Sheryll Cleaver és apja háza

Sokkos félvér

- Mindenképpen szólok, ha valakinek a vére "vonz" - önmagam megerősítése képpen bólintottam, de valahol nagyon mélyen úgy gondoltam, hogy ez velem nem történhet meg, pedig tudtam, hogy előfordulhat. Csak lett volna elképzelni, hogy valakinek megtetszik a vére. Különösen furcsa lenne, hogy most sem emberből vagy állatból iszom, hanem elő van készítve. Ez azért lássuk be elég érdekes, hogy egy félvér vámpír vagy tasakból, vagy bögréből issza a vért. Kissé furcsálltam is, hogy Michaela -, ha jól emlékszem a nevére - nem mutatta annak a jelét, hogy furcsállja ezt a helyzetet.
- Rendben, akkor részemről mehetünk, csak még átöltözöm - mondtam amint visszafordultam a hűtőszekrénytől.
Aprót bólintott, hogy mehetek.
Nem akartam megvárakoztatni sem őt sem apát, és azt sem akartam, hogy valami baj történjen a kórházban, ezért az első ruhát, ami a kezembe akadt - egy hosszú farmer nadrág és egy kék hosszú ujjú póló volt, ami illik a szememhez felvettem. A hajamat is gyorsan megfésültem aztán pedig siettem is vissza a nőhöz.
- Kész vagyok, indulhatunk! - Mondtam, rögtön mikor leértem a lépcsőn és az ajtó felé vettem az irányt.
Miután kilépett rajta ő is gyorsan bezártam az ajtót - csak úgy a szokás kedvéért - majd a kocsija felé indultunk.

//bocsi, h ilyen későn folyt. köv. a kórházban? //

Mivel találkoztam Sheryllel, már kevésbé aggódok az apja miatt, ahogy elnézem, ilyen lány mellett, volt ideje gyakorolni az önmegtartóztatást. Talán nem is lett akkora baj, hogy pár percre magára hagytaSher a konyhába ment, a biztonság kedvéért követtem. Elég sok dolgot élt át a közelmúltban, rengeteg traumát, így csak remélni tudtam, hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni. Szerencsére csak inni jött, amit meg kifejezetten ajánlok is neki, a kórház jelenleg tele van sérültekkel. Mikor már a második tasaknál tartott kezdtem megnyugodni, hogy nagy eséllyel nem fog kelleni visszatartani őt, vagy rövid úton kitoloncolni.
Az a kis kijelentése, hogy bírja a vér látványát megint eltöltött nem kevés önbizalommal, hiszen ide nem jöttem volna el, ha bármi baja is van tőle. De azért soha nem lehet tudni, mindenkit más fajta összetétel vonz. A vámpírok sokkal több dologban különböznek, mint az emberek, így mindenkinek más a saját ízlése, ami alapján meg tudja állapítani, hogy egy áldozat mennyire ízletes. Ez alól talán csak a vérfarkasok kivételek, ők minden magunkfajtára taszító hatással vannak, ami a vért illeti. Viselkedésileg és kinézetre lehetnek nagyon vonzóak is, ezt a saját bőrömön volt időm megtapasztalni pár, vagyis inkább pár száz évvel ez előtt.
-Megértem, és örülök neki. De tudnod kell, hogy nem mindenki vére van rád ugyanolyan hatással, néhány kifejezetten taszító, vagy éppen hihetetlenül vonzó lehet. Amennyiben ez utóbbit érzékeled, kérlek azonnal jelezz nekem! Azzal el tudjuk kerülni a katasztrófát. - jegyzem meg csendesen, és nyugtatóan, nehogy siekrüljön szegény lányt még jobban felizgatnom, vagy megilyesztenem. Még én sem tudom megmondanik, annak mi lenne számára a következménye.
Most, hogy m, amíg ide jöttem. A külön szobát sikerült számára elintéznem, ahogy véletlenül az ajtót is beakasztottam, így egyhamar senki és semmi nem fog a közelébe jutni, ami vérzik. De ideje lenne lassan elindulni vissza is, mivel nem hiszem, hogy a gép képes lenne érzékelni a ritka lélegzéseit egyszerű fáradtságként.
-Rendben, ebben az esetben indulhatunk lassan. Vért nem kell hoznod, van éppen elég tartalékban. - teszem még hozzá, mikor látom, hogy a hűtő felé indul.

Sokkos félvér

~ Nem szomjas, rendben... megértem. ~ Motyogtam magamban még mindig elmerülve.
Összerezzentem mikor megjelent az ajtóban annyira magamba voltam merülve, hogy észre sem vettem őt, ami nem túlzottan szép dolog egy vendéggel szemben, ugyanis ez szerintem udvariatlanság. Mostanában annyira magamba szoktam süllyedni, hogy észre sem veszem, hogy mi zajlik a körülöttem lévő világban, ami érdekes, mert elméletileg én félig-meddig mégiscsak élek... Jól van, de ha ez ellen most nem tudok igazán sok mindent tenni, akkor továbbra is magamba borulok, inkább. Jobb nekem úgy, legalább elmerengek az élet nagy dolgain.
- Semmi bajom a vér láttán - motyogtam magam elé meredve - nincsenek, olyan kényszereim, hogy vér láttán bárkit is megöljek. ~ Vagy legalább is, én nem tudok róla! ~ Gondoltam magamban.
Hamar kiittam a pohár tartalmát, de ennek ellenére mégis csak elővettem egy másikat, majd abból is kitöltöttem a vért. Jelen pillanatban nagy szükségem volt r, aggódtam apám miatt és nem akartam semmilyen kockázatot vállalni senkiért, és különösen nem akarok csalódást okozni az apámnak. Magamnak már nem tudtam meglepetéseket szerezni.
- Sok mindentől függ - válaszoltam a feltett kérdésére - két napja ivott azt hiszem utoljára, de mivel most... szóval... - nem igazán tudtam hangosan kimondani azt a szót. Összeszedtem minden erőmet, majd fölnéztem a pohárról. - Haldoklik, így lehet, hogy pár órán belül, nagy szüksége lehet rá! - Önmagam megerősítése képpen bólintottam, mint általában mindig. Idegesítő egy szokásom. - Nagyon sok vért vesztett, mert ha igen, akkor lehet, hogy már csak percek vannak - jegyeztem meg aggodalommal teli hangon pár perccel később.

~Kellemetlen meglepetés vs. sokkos félvér~

Szegény lány tényleg sokkos lett, ráadásul ahogy ránézésre meg tudtam állapítani, nem is éppen a legkönnyebb fajtából fogott ki. Nem tudom mennyire vette magát észre, de én nagyon jól láttam, ahogy percekig mered maga elé, majd lassan és vontatottan kezd el mozogni, mintha az ég világon semmi baj nem lenne, csak éppen kedve támadt utánozni a csigát. A fejében azonban minden roham tempóban játszódik le, és ahogy elnézem, nem éppen a legjobb gondolatok kerültek a felszínre. Sheryll még nagyon fiatal, kegyetlenség volt a részemről rá zúdítani mindent, de nincs más választásom. Az idő sürget minket, jelenleg is minden pillanat számít. Kap még pár percet, hogy összeszedje magát, utána viszont ha kell, magam teszem helyre. Most nem eshet szét, ráadásul nekem hamarosan el kell indulnom vissza kórházbe, elvégre egy sérült vámpír nem a legbiztonságosabb élőlény a műtétesek mellett.
Szerencsémre nem egész egy perccel később a szemébe visszatért a fény, és egy elszánt kifejezéssel az arcán pillantott rám. Valószínűleg erre az időszakra már pár percen belül nem fog emlékezni, így értelme nincs újabb részleteket közölnöm vele bármivel is kapcsolatban.
- Köszönöm, én nem kérek semmit. - válaszolom meg a feltett kérdését, majd hagyom, hogy becélozza a konyhát. Remélem van nála vértartalék, vagy kénytelen leszek valamennyi állatit itatni vele, különben nem vihetem be a kórházba. Hagyok neki egy kis magányt, majd utána indulok, mivel egy lényeges kérdést elfelejtettem neki feltenni, márpedig az fontos lenne. - Ha rám hallgatsz az egészet megiszod. A balesetben nem csak apád sérült meg, a kórházban van egy kis fejetlenség, nem engedhetlen be oda, ha nem vagyok benne biztos, hogy tudod magad kontrollálni. - jelentem ki csendesen, de magabiztosan. Nem nézek ki erősnek, és nem is a képességeimet akarom használni, de attól még el tudom érni, hogy távol maradjon a kórháztól, ha kell. - Egyébként apám említette, hogy jól bírja a vért. Meg tudod mondani pontosan mennyire? - teszem fel a kérdést, mivel eléggé fontos lenne tudni, hogy mennyi időm belül kell visszaérnem, mielőtt elveszti az önkontrollját. Bár eddig szépen tartotta magát, a lelkére kötöttem, hogy a lehető legkevesebbet lélegezzen.

Sokkos félvér

Magamba zuhantam, s nem tudtam elhinni, hogy mit mond. Olyan hihetetlennek tűnt, innen nézve, ha a tegnapra gondolok és a mára, alig telt még elfél nap, de ez... Távolinak tűnt mindene esemény, minden olyan dolog, ami történhetett velem, az elmúlt időszakban. Most még az is távolinak tűnt, amit egy perccel ezelőtt mondott. Az apám... mondhatni félig már halott lehet. De ez olyan... Legszívesebben fejjel rohantam volna neki a falnak, de ezek után ezt egy csöppet sem tartottam jó ötletnek. És mindene esetre ő sem díjazná. A lányra pillantottam, vámpír volt éreztem rajta. ~ Úgy látszik, ilyen nyomor alatt jobban működik a vámpírom. ~
Nem válaszoltam arra, amit mondott, csupán csak bólintottam. Nem volt erőm megszólalni sem. Ledöbbentem, de igazat kellett neki adnom. Egyelőre nehezen fog menni, de megoldom, gondolom.
Megvárta még leültem, ő csak aztán lépett oda mellém.
- Rendben, köszönöm - bólintottam magamba borulva. Mintha a külvilág már ott sem lett volna. Minden, ami eddig számított meg szűnt létezni. ~ Mi lesz velem, ha apa meghal? ~ Ötlött a kérdés a fejembe, de nem igazán tudtam erre sem figyeln. Miatta sokkal jobban aggódtam, mint azzal, hogy mi lesz velem később, ha esetleg úgy alakul, hogy... NEM! Erre még gondolnom sem szabad!
- Megkínálhatlak valamivel? Narancslé, esetleg valamilyen vér? - Most jött el a pillanat, hogy én igyak, szükségem lesz rá, ezek után. ~ Nem hiszem el, hogy alig pár perccel ezelőtt még nem is volt rá szükségem, de most... ~ Úgy éreztem, ha menten nem iszok itt fogok helyben össze esni.
Ahogy kiértem a konyhába kinyitottam a hűtő ajtaját, majd kivettem belőle egy A+-at. Nem számított, hogy milyen. Akkor is megiszom! Most.
Elővettem egy poharat majd kiöntöttem bele a pohárba, s közben figyeltem, hogy mikor jelenik meg Michaela az ajtóban.

~Kellemetlen meglepetés vs. sokkos félvér~

Gyakrabban kéne lottóznom, ezt telibe találtam. Szegény lány, amint közöltem vele, hogy mi történt az apjával, szinte lemerevedett. Remélem hamarosan ez változni fog, nem akarom mellé beszállítani idegbajjal. Lesz éppen elég dolga, hogy tartja megát. Az apja egy vámpír, meg minden, de így sem könnyű meghatározni, mi fog történni. Mázli, hogy belém botlott, különben mostanra már eldurrant volna az agya. Bár nem tudom, hogy rájött-e már, mi vagyok. Neki nem olyan jó a szaglása, mint a drága szülőjének, de talán ennyit felfedez. Ha mégsem, mentségére szolgáljon, hogy 18 órás műszakon vagyok túl, és eléggé emberi vér szagom van. De ez nem érdekel, ő pedig nem úgy néz ki, mint aki éhes lenne. A sápadtsága annál fontosabb dolog. Eleve nem olyan sötét a bőre, de szemmel láthatóan fehéredett még pár árnyalatnyit.
-Sheryll, kérlek figyelj rám! Tudom, hogy ez nehéz neked, de muszáj természetesnek elvárhatóan viselkedned! - próbálok rá hatni, bár kicsi az esélye, hogy hall engem. Inkább úgy mondanám, lélekben már az apja mellett van. A beinvitálását azért elfogadtam, de nem vesztettem szem előtt. Ahogy elnézem, bármelyik pillanatban összeeshet. Pár lépést tettem csak befelé, majd bevártam. Egyrészt ő a házigazda, másrészt könnyebb vele beszélnek, hogy mellettem áll. Bár mintha még ő is magasabb lenne nálam valamivel. Megvárom amíg bevezet egy nappaliba, hogy végre biztos ponton legyen. Megvárom, amíg leül, majd mellé lépek. -Nos, be kell vallanom, ez a helyzet igazán kínos. Az apád túlélt egy olyan balesetet, amelyet nem könnyű. Vámpírként én sem tudom pontosan mennyire gyorsan gyógyul, de úgy kell tenned minden esetben, mintha haldokolna. Valójában ez elő is fordulhat, bár kicsi az esélye. De fel kell erre is készítenem téged! - közlöm vele a tényeket, miközben kitapintom a pulzusát a kezén. Most már csak figyelnem kell, és ha gyorsul, nagyon hamar lenyugtatni. Végső esetben kiütni, de remélem erre azért nem lesz szükség. Erős lánynak tűnik, enélkül is túl kellene élnie a dolgokat...

//Sokkos félvér//

A televíziót kapcsolgattam, nem találtam semmi jó műsort, ami egy csöppet le is kötött volna, mert mindenhol majdnem ugyan az megy: reggeli mesék. Éppen eleget láttam már, hogy ne fúljam kívülről a szövegkönyvet. Főként a Micimackóét - bár be kell vallanom, azt valóban szeretem is. Kifejezetten jó mese, de sajnos a mostani gyerekek már minden hülye mesén nőnek föl. Hihetetlen, hogy milyen butaságokat tudnak megnézni, amikhez semmi köze nincsen a való életnek - mert mintha a Micimackónak annyira lett volna, köze hozz. Na, de mind egy mert Micimackó, akkor is Micimackó marad.
Fölálltam a nappali kényelmes foteléből, majd a konyhába mentem, hogy szerettek valami kis desszertet. A konyhában nem találtam semmit sem, érthető módon, csak a hűtőben néhány félre tett vért. ~ Kár, hogy most nem érzem szükségét, hogy igyak. ~ Gondoltam magamban keseregve, fölöslegesen pedig nem akartam meginni. Nem szeretek pazarolni. Minden mi jó nélkül mentem vissza a kanapéhoz a nappaliba, tovább kapcsolgattam a csatornákat. Hétvége révén nem igazán tudtam sok mindent csinálni, de tényleg... Clare elment valahova én meg itt maradtam egyedül. Bár a tegnap esti borzalmak után jól esik a csönd.
Kopogást hallottam meg az ajtón, a lépteket ugyan hallottam, de nem gondoltam volna, hogy valaki - akárki - erre is jönne... fölálltam, majd oda mentem az ajtóhoz, amit ki is nyitottam.
Az első kérdésére meglepetten bólintottam, aztán figyelmesen hallgattam, hogy mit mond.
- Mi? Az nem lehet... - teljesen lesokkolódtam, tegnap este pedig, olyan szép volt minden mikor haza jöttem az erdős sétám után. Erre tessék.
Nagy levegőkkel próbáltam lenyugtatni magam, minden vér kifutott belőlem.
- Bejön? - kérdeztem tőle félre állva az útból. ~ Tudom, hogy nem eshet apunak, olyan sok baja, de... nem ez nem történhet meg, pont velem! Hamarosan jobban lesz! ~ Próbáltam magam bíztatni.

~Kellemetlen meglepetés vs. sokkos félvér~

Ülök az autóban és ki kéne szállnom. De egyszerűen nem tudok. Még nekem is össze kell magamat szednem, mielőtt kilépek innen. Soha nem könnyű valakivel közölni, hogy baj történt, ezt az egyet útáltam a munkámban, és a halál tényét. Legszívesebben most is messzire menekülnék, de ezt nem tehetem meg. Szegény lány, épp elég sokk lesz ez neki, nem kell még, hogy a hír közlője is pocsékul legyen. Most támaszként kell viselkednem, nem törhetek össze előtte. Ráadásul ez a lány már éppen elég csapást élt át. A szám szó szerint a földön kötött ki, amikor az apja megkért rá, hogy menjek én, mert a lánya félvér, aki nemrég vesztette el az anyját és a testvérét. Nos, ettől sok minden változik. Először még frászt kaptam, amiért felismert, de utána sikerült megnyugodnom. Na jó, most már tessék innen kiszállni és felmenni a házba. Ideje megtudnia, hogy baj történt.
Szépen lassan kinyitom az ajtót és kilépek. A szagok azonnal megcsapják az orromat, köztük van pár ismeretlen, és egy édeskés, ami a kórházban az eszembe vésődött. Ez lehet Sheryll szaga. Remélem itt van, nem akarom, hogy előttem közöljék vele a hírt. Felnézek a házra, el kell ismerni elég takaros. Nyilván sokat törődnek vele. A kapu nyitva van, kihajtom, majd bemegyek. Az ajtón kopogok, de mivel itt nincs túl nagy forgalom, tudom, hogy nyitva lesz. Egy vámpír lakta házat öngyilkossági kísérlet lenne kirabolni. Egy lány van az előcsarnokban, fiatal, szőke.
-Te vagy Sheryll Cleaver? - teszem fel neki a kérdést, majd a bólintása után folytatom. - Szia, Michaela White vagyok. Pontosabban Dr. Michaela White. Sheryll, sajnálom, de az édesapádat baleset érte. Ne aggódj még él, de kritikus az állapota. Csúnyán megsérült, amikor egy építkezési gerenda rá zuhant... - fejeztem be a monológomat, miközben a lányt figyeltem, nem-e kap sokkot.

...