Erdőszéli Fogadó

Már egy ideje, hogy ébren vagyok. Párszor lecsuktam hosszabb időre a szemem, de nem sikerült elaludnom. Utálom az ilyet, hogy álmos vagyok, de mégis ébren vagyok. Hirtelen ért, hogy Ryan felébredt. Remélem nem én ébresztettem fel.
- Igen, tudom. - válaszoltam suttogva. Abba bele sem merek gondolni, hogy mi vár otthon. Szerencsére ez után nem is volt sok időm, mivelhogy ismét elnyomott az álom.
Az éjszaka többi részét mély, nyugodt álomban töltöttem. Nem törődve azzal, hogy a holnapi nap lesz eddigi rövid életem legnehezebb napja. De az alvás véget ért, s én felébredtem. Ryan még aludt. Halkan távoztam a fürdőszobába. Gyorsan megmosakodtam, felöltöztem. Lábujjhegyen sétáltam vissza. Felhúzott térdekkel leültem az egyik székbe és hallgattam a csöndet.

//Bocsánat a késlekedésért. //

- Kár - valahogy olyan furcsa érzésem volt, valamit vagy nem akar, elmondani vagy nem meri elmondani. Nem fogom mindin egyes szót kihúzni belőle, így inkább megvárom azt, hogy valamit mondjon, vagy egy szóbotlás. Az segítene rajtam.
Álmos hangján csak vigyorogni tudtam, igazán bájos volt, de azért a fáradtságát meg lehet érteni, kifejezetten érdekes és hosszú napunk volt. Jó és rossz is megvolt, minden, ami kell egy tökéletes naphoz. Remek! Ez kellett már.
~ Roppantul örülök, hogy nem zavarja Csillagvirágot a közelségem! ~ Már félálomban lehetett mikor hozzá bújtam, de a kijelentése nagyon is tetszett, bár nem hallhattam még egyszer, mert rögtön elnyomta az álom. Egy darabig még tudtam figyelni, hogy hogyan alszik, de aztán engem is csak-csak elnyomott az álom. Az éjszaka többször is felébredtem, azt hiszem két okból. Az egyik nem szoktam hozzá ahhoz, hogy valakivel együtt aludjak egy ágyban, a másik pedig mindenféle hülyeséget álmodtam, amiben Clare volt. Önmagában ez még nem is lenne baj csakhogy valahol vagy súlyosan megsérült vagy elment innen.
Magamon kívül szorítottam minden egyes ilyen nyomorult álom után magamhoz őt. Nem akartam, hogy elmenjen legkevésbé sem! Akkor én is megyek vele, vagy mindig visszaráncigálom ide. Nem fogom hagyni, hogy elmenjen.
Pont akkor ébredtem föl egy pillanatra mikor ő is fel volt. Meglepetten néztem rá. Egy apró csókot nyomtam a homlokára, közben pedig sötétszínű haját kezdtem el piszkálni.
- Aludj, holnap érdekes napunk lesz - morogtam.

- Nem, semmi esély sincsen rá! - sőt, arra is csekély esélyt látok, hogy itt maradok. Ezt nem akartam kimondani. Nem tudom, miért hiszem azt, hogy ha valamit nem mondok ki, akkor az nem létezik, vagy nem következhet be.
- Rendben! - szólaltam meg kissé álmos hangon. Nem csodálkozok azon, hogy fáradt vagyok. Eseménydús nap volt, annyi szent. És az egyik legjobb, eddigi életemben. Kár, hogy csöpnnyi esélyem sincsen az itt maradásra.
Lefeküftem az ágy egyik végébe. Nem tudtam, hogy merjek - e közelebb menni Ryanhez. Hamarosan éreztem, hogy Ryan egyik keze a derekamra fonódik. Már félálomban voltam, de éreztem, hogy ismét elpirulok. ~ Mostanában mennyiszer vörösödök el!~ Olyan szorosan simultam Ryanhez, amennyire csak lehetett. Hamarosan úgyis el kell vállnunk egymástól, kitudja mennyi időre.
- Természetes nem zavar! - miután ezt kimondtam egyből elnyomott az álom.
Nem sokáig tudtam aludni. Mikor kinyitottam a szememet sötétség fogadott. Sejtésem sincs, hogy mennyi az idő. Egy visszatérő rémálmomat láttam. Pedig holnap - vagy talán ma, szükségem lesz minden erőmre, ha hazatérek. Meg szerettem volna nézni az időt, de tartottam attól, hogy a mozgolódásommal felébresztem Ryant. Helyette csak felé fordultam, és figyeltem ahogy alszik, míg sem alszok el ismételten.

~ Hát igen ennél pirosabb már akkor sem lehetne, ha nagyon akarna! ~ Továbbra is vigyorogtam, de próbáltam mindezt megállni szó nélkül, mert az neki nem nagyon tetszene. Mindenesetre meg nem ütne, mert igazán fájna akkor a kis keze.
– Arra, hogy csak napokra tiltsanak, el tőled csöppnyi esélyem sincs ugye? - Kíváncsiskodtam a nyilvánvaló után, bár egész végig vigyorogtam, vettem a poénját. ~ A szülei vagy a nagyszülei elengednék ez után is velem, akkor elég hülyék lennének, mert én az ő helyükben nem engedném el a lányomat, mint amilyen én is vagyok. ~
– Na, gyere, feküdjünk le - finoman húztam az ágy felé, végig figyelve arra, ha esetleg tiltakozni akarna – nem mintha hagynám neki és neki sem lehet annyira ellenére ez az egész, szóval.
Hagytam, hogy lefeküdjön az ágy túlsó végébe, még én a másikba. ~ Kicsit érdekes ez a helyzet, mintha nem is ismernénk egymást röhejes. És most az életem legnagyobb kérdése, hogy had menjek hozzá közelebb. Bátraké a szerencse. ~ Közelebb csúsztam hozzá, miközben egyik kezemmel a derekánál karoltam át.
– Remélem nem zavar – vigyorogtam le rá.
Nem sokkal később engem elnyomott az álom, pedig egyáltalán nem akartam.

Arcom még mindig izzott az arcom a pírtól, és még „rontott” is a helyzeten Ryan reakciója, a ruhám láttán. Mikor kijelentette, hogy neki már most jó az éjszakája, megadta a kegyelemdöfést. Azt hiszem még jó ideg pirulni fogok! Mondjuk az utolsó mondatán, már nevettem. Ez jó jel: már nem veszi át a hatalmat felettem a zavartság.
- Igen, tudom - vigyorodtam el. Sajnos egyhamar letörlődött az arcomról a mosoly. Arcomon már nem volt pirosság. Átvette a helyét a fehérség és a megdöbbenés. Szívem szúrni kezdett, mintha meg akarna állni. ~ Nem akarom! Nem akarom! ~ Sikongattam magamban. Persze, megértem, én sem örülnék annak, ha a szüleim eltiltanának tőle. Aminek elég nagy a valószínűsége. Vagy nem is tudom, még nem volt ilyenre példa nálam. Örültem, hogy átölelt, mert jólesik, valamint mert nem voltam biztos, hogy nem csuklanak össze a térdeim. Ryan mosolya nem ragadt rám. Fejemet mellkasába fúrtam. ~ Legalább még nem sírok! ~ Jegyeztem meg magamban.
- Rendben! Így talán csak egy évtizedre tiltanak el tőled! - próbáltam viccelődni, felvidítani magamat. Kis sikert aratott: a mondat után halkan felkacagtam.

Megvártam még bemegy a fürdő szobába aztán, röhögtem magamban egy jót, hogy milyen könnyen zavarba lehetett ejteni egy ehhez hasonló megjegyzéssel. Ez tetszik, most már legalább tudom, hogy néha mivel lehet egy kicsit oda pirítani neki, mindenesetre szerintem jól állt neki ez az egészséges pír.
Lehet, hogy nem fogom megvárni még, kijön, mert fáradt vagyok, de azért megvárom.
Végül, úgy döntöttem, hogy megvárom, amíg elkészül, ez idő alatt én is átöltöztem, vettem föl egy másik pólót meg egy kényelmes alvós gatyát. Miközben rá vártam megcsináltam az ágyat, hogy lehessen benne feküdni, remélem, észben tartja, hogy együtt kell aludnunk, de, ha nem az sem baj.
– Hú – ennyit tudtam csak kinyögni mikor kijött a fürdőszobából, abban a csinos kis ruhában és csöppet vizes hajjal. ~ Meghaltam! ~
– Nos, Csillagvirág, már most jó az éjszakám – még csak megkísérelni sem akartam, hogy lemossam az arcomról a vigyort. Az úgy nem lett volna tökéletes! – Ugye tudod, hogy csak egy ágy van itt a szobában? – Néztem körbe a helységben.
Nem akartam még jobban bepirosítani, hiszen már most is az volt, így egy kicsit más felé tereltem a témát, hogy felengedjen.
– Holnap reggel haza viszlek! Bár semmi kedvem hozzá, de muszáj lesz! Még itt megkajálunk – fölálltam az ágyról majd oda mentem hozzá. – Bocsánat, de nem szeretném, ha évmilliárdokra eltiltanának tőlem! – Vigyorogva néztem le rá, majd egy csöppet magamhoz húztam.

Szerettem volna mondani valamit, de teljesen kiment a fejemből, mikor Ryan felkapott. Reflexszerűen átkaroltam a nyakát. Nem félek attól, hogy leejt, csak megszokásból teszem.
- Szerinted lett volna esélyem? Ha egyáltalán akartam volna tiltakozni? - mondtam nevetve, mikor már két lábon álltam. Egy picit zavart Josh jelenléte a vacsoránál. Már nem is tudom miért, de elpirultam vacsora közben.
- Jóéjt, Josh! - intettem neki miután én is befejeztem az evést. Ryan átkarolta a derekamat, miközben vissza mentünk, ettől még jobban elpirultam. Csak bólintottam, mikor mondta, hogy menjel el zuhanyozni. Elővettem a szükséges dolgokat. A következő mondatától zavarba kerültem. Nehézkesen találtam meg a normális gondolataimat, szavaimat.
- Nem kell... köszi! - nem vártam meg, hogy válaszol - e rá, gyors léptekkel a fürdőszobába. A víz alatt vissza rázkódtam a normális kerékvágásba. Miután mindennel végeztem, visszalibbentem egy fekete kisgatyában, és egy fekete topban. A hajam egy csöppet vizes volt, de nem szántam rá sok gondot, majd megszárad. Elraktam a cuccaimat, majd Ryan felé fordultam.
- Készen is vagyok! - nyilvánítottam ki mosolyogva.

Néztem, ahogy felveszi a felsőjét, önkéntelenül is vigyor terült szét az arcomon, amit nem éppen akartam volna le vakarni, sőt! Örültem, hogy fönt is van. Már-már mondhatnám azt, hogy nem lepődtem meg, hogy visszajött és megcsókolt, de hadd legyek gonosz, nem hajoltam lejjebb, nagyon. Már csak azért sem, mert nem akartam hajolni.
– Azt hiszem, hogy igazad van, de még mindig nem haladtunk szinte sehová! ~ Ami nekem egy csöppet sincs ellenemre. ~ - Eszembe jutott még egy igazán remek ötlet, nem vártam meg még visszakérdez csak úgy simán fogtam magam és fölkaptam, majd az ajtót magam előtt kinyitva elindultam a pizzánk felé.
– Azt hittem kicsit jobban fogsz tiltakozni! – Mondtam miután átkarolta a nyakamat. - Nem mintha baj lenne!
Kicsit kínos volt a vacsora, mivel Josh is velünk akart enni, de én ezen csak jót mosolyogtam főleg, hogy Csillagvirágnak helyes kis piros színe lett. Magamban vigyorogva ettem a pizzámat, amire már órák óta szükségem volt és most nagyon jól esett a gyomromnak.
– Jó éjszakát, Josh! – Köszöntem el tőle mikor Clare is befejezte a vacsorázást. Derekát átkarolva mentünk fel az emeletre.
A szobába beérve megszólaltam: – Jó volt a vacsora hangulata! – Vigyorogtam le rá, majd az ágy felé vettem az irányt.
– Menj, zuhanyozz le! – Reméltem, hogy elmegy, én csak reggel fogok, szerintem, ha csak nem kér meg, hogy menjek vele, de ezt egyelőre nem hiszem, hogy megtörténne. - De ha gondolod veled mehetek! - Vigyorogtam rá, remélem, hogy azért nem vág hozzám semmit.

Már egy ideje, hogy Josh berontott, de nem haladtunk kifejezetten előre. Nem lepődnék meg azon, ha ismét bejönne és sürgetne minket. És azon sem lepődnék meg, ha meg akarnám ütni. ~ Clare! Le kéne szoknod arról, hogy mindenkinek be akarsz verni! ~ Oktattam magamat.
-Akkor jó! - céloztam arra, hogy szerinte nem vagyok ijesztő. Már elindultam az ajtó felé, mikor visszafordultam. Arcomon mosoly terült el. Felvettem a pulóveremet, amit már nem tudom, hogy mikor vettem le. Miután a cipzárt is felhúztam észrevettem, hogy Ryan ismét vigyorog. Jól áll neki, nagyon is. Visszasétáltam hozzá, megfogtam a kezeit. Lábujjhegyre álltam – ami hosszú szárú tornacipőben nem éppen egy kényelmes mozdulat. Igaz még így is egy csöppet nyújtózkodnom kellett, hogy meg tudjam csókolni.
- Tényleg nem ártana, még a végén ismét a szobában lesz egy hívatlan vendég! - - céloztam Joshra. Csak most figyeltem fel arra, hogy gőzöm sincs mennyi az idő. ~ Nem mintha ez nálam annyira ritka lenne! ~ Abban biztos voltam, hogy már estefelé lehetett. Nem is éreztem magamat fáradtnak, talán egy kicsit.
-Vajon mennyi lehet az idő? - szegeztem a kérdést Ryannek.

Felnevetett a válaszomon, legalább meg nem sértődött, de semmi mást nem fűzött hozzá, pedig arra igazán kíváncsi lettem volna, hogy mit mondana rá. ~ Ha ilyen tempóban haladunk sosem jutunk le addig a pizzáig! ~ Gondoltam magamban elégedetten vigyorogva. Nem tudom, hogy miért, valamiért összerezzentem, mire ő csak féloldalasan elmosolyodott. Kicsit közelebb öleltem magamhoz.
- Nem, nem hiszem - morogtam két apró csók között. - Ha ijesztő lennél, nem hiszem, hogy most én itt lennék.~ Nem szokásom bányarémekkel találkozgatni~
Figyelve hallgattam minden dolgot, hogy mit mond, végig vigyorogtam és annak pedig nagyon örültem, hogy tényleg nincsen semmi baja, az viszont, hogy jól esik neki, az pedig már csak hab volt a nem létező tortára. ~ Mostanában ritka nagy marhának érzem, magam pedig semmi okom sincsen rá, vagyis elméletileg nincsen. ~ Az ágyra néztem, mi lett volna, ha Josh nem ront be, mint egy tornádó? Valószínűleg nem úsznánk meg egy-két csókkal, de egyelőre nem akarom elsiettetni, nem akarom, hogy még csak véletlenül is megijedjen, tőlem. Akkor már inkább lehet, hogy meghalnák.
- Remek, de el kellene indulnunk lefelé, mert eddig nem nagyon haladtunk sehová! - Mondtam, s ismételten egy jókora vigyor terült el az arcomon, amiről az elégedettséget szinte lehetetlen lett volna letörölni.

A válaszán akaratlanul is felnevettem. Nem fűztem hozzá semmit, csak grimaszoltam. Kevés időm volt erre a tevékenységre, mert Ryan ismét megcsókolt. Ismét közelebb húztam magamhoz, és viszonoztam a csókot. Valamitől Ryan összerezzent. Féloldalas mosolyra húzódottak az ajkaim.
- Ennyire ijesztő vagyok, hogy összerezzensz? - néztem felfelé. Hangomból tagadni sem lehetett a kérdő hangsúlyt. Természetesen csak vicceltem, de nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg. Elnevettem magam az aggodalmán. Jól esik, de nem kell engem félteni. Otthon féltettek engem eleget.
- Lássuk csak: elszöktem az ország másik végébe, egy vérfarkassal! Ha ez nem baj, (bár ez nézőpont kérdése) akkor semmi sem az! Amúgy meg semmi bajom sincsen, csak jólesik.

~ Ajánlom, Csillagvirág, hogy csak viccelődj! ~ Morogtam magamban.
Mikor megcsókolt nem totojáztam, rögtön vissza is csókoltam. ~ Ennek így miden lesz a vége csak jó nem. Habár nekünk szerintem jó vége lenne, az ő szüleinek azt hiszem, már kevésbe.
- Mondok neked én valamit: - eltoltam magamtól a derekánál fogva, de kezeim még mindig rajta voltak - - szerintem elég bugyuta lehetsz, ha képes vagy velem lenni, pedig bugyutának nem éppen nézel ki. - Mondtam neki vigyorogva, de még mielőtt bármit is tudott volna inkább újra megcsókoltam, mintha ki akartam volna vigasztalni. Nos ebben volna valami, de nem túl sok, nem hiszem, hogy megsértődött.
Néztem, ahogyan megigazította magán a felsőjét, majd a haját próbálta eligazgatni, nem segítettem neki, mert nem kérte, és most a haja úgy is ki volt egyenesítve, hamar végzett vele. Nem tűnt olyan csajnak, aki órákig áll a tükör előtt és válogat a sok száz ruha közül. Erre a gondolatra összerezzentem egy pillanatra.
Nem tudtam, hogy mi miatt, de egyszer csak megölelt - nem esett rosszul - de nem tudom, hogy miért tette éppen ezért kezdett aggasztani, ez a dolog. ~ Nők. ~
- Ugye nincsen semmi gáz? - Kérdeztem tőle, egy pillanatra sem távolodtam el tőle. Vártam a válaszát, miközben jobb szórakozást nem találtam, elkezdtem dobolni a hátán az ujjaimmal.

Tudtam én, hogy inkább velem lenne, mint Joshsal, de azért jó volt hallani.
- Hát… nem is tudom! - viccelődtem. Fölnyújtózkodtam és megcsókoltam.
- Na jó, egy percig sem hittem. Lehet, hogy nehéz elhinni, de nem vagyok annyira bugyuta, mint ahogyan látszik! - mosolyodtam el. Bele sem mertem gondolni, ha mi lett volna, ha Josh nem nyit ránk, nem mintha elleneztem volna. Keze ismét a pólóm alá került. ~ Lehet, hogy még várnia kell annak a pizzának? ~ Mire ezt kigondoltam, már Ryan keze ismét távol volt tőlem.
- Rendben! - megigazítottam a felsőmet, rendbe szedtem a keze-kusza tincseimet. Ma a hajamat egyenesre vasaltam, így nem kell vele nagyon sokat szenvedni. Hirtelen ötlettől vezérelve átöleltem Ryant. Nem volt semmi baj, csak egyszerűen jól esett ez a cselekvés.

Észrevettem azt a meglepődést az arcán, hogy inkább le akarok menni, mint vele maradni.
- Csillagvirág - szólítottam meg, miközben arcát magam felé fordítottam, s homlokomat az övének döntöttem, miközben az arcát tartottam. - Ugye nem hiszed azt, hogy inkább megyek le azzal a mafla Josh-sal pizzázni, mint, hogy téged faljalak föl? - Most mélyen a szemébe néztem, ha mond valamit akkor lássam a szemét, talán tudni fogom, ha azt mondja, hogy hazudni fog, de akkor kifaggatom, egészen fonom módszerekkel.
- Kár, hogy most rontott be, különben nem hiszem, hogy... ~ Fú, mik történtek volna, ha Josh nem ront be, te jó ég! Na, nem mintha annyira bántam volna! ~ - Észre sem vettem, hogy a kezem betévedt a fölsője alá. ~ Mikor voltam utoljára ilyen... kába, vagy... idióta? ~ - Kérdeztem magamtól, de hiába, ha tudtam, hogy választ nem fogok kapni, nem most, ma.
- Na, szedjük össze magunkat, Csillagvirág. - Kivettem a kezem a pólója alól, majd miközben az enyémet próbáltam eligazgatni kiléptünk a folyosóra.

Egy bólintással jeleztem, hogy beleegyezek abba, hogy nem én fogom élvezni az elsőbbség jogát. Ez sem zavar, mint a mai napon sok dolog. Ryan elkezdte az arcomat csókolni. Ismét átkaroltam a nyakát, így még közelebb kerültem hozzá. ~ Ez isteni! ~ Gondoltam magamban. Picit meglepődtem azon, hogy egyik percben még van rajtam felső, a másikban már nem. Elpirultam, pedig egy cseppet sem szeppentem meg, amiatt, hogy én csak a nadrágomban és lila melltartóban vagyok. Ryan már a nyakamat kezdte csókolgatni, én meg kezdtem őt megszabadítani a felsőjétől, de akkor kinyílt az ajtó. Megjött a pizza. ~ Ó, hogy az a… ~ Leugrottam Ryanről, le az ágyról. Háttal álltam Joshnak, nem akartam, hogy meglásson. Szerencsémre Ryan elém állt. Gyorsan felvettem a pólómat. Arcom izzott a vörösségtől, a szívem majd’ kiugrik a helyéről. Meglepődtem, hogy Ryan azt szeretné, hogy lemenjünk. Nem találtam meg se a szavakat, se a gondolataimat.
- Ha…te…mondod, oké! - nagy nehezen eldadogtam a mondanivalómat.

~ A kicsi Csillagvirág fölbátorodott! Jól van, akkor lássuk mennyire bátor! ~
– Majd menet közben kitalálok valamit – egy kis ideig elhallgattam majd ránéztem, még mindig ugyan azzal a kihívó tekintettel. – Akkor most, nem a hölgyeké lesz az elsőbbség! – Vigyorodtam el kicsit gonoszul.
Tarkójánál fogva lehúztam magamhoz, lassan végigcsókoltam az arcát egészen a homlokától a szájáig, és ismét csókban forrtunk össze.
Mikor már kezdett zavarni a fölsője, egy mozdulattal megrántottam és lehúztam, én nem zavartattam magam, de azért kicsit hátrébb húzódtam. Nem azért, hogy lássam mit nem láttam eddig – na jó részben azért is – de a főbb ok, hogy nem zavarja-e nagyon. Nem látszott úgy, mint aki annyira zavar, hogy csak egy melltartóban és a nadrágban van, fölöttem.
Engem pedig aztán végképp nem zavart. Újra csókolni kezdtem, miközben a hajába óvatosan beletúrtam. ~ Meghaltam és a mennybe jutottam! ~ Erre a gondolatra elvigyorodtam.
Már haladtam lejjebb a nyaka felé mikor egyszer csak kicsapódott az ajtó.
– Itt a… pizza… – Rontott be Josh az ajtón.
Csillagvirággal úgy repültünk szét mintha tűz égetett volna meg mind a kettőnket. Clare hátrébb ugrott még én pedig elé, nem akartam, hogy Josh bármit is lásson belőle. ~ Az kellene még csak! ~
– Húzz ki, Josh! – szólaltam meg fojtott hangon.
Nem tartott sokáig, egyből becsapta maga után az ajtót, de a pizzát csak nem tette le. – Ó hogy az ördögbe! ~ – Füstölögtem magamban.
– Azt hiszem, most jobb lenne, ha lemennénk! - Fordultam Clare felé. Arcára alaposan kiült a meglepődés.

Egy ideig képtelen voltam összeszedni a gondolataimat. Abban teljesen igaza volt, hogyha nem tetszene neki, egy másodperc alatt képes lenne változtatni, nem mintha nagyon bánnám.
- Ebben biztos vagyok. - még mindig suttogva szólaltam meg. Nem tudom, hogy miért. Kezdem elveszíteni a fejemet, de egyenlőre nem volt a terveim közt, hogy megbánjam. Egy csöppet sem ellenkeztem, mikor Ryan keze a felsőm alá tévedt, libabőrös lettem. Ezen csak kacagni tudtam és elégedetten vigyorogni, mint a vadalma.
- Ki kíváncsi, hamar megörekszik! - felnevettem. Hogy én honnan veszem az ilyen szövegeimet? Még magamat is meglepem! Sokáig nem adtam választ a kérdésére, élveztem a csöndet. Csak egy apró csók után válaszoltam neki.
- Én először a te ötleteidre lennék kíváncsi! - viszonoztam a kihívó tekintetet.

Már egyre kevésbé tudtam a beszédre koncentrálni, de azért megpróbáltam magamból egy-egy értelmesnek hangzó mondatot kicsikarni, hátha összejön valami, de... be kellett vallanom, hogy ez aligha fog ilyen helyzetben menni.
- Ha zavarna, már régen nem te lennél fölül! - Én is suttogtam, és kicsit meglepődtem, hogy bele mer sétálni az oroszlán barlangjába, de ez engem egy csöppet sem zavar.
Halkon röhögve hallgattam, hogy milyen "okosságokat" tud összehordani, de különösebben ezekre sem figyeltem, mert lekötött valami egészen más, ugyanis a kezem betévedt a pólója alá. ~ Na jó, azért számítottam rá, hogy puha lesz, kellemes és meleg, de ez felül múlta az elvárásomat. ~
- Még mindig nincs ötleted, hogy mi jót csináljunk? - Kicsit kihívó tekintettel néztem föl rá. ~ Hogy én mennyire szeretem húzni az időt! Ez szinte már fáj! ~

- Akkor jó, nekem sincs a terveim közt! - ismét felkacagtam.
- Ezer örömmel, farkaska! - még jobban nevetni kezdtem. Egyre jobban kezdtem élvezni a helyzetet. Fülig érő mosolyra húzodott a szám, amikor Ryan megemlítette a cserét.
- Igen. Miért? - olyan közel hajoltam hozzá, amennyire csak tudtam.
- Csak nem zavar? - suttogtam. Farkasszemet néztem vele egy ideig, majd megcsókoltam. Mikor a combomat kezdte el simogatni halkan felnyögtem.
- Az tényleg nem lenne semmi! - együtt nevettem Ryannel.
- De nem tudom, hogy ki járna rosszabbul! Ahhoz képest, hogy félig olasz vagyok, most nem örülnék a pizzának! - ezen mégjobban elkezdtem röhögni. Rég éreztem magam ilyen jól, mint a mai napon.

~ Ez az ötlettelenség tényleg fertőző dolog! ~ Gondoltam magamban vigyorogva.
~ Te jóságos Szent Atya Úristen! ~ Szinte felnyögtem mikor a hajamba túrt.
– Örökük neki, mert eszem ágában sem lenne abbahagyni ezt a dolgot! – Életemben először biztosan a színtiszta igazat mondtam, ha ezt most tényleg abba kellene hagynom azt hiszem, hogy fel lennék szarvazva és szétrobbannák a méregtől.
– Hm. Akkor lehetsz a tettestársam, Csillagvirág! – Még jobban elvigyorodtam, kissé meglepődtem, hogy – mondhatni – egyet értett velem, de a meglepettséget még nagyobb meglepődés váltotta föl mikor feljebb kúszott engemet is magával húzva, aztán pedig fordított a helyzetünkön, ne erre egyáltalán nem számítottam.
– Mi az Csillagvirág eluntad magad ott alul? - Ha eddig nem ért fülig a szám akkor most sem.
A haja kicsit csiklandozott, de különösebben nem foglalkoztam vele, egyik kezemmel sötétszínű hajába túrtam, míg másik pedig a combját simogatta.
– Nagyon komoly lenne, ha most benyitnának a pizzával! – Ezen elröhögtem magam, aztán eszembe ötlött valami még borzalmasabb nem, is tettem szúvá, mert akkor biztos, hogy leszállna rólam azt pedig nagyon nem akarom.

- Úgy tűnik, hogy ez fertőző! - felkacagtam, sokadszorra a mai napon.
- Örülök, hogy neked is tetszik ! - hátra döntött, én nem ellenkeztem, nem is akartam. ~ Itt még mi lesz! ~ Ujjaimmal szőke tincseibe túrtam, miközben fölém térdelt. Meglepetésként ért, mikor elkezdte az oldalamat simogatni. Elöszőr csiklandozott, később egyre jobban élveztem.
- Persze! De még nem akarom! - mikor mondta, hogy megölné azt, aki most zavarni merne minket, felnevettem. Én is remélem, hogy nem most akar valaki bejönni. Az a pizza még várhat magára.
- De úgy csináld, hogy balesetnek tűnjön! Amúgy részemről sem úszná meg egykönnyen az illető! - adtam tudomásul. Feljebb csúsztam az ágyon, Ryant húztam magammal. Már kezdtem unni, hogy én vagyok alul. Fordítottam a helyzeten. Mikor lehajtottam a fejemet az arcomba omlott a hajam, de nem törődtem vele különösebbben. Inkább Ryannel és az ajkaival foglalkoztam.

~ Szóval nincs ellenére? Bátor dolog! ~ Tetszett, amikor közelebb húzott magához, én pedig hülye lettem volna ennek a dolognak szembe állni.
– Sajnálom, Csillagvirág, egyetlen ötlete sincs, azt hiszem rám is rám ragadt a szürke köd! – Morogtam, majd tovább csókoltam. Egyre kevésbé állt szándékomban abba hagyni, ezt a dolgot.
– Azt hiszem ez a „tétlenség” nekem is kedvemre való! – Mikor még közelebb húzott magához, fú… azt hiszem, hogy… te jóságos szent ég! ~ Megölöm azt, aki közbe mer avatkozni! Fejemet teszem rá! ~
Fölegyenesedtem, de csak annyira, hogy el tudjam dönteni az ágyon, s közben egy percre sem hagytam abba a csókot. ~ Hú, öregem, ez kezd már melegedni! ~ Fölötte térdelve csókoltam tovább, miközben egyik kezem – önmagától – önállósította magát, és az alattam fekvő Csillagvirág oldalát kezdte finoman simogatni.
– Szólj, ha abba a karod hagyni! – Csak ennyi ideig szakadtam el az ajkaitól.
– Ha valaki most zavar azt megölöm! Vagy legalább is megpróbálom megtenni! - Nagyon reménykedtem benne, hogy ezt most nem fogja komolyan venni.

Visszajött hozzám. A fejemet fel kellett emelnem, hogy lássam az arcát. Ismét leguggolt hozzám. Így legalább nem kell állandóan felszegett nyakkal tekintgetnem, nem örülnék, ha fájna a nyakam.
- Természetesen nincsen ellenemre! - kacagtam. Közelebb húzott magához és megcsókolt, ismét. Kellemesen éreztem magam, nem akaratam, hogy ez abba maradjon.
- Nem tudom, még ilyen helyen nem nagyon kellett még használnom. Neked van valamilyen ötleted? - kérdő tekintettem vártam a válaszát.
- Bár ez a "tétlenség" szerintem nem is olyan rossz! - elmosolyodtam. Átöleltem, ezáltal még közelebb kerültem hozzá, majd megcsókoltam. Belül különös, de jó érzés kapott el.

~ Szóval a szürke köd ellepte a fejét és emiatt nem megy a fantáziája? Érdekes elmélet. ~ Lassú, kimért léptekkel visszasétáltam hozzá majd elé álltam, nem tudom, nagyon mit kezdhetnék vele, olyan... törékenynek tűnik, miközben nem is az, na, szép!
- Tényleg kár, Csillagvirág, hogy nincs ötleted! - Mondtam miközben leguggoltam. - Így kénytelene vagyunk rám hagyatkozni! Persze, ha nincs ellenedre! - Az utóbbit inkább már csak úgy mellékesen mondtam, nem nagyon akartam, hogy ellenére legyen. Sőt! Egyáltalán nem akarom.
Tarkóját megfogtam, s óvatosan lentebb húztam magamhoz, hogy meg tudjam csókolni, ma már azt sem tudom, hogy hányadszorra. Élveztem a helyzetet, kellemesen bizseregtem, és ahogyan észrevettem neki sincs nagyon ellenére ez a dolog. Ennek nagyon is örültem
- Csillagvirág - szólaltam meg suttogva. - Hogyan segíthetünk azon, hogy felszálljon az a szürke köd? – Tovább csókoltam kisebb-nagyobb levegővételekkel, hogy azért egyikünk se fulladjon meg.

- Szerintem ez nézőpont kérdése! És szerintem ez nem az! - nyugodt hangon szólaltam meg. Mondjuk más félével furcsa lett volna. Amit mondott picit megleppett. Méghogy nekem nincsen képzelőerőm? Jó mondjuk itt még nem nagyon volt lehetőségem szabadjára engedni, az tény.
- Nagyobb is! Csak a szürke időjárás rossz hatással van rám ezek szerint! - mentegetőztem. Egy ideig próbálta, hogy én legyek magasabban. Ez még jobban tetszett, meg is látszódott a mosolyomon, meghogy ismét elpirulok. Még mindig az ágyon ültem. Már megint kezdtem elveszíteni a fonalat, ez az arckifejezésem is meglátszódott. Tekintetemmel követtem Ryant, az ablakhoz sétált, majd szembe fordult velem és csak vigyorgott. ~ Pasik! Kitudja mikor mire gondolnak! Néha azért jó lenne tudni! ~ Próbáltam rájönni, hogy mit, de semmi. Megráztam a fejemet.
- Sajnálom, de úgy tűnik, hogy a képzeleterőm, ma nem jött velem! - ilyen is rég volt, nekem semmi ötlet. Ha elmondánám az otthoniaknak, tuti dilidokihoz küldenének, vagy el sem hinnék, amiket mondok.