Nathaniel Damned otthona

- Áh... értem – bólintok. Na igen. Ez ártalom. Bár egy lövés nála a rizikó faktor. Nálam meg az, hogy bármelyik éjjel ott hagyhatom a fogam. Kinek is nehezebb az élete? Nem neki... Nehezen nyeltem le a gúnyos válaszomat, inkább a vacsorára koncentráltam. Még ma éjelre is lesz egy meló Port Angelesben. Ha csak más el nem intézi. Majd szólok, hogy nekem közbe jött valami. Na meg jobb is ha Melindát a közelemben tudom. Amilyen szerencsétlen még képes és eltéved és rosszkor lesz rossz helyen. Egy halott újságíró meg nem futhat be szép karriert...
- Értem. - bólintok megint. Közben eltakarítottam a tányéromról a kaját és már a bort kortyolgattam. A pohár pereméről figyeltem a lányt ahogy eszik. Olyan... nem is tudom szavakba foglalni.. olyan egyszerű, de mégis képes volt két nap alatt felforgatni az életemet, amit mondjuk nem is olyan nehéz. De ettől függetlenül, mert vonzó és csinos, nem fogok magamról mesélni. A végén még ellenem is használhatja, arra meg a legkevésbé van szükségem.
- Igen, azért majd valamelyik nap elugrok, a közeli boltba. - mondom. Látszik a szemén, hogy izgatja a fantáziáját, hogy nem tud rólam sokat. De így nekem tökéletes is. Ma itt alszik, aztán holnaptól, meg majd elfelejt.

- Lehet, hogy nem rossz szakma, de én utálom... pontosabban... - gondolkodtam el egy pillanatra, jó szokásom hogy mindig megindokolom a válaszaimat. Az újságíró szakma átka.
- Apám bűntető jogi ügyvéd a jó oldalon, emiatt gyerekként rengeteget kellett költöznünk és alig egy hónapja meglőttek miatta. Ezért mondta a főnököm hogy ideje a szabadságnak. - magyaráztam miért nem tetszett az a pálya.
- Az újságírás pedig megtetszett és többek szerint nagy tehetségem van hozzá. - mondtam.
Majd áttértünk a telefonos témára.
- Értem, hát mindenesetre azt hiszem el kel majd neked egy új készülék. - mondtam miközben kipillantottam a nappaliba, ahol a földön egy romokban hevert készülék volt.
Ahogy kitépte a falból a telefont... annyira dühös volt a tekintete, mint aki ölni is képes lenne. Azt hiszem a vészjelzőm okkal csipog állandóan a közelében.
De vajon ki ez a férfi?!

A szeméből láttam hogy észre vette, hogy megrándult az arcom. Na még dolgoznom kell a póker arcomon, ha Melinda is mellettem van. Na persze ehhez nem fogom nagyon hozzá szoktatni magam. A nők koloncok, főként ha az ember fia bérgyilkos. A lehető legjobb célpont a konkurensnek a család. Legyen bárki is az. Még nem halottam olyan kollégáról akit a kocsijával vagy netán más ingóságával próbáltak megzsarolni. Ha lenne ilyen... minimum a fél világ körbe röhögné a zsarolót. És nem csak a sittre menne, hanem egyenes beutalót is szerezne egy dili dokihoz. Tuti nem százas akkor az ürge.
- Ügyvéd? Az se rossz szakma. - jegyzem meg és a gondolataim már cikáznak is. Többre mennék vele ha ügyvéd lenne és nem firkász. Az ügyvéd ki tudna hozni, ha netán a meló közben akadna szemtanú. Na erre persze külön figyelni kell... az amatőrök esnek ebbe a hibába, no én meg nem vagyok amatőr. Nézzük tovább. A rendőrségen is nagyobb lenne a befolyásom, főleg New York nem éppen előkelő negyedeiben. Oké, ez két indok, de akkor is jobban járnék vele, ha nem az lenne ami.
- Nem, szó sincs ilyenről. Csak megmondtam, hogy a vezetékesen ne keressenek. - felelem. Jobban nem kívánok bele menni önszántamból a témába. Az új telefon vevését meg felírhatom „ az ami még kell” listámra.

Próbálta elrejteni, de láttam, hogy egy kissé megrándult az arca, amikor közöltem a foglalkozásomat. Na, igen, mint mindig. Ezért hagytam fel egy ideje a társkereséssel, mivel amikor közöltem a foglalkozásomat mindegyik a nyakába vette a lábát és sose láttam többet. Nem értem mitől ilyen ijesztő az, hogy egy fiatal nő újságíró, vajon mit szólna, ha tudná, hogy a másik pálya, amin még vaciláltam azaz ügyvéd volt?
Hirtelen megszólal a nappaliban a telefon, ám mielőbb odaérne és felvehetné, bekapcsol az üzenetrögzítő és talán 20 év körül férfi, legalább is a hangjából ítélve kezd el hadarni nagyon gyorsan és idegesen. Amiből csak annyit tudtam, hogy leszűrni, hogy valami baj van, mielőtt még Nathaniel egy elegáns mozdulattal ki nem tépte a telefon vezetéket a falból.
Azt hiszem, a telefon másik végén lévő személlyel nem éppen lehetnek barátok, tekintve a reakcióját, ami rendesen meglepett, mivel eddig... többnyire, udvariasan bánt a hívó féllel.
- Apám eredetileg ügyvédnek szánt, de foggal-körömmel tiltakoztam. - közöltem vele folytatva a megszakadt beszélgetést, de aztán nem bírtam ki hogy ne kérdezzek rá a telefonra.
- Talán nem kedveled a hívót? - érdeklődök, a telefon felé bökve a fejemmel. Azt hiszem nem sok híja volt, hogy összetörje a készüléket.

- Ugyan, semmi gond - biztosítom arról, hogy nem gond, hogy telefonált. még jó hogy tudok póker arcot vágni, holott ledöbbentett a hír, hogy újság író. Hát az biztos, hogy dalolva nem fogom bevallani, hogy a foglalkozásom.
- Én még tanulok. Levelezőn. - mondom. Remélem elhiszi. jobb szeretnénk nem magyarázkodni, hogy mit miért csinálok. De azt hiszem a kell magyarázkodni, mert a nappaliban csöng a telefon.
Bocsánatkérően felállok, majd a telefonhoz ballagok de elkések megszólal az üzenet rögzítő. A vonal túlsó végén Jason hadar, hogy baj van és hogy menjek gyorsan, meg minden. A kis csákó egyedül azt felejti el, hogy nem New York-ban vagyok...
kinyomom, vagy inkább kihúzom a vezetéket, hogy az este további részében ne érjen meglepetés, majd visszafordulok Melinda felé. Arcára most rendesen kiült a döbbenet. Én addig viszont nem vagyok hajlandó semmit mondani, míg nem kérdez.
Békésen eszegetem tovább.
- Rendben - bólintok arra, hogy neki tökéletes a vörösbor.

Éppen szól, hogy kész a vacsora, amikor odalépek a táskámhoz és előhalászom belőle a telefonomat.
- Már is megyek. - válaszolok, mikor kilép a konyhából és elmegy valószínűleg ő is zuhanyozni. Én addig előrángatom a csörgő eszközt és felveszem.
- Tessék, itt Linda. - szólok bele hivatalos hangon, majd egy jó nagy adag lecseszés, és pánik roham között, közbe vágok.
- Joe, nyugi. Először is a lapzárta nem az én problémám mivel nem vagyok a városban. Másodszor ügyes fiú vagy meg tudod oldani. Harmadszor nektek Gerorge nem szólt véletlenül hogy szabadságon vagyok? - érdeklődtem emeltebb hangon, amire néhány másodperces csend volt a válasz, majd néhány szitkozódás bocsánatkérés.
- El van nézve. Szia. - válaszoltam, majd bontottam a vonalat. Lehet, hogy a történelemben először sor kerül arra, hogy a New York Times nem lesz kész a cikkekkel lapzártára. Hát ezt is megértem.
Alig végeztem a telefonnal Nathaniel jelent meg a nappaliban.
- Igen, és ne haragudj a telefon miatt. - kértem elnézést. Remélem most már az otthoniak is felfogták, hogy nem vagyok elérhető. A biztonság kedvéért, azért kikapcsolva teszem vissza a táskámba a készüléket. Be lépévén az étkezőbe úriember módjára kihúzza előttem a széket. Ezt a jó modorát mégis hol hagyta az erdőben, na, mindegy.
- A vörös nekem tökéletes. - mosolygok rá kedvesen, majd egy pillanatig hezitálok. A foglalkozásomra irányuló kérdésre, de végül is nincs mit titkolnom.
- Újságíró vagyok a New York Times-nál, ami pedig a családomat illeti, egyedül állóként megtehetem. És te? – érdeklődöm, utalva a foglalkozására miközben hozzá kezdünk a vacsorához.
Ez a csípős szósz nagyon finom, remekül főz. Vajon a Mexikói kaját is szereti?

Vigyorogva állok a konyha pultnál, mert már kész a kaja, csak Melindának kell majd előkeverednie valamelyik fürdőből. És van egy olyan érzésem mivel nem otthon van, nem fog neki állni fürödni, inkább a zuhanyzót választja. Na meg az közelebb is áll hozzá. Nem is tudom miért. Nem tűnik olyannak, aki egy idegen helyen óráikig fürdik, inkább gyorsan végez nehogy még a végén szállásdíjat is a nyakába varrjanak. Majd' felröhögök erre a gondolatra, mikor visszajön. Hajából még csöpög a víz. A póló és a nadrág kicsit nagy rá, de az biztos, hogy nagyon jól néz ki. Még kész szerencse, hogy a nadrág nem fehér… Bár ez a tény inkább őt zavarná nem engem…
- Kész a vacsora – intek az asztal felé. Éppen leülnék, meg ő is, mikor megszólal a telefonja. Arcán átsuhan a meglepetés, majd a telefonjához lép. Diszkréten át vonulok a dolgozó szobámba, és míg ő telefonál addig én is elintézek pár nem rá tartozó telefon hívást. Konkrétabban kezdetét veszi, hogy hisztis asszonyság férjét eltegyem láb alól. Ez egy éjszakás meló lesz, és a nőci fizeti az utat is.
- ehetünk? - kérdezem, miután kijöttem és elintéztem pár éjszakára melót magamnak.
- A múltkor nem volt alkalmam érdeklődni, hogy mi a foglalkozásod. Nekem hihetetlen, hogy egy fiatal lány eljön távol a családjától ide. - kezdek valami beszélgetés félét kihozni, miután leültünk az asztalhoz. Úriember módjára kihúztam neki a széket, majd vele együtt az asztalhoz is toltam.
- Egyébként ha nem tetszik a vörös bor, van fehér is a pincében. Ha szeretnéd, majd alkalomadtán körbe vezetlek – ajánlom neki. Teszek neki rizst és húst, meg a szószos tálat elé rakom, hogy vegyen abból annyit magának amennyit akar. Nem tudom mennyire bírja a csípős szószokat.

- Nem kell aggódnod a memóriámmal semmi probléma. - közöltem vele mosolyogva. Tudom, hogy élvezi a helyzetet, de remélem nem egész este rajtam akar csipkelődni. Vajon hová lett az a jó modor, amikor először találkoztunk.
Egy pillanatra eltűnik egy ajtó mögött, ami valószínűleg az alagsor, majd egy üveg borral a kezében tér vissza. Nem csak hogy tud főzni, de nagyon is otthon van a konyhában. Bár a vörös húshoz a vörös bor kicsit talán férfias választás, de nem baj.
Esküszöm a férfiakat egóból és egy állarcból gyúrták össze. Az ego van belül, az állarc pedig kívül, legalább is a második találkozásig. Aztán csere, és szegény lánynak oda minden önbizalma. Na, szerencsére nekem ilyen problémáim nincsenek. Kihúzott a bajban, az erdőben szóval az adósa vagyok, ennyi.
- Rendben. - bólintok, majd visszamegyek a nappaliba és magamhoz veszem a kapott ruhákat, majd fent benyitok a megfelelő ajtón és a fürdő tárul a szemem elé. Levetkőzök, beállok a zuhanykabinba és jó forró vizet engedek magam, ra és kicsit kölcsönveszek a tusfürdőjéből. Kellemes az illata, a fene vigye el jó képű és még az ízlése is jó. Emellett ugyan kit érdekel a pokróc modora.
Miután végeztem a tőle kapott pólóban és nadrágban sétálok le a nappaliba, amikor ismételten megszólal a telefonom, most azonban dallamostól. Két ember van, akinél akkor is cseng, ha le van némítva, de a főnököt kihúzhatom.

- Biztos? Nincs esetleg a memóriáddal is hasonló gondok mint a tájékozódó képességeddel? - szólok ki a konyhából. Ő nem láthatja a gúnyos vigyoromat, de ha megerőlteti a kis buksiját rájöhet, hogy roppant mód élvezem a helyzetet.
Az hogy megköszöni a ruhát egyik fülemen be, a másikon ki.
A hús közben puhára sült. Kiszedem egy tálba, majd a szekrényből leveszek két tányért, meg evőeszközöket is teszek mellé. Nagyjából most itt hagyhatom a konyhát két percre, tehát sprint le a pincébe.
Két perc múlva egy francia vörösborral térek vissza. Nem, nem akarom leitatni, abba mi a jó? Anélkül is megkaphatnám, ha ha egy kicsit változtatnék a stílusomon, na persze nem fogom.
- Senki - válaszolom a nyilván való dicséretre. De azt addig is tudtam, hogy jól főzök. Szóval nincs mit dicsérgetnie. Az ízlésem is a helyén van.
- Zuhanyozz, vagy fürödj a vacsora mindjárt kész - mondom neki, és tovább ügyködök a vacsorán. azért a tegnapi riszt nem ártana valamivel feldobni, bár speciel most egy gramm ötletem sincs, de majd úgy is lesz.
Illetve lett volna, de közben a mobilom csörögni kezdett. Na igen, ha itthon vagyok, akkor már nem rezeg...
- Tessék, itt Damned! - szólok bele a készülékbe. Olyan visítás hallatszott a túloldalról hogy azt hittem beszakad a dobhártyám. ráadásnak egy női sikoly/visítás volt ötletem sincs hogy kihez tartozott. Aztán a tegnap telefonált tanítványom szólt bele.
Be kell vallanom, hogy nagyon meglepett, mert nem hittem hogy házasodni fog. Az a mi foglalkozásunkban meglehetősen nagy kockázat vállalás, de ő tudja.
Az illemhez híven gratuláltam nekik, majd fejcsóválva fordultam vissza az ételhez.

Igaz hogy előttem ment, de tisztában voltam vele hogy rohadtul élvezi a helyzetet. Kíváncsi vagyok, hogy vajon ezért ajánlott-e fel hogy töltsem nála az éjszakát.
Egy ideig sétáltunk, majd mikor odaértünk a házához meglepődtem. Belépvén a nappaliba az üvegajtón keresztül pedig egy meseszép medence tárult a szemem elé. Hát én igazából egy egyedül álló legénylakásra számítottam. Most igazán meglepett.
- Rendben. - bólintok, mikor elsorolja, mit merre találok. Szerencsére a memóriámmal nincsenek problémák.
Amíg körülhordozom a tekintetemet a nappalin, felmegy az emeletre, majd egy nadrággal és pólóval a kezében tér vissza, amiket felém nyújt.
- Köszönöm. - mosolygok rá kedvesen. Már el is tűnt a haragom, pedig nem szokásom ilyen könnyedé megbocsátani mindenkinek. Ez a férfi valahogy más. Megnevezhetetlen módom vonzódom hozzá ellenben a vészjelzőm vörösen villog, méghozzá megállás nélkül.
Ezt követően kivonul a konyhába. Jómagam leteszem a táskámat a kanapé mellé, a tőle kapott ruhákkal együtt, majd megállva a konyhaajtóból figyelem.
- Ki gondolta volna, hogy egy konyhatündér veszett el benned. - jegyeztem meg kedvesen mosolyogva. Hát ennél nagyobb bókot férfi még nem kapott tőlem.

Vigyorogva sétáltam egészen hazáig. Melinda még mindig duzzogott. Hát szíve joga neki. Engem csak mulattat, na meg az is, hogy erővel fogja vissza magát, és nem kezd el dühöngeni.
Belépve a házba felkapcsoltam a villanyt. Hát a kertben nem látszott a medence a nappaliból nézve pont rá lehet látni.
- Konyha balra, a fürdőszoba jobbra. A fekete ajtós szoba tabu, mellette a zuhanyzó. Az emeleten a második ajtó a tiéd, a harmadik meg fürdőszoba. - közlöm vele, hogy mi merre van, majd eldönti, hogy mit akar. Mindenesetre én felcaplatok a szobámba és egy pólóval meg egy rövidnadrággal térek vissza.
- Tessék. tiszta törölköző van. Este lehetőleg ne kószálj a lakásban - mondom neki, majd a konyhába megyek. Én speciel nem vagyok éhes, de nem tudom, hogy Melinda mennyit evett, így gyorsan összedobok egy kis kaját. Pontosabban sütök húst, meg megmelegítem az ebédről maradt rizst. Majd eldönti, hogy akar-e enni vagy sem. Én mindenesetre nem kényszerítem.