki!-rimánkodok.
Felkapom a nyulamat. Nem hagyom itt egy elmezavarossal.
-Hát te rosszul vagy összerakva.
-Ki vagy te?!-teszem fel a kérdést, majd megállok mint a cövek. Nagyot nyelek, mögöttem dúl az égiháború. Olyan, mint ami ebben a percben lezajlott bennem.
-Te nem ember vagy, vagy csak egy elmezavaros. Vámpírok nem léteznek. Ezt csak egy rakat buta ember találta ki. Te hibbant vagy, és ezzel még csak finoman fogalmaztam.
Mondom feldúltan.
-Csak egy degenerált elme szüleményei....
mondom, és ezzel megcáfolom őt elég rendesen.
-Vámpírok nem léteznek! És te is csak... csak egy... őrült vagy.
,mondom idegesen.
-Igen Jól Hallod! ŐRÜLT!!!-betűzöm le neki az őrült szót.
Idegesen fel alá járkálok, majd hangosan ismételgetem.
-Te nem létezel, vagy csak nem vagy normális... Vagy én nem vagyok normális, és fantáziálok!-ismételgetem, majd előkapom a fényképezőmet. Megnézem azt a képet, amit róla készítettem. Nincsen ott. Ez persze nem biztos, hogy azért van, mert fantáziálok, hanem azért, mert vizes lett a kütyü, és meghibásodott. Vagy én hibásodtam teljesen meg. Hát én... én már azt sem tudom ki, és mi vagyok. Vagy miről is gondolkodom? Áh... Kész téboly. Itt egy elmebeteg velem szemben, és én még azt hiszem én nem vagyok komplett? Hát ha valaki itt velem szemben lévő nő nem az.
-Még is... Te még sem vagy normális. Itt villogsz, meg csillogsz nekem, nem ám eltakarnád magad. És még én akarok elmenni! huh!-morranok szavaim végén egyet, mintha egy mérges oroszlán volnék, aki fel akar falni egy " vámpírt" aki persze" nem létezik" vagy én vagyok "őrült". Szerintem nem foghatja fel, hogy én nem hiszek az ilyen dolgokban.
-Jól van. Mint a középkorban. Vitát fogunk indítani, mint civilizált "vámpír" az emberrel.-integetek megint idézőjelekkel.
-Elég szkeptikus vagyok, nem lesz könnyű meggyőznöd, hiszen nem érdekelnek az őrültek... De ha valóban "léteznek vámpírok" és te erről meggyőzöl, akkor le a kalappal.-mondom neki, és ismét idézőjelekkel hadonászok orra, és jég hideg csillogós burája előtt.
-És ha én nem jövök rá hogy te nem vagy normális, el sem mentél volna orvoshoz mi?!
kérdezem tőle, ideges hangon. Nem vagyok már olyan kedves mint először.
-Bocs ha bunkó vagyok, csak kissé... Felhúztál, de főleg én magam, mert okosabb vagyok nálad, és rájöttem a "titkodra"-én eldobom az agyam. Már megint egy idézőjel...

//írj Comic Sans Ms betűtípussal kérlek^^ Az jobban néz ki //

Vendég

Mrs. Mitől csillogsz így?

- Vadászkisasszony hamm hamm? Egész jó név.
*Nevettem el magam ,amikor így hívott. Egész jó ez a név ,de most tényleg. Már ,csak az a baj ,hogy a vadász nem foglalkozás ,hanem táplálkozás nálam. Majd megkérdezi ,hogy én miért másztam fel.*
- Én azért másztam fel mikulás sapka és perec nélkül ,mert már ezredszerre járom be ezt az erdőt. Ez az egyik kedvencem. Gondolom ötven éve még nem volt a les ,ilyen rozoga. Lehet ,hogy száz évvel ezelőtt kellett volna ideköltöznöm...
*Mondtam halál komolyan. Lehet ,hogy ő máshogy hiszi ,de tényleg ezredszerre vagyok itt. Aki minden nap itt vadászik sokat szokott az erdőben tartózkodni. Végre észreveszi ,hogy csillogok. Mire következtet? Hogy csillám por... A fehérségem meg pigment hiány... Jézusom.... *
- Nem vagyok beteg. Teljesen jól vagyok és nem vagyok pigment hiányos. Nincs rajtam csillám....
*Mondom mosolyogva és azt kérdezi ez valami olasz kór? Haha... Valószínüleg járt Volterrában.... Túl sokan vannak ott.... Főleg a Volturi... Inkább nem is megyek oda..*
-Nem olasz és kutya bajom.
*Mondom ,majd a lány lemászik és azt mondja ki kell mennie. Várok egy kicsit majd meglátom visszatérni Mirust. Egy vérző nyuszival. Mi? Neee már.... Én..én...énnn... Mi van ,ha bántom a nyuszit? Miért fogad ez be vérző állatokat?*
-Látom kit találtál....
*Mondom ledermedve. A vér szaga....... Nem. Nem bántjuk. Igaz ma még nem ettél semmit Hami ,de nem fogod bántani a nyuszit. Főleg nem mások előtt. Szegény nyuszi. Mira lemászik fűért. Nem merek levegőt venni. Ott hagyott egy vérző állattal egy helységben. Összeszorítom a szemem és nem veszek levegőt. Úgy sem fontos levegőt venni ,hisz ,csak a szagláshoz kell nekem. Meghallom Miranda lépteit és odanézek. Egy marék fűvel jött vissza. Megkérdezi szerintem haza vigye-e. Erőltetek egy mosolyt az arcomra.*
- Vidd haza! Csak soha ne hozd a közelembe...
*Mondom a mondat második felét már nagyon halkan. Ez a lány ,olyan mintha tudná mik a vámpírok gyengéi. Először étellel kínál ,aztán napozni hív és végül egy vérző állatot hoz a közelembe. Egy újabb kérdést tesz fel. Na egész jó téma.. Drakula... Egyik osztálytársa egyszer megharapott miatta egy nyuszit. Hát ez jó poén..... Kár ,hogy az egész Drakula sztoriból csupán az az igaz ,hogy a személy létezett és olyan volt mint mi.. Vámpírok.. De nem változott denevérré és látszott a tükörben is...*
- Halottam a Drakula sztorit. Egy nagy hülyeség. Mi.. vagyis a vámpírok látszanak a tükörben és nem változnak denevérrré.
*Mondtam és kicsit megijedtem mikor azt mondtam "mi".*
- Én szeretem az operát és a mozit is. Az ételek.....
*Nem fejeztem be a mondatot. Nem fogom ilyen könnyen leleplezni magam. Újra közli velem ,hogy csillogok ,akár egy gyémánt.
Hát igen... A vámpírok csillognak.. Megkérdezi mi a titkom. Van egy ötlete. Testápoló. Jó vicc..*
-Nem használok testápolót. A bőröm csillog és nem azon valami.
*Mondtam és a lány lemászott lefotózni a magaslest alulról. Nem értem ennek mi értelme. Felmászott és engem is lefényképezett. Kicsit meglepődtem ,de nem zavart. Megkérdezte ,hogy szoktam-e moziba járni.*
- Moziba? Szoktam. Nem túl gyakran ,de igen.
*Megint megcsörrent a mobilja. A telefonból kiszűrődött a már ismerős hang. Ez a nagyija lesz. Leteszi a telefont.*
-Tejföl?
*Nevetek a lánnyal együtt. Észrevett egy szarvast. Ahogy odanézett én is néztem és valahogy belőlem más reakciót váltott ki. Ő csodálta én pedig megnyaltam a szám szélét ,úgy .hogy ne lássa. Hmm.... Nasi... Oké Hami fogd vissza magad... Most nem eszünk szarvast. Lefotózta és hát elkezdett esni az eső. Elmosolyodtam. Köszönöm Istenem ,hogy megvédesz a naptól. Elégedetten dőltem hátra a les falának. Mirus elkezdett társalogni az éggel. Na akkor most jöjjenek a feltételezéseim ,mi szerint vagy a halott rokonához ,vagy egy madárhoz beszál vagy esetleg bolond. Az első látszik a legvalószínűbbnek. Odafordul hozzám és azt mondja nem bolond.*
- Rögtön gondoltam drága. Szóval a halott rokonodhoz beszéltél vagy egy madárhoz?
*Mondtam egy elégedett mosollyal az arcomon. Felálltam és odasétáltam hozzá. Megérintettem a vállát. A bőröm ,mint mindig most is jéghideg volt. Lehet ,hogy kicsit kirázta a hideg. Nem bánom.*
- Mira gyere beszélgessünk!!!!
*Mondtam mosolyogva a lánynak. Leültem újra és megvártam ,hogy leül-e mellém. Feltettem egy kérdést.*
- Mondcsak mennyire hiszel a természet feletti erőkben?
*Pont ideillő kérdés. Akkor most nézzük tud-e a vámpírokról vagy a farkasokról. Megvártam míg válaszol és addig kutattam a zsebembe. Egy összegyűrt kis papírt találtam benne. Egy belépő. Hova? Megnézem és elolvasom. Ááá szóval ez még a tegnap esti szórakozóhely belépője. Visszagyűröm a zsebembe és újra a lányra nézek.*

Tárgy: Re: Magasles... Csüt. Dec. 10, 2009 8:24 am

Vadászkisasszony Hamm Hamm !!!!

-Hát jó. Akkor több marad nekem.-mondom mikor elutasította a perecet. Pedig kellően ízletes volt.
-Hát, vadászkisasszony Hamm Hamm! Felőlem hívhatsz Mirusnak, meg aminek akarsz, a többi nevemre is hallgatok.- mondom neki. Milyen aranyos kis becenevet kreáltam neki. Micsoda kreativitás! Micsoda képzelet!
-Aha, köszi hogy megosztottad. Te te miért mászol magaslesre, ha nincs rajtad mikulássapka és perec a kezedben? Ez hülyén hangzik de csak poén...-mondom neki nevetve bár nincs igazán értelme amit összehordok, de a fejembe szállt a perec.
-Napozni, télen, egy kis napsütés miatt.-teszem állítmányba a kérdéseit.
-Nagyon keveset süt a nap.-állítom tények elé vadászkisasszony Hamm Hamm-ot.- Örüljünk ha néha süt!-mondom mosolyogva, és újra elkezdem babrálni a nagyítómat.
-Köszike!-köszönöm meg a dicséretet. Már csak azt bánom, hogy a légi pecabotom lenyúlta egy vadász. Majd egyszer visszaszerzem.
-Úr isten te csillogsz!-mondom, és majdnem lefordulok a magaslesről.
-Ez valami kóros megbetegedés? Tiszta fehér vagy! Pigment hiányban szenvedsz? És minek a sok csillám?!-zúdítom rá a kérdéseimet, hiszen nagyon meglepett ez a dolog. Eszembe jut, mikor egyszer láttam a tv-ben egy videót, akarom mondani filmet, Volterrán forgatták, és ott láttam egy ilyen embert. Biztosan valami olasz betegség.
-Ez valami olasz kórokozó?-kérdezem tőle, hiszen rá kell kérdezni, hogy távol tartsam-e magam tőle.
Közben úgy érzem hív a természet. Ezért elkezdek lemászni a létrán.
-Ki kell mennem.-mondom neki halkan, és lemászok. Mikor leértem, elvégzem a dolgom, és aztán kicsit sétálok a magasles alatt. Találok ott egy vérző kis nyuszikát. //user üzenet: IGEN DIREKT SZŐTTEM BELE!!!// Felviszem a sebesült jószágot, és kiteszem a les közepére.
-Nézd kit találtam odalent.-mondom, majd előveszek egy kis gézt, és bekötöm a lábát. Mindig hordok magamnál kötszert, hisz magam is egy béna jövevény vagyok, alátámasztja ezt a reggeli esésem is. Majd ami kevés morzsa maradt a perecemből, a nyuszi orra elé tolom, aki hálásan rám tekint csillogó szemeivel, és elkezdi enni. Valami állat rendesen megtépázhatta, majd gyorsan még mondok valamit.
-Lemegyek pá fűszálért!-mondom, és kitépek lent egy fűcsomót. Felcipelem, majd lerázom róla a földet.
-Tessék nyuszi egyél ilyet is!-mondom a kis állatkának, akit nagy valószínűséggel haza fogok vinni.
-Szerinted hazavigyem?-kérdezek rá. Azért mások véleményét is szívesen fogadom.
-Olvastad már a sztorit Drakuláról? Én nem de az egyik osztálytársam aki olvasta, egyszer megharapott egy nyuszit. ki is közösítettük.-mondom, és az ölembe veszem az állatot.
-Nem kedveljük azt az embert, mert ő a kaviárt szereti meg az operát. Mi meg a pizzát, meg a mozit.
Jegyzem meg, majd kedvesen mosolygok, és kiteszem a napra a nyuszit.
-Még mindig csillogsz mint egy gyémánt.-mondom ábránd szemekkel. Vajon én is csilloghatnék?
-Hogy csinálod hogy így csillogsz. ez valami testápoló?-kérdezem tőle kíváncsian. Meg kell ezt osztania velem.
Megint lemászok, most csak azért, hátha van még ott beteg állat. Na meg hogy lefotózzam a magaslest, alulról. Mikor megvan visszamászok, és a bőrbeteg vadászkisasszony hamm hamm-t is megörökítem.
-Szoktál moziba járni? Most jó filmek mennek...-próbálok feldobni valami témát.
Én múltkor egy olyan filmet láttam, amiben volt egy malac, aki bajba esett. De aztán megmenekült. Aranyos film volt, de ezt nem fogom megosztani egy vadidegen csajjal, aki mellesleg bőrbeteg. Ismét telefonhívást kapok, a mamim a, hol van már a tejföl.
-Szia! Már... Na jó... még el sem mentem érte, mert itt van egy lány, és vele dumcsizok. pápá.
Mikor leteszem a telefont, újra megszólalok.
-Tejföl kéne a nagyinak...-nevetek
Meglátok egy ritka gyönyörű szarvast. Előveszem a gépem, és lefotózom. Az agancsai hosszúak, a tartása kecses, a szőre szürke, a szemei feketék. Olyan mintha egy mesében szerepelne, és ahogy hullik rá az eső.... ESŐ?! Hát ezt nem hiszem el. Mint derült égből villámcsapás, ráeredt az eső. Nagy cseppekben potyog, és áztat bennünket, mert a roggyant tető réseit be be csöpög jó pár csepp.
-Szép kis meglepi.-fordulok az ég felé, és mintha valami angyallal társalognék még odavetem.
-Nagyot durrant, jó poén!-mondom mérgesen. Álltalában ilenkor mindig vicces nagyapámra gondolok, aki rengetegett viccelődött. Mosolyog rám, onnan fentről.
Persze ilyenkor mindenki bolondnak néz. Persze nem vagyok az, Hát azért ezt tisztázom is.
-Nem vagyok ám bolond... Csak szokásom ez a hülyeség.
Kedvesen, csilingelő hangon felkacagok.

Vendég

Mira drága <3

* Egyszerű mozdulattal beletörölte a kezét a nadrágjába és kezet rázott velem. Mira a neve. Aztán újra megszólal. Sorstárs!!!! Ő is a soknevű egyedek közé tartozik. Odanyújtja nekem a perecét. Ránézek a perecre és válaszolok.*
-Köszönöm én nem eszem ,ilyeneket.
*Haha! Igazából semmit nem eszem ,csak iszom. Ezt most nem neki fogom elmagyarázni. Majd egy újabb kérdést tesz fel. Megint szóra nyílik a szám.*
- Egy érszben én is vadász vagyok.-mosolygok rá- És te hogy kerülsz ide Mirus? Szereted ha Mirusnak hívnak? Hívhatlak így?
*Kérdeztem mosolyogva a lánytól. Szimpatikus nekem. Neki támaszkodik a les falának és kidőlnek mögötte a lécek. Majdnem leesik ,de az egyensúlyát még visszanyeri és fennmarad. Lemászik a magaslesről és felhozza a deszkákat. Feljön majd megkérdez ,hogy jöttem rá ,hogy nem akar hazamenni.*
-Ez egyszerű. Aki felmászik egy magaslesre egy nagy sóspereccel és mikulássapkával a fején ,aztán a perecet elkezdi enni az nagy valószínűséggel tovább eszi a perecet és nem mászik le .
*Egy nagy mosoly jelent meg az arcomon. Már sokszor találkoztam ,ezzel a hogy jöttél rá kérdéssel. Egy idő után már kiszámíthatóak az emberek. Kikukkant és elkiáltja magát. Süt a nap? Ne már!!! Nem akarok lelepleződni. Kihív napozni. ~ Na most találj ki valami okosat Hami...~*
-Napozni? Télen? Egy kis napsütés miatt? Inkább kihagyom...
*Ha kikell mennem ,akkor el is kell magyaráznom az egész dolgot neki. Elkezd egy karácsonyi dalt dúdolni ,majd lát egy őzet. Elfut és lefotózza. A fotót megmutatja nekem.*
Jó lett!!!!
*MOndom mosolyogva majd arréb csúszik. Megcsörren a mobilja és felveszi. Csöndben hallgatom a beszélgetést. Először egész kedves beszélgetésnek indul ,majd a telefonból kiszűrődik egy komoly hang. Mira megszólal. Azt mondja utálja az anyját. Én boldog lennék ,ha egyátalán tudnám ki az anyám.*
-Hívd csak!!!
*Mondom és elmosolyodok. Ezerhuszonnégy éves vagyok és nem tudom kik voltak a szüleim és hogy hol születtem. Bár nekem tetszik az életem. Ellenségesen beszél az anyjával. Szálljon ki az életéből és hagyja békén...Lerakja a telefont. Még jobban süt a nap. Ez nem tetszik nekem. Az arcomon csíkok jellnek meg a beszűrődő fénytől és csillogni kezdek. A lány nem figyel és faragcsálni kezd. Odajön és megmutatja mit faragott. Én még mindig csillogok. Kiváncsi vagyok ,mikor veszi észre.*
- Nagyon szép!!!! Ügyes vagy. Nézd süt mégjobban a nap.
*Mondom és kinyújtom a kezem a fényre ,ami csillogni kezd ,mint a gyémánt.*

Tárgy: Re: Magasles... Szer. Dec. 09, 2009 7:26 am

Hami <3

Javában falatozgatok, mikor egy lány tűnik fel. Felcsetteg ide, és körbenéz. Bemutatkozik, én addig felfogom a nevét. Kis hatásszünetet tartok, míg lenelem a falatot. Mikor még löki a shower egy kicsit ledöbbenek. Hogy tud valaki egy levegőétellel ennyi szót eldarálni?! A nadrágomba törlöm a morzsás kezem, és megrázom az övét.
-Mira vagyok!. -Jelentem ki.
-Miranda Lila Frenkie Malphus. A szüleim nem tudtak dönteni.-vigyorgok. Odanyújtom a perecem neki.
-Te is kérsz?-nyújtom el a mondatom magánhangzóit. Közben nagyokat pislogok.
-Amúgy hol jársz itt ahol csak egy vadász jár?-mondom majd nekitámaszkodok a vadles oldalának, ami kidől. Én majdnem utána zuhanok, de időben visszanyerem az egyensúlyomat. Lemászok. és visszaviszem a 3 kiesett deszkát. Betámogatom őket a helyükre, és átköltözködöm a túloldalra. Eszembe jut, a ma reggeli esésem. Nagyon nagy poén volt, de akkor ezt nem így gondoltam.
Megrázom a fejem, és megint belekezdek a mondandómba.
-Nos, Hami aki nem szokott bárkit leszólítani. Miből gondoltad hogy én nem akarok hazamenni? Persze ezt jól gondoltad, de amúgy hogy jöttél rá?-kérdezem, és kikukkantok. Kisütött a nap. Ezen a héten először.
-SÜÜÜÜÜÜÜÜTTTTTTT AAAAAAAAA NAAAAAAAAPPPP!-kiáltom el magam.
Mikor kiüvöltöztem magam, úgy döntök kirángatom kicsit napozni.
-Gyere napozni!-utasítom kedvesen, majd leveszem a kesztyűm, és a sapim. Folytatom az evését a perecnek, és halkan dudorászok.
-Ünnepeljük a karácsonyt salalalal lalala....-motyogom magamban, ahogy nézegetek kifelé. Meglátok megint egy őzet, már indulnék a tásihoz, mikor eszembe jut hogy egy vadász elvitte. tehát csak a fényképezőm maradt. Ráközelítek, és fotózok. Jó kép lett, éppen szökkenés közben kaptam le. Nagyon édi lett. Oda sietek ülve Hamihoz, és megmutatom.
-Nézzed meg!-mondom neki mint egy óvodás, és vissza"haladok" ülve a helyemre. Megcsörren a mobilom. A nyagyim az. Felkapom hamar.
-Igen?-szólok bele. visszaköszön nekem, és meg mosolyogva felelek neki.
-Nem is kell mondanod, tudom mit akartál mondani, fussak be a boltba valamiért, és mikor is megyek haza?-nevetek. Hiszen mindig ilyenek miatt hív fel. de most a hangja komollyá változott. Nem azért hívott. Azt mondta, anyámék kerestek. valami családi program miatt, meg azt is mondta hogy a többi is igaz, és ami kell az a tejföl a rakott krumplihoz, és ha szeretnék lasange-t enni holnap, akkor vigyek hozzávalót.
-Oksi, oksi. 3-ra otthon leszek. Anyáéknak meg mondd... mondj valamit. Mondd azt majd lehet.-mondom, majd elköszönünk egymástól.
-Szia-szia!-mérgesen felhorkanok ezután. Hogy merészeli az a sátán asszonya felhívni nyagyit? na jó az ő anyja de akkor is. Szálljanak le rólam. örökre. Senki se kérdezte, de én olyan vagyok, hogy a bajaimat mindig hangosan kimondom.
-utálom anyámat. Azt a mocskos sátánfajzatot!-fújtatom mérgesen.
-Elrontotta a kedvem. Na most szépen felhívom és leszámolok vele.-mondom teli szájjal, mert ebben a pillanatban tömtem be a maradék perecet. Tárcsázok, majd mikor beleszól a maga nyálas hangján: "Kicsim te vagy az?" majdnem frászt kapok. Majd előveszem a szigorú hangom.
-Nem vagyok a kicsid, és szállj le rólam. Túltettem rólatok, miért nem élhetem az életem? -valamit pampog hogy ő szeret meg ilyenek, de nem foglalkozom vele.
-Te választottad ezt, és nem én. Mit gondolsz? Én kivételeztem? NEM. Szállj ki az életemből!.mondom, majd lecsapom a telefont. Megkönnyebbülten lélegzem fel, és szólalok meg.
-Elintéztem!-mondom, mosollyal az arcomon.
Egyre inkább kisüt a nap, és kezd besütni az oldalain a magaslesnek. Én ennek nagyon örülök, hiszen itt kevés nap süt. Elöveszek egy nagyítót, ezt mindig is ki akartam próbálni. Kiveszem még az egyik odatámasztott lécet, amit lelöktem, és elkezdem írni a nevem: Mira. Szépen lassan, ütemesen. Alakulni kezd, már a m betű, és az i fele készen is van.
-Milyen lesz?-nézek fel a nagy munka közepette Hamira.-Szerintem nagyon tetszetős.-folytatom, és már készen is van. Odaviszem a lányhoz. Minden ott van. Mimi, meg egy szívecske, meg a mai dátum. Kétszer megnézem a dátumot. Ma már 9.-e van? Kidülednek a szemeim, holnaphoz 14 napra karácsony!

Vendég

Mirus

*A mai napra kirándulást terveztem az erdőbe. Igaz már több ezerszer bejártam ,de így is lehet benne csodákat találni. A kedvencem az ,mikor fáról fára ugrálok. Sokszor áltam meg egy fa tetejéről nézni meg a tájat. Csodálatos ez a vidék. Lehet ,hogy esős és borús ,de ,ennek is megvan a maga bája. Megszokható és megszerethető. Az ,ilyen túrákra mindig hozok fényképező gépet. Egy kényelmes halásznaci és egy hosszúujjú pulcsi tökéletes ruha. Ilyenkor nem figyelek túlságosan a nőiességre. De ,azért farmer rövidnaci és a fekete termó pulóver mellé egy feket karika fülbevaló volt a fülembe. A gyűrűm is egy kihagyhatatlan kellék. Már bejártam a fél erdőt ,mikor a magasleshez érkeztem. Ember szgaot éreztem ,de nem zavart.Nincs miért zavarnia. Én már nem ölök embert több ,mint ezer éve. Felkapaszkodtam a les falára és azon könnyedén felmásztam. Minnél feljebb voltam ,annál erősebb volt az ember szag. Felértem és ott kuksolt sós perecet eszegetve egy Mikulás sapkás lány. Beugrottam a magaslesbe és neki támaszkodtam a belső oldalának. Beszélgethetnékem volt és megszólítottam a lányt.*
- Szia-mia!!! Lécci ne nézz hülyének és nem szokásom mindenkit leszólítani ,de mint látom te még maradsz és hát én sem készülök felszívódni ,szóval nem akartam kínos csendet. A nevem Hayley Angela Millie Isabell Winney ,de egyszerűbb ,ha Haminak hívsz!!!!!
*Mondtam nagy mosollyal az arcomon. Szeretek barátkozni. Csak ne halna meg egy idő után a legtöbb barátom. Ez a lány aranyosnak tűnik. Odamentem hozzá és leültem mellé. Odafordultam hozzá és a kezemet nyújtottam.*
-Megtudhatom a te neved?
*Kérdeztem barátságos mosollyal az ismeretlen lánytól. Látom elkapta a karácsonyi láz. Mikulás sapka ,sós perec. Lehet ,hogy nekem is ellkellene kezdenem ünnepelni?*

Tárgy: Re: Magasles... Kedd Dec. 08, 2009 10:03 am

HAMI

Reggel ébredéskor, mint szokásom a kanapén ébredtem, hiszen megint túlságosan nagyra becsültem tévénézési képességeimet, és nem bírtam végignézni a következő Family Guy epizódot. De hát így jártam. Viszont nagyon kificamodott a nyakam. Felültem, és Tofu csörtetett oda hozzám, a spánielem. Rám ugrott. Most sokkal kellemetlenebbül érezném magam, ha az a labrador kölyköt választom, a kisállatvásáron. Feltápászkodtam, majd orra estem Tofu labdáján. Beütöttem a könyököm, és vérezni kezdett az orrom. Elkiáltottam magam.
-NAAAAAAGGGGGYYYYYYYYYIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!-mire becsoszogott drága csupa szív nagymamám, aki éppen ebben a pillanatban lépte át a küszöböt, mert a boltból jött haza. Odajött hozzám, és felvakart a földről. Adott egy zsepit tegyem az orromhoz, és ne csöpögtessek mindent össze. Orrom elé tartottam, és a zsepi lassan elvesztette fehér színét. Mikor elállt az orrom vére, elindultam a fürdőszobába. Közben Tofu, az én kis mini testőröm ott ugrabugrált mögöttem. Eldobtam neki a labdát, mikor rájöttem hogy éhes. Tehát visszafordultam, és a táljához sétáltam, ahhoz ami idebent van. Megtöltöttek a kajájával, és visszamentem a fürdőbe. Lezuhanyoztam, fogat mostam, majd jön az őrjítő ruhapróba. Nem találtam semmi használhatót, csak egy inget, amit fel is vettem egy zöld toppal alatta. Aztán utána egy farmert, és kivasaltam a hajam. Belebújtam a csizmámba, fejemre húztam a csörgős mikulássapkámat, és felvettem a kockás sálamat. Megcsörgettem a kulcsot, és Tofu ott volt a nyomomban. Pórázra raktam, és elindultam sétáltatni. Nem sokat kellett mennünk, hamar elvégezte a dolgát. Majd mikor hazaértünk, megtöltöttem a kinti tálját, és ki engedtem a lakásból. Majd reggeliztem, és újra útnak indultam. Beültem a kocsiba, és a gázra tettem a lábam, és szépen lenyomtam. Elindultam, de a kapuból visszakiabáltam nagyinak.
-Majd valamikor jövök!!!! Pusszancs!
Elindultam az utamra, de csak most vettem észre, ott liheg ellettem Tofu. Lefékeztem, és kitettem a kocsiból.
-Légy jó kutya, és maradj itt!.
Parancsoltam rá, és ismét elindultam. Először a városba vezet az utam, hiszen szükséges nekem venni egy kis innivalót, és egy sósperecet, ilyen karácsonytájt ez nagyon gyakori. Mikor megvettem mindent amire szükségem van, és ezt kiegészítettem egy gumicsonttal, az erdő felé mentem, gyűjteni pár színes követ, ugyan is a nagyi akváriumába nagyon jól néznek ki. A tisztásra vezetett az utam, mert ott talán találok valamit. De minden hiába. nem találtam Így hát elindultam a tisztás közepe felé. Megpillantottam egy vadászlest, és úgy gondoltam megmászom, készítek pár fotót. Egy lépcsőfok, két lépcsőfok, 4 lépcsőfok, 6 lépcsőfok, 8 lépcsőfok, 10 lépcsőfok, szedtem először egyesével, majd kettesével a létra fokait. Mikor felértem, lecsüccsentem egy ott lévő padra. Találtam egy hátizsákot, biztos egy vadászé. Rá volt írva: Ne nyúlj bele!. Ugyan ki nyúlna bele egy idegen hátizsákba. Megnéztem közelebbről, egyre inkább csábított hogy beletúrjak. Miért kell ilyen táblákat kitenni? Ez csak rosszra csábítja az embert. Tehát belenyúltam. Nem találtam semmit, csak egy pár golyót puskába, egy távcsövet, és még egy két napos szendvicset és egy kalapot. Felpróbáltam a kalapot, majd elkezdtem turkálni az oldalsó zsebben. Találtam egy fényesre tisztított bicskát. Ha már így megtaláltam megnézem magam benne, és nagyon jól áll. Lemásztam óvatosan, és aztán egy bottal másztam vissza. Levettem a kalapot, és nekiálltam sétabotot faragni magamnak. Beleírtam a monogramomat: M.L.F.M. majd azt is hogy: Mimi. Meg azt is hogy Tofu.
Mikor úgy láttam készen van, akkor kerestem egy madzagot, és a végére kötöztem. Remekül ráerősítettem, és a kétnapos kajamaradékból kötöztem a zsinór végére. Úgy döntöttem léghorgászok, hátha egy madár rákap, és én majd felhúzhatom.
Nem kellett sokat várnom, egy madár rá is kapott. Elkezdtem felhúzni, de Huss! Elszállt. Ennyit a madárfogásról. Hmmm... lehet inkább valódi horgászással kéne foglalkoznom.
Észrevettem egy őzet, úgy gondoltam közelebbről megnézem, és lefotózom. A távcsővel elkezdtem hadonászni, és a szemem elé tartottam. Nagyon aranyos kis állat. Majd lefotóztam. Jól ráközelítettem, és elkattintottam. ha én ezt a nagyinak megmutatom!
Majd készítettem még egy sorozatot az állatról, és elrohant.
-Ne! Ne menj el!-jajdultam fel, és mintha meg akarnám fogni, a kezemmel utána kaptam. Remek elment. Gonsoz kis őz. Odafordulok a táskához, és a tábla túl felére ráírom: Kotorj bele! Így nem kerülhetek bajba!
Egy pillanat múlva zörgést halok. Kimászok a magasles külső peremére. Onnan kukucskálok ki egyensúlyozás közben. A vadász jött a holmijáért, és elvitte a pecabotomat.
-Az az enyém volt!-suttogom. Mikor már lent van a vadász vissza mászok, nem ám észrevesz,. Most már üres a magasles. Szeretném ha az is maradna. Lemászok, és elfutok az erdő szélére, a tisztáson át. A hátizsákommal térek vissza, a perecemmel, és az innivalómmal. Nagyon fincsi kis perec, így már meg tudom állapítani, ügyes volt aki sütötte. Hátradőlök, és kicsit gondolokozom azon, milyen jó is, hamar itt a karácsony!

Tárgy: Magasles... Hétf. Nov. 16, 2009 11:47 am