Clarissa Donoven otthona

Azt hiszem a megfelelő reakció az lett volna ha egy az egyben dobok egy hátast és belemerülök a jótékony sötétségbe. Ehelyett álltam az ablak mellett karba tett kézzel és igyekeztem felfogni mindazt amit az előbb hallottam.

Első gondolatom az volt, hogy képtelenség, sőt majdnem lehetetlen, meg a bolondját járatja velem, de mikor a szemébe néztem... Valahogy megfordult velem a világ. ~Tényleg igaz~

Ennek fényében is alig bírtam kinyögni valamit. Inkább csak bólintottam. Nem igazán tudtam mit mondani, bár ennek a sokkoló hír számlájára írom, hogy az étvágyam is elment.

- Nem mondom el senkinek. - mondtam. Azt már lenyeltem hogy senki nem hinne nekem... - Most viszont egyedül szeretnék lenni – szerintem egyértelmű, hogy most menjen el. Ki se kísértem, inkább csak átmentem Szultánhoz. Onnan figyeltem, mikor megy el Chace.

//Köszi//

Felsóhajtottam és felálltam. Őszintén nem tudom mit vár tőlem Chace. Azért jöttem ide, hogy kiheverjem a London-i eseményeket, erre a nyakamba szakad ez... A Sors játszik velem, direkt szívat, vagy nem is tudom mi. Kezd ebből elegem lenni, de innen nem akarok elmenni. Szeretek itt élni.

Elfordultam Chace-től, és inkább kibámultam a konyha ablakán. Gondolkodtam, hogy mit is mondhatnék, de egyszerűen nem jutott semmi az eszembe. A konyhára meg kínos csend ereszkedett. Egy idő után fojtó lett a csend és muszáj volt kinyitnom az ablakot. Addig is csináltam valamit.

Viszont nem hallgathatok örökké, sajnos...

- Nem tudom mit mondhatnék... - kezdtem, szinte csak magam elé suttogva. - Nem tudom mi vagy te, vagy inkább ki vagy. - néztem végre rá. Az arcom nem mutatott semmi érzelmet, a szemem se, és a hangom is érzelemmentes volt.

- Nem kutattam utánad, hogy miért vagy olyan, amilyen. De az biztos, hogy hasonlítasz Cullen-ékra, és hogy ők se normálisak, már bocs, az biztos. Jéghideg kéz, változó szem, sohasem esztek és ha napod az idő akkor úgy húztok el, mintha az oroszok üldöznének – na jó ez egy kicsit durva hasonlat volt, tekintve hogy valamilyen szinten orosz vagyok, csak éppen oroszul nem tudok...

- És most meg ez... Nem bírod a vért. Oké megértem, de emiatt nem kéne kirohanni a lakásból... Ez több volt mint furcsa – hangom csengett az üres konyhában..

- Mi vagy te? - kérdeztem a beálló csendben.

Nem voltam biztos benne, hogy a választ is akarom tudni, de ha már járok vele vagy valami olyasmi, akkor jó lenne, ha tudnám az igazságot. Az amit kint mondott... „egy gondolatolvasó gyilkos” hát őszintén a frász kerülgetett. Tényleg nem tudtam micsoda Chace... De valahogy akartam tudni... Reméltem, hogy válaszolni fog, bár azt mondta, hogy nem találom ki akkor elmondja. Szóval karba tett kézzel vártam a válaszát.

Na szépen vagyunk. Szép Risa, ezt megkaptad. Te akartad tudni az igazat, erre itt van ez... Hát mondhatom ez most nagyon jó lett. Sóhajtottam, és próbáltam valahogy higgadtan állni ehhez az egészhez, és ha már itt tartunk nem a nylít utcán kéne ezt megvitatni.
- Menjünk vissza. Nem hinném, hogy ez az utcára is tartozik - néztem körbe. Igaz senki nem járkált, csak mi ketten voltunk itt, de ez inkább elvi kérdés, szóval irány befelé. Megfogtam a kezét - lehetőleg a sebes kezemmel - majd behúztam a lakásba.
A konyhába mentem/mentünk, már csak azért is, mert ott akad jó pár kés, szóval védekezni lehet.
- Nem mondom, hogy felfogtam amit kint a fejemhez vágtál, sőt nagyjából ködös az egész. Tehát fejtsd ki, úgy hogy megértsem - mondtam neki komolyan. Tényleg érdekelt, hogy mi a fene van vele.
- Feltűnt, jó sok minden is - válaszoltam azért még a kérdésére.

Jó érzés volt hozzá bújni, viszont ez az egész valahogy csábítóbb lett volna, ha bent a lakásban tesszük. A válaszára felvontam a szemöldökömet és kibújtam az öleléséből. Nem tudom, de valamiért nem hittem el, hogy csak a vér lenne az oka. Ha nem bírná, akkor nem kirohant volna, hanem a székről fordult volna le. Szóval itt valami nagyon nincs rendjében.
- Ez csak ócsó kifogás. Mi a gond, valójában? - néztem rá, csípőre tett kézzel. Kicsit abszurd helyzetnek tűnt, de nem volt mit tenni, kiakartam szedni belőle, hogy mi is a gondja. Ezzel a mozdulattal csupán anyni volt a gond, hogy a hevenyészet kötés amit rápakoltam lejött, és vér fémes szaga megcsapta még az én orromat is.
Félénken pillantottam a kezemre, majd az előttem álló arcára.

Miután a pohár darbokra tört felgyorsultak az események. Én először is felszisszentem, majd egy kicsit furcsán néztem, ahogy a vérem a pultra csöpög. Akkor tértem magamhoz, mikor Chace megszólalt.
- Igen - bólintottam. A kezemet a hideg víz alá tartottam, hogy a hideg elállítsa a vérzést, míg eljutok a fürdőszobáig.
Nagyon furcsálltam, hoyg csak úgy lelépett, de fontosabb volt az, hogy ellássam magam. Gyorsan felszaladtam a fürdőbe, kitisztítottam a sebet, majd bekötöztem.
Ezt követően a tükörbe néztem és egy picit sápadt önmagammal néztem farkas szemet. A ruhámra néztem és eléggé gyűröttnek találtam, így még gyorsan berohantam a szobámba és egy fekete melegítő nacit meg egy halvány lila vastagbb fölsőt kaptam magamra. A hajamat lófarokba fogtam, s majd lecsattogtam a lépcsőn.
A lakásban nem találtam Chace-t így kimentem az utcára.
Ott állt a kocsija mellett, és szemmel láthatólag eléggé gondolkodott.
- Mi a gond? - kérdeztem tőle, miközben finoman mellé simúltam. Kicsit hülye voltam, hogy nem vettem magamra kabátot, de nem tudtam most már mit csinálni.

Attól hogy ő nem kért semmit én igen is éhes voltam. Szótlanul pakoltam és kutattam a hűtőben valami ehető után, de kénytelen voltam belátni, hogy nem ártana bevásárolni, kivéve ha nem akarok éhen maradni. Szerencsére volt itthon csoki, és az lett az ebédem.
Ezt követően Chace-hoz forudltam, aki békésen üldögélt a konyha asztalnál.
- Remek - nyugtáztam, hogy marad.
- Huhh... ez egy fogós kérdés. - vigyordtam el zavartan, majd sóvárogva néztem az üser csoki papírra, hétha újra tölti magát. Az a kis csoki nem volt sok, de az biztos, hogy pár órára elég lesz, ha mellette lefoglalom magam, és talán holnap reggelig kibírom. Akkor megyek vásárolni...
~Ja, fordulhatók párszor, ha nem akarok úgy kinézni, mint egy málhás szamár...~
gondoltam morcosan, majd kissé erősebben vágtam oda a poharat az asztalhoz. A pohár megadta magát, én meg összevágtam a kezeimet.

Úgy éreztem mintha egy mesében lennék, mikor kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Kiszálltam belőle, majd a táskámat is magamhoz vettem, majd pár perces kutakodás után a lakás ajtót is kinyitottam.
- Örülök, hogy maradsz - mosolyogtam rá.
- Kész valamit enni, vagy inni? - érdeklődtem miközben lepakoltam és a konyhába vetettem magam. Persze előtte még Szultánhoz is benéztem. Akkor nagy poén, hogy házon belül van az istállója. Adtam neki egy kis vizet meg zabot, meg egy kis répát. Fő az egészséges élet mód, majd utána visszamentem Chace-hez.
Pechem volt mert nem tudtam mit mondani, a kínos csend meg kezdett beállni...
- volna kedved itt maradni és este megnézni valami filmet? - kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve. Remélem igent mond...

Mosolyogva nyugtáztam, hogy meg lesz a fuvarom, és a napom is jól fog kezdődni. Ez már maga a tökély.
- Köszi szépen - mosolyogtam rá. Annak örülök, hogy zenéből ő is minden evő, majd kissé csalódottan eszméltem fel, hogy meg is jöttünk. Tehették volna messzebbre a sulit, nem ennyire közel, vagy csak az idő repült el? Lehet...
- Persze - mosolyogtam (már megint) rá.
- Hát... igen, persze miért is ne. - egyeztem bele a randiba. Komolyan mondom ez a nap csak jó lesz. Igaz ennél jobb már nem lehet.
- Bejössz? - érdeklődtem. Nem szerettem volna ha már is megy. Jó volt vele lenni, valahogy nem éreztem azt, hogy bármi rossz is megtörténhetne velem.

Bólintottam mindenre, nagyon nem volt mit válaszolnom, illetve nem tudtam volna mit válaszolni.
kicsit nagyon is bántott, hogy csak úgy elhúzott, és dunsztom sincs hova.
- Szia - köszöntem el azért tőle, majd a kajámmal együtt felcaplattam az emeletre, és bevágódtam a tv elé.

//köszi//

Elgondolkodtam a válaszon.
- Ha tehetném Londonba járnék, de levelezőn. Persze, ezt mem engedte meg aki ott vigyázott rám - feleltem. - Egyébként én is, bár egy ideig gondolkodtam a La Push-i sulin is, de valahogy még is ez mellett döntöttem. - tettem hozzá mosolyogva. Viszont én vele ellentétben még nem nagyon ettem ma semmit, így a hűtőhöz mentem és gondolkodásba kezdtem hogy mit is egyek. végül vajat és lekvárt vettem ki. Ezután a szekrényből kenyeret vettem ki, amit a kenyér pirítóba tettem.
- Bocsesz de én éhes vagyok - fordultam Chace felé bocsánat kérően. Amint kész lett gyorsan meg kentem, majd egy tányérra tettem, és vissza ültem az asztalhoz.
- Valami gond van? Olyan furcsán nézel... - jegyzetem meg csendesen. Remélem nem gond hogy szóba hoztam.

Bólintottam, ha nem kér semmit, én nem erőltetem. Rajta áll.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
- Londonból, de Szentpéterváron születtem - hogy ez a mondat mennyi fájdalmatlan tud csempészni a hangomban, és mennyire rossz emléket tud felidézni. Na semmi gond, valamivel próbáljuk meg feldobni a témát... Kezdünk laposodni...
- Hova fogsz járni majd suliba? - érdeklődtem tőle mosolyogva.

Lassan mentem, nem is tudom miért... Azt hittem, hogy soha nem fogok ilyet érezni, hiszen három évig a magam köré épített fal, olyan jól működött, de mióta itt vagyok, ennek nyoma sincs. Először Heniko, aztán Leyla, majd Clare és Mimi, most meg Chace...
Tisztára kifordultam magamból.
- És honnan jöttél ide? - érdeklődtem, hogy a csend ne nyúljon olyan hosszúra, hogy az már kínos legyen.
Közben már a háznál jártunk, így előkészítettem a kulcsokat, majd kinyitottam. Első dolgom Szultán megnézése volt. Örömmel nyugtáztam hogy jól van. Adtam neki egy kis répát, majd vissza mentem az előszobába ahol Chace álldogált.
- Érezd magad otthon. - mosolyogtam rá.
- Kérsz valamit? - érdeklődtem míg belibbentem a konyhába. Remélem nem betörő,a ki most kirabolja a teljesen értéktelen nappalimat...