Sam és Beth Uley otthona

Olyan sebek húzódnak a szívemen, amelyekről még Samnek sem beszéltem, sőt ami az illeti senki másnak sem. Mert nem érzem rá képesnek magamat, hogy bárkinek is elmondjam, mi is zajlik le éppen bennem. Olyan mint a szívdobogás, sosem szűnik meg, de csak akkor hallhatod, ha egyedül vagy és teljesen körülvesz a csend. Ezért is jó futni, hajnalban... az nem fél futni, aki nem fél egyedül maradni a gondolatival.
- Találkoztunk, ennyi nem elég? - kérdeztem vissza kissé révetegen, amikor Sam megismételt kérdése kirángatott a gondolataimból. Hangomban semmi csípős él nem volt pusztán a kérdés, hogy ennyi nem elég neki? Arról nem is beszélve, hogy nem gondoltam volna Paul-ról, hogy nyíltan megmondja Sam-nek hogy összefutottunk. Vagy lehet hogy csak megérezte rajta az illatomat?
- Nem nagy tudomány. - csalt kis mosolyt az arcomra a megjegyzése miszerint jól főzök. Holnap bevásárolhatnék és ebédre készíthetnék neki valami egészen finomat. Mondjuk sült csirkét, vagy valami mexikóit, az biztosan ízlene neki. Talán... nem abból csak biztosan veszekedés lenne.
- Nem fontos. - intettem le, mert nem akartam róla beszélni. Még ennyi idő elteltével sem voltam képes bizonyos dolgokat hangosan kimondani. Úgy döntöttem majd saját magam járok utána a dolognak holnap.

Ahogy nekem se, úgy neki se sikerült megfejteni a másik tekintetében lakozó érzelmeket, pedig most nagyon hálás lennék érte, ha a Cullen gyerek ide tévedne és megmondaná, hogy mi jár a nővérem fejében. Egy sóhaj kíséretében nyeltem le az utolsó falatot, majd álltam fel és tettem a tányért a mosogatóba. Ezután elpakoltam a cuccaimat, mert hiába vagyok férfiból még sem vagyok egy disznó, szóval ennek értelmében minimális rendet tudok magam körül tartani.
- Értem. Tehát visszatérve a legelső kérdésemre, mi történt köztetek Paul-lal? - néztem rá kérdőn, miközben neki támaszkodtam a konyha pultnak. Legszívesebben neki álltam volna teát főzni, mert van egy olyan érzésem, hogy szükség lesz valami innivalóra hamarosan, bár... lehet, hogy egy erősebb ital végül jobb lenne.
- Jól főzöl - dicsértem meg végül még egyszer a kaját. Követtem a nővérem pillantását ki az ablakon. Nem tudtam hova tenni, hogy min gondolkodik, így végül rákérdeztem:
- Min gondolkodol?
Legalább még sem ülünk a kora reggeli napfényben kukán.

Próbáltam megfejteni a tekintetét de nem voltam rá képes. Persze Sam mindig is a falka érdekeit tartotta szem előtt ezért is lett belőle remek Alfa. Én többnyire csak a saját érdekeimmel foglalkoztam... esetünkben azzal, hogy mindenkit megvédjek magamtól és attól a felelősségtől, hogy rossz ember vezesse őket. Technikailag ez voltam én a vének szemében; egy gyáva farkas, aki elmenekült a felelősség elől, de most visszatért. Remélhetőleg az meg sem fordult a fejükben, hogy azért, hogy átvegyem a falkát.
- Nem vagyok az, csak nem találom a helyemet. - feleltem sóhajtva és reméltem ezáltal ő is felel majd arra a kérdésemre, hogy még is miért is mérges rám. Az hogy nem mozdulok ki a házból, annak ezer és egy oka lehet, nem feltétlen Paul Rayen. Nem körülötte forog az egész világ!
- Örülök, hogy ízlik. - feleltem végül türelmesen, majd belekortyoltam a meleg kávéba, és tekintetem kirévedt az ablakon túli világra. Emlékszem a ház mögött anya felállított egy hintát... vajon megvan még? Azóta nem is mentem hátra, mióta elmentem, vajon Sam leszerelte? Vagy megtartotta, és nem is foglalkozott vele? Meg akartam kérdezni, de valahogy nem vitt rá a lélek. anya halála óta, nem is beszélgettünk róla.

Pár sóhajtás után rájöttem, hogy talán nem pont a tányérom tehet arról, csupa szerencsétlennel vagyok körbe véve, mi több a tányérom még arról sem tehet, hogy Beth a többiektől nem köszönt el. A depresszív viselkedése miatt, csak remélni tudtam, hogy a többiekkel még nem állt módjában beszélni, mert akkor azt hiszem szükségünk lesz egy pszichopatára, akarom mondani egy pszichológusra, hogy kezelje a bandát.
- Köszönöm - mondtam neki, majd a serpenyőből még szedtem egy nagy adag rántottát, vágtam mellé kenyeret, s vettem elő a hűtőből savanyúságot. Két falat után vettem rá csak magam, hogy dühös fújtatás helyett valami értelmes választ is kipréseljek magamból.
- Miért vagy ilyen antiszociális? - kérdeztem tőle végül, és kortyoltam a kávéból. Ezután kutakodva pillantottam az arcára, hátha arról letudok valamit olvasni. Hát szó mi szó nem sok sikerrel jártam.
- A rántotta finom lett - szólaltam megy egy idő után Kissé fullasztó volt a nagy csend. Mivel nem igazán tudtam mit mondani, így csendben eszegettem tovább.

~Kotnyeles öcsikém~

Az éjszaka elég rosszul aludtam, sokat forgolódtam, de végül egyszerűen nem múlt el az a rossz érzés, amely mélyen bennem gyökeret vert. És nem is az hogy gyökeret vert, hanem hogy elmúlni sem akaródzott neki. Ennek értelében reggel kialvatlanul és nyúzottan ébredtem, de ez nem számított annyira újdonságnak. Az utóbbi időben rosszul éreztem magamat a bőrömben és nem igazán találtam a helyemet. Ezen okból kifolyólag tehát kitakarítottam az egész házat és új függönyöket tettem fel a szobámban, illetve azt kicsit otthonosabbá is varázsoltam. Helyet kapott bennem például egy sporttáska, bennem a táncruhámmal, illetve egy laptop, amiből általában mindig szólt a zene. Ma reggel azonban nem vágytam másra, mint egy kis kávéra.
Ásítva botladoztam le a konyhába és kezdtem neki egy jó adag kávé lefőzésének. Nem mintha az nagyon segített volna a mostanság kialakult antiszociális viselkedésemen, de legalább felébredek majd tőle. Nem akartam kidugni az orrom a házból, nehogy belefussak Jakebe. Az fájt volna csak igazán ha ő is úgy reagál, mint Paul... nem annál kuszább reagálás nem létezhet! Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy mire magamhoz tértem már a tányéromon egy nagy adag rántotta volt és a kezemben pedig egy bögre forró kávé. És ekkora viharzott be a házba Sam is, majd nem sokkal később csatlakozott hozzám a konyhába.
- Van még egy adag a serpenyőben. - mondtam neki, amikor hirtelen odacsapta a kezében lévő dolgokat a pultra. Az éhes farkas igen ingerlékeny. Kérdésére azonban csak magasba szaladt a szemöldököm. Nem értettem, hogy még is miből jött rá, hogy találkoztam Paul-al.
- Miért is vagy mérges? - kérdeztem vissza válasz helyett, mert most már Samet sem igazán értettem, ez pedig elég nagy baj volt.

Új játék: Sam&Beth

Az izzadságtól kissé csatakosan ügettem be a házba, ahol egy éppen kávézó Beth fogadott. Biccentettem neki, majd szépen felszaladtam a lépcsőn, s amint már nem látott alakot váltottam.
- Jó reggelt neked is! - kiabáltam le az emeletről, s majd besétáltam a fürdőbe. Lévén farkasok vagyunk, nem tartott sokáig, hogy frissen mosott érzéssel jöjjek ki onnan, bújjak bele tiszta ruhába és ne vizezzek magam körül össze mindent. Egy szó mint száz, a beügetés után úgy 20 perccel később már én is a konyhában terpeszkedtem és a hűtőt fosztottam ki egy kis reggeli után. A csend az szinte már tapintható volt, így pár perc után ami a kezemben volt erőteljesen oda csaptam az asztalhoz, majd Beth felé fordultam.
- Elárulnád, hogy még is mi történt közted és Paul között?! - néztem rá szikrázó szemekkel. Az őrjáraton sikerült annyit leszűrnöm Paul fejéből, hogy köze van a nővéremmel való találkozásához, aminek én speciel nem örültem, mert nem éppen előnyös, hogy van egy idegbeteg és egy depressziós farkas a társaságban. A többi fura szerzetről meg ne is beszéljünk...

Jó, én nem erőltetem, eltudja dönteni, hogy mit akar, végül is felnőtt nő. Viszont kezd elegem lenni abból, hogy megmondja mit csináljak, bár igaz, hogy ő a nővérem. De hol volt ő mikor csak úgy fogta magát és lelépett? Felsóhajtottam és felálltam. szívem szerint most szépen egy az egyben leléptem volna.

- Nem kell, emlékszek én magamtól is, ugyan is nem vagyok hülye - mondtam neki élesen. Lehet, hogy régen meghallgattam, de az mára megváltozott, tekintve hogy csak úgy lelépett, amit nem bocsájtottam meg neki, bármennyire nem is mutattattam. Rendelt pizzát, még azt megvárom utána megtalál a szobámban és kész. azt hiszem nem fogok vele beszélni egy jó ideig. Nem mintha zavarna, de végül is, ő visszajött minden szó nélkül, ugyan úgy ahogy lelépett. Ez számomra egy kicsit, sőt nagyon is zavaró. Mellette a Vének se fogják tárt karokkal fogadni.

- Értem - bólintottam. közben megjött a pizza, kinyitottam az ajtót, a pizzás fiúnak biccentettem, szoktam látni, és mivel ma kicsit morcos vagyok a szokásosnál kevesebb borravalót adtam neki. Bevittem a konyha asztalra, majd letettem. Egy tányért vettem elő, tettem rá pizzát, majd egy doboz sörrel a szobámba mentem és jól bevágtam az ajtót magam után. Ha mondott is valamit én nem értettem, és nem is érdekelt.

//köszi//

- Pontosan, az én dolgom. - vigyorogtam rá elégedetten. Remélem, ez akkor sem fog megváltozni amikor megtudja mit csináltam Londonban... tánc... és nem a csak a tánc csoporttal. De hát istenem fiatal -és többek szerint- szép vagyok, szóval éljük vígan az életet, amíg lehet. Én legalább is így látom a dolgokat. Csak megyek a saját fejem után, de nem következetesség nélkül, és ha esetleg még is úgy alakulna hát istenem... majd utánam az özön víz.
- Ne csináld Sam. Szerintem te se akarod, hogy egy nagyra nőtt tehén legyek. - vágtam oda csípősen. Nem szerettem ha az evéssel piszkáltak, főleg nem hogy az öcsém teszi, aki ugyanúgy vérfarkas, ahogy én... étvágyra is.

Arra a mondatára, hogy csinálhatnék kaját, némán álltam fel és vonultam a konyhában lévő hűtőszekrényhez, de miután körülnéztem benne elkeseredetten tapasztaltam, hogy semmit sem tehetek.
- Bocs, a semmiből én sem tudok vacsit csinálni. - mondtam, és helyette a telefon felé vettem az irányt. Nem kellett előzőleg megbeszélnem milyen pizzát is rendeljek, hiszen a testvérem volt... ismertem. amikor azon letettem a telefont és felé fordultam, enyhén mellbe vágott amit hallottam, és persze szóvá is tettem.
- Nem oktatlak ki, csak emlékeztettelek mi történt legutóbb. - mondtam neki hideg hangon, összeszorított fogakkal. Nem akartam Leah-t újra szenvedni látni, mert egy ilyen érzést nem elég hinni, biztosnak kell lenni benne.
- Ahogy tetszik. - vetettem végül, oda, miközben egy pohár vizet töltött magának, én viszont kávét egy csészébe. Ezt a beszélgetést a részéről lezártuk, én pedig nem feszegetem tovább a dolgot. Régen meghallgatott... ezek szerint ez mára megváltozott.

Apró sóhajt hallatva ültem le a konyhaasztalhoz, majd miközben a kávémat kortyoltam kitekintettem az éjszakába. Az égen továbbra is ragyogtak a csillagok, amik megszépítették az éj fekete égboltot.
- Nem sok minden. Elvégeztem az iskolát, majd bébiszitterkedtem és mellette táncoltam. Úgy éltem, mint egy átlagos londoni lány. - válaszoltam neki végül az irányban feltett kérdésére, hogy mit is csináltam legutóbbi beszélgetésünk óta. Most először volt az a furcsa érzésem, aminek soha nem szabadott volna előjönnie pont az öcsémmel kapcsolatban, de még is megtörtént.
Nem tudtam neki mit mondani...

Reméltem, hogy jön Beth utánam. Kicsit furcsa volt, hogy itt volt, de nem panaszkodok, mert örültem, hogy visszajött. Eléggé szar volt nélküle, de elhiszem, hogy a többieknek jobban fájt, hogy elment.

- Hmm… te tudod, hogy mit csinálsz – vontam meg a vállam.
- Ha te mondod. – utaltam arra, hogy eleget eszik. – Akkor csinálj valami vacsit, ha olyan nagyon elvagy és ott üldögélsz – mosolyogtam rá, miközben lecsüccsentem mellé.
- Hát igen… Van a farkasságnak hátránya, de meglepően sok előnye is akad – jegyeztem meg.

Remek… Kellett nekem Emily-t szóba hozni.
- Nem kell kioktatnod Beth, tudom, mit csinálok. Rájöttem, hogy az Emily iránt érzett akármi az minden volt csak nem imprint, és az utóbbi időben folyton Leah-ra gondoltam. És ezt a témát most hanyagoljuk – kértem, majd felálltam és egy poharat vettem elő. Abba töltöttem egy kis vizet, majd megittam és utána fordultam vissza Beth felé.
- Mesélj, veled mi történt az óta, mióta utoljára beszéltünk. – kértem. De inkább amiatt, hogy tereljem a témát, mintsem hogy azért, mert tényleg érdekelt. Jó, érdekelt, csak a témát előbb akartam terelni.

Én mentem elől a bőröndjeim felé Sam pedig utánam, és valahogy furcsa volt. Elviekben én jöttem vissza, hogy mint idősebb vigyázzak rá, erre most mégis érzem hogy követi nyomon minden lépésemet, nem pedig én az övét. Valahogy még is jó volt tudni hogy ott van mögöttem, nem úgy mint egy testvér, inkább, mint valami furcsa őrangyal. De én ezt egy kicsit sem bántam.

Miután magamhoz vettem a két bőröndömet és a nagy sporttáskámat, amikben a holmiaim voltak, az mp4-emet gyorsan a farmerom zsebébe süllyesztettem, nem szerettem volna elveszíteni, mivel nem olyan régen vettem, és minden zene rajta volt, amire csak a tánccsoporttal koreográfiát gyakoroltunk. Amíg én magamhoz vettem a holmiaimat, addig Sam kinyitotta az ajtót és már bent is voltunk a jó öreg házunkban.

Kicsit furcsa volt újra itt lenni a szülői házban, hiszen látszatra mintha semmi sem változott volna mióta elmentem. Holott igen is változott, mivel ahogy látom Sam átrendezte a nappalit, a fotelek és a kanapé máshol voltak, bár lehet hogy a párja Emily volt. Nem tudom, nem vagyok benne biztos, hogy Emily csinálta, bár ha már itt tartunk abban sem hogy együtt laknak. Ahogy mély levegőt vettem, csak nagyon gyengén éreztem öcsém választottjának az illatát, amiből azonnal rájöttem, hogy nem laknak együtt, és ezt nem nagyon értettem. De úgy döntöttem egyenlőre nem kérdezek rá, legfeljebb ha magától előkerül a téma.

- Az már részletkérdés, mit hiszek és mit csinálok. - válaszoltam mosolyogva, miközben letettem a táskáimat a kanapé mellé, a sporttáskámat, pedig az ülőalkalmatosságra. Közben láttam hogy Sam kivonul a konyhában, majd éles hallásomnak köszönhetően hallottam, hogy ki- majd becsukja a hűtőt.
- Csak nem éhes vagy? - kérdeztem tőle vigyorogva, amikor visszajött a nappaliba, erre megjegyezte hogy én is ehetnék, különben még elfúj a szél.
- Amiatt ne aggódj, hogy engem elfúj a szél, hidd el eleget eszem, cska nem látszik meg rajtam. - mosolyogtam, miközben körbetekintettem a nappalin ismét. A képek ugyanúgy fent voltak a falon amik minket ábrázoltak, de az feltűnt hogy anya és apa közös képei eltűntek. Nem hoztam fel a témát, mert azok után ami történt teljes mértékben megértettem Sam-et. A helyében én is levettem volna a képeket a fallról, elvégre ha minden nap szembe kell nézned a múltaddal, az kicsit sem segít hogy a jeleneddel vagy a jövőddel foglalkozz.

Sam következő mondata szakított ki a merengésből, amire felé fordultam és csak mosolyogtam. Nagyon jól ismer és pontosan tudja mi a véleményem a zsúfolt helyekről amióta farkas lettem. Bár London is zsúfolt hely, de az más értelemben.
- Tudod, hogy szeretem a hoteleket, mivel én megérzem azokat az illatokat akiknek a tulajdonosa eőttem használta a szobát. Ezzel az embereknek nincs próblémája, mert nem érzik amit én igen. - válaszoltam neki azért.

Amikor kijelentette hogy lehet Emily-vel szétmennek a vidámságom egy pillanat alatt tovaszállt és helyette komor kifejezés költözött az arcomra. Nem mintha túlságosan is kedveltem volna Emily-t mivel mindössze egyszer ha beszéltem vele telefonon és csak fényképről láttam, de Sam teljesen oda van érte. Pontosabban a jelek szerint csak oda volt. Így lenyeltem a dolgot és elfogadtam, de ettől még nem kellett szeretnem. Akit viszont nagyon kedveltem és a viszonyom is jó volt vele az Leah. Leah Clearwater akiaz én öcsém miatt szenvedett, erre Sam most csak úgy közli hogy lehet szétmennek Emily-vel.
- Sam nem szokásom lehánytorgatni a múltat, de fájdalmat okoztál Leah-nak és most el akarod hagyni Emily-t, tehát az hiszem jogos az érdeklődésem, amikor azt kérdezem miért? - pillantottam az öcsmre. Most hogy visszatértem engem is érintett bizonyos szempontból a dolog és nem akartam Leah-t szomorúnak látni, ahogy Emily-t sem. Bár egyikük minden bizonnyal hisztit fog rendezni, és ez a valaki gyanítom hogy Emily lesz.
De azért még is csak érdekelne mi változott meg, hiszen az imprint az örök. Vagy nem?

/Fagy/

Néha úgy értem, mintha nem is ismerném a nővéremet… De komolyan. Tiszta gyerekes. Oké, hogy két éve nem találkoztunk, de akkor se kéne ennyire gyerekesen viselkednie, vagy az, hogy régen láttuk egymást, feljogosítja a hülyeségre? Lehet. Na mindegy..

Örültem hogy végre bent voltunk a lakásban. Én a magam részéről egyből a hűtő felé léptem és valami kaját bányásztam elő, hogy vissza is tegyem, ugyanis, a kaja minden volt csak nem ehető. Nos akkor irány a telefon és rendelni kell kaját, vagy Beth főz. Végül is, ha már itt tartunk, mint jó nővérke vigyázhat az egészségemre is… Csak ezt a gondolatot meg ne hallja, bár kétlem, hogy hallaná, viszont muris lenne…

- Hasznos dolog, csak az nem hasznos, hogy te hiszed magad annak – reagáltam rá én is vigyorogva. Igen, ezen csak vigyorogni lehet.

- Nem Beth, tudod a farkas lét előnye – kacsintottam. Noha ő is farkas még is úgy néz ki mint egy törékeny nád szál… - De te ehetnél, úgy nézel ki mint akit bármelyik pillanatban elsodor a szél – lehet hogy gyerekes, lehet hogy nem, de kimondtam. És egyébként is régen volt ilyen testvéri civakodás. mots hogy itt van, most döbbentem rá, hogy igazából mennyire is hiányzott.

- Drága nővérkém, a motelt szerinted mire találták fel? Arra, ha nincs otthon senki oda menj aludni, főleg akkor ha nem akarsz sehova betolakodni éjszakára – feleltem, miközben valami ehető után kutattam a lakásban. Az esély hogy találjak is valamit, persze a nullával volt egyenlő.

- Nincs sok minden. Kb ugyan az van, mikor legutoljára hívtál telefonon, leszámítva, hogy Emily-vel talán szétmentünk – feleltem neki készségesen, majd a keresését feladva leültem az a székre vele szemben.

Valahogy kicsit sem zavart hogy megleptem Sam-et és ahogy tettem. Örültem... nem az nem jó kifejezés. Szinte szárnyltam a boldogságtól, hogy végre újra itthon vagyok, hogy újra azokkal lehetetk akik mindennél fontosabbak nekem. A családommal... az öcsémmel. Még ha úgy érkeztem is mint derült égből a villámcsapás tudom, hogy neki is hiányoztam. És ezt nem kell kimondania, elvégre egy nővérnek az a dolga hogy tudjon ilyesmiket. Bár az is a feladatom lett volna hogy vigyázzak rá, miután édesapám eltűnt, de amit elmulaszottam azt már nem csinálhatom vissza és bepótolni sem tudom azt az elveszett két évet, de most itt vagyok és innentől kezdve vigyázni fogok erre a nagy mamlaszra, ahogy erőmből telik majd. Szeretnék neki a támasza lenni, egy igaiz nővér, amilyet megérdemel az élettől.

Vigyorogva néztem sötét szemeibe, miután ülőhelyzetbe tornáztuk magunkat de nem mozdultam. Tökéletesen el voltam a látvánnyal, ami miatt ajkaimon továbbra is mosoly játszott. Nem nem a vidám vigyorgó mosoly, hanem a büszke mosoly, mint ahogy egy anya tekint végig a leérettségizett gyermekén. És lehet hogy Sam már túl van az érettségin, de ez a mi szempontunkból lényegtelen. Legalább is számomra, mindenképpen.

- Az úthenger egy nagyon hasznos dolog. - vigyorogtam vidáman a megjegyzését követően. Nem lepett meg, hiszen nem is az én öcsém lett volna, ha nem kapok valami csípős kis megjegyzést. Ugyan nem olyan mértékben teszi ezt ahogy anno Paul meg én martuk egymást, de ennek örülök. Elvégre még is csak az öcsémről van szó, nem egy neveletlen kölyökről mint Paul. Oké én sem voltam egy minta kislány, de az más, elvégre Paul nem a testvérem. Az viszont kimondottan jól esett ahogy Sam megölelt, bár majdnem összeroppantott, ennek ellenére viszonoztam az ölelését.

- Valaki nagyon jó erőben van, csak nem spenótot eszel minden nap. - kuncogtam, miközben elengedtük egymást. Gyerekként sem ette meg a zödségeket, és szinte biztos voltam benne hogy most sem szerepelnek napi szinten az étkezésében. És hogy az ereje az a farkasságának köszönhető, legalább is amivel megszorongatott, az mindenképpen.
- Köszönöm, most hogy itthon vagyok és te is hazafáradtál, jobban nem is lehetnék. - nevettem rá, miközben felpattantam. - Alig vártam hogy hazaérj, különben kénytelen lette volna felzaklatni szegény Jake-t hogy szállásoljon el. - mondtam Samnek miközben a bőröndjeim felé vettük az irányt.
- És veled mi van? - érdeklődtem kíváncsian, hiszen annak ellenére hogy sokat beszéltünk telefonon, az még sem olyan, mint most hogy itt vagyok.

A fiúk megint házon kívül, Emily meg unatkozott, így jobb dolog híján elhívtam őt moziba Port Angelesbe. Igen, azért még a farkasoknak is ki jár a pihenés, amire nekem az utóbbi időben alig volt lehetőségem.

a film maga nagyon jó volt, és még Emily is élvezte. Rólam ez már nem mondhat el. Na persze nem a filmen voltam fent akadva, hanem a társaságon. Akarom mondani Emily-n. Nem tudom… elmúlt a kezdet forró szerelem és már nem… Nem, valahogy már nem vonzódtam úgy hozzá. Egyszerű barátként tekintettem rá, és igyekeztem is eszerint viselkedni, amivel megbántottam, legalábbis szerintem. Nos, innen jött a mozi, hogy kiengeszteljem, de persze nem az lett a vége, amit szerettem volna. Szépen megsértődött és ott hagyott. Leah ebben a helyzetben jelenetet rendezett volna.
Elmosolyodtam, ahogy Leah jutott eszembe… Még mindig szerettem.

Jó, persze a mozi előtt azért páran megnéztek minket, ahogy Emily dühösen elviharozik, de valahogy nem érdekelt. Nem vettem a fáradságot, hogy utána menjek és beszéljek vele. Majd holnap, meg egyébként is van dolgom, és a falka az első.

Sietősen igyekeztem haza, és már csak azért is, mert valami ismerős illatot éreztem. Első gondolatom Leah volt, de ezt el is vetettem mikor megláttam a bőröndöket. Ez a tény viszont felkeltette az érdeklődésemet, így megszaporáztam a lépteimet, mikor egy úthengert is megszégyenítve kilapítottak, majd utána ülve találtam magam és rég látott nővérem vigyorgó képével találtam szembe magam.

- Neked is szia Beth – nyögtem. – Ez az új üdvözlési formád, nővérkém, hogy úthengernek képzeled magad? – tettem hozzá vigyorogva, miközben egy csontropogtató ölelést ajándékoztam neki.

- Hogy vagy? – segítettem fel a földről. Jobb lenne bent beszélni, mielőtt még valamilyen pletyka szárnyra kap…

Furcsa egy lány volt ez a Kylie akivel összefutottam a szikláknál, valahogy annyira elzárkózónak tűnt és nem csak tőlem, vagy bármilyen más társaságtól, hanem szinte az egész világgal szemben. Bár lehet hogy tévedek, elvégre nem ismerhetem ki egy ember jellemét mindössze egy találkozás után. De azt biztosra veszem, hogy Sam-nek nem szólok róla. Elég meglepetés leszek neki én hogy csak úgy felbukkantam. Bár azért remélem örülni fog nekem, és még is gyerekesen félek attól hogy mit fog majd szólni ahhoz hogy itt vagyok. Nagyon sokat számít nekem a véleménye még akkor is ha én vagyok az idősebb és nekem kell rá vigyáznom. Attól még lányból vagyok bármennyire próbálom is ezt palástolni, de szükségem van rá.

Bár arra is kíváncsi vagyok, hogy a Vének mit fognak majd szólni a felbukkanásomhoz. Nagyon remélem, hogy nem kezdenek majd el unszolni hogy legyek Alfa mert akkor isten bizony nyomdafestéket nem tűrő szavakkal fogom a tudtukra adni azt amit már két évvel ezelőtt is megtettem. Nem mondom hogy tökéletes az önismeretem, de azzal tökéletesen tisztában vagyok, hogy nem vagyok vezérnek való. Nem tudnék elvezetni, ahogy azt Sam teszi, én erre képtelen vagyok hiszen csapatban is nehezen dolgozom, nem hogy falkában. Nekem a gyerekek valók, nem pedig a túlmérezett farkasok és a gyűlések, hiszen ez mind felelősséggel jár és viszont szerintük felelőtlen vagyok, és maradjanak csak meg ebben a hitükben. Ez nekem így tökéletesen megfelel arról nem is beszélve hogy így a legjobb mindenkinek. Nem kell bojgatni sem a múltat, sem pedig a titkokat.

Már egy ideje egy itt ülök, de Sam-nek vagy másnak se híre se hamva. Ennek nem nagyon örülök, mivel már nagoyn szeretném viszont látni az öcsémet, de legalább addig sem ülök, itt tök csendben, hanem szól a fülemben a zene. A zene pedig a táncot juttatja eszembe és a Londoni tánccsoportot ahova becsatlakoztam még a bébiszitterkedés mellett, elvégre az ember nem élhet csak a munkának, valami kikapcsolódás is kell. Bár nem olyan régen jöttem el, de egy kettő már is hiányzott közülök Natalya akivel nagyon szoros volt a kapcsolatom és persze Ty. Őket kettejüket sosem fogom elfelejteni és persze a többieket sem. Már alig várom hogy majd meglátogassanak, vagy majd én ugrok át hozzájuk meglepetésként.

Ahogy így elmerültem a gondolatimban, hirtelen megláttam Sam-et közeledni. Annyira megváltozott, és még egy kis sörhasat is növesztett. Ennek ellenére azonban még mindig az én kölyölképű, de helyes kisöcsém volt. Így kitépve a füllhallgatót a fülemből odaszaladtam hozzá és egyenest a nyakába ugrottam, amelynek következtében mindketten elterültünk a poros udvaron. Bár ez engem egy kicsit sem zavart, ő pedig láthatóan annyira le volt sokkolva, hogy nem nagoyn tudott vele foglalkozni.

- Hiányoztál öcsi. - vigyorogtam rá végül, miután felültem, és felhúztam őt is legalább ülő helyzetbe. Ha valaki még is csak erre jár ne értse félre a helyzetet, hogy egy tök idegen csaj fekszik Sam-el az udvar közepén. Azt hiszem érdekes kis pletyka kerekedne belőle.

...