Erdőszéli Fogadó

Meglepődve néztem rá mikor olyan, hevesen visszakérdezett. Hirtelen le sem esett, hogy mi a fene baja van, de aztán mintha valaki felkapcsolta volna a villanyokat a fejemben leesett, hogy mi is van. ~ Hát emiatt is vagyunk itt... na, ez most lesz majd érdekes! ~ Gondoltam magamban fanyalogva, miközben kicsit magamba merülve bámultam ki a fejemből. Halvány fogalmam sincs, hogy most erre visszamennénk, mióta itt vagyunk. ~ Miért kellett most eszembe juttatnia ezt? ~ Morfondíroztam magamban teljesen értetlenül.

- Ennyire szeretnél tőlem megszabadulni? - Kérdeztem tőle tettetett színészettel, de mielőtt bármi meggondolatlant is tehetett volna, úgy döntöttem, hogy én megelőzöm azt, hogy ő bármi olyat tegyen, ami nekem vagy neki káros. - Figyelj, nem tudom, hogy mit akarok én sem. Miért akarod, hogy... nem is tudom. Nem megyek el egy ideig, nem tudom meddig, de egy jó évig biztos, hogy maradok, vagy kettő - tettem hozzá az utóbbi részt kicsit megkésve.

Őszintén tényleg nem tudom, hogy mi tévő legyek, merre menjek, vagy mit kezdjek magammal. Nem szeretek sokáig egy helyen időzni, mert számomra nincsen sokáig érdekesség ugyan azon a helyen. Szeretem a változatosságot, meg a nem unalmas dolgokat, de hosszabb-rövidebb időre talán képes vagyok "megemberelni" magamat, hogy maradjak. Már csak az ő kedvéért is. Nem tudom, hogy ez neki miért jó így, de majd lesz valami. És ezek szerint itt maradok.

- Maradok még két évig, és próbálok a fenekemen maradni. Ha már nagyon unalmas az életem itt, akkor te úgyis feldobod - szokásomtól eltérően, nem vigyorogtam, pedig most kedvem lett volna, csak úgy éreztem, hogy nem illene a helyzetünkhöz. Remélem, ezt azért nem fogja a mellére szívni, mert ha igen én nem is tudom, mit csinálok vele, vagy magammal. Ha az utóbbi, akkor felakasztom magam, ha az előbbi, nos, mi tagadás, akkor is az lesz.

- Mi van?? - Kérdeztem ledöbbenve. Csak meredten bámultam rá és pislogtam. Más reakció nem is jött ki rajtam. Na, az eztán már tényleg tiszta röhejes, már nem tudom, hogy mi a fene folyik itt, de ezt most azonnal tisztáznunk kell, mert így nem mehetek vissza, így lehet, hogy inkább nem is megyek vissza. - Sammy, én nem Don Juan vagy Casanova vagyok, egyszerűen csak, aki megtetszik azt érthetően ki is élvezem, nem igazán zavar, ha valami valakivel nem jön össze. Az meg a másik, hogy - felálltam a székből és dühösen néztem rá - annyira tapló én mégsem vagyok, hogy listát gyártsak már megbocsáss!

Miután átalakult én is gyorsan átváltoztam majd - nem meglepő módon - az ablakon át távoztunk. Ez olyan fantasztikus, hogy ebben az épületben jövünk az ajtón farkasként és megyünk az ablakon farkasként. Fordított helyzetben érdekes lenne és röhejes is persze. Minden esetre ez így itt tökéletes. Legalább is nekem tetszik. Ezen túl ide fogok jönni, nyaralni.

~ Menjünk! ~ Egyeztem bele, majd futásnak eredtem utána. Szerencsére, olyan tempóban haladtunk, hogy én is bírjam tartani az iramot.

Oké-oké, lehet hogy túlzás volt ennyire távol ülnöm, de inkább jobb a vázától távol lennem, és szerintem ezt majd ő is belátja, ha meg nem akkor még mindig ott a székem amit hozzá vághatok. Kreatívnak kell lenni, na...

Legszívesebben... őszintén dunsztom sincs mit kéne tenni, nem nagyon, sőt egyáltalán nem voltam még ilyen helyzetben. Az meg hogy úgy néz rám, mint akinek még egy feje nőtt, nem nagyon segített, hogy valami értelmeset is mondjak. A kifakadásokról meg annyit, hogy szerintem jobb, bent koslatni a fürdőben, mint a szobát, vagy a srácot szét csapni. És pontosan emiatt ültem távol a vázától. Mert ha hirtelen dobom felé, akkor még van esélyem, hogy egy 10 pontos dobásom lesz, ergo bele az arca közepébe.

Hazamegyünk? Egyszerűen? Akartam visszakérdezni, de egy hang nem jött ki a torkomon. Oké tényleg nem nagyon akartam ezt a témát kettőnk közt boncolgatni, mert azzal nem megyünk semmire, de ha beszélni kell akkor nehogy már az legyen, oké lezárjuk és kész.ez az egész meg marad a mi titkunk. Az addig nem jutott az eszébe, hogy ezt az éjszakát az egész falka látni fogja, ha farkas alakban lesz a gyűlés, ami inkább nem lesz. Emberként is lehet értelmesen beszélni... bár akadnak kivételek...

- Nem inkább Romániába mennél? - kérdeztem hirtelen éllel és felálltam. Kezdtem bánni, hogy nem egy beragasztózott székbe ültem le... Oda sétáltam az ablakhoz és kinéztem rajta. Messze a távolban látszott a havas táj, s hirtelen nagyon elkapott a honvágy... Nem La Push iránt, hanem Alaszka iránt. A régi ház és a barátok... Kinyitottam az ablakot, majd felültem az ablak párkányra és onnan néztem Daniel-re vagy a tájra.

- Eddig még nagyon oda akartál menni. Címszón, hogy te... nem is tudom már mit mondtál, de érted. - mondtam semleges hangon. Az egy dolog volt, hogy legszívesebben tomboltam volna, de valahogy nem volt hozzá lelki erőm, na meg kedvesem volt. csináljon azt amit akar. Ha a józan eszére hallgat akkor talán itt marad, ha nem akkor van egy üres szoba a lakásba amit majd kitakaríthatok. Remek egy napi program... Utána meg ülök a kanapén és lógatom a lábam...

- Szép... És mi lesz? Belekerülök, az "Ő is megvolt" listába? - huhh... ez egy kicsit erős volt, látszott az arcán, hogy ledöbbent. Nem hiszem, hogy megnyugtatná, ha közölném vele, ez nem szándékosan csúszott ki a számon. Megtörténni megtörtént, ergo ezen már nem nagyon lehet változtatni.

- Hagyd a gatyát. Farkasként megyünk - szóltam rá, majd egy ugrással az ablakból átváltoztam. Na igen a ruhának annyi, de hát mindegy. Megvártam míg átalakul, majd az ablakon át kiugrottam. Ez gyorsabb mint a lépcső és Josh már úgy is megszokta, hogy feltűnök, majd eltűnök. Nem lesz ebben semmi új.

~Menjünk.~ címeztem még neki gondolatban, majd olyan tempóval elindultam, hogy ő is tudjon követni.

A lehető legtávolabb ült tőlem, s valljuk be, hogy én ezt egy csöppet sem bántam és nem is volt bántó, hiszen ez éjszaka után lehet ez a legkevesebb, hogy mind a ketten tartjuk a megfelelő távolságot egymástól. ~ Na, de ennyire!? ~ Jelen pillanatban ez még bőven kevésnek is tűnhet. Szóval ez így teljesen megfelelő, tekintve, hogy rajtam még mindig nem igazán volt ruha.

Jelen pillanatban tényleg nem tudom, hogy mi vicceset is mondhattam, nem kerülte el a figyelmemet, hogy egy kicsit megremegett az elfojtott röhögéstől... komolyan mondom meg áll az eszem! Jó, lehet - sőt, egészen biztos -, hogy hülyén kezdtem neki, de ez akkor sem fair. Én legalább neki kezdtem és nem bámultam meredten a másikat, vagy szaladtam be a biztonságot nyújtó fürdőszobába. ~ Na, az kellett volna még, hogy én elbújjak egy fürdőben... vicces látvány lettem volna a helyében. ~ Ahhoz nekem jó kedvemnek kellene lennem, hogy bújócskát játsszak.

A kifakadása ugyan meglepő volt, de nem úgy, mint a tegnap esti kirohanásai, mert attól igazán a falra tudtam mászni. Főleg, mert nem tudtam, hogy miért csinálta ezt az egészet. Komolyan kezdtem azt hinni, hogy valami komoly gondja történt, de nem a komoly gond csak én voltam. ~ Mintha én nem lennék elég nagy gond... ~ Vigyorogtam magamban elégedetlen.

- Nem, dehogy kesergünk, egyszerűen csak...haza megyünk, mint jó barátok, akik között nem történt semmi sem - részemről ez a téma teljes mértékben le is volt zárva. Nem szerettem semmit sem túlbonyolítani, mindig az egyszerű megoldásokat kerestem, mert lássuk be, azzal lehet a legkönnyebben végezni és abból lesznek a legkisebb dolgok. A mi esetünkben már így is elég nagy volt a gond, mert mi nekünk sikerült, olyan marhaságot tennem, amit másnak szerintem eddig soha az életben. Vagyis hát egy veszekedéstől jutottunk el eddig. Hát ez mégis milyen hülyeség? Ez szinte röhejes!

- Nem is várok bocsánatot, és valljuk be volt már benne gyakorlatom - vigyorodtam el önelégülten. - Csak a helyzetben az volt a furcsa, hogy téged valamennyire ismerlek is a másik meg az, hogy a falka vezérem vagy - ránéztem, hogy vajon mondani fog-e valamit.

- Hol a nadrágom? Vagyis a kapott nadrágom - körbe néztem, az ágy mellett meg is találtam. Mivel más választásom nem volt és még egy párna sem volt a közelben, fel kellett állnom. Háttal állva neki fel is vettem, majd oda álltam mellé. - Mikor indulunk? - Hangomban érezhető volt talán az, mintha mi sem történt volna. Nem voltam már én se olyan feszült, mint amikor belépett a szobába, de azért kíváncsi voltam, hogy fűz-e még ehhez valami okosat.

Felvont szemöldökkel meredtem rá, mikor egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. Nos ha aggódott értem az tiszta fölösleges volt, ugyan is nem csináltam semmi baromságot... legalábbis ma.

körbe néztem, milyen ülőalkalmatosság akad még a szobában, valahogy az ágyra nem volt kedvem leülni. Na vajon miért...? Daniel mellett találtam még egy széket így azt vettem birtokba. Lehet, hogy bunkó voltam, lehet hogy nem de tisztes távolságra húzódtam tőle is meg az ágytól is, meg lehetőleg a vázától ami az asztalon állt. Nem hiszem, hogy a srác szívesen került volna közelebbi ismeretségbe az előbb említett tárggyal.

Rápillantottam, s halvány elégedettséggel állapítottam meg, hogy nem aludt sokat, felöltözni meg nem tudott. Nekem volt legalább annyi eszem, hogy nem egy szál lepedőben szaladgálok, de meg kell hagyni jól állt neki. De ez a tény se változtat azon, hogy egy igen csak mély indulatokat szabadító beszélgetés következik, bár a magam részéről azzal is tökéletesen meg lennék elégedve hogy elfogadjuk és kész.

Felkaptam a fejemet és rámeredtem. A döbbenettől és a hitetlenkedéstől tágra nyílt a szemem. A hasfalam meg enyhén remegett az elfojtott röhögéstől. Pár percig emésztgettem magamban a hallottakat, s közben nem figyelni arra, hogy egyes szavai kiverték nálam a biztosítékot. De éljen a szelektív hallás, így csupán csak bólintottam.

- Igen, tény és való. túl mentünk egy bizonyos határon és most mi lesz? Kesergünk rajta vagy mi? Mert lássuk be, egy temetésen is jobb a hangulat, mint ebben a szobába! - saját magamat is megleptem ezzel a kifakadásnak minősíthető akármivel.

- Bocsánatot ne is várj, mert nem bántam meg, mert rohadt jó volt. - tettem még azért hozzá, mintegy mellékesen. Nem árt ha tudja. ezt követően újra némaságba burkolóztam. Figyeltem az arcát, szemét, hátha elárul valamit, hogy mit gondol vagy valami. jómagam tökéletes póker arccal meredtem a világra, s csak a hangomon érződhetett, hogy egy cseppet sem voltam nyugodt. Vártam, hogy mondjon valamit, mert a csend egyre fullasztóbb lett. Egyre erősebben nyomtam el magamban a késztetést, hogy rákiabáljak, hogy mondjon már valami.

Amikor belépett az ajtón nagyon egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. ~ Hál' Istennek, nem csinált semmilyen örültséget, már, ha a tegnapinál lehetett volna nagyobbat... ~ Gondoltam magamban, s ezzel többé-kevésbé egyet is értettem, mert azért be kell, lássam ez jó is meg rossz is.

Mire észbe kaptam addigra ő már a fürdőszoba ajtaját csapta be ismételten. Én ezt az egész új mániáját nemes egyszerűséggel nem is értem, de azt hiszem, hogy jobban teszem, ha el sem kezdem az ő agymenetét fejtegetni, meg úgy amúgy a nőkét sem, mert nem hiszem, hogy mire megfejteném addigra már régen úgy nénék ki, mint Óz, jó hosszú szakállal, és mint egy aszalt szilva.

Ameddig ő a fürdőszobában tartózkodott én helyet foglaltam a székben, ahol az egész éjszakát töltöttem, s ennek meg is lett az eredménye. A nyakam úgy fájt, mint az oldalamon a sebem. ~ Na, jó, annyira azért talán nem. ~ De úgy éreztem tényleg mintha a fejem bármelyik pillanatban leeshetne a nyakamról. Nem mondom, szép látvány lenne!
Habár azért kíváncsi lennék, mit mondanának... Te jó ég! Milyen hülyeségeket gondolok én itt?! Nem akarok még meghalni, az már máskérdés, hogy megfogok-e, de nekem szerintem bőven van még időm.

Kijött a fürdőszobából, de csak szótlanul meredtünk egymásra. Szerintem mind a ketten tudtunk volna egymásnak valamit csak valahogy sehogy sem jutottam szóhoz és láthatólag ő sem nagyon tudta elkezdeni, vagy nem akarta. Az én részemről nem tudtam mondani semmit az égvilágon, ami használható volt, vagy lett volna jelen pillanatban. Végül, úgy döntöttem, hogy magamhoz ragadom a szót, mert utána már lehet, hogy nem lett volna rá alkalmam. Nem akartam, hogy félbe szakítson sem most sem máskor, de most különösen nem akartam. Halvány fogalmam sincsen, mit fogok mondani, és arról sem, hogy hogyan fogom elkezdeni, de muszáj lesz, mert így nem fogunk egyről a kettőre jutni pedig nagyon, nagyon kellene.
- Ami tegnap történt, az... szép volt jó volt meg minden, de azt hiszem, hogy túlléptünk egy bizonyos határt. - Remek kezdés nem mondom, morogtam magamban. De azért ez is jobb, mint a semmi.

Nyugtalanul vártam, hogy mit fog mondani most Sammy, jelen esetben mindenre fel voltam készülve. Többek között, hogy pofon vág, vagy az, hogy - ami teljesen valószínűtlen - azaz, hogy idejön, és újra megcsókol, mondjuk egy búcsú puszit ad. Mindenesetre akkor is az előbbit tartom a legjobban valószínűnek.

Bármit is gondol, nem amiatt nem szólaltam meg, mert megbántam az egészet, hanem mert a) nem tudtam mit mondani b) örültem hogy élek, ugyanis hulla fáradt voltam, holott az akció nyomai még rajtam voltak.

Halottam, hogy Dan forgolódik, majd feláll és elmegy zuhanyozni. Mi tagadás én sem tudtam aludni. A gondolatok a fejemben versenyt futottak és ha akartam volna akkor se tudtam őket kizárni. Ha már aludni nem tudtam akkor legalább már gondolkodjak. Daniel kijött de nem feküdt vissza. A hangokból ítélve a székre ült. Halványan elmosolyodtam, mikor meghallottam egyenletes szuszogását. Óvatosan felültem, majd halkan elosontam a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, majd egy törölközőbe csavartam magam. A szekrényből elővettem egy sortot és egy topot, meg balett-cipőt. Hajamat hagytam, hogy csöpögjön a hátamra, majd kisettenkedtem a szobából.

A fogadó bárjába vitt az utam és csodák csodájára volt ott még pár emberke aki ott hortyogott az itala mellett. Kértem én is egy pohárka abszintot,majd a leghátsó sarokba behúzódtam. Eszem ágában sem volt lerészegedni, de muszáj volt valamit csinálnom és viszonylag emberek között lenni. Bulizni valahogy nem volt kedvem, sőt legszívesebben kerestem volna egy telefont és felhívtam volna valakit. Na de kit?

A reggel itt ért az asztalra borulva. Nos azt nem mondom, hogy kialudtam magam, de legalább aludtam. Feltápászkodtam, majd Josh-hoz vitt az utam. Nem tudom mit akartam neki mondani, vagy csak csupán leütni amit az este mondott... mindegyik jó megoldásnak tűnt volna ha nem sürget az idő. Mert lássuk be tény és való beszélni kell erről Dan-nel. Na de hogy nem én fogom kezdeni az fix.

Felslattyogtam a szobánkba és a fiút kerestem a szemmel, aki szemmel láthatólag engem keresett. Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de a torkomon ragadt a mondani valóm. Tehát becsuktam úgy ahogy volt és bevonultam a fürdőbe. Gyorsan formába hoztam magam, majd kiléptem. A vesztembe, Úgy éreztem magam, mint aki egyenesen a halál torkába sétál, pedig basszus ez csak egy kis beszélgetés lenne. És úgy éreztem jobb lenne ha csukva maradna a szám, mert ha kinyitom nem biztos hogy olyan dolgokat mondok amit Dan elvisel. Morcosan bunkó vagyok. Pech, tudom én... de nem lehet mit csinálni.

Szótlanul meredtünk egymásra. Én a magam részéről vártam, hogy valami beüssön, akár meteor, akár egy megkésett templomi orgona, mert így ahogy voltunk ez nem állapot.

Meg tudtam érteni, hogy miért is nem szólal meg. Két oka lehetett, de egyik sem jobb, mint a másik, szóval erről nem lehet olyan véleményt mondani, ami vagy jó lenne vagy rossz, mert, hogy ezt még egy óriási galiba fogja követni azt valahogyan éreztem. Furcsa... nem szoktam ilyeneket érezni, de ennek tényleg nem lesz jó vége. Két okból, de egyikről sem szeretnék tudni. Az már egyszer biztos, hogy: jó volt, szinte tökéletes.

Mivel nem tudtam el aludni, így magam köré csavartam a lepedőt, majd a fürdőszoba felé indultam.
Pár órával ezelőtt hatalmasat tévedtem miszerint nem lehetett még annál is kínosabb. De igen, ez még annál is kínosabb volt, még akkor is, ha Sammy most alszik. Nem tudom.

A hideg víz kifejezetten jól esett, eszem ágában sem állt meleg vízben fürödni. Most is ugyan, olyan hamar lefürödtem, mint nem olyan rég. Nem ültem vissza az ágyra helyette leültem a székhez, és az ablakon bámultam ki. Röhejes a helyzetünk. Két marha vagyunk, akik ennél komolyabbat nem igen csinálhattak volna.

Végül itt aludtam el. Az egész éjszakát ebben a nyamvadt székben töltöttem, nem ébredtem fel egyszer sem, de nem aludtam ki magam. Mikor hátra fordultam, hogy megnézzem, hol van Sammy nem volt sehol. Remélem - nagyon remélem -, hogy nem fogta magát és ment el. Habár ő nem olyan, de tény és való, hogy ezt a helyzetet valamilyen úton-módon meg kellene beszélnünk. Vagy legalább úgy tenni.

Döntöttem. Egy kicsit még fájlalom a nyakam, majd miután eleget nyafogtam - és ha nem jön vissza Sammy - megyek és megkeresem őt. Vagy megkérdezem attól a Josh nem sráctól, hogy hol lehet, ha már itt nincsen.

Azt hittem, hogy lefordulok az ágyról mikor hozzám vágott egy párnát, nem értettem, hogy miért, de jó. Nem baj, különösebben nem is zavart, hogy miért a lényeg, hogy talán ennyi kellett a ki békülésünkhöz.

Nem hagytam, hogy egyetlen párnával legyőzzön, az úgy nem lett volna fair. Úgy volt az igazi, hogy "visszatámadok" és mivel legutóbb sikerült megjegyeznem, hogy Sammy iszonyatosan csiklandós én ezt ki is használtam. ~ Tudom, hogy ez nem túl lovagias, de ennyit már csak én is megérdemlek! ~ Gyorsan fölpattantam, majd csiklandozni kezdem ott ahol sikerült elérnem. Azaz szinte bárhol. Aztán jött a meglepetés. ~ Isten legyen a tanúm, de ezen most tényleg meglepődtem! Két sikoltás között volt ideje megcsókolni, és mi tagadás: élveztem. Most még a helyzetünkben sem tűnt, olyan bizarrnak, mint ahogy szerettem volna, hogy tűnjön, mert akkor biztos leállok, de mivel jó is volt és nem volt bizarr a maga módján nem volt szívem megtenni.

Tanácstalan volt mikor a kis incidens után a szemembe nézett, s mi tagadás egy jó pillanatra még engem is sikerült alaposan elbizonytalanítania, de nem sikerült. Csak annyi időre még végig gondoltam a helyzetünket.

Kissé lejjebb hajoltam, majd egy apró puszit nyomtam a nyakára, libabőrös is lett tőle, s ezt nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak. ~ Nem ez a legmegfelelőbb alkalom igen tudom! De nem tehetek róla! ~ Kicsit följebb hajoltam a füléhez, majd halk hangon megszólaltam, miközben az ágytámlának támasztottam a kezem.
- Abba akarod hagyni? - Kérdeztem tőle, s beleharaptam egy kicsit a fülébe, ezzel ingerelve egy kicsit. ~ Nem a legjobb dolog egy lányt bűnre csábítani, de ha ő enged, én simán megteszem! Max utána meghalok. Annyi baj legyen. ~

Türelmetlenül ugyan, de vártam, hogy mit fog reagálni, vagy elmenekül, vagy nem. Tökéletes választási lehetőség.

//folyt. köv. +18//

Hát baromira nem érdekelt, hogy mit gondol rólam. Na jó érdekel valamilyen szinten, mert itt fekszik a szobámban és az én kényelmes francia ágyamban és ha megfordulok kábé két centire leszünk egymástól. Jó, mit nem adnék ha a karjai között lehetnék, de akkor is.

Sajnálatos módon kénytelen vagyok megfordulni ha még aludni is szeretnék, ugyan is a jobb oldalamra feküdve soha nem tudtam elaludni. Esküszöm ezért még valakit megnyúzok. Mondjuk Daniel-t mert úgy lényegében mindenről ő tehet. Kellett ennyire helyesnek születnie...

Megfordulva hatalmas vigyorgó képével kerültem szembe. Még csukott szemmel is vigyorgott. Csak tudnám min, illetve tudom: rajtam. Megfogtam a párnámat majd jól az arcába nyomtam. Nos ezek után én vigyorogtam mint a fakutya. Daniel meg pislogott. Hmm... hát így járt. A bosszú meg nem váratott magára sokat: rám vetette magát és elkezdett csikizni. két visítás még bele fért, utána meg lesmároltam.

Állj... Vissza. Csikizett én meg mélyen a szemébe pillogtam, majd lesmároltam. Igen. Én megcsókoltam. Oké, hülye vagyok. Sőt eszméletlen barom.

Igazából most már csak a helyzetet kéne menteni, de őszintén... Én élveztem azt a nyüves csókot. Kár hogy... mi kár? Nyüssz... Miért nem jön be valaki, vagy valami? Vagy a fene tudja? Bele pillantottam Dan szemébe, de csak a saját tanácstalanságomat láttam benne visszatükröződni. Pech, de mi lesz most?

Összevont szemöldökkel néztem a lányra, mert egyre kevésbé értettem, hogy mi ütött belé. ~ Egyszerű! Elment az esze... Szó se róla! ~ Ha így folytatja akár esik, akár fúj, de kiugrom ebből az ablaktól, az úgy biztos, mint ahogy én itt vagyok, most, még. ~ Ennél rosszabb meg már nem lehet, vagy igen? ~ A válasz természetesen: igen. Ennél rosszabb is lehet. Az már csak részlet kérdése, hogy mi is volna az. Végül inkább nem mondtam semmit arra, hogy megeszi-e a pizzát, elvettem még egy szeletet és azt kezdtem el enni.

- Oké, te tudod! - Mondtam ki hangosan ezt a három szót. A szókészletem egyszerűen fergeteges, komolyan mondom. Aki már ennek a felével rendelkezik az még éppen hogy meghaladja egy hörcsög szókincsét, amit azért nem lehet olyan nehéz túlszárnyalni, nekem legalább is sikerült.

Körbenéztem a helységben. ~ Hát persze, hogy kanapé nincsen sehol! ~ Füstölögtem magamban, de aztán úgy döntöttem ehhez sem fűzök megjegyzést. Nemsokára már annak is örülni fogok, ha cincogok, majd valamit, nem még annak, hogy egy értelmes emberi mondatot is ki tudjak nyögni. Á nem... ez így nagyon is tökéletes. Nincs kanapé választhatok egy szék meg egy szőnyeg között, hm fogós kérdés.
~ Mi van?? ~ Kiabáltam fel magamban mikor leesett, hogy Sammy mit mondott. ~ Hm, elég gyenge fenyegetéseket alkalmaz, mi van ma vele? Lehet, tényleg kezd becsavarodni? Itt még bizony lesznek gondok.

Figyeltem fél szemmel, ahogy bemászik az ágyba, majd állig felhúzza a takarót és hátat fordít nekem. Nem bírtam megállni meg egy vigyort, kénytelen voltam kihagyni. ~ Valaki nagyon prűd lett... ~ Ezt a vigyort még akkor sem lehetett volna levakarni az arcomról, ha arcul csapna. Csupán annyi szerencsém volt, hogy hátat fordított nekem, így ezt nem is látta.

Fogtam magam és lefeküdtem mellé. Persze tisztes távolságban.
- Jó éjszakát! - mondtam majd, fél oldalra fordultam neki háttal.
~ Milyen furcsa lesz úgy aludni egy lánnyal, hogy ott nem történik semmi. ~ Gondoltam magamban elmélyülten. Mindenesetre viszonylag hamar sikerült elaludnom, hála azoknak a nem létező birkáknak, akiket mostanában, olyan gyakran számolgatok.

Tök kényelmesen elhelyezkedtem a széken, nem is zavart senki és semmi, sőt még Daniel jelenlétéről is sikerült megfeledkeznem. Egészen addig míg meg nem szólalt.

- Nem érdekel. Edd meg ha akarod - rántottam meg a vállam. Nem érdekelt, csak kiakartam zárni a jelenlétét a tudatomból. Persze a valószínűsége, hogy sikerül egyenlő volt a nullával egy jó nagy nulláéval. Sóhajtottam egyet, majd felemeltem a fejemet. Már megint Dan dunsztom sincs milyen színű szemével találtam magamat szembe. Pechem van... Jó nagy pech.

- Nem az, hogy nem akarom elmondani. Egyszerűen nem tudom szavakba foglalni - feleltem. Azért szépen beletrafált. Nem szívesen mondanám el, milyen arcpirosító gondolatok futottak versenyt az agyamban.

Eljutottam végre addig, hogy felmérjem a szobát. a francia ágyról tudtam, Dan meg majd az ajtó előtt alszik, vagy a fürdőben a kádban. Vagy én leszek belül és beszerzek egy konyha kést.

- Milyen kanapé? - pillantottam fel. Vagy én vagyok vak, vagy Dan hallucinál, de hogy én nem látok itt kanapét az egyszer fix. Oké, arra már rájöttem, hogy ez a szomorú valóság. Imámba fogom azt is foglalni, hogy nem valami lenge kis sortot és egy toppot vettem magamra pizsi gyanánt. Akkor itt már régen nem úgy alakulnának a dolgok, hogy az mindenki számára egészségesek legyenek.

- Belül alszom, te kívül. Ha hozzám érsz - elnyomtam a késztetést, hogy valami baromságot mondjak - még nem tudom mi lesz, de fájni fog - hatásos... Jól van, én se vagyok nagyon formában. Szépen kecsesen bemásztam az ágyba és a fal felé fordultam. A takarót az államig húztam. Nem mintha fáztam, csak az önkontrollom próbára tett. Csúnya gonosz próbára. Persze arról egy szót se szóltam, hogy mi van akkor ha én érek hozzá. Pech, de most nem tudom erőteljesen fejbe vágni magam. Hajjajj... nehéz éjszakám lesz...

Sammy és Dan egy görbe éjszaka

Kíváncsian vártam, hogy mit fog mondani, addig is a plafont bámultam, nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni, annyira fáradt pedig még nem voltam, hogy egy jó kis hideg zuhany ne keltett volna fel, szóval ennyit az alvásról és a fáradtságról. Mellesleg már most sokkal jobban is érzem magam, mint eddig mivel kajáltam pizzát. Ó, nem is akármilyen pizzát. Egyszerűen mennyei volt, legszívesebben befaltam volna még két ilyen dobozzal. Akkor egy jó ideig nem is kellene gondom az evésre.

- Ha érdekel tényleg finom a pizza, érdemes volna enned belőle, főleg a mai nap után! - Lehet, hogy kicsit atyáskodónak tűntem meg minden, de ha itt hal nekem éhen akkor is én leszek a hibás, de legalább a pizza megmarad nekem.

Figyeltem az arcát, és úgy tűnt, mint aki nem tud mit mondani, mert nem tudja, megfogalmazni vagy csak egyszerűen nem akarja elmondani, de lehet, hogy jobb lenne neki egy kicsit. Már csak azért is, mert addig lefoglalná magát és nem vágna ilyen fancsali arcot.

- Ha nem akarod, nem kell elmondani - vontam meg a vállam, majd felültem és körbe néztem a szobában, valami más alvóhely után, mert nem hiszem, hogy szeretne velem egy ágyban feküdni, még ha örülnék is neki... ~ Vagy esetleg egy másik szoba kellene, mielőtt elvesztem a fejem... ~ Nem sokára be fog következni és nem hiszem, hogy ezt Sammy jó szemmel nézné.

- Gondolom, te az ágyon fogsz feküdni - felálltam, hogy jöhet lefeküdni, ha akar, én meg az ablakhoz sétáltam. Nem igazán láttam sok mindent, pedig a hold is sütött. - Én meg majd fekszem a kanapén. - Tettem hozzá pár perc késéssel.

Rohadtul elegem volt már mára mindenből. Nem akartam mást csak lefeküdni és holnap délig aludni. De nem... Daniel-nek muszáj olyan keresztkérdéseket feltennie, amire legszívesebben nem válaszoltam volna. Sőt inkább külön szobába mentem volna aludni. Csak hogy erre már nem volt lehetőségem, illetve nem akartam bunkónak tűnni.

Kényelmesen heverészett az ágyon, de legalább már felöltözve. Haladás! és így nem fog a szemem kiesni a helyéről. Pech, hogy nem valami pólót vettem én fel, hogy az ő szemei se lógjanak kocsányon, ha rám néz.

A pizzára bólintottam, bár a gyomrom tengerész csomó méretűre ugrott össze, már a kaja puszta gondolatára is. Ennyit arról, hogy farkas éhes vagyok. Idefele bármit megadtam volna egy kis kajáért, most meg látni sem akarom. Az illatáról már ne is beszéljünk...

- Oké - mondtam azért. Mi a franc olyan érdekes azon a rohadt plafonon? Nem tudom, de azért szeretném megtudni, miért kell azt olyan intenzíven bámulni, hogy majd' kiesik a szeme. Tényleg milyen színű is? Biztos meg a hajához... Kérek egy nem is tudom mit, amivel jó alaposan fejbe tudom vágni magam.

Kérdésére először halványlila gőzöm sem volt mit is kéne válaszolnom. Valami ütőset az egyszer biztos, na de mi legyen az?! Hazudni meg nem szeretnék.

- Biztos érdekel? - kérdeztem vissza halkan. Nem tudom, hogy mennyire örülne, ha én most elkezdenék arról rizsázni, hogy mennyire helyes és legszívesebben... khm... Nem csinálnék semmit.

Nem értettem, hogy miért nyögött föl, de akkor már tudtam: ez egy újabb kirohanás lesz, aminek én fogom meginni a levét, minél hamarabb. Mert amilyen szerencsém van, pont egy akkor kap Sammy agyrémet, amikor nem kellene. És persze amikor itt vagyok. Milyen igazam lett. Alighogy "letette" a pizzát fogta magát és berontott a fürdőszobába, nem sokkal később hallottam is, hogy engedi a vizet. Csak azt nem értettem, hogy minek... na, mind egy, Sammy az már csak Sammy.

Lefeküdtem az ágyra még mindig a törülközővel a derekamon, egyik lábam lelógott, míg a másik kinyújtva feküdt. A plafont kezdtem el bámulni és mivel nem találtam jobb elfoglaltságot, birkákat kezdtem el számolni. Ötvennél tovább aligha jutottam, mert ez az örül nőszemély volt most a legnagyobb gondom és az, hogy mi a fészkes fene ütött belé mikor eddig olyan normális volt? Persze, választ megint nem kaptam senkitől így csak magamra vagy rá számíthattam. De azt hiszem, hogy ő felőle most még nem fogok érdeklődni.

Mikor kiszólt rögtön engedelmeskedtem is az utolsó kérésének, amit kissé idegesen kért. Nem kerülte el a figyelmemet meglepő módon. Nem szokott ő ilyen lenni. Háttal fordultam az ajtónak, leoldottam magamról a törülközőt, aztán felvettem a nadrágot. ~ Milyen jó, hogy van benne nadrágkötő, mert különben leesne rólam! ~

A pizzának megettem a felét, mert úgy gondoltam, hogy így a helyes, ha másikat meghagyom neki és mivel udvarias is vagyok, nem csak bunkó paraszt állat... Visszafeküdtem az ágyba, úgy ahogyan az előbb voltam és nem voltam hajlandó megmozdulni, addig ameddig ki nem jött felöltözve csuromvizes hajjal. Nem akartam megjegyzést tenni, mert felkapta volna a vizet.

- Hagytam egy kis kaját, ha éhes vagy, még - kezeimmel az asztal felé kalimpáltam, majd tovább néztem a plafont. Aztán egyszer csak úgy gondoltam, hamar egyszer úgyis meghalok, miért ne halhatnék meg most, felteszem a kérdésem?! Könyökömön támaszkodva próbáltam össze rakni a kérdést, hogy hogyan lenne értelme, de mindenhogy hülyén hangzott. - Elmondanád, mik ezek a kirohanások? - Fejemet felé fordítottam, szemöldökömet már réges régen összevontam jelezve, hogy nem értem most mi van.

Sammy és Dan + egy görbe éjszaka

Édes jó istenem! Ez már kezd átmenni valami tragikomédiába, ha nem én lennék a főszereplő akkor még az is elképzelhető, hogy szakadnék a röhögéstől. Sőt biztos. Egyedül abban bíztam, ha egy kicsit magamra tudok maradni, akkor tuti észhez térítem magam, legyen az bármilyen drasztikus eszköz!

Ránéztem Daniel-re. Bár ne tetettem volna! Jobbat mondok: bár felöltözne. Azt hiszem most jött el, hogy kiakadjak, bár nem tudom miért. A sors megbüntet, csak azt nem értem miért most és így! Ez akkor se fair. Ha pasira van szükségem kiállok az utca sarokra. Na jó, ez durva, de akkor is!A lényeget lehet érteni és az az: hogy ez itt baromira nem jó helyzet és még a szőke is tesz róla, hogy ne legyen az.

Elkeseredettségembe felnyögtem és elvettem egy szelet pizzát, bár amint megéreztem az illatát erősen rám tört a rosszullét. _Mint a villám zúgtam el a fiú mellett be a fürdőbe a kádhoz és a zuhanyhoz. Jéghideg vizet locsoltam a fejemre, nyakamra s közben letérdeltem a kád mellé, így igaz a víz egy része a hátamra csurgott, de legalább már nem éreztem késztetést arra, hogy minden létező dolgot összehányjak. Beleértve a srácot vagy a kaját is.

- Ed meg az enyémet - szóltam ki neki, majd egy kicsit idegesen hozzá tettem: - És öltözz fel!

Remélem ezt nem veszi ajánlatnak, mert akkor nem tudom mi lesz, de hogy Josh-t megfojtom az egyszer fix. Ilyen megjegyzést! És ami a legszomorúbb, hogy el is tudtam képzeli a jelenetet. Végül is mi tartana vissza azon a féltucatokon kívül, plusz még az erkölcsi moralitásomon? Semmi. Ha nem éreznék semmit, akkor Josh már a pokolban sülne ropogósra a pocsék időzítése miatt, így viszont az imáimban a helye.

Mikor már nem csöpögött a hajamból a víz visszamentem. Szerencsémre Daniel felöltözött, ha nem akkor páros lábbal rúgom ki a szobából. Őszintén rohadtul nem érdekelt, hogy hagyott-e kaját vagy sem én jelen pillanat hullafáradt voltam, kissé össze voltam verve mindemellett az agybajomról ne is beszéljünk. Lehet, hogy Derek úgy fejbe vert és most hallucinálok?

Sammy és Dan egy görbe éjszaka

Hát az igazat megvallva, hiába vártam, hogy mondjon valamit ez nem történt meg. ~ Jó most már tudom, hogy ez egy halott kérés! ~ Gondoltam magamban kissé talán túl negatívan, de ez most mit sem számított, mert kifejezetten zavart ez a csend, amit már szinte fogni lehetett. Nagyon idegesített ez a csönd, akartam mondani valamit, de aztán nem jött egyetlen egy szó se a számra, mert egyik sem tűnt ide valónak. Mind olyan hülyén jött volna ki, szóval semmi sem volt jó. Ez olyan remek, hogy már teljesen hihetetlen. Ez egyszerűen nem normális.

Hál' Istennek, az a Josh nevű srác éppen a legjobbkor nyitott be két gőzölgő pizzával. Nem tudom, hogy ennek a srácnak mindig ilyen pompás időzítése van, vagy csak a mi kedvünkre akart rátenni egy lapáttal egy jó nagy adag pizzával. Nem is igazán tudott most érdekelni az, hogy milyen íze van annak a pizzának, csak kaja legyen az ég szerelmére! Egész nap nem ettem semmit, futkároztam jó sok kilométert, veszekedtem, bunyóztam, most pedig az őrület határán állok, és arra várok, hogy történjen valami. Persze, megjegyzem, hogy teljesen fölöslegesen, de azért mégis csak...

- Én nem kérek semmit - vontam meg a vállamat egy kicsit. Majd Sammy-re néztem, nem úgy tűnt, mint aki nagyon akarna valamit. Szóval ezzel most különösen meglepett, mert viszonylag szeret sokat beszélni, de most nem. ~ Legalább dühöngene! ~ Gondoltam végső elkeseredésemben.

Megütközve néztem Sammy-t, amint kerek-perec - csak úgy frankón - lefejelte az asztalt. Nem tudtam, hogy jól van-e, de ha most ezen a nyomorult asztalon próbálja levezetni a dühét, akkor kérem, a pizzát legyen szíves békén hagyni, mert én éhes vagyok! Ami még jobban meglepett, hogy fogta magát és egyszer csak kirobbant az ajtón, mint akit valami megcsípett. Ránéztem Josh-ra.

- Hm, ez... ez gyakori szokása, mert eddig még nem vettem észre! - A nyitott ajtóra bámultam, amint asz imént robbant ki, kíváncsi voltam, hogy mikor fog vissza térni.
- Még sosem láttam ilyennek... - ő is az ajtót bámulta.
- Ó, az, az igazán remek! - Bólogattam.

Ami ezek után még jobban megdöbbentett - persze, ha ez még lehetséges - megkérte Josh-t, hogy távozzon. Jó azt hiszem, hogy ez még elment, sőt meg is értem, de mikor kiejtette azt a pár szót a száján. ~ Mi a f*sz van? ~ Aztán még Sammy is az én pizzámon töltötte le a dühét.

- Hopsz bizony! Most elárulnád, hogy mit fogok enni? - Kérdeztem tőle morogva. - Miért az én pizzámat, édes? - Valahogy teljesen megfeledkeztem magamról, amikor az "édes" szó kicsúszott a számon. Ezen már nincs mit változtatni, ezért inkább úgy tettem mintha ez tök normális lenne. ~ Csöppet sem az! ~

Sammy és Dan + egy görbe éjszaka

Ha most azt várta, hogy mondjak valamit azzal elég rendesen befürdött, mert nekem aztán semmi értelmes mondat nem jutott eszembe. Sőt basszus még az is kiesett, hogy a hozott ruhákkal mi a szösz történt. Körbe néztem, s igyekeztem Daniel-t messzire, de tényleg nagyon messzire elkerülni. A ruhák az ágyon hevertek. Kényszerítettem magam, hogy Dan szemébe nézzek, aminek persze rohadtul nem lett jó vége.

Esküszöm, hogy mostantól imádkozni fogok és minden éjjel belefoglalom Josh nevét az imába. Két gőzölgő pizzával nyitott be nagyban vigyorogva. Komolyan mondom legszívesebben a nyakába ugrottam volna emiatt a pontos időzítés miatt, különben ki tudja mi lett volna.

Édes istenem! Mi lett volna?! Semmi nem lett volna. Dan falka tag és jobb napokon a tesóm... Persze meggyőzni magam nem igazán sikerült, miközben ott feszített tőlem 3 méterrel egy törölközővel a derekán. Basszus még a vaknak is feltűnt, hogy milyen helyes... nem csak nekem. Sőt úgy látszik Josh is kapcsolt.

- Kértek még valamit? - érdeklődött. Igen és kérek: Dan-t minél messzebb tőlem, míg elmúlik ez az agyrém. Persze nem mondtam ki hangosan, még csak azt kellett volna. Csak enyhén lett volna ciki. Nem, nem... nem simán ciki: égően ciki. Így pirultam mikor ránéztem. Azt se tagadhatom, hogy csak most vettem észre milyen... khm... izé... szóval már a világító toronyban is feltűnt. Azok a feszes kidolgozott izmok...

Azt hiszem visszamegyek és megkérem Derek-et, hogy vágjon fejbe, nem fogja visszautasítani ebben biztos vagyok. Vagy éppenséggel a fejbe verést én is megtudnám csinálni, csak nem biztos, hogy Dan vagy Josh előtt szeretnék magamból komplett idiótát csinálni - jobban mint eddig - vagy inkább a békés négy fal között. Könyörgöm Derek még csak nem is kéredzne, csak végre hajtana... Az mondjuk egy másik dolog, hogy nekem tenne szívességet, ami már nem biztos, hogy összeegyeztethető a mi kis bájos kapcsolatunkban.

Azt hiszem eljött az ideje, hogy leüljek, mielőtt még dobok egy hátast vagy Daniel-re ugrok. Mi van?!
Szó szerint lefejeltem az asztalt. Ez kész volt. É_n megőrültem, vagy tényleg pasi hiányom van. Nem, nem. Dan van rám ilyen negatív hatással. Szőke hajával és a francért sem jut eszembe milyen színű a szeme és nagyon is szexi testével...

Kirobbantam az ajtón és meg sem álltam a szemközti falig. Ugyan is teljesen biztos voltam benne, hogy már így is hülyének néznek.

Megkockáztattam egy pillantást Dan-re és elégedetten (?!) tapasztaltam, hogy ő is ugyan úgy érzi magát mint én. Ha ez nem tölt el most megnyugvással akkor semmi.

- Josh, magunkra hagynál? - kérdeztem, s igyekeztem, hogy a hangom normális maradjon.

- Persze drágáim. Az ágyat azért ne törjétek össze. - vigyorgott. Reflexből kaptam fel a hozzám legközelebb levő dolgot - Dan pizzáját - és vágtam a sráchoz, akinek a helyén már csak egy csukott ajtó volt.

- Hopsz - nyögtem ki, majd nagyon erős imádkozásba kezdtem, hogy nyeljen el a föld, lehetőleg jó mélyre.

Ahogy Sammy-t elnéztem, nem örült neki, hogy ilyen "hamar" kijöttem, de hát nem tehetek róla. Nem szoktam sokáig fürdeni, mivel nem tudok addig mosakodni. Erről pedig nem tehetek, az már más kérdés, hogy valamilyen nagy vízben mennyit vagyok, de egy kis zuhanyzó alatt én nem bírom tovább, mint tíz esetleg tizenöt perc. Az utóbbi pedig már hajmosással együtt szokott lenni, vagyis most körülbelül addig voltam bent.

A figyelmemet ugyan nem kerülte el, hogy "megnézett", de hát most erről ő nem különösebben tehet. Ő is csak nőből van, még ha van a vérében vérfarkas vér is. Szóval így is tejesen, mint egy, ha az utóbbit hozzá vesszük, mert az eredmény ugyan az: megnézett. De persze nem teszem szóvá két okból. Egy: féltem az orromat. Kettő: már így is elég kínos a helyzetünk én pedig nem vagyok annyira bunkó, hogy még kínosabbá tegyem ezt a már amúgy is kínos dolgot.

Értettem a jelzését. Kicsit nehézkesen, ugyan de felálltam a helyemről, majd oda ültem mellé. Egyre kínosabban kezdtem érezni, magam, és nem azért tényleg, mert itt ülök egy törülközőbe csavarva, egy lány mellett - aki az imént nézett meg - ráadásul, akit a "testvéremnek" nevezem jobbik napokon. Á, csöppet sem kínos, csupán csak... kínos. Hát erre a helyzetre nincsen normális szó, mert ez a helyzet szinte emberi ésszel felfoghatatlan. Röhejes.

- Marha éhes vagyok, jól jön már egy kis kaja! - Motyogtam csak úgy mellékesen, hogy azért mégis legyen valami beszédféle. ~ Ő legalább próbálta megtörni a csöndet, de ennél többet nem nagyon tudnák hozzá tenni ~ Néha fel-felszisszentem, miközben próbálta ellátni a sebemet.

~ Kicsit, olyan furcsán viselkedett, mint egy... áh, nem az nem lehet! ~ Hessegettem el a gondolatot a fejemből. ~ Amúgy is van barátja és... végül is más nem szól ellene! Sammy azért tényleg nem egy rossz bőr! Ó te jó ég!... Ez az este egyre pocsékabb lesz! ~ Gondoltam magamban elkeseredetten.
- Oké, és kösz, mindent! - Akarva, akaratlanul is, de megnéztem. Nagyot nyeltem majd a fejemet a térdemre helyezett kezeimbe temettem, és egy hatalmasat sóhajtottam.

- Neked kellene megmondani, nem én vonultam el dühösen - amint ki mondtam meg is bántam. Mielőtt még megszólalt volna hozzátettem: - nem kell mondani, tudod, hogy egy bunkó paraszt vagyok!

Sammy és Dan + egy görbe éjszaka

Békésen vártam, hogy Dan végezzen. Őszintén nem tudom mi lett volna most a továbbiakban a legjobb erre a furcsa helyzetben. Nem szívesen ismerem be, de legszívesebben hazamentem volna La Push-ba. Fáradtan dőltem hátra, s majdnem elaludtam, mikor Dan csoszogott ki a fürdőből. Túl gyorsan végzett, még nem bántam volna, ha 20 percet bent tölt. Én a magam részéről azért igyekeztem, mert Dan rám várt, de én nem vártam rá. Na jó, ez nem a szó szoros értelmében igaz... na de akkor is. Nem kell nekem turbóra állítania magát. Nem hiszem, hogy nagyon várja a közelgő beszélgetést, így szerintem meg is spórolhatta volna magának ezt a rohanást.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem néztem rá, sőt nem néztem le volna egészen a törölközőig, de könyörgöm! Pasiból van és egészen helyesből is, ha a bunkós stílusát nem vesszük alapul. Bőre néhány helyen lilás volt, oldalán meg egy szép nagy sebecske lézengett. Leküzdöttem nem létező lányos zavaromat, majd az elsősegélyes ládát felkaptam és közelebb mentem hozzá. Egyelőre nem áll szándékomban bántani, sőt kibelezni sem akartam, ami lássuk be igen csak eredményes volt most tőlem.

- Nem foglak bántani - közöltem vele semleges hangon. Azt hogy a továbbiakban mit mondtam volna kiesett, mert egy gyémánt alakú víz cseppet kezdett el vonzani a tekintetem. Atya ég! Ez nagyon kellemetlen! Tini korom óta nem voltam ilyen helyzetben... Nyeltem egyet, majd szépen leültem az ágy szélére és onnan jeleztem neki, hogy vonszolja közelebb magát, hogy be tudjam kötni a sebét. Hiába vérfarkas, ez a seb akkor se fog két másodperc alatt begyógyulni, mert szépen nézek rá.

- Josh, majd felhozza a kaját - szólaltam meg a beálló csendben. Kérdésével nagyon nem tudtam mit tenni, így inkább tovább foglalatoskodtam a sebével. Közben igyekeztem elterelni a figyelmemet arról, hogy milyen izmos a felső teste. Nyeltem egyet, s zavartan elfordítottam a fejemet, hogy a nem használt eszközöket, visszategyem a dobozba.

- Szerzek neked ruhát - közöltem, mikor ránéztem, azaz inkább a testére. Vagy régen voltam pasi közelében, vagy Dan van rám ilyen hülye hatással, és inkább az utóbbi. Az nem olyan ciki.

Josh-hoz mentem ruha után érdeklődni, s kaptam is tőle. Remélhetőleg Daniel mérete, ha nem így járt. A fogadóbeli szobámban nem sok pasi ruhát tartok, s félek attól, hogy szoknyát nem igazán szívesen venne fel.

- Szerinted mi legyen? - kérdtem vissza a hülye kérdésére. Merthogy nekem egy árva ötletem se volt az is biztos. Válasz út elé állított, s én ezt nagyon nem tűrtem. Sőt kifejezetten utáltam, ha sarokba szorítanak. Mindamellett ezt már tapasztalhatta, mik,or jól orrba vágtam. Nem mondom, hogy jó érzés volt, mert nem volt az, viszont megérdemelte és ha kell még egyszer orrba verem.

Ez a jelenlegi tempónk nekem - és a testi épségemnek - tökéletesen megfelelt. Sammy láthatólag nem sietett nagyon így nem kellett futnunk, mert aligha bírtam volna, két méternél többet is megtenni, olyan tempóban elég volt ez a kis harc. Az igazat megvallva, úgy nem volt, olyan rossz, kifejezetten élveztem is, de érezhető volt, hogy kijöttem a gyakorlatból, ami nem egy előny, ha még egy ilyen támadásra kerülne sor. Azt majd esetleg pár nap múlva, én addig alszom.

Mivel lassan haladtunk a sebeimből kevésbé csöpögött a vér, nem akartam, hogy még jobban felszakadjon. Azt hiszem, hogy nem örülnék neki, így is elég sok vért vesztettem... és a fejem is egy csöppet hasogatni kezdett, de éreztem én ennél már rosszabbat is csak össze kellene szednem magam, hogy ne legyek ilyen nyápic.

Út közben figyeltem Sammy mozgását is, hát ő sem festett valami "hű, de pompásan", ugyanis eléggé sántított a jobb mellső mancsával. Nekem ez jó hír, mert azzal kevésbé tud bepancsolni. ~ Remélem, hogy bal kézzel nem tud olyan marha nagyot ütni! ~ Túlzottan nem érdekelt, hogy hallotta-e vagy sem, ha igen akkor jól jártam, ha nem akkor is.

~ Ide? ~ Meglepetten bámultam az épületet, mint ahogyan azt is, hogy Sammy csak úgy besétál az ajtón. ~ Ez itt ennyire természetes? ~ Kérdeztem magamtól, választ nem várva. Követtem a lányt. A srác a pultnál éppen, hogy nem kapott szívrohamot, amint meglátta Sammy-t, majd megfogott egy kulcsot sűrű fejrázás közepette ~ sajnos nem esett össze ~ Elindult az emeletre. Sammy követte őt, én pedig Sammyt. Micsoda libasor! A gyerek kinyitotta előttünk az ajtót, majd ránk dobott egy-egy törülközőt. ~ Hm, pizza? Ez jól fog jönni!~

Sammy ment először fürödni, amit én jogosnak és illedelmesnek is tartottam elvégre hölgyeké az elsőbbség enyém meg a dicsőség, amit már most előre látok: egy oltári nagy orrba verés. ~ Ez jól hangzik! ~ Gondoltam magamban, szinte éreztem, azt mikor úgy bemosott nekem, hogy hanyatt vágódtam. Meg kell hagyni volt benne erő. Míg ő odabent fürdött én addig lepihentem a földre. Nem volt kedvem fölfeküdni az ágyra, így inkább maradtam a földön.

Mihelyst kijött én mentem is be. Sajnos túl hamar lezuhanyoztam, bár a hideg víz legalább felébresztett. Oldalamra különösen vigyáztam nem akartam, hogy valami gond legyen. Főleg, mert még ilyen sebem nem volt. Mivel sem gatyám sem semmi más ruhám nem volt egy szál törülközőn kívül, így azt csavartam magam köré majd úgy mentem ki. Egy csöppet sem szégyenkeztem emiatt, nem volt nagyon mit letagadni, de azért kényelmesebb lett volna egy szál ruhában flangálni.

- Nos, most mi lesz?- Tettem fel az első kérdést, ami létfontosságú volt. Leültem tőle a lehető legtávolabb, így legalább lesz esélyem futni.

Sammy és Dan + egy görbe éjszaka

Szépen nyugodtan mentünk, én magam részéről egy cseppet sem siettem. Elintéztünk, amit kellett, bár még azt nagyon kétlem, hogy Dan-nel könnyű lesz a nézeteltéréseket tisztázni. Sőt, ha úgy vesszük, akkor biztosan lehetetlen lesz.

Nem érdekelt, hogy a többiek jönnek-e utánunk, de szerintem most inkább elkullognak és nyaldossák a sebeiket. ennyi megaláztatás elég egy napra, szerény véleményem szerint. Vagy nem? Elkaptam Dan gondolatát, de nem volt kedvem most válaszolni. Inkább végig gondoltam a harcot Derek-kel. Meg kell hagyni fejlődött, mióta utoljára láttam. Na persze ez nem azt jelentette, hogy elbírt velem, elvégre én itt vagyok, de nem tagadom, hogy volt pár pillanat, mikor úgy éreztem nem megyek el élve. Gondolok arra, mikor az a marha beleharapott a jobb mellső tappancsomba. Most meg sántikálhatok.

Oldalra pillantottam. Dan oldalából lassan csöpögött a vér. Szó se róla, senki nem lehet tökéletes, de legalább lefoglalta a piciket és ők nem ugrottak rám. Akkor lehet, hogy nyúzottabb állapotban lennék.

~Ide~feleltem, majd szépen besétáltam, ajtón keresztül a fogadóba.

A recepciós srác, enyhe szívinfarktust kapott, majd mikor meglátott, megcsóválta a fejét. Megfogott két kulcsolt és elindult felfele az emeletre.

~Gyere~ mondtam Daniel-nek, majd szépen felugráltam a lépcsőn. Josh, kinyitotta az ajtót, majd mindkettőnkre dobott egy törcsit.

- Rendelek pizzát nektek gyerekek - vigyorgott, majd kitáncolt a szobába. Én meg be slattyogtam a fürdőbe. Ott visszaváltoztam, majd lezuhanyoztam. Jó volt, hogy újra tisztának éreztem magam. Semmi vér, semmi más trutymó. Jobb kezem kissé ramaty állapotban volt, de semmi gond, majd be kötöm. Ez nem fog visszatartani attól, hogy szétverjem Dan-t ha kell.

- Tiéd a fürdő - mondtam a srácnak, majd a szekrényhez léptem. Kivettem onnan egy melegítő gatyát meg egy pólót, a fiókból fehér neműt. Amint Dan-t elnyelte a fürdő gyorsan felöltöztem, majd bekötöttem a kezemet. Ezt követően vártam, hogy életem megkeserítője feltűnjön és az otthoni vitánkat folytatni tudjuk.

Még mielőtt kimentünk Josh elköszönt tőlünk és sok szerencsét kívánt. Arra most szükség van, nagyon is. Ezen elmosolyodtam, mai nap először, és talán – nagy valószínűséggel – utoljára. Felötlött bennem, hogy nem is kötelező haza menni. Ezt viszont el kellett felejtenem, mert akkor a szüleim végérvényesen eltiltanának tőle, ha most nem. Azt pedig finoman szólva, nem akarom.
Ryan hozott vissza az elmélkedéseimből. Amikor azt mondta, hogy megismételhetnénk ezt, úgy néztem rá, mint egy őrültre.
- Ha ennyire a halálunkat akarod! - mosolyodtam el halványan. Amikor kijelentette, hogy hiányozni fogok neki átöleltem.
- Te is nekem. Nagyon fogsz hiányozni! - - suttogtam. Csak akkor engedtem el, mikor mondta, hogy induljunk. Megvártam míg felült, majd én is úgy tettem.
Majd elindultunk…

// Csillagvirág is köszöni a játékot! //

Clare-t az utolsó pillanatig úgy szorítottam magamhoz mintha az életem múlott volna rajta. Most valahogy, olyan távolinak tűnt a tegnap este, de mégis olyan közel. Mintha csak egy pillanat telt volna el, ez az egész olyan... szappanoperába illő hatást keltett, mint amilyeneket ott használnak.
A panzióból kifelé menet még megállított minket Josh barátunk, mert azt hiszem, már mondhatjuk ezt is, aki elköszönt tőlünk és sok szerencsét kívánt nekünk, kettőnknek.
Amint kiértünk a motorhoz, úgy éreztem, hogy jobb lenne valahova máshová menni... Elszökni, örökre, de Clare kiskorú, így biztos, hogy keresnék mellesleg, ő megtalálnának minket engem még le is csuknának gyermekrablás miatt... na, az szép lenne.
- Figyelj, Clare! – Kicsit magamhoz húztam, felkarjánál fogva. - Egyszer megismételhetnénk egy ilyen alkalmat - vigyorogtam le rá - ha meg eltiltanak tőlem, úgyis ott leszek - ravasz mosoly kúszott az arcomra - addig pedig ez nyálas lesz, de hiányozni fogsz – furcsa ilyet kimondani, de jól esik, különösképpen neki. - Akkor induljunk, Csillagvirág - felültem majd megvártam, míg felszáll, felvettem a bukósisakot aztán - kényszeredett ugyan - de elindultunk vissza.

//köszi a játékot Csillagvirág //

A szívem percről percre hevesebben kezdett verni, a torkomban gombóc keletkezett. Hát igen, az idegeskedés már csak ilyen. A széken ülve próbáltam kitalálni valamilyen szöveget, ami elfogadható a szüleim számára, valami indokot, hogy maradhassak Forksban. Ez szinte lehetetlen feladat. Enyhén összerezzentem, mikor Ryan átölelt hátulról. Meglepetésként ért, s az ilyesfajta meglepetéseket nem szeretem. De jól esett, csak félek, hogy ez az utolsó ölelések egyike.
Nem válaszoltam neki, csak bólintottam. Miután elment letusolni neki kezdtem az összepakolásnak. Ami nem tartott sokáig, mert nem voltak össze – vissza dobálva a dolgaim, mint általában. Már a kezemben volt a hátizsákom, mikor Ryan kijött.
- Rendben, indulunk! - mondtam neki, miután elengedett. Lassan elindultunk lefelé. A hőmérséklet biztos alacsonyan lehet, nem érzem, mivel Ryanhez bújva sétáltam.

Az éjszakát, olyan mélyen aludtam végig, hogy még egy atomrobbanásra sem hiszem, hogy felébredtem volna. Csak sajnos az éjszaka hamar eltelt. Túl hamar és nekem valamit ki kell találnom, hogy Clare-t ne szidják le annyira, és természetesen, hogy ne is tiltsák el tőlem, mert, ha megteszik, akkor azt hiszem, hogy nem fogom annyiban hagyni, ha kell elviszem egy zsákban is! Csak egy kis időt tölthessen néha velem, akár felügyelet alatt is... ~ Azt azért inkább nem... ~ Mind a ketten tudtok, hogy a holnapi napunk lesz az eddigi legérdekesebb és legnehezebb mind közül.
Mikor egy pillanatra felébredtem nem volt sehol sem, de mivel hallottam, hogy zuhanyozik így meglehetősen megnyugodtam. ~ Ha valami bajod lesz Csillagvirág én... nem is tudom, mit csinálok vele! ~ Megakartam várni, míg kijön, de aztán csak elnyomott újra az álom.
Nagy nehezen én is felébredtem immár másodjára. Ott ült az egyik székben. Fölkeltem az ágyból így mivel háttal ült nekem és a lehető legcsöndesebben mentem észre sem vett, csak akkor, amikor átöleltem.
- Készülj fel, elmegyek, lefürdöm és megyünk is... - Elengedtem, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Próbáltam húzni a zuhanyzást, de fél óránál tovább nem sikerült, felvettem egy farmert és egy fekete pólót, majd kimentem vissza hozzá.
- Gyere Clare, ideje indulni! - Magamhoz öleltem majd miután felszedtük cuccainkat elindultunk kifelé.

//semmi probléma//