Nathaniel Damned otthona

A nevetése hozott vissza a homályos részek kutatásából.
- Ezer örömmel. - morogtam mikor közölte, hogy nekem kell rendet raknom. Bár szerintem meg sem hallotta, amit mondtam, mert már szépen felvonult a szobájába. Először azt hittem fent alszik, de kissé meglepődtem mikor paplannal és párnával, a kezével levonult az alagsorba, majd hallottam a zár kattanását.
Mit képzel ez, hogy álmában megerőszakolom?! Ekkora egy idiótát!
Mérgesen caplattam fel a vendégszobába és magamhoz vettem egy párnát és egy takarót, majd szépen kivonultam a medence mellé, és beleköltöztem az egyik napágyba és a csillagokat kezdtem bámulni.
- Hülye leszek rendet rakni, majd ha emlékszem, hogy mi lett az asztal lábával. Idióta. - morogtam még, majd éreztem, hogy a fénylő égitestek lassan álomport hintenek a szemeimre.

/Én köszi puszi (L) /

- Kicsit el vagy telve magadtól Cicus - nevetek. - Mivel ezt itt ti tették tönkre, ha nem nagy kérés pakolj rendet és pótold a hiányzó darabokat. - teszem hozzá.
- És most én megyek pihenni, neked is jó pihenést, majd jó takarítást! - mondom gonoszul vigyorogva, majd nemes egyszerűséggel felmentem a szobámba onnan megfogtam a paplant és a párnát majd elindultam visszafelé. Láttam ahogy Melinda bosszankodva mered maga elé. Csak mosolyogtam majd mentem a pincébe.
Itt elővettem a matracot majd ledobtam rá a cuccaimat, az ajtót bezártam kulcsra majd lefeküdtem. egyből elaludtam.

//Köszi. Imádtam<3//

Ahogy elláttam a vállán a sebet, egy hang sem jött ki a száján, viszont mikor megjegyeztem, hogy szólhatott volna, csak morgott valamit, amit nem értettem.
- Igazán kedves. - mondtam, mikor közölte, hogy csak azért fordul hozzám, mert nincs kedve felkelteni a háziorvosát.
Majd utána nem a medencés esettel jött, hanem egyenesen a fenekemmel, hát ez... na mindegy.
- Tudom, hogy csinos, mondták már. - mondom neki, majd szépen összeszedem a használt dolgokat, majd ami véres és már nem használható kimegyek velük a konyhába és kidobom őket a szemétbe.
- Úgy hogy oda mentem be egy fegyverrel, de mikor rám törte az ajtót sajnos esélyem sem volt használni. - mondtam neki. Az már egy másik kérdés, hogy tudtam volna-e használni egyáltalán.
- Nincs mit. - bólintok, mikor megköszöni az ellátást. Majd a tekintetem körbetéved a rommá vert nappalin és próbálom felidézni mi történt az asztal lábával, de egyszerűen fogalmam sincs.
Hát ez nem valami fényes.

- Ha szóltam volna... - jegyzem meg morogva.
- Egyedül azért kértelek meg, mert nincs kedvem a házi orvosomat kiugrasztani az ágyából, ha te is itt vagy. - morgolódok továbbra is.
- Ha meg kell mentenem a csinos kis fenekedet, akkor kénytelen leszek használni a jobb kezemet - vigyorgok rá.
- Tehát hogy kerültél be a szobámba, pontosítok a hálómba? - kérdezem kíváncsian, mert erre még mindig nem kaptam választ.
- Egyébként meg kösz az ellátást - teszem hozzá, mielőtt még berágna.

Hallom a hangján hogy nincs oda az örömtől hogy oda lett a hálószobájának az ajtaja. De nem hibáztatom, ki örülne az ilyesminek: Senki. Annak viszont kimondottan örülök, hogy nem tért ki arra, hogy jutottunk oda, hogy a hálójában kötöttem ki.
Egy kurta bólintással válaszol, mikor igent mondok arra, hogy értek a sebvarráshoz, majd leül a kanapéra.
Jó magam nem mozdulok, csak tétován ácsorgok, mivel nincs nála sem elsősegély doboz sem semmi, és nem hiszem, hogy csak beszélgetni jött le ilyen lenge öltözetben.
És már megint a macskáknál tartunk. Apró sóhaj hagyta el a számat, de végül is igaza van. De ezt azért annyira nem könnyű feldolgozni. Hiszen ezek után most már tudom, hogy mit érzett édesanyám minden egyes éjszaka, miután engem lefektetett aludni.
- Hozzam az elsősegély dobozt? - érdeklődök, végül mivel nem látom, hogy nála lenne valamiféle sebvarró felszerelés.
- Vagy a fürdőben csináljam? - tettem hozzá végül, mivel ott könnyebb összetakarítani.

Bólintok, hogy hozza le, mert már nincs más vágya csak hogy az ágyba kerüljek. És én meg lusta vagyok felmenni. Nincs kilométer hiányom.
- Apropó, hogy kerültetek be ti az én hálómba? - kérdezem miközben Melinda már a fürdő felé tart, mert volt annyi eszem, hogy az elsősegély dobozt nem hoztam le magammal.
- Csak egyet kérek: siess, mert aludni akarok, és lehetőleg nem reggel hétkor szeretnék beesni az ágyba - teszem hozzá, mikor vissza jön.
- Tehát? - nézek rá kérdőn.

Hallom a hangján hogy nincs oda az örömtől hogy oda lett a hálószobájának az ajtaja. De nem hibáztatom, ki örülne az ilyesminek: Senki. Annak viszont kimondottan örülök, hogy nem tért ki arra, hogy jutottunk oda, hogy a hálójában kötöttem ki.
Egy kurta bólintással válaszol, mikor igent mondok arra, hogy értek a sebvarráshoz, majd leül a kanapéra.
Jó magam nem mozdulok, csak tétován ácsorgok, mivel nincs nála sem elsősegély doboz sem semmi, és nem hiszem, hogy csak beszélgetni jött le ilyen lenge öltözetben.
És már megint a macskáknál tartunk. Apró sóhaj hagyta el a számat, de végül is igaza van. De ezt azért annyira nem könnyű feldolgozni. Hiszen ezek után most már tudom, hogy mit érzett édesanyám minden egyes éjszaka, miután engem lefektetett aludni.
- Hozzam az elsősegély dobozt? - érdeklődök, végül mivel nem látom, hogy nála lenne valamiféle sebvarró felszerelés.
- Vagy a fürdőben csináljam? - tettem hozzá végül, mivel ott könnyebb összetakarítani.

Szemlátomást éppen tanakodásából rángattam ki, és a fegyver jó nagyot koppant a földön. Kész szerencse, hogy nem elsült a fegyver.
- Ne nagyon ejtegesd el, mert a végén még elsülhet - tanácsolom szinte mosolyogva.
- Remek... - morgom mikor kideül, hogy került ki az ajtó a helyéről. Mondhatom nagyon örülök neki.
- Rendben - bólintok, majd leülök a kanapéra. Kérdőn pislogok a lányra, ki még mindig egyhlyben áll. Felsójatok mert nem nagyon tudom elviselni, hogy még mindig az éjszakai eseményeken jár az agyacskája.
- Cicus... tudom hogy ki vagy, de lépj túl rajta. Már megtörnét, és ne azon gondolkodj, hogy mi lett volna, ha - mondom neki feddőn.

Megtorpantam a lépcsőn, amikor megláttam a törött lábú asztal mellett heverni a fegyvert. Ha nem csővel kifelé rejtettem volna a könyvek közé, akkor lelőhettem volna. Ha itt helyben lelőttem volna, akkor Nath most nem sérült volna meg. És biztos vagyok benne, hogy még nem láttam mi lett a hálójával.
Macskákat megszégyenítő csendességgel lopakodtam le a kanapé mögött könyvespolchoz, ami előtt a földön a fegyver hevert. Lassan leguggoltam, majd tétován a kezembe vettem a pisztolyt.
De vajon meg tudtam volna tenni?
Le tudtam volna lőni, és ezzel elvenni egy ember életét?
Egy ember életét, még akkor is, ha az olyan, mint Andy Hils?
Felálltam kezemben a fegyverrel és éppen visszatettem volna a helyére, amikor Nath jelent meg tajtékozva a lépcsőn. Az én nevemet ordította, amire annyira megijedtem, hogy a fegyver kicsúszott a kezemből és újra a padlón kötött ki.
Idegesen pillantottam fel rá. Váratlanul ért, hogy csak úgy felbukkant, ráadásul igen csak alul öltözött volt.
- Rám törte az ajtódat. - mondtam neki mikor a szobája után kérdezősködött, amit nem csodáltam. Elég nagy ott a csatatér.
- Igen. - bólintottam mikor arról érdeklődött, hogy tudok-e sebet varrni. Egy párszor már csináltam, a gyakorlaton és egyszer élőben is.

Megnyugodtam amint elhagyta az alagsort. Nem hiányzott most a társasága. Mikor meghallottam fent a vizet összeszedtem magam és én is felvánszorogtam az emeletre és bementem a másik fürdőbe. Az ajtót kulcsra zártam majd a kádba megereszettem a vizet. Közben míg a víz folyt az önuralmamat tettem próbára milyen csendben tudom magamból kiszedni a két golyót. Azt azért jó lenne tudni, hogy Melinda vart már össze-e sebet, mert ha igen, akkor ezen a téren igénybe venném a segítségét.
Közben a víz kész lett így lehámoztam magamról a ruhákat amiket egy elengáns mozdulattal a sarokba vágtam, én meg belemásztam akádba. A forró víz égette a bőrömet és csípte a sebeimet, de legalább kimosta.
...
Egy óra elteltével kimásztama kádból a vizet lerezstettem, majd a egy törölközőt csavartam a derekamra és úgymásztam át a szobámba.
- Mi az isten?! - kiáltok fel meglepődve mikor a szobám helyén egy tornádó sújtotta helyiséget találok. Az ajtó tokostul ki van tépve a falból... hát ez nagyon felemelő helyzet.
- Melinda!! - kiabálok a lány után, de közben már megyek is nappaliba.
- Mi törént a szobámban? - kérdeztem dühtől tajtékozva.
- Ja és tudsz sebet varni? - kérdezem ezt már higgadtan.

Nem igazán viselkedtem újságíróhoz méltóan, a lábaim és a kezeim még kissé remegtek az ijedtségtől, de ezt nyugodtan foghatom a hidegre, legalább is, amíg túl nem vagyok egy forró zuhanyon. Mindig is utáltam beismerni a gyengeségeimet, és ahogy az arcát elnéztem ezzel ő is így van, szóval az lesz a legjobb, ha nem erőltetem.
- Rendben. - bólintottam, mikor ismételten elküldött zuhanyozni, mint egy gyereket. Kissé lassan és vontatottan hagytam magára az alagsorban, hiszen tulajdonképpen miattam sérült meg.
Felvánszorogtam az emeletre és a fürdőben levetkőztem majd megnyitottam a forró vizes csapot és beálltam alá. A víz kellemesen égette a bőrömet, de az elmémre szállt ködöt nem tudta elűzni. Ellenben fagyott lábaim kiengedtek álló hibernációjukból és a térdeimen landoltam a tusolóban.
Szerencsére gyorsan össze tudtam szedni magamat, majd egy törölközőbe csavarva mentem át Nath szobájába. Félve léptem be a helységbe, hiszen ajtó már nem volt, tokostól távozott a helyéről.
A szekrényéből kivettem egy számomra óriás méretű pulóvert és egy hosszú tréning nadrágot, majd beléjük bújtam és lementem a nappaliba. Ott megakadt a tekintetem a földön heverő fegyveren.
Azon, amivel fejbe vágtam Andy-t.

Két percig se voltam egyedül, mikor kinyílt a csukott ajtó és Melinda sétált be.
- Tudom - bólintok mikor közli hogy megsérültem.
- Jó - bólintok megint. Remélem nem veszi magára, de szeretek ilyenkor egyedül lenni és a sebemimet nyalogatni.
- Te se vagy olyan jó állapotban, és vizes is a ruhád. Mint mondtam menj fürödni. - mondom neki szigorúan, én meg sóhajtok, majd iszom a kávémból és a telefonom után nyúlok. A holnapi melót tuti le kell mondanom és egy rendes orvost se ártana kirendelni... bár ki az a hülye aki kimászik az én kedvemért hajnali 4 kor az ágyból? Melindában meg nem bízok. Túlságason is megviselhette ez az este lelkilek és jobb szeretném ha nem rajtam csattan az ostor.

Figyeltem, ahogy a ház felé hald, és feltűnt, hogy mintha a jobb lábára egy kicsit sántított volna, de lehet, hogy csak a stressz beszél belőlem.
Mikor az ajtóhoz értünk megtorpanok, amire ő ismét megfogja a kezem és maga után húz. Körbenézvén a nappaliban ismerős csatatér fogad. Aztán látom, hogy az asztal egyik lába hiányzik így kissé lejt.
Nem emlékszem mi lett vele.
Leültet a kanapéra majd eltűnik a konyhában ahonnan két bögre, forró teával tér vissza és az egyiket a kezembe adja.
- Köszi. - mondom, de nem nézek fel, csak a kezemben lévő löttyöt bámulom.
Mikor mondja, hogy feküdjek le, még válaszolni sincs időm, de mikor kimegy, a konyhába utánanézek és látom, hogy a konyhában eltűnve néhány vércseppet hagy maga mögött.
A földre teszem a teát és utána botladozok, aztán mivel a konyhában nem találom, elindulok az alagsorba, ahol egy széken ülve törölközővel a vállán találom meg.
- Megsérültél. - mondtam, melynek köszönhetően felszakadt a kissé behegedt seb a számon, és vérezni kezdett. Odalépem a szék mellé, és felnyitottam az elsősegély láda tetejét.
- Jártam elsősegély tanfolyamra. - pillantok rá várva, hogy belegyezzen, hogy ellássam a sebeit.

// előzmény: erdő-> régi ház//

Csendbe burkolózva szálltunk ki a kocsiból. Az biztos, hogy nem lehet valami könnyű feldolgoznia, hogy mi történt. A lényeg az, hogy túléltük. Már már nem is számít. Legalábbis számomra.
Majd később elpakolok, de egyenlőre marad minden a kocsiban.
Melinda tétovázik az ajtó előtt, meg fogom a kezét és húzom magam után. Volna mit elintéznem, tehát nem ártana gyorsabb fokozatra kapcsolni. Bent a lakásban nincs is annyira káosz, mint ahogy számítottam, de azért a tévémet sajnálom.
Bemegyek a konyhába, majd két pohár forró kávéval térek vissza. Az egyiket Melinda kezébe adom.
- Tudom, hogy egy kicsit ki vagy, de fürödj le, majd aludj - mondom neki.
- Tudod mi merre van - teszem hozzá vigyorogva. Én a magam részéről az alagsor felé vettem az irányt. Persze előtte még egy törölközőt és az egyik első segély csomagot elvettem.
Első dolgom az volt hogy leültem a székre és felsóhajtottam. El vettem a törülközőt és a vállamra dobtam. Nincs kedvem betegnek lenni. Azt csak remélni tudom, hogy Melinda gyorsan végez, mert a sebeimnek nem árt, ha kitisztítom.

Amint elhagytam a házat nyomasztólag hatott rám, hogy nincs mellettem Melinda. Féltettem, hiszen Andy egy kegyetlen vadállat, bár a Halállal még ő se tud dacolni.
Hamar végeztem a munkával a pénzt is megkaptam, majd rekord idő alatt száguldoztam haza.
Már akkor baljós előérzetem volt, mikor megálltam. Fegyvert kiélesítve hangtompítóval felszerelve extra biztosan egy automatát hoztam magammal és nem egy síma stukkert. Az ajtó tárva nyitva a szék mellett vér folt.
Az egyik fában egy golyó ütötte lyuk. Tehát akor Andy itt járt. Előre búcsút mondtam a lakásnak, és kellemes meglepetésként ért, hogy nem sok minden tört. A levelet az asztalon egyből megtaláltam, így fölösleges is keresnem a lányt. Andy elvitte én meg megyek utána, de előtte jön a muníció.
Két stukker meg az automata, plusz pár kés, tőr miegymás, meg a hátamra egy rövid szabja. Ha más nem szeletelek.
Miután ez megvolt kifaroltam és egyenesen az erdőbe mentem.
Igaz jócskán túlléptem a sebesség korlátozást, de hát istenem! Most így járt mindenki. Nem hinném, hogy rajtam kívül még sokan lennének az utcán hajnali fél 3kor. Meg ha vannak is, az is hidegen hagy, mert Melinda fontosabb.

//folyt.: erdő-->régi ház//

Tekintetemet egyenest a kertre szegeztem, nem pillantottam vissza, ám mikor meghallottam a fegyver dörrenését kétszer egymás után, a lábam megremegett és elestem az egyik útban lévő szék lábában, és elfeküdtem a földön. Gyors vizsgálat után rájöttem, hogy egyik golyó sem talált el tehát nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Már éppen fel akartam állni, amikor éreztem, hogy valaki megrántja a fájós csuklómat, majd egy hatalmas pofon csattan az arcomon, és a parketta adja a másikat. Ezt követően éreztem, hogy talpra állít, és az asztal felé taszigál, de csak homályos, minden forgott és zúgott, fáj a fejem.
Tollat és papírt nyom a kezembe és megparancsolja, hogy írjam, amit diktál. Mivel nem igen maradt más választásom, és nem volt kedvem még egy pofonhoz igyekeztem azt tenni, amit mond. Ami eléggé nehéz volt mivel borzasztóan zúgott a fejem, mely a papíron lévő szövegen meg is látszott, eléggé ferdére sikeredett.
- Megvan. - nyögtem fásult hangon, eléggé sápadtan, és mikor megmozdítottam a számat, éreztem meg a vér ízét. Szóval a jelek szerint a pofontól még a szám is felrepedt, ez fantasztikus. Ez az alak egy beteg vadállat.
Éreztem amint felránt az asztalról, majd egy hatalmas ütés a tarkómra. Az utolsó emlékem hogy elterülök a padlón és ő fölött áll...majd ezt követően a teljes sötétség.

Csak nevetek a sziszegésn. Annyira vicces, hogy itt próbálkozik.
- Mert nem csak te vagy a célpontom, és szeretek szórakozni az áldozattal - vigyorgok rá, majd elindulunk lefelé. Lassan haladunk, de azért jön, és nem kell egyfolytában azzal fenyegetnem, hogy lelövöm. Láthatólag fontos neki az élete, ezzel nincs is semmi gond, de hogy holnapr reggelremár nem lesz élete az is biztos.
A könyves polc mellett megyünk el mikor kihúzott onnan egy dugi fegyvert és homloko cspott vele. Hát kérdezem én most miért? Az egy dolog hogy megakartam ülni de hagytam volna még életben pár óránát. Erre most meg ezt csinálja...
Egyből pattantam fel, majd vetődtam a nő után, közben még lőttem is rá, de pokoli szerencséje volt kikerülte mind két golyót. Aztán egy székben, vagy akármiben hasra esett, én meg elkaptam.
Egy nagy pofon, amitől máris vörös volt az arca.
- Meg nem merj szökni még egyszer Csillagbogarom - mondom neki fenyegetően, majd irány vissza a ház.
Előkapok egy tollat meg egy papírt, majd a nő kezébe nyomom.
- Légy jó firkász és írd meg a hős lovagodnak, hogya hajnali háromig nem ér az erdőben lévő elhagytatott házig csak egy vizi hullát fog találni a medencéjében - mondom, mire nyel, majd spáadt lesz arácnak az a fele ami nem vöröslik az ütésemtől. Hát így járt. Máskor ne szökjön meg.

Láttam a tekintetén hogy minden egyes mozdulatomat követi, mint egy vadász a zsákmányát. Elég volt csak egy pillanatra a szemeibe néznem és tudtam, hogy ennek az egésznek nagyon csúnya vége lesz.
Közölte velem, hogy az első emeleten vagyunk, na mintha erre magamtól nem jöttem volna rá. Azért sem vetődött fel benne még a gondolat se hogy esetleg az ablakon át próbáljak meg kijutni.
- Csillagocskám ám a nénikéd. - sziszegem neki idegesen s közben egy lépést hátrálok, amikor felém lép, és a fegyver felé pillantok.
Felemeli a fegyverét és egyenest a szívemre céloz.
- Miért nem lő le itt helyben? - kérdeztem a legutóbbi megjegyzésére. Miért kellene életben maradnom reggelig? És Nath, mint lovag?! Ez kész közröhej!
Felém nyújtja a kezét, de nem fogadom el, eszem ágában sincs elmenni vele sehová.
Aprót nyelek, amikor közli, hogy már a temetésemet is megszervezte. Ez az alak egy kegyetlen gyilkoló gép.
Megragadta a kezemet és mikor tiltakoztam a fegyvert jó szorosan az oldalamhoz nyomta.
Véresen komolyan vettem a fenyegetőzését, ezért is tűrtem, hogy végig taszigáljon az emeleti folyosón, majd le a lépcsőn a nappaliba. Eléggé lassan haladtunk, így mikor a könyves polc elé értünk, felmértem a helyzetet: Van esélyem ellene.
Ahogy lassan haladva a szekrények elé értünk, két könyv között megláttam kilógni az oda rejtett pisztolyt, de a csövével kifelé állt. Lelőni nem tudom, csak leütni, de nekem most az is megfelel. Tétován lassú mozdulattal nyúltam a fegyver után és megmarkoltam a csövét, majd egy hirtelen pillanatban előrántottam és teljes erőmből homlokon csaptam vele. Alig csusszantam ki a keze közül, azonnal rohanni kezdtem a kert felé, ki az utcára.

Volt esze nem nyúlt a fegyver után. Ügyes kislány.
Szemével már a menekülési útvonalat kereste. Na az már nem fog neki menni. Szememmel követem a pillantásá.
- Az első emeleten vagy kicsi csillagocskám - jegyzem meg vigyorogva és feléje lépek. Egy tétova pillantást vet az ágyon lévő fegyverre. Felemelem és a szívére célzok.
- Nehogy eszedbe jusson, mert akkor a holnap reggelt nem éred meg, de így se biztos. minden csak a lovgod gyorsaságától függ - mondom neki és a kezemet a keze után nyújtom. még gyilkolás közben is legyünk úri emberek, végülis nem hiányzik, hogy a rendőrség a nyakamra jöjjön.
- Édességbolt? Mit szeretnél mit hozzak onnan? Egy bonbon-t a temetésedre? Majd beledobom mielőtt a koporsóval együtt a föld alá tennének - mondom neki és megfogom a kezét. Ha ő már nem fogadta el.
Nem akar jönni de mikor a fegyvert a bordái közé nyomom megbizonyoshadt arról, hogy az a legjobb ha jön a két lábán.
- Ha bármivel próbálkozol nagyon-nagyon megjárod - mondom és a szememben jeges gyűlölet villan meg.

Nath nem olyan régen ment el, amikor hirtelen halk ajtónyikorgást hallottam lentről. Talán itt hagyott valamit? Azt nem hiszem egy egész fegyver arzenállal távozott, mire lehetne még szüksége.
Amikor aztán először a nappaliban, majd dolgozószobájából halk csörömpölő hang hallatszott azonnal rájöttem, hogy nem Nath járkál a házban. Felpattantam az ágy mellől és éppen a matracra tett fegyverért nyúltam, amikor a bezárt háló ajtó, tokostól kiszakadt a helyéről és ott állt benne ő.
Andy Hils.
Tudtam én, hogy Nath-nek ilyenkor kell elmennie. Fegyver volt a kezében, méghozzá kibiztosítva hangtompítóval. Nem kockáztattam meg hogy a fegyver után nyúljak. Nem fog itt lelőni, ki fog vinni innen és ahhoz keresztül kell mennie a nappalin, és ha szerencsém van a könyves polc előtt.
- Nincs semmiféle lovagom. - vetettem oda neki felszegett állal. Hiába van, erőfölényben nem fogom megszerezni neki az örömet hogy, kimutatom, mennyire félek.
- Én már kevésbé, az édesség bolt pedig pár sarokkal errébb. - mondtam neki idegesen és közben tekintetemmel a menekülési útvonalat latolgattam, de elvetettem. Az ajtóban állva elállta az utat, ha bezárkózom a fürdőbe betöri az ajtót és azzal csak jobban felidegesíteném, így maradtam az ágy mellett állva és vártam, hogy mit lép.

Hangos fékcsikorgással parkoltam le a ház előtt. Üvöltött róla, hogy itt az a tuskó lakik.
Lassan és halkan közlekedtem. Figyeltem, ahogy elmegy itthonról. Mindent úgy csinált, hogy az nekem megfelelő legyen. Egy belső emberem már régóta figyelte Damned-et és a szukáját is. Öröm lesz megszorongatni mindkettő nyakát és másvilágra küldeni.
A stukerremre rátettem a hangtompítót majd kiszálltam a kocsiból.
Meglepetésemre a bejárati ajtó kinyílt. Halkan osontam be, majd minden szobába benéztem. Damned szobáját hagytam utoljára. Tudtam, hogy a lány ott lesz, de azért egy-két helyen muszáj volt otthagynom a kéznyomomat... Csak hogy pár példát említsek: a TV-nek annyi a dolgozószobájában a gépnek szintén annyi.
Az emeletre felérve nem tétováztam és berúgtam az ajtót.
- Szia, kis csillagom, hol hagytad a lovagodat? - kérdeztem és megálltam az ajtófélfánál.
- Örülök, hogy újra látlak cukorfalat - vigyorgok rá kajánul, majd közelebb sétáltam hozzá. Az ágyon volt a fegyver, ami ki se volt biztosítva... Amatőr. Damned vagy lebecsül engem, vagy a lányt becsüli sokra. És a két verzió közöl egyik se jó...

Mielőtt odasétáltam a lövés helyszínéhez hallottam, hogy visszakérdez, hogy mit nem értek. Szerintem már ő sem érti, hogy mivel kezdődött a beszélgetés, de teljesen mindegy.
Ahogy kiesik a fegyver a kezemből azzal egy idejűleg a térdeim is felmondják a szolgálatot.
- Ez nagyon hangos. - motyogom magam elé. Amikor azon az oktatáson részt vettem hangszigetelt fal mögül néztük végig az egészet. Ezt eleve számításba vehettem volna. Nath egy pillanat alatt ott termett mellettem, ami eléggé meglepett.
- Azt hiszem. - mondtam kissé bizonytalanul, amikor megcsörrent a telefonja.
Miután letette a készüléket megjegyezte, hogy nem is volt rossz a lövés. Hát szerintem borzalmas volt, de ezt nem mondtam ki hangosan.
- Rendben. - bólintottam bizonytalanul, mikor közölte, hogy el kell mennie, de egy óra múlva, jön vissza. Lehet, hogy ez önzőn és gyáván hangzik, de nekem nem egy óra múlva van rá szükségem, hanem most.
Még figyeltem, ahogy felmegy az emeletre, majd eltűnik a konyhában. Vártam egy kicsit és mikor úgy ítéltem, hogy biztonságosan fel tudok jutni a szobájába, összeszedtem magam és a fegyverrel a kezemben felmentem. Reszketve zárkóztam be az ő szobájába, és leültem az ágy mellé.
Nem éreztem biztonságban magam, annak ellenére, hogy bezárta az ajtót és biztos, hogy Nath is bezárta a bejárati ajtót.

- Mit nem értesz? - kérdeztem vissza most én értetlenül. azátn figyeltem, hogy célra tart, majd elsüti a fegyvert.
A fegyver kiesik a kezéből, ő meg térdre esik. Akaratlanul is felállok a székből, majd leguggolok mellé.
- Jól vagy? - kérdezem, és a fegyvert felveszem a földről.
- Kell hangtompító a fegyverre? - kérdezem és felsegítem a földről.
Újra kérdezném, hogy jól van-e mikor megcsörren a telefonom. Hát nem éppen bizalom gerjesztő látvány a kijelzőn, hogy "magán telefonszám" de azért felveszem.
Két perc után kinyomom, majd Melindára nézek és vissza a táblára.
- Elsőre nem is rossz - mosolygok rá, majd egy igazit nyomok a kezébe.
- A lábára célozz majd, és ne nagyon kószálj el. Nekem most el kell mennem. Egy óra és itthon leszek. Ha nagyon úgy érzed hogy félsz, maradj itt, vagy maradj a konyha közelében - mondom neki, majd gyorsan egy kisebb fegyverbolttal felfegyverkezve felmegyek, majd be a kocsiba és meg sem állok a munka helyszínéig.

Láttam, ahogy engem fixíroz miközben beszéltem. Bárcsak tudnám, mi lehet rajtam olyan kibaszottul érdekes. Anyám mindig is tiltott attól, hogy mocskosan beszéljek, de a világ is mocskos, senki sem marad tiszta. Valamilyen szinten mindenki mocskos.
Furcsán pillantok fel rá miután a kezembe adta a fegyver és megszólalt.
- Nem értelek. - közöltem vele, majd elsétáltam mellette és megálltam ott ahonnan már lőni lehet a táblákra. Egyszer jártam egy lövészeti bemutatón, amit a rendőrség szervezett. Az önvédelmi óra része volt, de fegyvert nem adtak a kezünkbe.
Minden idegszálammal figyeltem, amikor elmondta hova kell lőnöm, és hogy mely testtájak azok, amelyeket ha eltalálok az illető tutira meghal. Itt most nincs mese, ha életben akarok maradni azt, hiszem, kénytelen leszek megölni... el kell vennem egy másik ember életét.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer idáig jutok majd.
Célra tartottam a fegyver, az ujjam pedig a ravaszon volt, amikor megszólalt. Csak a hatalmas durranást hallottam, amire megijedtem.
Minden, idegszálamat lekötötték a szavai értelme, amik elhagyták a száját.
A fegyver kiesett a kezemből.
Én pedig csak a céltáblát bámultam melynek pontosan a feje közepén egy apró luk díszelgett.

Arra már itt lent gondoltam, hogy egy kicsit erősen szorítottam meg a kezét. Majd elmúlik. Bár szerintem mire ez az éjszaka véget ér ez lesz a legkisebb gondja. Jason küldött egy sms-t, de nem tudom, hogy kéne ezt a kis cicával közölni.
És annak a ténye, hogy lehet bántottam csak a pulcsim láttán jut el az agyamig.
- Nem gondolod, hogy túl léptünk egy határt? - kérdezem tőle, miután a kezében van a fegyver.
- Kezdetnek próbáld meg a táblát eltalálni, mindegy hogy hol - mutatok az egyik táblára.
- Az embert ha eltalálod három olyan pont van ahol tuti meghal: a fej, a szív és a tüdő környéke. Lassul ha a térdét, vagy afölött vagy az alatt lövöd meg. - magyarázom. - Három tábla van, különböző távolságban. Te egyenlőre az elsőn gyakorolsz ami 5 méterre van, külön a te kedvedért. Mindegy hova lősz, de a 10 patronból olyan 4-5 landoljon a táblán ha kérhetem - teszem még hozzá, majd elállok az útjából.
- Ja és Jason írt. Hils itt van Forks-ban - mondom.