Florian Gross és családjának háza

Elsötétült a tekintetem, ahogy Lilyt hallgattam, csöndesen letéve az evőeszközöket a kezemből. Alig hallhatóan csörrentek meg, és ez a fokozott önuralom annak volt köszönhető, amit a leányzó mondott. Egy dolog húzni egymást, és más dolog, mikor az ember férfiasságát kérdőjelezik meg. Szorosan összezártam a számat, mielőtt még olyat mondanék, ami már itt sem állja meg a helyét. Némán néztem végig, ahogy Lily duzzofva felvonul, csak akkor álltam fel az asztaltól, Sophia felé biccentve élettelen mosollyal.
- Köszönöm az ebédet. Mint mindig, most is kitettél magadért Sophia néni. James, igazad van - fordultam az idősödő férfi felé - igazad van. Én vagyok az idősebb.
A tányéromat kézbe kapva vittem ki a konyhába, pár mély levegőt véve. Tudtam, hogy ezzel nincs vége. Ez megtorlást követel, viszont ezt már távol a szülőktől. A megfélemlítés tökéletes eszköz egy hisztis picsa kezelésére.
A hűtőbe nyúlva vettem ki egy fél literes ásványvizet és hajtottam le, majd a számat megtörölve mentem vissza az étkezőbe.
- Kapd össze magad, és indulhatunk. Kint megvárlak - biccentettem Flo felé, és már léptem is ki az ajtón, egy szál térdgatyába, mezítláb. Nem zavart. Élveztem az esőt, a vizes fűszálakat és a földet a talpam alatt. De célom is volt. A házat megkerülve kerestem meg Lily ablakát. Pár lépést hátráltam, majd a közeli fát használva, pár ugrással a párkányon termettem, onnan pedig a szobában, hatalmas meglepetésként Lilynek.
Nem hagytam és nem hagyhattam, hogy fellármázza a házat. Egy mozdulattal mellette teremtem, és a nyakánál fogva löktem a falhoz úgy, hogy levegőt is alig kapott, nemhogy kiabálni tudjon. Vicsorogva néztem vele farkasszemet, miközben a szemeim szinte izzottak a dühtől.
- Ide figyelj te elkényeztetett kis csitri. Eddig nagyon türelmes és elnéző voltam veled a rokoni kapcsolatokra és Flora való tekintettel, de most betelt a pohár. Ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy melegnek állítottál be és megsértetted a férfiasságom. Még egy ilyen, és lapáttal fogják összeszedegetni a darabjaidat a szobád padlójáról, és vakolókanállal szedik le a beleidet a tapétáról. Értve? - pár másodpercig vártam, és csak utána folytattam. - És ha esetleg azon járna most a kis agyad, hogy elárulj, elmondom, te jársz rosszul, ugyanis nem tudod rám bizonyítani amit most mondok, vagy amit tettem. Szóval szállj le a magas lóról, amíg nem késő, mert legközelebb nem fogom vissza magam és darabokra szedlek. Ráadásul ezzel jót is tennék a világnak. Húzd meg magad, amíg itt vagyok, és nem lesz gondunk.
Az ágyra lökve vetettem rá még egy pillantást, majd ugrottam ki az ablakon, ahol bejöttem, puhán földetérve, és mentem vissza a ház elé.
Mikor Flo kijött, rávigyorogtam.
- Gyerünk sziklát ugrani. A hugod után kell némi levezetés, és ahhoz most nem elég egy kis futás. Ráadásul simán lehagylak és nem akaom, hogy eltévedj az erdőben - indultam a fák felé lassú léptekkel.
- Komolyan mondom Lily kész istencsapása. Nem tudom, hogy bírod elviselni, de nem irigyellek érte. Maximum a türelmedért. Én már rég kitekertem volna a nyakát, vagy vízbe folytottam volna. Az a lány a megtestesült gonosz.

– Lily még nem bújt be az ágyadba azzal az ürüggyel, hogy fél a vihartól? – érdeklődött Alex.
A lenyelendő falat cigányútra tévedt. Enyhe köhögés rázta meg a mellkasom a hallottakra.
– Kösz, azt hiszem, ez a kép sokáig kísérteni fog. – félhalkan motyogva törölgettem meg a számat a szalvétába. Az hiányzik, hogy megéljem, amint Lily bemászik az ágyamba. Brrr… tényleg idegesítő a ragaszkodása, és félelmetes a rajongása, de mégis csak a húgom. Remélem ilyenekre nem vetemedik, különben disszidálok itthonról.
Anyu rosszallóan kapta elszigorodó tekintetét Alexra. Megütközve pislogott szembe vele. Apunak tetszett a műsor. Nem szólt, csak vigyorgott bele a szalvétájába, néha meg ráborult a tányérja fölé és ott kuncogott elfojtva a kitörő jókedvét. Az az érzésem, hogy suttyomban tütükézett pár kortyot a garázsban két szerelés között.
Lily mély lélegzetet vett.
– Felvilágosítalak te anyaszomorító, azért vagyok még itt, mert anyu megkért. Hidd el, a látványodtól még a kaja is vissza akar köszönni. Nagy önuralom kell ahhoz, hogy a képedet látva még étvágyam is legyen. Gusztustalan egy alak vagy. Csak azért hangoztatod a vagánykodásba összecsökött agyaddal, húúú mekkora nőcsábász vagy, hogy ezzel palástold a meleg hajlamodat. Neked kisapám, fogalmad sincs a nőkről. Max álmaidban meg előző életedben lehet közöd nőneműekhez. Azokat is egytől egyig Bélának vagy Gézának hívták. Ó, igen, és ragaszkodom a bátyámhoz. Tán valami kifogásod van ellene? Én legalább megfelelően mutatom ki, hogy sokat jelent számomra, addig te mit csinálsz? Mindenkivel bunkó vagy és faragatlan. Csak a nagy szád jár, azt hiszed, hogy verekedéssel és fenyegetőzéssel minden megoldható. Amúgy gratulálok a problémamegoldó képességedhez, igen. Egyetlen ép gondolat nem sok, annyi nem sejlik fel benne.
– Lily! Elég! Komolyan mondom! Hallgass! Megetted az ebédet, utána irány a szobád. Estig nem akarlak látni. Büntetésből nem mehetsz a hétvégén sehova. – förmedt rá erélyesen anyu.
Probléma megoldva. Lily legalább két napig nem sok vizet fog zavarni.
– Háhh! – Lily felpattant az asztaltól. Hitetlenkedve hüledezett. – Ő provokál! – bökött mutatóujjával Alexra. – Hallottad! És engem szúrsz le??? Az ő ocsmányságát bezzeg megtűröd a házban, remek! Akkor fogadd örökbe ezt a túlméretezett eunuch majmot!
– Lily! Irány a szobád! Ne mondjam kétszer! – parancsolt keményen James öblös hangja a hugira, aki duzzogva felszaladt az emeletre. Döngő ajtócsapódás jelezte, hogy szobát ért.
– Alex, – fordult James megenyhülve az unokabátyó felé. – légy szíves ne húzd Lilyt. Legyen neked több eszed. Te vagy az idősebb.
– Köszönöm, finom volt. – paskoltam meg a hasam jóllakottan, majd Alexhez intéztem pár szót. – Oké, benne vagyok az ebéd utáni aktivitásban. Rád bízom az úticélt.

Nem kellett kétszer mondani, hogy egyek. Úgy vetettem magam a tisztességes mennyiségű kajára, mint aki már egy hete nem evett. Ezért imádtam Sophia nénit. Ismerte az étvágyam, és nem takarékoskodott a hússal, ha náluk voltam. Szerintem még betegnek is nézne, ha csak pár falatot csipegetnék.
Teli szájjal vigyorogtam Lilyn. Jókedvem annak volt betudható, hogy a kis "drága" majd felrobbant. Az arcszíne a vörös és a lila között mozgott valahol. Mire nem jó egy idegesítő unokahúg. Készre feldobja az ember napját. Még a fejfájásomról is elfeledkeztem.
A választ csöndesen hallgattam végig, két pofára tömve a kaját magamba. Mikor befejezte a puffogást - leginkább Sophia kérésére -, csak akkor nyeltem le a falatot és néztem rá ámulatot mímelve.
- Lily...hogy neked mekkora önismereted van. Pedig már azt hittem a fiús gondolkodásmód áll közelebb hozzád. Az agyad a nadrágodban hordod. Komolyan mondom, megnyugodtam, bár nem gondoltam hogy a szüleid engedélyeik a plasztikázást. Tényleg Sophia...nem volt mostanában példa rá, hogy Lily eltűnt 1-2 hétre a barátokhoz? - nyomatékosítottam az utolsó szót két kézzel macskakörmöt rajzolva a levegőbe.
- Már csak azt nem értem - folytattam, nem hagyva szóhoz jutni, immár gonosz vigyorral az arcomon - hogy ha épelméjű nő sírva menekül a közelemből, te hogyhogy még itt vagy? Ja... el is felejtettem. Te az épelméjűséget hírből sem ismered és a nőiesség az aki sírva menekül, de nem előlem, hanem előled. Már bocs kismaszat, de nem az én súlycsoportom vagy. Ráadásul a kényszeres ragaszkodásod Flo-hoz beteges. A végén még azt hiszem féltékeny vagy minden nőre, aki a közelébe megy, mert vérfertőzni akarsz vele. Flo! - pillantottam az említettre - Lily még nem bújt be az ágyadba azzal az ürüggyel, hogy fél a vihartól?
Jókedvűen hajoltam ismét a tányérom fölé, nekilátva az étel másik felének. A pazarlás bűn, és én egy hithű ember vagyok. Ergó, mindent megeszek, amit elém tesznek. Nehogy már kárba menjen!
Sophia megrökönyödött arca láttán apró bűntudatom támadt, de James kaján, szalvéta mögé rejtett vigyorgása jót tett a férfiúi önérzetemnek. Így is van! Legalább mi férfiak tartsunk össze!
Flo szavai törték meg a csöndet. Szemöldökömet ráncolva próbáltam az estéből felidézni valamit, több-kevesebb sikerrel.
- Fogalmazzunk úgy, hogy valami rémlik. De tudod mit? Egy telefonszámot kiválaszthatsz, a másik kettő az enyém. De majd csak este! Kaja után járunk egyet, és nem fogadok el kifogást azért, mert esik az eső. Megázunk, na bumm. Nem vagyunk cukorból. Kell a friss levegő. Aztán vacsi, és irány az éjszaka! A bébiszitterhiányos hugod és a részegség nélkül. Józanul jobban fel tudom mérni a terepet.

Honnan szorult egyetlen fickóba ennyi erő? Humoránál lehetett a teremtő, mikor a fizikai adottságokat osztogatta szerteszét az emberek közt. Csak pislogtam, mikor Alex a vállára kapott, mint valami krumpliszsákot.
– Már bánom, hogy nem mázoltam szét a képed. – jegyeztem meg fuldokolva a röhögéstől. – Ezt nem úszod meg ennyivel, haver…
Alex stílusosan levágott az asztalhoz a helyemre. Apu és anyu már megszokta, hogy ilyen hirtelen közlekedik, a húgom meg még csak most szokja az új helyzetet. Alexban emberére akadt. Öröm volt hallgatni, ahogy egymást oltogatták. Alex nem volt szívbajos Lilyvel, lazán tálalta, ami a szívét nyomta.
Lily puffogva, grimaszokat vágva segédkezett a tálalásban. Segítőkészsége nem az önkéntes hajlamának volt betudható, hanem Alex jelenlétének. Minden porcikájából drákói szigor üvöltött.
– Tessék! – tette az egy egész farkas falkának elegendőnyi marhasültet Alex elé a hugi. – Remélem gyomorontást kapsz tőle. – sziszegte az unokabátyó fülébe, hogy a barátságos üzenetet csak ő hallja, aztán mellém csüccsent. Erőt vett magán, és nem intett be középső ujjával. Fekete ceruzával erősen kontúrozott, zöld macskaszemei szikrákat szórtak. Gyilkos tőként döfte pillantását Alexébe.
~ Ha tudnád, mennyire rühellem a pofád… Rengeteget képzelsz magadról, te tesztoszterontúltengésben szenvedő agyzsugor. ~ gondolta Lily. Képzeletben még a nyelvét is kiöltötte.
És ekkor Alex legnagyobb gyönyörűségemre megadta a húgomnak a kegyelemdöfést. Érdekes pingpong játék vette kezdetét köztük. Alex száját elhagyta a varázsszó: csajok.
Szemem sarkából lestem Lily reakcióit. Tekintete egészen elborult. Mandulavágású szemei összeszűkültek, ajkai összeszorultak. Vékony ujjai szinte kifehéredtek, ahogy egyre elszántabban markolta a kés nyelét.
– Köhömm… Nem lep meg, hogy szexuálisan takarékon vagy egy ideje. Ép elméjű nő sírva menekül a közeledből. Te is csak az ilyen egyszerhasználatos IQ negatív tyúkokat kaphatod meg, akiknek az agyuk helyett is implantátum nő. Komolyan azt hiszed, hogy idejössz, nyomod az arcod, megtáncoltatod a mellizmaid, és mindenki visítva vágja hanyatt magát a gyönyörűségtől? Az itteni lányoknak van ízlésük!
– Lily! Viselkedj! Barátságosabb is lehetnél Alexszel, lévén a vendégünk. – dorgálta meg anyu és leült közénk az asztalhoz.
Én személy szerint jól mulattam, a szemem mosolygott, szám szögletében csibészes félmosoly bujkált. Naná, hogy Alexnak drukkoltam, bár a húgom is megadta a verbális háború módját. Honnan tud ez a lány ennyi mindent? Ezeket a gimiből hozza haza?
– De még mennyire, hogy csini lányok vannak Forksban! – szóltam, miután megköszöntem a mami által elém tett ebédet. – Hisz tegnap éjjel saját szemeddel láthattad a helyi felhozatalt. Csodálom, hogy nem volt elég az a 3 modellalkatú delikvens, akik önként csúsztatták a zsebedbe a telefonszámukat.

Csak a szemöldököm vontam fel Flo megmozdulására. Érdeklődve vártam meddig képes elmenni, és vajon emlékszik-e még arra a bizonyos határra, amit jobb nem átlépni. Imádtam, mert kapható volt a hülyeségre, és legalább nem a műtermében, vagy mi a bánatban ücsörgött naphosszat, ha náluk voltam. Viszont néha a falra tudtam volna mászni tőle. Egy-két alkalommal nem sokon múlt, hogy ne kapjon egy kiadós nyaklevest, de uralkodtam magamon.
Lily viszont más tészta. Flo huga a nemnormalitás határát súrolta, de nem felülről, hanem alulról. Ha a tébolyt nullától százig pontoznák, ő magasan verne mindenkit. Sajnos az IQ-ja egyenes arányban állt megszállottságával. Ha Flo-ról volt szó, mínuszba tendált.
Az említett személy, nevezetesen drága, jó és kissé lökött unokaöcsém még mindig előttem lóbálta az ecsetet, mint aki engem akar rajzvászonnak használni. Összeszaladt a szemöldököm, először értetlenségemben, majd mikor a evegőbe rajzolt egy hetyke kis bajuszt, elvigyorodtam, ami egy jóízű vicsorgásnak is beillett volna.
- Flo, ha még egyszer a mai nap folyamán rámfogod a fegyvered, addig éltél.
A paskolgatást nem vettem figyelembe. A szúnyogcsípés jobban idegesített, mint Flo boxolásnak csak csúfolásképp nevezhető ütései.
Az előttem haladó srácot figyelve sunyi mosoly kúszott arcomra, ahogy lábamat kissé megrogyasztva vetődtem előre, a vállamra kapva, és kettesével véve a fokokat robogtam lefelé az ebédlő irányába könnyedén. Még arra is bőven volt erőm, hogy válaszoljak.
- Az öregasszonyok lökhajtásos csigák hozzád képest. Ha rajtad múlik feldobom a talpam, mielőtt leérünk.
Az asztalhoz érve löktem egy székre nem túl kecsesen, de vigyázva a terítékre, na meg a becses fenekére, és huppantam le mellé, kézbe kapva az evőeszközöket. Szinte már fanatikusan néztem körbe, a kaját keresve, ami sajnos még mindig a konyhában nyaralt, nem pedig a gyomromban. Lily a konyhában csacsogott - fogadok azért húzta az időt, hogy engem idegeljen -, miközben Sophia az ebédlő felé próbálta terelni, míg James már az asztalnál üt, vigyorogva nézve kettősünket.
- Látom egymásra találtatok.
- Mint mindig - morrantam feszülten. - De most valahogy jobban érdekel az ebéd, mint Flo. Amúgy arra gondoltam... - megvártam, amíg Lily halótávolságon belülre érkezik, és csak akkor folytattam gonoszul rávillantva a szemem. -, hogy szétnézhetnénk a városban, hátha itt is van pár jó bőr. Nőhiányom van. És az adrenalin is hiányzik. Ebben a porfészekben egyáltalán lehet valami értelmeset csinálni?
Figyelmesen néztem ily reakcióit. Tudtam, hogy a szülei előtt nem mer nagyjelenetet rendezni, de már vártam a nyakatekert mondókát, aminek általában az a vége, hogy magunkkal kell vinnünk. És én pont ezt vártam.

A jól artikulált JÓÓÓÓREGGGEEEEEEEEELT a hátamba robbant. A fülcimpám is beleremegett Alex orgánumába. Lényegretörő mondandójának a többi része is csak a fülem ütötte meg, nem a szívem. Meg kell hagyni, Alexnak van egy sajátos laza modora, de ha nem lenne, nem imádnám a fickót. Persze csak az egészséges határokon belül.
Méghogy én vagyok a két lábon járó elegáns kimértség és sziklaszilárd komolyság. Haha! Ecsettel a kezemben, szökkenve fordultam el a keretre feszített vászontól. Végsőkig elszántan meredtem a velem szemben magasodó, izmos unokabátyóra. Akármilyen félelmetesnek is hatott kigyúrt alkatával és dörmögő beszólásaival, sosem féltem tőle. Tőle képtelenség! Főleg mert tudom, kedvel engem. Bár tény, érdekesen ad hangot érzelmeinek.
Bal kezemben komoly fegyverként markoltam az ecsetet. Lassan kinyújtottam Alex felé.
– Ecset van nálam, és nem félek használni! Minden vonás halálos… – vicsorogtam, miközben laza csuklómozdulattal pingáltam hetyke bajszot Alex orra alá. Persze csak a levegőbe. Annyira azért nem vagyok bátor, hogy kisminkeljem.
Felegyenesedtem roggyasztott pózomból, arcomról a harcigrimasz leolvadt, és barátságosan az éhenkórászok királyára mosolyogtam.
– Inkább megyek, mielőtt lebontod a műtermem. A festést meg bízd rám. – paskoltam meg izmoktól széles vállat és elindultam kifelé a szobából. – Van haditerved mára, mivel üssük agyon az időt?

Morogva és egy kiadós fejfájással ébredtem. A rikítóan fehér falak bántották a szememet, a szürke idő viszont kimondottan kedvemrevaló volt. Igazodott a hangulatomhoz.
Tegnap este a viszontlátás örömére úgy istenesen berúgtam. Ritkán szoktam ennyire elengedni magam, de hát az embernek jó esetben csak egy családja van és mekkora öröm találkozni velük. A sok ölelés, nyakbaugrálás, puszilkodás... Nekem lehetne kettő is, de jóból is megárt a sok, ráadásul a falkatagság és én olyan távol áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Jobb szeretem egyedül elintézni a viselt dolgaimat. Pont ezért edzett meg az élet, na meg a kiadós verekedések, amik szinte mindennaposak voltak az életemben. Ha nem lennének, komolyan mondom, hiányérzetem lenne.
Egy térdgatyát magamra rángatva ballagtam ki a fürdőszobába és mosakodtam meg, majd indultam az orrom után. Ínycsiklandozó illatok szálldostak a levegőben. Szerencsére másnaposságom semmilyen hatással nem volt az étvágyamra. A jó kis folyékony kenyér után kimondottan éheztem. Úgy éreztem egy egész marhát meg tudnék enni egy ültő helyemben.
A konyhába lépve a tűzhelyhez tolakodva néztem szét, a kötelező jóreggelt puszit Sophia néni arcára nyomva.
- Mikor eszünk?
- Látom még mindig egyből a lényegre térsz.
- Bocs Sophia néni, de a gyomrom mindjárt kiesik a helyéről. Szóval?
- Mindjárt tálalok. Megtennéd, hogy szólsz a többieknek? James a garázsban van, Lily a nappaliban tv-zik, Flo meg elbújt a műteremben.
- Persze. A kajáért mindent. Ha kell a vállamon cipelem ide őket.
- Alex!
- Jól van na, kedves leszek, amennyire tudok.
Sophia néni hálás mosolyt villantott rám, mielőtt visszafordult a tűzhely felé.
Szívem szerint arrébb raktam volna, hogy rávessem magam a kajára, de erőt véve magamon sarkon fordultam és a nappaliba baktattam, beleborzolva Lily hajába.
- Szia prücsök. Zaba van. Irány a konyha, segíteni anyádnak.
- Mi bajod van? Nem látod, hogy tv-zek??
- Lily...a szőke tiniálmod megvár a tv-ben, én viszont téged foglak megenni, ha nem emeled meg a formás popsidat és húzol a konyhába teríteni - morrantam rá közel sem barátságosan. Hiába, amíg üres az ember, pláne a vérfarkas gyomra, addig senki ne várjon tőle simogatást, pláne ne csöpögős kedvességet.
Egyedül hagytam a hápogásával, és a feháborodásával, mondván majd lehiggad. Ha nem, akkor majd segítek neki.
A garázsba csak bekukkantottam az átkötő ajtón, intettem James-nek, elpantomimeztem a kajálást, aztán magára hagytam. Mindig megértettük egymást félszavakból is. Minek magyarázkodtam volna?
Utoljára hagytam a legnehezebb feladatot, Flo-t. Ha belemerült a festésbe, pusztán csak órák kérdése volt, hogy felébredjen. Én viszont kifejezetten ingerült voltam, így a türelmem igencsak hangyányi volt.
Erőteljes koppantás után robbantam be az ajtón, istenesen ráordítva Flo-ra közvetlen a háta mögött.
- Jóóóóóóóóóóóóóóreggeeeeeeeeeeeelt!!! Ebéd van, told le a feneked, vagy én viszlek! Anyád a család nélkül nem eszik, én meg éhes vagyok. Ráadásul vendég is. Szóval álmodd le magad a fellegekből, kaparj össze magadban némi realitást, és húzzunk zabálni. A másik lehetőséged az, hogy segítek neked festeni, de abban nem lesz köszönet. A fejed lesz az ecset.
Hiába szerettem a családomat, ha egyszer éhes voltam, az isten sem állt meg előttem kétlábon.

A szutyok idő teljesen lelombozott. Megint szakadt az eső, úgy istenesen, ahogy Forksban szokása. Örülök, ha néhanapján előbukkan a nap a felhők közül, és ki lehet mozdulni a környező erdőbe. De ez, sajna nem az a nap. Hétvége kedvéért a négy fal közé száműztek az időjárás kegyetlen istenei.
A nappaliban bámultam a tv-t, belesüppedve a karamellszínű bőrkanapéba. Szorgalmasan nyomogattam a távkapcsoló gombjait. Volt minden a zajládában: pokémon, songoku, Tom & Jerry, tele shop (a nagyi egyik nagy kedvence), discovery channel. Érthető okokból az utolsónál állapodtam meg. Azonban nem szívhattam hosszan magamba az éteren át támadó tudást. Legkedvesebb kishúgom, akinek már az oviban hentesbárd volt a jele, Lily beugrott mellém a kanapéra, és mint egy vércse, elorozta kezemből a távkapcsolót. Egyetlen gyakorlott ujjmozdulat, és Hannah Montana cuki feje borította be a tv képernyőt, hogy teljes legyen a napom.
Otthagytam Lilyt, hadd nézze. Addig sem a nyakamon lóg.
Anyu a konyhában ténykedett, apu a garázsban.
Gondoltam, befejezem az előző este félbehagyott alkotásom, és megcéloztam az emeletre vezető lépcsősort.
– Mit terveztek mára Alexszal? – kiabált ki mama a konyhából. Derekára szívalakú, babarózsaszín köténykét kötött.
– Ahogy elnézem, ő nonstop alvást. Lassan dél, és még mindig húzza a lóbőrt. Kissé felöntött a garatra tegnap éjjel. – feleltem. – Hallanád, hogy horkol. Elnyomná még a füle mellett eldörrenő ágyú hangját is.
– Ahh, értem. Mit enne meg szívesen ebédre?
Elnevettem magam a kérdés hallatán.
– Húst. A köret is húsból legyen. Hiszen ismered az unokabátyám. – mosolyogtam anyura. Meggondoltam magam, és inkább a konyha felé indultam. Egy puszit nyomtam édesanyám kedves arcára. – Fent leszek a szentélyemben, ha felébredne az a hétalvó.
– Hol máshol lennél, kincsem. – mosolygott édesanyám, és a puszi reményében közelebb tolta hozzám rózsás arcát.
Ezzel sarkon fordultam, és felbaktattam a műhelyembe, hogy ecsetet ragadjak.

Emeletes családi ház, szép nagy füves udvarral és kerti tóval a fákkal tarkított kertvárosban.